Egy elsüllyedt műfaj megmentése?

-DIAFILMTÁR című CD-ROM értékelése -

Ez a CD-ROM kedves gyermekkori emlékeket idéz fel mindazokban, akiknek valaha diafilmvetítésben volt része. De azoknak is izgalmas élmény végigböngészni az adatbázist, akik a "régi szép idők" világába szeretnének betekintést nyerni, hiszen a CD-n megtalálhatók az 1920-as évektől napjainkig megjelent oktató, ismeretterjesztő és szórakoztatási célokat szolgáló diafilmek. Bíró Ferenc 25 éves gyűjtőmunkájának eredményeként a katalógusban több mint 2000 bibliográfiai adat található, ebből 600 diafilmhez tartozik néhány kép, 50 film pedig teljes hosszában megtekinthető. Ezen kívül a CD tartalmaz még 2 rajzfilmet, egy interjút Zorád Ernővel, a híres rajzolóval, valamint egy dokumentumfilmet a diafilm gyártásáról. Érdekes összehasonlítani ugyanazt a történetet (A török és a tehenek ) diafilmen és rajzfilmen.

A bevezetőben izgalmas időutazást tehetünk a "Laterna magica-tól a Power Point-ig". A rengeteg kép és adat között mégis könnyű eligazodni; ebben a beszédes ikonok segítenek valamint a "Kis diatörténet" -et olvasva a kiemelt címekhez rögtön megnézhetjük a bibliográfiai adatokat vagy akár a teljes sorozatot is.

 

Az adatbázist akár egyedi használatra is "átszabhatjuk", ezt a lehetőséget a könyvjelzők, a szövegkiemelők és a jegyzetkészítés teszi lehetővé.

Az adatok között nagyon könnyen lehet keresni is, nem kell ateljes cím vagy kifejezés, elég egy szó beírása is. Az összegyűjtött diafilmek között rengeteg mese található, de vannak ifjusági regények, történelmi, irodalmi, népművészeti, életrajzi, politikai és úttörőtörténeti tárgyú diafilmek is.
A diafilmeket újra és újra megnézve, az olvasó kedvet kap az igazi diavetítéshez, a video és a számítógép által nem pótolható meghitt hangulat megteremtéséhez.

 

 

A diafilmtár c. CD-ROM a 2001.évi (novemberi) országos taneszköz szemlén (Hungarodidact'2001) Arany díjat kapott.


 

 

 

 

 

 

 

 

Kőhegyi Borbála
mat.-info szakos egyetemi hallgató

Technikai adatok:
Szerző: Bíró Ferenc
Kiadó: Arcanum Kft, 1113 Budapest Badacsonyi út 11/b
Email: arcadat@axelero.hu
Rendszerkövetelmény: MS-Windows 95/98/ME/NT4.0/2000