Előző fejezet Következő fejezet

A CSALLÓKÖZ NÉV NYOMÁBAN

 

Történelmi forrásainkban a leggyakrabban a sziget koronként változó írásmódú, de azonos hangzású magyar nevével, a Csallóközzel találkozunk. A Csallóköz név mellett azonban a szigetnek több más - különféle időkben keletkezett - nem magyar neve is volt. Ez utóbbiak közül előbb a sziget régi latin megnevezéseit idézzük fel, majd a német nevét mutatjuk be, végül az időrendben ezeket követő négy szlovák elnevezést ismertetjük.

 

A SZIGET MAGYAR NEVE

A Csallóköz név ma ismert legkorábbi hiteles okleveles említése Chollocuz alakban (lásd az alábbi ábrát) az 1250. évhez kötődik. A 'Csallóköz sziget' név 1250-től kezdve aztán egyre gyakrabban szerepel okleveleinkben; többnyire a Csallóközi járás - a provincia Chollou-kuz - alakban vagy annak szinonimájaként fordul elő.

 

A NÉV KORAI MAGYAR HANGZÁSA

A sziget nevének írott alakja a XIII-XIV.századi okleveleinkben Chollokuz (vagy Challokus ~ Challokwz), melyben a eh betűpárnak cs hangértéke van. Eseten ként előfordul a latinos helyesírású Challocuz alak is, melyben a két utolsó magánhangzó közt álló c-t £-nak kell olvasni. Sőt a Rómában kelt oklevelekben gyakori a Cholquuz vagy Kolocuz alak is. A XIV. században, az Anjou-korban nem ritka a Challoukuz sem, melyben az ou betűpár lényegében a ó helyén állott kettőshangzót jelöli. A sziget nevének középkori hangzása tehát Csollouküz, illetve a későbbiekben Csallóköz volt.

 Az első írásos emlék Chollocuz alakban 1250-ből származik
 
Egy   1261-es okiraton ugyanez a név Chyllokuz változatban

 

A XIII. század második felében az elterjedtebb Chollokuz ~ Challoukuz változat mellett egy - a XIV. század elejére azonban már eltűnő - további alakváltozat: a Chyllokuz ~ Chylloukuz, valamint az 1334-ben felbukkanó Chorlokuz névváltozat is feltűnik; ez utóbbi változat még a XVI. és XVII. század fordulóján több ízben is felbukkan. (Lásd a 99. oldalt)

A MAI HANGZÁS ÉS ÍRÁSMÓD A Csallóköz neve a XVI. századi okleveleinkben viszonylag ritkán fordul elő. Ennek okát abban látjuk, hogy a birtokjoggal kapcsolatos iratokban akkoriban többnyire csak a vármegyét tüntették fel. A XVII. században azonban ugyanezekben az okmányokban a birtok fekvésének közelebbi meghatározása céljából a járást ismét feltüntették, minek következtében újfent számtalan Csallóköz-említéssel is találkozhatunk. Ekkor már feltűnik a sziget nevének ö hangos mai alakja: a Csallóköz is. Természetesen az ö hang jelölése ebben az időben még változatos. Az évszázad első harmadában még előfordul, hogy az ö hang helyén o áll, mint régebben az ü hang helyén u vagy w állt; de az ö hangot eo ~ betűpárral is jelölik: 1603-ban Chiallókeoz, 1615-ben Challókeöz.

A sziget nevének mai írásmódja - a Csallóköz - tehát a XVII. évszázadban alakult ki. Egy ideig még ugyan viaskodott a cs hang régi és új írásmódja: a eh és a cs is - ez a két írásmód egyidejűleg még 1691-ben is szerepel, a XVIII. század elejétől azonban - egy-két kivételtől eltekintve - {Csalóköz, Tsalóköz, Czalóköz) a Csallóköz lett az uralkodó alak.

 

A CSALLÓKÖZ RÉGI LATIN NEVEI

Ez időben a sziget hat latin nevét ismerjük; úgymint az Insula Jauriensis (Győri sziget), az Insula Sancte Marié (Szűz Mária vagy Boldogasszony szigete), az Insula Magna (Nagysziget), az Insula Comaromiensis (Komáromi sziget), az Insula Cituorum (Kyt nép szigete) és végül az Insula Scironum (Szkírek szigete) nevet. Közülük kettő - a felsorolás rendjében a negyedik és az ötödik - örvendett szélesebb körű használatnak. Ezek a latin szigetnevek többnyire tudós alkotások voltak.

Az alábbiakban a Csallóköz e hat latin nevének történetét - melyek közül az első négy valóban használt, élő neve volt a szigetnek - tárjuk a kedves olvasó elé.

A CSALLÓKÖZ EGY PÁPAI OKLEVÉLBEN

Érdekes, hogy a Csallóköz neve pápai oklevélben is előfordul; így a XIII. században Ince pápának egy az 1253. évben kelt oklevelében így találjuk a Csallóközt említeni: „Char-lokuz, sive minus Posonium" (Ort-vay Tivadar, Pozs. vm. t). Erre a „sive minus Posonium" kitételre meg kell jegyeznünk, hogy századokkal ezelőtt a Csallóköznek a Pozsony megyei részét Kis-Pozsony megyének nevezték, és külön közigazgatási területet alkotott. Közgyűléseit együtt tartotta ugyan Nagy-Pozsony megyével, de akkor is ilyen formulákkal éltek: „Pozsony megyének és a Csallóköz nemeseinek egyeteme" (Ortvay T. idézett munkája és Pesthy: Eltűnt régi vármegyék).

INSULA JAURIENSIS GYŐRI SZIGET

Első ízben Angelo Dalorto, más néven Angelino Dulcerti 1325-1339 körül készült térképén találkozunk a sziget nevének latin eredetijével Insula Jaurien[sis] que et magna dicitur (a Győri sziget, melyet Nagyszigetnek is neveznek) alakban. A „Győri sziget" elnevezés azonban a korabeli forrásokban sem ismeretlen.

Angelino Dulcertinek a tengeri hajózás céljait szolgáló portolán térképén -amely a szerző saját közlése szerint 1339-ben készült el - Magyarország területe három Duna-szigettel - a Győri, a Budai, és a Szirmiumi-szigettel - tűnik fel, de 15 nagyobb várost is megtalálunk rajta.

Angelino Dulcerti 1339-ből származó delelt térképén a Csallóköz Insula Jauriensis néven van feltüntetve
 
Marcus Pizigani 1367-ben kiadott delelt térképén a sziget neve Insula Sancte Marié

 

Ez az érdekes és számunkra értékes térkép, mely a tudományos közhiedelemmel ellentétben a Csallóköz akkori alakjának pontos rajza, hosszú időn át hatással volt a portolán térképek műfajára, számos további térkép elődjévé lett; Jehuda Ben Zára 1497-ben az egyiptomi Alexandriában készített térképén is Dul-certiéből merítette magyarországi adatait, a szigetek neveivel együtt.

 

INSULA SANCTE MARIE SZŰZ MÁRIA SZIGETE

A Csallóköz szigetnek eme latin nevét, az Insula Sancte Marie-t [Insula Sancte Marié, que dicitur Magna, Szűz Mária szigete, melyet Nagyszigetnek mondanak] Marcus Piziganinak, a milánói Bib-liotheca Ambrosianaban féltve őrzött -1373-ban készült - térképe rögzíti. Ezen a térképen, amelyhez nem ugyanabból a forrásból vette adatait mint Dulcerti, Pizigani 24 várost tüntet fel Magyarország területén.

A Dulcerti és Pizigani térképének névanyagában tapasztalható eltérések semmiképp sem magyarázhatók a szerkesztők önkényességével; térképük összeállítása alkalmával ugyanis mindketten a legfrissebb magyarországi kartográfiai adatokra támaszkodtak.

Az a tény, hogy Marcus Pizigani 1373-ban készült portolán térképe Angelino Dulcerti térképéhez viszonyítva a Csallóköz térségét gazdagabb, és egyéb tekintetben is pontosabb vízrajzi és városképi adatokkal egészítette ki, azt bizonyítja, hogy egy olyan magyarországi eredetű térképet használt fel munkájához, amely 1340 után készült, s melyen a mai Somorja (Villa) Sancte Marie néven szerepel, s Pizigani mester műhelyében - a sziget nevévé is lett.

 

INSULA MAGNA NAGYSZIGET

A Csallóköz vagylagos latin neveként találkozunk vele mind Dulcerti 1339. évi, mind Pizigani 1373. évi térképén.

A vagylagosság olyan közös eleme a két - egyébként más-más forrást felhasználó - portolán térképnek, hogy a megnevezés eredetét aligha kereshetjük külföldön.

A Csallóköz vízrajzi képe mindkettőn olyan elemeket mutat ki, amelyek semmi esetre sem származnak földrajzi leírásból. Következésképpen léteznie kellett egy olyan 1309-1339, valamint egy másik, 1340-1373 szerkesztett hazai térképünknek, amely a sziget nagyságáról helyes fogalmat alkotott. Ennek szerzője tehát joggal adhatott a szigetnek vagylagos Insula Magna nevet.

 

INSULA COMAROM(IENSIS) KOMÁROMI SZIGET

Fentebb láthattuk, hogy mind az Insula Jauriensis, mind a Sancte Marie a vagylagos Insula Magnával hazai névadó tevékenység emlékének tartható, ahol a latin névpár megalkotása esetében fontos szerep jutott a közeli város nevének. Ezek után nem meglepő, hogy a sziget az újabb nevét ismét egy várostól, Komáromtól kapta.

Eddigi ismereteink szerint a sort, ahol a szigetnek ezzel a nevével találkozunk, W. Meyerpeck 1594-ben szerkesztett Csallóköz-térképe nyitja meg. Szép humanista betűkkel írt címének magyar fordítása a következő: „A magyarországi Schütt-nek nevezett Komáromi sziget hű és pontos ábrázolása... az Úr 1594. esztendejében." A Komáromi sziget elnevezés ezután még sokáig él a térképek világában.

 

A Bécsben kiadott Atlas Hungariae-ben (1689) a Csallóköz neve Insula Coma-rom(iensis)

 

Fabius Antonius de Colloredo márki 1689-ben megjelent Parvus Atlasának 10. szelvényén a sziget neve Insula Co-marom (iensis) és Ins (el) Schut.

Coronelli 1692-ben kiadott atlaszában Insula Grandé Schutt, o di Comorra, Ci-tuorum Insula néven találkozunk a szigettel.

Giacomo Cantelli da Vignola 1686-ban Rómában kiadott térképe már a vármegyék neveit is feltünteti. Da Vignola azonban visszatért a régi nevekhez, illetve a sziget nevének az idő tájt divatos változatához; nála a sziget neve Chalo-keuz, Schit, valamint Insula Cituorum alakban fordul elő. A „Komáromi sziget" elnevezés helyett a Csallóköz egész területét Komárom vármegye területeként tüntette fel, odaírva ezzel a vármegye nevét (lásd a 88. oldalt).

Ezt „az új felfogást" Petrus Schenck is követte az 1705-ben, Amszterdamban kiadott térképén, majd ugyanott a Chate-lain testvérek az 1708. évi atlaszukban; sőt Van der Bruggen Parvus Atlasának II., a Habsburg-ház örökös tartományait bevezető Pfeffel-féle 1739-i Magyarország-térképen is találkozunk ezzel a jelenséggel. Noha Pfeffel Van der Bruggen számára dolgozott, mégis idegen munkákat követett, s nem az 1737-ben, a Parvus Atlas I. füzetében napvilágot látott Van der Bruggen-féle Magyarország térképét.

INSULA CITUORUM A KYT NÉP SZIGETE Lazius Wolfgang - a lelkiismeretes, gazdag forrásanyagra támaszkodó, nagyszerű humanista író - I. Ferdinánd császár és király osztrák származású udvari orvosa és történetírója volt, aki sokat foglalkozott az akkori magyarság ügyeivel. A Csallóköz e szokatlan nevével egyik tekintélyes - számos vonatkozásban még ma is figyelemre méltó - 1550-ben kiadott vaskos könyvében, a Commentariorumban találkozunk. Ez a könyv a Római Birodalom tartományainak történetét és szervezetét ismerteti.

A Commentariorum XII. könyvében foglalkozik a Csallóköz most tárgyalt latin nevével. A mai Ószőny határában volt római katonai tábor, Brigetio kapcsán mondja: „... a sziget, melyet a németek Schut-nek, a magyarok pedig régi lakóiról a Citukról Cituatunak neveznek...".

Lazius tehát azt állította, hogy a Csallóköz latin nevének ezt a változatát a magyaroktól kapta. Mi azonban mégis úgy véljük, hogy ennek a névnek ő volt az alkotója, illetve jóhiszemű tévedés folytán létrehozója; mert ahol Lazius valamilyen konkrét forrásra hivatkozott, azt rendszerint eléggé pontosan meg is nevezte; itt viszont csak nagy általánosságban hivatkozott a magyarokra. Ugyanakkor ezzel a névvel sem a XVI. századi könyvekben, sem pedig az akkori oklevelekben nem találkozunk.

Az a véleményünk tehát, hogy Lazi-usnak akkor támadt ez az ötlete, amikor a régi Brigetio helyén álló Ószőnyt kereste a rendelkezésre álló térképeken. Minthogy Ószőny Lázár Deák térképén nem szerepelt, más térképet kellett keresnie. Nyilván eközben bukkant rá egy olyan Csallóköz-térképre, amelyen a sziget látszólag Komáromon is túlterjedt, egészen az egykor Ószőnnyel szemben a Dunába ömlő Zsitváig. Egy térképcsaládon ugyanis a Zsitva folyót csatorna köti össze a Nyitra aljával, illetve a Csallóközzel.

Az antik világ földrajzát Ptolemaiosz műve nélkül nem lehet komolyan ismertetni. Ezért Lazius is számtalanszor hivatkozott rá. Ptolemaiosz pedig azt a népet, melyet latinul Cit(us)nak, görögül pedig Kytnoinak neveznek, Felső-Pannónia északi részének keleti oldalára helyezte. Lazius a Commentariorumában Ptolemaiosz művének latin fordítását használta, melyben a Citus népnév szerepel. Ennek a népnévnek a középkori Zituatu (Zsitvatő) folyótorkolatot jelző név első tagjával való hasonlósága Lazius számára azt jelentette, hogy a Zituatu névben megtalálta az ókori Citus népcsoport nevét. Ebből a felismerésből pedig már könnyen pattant ki a Csallóköz latin nevéről fentebb ismertetett állítása: „a magyarok pedig a régi lakóiról Cituatunak nevezik azt". S ebből az Insula Cituatuból született meg később a némiképp helyesebben hangzó Insula Citho-rum vagy Cithuanorum.

Lazius Wolfgang nagy tudományos tekintélye folytán az európai szakirodalom jeles személyiségei is átvették ezt a latin nevet. De megtaláljuk például Bél Mátyás 1735-i Notitiajában is.

Természetesen ez az érdekes - de valljuk be őszintén, különös - latin szigetnév nem kerülte el a jeles térképszerkesztők figyelmét sem; így ezt a nevet megtaláljuk da Vignola 1686-ban Rómában kiadott térképén, vagy Pfeffel 1737-ben kiadott történelmi térképének részletén, de Tomka Szászky János 1751. évi történelmi atlaszában is, amelyről az alábbiakban majd bővebben szólunk.

Az Insula Cituorum tehát sohasem volt a sziget valóságos, élő neve, hanem csak egy nagy tudós kedves tévedése folytán szárnyra kelt árnynév.

 

INSULA SCIRONUM SZKÍREK SZIGETE

Tomka Szászky János kísérőszöveg nélkül 1751-ben napvilágot látott történelmi atlaszlapjai azonban a mondottak ellenére nagy hatást gyakoroltak mind a magyar, mind a szomszédos országok kutatóinak történeti-földrajzi szemléletére. Nagy tekintélyét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy Tomka Szászky halála után húsz esztendővel Jeszenák István báró költségén egy rövid, mindössze 45 oldalas kísérőszöveggel és az 1750/51. évi zsebatlaszból átvett hat történelmi térképlappal megjelent az „Introductio in geographiam Hungáriae antiqui et medii aevi..." (Bevezetés Magyarország ókori és középkori földrajzához..., Pozsony 1781) című tankönyve; ez a tankönyv hibái ellenére, az ízlésesen kolorizált térképeivel, máig dicséri akkori oktatásunk magas színvonalát.

A török hódoltság után felújuló Magyarország egyik kiemelkedő kartográfusa, Mikoviny Sámuel alig négy évvel halála előtt - 1746-ban - Magyarország felmérése és részletes térképének elkészítése tárgyában nagyon érdekes, de nagyjelentőségű javaslatot terjesztett fel Mária Teréziához. Többek között előadta benne, hogy: „Szeretné a múltat feltárni. Különösen Magyarországnak azt a részét, amely valaha Pannóniához és Dáciához tartozott, melyet a régi rómaiak úgy felvirágoztattak, bennük számos jeles kolóniát és várost alapítottak, és hatalmas műveket hoztak létre."

Az ókori és népvándorlás kori városhálózat feltárása azonban nem volt kifejezetten mérnöki, térképészeti feladat. Ebben nyilván mások segítségére számított, s erre a feladatra aligha találhatott alkalmasabb férfiút Tomka Szászky Jánosnál, a pozsonyi evangélikus líceum történelemtanáránál és Bél Mátyás 1747-i visszavonulása után annak rektoránál.

A Tomka Szászky-féle Parvus Atlas Hungáriae (Magyarország zsebatlasza) -az akkori Magyarországot ábrázoló kilenc térkép - 1751-ben jelent meg, melyen a Csallóköz egy újabb latin neve: az Insula Scironum (a Szkírek szigete) elnevezés tűnik fel.

Introductiójának II. része I. fejezetében a Herul Királyság leírásában (5. §) azt mondja, hogy a herulok országa és a szkírek országa „a Marus (Morva, Mo-rava) és a Bollia, azaz Ipolla medre közt fekszik," majd lakóiról szólva azt állítja, hogy „a szkírek a Vág és a Bollia közt a Dunáig és a nevüket viselő szigeten laknak". Ez a sziget, Tomka Szászky felfogása szerint, mint a Nyugati Hunnia meg az Avar Kaganátus térképe bizonyítja, a Csallóköz volt.

 

A Csallóköz sziget Insula Sci-ronum (a Szkírek szigete) elnevezés az első magyarországi történelmi atlasz szerkesztőjének - Tomka Szászky Jánosnak - naiv és a forrásokkal sok tekintetben összeegyeztethetetlen, a történeti valósággal semmi összefüggésben nem álló etimológiai ötletéből keletkezett

 

Ez a játékos névfejtés, amelynek egyáltalán nincs tudományos jelentősége, és pusztán csak tudománytörténeti szempontból érdemel figyelmet, nem egyedül Tomka Szászkyra jellemző, hanem a XVIII. század „műveltjeinek" kedvenc társasjátéka volt, amit Bél Mátyás is szívesen űzött.

Történelmi térképe névanyagából egyrészt kiviláglik nagy olvasottsága, másrészt pedig a szlovák nemzeti ébredés céljait szolgáló, a tudománnyal korunk perspektívájából aligha összeegyeztethető naiv, de hatásos pedagógiai programja. Számos gondolata ma is él, anélkül hogy valaki is sejtené Tomka Szászkyhoz fűződő eredetét.

A Csallóköz „(A) Szkírek szigete"-fé-le elnevezése azonban nem terjedt el.

 

A SZIGET NÉMET NEVE

A Csallóköz német neve a Schütt rövid vagy Schüttinsel teljes változatban ma is élő név. A Csallóköz név mellett ez a sziget másik, ősi, sok évszázados megjelölése. (A német die Schütt magyarul: halom, rakás, hordalék avagy zátony. A die Insel magyarul: sziget. A német Grosse Schüttinsel - magyarra fordítva tehát Nagy-hordaléksziget.)

A Schütt szigetnév első ízben egy 1387. december 19-én kelt oklevélben fordul elő Schütt alakban. A Schütt név azonban nemcsak ősiségében, hanem sokféle értelmezésében is vetekedik a Csallóköz névvel.

A törökellenes felszabadító háborúk kezdetéig a sziget Schütt neve a német névhasználatban alakilag is egyező volt a magyar szemlélettel, azaz mindkettő oszthatatlan egységes területnévként fogta fel a saját nyelvében élő nevet. Ezt a szemléletmódot a XVI. és XVIII. századi térképek hosszú sora igazolja.

1664 tavaszára látott napvilágot Martin Stier császári hadmérnök „Landkar-ten des Königreichs Vngarn und dennen andern angrantzenden Königreichen..." című 12 térképlapból és a fontosabb városok és végvárak indexéből álló nagy Magyarország-térképe. Jelenlegi ismereteink szerint első ízben ezen a térképen tűnik fel az a felfogás, hogy a Schütt két szigetből áll. Ezt a Grosse és Kleine Schütt nevek jelzik.

Stier mérnök nem új felmérés alapján készítette el a művét, hanem Laziust másolta. Ha viszont összehasonlítjuk Lazi-us térképével, Stier térképén azonnal szembeötlik a katonai szempontok szerint fontosabb fejlett víz-, hegy- és erdőrajz. A Lazius mester fametszetű, Zim-mermann kiadónál 1556-ban megjelent Magyarország-térképén azonban a Csallóköz déli peremén húzódó nagyobb szigetek Lázár Deáknál (Lazarus Secretari-us) még nem szereplő Zygethkevvz (Szigetköz) néven tűnnek fel. Nyilvánvaló tehát, hogy Stier mérnök a magyar Csallóköz-Szigetköz viszonylatot kívánta kifejezni a Grosse és Kleine Schütt elnevezésekkel.

Martin Stier térképe az 1664. évi hadjáratban résztvevő rajnai szövetség hadai révén gyorsan ismertté vált az európai térképkiadók körében, s vele a sziget új német elnevezésmódja is.

Frederik de Witt térképén már 1670-ben találkozunk vele Schut Ins(el) és Kl(eine) Schut formában. Stier mérnök térképe 1684-ben újabb kiadást ért meg. Egy évvel később, 1685-ben, GeorgMathias Visscher ugyancsak 12 lapból álló német és latin nyelvű kísérőszöveggel ellátott „Theatrumán" a sziget Grosse és Kleine Schütt néven szerepel. Coronelli 1692 táján készült és Velencében napvilágot látott nagy Duna-térképén a „ Corso del Danubio " egyik lapján már olasz változatban találjuk a sziget kettős jellegét kifejező Grandé Schut és Pic (colo) Schut nevet. Valószínűleg Bécsben készült az a szerzője nevét nem jelző és keltezetlen térkép, amely a Csallóköz térségében álló erődöket tünteti fel. Mivel Lipótvár már szerepel rajta 1665 után, a „Haubt Schantz" névvel jelzett pozsonypüspöki erőd okán pedig 1705 előtt kellett készülnie. Feltűnő azonban, hogy nem a Stier mérnök, hanem a De Witt térképén alkalmazott névformát találjuk meg rajta Die Insul Schut, illetve Kleine Schut alakban. Johann Christoph Miller pedig 1709-ben, a jó ízléssel metszett térképén, a sziget nevét Schüt Insula Major és Schüt Insula Minor változatban tünteti fel. Miller nyomában jár Robert De Vaugondy a Gr(ande) Isle de Schut és P(iccolo) Isle de Schut neveivel az 1751-ben megjelent „Atlas Universel"-jében

Lázár Deák 1528-ban kiadott első Magyarország-térképén a sziget német neve Schuth
 
Német elnevezés egy 1394-ből származó okiraton (in der Schiitt)

 

A sziget ősi német neve tehát, amely a középkorban használt egyes számú alakjával a sziget egységes voltát fejezte ki, rugalmasan követte az újkor hajnalán beálló vízrajzi változásokat. Ezek következtében a sziget déli térségébe áttolódó fő Duna-ág a Régi Csallóköz egy részét - miután új medret talált magának Csölösztő és Ásvány között - levágta. A levágott területet, amint azt Lazius 1556-i térképe bizonyítja, a magyarok Szigetköznek, a németek pedig Kleine Schüttinselnek nevezték.

Ekkor vált el a magyar és a német szigetnévszemlélet, mely utóbbi a két szigetből álló Csallóközt vallotta magáénak. Ez az új felfogás Martin Stier császári hadmérnök nagy térképe nyomán terjedt el Európa-szerte.

A Csallóköz vízrajzi képének átalakulása következtében a Csallóközből kiváló déli szigetrész, a Szigetköz nevével első ízben 1556-ban találkozunk. Nyilvánvalóan a Csallóköz mintájára született éppen úgy, mint az északi oldalon a Vízköz.

A bekövetkezett vízrajzi változásokat a német megoldás a Grosse meg a Kleine előtaggal tökéletesen kifejezte. A szerencsésen módosított név egyaránt megőrizte a régi viszonyokat, s jelezte az új helyzetet.

 

A SZIGET RÉGI SZLOVÁK NEVEI

A szigetnek nem egy, hanem négy szlovák neve is volt! Közülük kettő - a német Schüttenből képzett Ssuthy, és a magyar névből alakított Calókez - tisztes régiséggel bír. A Zitny ostrov és a puszta Ostrov egészen újkeletű.

Az igazi meglepetést azonban mégsem a négy név, hanem az a felismerés hozta, hogy a szigetnek immár negyvenkét esztendeje nincs hivatalos, országos érvényű szlovák neve. A sziget 1958 óta hivatalosan névtelen.

Néhány héttel a Csehszlovák Köztársaság kikiáltása után nem csupán az új közigazgatási viszonyok rendkívül gyors dokumentálására került sor, hanem egyben a hely- és földrajzi névanyag német és magyar örökségét helyettesítő új csehszlovák megnevezések kidolgozására is. Ezt a rendkívül nagyméretű és széleskörű munkát természetesen nem végezhette egyetlen munkaközösség. Nem csupán a munka nagy terjedelme és sürgős volta követelte meg ezt, hanem a történelmi Csehország meg az újonnan létesült Szlovenszkó eltérő közigazgatási és névanyagbeli előzménye is.

Így válik érthetővé, hogy a Csallóköz szlovák neve léptékarányok szerint elkülönülő szerkesztések szerint nem egységes: egyeseken már Zitny ostrov, másokon pusztán Ostrov, sőt az egyik térképen név nélkül marad.

Az új szlovák név „Velky Zitny ostrov", illetve „Velky Ostrov Zitny" változatokban azokon az 1:200 000, illetve 1:750 000 léptékű polgári térképeken jelenik meg, amelyek csehszlovák névanyagát Lubor Niederle szerkesztette. Ezek sorát az a Komárom térségét ábrázoló 1:200 000 léptékű ideiglenes térkép nyitja meg, amelyet 1919. január 5-én adtak át a nyomdának. Számunkra sokkal fontosabb az az 1:750 000 léptékű áttekintő térkép, amely 1919. július 9-i ideiglenes kiadásán a magyarázó szöveg az új nevek eredetének kérdésében is nyomravezető. Mai ismereteink szerint ez volt az a két első hivatalos térkép, amelyen a Csallóköz szigetnek már az említett új szlovák neve szerepel.

A Zitny ostrov név meghonosítása az új csehszlovák földrajzi névanyagban Niederle professzor törekvésének eredménye. A kérdés csupán az, vajon ő honnan merítette ezt a nevet? Az előbb leírt 750 000 léptékű áttekintő térkép utalása jó nyomra vezet, az Otto-féle prágai kiadóvállalat „Zemepisny atlas" első kiadásához. Az atlasz egésze ugyan 1924-ben jelent meg, de az első 19 „füzete", azaz oldalpárja már 1918 előtt forgalomban volt. Rajtuk a Csallóköz valóban a „Velky ostrov Zitny" néven található meg, de mégsem ez az első térkép, amelyen a sziget ezen a néven szerepel.

 

A SZIGET NEVÉHEZ FŰZŐDŐ, NÉPI ÉS ROMANTIKUS „TUDÓS" MAGYARÁZATOK

A sziget nevéhez különféle népi és romantikus magyarázatok fűződnek. Az idők folyamán sokan - még a tudós körökben is - próbáltak adatokat keresni arra vonatkozóan, hogy mikor és miről vagy kiről nevezték el e területet Csallóköznek, illetve megkísérelték megfejteni a név jelentését.

A Csallóköz neve igazolhatóan mintegy ötödfélszáz év óta áll a nyelvészek és történészek széles körű érdeklődésének középpontjában.

E név sok kutatót megtévesztett, minthogy a XIV. század második felétől nem találták a területnek nevet adó Csalló folyót. De a Csallóköz szó ezeréves használata, gyakori említése fontos és jelentős oklevelekben - birtok-, község-, sőt vártartományi határként jelölik meg, hajóznak rajta, s átkelő réveit, halászhelyeit fontos jövedelmező helyként kezelik - nyilvánvalóvá teszi a névadó Csalló folyó valamikori létezését. Maradt tehát a név értelmezése, jelentésének megfejtése.

Mint mondtuk, sokan foglalkoztak a Csallóköz nevének eredetével, s próbálták valamiképp kikövetkeztetni eredetét. Volt, aki az itt uralkodó vízbőség szülte sárból eredeztette (Sáraló-Sarló-Csalló). Mások szerint a sok víz miatt sok volt a rét, a nádas, ezért sok dolga akadt a sarlónak (csallóközi népi nevén a „sallónak"), következésképpen, szerintük, innen ered a Sarlóköz-Csallóköz.

Még az aranyászok ajkán élő - a csallóközi Aranykertről szóló - mesékben is találunk magyarázatot a Csallóköz nevét illetően. Ezek szerint a régi boldog aranykor hirtelen megszűnvén, a boldogság reményében idesereglett embereket ugyancsak megcsalja ez a föld.

Természetesen egyik „elmélet" sem állta meg a helyét, a „csal" igéből való származtatás sem, egyedül az az állítás a helyes, amely szerint a Csallóköz neve a hajdan létező Csalló folyóból származik.

Az alábbiakban röviden áttekintjük azokat a népi magyarázatokat, valamint romantikus és „tudós" kísérleteket, amelyekkel az északi Duna-ág, a Csalló és a róla elnevezett sziget nevét próbálták megmagyarázni. Számuk nem csekély, de a „tudós" állásfoglalások csak egy része érdembeli. A sok vélemény közül bővebben csak a hosz-szabb életű és elterjedtebb véleményeket taglaljuk; a többit, az elszigetelt, illetve a visszhang nélkülit, csak néhány szóban.

 

CSALÓK VOLTAK A legelterjedtebb népi magyarázat -amelyet szinte minden helységben meséltek, és tán még mesélnek ma is -, hogy a törökök elől menekülő, a sziget ingoványaiba rejtőzködő, a nádasokba visszahúzódó magyarok becsalták üldözőiket is az ingoványba, azaz ,csalók' voltak.

 

KUKKÓNIA

Nevezték a szigetet tréfásan Kukkóniá-nak is. A Csallóköz e népi nevének eredetmondája a tatárjáráshoz kapcsolódik; eszerint a tatárok elől a sziget hanjai (mocsarai, lápjai) közé a nádasokba húzódó magyarok közül egy bátrabb elment, hogy kikémlelje: elvonult-e már az ellenség. Váratlanul azonban tatár lovasok bukkantak fel előtte, s ő úgy megijedt tőlük, hogy még a búvóhelyen is, ahová hanyatt-homlok futott vissza, sokáig csak annyit tudott mondani, hogy ,kukk, kukk'. Ezért gúnyolták a csallóközieket kukkóknak.

Egy másik változat vitába száll ezzel a tréfás magyarázó mondával. Eszerint a ,kukk' nem a csuklásból ered, hanem jeladás volt, amivel a rejtőzködők a „tüzeshasú" békák, vagyis a vöröshasú unka (Bombina bombina) hangját utánozva (Kukk-Kó) felelgettek egymásnak, vagy hollétüket, esetleg az ellenség közeledtét tudatták egymással.

 

AZ ARANYKERT

Az Aranykert - a szigetnek mára már elhomályosult régi neve - szintén találgatásokra adott okot. Egyesek az aranyhajszálaikat elvesztett tündérekről költött regével magyarázták a jelentését, mások arra gondoltak, hogy a sziget gazdagsága után kapta nevét. A legvalószínűbb azonban, hogy a név a hajdan nagy múltú aranymosó-mesterséggel kapcsolatos. A hegyek közül kiszabaduló, majd e tájon már megcsendesülő Duna évezredeken át itt, ezen a vidéken rakosgatta le arany tartalmú iszapját és homokját. A középkorban a fáradságos és hosszadalmas munkával kimosott aranyszemcse jelentős királyi jövedelemnek számított, de még a XX. század elején is akadt egykét vállalkozó szellemű ember, aki foglalkozott vele.

 

A SARLÓ BŰVÖLETÉBEN

Ez a névmagyarázat a humanista körökben szokásos, ötletszerű személy- és helynévértelmezések mintájára keletkezett. Tudatos névértelmezésről van szó, mert okleveleink ezt a változatot nem ismerik.

A Sarlóköz irodalmi szövegben is előfordul; első ízben - az esztergomi származású protestáns papköltő - Farkas András 1554-55-ből való verses krónikájában tűnik fel. A bennünket érdeklő szakasz így hangzik:

Magyarokat add törökök markába Kik az Sarlóközbó'l, az Mátyus földéből Szálából, Somogyból, az Szerem földéről Az széles Alföldről sok népet elhajtanak.

Nem valószínű azonban, hogy a fenti sorok szerzője lett volna a Csallóköz név „Sarlóköz" értelmezésének létrehozója. Azt divatos véleményként csupán átvette. Elterjesztésében viszont szerzőnknek kétségtelenül nagy szerepe volt, hiszen az, műve révén, a XVI. század második felében erősen virágzó protestáns eklé-zsia szinte valamennyi gyülekezetébe eljutott.

ISTVÁNFFY ÉRTELMEZÉSE A Csallóköz Sarlóközként való értelmezésének nagy népszerűségét bizonyítja, hogy nem korlátozódott csupán a felekezeti műveltségre, hanem azon túlterjedő korjelenség volt. Ezt a tényt legjobban Istvánffy Miklós alnádor, a katolikus diplomata és politikus főműve, a 34 könyvből álló A Magyar Királyság Története bizonyítja.

Istvánffy Miklós (1535-1615)

(A mű XXIX. könyvében - amelyben Istvánffy az 1595. esztendő kapcsán Esztergom ostromára induló Károly fővezér hadicselét ismerteti - találkozunk ezzel az értelmezéssel. Előadása szerint Mansfeld a törökök félrevezetése céljából   elrendelte,   hogy   „Ausztria mindama részei, melyek a Duna két partján fekszenek, Bécs alatt a Sallocoz-ben lakó magyarokkal - melyet a németek Sittanak neveznek - egészen Győrig, valamennyi, a Dunához közel eső lakott helyen, fővesztés terhe mellett a part mentén nőtt sok ezer fűzfa vesszejét és más fák lombjait vágják le, és összekötve dobják a folyóba, hogy onnan hajókkal a táborhelyre szállíthassák...".)

Istvánffy Miklós esetében a Sallo-coz alak tudatos ragaszkodást mutat a sarló csallóközi népi nevéhez a „sal-ló"-hoz. Kétségtelenül ismerte a sarló „salló" változatát, hiszen a csallóközi Felbáron neje, Bot Erzsébet révén kúriája is volt. Itt gyakran hallhatta a nép száján élő 'salló' változatot, és elfogadta azt a Csallóköz humanista értelmezéséül.

 

A CSARLÓKÖZ

Illésházy István, az első protestáns nádor, Istvánffy Miklós politikai vetélytársa, akinek a nádorhelyetteshez hasonlóan a Csallóközi Felbáron kúriája, a közeli Illésházán pedig a székhelye volt, naplófeljegyzéseiben szintén foglalkozott Mansfeld Károly 1595-i hadjáratával. Többek között feljegyezte, hogy „Sa-marjában Csarlóközben fölakasztatott egy németet, egy sás kéveért, amit levont volt egy pajtáról".

Illésházy névvariánsa - az irodalmi és az oklevélírás gyakorlatától egyaránt eltérő, szokatlan „Csarlóköz" névalak -, mely kétségtelenül szintén tudatos alkalmazásra vall, nem áll egyedül, hiszen Karcsai Somogyi Mátyás 1605. július 23-án Mátyás osztrák főherceghez írt levelében ekképpen írta alá magát: „alázatos hív szolgája: Én csarlóközi tatai, gesztesi főkapitány Karcsai Somogyi Mátyás ".

Karcsai Somogyi Mátyás báró

 

Ez az Illésházy-, illetve Somogyi-féle Csarlóköz, amely a múlt század közepén már akadémiai szinten is felkeltette egyik-másik nyelvészünk figyelmét, a sziget magyar nevének egy kihalófélben lévő ősi változata lehetett, amelyet már csak a tősgyökeres csallóközi birtokosok ismerhettek a helyi tájszólásokból. Értelmét nyilvánvalóan senki sem tudta már, oklevélben is 1447-ben szerepelt utoljára.

Annak ellenére, hogy a XVII. század vége felé a „Sarlóköz" értelmezés mellett - mint alább látni fogjuk - újabb és újabb felfogások születtek, ez a régi humanista okoskodáson alapuló magyarázat az egyik legszívósabb elméletnek bizonyult; első igazolható felbukkanásától, 1538-tól kezdve 375 éven át, 1913-ig talált újra és újra hívekre, védelmezőkre.

 

A CSALÓDÁSOK SZIGETE

A XVII. század első évtizedeiben a művelt rétegek - a vármegyei tisztviselők és jogászok - köre a Csallóköz nevének ősét a „Csaló-köz"-ben vélte megtalálni. Szerintük a szigetnek a csalódásokat okozó vízrajzi és éghajlati viszonyok adtak nevet.

 

MARSIL GRÓFJÁNAK MAGYARÁZATA

A fentebb említett rétegek köréből eredő vélekedés első visszhangját Luigi Ferdi-nando Marsigli művében találjuk meg.

Marsil grófja (1658-1730) sokoldalú tudós volt. Értett a vízrajzhoz, térképészethez, botanikához, régészethez. Emellett hadvezérként is kitűnt, s ezredesi rangban tevékeny szereplője volt Buda visszavételének. A törökök felett aratott győzelem után hosszú időn keresztül a Duna forrásvidékétől Bulgáriáig terjedő szakaszának kutatásával foglalkozott. A Dunáról készült műve, mely mellesleg kora legszebb nyomdatermékei közé is tartozik, három kötetben, Danubius Pan-nonico-Mysicus..., azaz Pannóniái és moesiai Duna címen 1726-1744 között jelent meg.

A Duna hat legnagyobb szigetének ismertetése során a Csallóközről többek közt ezt olvashatjuk: „Közönségesen Scittnek nevezik. Egy nagyobb és egy kisebb szigetből áll. Szinte csak a Csalódások Szigeteihez', vagy a Labyrintus-hoz hasonlítható, mert csaknem az egészet folyó vizű mocsarak árasztják el, melyekben az  utazók a  helyes  útról könnyűszerrel letérnek, s amikor az útra vissza szeretnének jutni, azt veszik észre, hogy mindenütt víz veszi őket körül, melyből csupán életük súlyos kockáztatásával kerülhetnek ki.".

Luigi Ferdinando Marsigli, Marsil grófja (1658-1730)

 

Marsigli Csallóköz-térképe ugyan a sziget egyik legsikeresebb XVIII. század eleji ábrázolása, sok mindent azonban hallomás után rögzített, adatközlői pedig a vármegyék tisztviselői voltak; így a Csallóköz leírása is, mely szerint a sziget veszélyes csalódásokkal járó hely volt, magán viseli Pozsony, Komárom, Mosón és Győr vármegyék tisztviselőinek adomázó elbeszéléseit. Marsigli idézett vélekedése, amelyben szó sem esik a sziget magyar nevéről, azért fontos, mert tükrözi az akkori - zömében magyar - megyei művelt közönség nézetét a Csallóköz szigeteknek a „Csalóköz"-bői való származásáról.

 

II. RÁKÓCZI FERENC NÉVMAGYARÁZATA

Hogy az előkelő körök társasági életében mennyire eleven és elterjedt szokás volt a nevek magyarázata, azt a Marsig-linél felbukkant Csallóköz-féle értelmezés további képviselőjének, II. Rákóczi Ferenc fejedelemnek mély meggyőződéssel vallott névmagyarázata is bizonyítja.

Emlékirataiban az 1705. évi hadműveletek kapcsán néhány soros névmagyarázatot is fűzött a sziget rejtélyes nevéhez: „Az ellenség a Schütt szigeten tartózkodott, amelyet Csalóköznek neveznek, melyet azért mondanak l'Ile trompeuse-nek (Csaló szigetnek), mert akármilyen termékeny is, ritkán történik meg, hogy aratás előtt sűrű köd ne lepje el, melynek következtében a búza meg a rozs üszögös lesz, s ezért rendszerint kétszerest vetnek."

II. Rákóczi Ferenc fejedelem tehát szinte Marsigli gróffal egy időben -1703-1706 táján, talán éppen valamelyik érsekújvári táborozás alkalmával -szerzett tudomást a sziget nevének akkor divatozó Csalóköz-féle értelmezéséről.

BÉL MÁTYÁS VÉLEKEDÉSE Bél Mátyás a török igától szabadult, újjáépülő Magyarország első nagy leírója 1735-ben emlékezett meg a megyei művelt rétegek fentebb említett vélekedéséről: „ Vannak, akik azt hiszik, hogy a szigetet a Duna (...) csapásai miatt nevezik a magyarok Csalóköznek. Előfordul ugyanis, hogy a hirtelen áradások a lakósoknak bőséges aratásba vetett nagy reményét meghazudtolják. Az ilyesmit nemcsak az áradások okozzák, hanem szinte biztos, hogy az évi termést a párák is megkárosítják. Az aratás előtt álló vetést csak olykor-olykor aratják le, a kévekből kipereg a mag, s bizony az is megesik, hogy a töreken és a pelyván kívül semmi sem marad meg a kalászból. Nem kívánok szembeszállni ezzel a műveltek közt elterjedt vélekedéssel..."

Bél Mátyás tehát tisztában volt vele, hogy a csalódásokat okozó szigetről kialakult, a korabeli művelt rétegek körében elterjedt vélekedés mind a sziget nevének, mind természeti és gazdasági vonatkozásaiban téves. A nyelvtudomány ennek a helyesnek tartható felismerésnek ellenére a „Csalóköz" értelmezést némi módosítással még hosszú ideig valószínű vélekedésként tartotta nyilván.

Bél Mátyás

A „Csalóköz" alak tehát a XVII. század végén és a XVIII. században a virágzó központi tisztviselői kar nézetének alkalmi megnyilvánulása volt. S mint minden eszmének, amely nem ellenkezik szembeötlően a valósággal, ennek is akadtak követői.

 

A NÉV TÜRK EREDETÉRŐL

Bátky Zsigmond (1874-1934), a kiváló magyar néprajzkutató, a Csalló folyónév ügyében 1926-ban új, hosszú életűnek ígérkező, értelmezést alkotott. Véleménye szerint a magyar nyelvben személynévként is kimutatható Csalló név török eredetű, forrása pedig a „sirály" jelentésű török szó, melynek tatár hangzása carlak, kun változata pedig cirlak. Bátky meggyőződése szerint „Kevés biztosabb, tisztább egyeztetésű török jövevényszavunk van, mint a csalló".

Bátky értelmezésére a nagy tekintélyű szlavista professzor, Vladimír Smilauer is felfigyel (Vodopis starého Slovenska, 1932, 294). Ügy tűnik, nem hitt Bátky megoldásában: „Állítólag török eredetű név, lásd a tatár carlak, sirály-t;" s ellenveti, hogy a név nincs elégségesen alátámasztva. Majd néhány mondattal később a Csalló folyónév kapcsán ilyen megállapítást tesz: „Névmagyarázata ismeretlen, de nem szláv ".

1334-ben a Csallóköz nevét Chorloukuz alakban jegyezték fel
 
A Charlokuz megnevezés 1400-ból szár-

 

Bátkynak fogalma sem volt arról, hogy az ősi névalak, amelyet nyelvésze ti ismeretei alapján feltételezett, 1334-től kezdve, mint már fentebb említettük, több ízben hiteles oklevélben is előfordul. Ezek az általa nem ismert forráshelyek bizonyítékot szolgáltatnak nézete helyességére. Következésképpen a Bátky-féle véleményt jelenlegi ismereteink szerint az eddigi legmegalapozottabb vélekedésnek tekinthetjük.

 

A CSÖLLE ÉS CSALLÓ

Bél Mátyás is szívesen foglalkozott névmagyarázatokkal, és nyilván szükségét érezte annak, hogy a korában divatos „Csalóköz" névmagyarázat élét tompítsa. Ezért 1735-ben megjelent Notitiájá-ban óvatos fogalmazásban a következőképpen nyilatkozott: „Nem kívánok szembeszegülni ezzel a műveltek közt elterjedt vélekedéssel (ti. a „Csalóköz" értelmezés képviselőivel - a szerző megj.). Mindenesetre annyi biztos, hogy léteznek olyan emlékek, amelyek arra csábítanak, hogy a sziget nevét ama Csalló falutól származtassuk, mely a sziget Pozsony felé néző bejáratánál fekszik, s melyet Csellének neveznek... Bármiképpen is legyen a dolog, hidd el, az egész sziget valójában a Duna északi ágától kapta a nevét, melyet a régi pozsonyi oklevelek Csallónak mondanak."

A Csalló és Csellé nevek kapcsolatának a Bél Mátyás-féle feltevését többen elvetették, 1926-ban Bátky Zsigmond a Csalló név értelmezése kapcsán mégis visszatért Bél Mátyás gondolatához: „Hogy a Csallónak volt-e magas hangú párja, nem tudjuk, de a Cselló személynevet mégis gyanúsíthatjuk vele ". Bátky tehát, aki a Csallóközzel sokat foglalkozott, szintén sejtette, hogy a két név közt kapcsolatnak kell lennie, de a nyelvészek miatt a kapcsolatot a Csellé személynévben kereste.

Manapság nyelvészeink szóhasadással magyarázzák a ,csel' és a ,csal' szó közti összefüggést. Ezért a Csellé ~ Csölle falunév és a Csalló folyónév, illetve a Csallóköz névalakjai közt a rokonság lehetőségét ésszerűen tagadni nem lehet. A feltevést feltétlen elfogadni azonban éppoly indokolatlan lenne, mint teljes egészében elvetni.

 

SÁRFÉSZEK VOLT-E A SZIGET?

Az előzőkben már taglalt - a Csallóköznek „Sarlóköz" értelmet tulajdonító - nézet helyességében első ízben Vajkay Károly kételkedett 1846-ban. Az ő kételkedése ébresztette fel a magyar nyelvészet egyik akkori kiválóságának, Lugossy Józsefnek az érdeklődését a Csallóköz nevének megoldása iránt.

A már említett énekeskönyvben előforduló régi szóalakok vizsgálata - pl. a mi ,unszol' szavunk ott ,onszorla' alakban szerepel - vezette arra az ötletre, hogy Mzitündér' jelentésű ,sellő' szavunk értelmét a serény (értsd: gyors) és serken (,hirtelen felkel') szavak magyarázzák. Ezért szerinte a sellő ősi alakja a ,serlő' volt. Ez a feltételezett „serlő" tündérnév változott át „sellő"-vé. A sellőn tehát a vízen sebesen, gyorsan sikló tündért kell értenünk. Ennek kapcsán Lugossy utal arra, hogy a Csallóköz név „Csalóköz" változata a nép ajkán ismeretlen. Új értelmezését így indokolja: „Helyesen a népnél az igazság. Csallóköz ez, éspedig mint Sellő, serlő, serülő helyett, úgy ez is csarló, csaroló vagy csaruló helyett áll (...) De a ,cs' betű is csak az idők folyamában csúszott be a süvöltő ,s' helyett, úgy hogy e vidékünk nevének eredeti alakja nem más mint Sarlóköz (...) csak az volna még a kérdés: vallyon arató szerszámunktól - (Sarló) -e, vagy más okon? Nekem, bocsássanak meg a sarlóközi kedves magyar véreink, ,ha boldog szigetök' nevét (ti. melyet a termékenység jelképével, a sarlóval hoztak eddig kapcsolatba - a szerző megj.) e költői származtatásokból igen prózaivá kell lefokoznom, s egyenesen saroló, azaz sároló, sá-rozó, sáros, vízöntéses, áradásos sajátságára utalnom, nem lévén különben ok titkolni, miképp az az aranykert hazánkban per eminentiam valóságos sárfészek."

Lugossyt tehát szintén a „Csarlóköz" varázsa vonzotta. A korábbi sarlópártiakkal szemben mégis új értelmet tulajdonított a szónak. Állításának lényege az, hogy a Csallóköz az ősidőkben „Sá-rolóköz" volt. Ez a név még az okleveles említések ideje, tehát a XIII. század előtt Sárló>Sallo>Csalló(-köz) változáson esett át.

Lugossy értelmezése ugyan megfelel a lehetséges hangváltozás elméleti szabályainak, mégsem helytálló. Erre már 1851-ben helyesen mutatott rá Jászay Pál történész és akadémikus, aki egyébként a Csallóköz tarthatatlan „Sarlóköz"-féle eredetének védelmezője volt: „ ... mert ha (ti. a Csallóköznek) saroló (?), azaz sároló, sározó sajátsága volt túlnyomó, a magyar okvetlen Sárköznek nevezte volna". (Ehhez csupán annyit teszünk hozzá: Sárköz valóban létezik Tolna megyében, illetve a Szamoshát vidékén.)

Véleményünk szerint egy közérthető földrajzi név értelmi torzulására vagy idegen nyelvű telepesek hatása nyomán, vagy a földrajzi névben szereplő szó elavulása, elfeledése után kerülhet csupán sor. Ezért a Csallóköz „sárolóköz"-ből való származtatásának mi sem adunk hitelt.

 

TÜNDÉRI SELLŐK

Amikor egy évszázados hiedelem összeomlik, egyre-másra tűnnek fel az új kísérletek a támadt rés betöltésére. A Csallóköz „Sarlóköz" eredetébe vetett hit megrendülése után a kérdés megoldása érdekében a legkedvesebb feltevés talán éppen kiváló mitológiakutatónk, régészünk és történészünk, Ipolyi Arnold nevéhez fűződik.

Ipolyi érdeklődését Lugossy magyarázata keltette fel. Abban az időben, amikor Lugossy a Csallóköz névvel foglalkozott, Ipolyi a nyolc évvel később, 1854-ben kiadott Magyar Mythologia c. könyvének anyagát gyűjtötte. Érthető hát, hogy a sellő a szokásos szárazföldi tündérektől eltérő lényként tűnt fel. Mivel például Szatmárban, Máramarosban a gyors folyású vizet sellőnek hívták, Ipolyi a sellő-ket a vízitündérek sorába iktatta.

A Csallóköz pedig a helyi néphagyomány szerint, melyet első ízben éppen ez időben - 1854-ben - közölt Karcsay, a vízitündérek királynőjének, Tündér Ilonának szigete volt. Márpedig Ipolyi szerint a vízitündérek megkülönböztető neve a sellő volt. Ebből eredő következtetését Ipolyi így foglalta össze: „Maga Csallóköz mai nevének régi Aranykert elnevezéséveli ellentétezése utal már a felőle mint boldog tündéri Aranykertrőli néphagyományra, valamint egy újabb, az egyenesen tündéri: sellő névveli magyarázásom által még inkább ezen értelem jelentkezik."

Ipolyi értelmezésének esetében azonos az álláspontunk azzal, amit Lugossy feltevése ismertetésénél közöltünk: egy név csak akkor torzul el, ha az azt használó nép nem ismeri értelmét.

 

ZALOV, TEHÁT SIRATÓHELY?

Az eddig elmondottakból kitűnik, hogy az első világháború végéig a fokozott érdeklődés ellenére sikertelen maradt minden, a Csalló név rejtélyének megoldására törekvő kísérlet.

A világháború végén a Csallóköz az új Csehszlovák Köztársaság területéhez került. Az 1912-ben Pozsonyban alapított Erzsébet Tudományegyetem szerepét az új köztársaság által az 1919. jún. 27-i törvénnyel létrehozott pozsonyi Comenius Egyetem vette át. Az új egyetem bölcsészettudományi kara ekkor tanszékek helyett szemináriumokra tagolódott. Az 1922-ben megalapított történelmi szeminárium első három előadója közül Lobko-vitz herceg volt a levéltárosa, a professzorrá kinevezett Václav Chaloupecky kapta meg a csehszlovák történelem előadására szóló megbízatás címén Szlovákia területe történetének tárgykörét.

Chaloupecky egyetemi tanári székfoglalójában, Staré Slovensko-ban (Régi Szlovenszko) - mely az alakulófélben lévő polgári köztársaság aktuális politikai érdekeinek támogatására készült történeti propagandamunka volt, s mely székfoglaló hosszú időre megszabta a szlovákiai történetírás szemléletét, sőt az itt elhangzott egyes nézetei észrevehetően még ma is számos történészi elképzelés voltaképpeni alapját képezik - a Csallóköz névmagyarázatának és korai, XIII. századig terjedő történetének nagy szerep jutott.

Chaloupecky történetírói célkitűzéseinek egyik természetes velejárója volt a Csallóköz név magyar nyelvi alapokból kiinduló megfejtési kísérletének tagadása. Ennek szellemében a sziget nevére nézve ezeket írta: „...a Csallóköz (az eredeti cseh szövegben: Zitny ostrov) magyar nevében valószínűleg a szláv ,zalov' (értsd: siratóhely) rejlik, s ebből alakult ki a Zsallow-köz, a Czalóköz. Ez eredetileg a Kis-Duna neve volt (...) a Duna egy másik Pozsony környéki ága még a XIII. és XIV. században is megőrizte a Stary Dunaj (értsd: öreg Duna) nevet." (Chaloupecky, i. m. 256. )

 

A STARÁ DUNA LEGENDÁJA

Chaloupecky egy téves oklevélolvasat áldozatává vált, amikor azt hitte, hogy a Csallóközben volt egy ,Stary Dunaj', ill. ,Stará Duna' nevű Duna-ág. A ,Stará Duna' - értelme szerint öreg Duna - a Püspöki és Dénesd középkori déli határát alkotó Duna-ág vélt szláv neve ugyanis téves oklevélolvasaton alapszik. A hibás olvasat 1862. évi dátummal Wenczel Gustáv nevéhez fűződik, aki okmánytárában Favus pannonhalmi apát egy 1262-ben kötött adásvételi szerződésének problémánkat érintő sorát a következőképpen olvasta: „quan-dam insulam Stara Duna vocatum...", azaz „bizonyos Stara Duna nevű szigetet". Chaloupecky itt egészen jóhiszeműen erre az olvasatra támaszkodott, amikor a nevet a szlávok ősi ittlétének okleveles bizonyítékaként kezelte. Ennek a rossz oklevélolvasatnak köszönhetően él a mai napig a sokakat megtévesztő, öreg Dunát jelentő ,Stará Duna' legendája. A helyes a Szár-Dunának hangzó olvasat.

 

CHALOUPECKYT ELUTASÍTJÁK

A sziget nevében általa feltételezett, a valóságban sehol sem szereplő „zalov"-nak és más hasonló állításainak képtelenségére a prágai Károly Egyetem kiváló professzora, Karel Kadlec hívta fel a figyelmet: „Nem lehet egyetérteni azzal a magyarázattal, hogy a Csallóköz (nála Zitny ostrov) a szláv ,zalov'-ból származhatna. A szerző helyesen értette meg, hogy a Csalló alatt itt a Kis-Dunát kellene értenünk. De miképpen lehet egy folyó ágát 'zalov '-nak [siratóhelynek] nevezni, nem is szólva arról, hogy nincs ok magyar szóból szlávot csinálni." (Kadlec, K.: Staré Slovensko... Prúdy 1925. 78-89. )

 

ZALOV UTÁN CSALOV

Ján Stanislav szlavista nyelvészprofesszor, aki a második világháború után a szlovákiai helynévadó bizottság tevékeny tagja volt, a prágai professzor, Karel Kadlec véleményét a Csallóköz név nem szláv eredetéről nem tudta elfogadni. Éppen ezért már 1944-ben a Nás ná-rod (Nemzetünk) című újságban, majd egy önálló kiadványban, s végül - azonos értelemben - a Slovensky juh v stre-doveku (A középkori szlovák délvidék) című 1948-ban kiadott etimológiai szótárában a Csalló név szláv eredete mellett szállt síkra.

Ebben a művében három címszóban foglalkozott a Csallóközzel: az általa feltételezett Calov földnév, továbbá a Csaló (értsd: a Csallóköz) és a Calov rév nevének kapcsán.

 

STANISLAV HIPOTÉZISEI

A Csaló (azaz: Csallóköz) címszóban az 1209. évi oklevélre hivatkozva a Csalló folyó nevét - figyelmen kívül hagyva az oklevél-kibocsátó hangjelölési rendszerét - helytelenül Csalovnak olvassa a helyes Csallou helyett. Ezzel a felületességből eredő téves olvasattal nyilván Chaloupecky célzatos ötletét kívánta (próbálta) hihetőbbé tenni. Hiszen őrá hivatkozik, amikor az 129l-es oklevél Csalló folyójának nevét Challowo formában idézi. Ez a számára nagyon is fontos Challowo névalak azonban az eredeti oklevélben nem található meg III. András 129l-es, Pozsony városának szóló adománylevelében ugyanis egyszerűen csak Chollo, és nem Chollowo található. A „Csaló-köz" alakról pedig már fentebb elmondtuk, hogy csupán a XVI-XVIII. században divatozott, de akkor sem örvendett széles körű használatnak.

Ez a minden tudományos alapot nélkülöző téveszme ma is él, sőt még híveket is szerzett.

Chaloupecky és Stanislav adatai, amint láttuk, nélkülözik az elmélyült filológiai vizsgálatot. Bár hely-, földrajzi-és vízneveket elemeznek, azok tér- és időbeli változásairól, történeti viszonyairól gyakorlatilag semmit sem tudnak. Pedig nélkülük a nyelvészeti megközelítés csupán vaskos tévedéseket eredményezhet, mint az a fenti esetekből másokra nézve is nyilvánvaló.

 

A HELYES MEGOLDÁS ÚTJÁN

Tudtunkkal első ízben Bél Mátyás 1735-ben fogalmazta meg azt a tételt, amelyet a Csallóköz nevének eredetéről szólva biztosnak mondhatunk: „...bármilyen is legyen a dolog, hidd el: az egész sziget valójában a Duna északi ágától kapta a nevét, melyet a régi pozsonyi oklevelek Csallónak neveznek."

Ezzel a megállapítással csaknem minden szerző egyetért. Azok is, akik már kísérletet tettek a Csalló név értelmezésére, és azok is, akik ezeket a kísérleteket csupán elutasították.

Azt a helyes megállapítást, hogy a sziget a Csalló folyótól kapta a nevét, érdekes módon csupán történeti vízrajzunk nagy úttörője, Ortvay Tivadar vonta kétségbe: „Ezt csak azon esetre tételez-hetnők fel, ha a Csalló folyó a Csallóköznek egyetlen vize lett volna, ami pedig nem áll."

Mindenesetre Ortvaynak abban igaza van, hogy a Csalló folyó nem volt a sziget egyetlen vize, viszont a legbővebb és a leghosszabb volt. Biztos tényként kezelhetjük azt, hogy a mai Kis-Duna Ve-reknyétől Nyárasdig, illetve Apácaszakállasig terjedő szakasza nagyjából az egykori Csalló folyó helyén folyik, s a sziget ettől a Csalló nevű Duna-ágtól kapta nevét.

Bél Mátyás, mint láttuk, már megsejtette, hogy a Csalló folyónév és a szigeten fekvő Csölle falunév közt kapcsolatnak kell lennie. Sejtését a sziget és falu nevének a korai okleveleinkben felbukkanó azonos típusú változatai - a Csarlóküz és Csirlóküz, illetve a Csurla meg a Csirle falunév (lásd a 99. old.) maradéktalanul igazolják.

A Csalló, illetve a Csallóköz névnek a török carlakból való levezetése tehát nem alkalmi ötlet, hanem kutató generációk kétszázötven esztendei munkássága folyamán kikristályosodott felismerése, amely történelmi ismereteink mai állása szerint is bizalmat érdemel.

A sziget nevének kialakulását az eddig elmondottak fényében a következőképpen látjuk: Megengedjük annak lehetőségét, hogy a régi Csallóköz területén a magyar honfoglalást előkelő avar nemzetségek is megérhették, következésképpen a sirály értelmű Carla^folyó-nevet ők is ránk hagyhatták. Ennek ellenére úgy véljük, hogy Bél Mátyás felismerését tovább követve a Duna fő ágának és a szigetnek a neve a Csurla nemzetség nevéből ered.

 

A SZIGET NÉVADÓJA A CSALLÓ FOLYÓ

A Csallóköz nevét az egykori - ma már nem létező - Csalló folyóról kapta. A névadás ősi magyar szokás szerint történt. A -köz összetételű tájnevek ugyanis a magyar névadó szokásban általában két vízfolyás által közrefogott földdarabot jelölnek. A tájegység eleinte tehát nem sziget, hanem két víz -esetünkben a Duna Csalló nevű fő ága és a Lajta folyó - által közrezárt terület volt.

 

A NÉV TÍPUSÁT AZ ŐSHAZÁBÓL HOZTUK

A név keletkezésére vonatkozóan a magyar nyelvben sok helyütt fellelhető analógia segíthet bennünket. A hasonló elnevezések (Etelköz, Duna-Tisza köze, Bodrogköz, Szigetköz, Rábaköz, Muraköz, Szamosköz, Sárköz stb.) ugyanis mindenkor arra utalnak, hogy folyók közötti területről van szó.

E feltevésünket egyértelműen igazolja Bíborban született Konstantin bizánci császárnak A birodalom kormányzása című műve, amelynek 38. fejezetében olvashatjuk, hogy a kangar besenyők támadása után a türk néven ismert magyarok egyik része „...vezérükkel Levedivel nyugatra ment lakni, az Etelküzü nevezetű helyre..."

 

Bíborban született Konstantin császár (913-959). A birodalom kormányzása című munkájában Etelköz elnevezést említ.

 

A magyarság ez utolsó őshazáját, az Etelközt, Dzsajháni bokharai tudós írta le 920 körül; művét Ibn Ruszta 930 körül készült könyve, de más arab források is megőrizték. Innen tudjuk, hogy az Etelküzü alatt az Atil (a Volga, esetleg a Don alsó folyása) és az Al-Duna közét kell értenünk.

Ebből pedig világosan következik, hogy az okleveleinket megelőző korban a Csallóköz szintén két folyó közt elterülő föld neve volt; a „Csalló-köz" összetétel tehát magyar névképzés eredménye.

Az előző példákkal mindenben azonos névalkotó szemléletet a Csallóköz szűkebb térségében az eltűnt Vágköz neve is bizonyítja. Ez a mai Csallóköz alsó, azaz keleti térségében hajdan volt valóságos folyóköz keletkezése idején a Csalló végét jelző Megye-ág és a Vág köze volt.

Eredetileg a Csallóköz megnevezés a sziget felső területét jelölte csupán, csak a későbbiekben terjedt ki az egész mai szigetre.

 

A CSALLÓ FOLYÓ NÉVADÓJA A CSURLA NEMZETSÉG

Ez az Anjou-korban már kihaló, az országalapító „Szent Király jobbágyainak fiai" sorából származó, később az országos nemesek közé emelkedő (a nevéből ítélve talán kabar eredetű) Csurla nemzetség, illetve ezt a nevet viselő alapító őse a magyar honfoglalás idején, a sziget nyugati csúcsán, s attól délre a Lajtáig kapott több ezer hektárnyi földet. (Árpád ilyen jellegű, a harcos elemeknek juttatott adományairól Anonymus tesz említést Gestájának 46. fejezetében.) Ezen a szállásbirtokon a nemzetség megalapítja központi szálláshelyét, melynek saját nemzetségi nevét adja. Ennek az ősi szállásbirtoknak töredékei a XIII. századi okleveleinkben a Moson megyei terra Churla és a Pozsony megyei villa Churla néven bukkannak fel.

Tekintettel arra, hogy a szigetet kialakító fő Duna-ág néhány kilométerrel a közös Dunából való kihasadása után a Csurla nemzetség szállásbirtokánál érte el a szigetet, érthető, hogy a nevét is tőle kapta. Ezen felül a Csurla nemzetség szállásbirtoka kitöltötte a Csalló meg a Lajta egész közét - Pozsony alatt a szigeten, és alatta Oroszvár és Gattendorf vonala táján. Egészen természetes tehát, hogy a környéken élő magyarság még az óhazából hozott szokás szerint -melyet Bíborban született Konstantin császár tanúsága szerint az Etel folyó után Etelküzünek neveztek - a Churla nemzetség nevéből képzett Churla ~ Csarló folyó nyomán nevezte el Csurla küz-nek a Csalló és a Lajta közét. Ebből az ősi névalakból fejlődött ki fokozatosan a magyar Csarlóküz, majd a Csallóküz, végül a Csallóköz.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet