Némafilm

A film, annak feltalálását követő első három évtizedben, a húszas évek végéig néma volt, bár a feltalálók már az első felvevő és lejátszó gépek működtetése óta törekedtek rá, hogy a szereplőknek legyen hangjuk, a jeleneteknek jellegzetes hangos atmoszférájuk (hangosfilm). Edison gramofonnal kapcsolta össze a vetítőgépet, mások a vászon mögé bújtatott színészekkel 'szinkronizáltatták' a jeleneteket, ám a hatás nem volt meggyőző. A közönség szívesebben hallgatta a mozizongorista aláfestő zenéjét. (filmzene). A filmhang nem is igen hiányzott, mert a művek előadásmódja, a szereplők játéka nagyszerűen idomult e némasághoz. A cselekmény megértését a jelenetek közé beillesztett feliratok, az ún. inzertek segítették, a színészek kifejező arcjátékkal, mimikával pótolták a szavakat. A némafilmes korszak jellemző műfaja a burleszk pl. szinte tökélyre fejlesztette a pusztán képpel történő filmes mesélést, s épp a hangosfilm okozta végül kimúlását.
A némafilm korában válik a mozizás vásári mutatványból a század jellegzetes tömegszórakoztató iparágává. (tömegfilm) A korszak végére már kifejlődik szinte valamennyi ma is népszerű filmes műfaj, (western, sci-fi, horror, bűnügyi film, stb) illetve filmtípus, (híradó, dokumentumfilm, animációs film), létrejön szinte valamennyi ma is működő nagy amerikai filmstúdió, kialakul a nagyipari filmgyártás máig hatékony rendszere.