Költői Képek Kalauza

"A költői kép - energiasűrítés."

(Nagy László)

Kalauzunk nem készülhetett volna el Szikszainé Nagy Irma Stilisztika című remek könyve nélkül. Hogy a gyakorlatban is megmérhesd magad mint Szókép Szakértőt, kattints a Fifikás Fura Feladatokra!

Költői képek, szóképek (trópusok)

A költői nyelv színét s illatát adják a költői képek. A szemléletesség eszközei ők: megragadható formába öntenek megragadhatatlan jelenségeket. "Munkájukban" az érzékletesség elve vezérli őket. E képek új és tágasabb teret nyitnak a vers befogadásához, megértéséhez és élvezetéhez. Őket mutatjuk most be...

Metafora (átvitel)

Hasonlóságon alapuló igen gyakori szókép. A hasonlattól az különbözteti meg, hogy a metafora nem jelöli a hasonlítás tényét - ugyanakkor minden metafora "kibővíthető" hasonlattá.

¯

¯

Ezen az ábrán láthatod, hogyan alakítható át egy hasonlat (hasonlított és hasonló) előbb teljes (azonosító és azonosított) majd csonka (csak azonosító) metaforává.

A metafora tulajdonképpen tömörített hasonlat.

A metafora eredetisége, kifejező ereje az egymástól értelmükben igen távol álló tagok kapcsolódásán alapul.

Metaforákkal azonban nemcsak az irodalomban (pl. A fákon piros láz van.) és a népköltészetben (virágmetaforák: Szeretsz-e édes rózsám?) találkozunk, hanem a hétköznapi életben is. A metaforikus szemlélet régóta része az emberiség antropomorf gondolkodásának (hegyláb, hegygerinc, hegyhát stb.). A köznyelvi metaforák általában igen szemléletesek (tűzforró, ingujj stb.), de metaforákban még a tudományos nyelv sem szenved hiányt (DNS-lánc, benzolgyűrű).

Megszemélyesítés (personificatio)

Akárcsak a metaforák esetében, a megszemélyesítés gyökerét is az ember antropomorf gondolkodásában lelhetjük. Az élettelen természet vagy a tárgyi világ élő tulajdonságokkal való felruházása ott rejtezik az embergyerekek szemléletében csakúgy, mint ősünk világképében. Így lehet az, hogy a Nap lenyugszik majd felkel, vagy a susognak a fák, ha fúj a szél.

A megszemélyesítésben tehát élettelennek tulajdonított dolgot emberre jellemző cselekvéssel, tulajdonsággal vagy érzéssel ruházunk fel.

Allegória

Görögül a képletes beszédet nevezték így. Ma két meghatározást is adhatunk rá.

1.) Az allegória a metafora egyik válfaja: olyan metafora vagy megszemélyesítés, mely a mű több strófáján, hosszabb gondolatsoron húzódik végig. Legismertebb példa az allegória eme meghatározására Arany Toldijának álom-allegóriája vagy A magyarokhoz I. című Berzsenyi-vers híres tölgy-allegóriája.

2.) Az allegóriának azonban létezik egy másik meghatározása is. Elsősorban a középkori festményeken és színjátékokban találkozhatunk az ún. allegorikus figurákkal. Ilyen figurák személyesítették meg a közérthetőség kedvéért az erényeket csakúgy, mint a főbűnöket. A legismertebb allegorikus figurák közé tartozik a halál alakja, akit rendszerint csontvázként halotti lepelben és kaszával a kézben ábrázolnak.

Az allegória ez utóbbi meghatározása tehát így hangzik: egy eszme jelképes megszemélyesítése.

Szinesztézia (együttérzés)

Bár a meghökkentő érzéki hatásokra törekvő XX. századi avantgárd egyik kedvelt költői képe, azonban ne higgyük, hogy a múlt század szüleménye a szinesztézia. Korábban is bizony találkozhatunk egy-egy szerzőnél az érzéki hatások különös összemosásával. Dante Poklában olvashatjuk például, hogy költőnk oly tájra vetődik, ahol a "nap hallgat". Azaz sötét van.

A szinesztézia a teljes metafora egyik fajtája, amely az öt érzéki területről érkező képzetek szokatlan társítását, összekapcsolását alkalmazza.

Szimbólum

Eredetileg szimbolonnak azt az ismertetőjelet nevezték, aminek egy-egy részét magánál hordozta a szerelmes vagy a két üzleti partner. Ilyen lehetett a máig divatos kettétört pénzérme viselése.

Ma szimbólumnak, vagyis jelképnek nevezünk minden olyan dolgot, amiben valamilyen eszme, gondolat, esetleg érzelem nyilvánul meg.

Rendszerint a szimbólum egy egyszerű tárgy, amihez többlettartalmat kapcsolunk. A következő ábrán a szimbólum születését követheted nyomon:

Metonímia (névcsere)

A metonímia esetében a kapcsolat a kép elemei között valóságos érintkezésen alapul: ilyenkor az érintkezők felek egyikének nevét átvisszük a másikra.

Az érintkezés lehet térbeli (Alszik a ház), időbeli (Századok munkája alkotta) vagy anyagbeli (Egy vasam sincs).

Szinekdoché (veleérzés)

A metonímia alfajának tartják. A szó fogalmi terjedelmének megváltoztatásán alapszik a szinekdoché. Stílushatása a rész-egész viszony felcseréléséből fakad. Pl. Észak felé fordította az (hajó) orrát.

Hasonlat (similitudo)

A hasonlat nem szókép valójában, bár szerepét tekintve ugyanúgy a szemléletességre, kifejező erő növelésére törekszik, mint a szóképek.

A hasonlat valójában két fogalom hasonló tulajdonságok alapján történő párhuzamba állítását jelöli.

Könnyen felismerhető a mint illetve az akár szócskáról, de előfordul, hogy a -ként toldalék utal csak rá.

- Fifikás Fura Feladatok -

- vissza -