Az
alábbiakban természetes anyagokat mutatunk be, amelyekkel szép húsvéti tojásokat
festhetünk. Ne feledjük, hogy a természetes anyagok is lehetnek mérgezőek!
Az itt ismertetettek azonban nem károsak az egészségre.
Az alább ismertetett receptek mindegyikénél szebb és tartósabb hatást érünk
el, ha kevés ecetet (2 evőkanál 0,25 l vízhez) adunk hozzá a színező oldathoz
és a tojást sokáig hagyjuk állni benne (akár másnap reggelig a hűtőszekrényben).
Ha forró oldatban színezünk, a hatás erősebb, de ha meg akarjuk enni a színes
tojásokat, akkor célszerűbb a "hideg" eljárást választani (azaz
a lehűlt oldatban állni hagyni).
|
kék
|
Vágjuk apróra a vöröskáposztát, majd öntsünk rá annyi vizet, hogy ellepje. Főzzük 30 percen át, majd hagyjuk lehűlni. A káposzta leve bíbor színű, de a tojásokat kékre festi (a vöröskáposzta leve indikátorként viselkedik). Csak hidegen működik! |
|
vöröses barna
|
Tegyünk egy edénybe jó néhány vöröshagyma héját, majd öntsünk rá annyi vizet, hogy ellepje. Főzzük 30 percen át, majd tegyük bele a főtt tojásokat. A szín árnyalatai annál mélyebbek, minél több ideig tartjuk az edényben a tojásokat. |
|
lila
|
Ha a fenti eljárást lila hagyma héjával végezzük, lila színárnyalatot kaphatunk. |
|
sötét barna
|
A sötét barna színt úgy érhetjük el, hogy erősre főzött kávét készítünk, majd hagyjuk lehűlni. Ebbe helyezzük, a tojásokat és állni hagyjuk. |
|
narancssárga
|
Négy evőkanál paprika és negyed liter víz keveréke biztosítja ezt a színt hímes tojásainknak 20-30 perces főzés után. |
|
rózsaszín
|
Készítsünk jó erős csipkebogyó teát. (Lehet filteres teát is használni.) A főtt tojásokat helyezzük a lehűlt teába. |
|
zöld
|
Vágjuk apróra a spenótot (a mélyhűtött is jó), majd öntsünk rá annyi vizet, hogy ellepje. Főzzük 30 percen át, majd hagyjuk lehűlni. A tojásokat zöld színűre festi. |
|
sárga
|
A sárga színt kurkumával (a boltban a fűszerek közt keresd), a halvány sárgát pedig citrom vagy narancs héjával lehet elérni. A módszer lényege, hogy 15 perc főzés után beletesszük a vízbe a tojásokat. |