Nottingham

A várost dánok alapították, de jelentősebb fejlődésnek csupán a normann hódítás után indult, hiszen ekkor épült először vár a nottinghami sziklán. A város azóta több alkalommal írta be nevét a történelembe, itt gyülekeztek ugyanis a Wales és Skócia meghódítására induló csapatok valamint, Nottinghamben szerveződött a Tudorokat trónra juttató hadsereg, ráadásul innen indult az a királyi hadsereg is, amely veresége a polgári forradalom győzelmét jelentette.

A legendák szerint Nottingham szülötte Robin Hood, aki egy 1226-ban keletkezett dokumentum szerint megszökött a királyi igazságszolgáltatás elől és vagyona York serifének tulajdonába került. Egy év múlva az időközben Nottingham elöljárójává vált helytartó körözést adott ki Robin Hood ellen, akit elfogtak és láncra vertek. Jónéhány évvel később azonban, rablótámadások egész sorozata ütötte fel a fejét a közeli erdőben, ezért kissé gúnyosan úgy vélték, hogy Robin Hood, akinek a neve rablással és bűnözéssel függ össze feltámadt. Egy másik történet szerint Robin Hood apród volt a király szolgálatában, aki miután uralkodóját elhagyta megérkezett Nottinghambe, ahol hatalmaskodó bárók versengtek a nép kizsákmányolásáért. A földet tönkretették, és a Robin Hood, mint Earl of Lancaster támogatója részt vett a harcban, majd a csata elvesztése után kivégezték.

Bárhogy is történhetett Robin Hood azóta is a szabadságért való küzdelem, a nyomor és a jogtalan hatalom elleni lázadás megtestesítője, akinek csodálatos tetteiről számos legenda kering. A hős halálának körülményei máig sem tisztázottak, hiszen néhány történet szerint a rettenthetetlen vitézt saját unokatestvére pusztította el, az is lehetséges azonban, hogy egy pap, Roger of Doncaster adta meg neki a kegyelemdöfést. Úgy tartják, hogy mielőtt Robin meghalt két golyót lőtt ki az ablakon, az egyik a Calder folyóba esett, a másik egy füves területre, ahol végül is eltemették. A városlakók lázadó alkatának azonban a nép hősének szomorú sorsa nem szabott gátat, a XIX században ugyanis itt törtek ki az első tiltakozó megmozdulások a gépesített termelés ellen, később pedig a géprombolásra irányuló szervezkedések központjává vált.

Látnivalók

Nottingham kastélya, amely eredetileg normann vár volt elpusztult a polgári forradalomban, 1878-ban azonban új palotát építettek a helyére Newcastle hercegének. A város központjában lévő piactér Anglia legnagyobb piactere, mára azonban jelentősége lecsökkent. Minden év októberének első csütörtökén azonban libavásárt tartanak itt emlékezve a régi idők szellemére. Látványos rész az University Boulevard, ahol kollégiumok épületei láthatóak, valamint kis csónakázó tó is tartozik hozzájuk.

vissza