| |
Kárpátalja önálló politikai története lényegében az első világháborút követően, 1918 végén kezdődött (a négy megyét - Ung, Bereg, Ugocsa, Máramaros - alkotó terület korábban a történelmi Magyarország szerves része volt), s gyakorlatilag 1919 tavaszára valósult meg, illetve tovább folytatódtak a politikai és történelmi változások. A XX. században legalább 17 különféle államalakulatot, politikai fordulatot vagy államformát ért meg Kárpátalja lakossága:
 |
 |
| Az 1910-es népszámlálás eredményei Máramaros, Ugocsa, Bereg és Ung vármegyékben |
Történeti áttekintés
Osztrák-Magyar Monarchia 1918. nov. 15-ig.
Magyar Köztársaság 1918. nov. 16. - 1918. dec. 20.
Ruszka Krajna 1918. dec. 21. - 1919. márc. 21.
Kőrösmezői Hucul Köztársaság 1918. nov. 8. - 1919. márc. 21.
Magyar Tanácsköztársaság 1919. márc. 21. - 1919. ápr. 19.
Román megszállás 1919. ápr. 10. - 1920. jún. vége
Csehszlovák megszállás 1919. jan. 12. - 1920. jún. 4.
Csehszlovák Köztársaság 1920. jún. 4. - 1938. okt. 7.
Csehek-szlovákok-kárpátoroszok föderatív köztársasága 1938. okt. 26. - 1939. márc. 15.
Csehek-szlovákok-kárpátukránok föderatív köztársasága 1938. okt. 26. - 1939. márc. 15.
Önálló Kárpát-Ukrán Köztársaság 1939- márc. 15. néhány óra
Magyar Királyság 1939. márc. 15. - 1944. márc. 21.
Hitleristák által megszállt Magyarország és a nyilasok 1944. márc. 21-1944. okt. 23.
Csehszlovák Köztársaság okt. 24. - 1944. nov. 25.
Kárpátontúli Ukrajna 1944. nov. 26. - 1945. jún. 29-
Szovjetunió (Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság) jún. 29. - 1991. aug. 23-
Ukrajna 1991. aug. 23-tól napjainkig
1918 őszén Károlyi Mihály kormánya csak a Magyarországon élő ruszinok, illetve németek tekintetében folytatott nemzetiségi politikájában ért el eredményeket. Az északkeleti vármegyékben - Ung, Bereg, Máramaros és Ugocsa megyékben a rutén vezető réteg (papok, ügyvédek, tanítók, tisztviselők) magyarbarát irányzata érvényesült. 1918. november 9-én megalakult a Magyar-ukrán Néptanács, melynek elnöke Szabó Simon, titkára Volosin Ágoston lett. Tíz nappal létrejöttük után a Károlyi-kormány elé terjesztették követeléseiket: Máramaros, Bereg, Ung és Ugocsa megyék élére nevezzenek ki új, ruténbarát főispánokat, alakítsanak rutén ügyosztályt a kultuszminisztériumban, s tanszéket az egyetemen. A kéréseket a kormány elfogadta, s a továbbiak előkészítésére az addigi Ung megyei kormánybiztost, Szabó Oresztet központi kormánybiztosnak nevezte ki. Ezt követően a kormány december 25-én közzétette „a Magyarországon élő ruszin (rutén) nemzet autonómiájáról" szóló X. néptörvényt, s kimondta: „Máramaros, Ugocsa, Bereg és Ung vármegyék ruszinlakta részeiből Ruszka-Krajna néven autonóm jogterület (kormányzósági terület) alakíttatik." A fenti négy vármegyében az 1910-es népszámlálás szerint 848 428 lakos élt: ebből 356 067 rutén, 267 091 magyar, 94 273 román, 93 047 német, 37 950 szlovák. Az adatok azonban nem adnak pontos képet, mert az itt élt 128 791 zsidót, az úgynevezett kazárokat a magyarok, illetve a németek közé sorolták.
A törvény 4. és 5. paragrafusa szerint az autonóm terület törvényhozó szerve autonóm ügyekben a ruszin nemzetgyűlés, közös ügyekben - külügy, hadügy, pénzügy, állampolgárság, magánjogi és büntetőjogi törvényhozás, gazdasági, közlekedési, szociálpolitikai ügyek - a létesítendő magyarországi közös országgyűlés. Az autonóm területen található államkincstári földek, bányák erdőségek, a „ruszin nemzet törvényes képviselőjének" tulajdonába mentek át. A ruszka-krajnai minisztérium Budapesten, élén Szabó Oreszttel, a kormányzósági hivatal Munkácson (Stefán Ágoston) alakult meg.
A helyzet bizonytalanságára volt jellemző, hogy az ungvári rutén tanács a néptörvény életbe léptetése alkalmából, december 26-án még „köszönetét és ragaszkodását tolmácsolta" a Károlyi-kormánynak, de néhány nap múlva Budapesten a Volosin vezette bizottság Milan Hodzával tárgyalt a Csehszlovákiával való megegyezés lehetőségeiről.
Decemberben, a párizsi béketárgyalásokon még nem dőlt el Kárpátalja területi hovatartozása, a csehszlovák-magyar határt a maihoz hasonlóan jelölték ki, s az Ung folyóig terjedt, onnan fel északra a történelmi magyar határig. Ezek szerint a Ruténföld (a mai Kárpátalja) Magyarországnál maradt volna.
Kárpátalján közvetlenül a proletárforradalom győzelme után - általában március 22-23-án - alakultak meg, a városokban és a községek többségében, valamint a négy vármegyében, a direktóriumok. Munkácson március 22-én alakult meg a városi direktórium.
A proletárdiktatúra itt alig 5 hétig tartott, április 28-án a csehek és a románok közösen foglalták el Munkácsot. Beregszászon március 21-22-én alakult meg a tanácshatalom, a várost április 27-én szállták meg a románok. Nagyszőlősön március 23-án jött létre a direktórium, amelyet április 25-én a bevonuló románok felszámoltak. Rövid életű volt a néptanács Huszton, illetve Zemplén megyében és környékén. A néptanácsok életre hívásának idején Kőrösmezőn megalakult a Hucul Köztársaság. Helyi uralmának néhány hete alatt a tanácskormány, figyelembe véve a rutén lakosság igényeit, bővítette azt a területet, amelyen a polgári demokratikus kormány az önkormányzatot ki akarta építeni. A tervbe vett négy megyéhez hozzávette még Zemplén és Sáros megye nemzetiségi járásait. A kárpátukrán területi önkormányzatot (a Tanácsköztársaság Alkotmánya szerint nemzeti kerület) Ruszka Krajna ún. alkotmánytervezete úgy határozta meg, hogy az Önálló Területi Szövetség (Szamosztijnij Krajinszkij Szojuz), amely föderatív alapon tartozik a Magyarországi Tanácsköztársasághoz. Az autonómia bevezetésének munkáját április 16-án megzavarta és május 5-re teljesen le is zárta a megindult román, majd cseh intervenció.
Kárpátalja 1919. szeptember 10-én lett Csehszlovákia része a Saint-Germain-en-Laye-ben kötött szerződés alapján. A valójában soha meg nem valósult rutén területi autonómia mellett minden Csehszlovákiában lakó kisebbségi állampolgár egyéni s részben kollektív nemzetiségi jogait is garantálta a szerződés.
Az itteni magyarok 1910-ben rögzített 185 ezernyi lélekszáma az 1921-es csehszlovák nemzetiségi statisztikákban 111 ezerre csökkent. Fő okait elköltözésekkel, kiutasításokkal, a jelentős részben magyar anyanyelvű zsidóságnak és cigányságnak külön etnikai kategóriába való besorolásával, a görög katolikus vallású magyarok egy részének ruszinokká való átminősítésével stb. magyarázhatjuk.
A következő csehszlovák népszámlálást 1930 decemberében tartották. Kárpátalján ekkor 109 472 magyart írtak össze, s a magyarság aránya 15,44%-ra csökkent. A számlálóbizottságok önkényeskedései és sorozatos visszaélései a magyarokkal szemben általános felháborodást keltettek. A magukat magyaroknak valló, de zsidó vallású lakosokat nem voltak hajlandók magyaroknak bejegyezni. Többek között általános jelenség volt az is, hogy a görög katolikus vallású magyarokat mindenütt ruténoknak igyekeztek beírni.
Ami a kárpátaljai politikai viszonyokat illeti, a saint-germaini békeszerződés megkötése után a prágai kormány 1919 novemberében ún. általános alapokmányt adott ki az ideiglenes kormányzás megszervezésére Kárpátalján. Öttagú Orosz Önkormányzati Tanácsot alakított, amelynek azonban tényleges hatalma nem volt. 1920 elején a kárpátaljai főhatalmat a csehszlovák köztársasági elnök, T. G. Masaryk által ideiglenesen kinevezett kormányzóra bízta.
Kárpátalján a 20-as évek elején már több mint tíz, a harmincas években már csaknem 20 különböző párt tevékenykedett (Agrárpárt, Kárpátorosz Párt, Földműves Szövetség, Ruszin Szociáldemokrata Párt, Zsidó Néppárt stb). Aktivitásukra jellemző volt, hogy a Magyar-Rutén Politikai Párt már 1921. szeptember 10-én panaszt nyújtott be a Népszövetséghez a kárpátaljai nemzetiségi sérelmekről. A csehszlovák kormány az előadott panaszokat részletes indoklással igyekezett cáfolni. A Népszövetség tehetetlen volt, érdemi döntést nem tudott és nem is akart hozni. Mindez jól mutatta a csehszlovákiai ún. kisebbségvédelmi politika csődjét.
Kárpátalján a csehszlovákiai magyar ellenzéki pártok közül három működött. A katolikus vonalú Országos Keresztényszocialista Párt, az inkább református színezetű, s főleg földműveléssel foglalkozókat tömörítő Országos Magyar Kisgazdapárt, valamint a Kárpátaljai Magyar Jogpárt. A három párt egységben lépett fel mind a választásokon, mind pedig a különböző politikai akciókban.
A politikai pártokon kívül a kárpátaljai magyarság számára a két világháború között adottak voltak a társadalmi önszerveződés egyéb lehetőségei is. A kárpátaljai magyar nemzetiségű tanítók egy része például a Podkarpatszka Ruszi Általános Magyar Tanítóegyesületbe tömörült. Felekezetek szerint is alakultak tanítóegyesületek, amelyeknek külön újságjaik voltak.
1929-ben a csehszlovák kormány anyagi támogatásával megalakult a kárpátaljai (Podkarpatszka Ruszi) Országos Közművelődési Szövetség, melynek célja: a területen élő nemzetiségek kulturális életének összefogása. Tevékenységétől természetesen kormánypártiságot vártak el. Ellensúlyozására, Rácz Pál lapszerkesztő kezdeményezésére, 1931-ben Ungváron létrehozták a Magyar Kultúregyesületet. A rákövetkező években Kárpátalja csaknem minden városában és magyarlakta településén helyi szervezeteket alakítottak. Számuk 1938-ban már 42 volt. Legnagyobb szabású rendezvényük az 1935 áprilisában Tiszaújlakon tartott Rákóczi-emlékünnepély volt, amelyen több mint tízezren vettek részt, magyarok, ruszinok és románok.
A Kárpátalján működő három magyar párt mellett tehát több magyar egyesület, kör, szervezet szolgálta a maga sajátos eszközeivel a magyarság érdekképviseletét. Lényegében ezt segítették a magyar nyelvű újságok is.
A társadalmi és kulturális önszerveződés lehetőségeihez tartozik a politikai életben való részvétel. Bár a választójog általános, közvetlen és titkos volt, a csehszlovák állampolgárság követelményén túl a választókerületeket úgy szabták meg, hogy míg egy szlovák lakosságú terület képviselői mandátumához 1920ban, átlagban 19,753 szavazat kellett, egy magyar mandátumhoz 27,697, közel 8 ezerrel, tehát 40%-kal több.
A két világháború közti időszak kisebbségi magyar irodalmáról azt a következtetést lehetne levonni, hogy nem választható külön a kárpátaljai (ruszinszkói) és a szlovákiai (szlovenszkói) magyar irodalom. Az viszont kétségtelen, hogy a mai kárpátaljai magyar irodalom a két háború közti csehszlovákiai magyar irodalomban gyökerezik (jelentősebb képviselői: Bellyei (Zapf) László, Demjén Ferenc, Fülöp Árpád, György Ferenc, Győry Dezső, Herpay Ferenc, Ilku Pál, Ják Sándor, Kiss László, Mécs László, Nátoljáné Jaczkó Olga, Prerau Margit, Sütő Kálmán, Rácz Pál, Simon Menyhért, Sáfáry László, Tamás Mihály, Sass Andor), akkor tette meg az első lépéseket a viszonylagos önállóság felé, akkor alakultak ki jellegzetes táji-regionális színei.
Az 1938. szeptember 29-én megkötött müncheni egyezményben a nyugati hatalmak hozzájárultak ahhoz, hogy Hitler bekébelezze a németlakta Szudéta-vidéket. A magyar és lengyel területi követelésekről csak az egyezmény függelékében volt szó. Hosszabb politikai viták eredményeképpen 12400 négyzetkilométer terület került Magyarországhoz 1 100 000 - többségében magyar - lakossal. A döntés részletesen közli az új csehszlovák-magyar határt, ennek kárpátaljai része: „Az Eperjes-tokaji hegyláncban fekvő és Szlovákiának megmaradó Nagyszaláncnál kanyarodik el (a határ) most már eléggé egyenesen keleti irányban, úgyhogy az Ungvár-Nagykapos vasútvonal Magyarországé, szintúgy Ungvár városa is... Ungvárt megkerülve a határ nagyjából dél felé tart. Munkácsot északon és északkeleten kikerüli, úgy, hogy Munkács Magyarországé. Munkácstól keletre kanyargó vonalban bocsátkozik le Ugocsa megyébe a határ. Nagyszőlőstől nyugatra halad el, körülbelül Feketeardóig, amely Magyarországé, azután egyenes vonalban metszve a Királyháza-Halmi vasútvonalat a román határnál véget ér."
Az első bécsi döntéssel tehát Kárpátalja déli, magyarlakta sávja visszakerült Magyarországhoz, összesen mintegy 2 ezer km2nyi terület. Kárpátalja több mint egyötöde. A terület magyar lakosságának zöme indokolt örömmel fogadta az 1938-as visszacsatolást, de nemzeti érzelmeiből fakadó lelkesedése hamarosan megcsappant. A háborús hangulat, a gazdasági romlás, a rohamosan fasizálódó rendszer, a megtorlások ellenérzést és egyre mélyülő ellenszenvet váltottak ki a lakosság körében, amelynek az eltelt húsz év alatt demokratizálódott a gondolkodásmódja és magatartása. Szembe kellett nézni azzal a paradox ténnyel, hogy a visszacsatolásban eltelt hat év jóval nagyobb rombolást vitt véghez a kárpátaljai magyar lakosság magyarságtudatában, mint a kisebbségi sorsban leélt két évtized.
1941-ben került sor magyar népszámlálásra. Anyanyelv szerint a 852 ezer főnyi kárpátaljai népesség 28,8%-a (245 286 lakos) vallotta magát magyarnak. Az etnikai arányok változása több tényezőnek volt köszönhető: a cseh és szlovák állami alkalmazottak, telepesek túlnyomó része elköltözött, a magyar anyanyelvű zsidók, a bizonytalan etnikai hovatartozásúak ezúttal ismét magyarnak vallották magukat, s a trianoni magyar államterületről több ezer magyar költözött be. A kivétel nélkül magyar többségűvé váló városok közül Beregszászon több mint 90, Ungváron pedig közel 80%-os arányt ért el a magyarság.
A bécsi döntés előtti hetekben, 1938. október 9-én alakult meg az első autonóm kormány, amelynek élére Bródy Andrást állították, a rutén pártok ajánlására, miniszteri rangban. Rövidesen azonban leváltották és bebörtönözték, mert népszavazást követelt arról, hogy a rutén nép maga dönthessen jövendő sorsáról és hovatartozásáról. Utóda Volosin Ágoston görög katolikus kanonok lett. 1938 őszétől Volosin és kis tábora már olyan Kárpátukrajnáról álmodott, amely mint föderatív vagy független állam meg tudna állni az európai politika sodrában. Uralmának megszilárdítására azonnal fölállította galíciai mintára a hírhedt katonai alakulatot, a „Szics-lövészgárdát". Megalakította az Ukrán Nemzeti Tanácsot, hivatalos nyelvvé az ukránt tette meg, Kárpátalja nevét „Kárpátszka Ukrainá"-ra változtatta. Betiltotta a magyar és az orosz nyelvű lapokat, föloszlatta a magyar és rutén egyesületeket és politikai pártokat. Gárdistáival éjjel, az ágyból hurcoltatta el a magyarok vezetőit és a magukat ukránnak nem valló ruténeket a Dumen-havason fölállított gyűjtőtáborba.
1939- március 14-én a németekkel történt megállapodás alapján Pozsonyban kikiáltották Szlovákia függetlenségét. Ugyanaznap hajnalban Volosin is proklamálta Kárpátalja önállóságát, s kérte a német birodalom védnökségét. Werth Henrik vezérkari főnök március 14-én délután táviratilag elrendelte a határmenti alakulatoknak, hogy éjfélkor lépjék át a határt, és vegyék birtokba Kárpátalját. Március 15-én hajnalban a még teljesen fel sem vonultatott magyar hadsereg megkezdte a támadást. Március 16-án délután 4 órakor az „ideiglenes fővárost", Husztot is visszafoglalták. A mozgósított gyors-, illetve a pécsi hadtest március 18-án fejezte be felvonulását a Tisza völgyében. Az Északkeleti Kárpátokban helyreállt az évezredes magyar-lengyel határ, ahol néhány hónap múlva Lengyelország német leigázásakor mintegy 100 000 lengyel katona és polgári személy menekült át a biztos pusztulás elől.
Az első bécsi döntés után alig négy és fél hónappal Kárpátalja egész területe Magyarországhoz került. Az országgyarapodás öröme határtalan volt.
Kárpátalja visszacsatolása után a vidéken ideiglenes katonai közigazgatást vezettek be. 1939- július 7-én a katonait polgári közigazgatás váltotta fel.
A magyar kormány a rutén többségű kárpátaljai területet - a korábban visszatért magyarlakta sáv kivételével - három közigazgatási kirendeltségre osztotta. Ezek területe 12146 km2, lakossága 671 962: fő 1. a beregi, hozzá tartozik az Ilosvai, a Munkács-vidéki és a Szolyvai járás, 2. a máramarosi, hozzá tartozik a Huszti, a Nagyszőlősi, az Ökörmezői, a Rahói és a Técsői járás, 3- az ungi, hozzá tartozik a Nagybereznai, a Perecsenyi, a Szobránci és az Ung-vidéki járás. A területen az állam hivatalos nyelve a magyar és a rutén volt. Gróf Teleki Pál miniszterelnök kezdeményezésére törvényjavaslatot dolgoztak ki a Kárpátaljai Vajdaságról és annak önkormányzatáról, A törvénytervezetet 1940. július 23-án látta el kézjegyével. A magyar nyelvhasználat mellett a ruszin nyelv jogait is szabályozta. A törvényjavaslat bevezetését megakadályozta a közelgő második világháború.
Kárpátalja visszacsatolásával szükségtelenné váltak és megszűntek a kisebbségi intézmények, fórumok, sajtószervek. Az első bécsi döntés nyomán több kárpátaljai nyomda eltűnt, illetve beolvadt más, nagyobb nyomdaüzembe. 1944-ben a 12 ungvári nyomdából már csak 7 létezett. Megritkultak a Kárpátalján megjelenő időszaki kiadványok is, a hetilapok megszűntek, vagy átalakultak napilapokká.
A kárpátaljai magyar írók felvidéki publikációi nem váltak kényszerű szükséggé. A jelentősebb írók szétszóródtak, máshol publikáltak vagy elhallgattak (Bellyei [Zapf] László, Herpay Ferenc, Győry Dezső).
Az 1939-44 közötti években, a háborús viszonyok közti „szellemi csendben" gyakorlatilag nem volt, aki felkészítse a kárpátaljai magyarságot az újabb, egy negyedszázad alatt immár a harmadik államfordulatra, életének legnagyobb sorsfordulójára.
Kikiáltják Kárpátontúli Ukrajnát
A Vörös Hadsereg 1944. október 27-én Ungvárt is elfoglalta. A több mint 2 hónapig tartó (1944. október - 1945. január) szovjet katonai és a Husztról irányított csehszlovák polgári közigazgatás külön fejezet Kárpátalja történelmében. A kárpátaljai magyarság két út előtt állt: Csehszlovákia vagy Szovjetunió. Abba hamarosan beletörődtek, hogy újra kisebbségi élet vár rájuk mindkét esetben. A reménykedők egy része Prága felé tekintett, másik része a szovjethatalomban, azaz Moszkvában bízott, a többség viszont közömbösen vette tudomásul az eseményeket. Helyettük a kárpátaljai kommunisták pártja döntött, azaz Kárpátalja csak Szovjet-Ukrajnához csatlakozhatott. Egy esetleges ellenállástól félve a 4. Ukrán Front vezérkarának támogatásával az NKVD szervezésében (1944. november 12-én a 4. Ukrán Front Katonai Tanácsa elfogadta a hírhedt 0036-os számú határozatát, amely a magyar és német nemzetiségű katonaköteles férfiak lágerbe hurcolását rendelte el) a magyar és német férfilakosság nagyobb részét 18-tól 50 éves korig lágerekbe vitették, vagyis a nemkívánatos személyeket egyszerűen elhurcolták. Miután a magyarokkal, svábokkal, románokkal zsúfolásig megtöltötték a szolyvai lágert, kitűzött időpontban Munkácson, november 26-án a kommunisták egyhangúan elfogadták azt a kiáltványt, amely kimondta Kárpátalja Ukrajnához való csatolását. 1945 januárjában a csehszlovák kormány delegátusai elhagyták Kárpátalja területét, és Kassára tették át székhelyüket.
Kárpátalját az Ukrán SZSZK-hoz csatolják
1945 januárjában Klement Gottwald Sztálinnal folytatott megbeszélést Kárpátalja sorsáról. Mint ismeretes, végül 1945. június 29-én hosszas tárgyalás után Moszkvában a Szovjetunió és Csehszlovákia kormánya megkötötte azt a szerződést, amely rögzítette Kárpátalja kiválását a csehszlovák államból. Ez a szerződés eldöntötte Kárpátalja hovatartozásának kérdését. A sztálini döntés folytán a kárpátaljai ruszinságot erőszakkal besorolták az ukránság kötelékébe.
A legnagyobb megtorlást szenvedte el ekkor a kárpátaljai magyarság. A becslések szerint több mint 40 000 kárpátaljai magyart és svábot zártak lágerbe. Minden harmadik ember odahalt. 1946-tól fokozatosan hazaengedték az életben maradottakat. Az elhurcoltak 70%-a nem látta viszont szülőföldjét. Csontjaik jeltelen sírokban nyugszanak Szolyvától a távoli Szibériáig. Több ezer ember a szolyvai táborban halt meg flekktífuszban. Ma ezen a helyen Közép-Európa egyik legnagyobb emlékparkja létesült Szolyvai Emlékpark néven, amelyet a kárpátaljai magyarság emelt közadakozásból. A katonaköteles magyar férfiakkal szemben tanúsított bizalmatlanság jóformán Sztálin haláláig megmaradt, de előszeretettel, gyakran erőszakkal toborozták a magyar ifjakat a Donyec-medencei bányaüzemi munkára. Ez a rendelkezés az 1927-38 között született fiatalokat érintette. Kényszermunkára elhurcolták a sváb, illetve német származású lányokat és asszonyokat is. Ezt a szörnyűséget évtizedeken keresztül titkolták. Hiszen aki föl merte emelni a szavát, azokat is elítélték. így fejezték le folyamatosan a kárpátaljai magyar, valamint a magyarbarát ruszin értelmiséget, a római, a görög katolikus és a református egyház vezető papjait; közel 20 református lelkészt, 19 római katolikus papot, 129 görög katolikus papot hurcoltak el a GULAG-okra. Egy tollvonással megszüntették a kárpátaljai görög katolikus egyházat. Azokat a papokat, akik nem tértek át az ortodox hitre, 25 éves szibériai lágerbörtönre ítélték. Perbe fogtak mindenkit, aki valamilyen beosztásban volt, ill. közszolgálatot látott el a Horthy-korszakban, ezeket szovjetellenes elemekként kezelték. Sokukat golyó általi halálra ítéltek. A bolsevik eszme hirdetői szétrombolták a kárpátaljai polgári társadalmat, az embereket földönfutókká tették, a gazdákat pedig kolhozba kényszeríttették. Aki ellenállt, az kuláklistára került. Élete végéig viselhette ezt a bélyeget.
1956 eseményei szintén megrázták a kárpátaljai magyarságot. Ellenálló ifjúsági csoportok jöttek létre. Ismertek: a nagyszőlősi csoport: Illés József (6 év szabadságvesztésre ítélték), Varga János (5 évre ítélték), Kovács Zoltán (4 évre ítélték), Milován Sándor (4 évre ítélték), Dudás István (3 évre ítélték); a mezőkaszonyi csoport: Szécsi Sándor (másfél évet ült), Ormos István (3 évre ítélték), Ormos Mária (közel négy évre ítélték); a gálocsi csoport: Pasztellák István (az ungvári börtönben egy évet töltött le), Perduk Viktor (10 hónapot töltött egy nevelőintézetben), Molnár László (megfigyelés alatt tartották), Gecse Endre (gálocsi, ill. huszti református lelkész, akit a fiatalok szellemi vezéreként tartóztattak le, az ungvári KGB börtönében vallatás közben agyonverték); az ungvári csoport, tagjai közül Benyák Nándor és Volodimir Margitics nevét említhetjük meg, akiket szintén szovjetellenes magatartásukért ítéltek el. Azóta többségüket rehabilitálták. 1992-93-ban mindegyik élő volt elítéltet kitüntettek az '56-os emlékéremmel. Hősiességük abban állt, hogy röplapokat készítettek, együttérzésüket fejezték ki a fegyvert fogó „pesti srácokkal", akik az elnyomó kommunista társadalmat bátor tetteikkel megrengették.
A felkelés leverését követően a megtorlások a kárpátaljai magyarságot sem kímélték meg. Tucatnyi diákot tanácsoltak el az egyetemekről és száműzték őket távoli börtönökbe. A kárpátaljai magyarság életében némi fény csak Sztálin halála után mutatkozott.
Kisebbségi lét a megtorlások után
A XX. kongresszussal elkezdődött közéleti tisztulási folyamat Kárpátalját is érintette. Mint említettük, az '56-os események egyébként is annak a magyar lakosságnak problémáira irányították a figyelmet, akiket nemcsak újra elszakítottak az anyanemzettől, hanem reménytelen kisebbségi sorba jutottak és ügyeletes janicsárjaik, ideológusaik a hruscsovi, brezsnyevi érában „szovjet-magyarokká" avanzsálták.
1957-ben megindult a magyarországi könyvek és lapok behozatala, majd a tömeges előfizetés. Ekkor jött létre egy sor magyar közművelődési intézmény (a Magyar Filológiai Tanszék, a Magyar Rádió és a Televízió szerkesztősége, Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége, a Beregszászi Népszínház, a magyar tannyelvű iskolarendszer az óvodától a középiskoláig stb.).
Irodalmi körök, stúdiók alakultak. Említésre méltó a 40-es évek végén a beregszászi járási lap, a Vörös Zászló mellett megalakult Beregszászi Irodalmi Kör, melynek alapító tagjai: Svéd Ármin, Győry Dezső, Drávay Gizella, Szenes (Kroó) László. Ugyancsak ebben az időben, 1951. február 21-én tartotta első alakuló összejövetelét az Ungvári Irodalmi Kör. Alapítói: Sándor László, Balla László, Kótyuk Istán, Szalai Borbála, Csengeri Dezső, Andor György, Lusztig Károly és mások. Nevükhöz fűződik az Új Hang című antológia (1954) létrehozása, 1957-től a Kárpáti Kalendárium megindítása. Ezzel teremtődtek meg a kárpátaljai magyar irodalom elemi feltételei.
A kárpátaljai magyar kultúra fejlődése szempontjából rendkívüli jelentősége volt az ungvári egyetemen meginduló magyar filológiai oktatásnak. Fiatal egyetemisták független csoportja indította meg 1966 őszén az Együtt című gépírásos „folyóiratot". Kezdeményezői: S. Benedek András és Balla Gyula. A lapot két „évfolyam" után betiltották, szerkesztőit felelősségre vonták. Fiatal írók-költők (S. Benedek András, Balla Gyula, Györké László, Fodor Géza, Vári Fábián László, Füzesi Magda, Dupka György és mások, akik már több ízben publikáltak a Kárpátontúli Ifjúságban és a Kárpáti Igaz Szóban) hozták létre a hatvanas évek végén a Forrás Stúdiót - elnöke Zselicki József volt - mely bölcsője lett Kovács Vilmos szellemi irányításával a kárpátaljai magyar polgárjogi mozgalomnak is. Legnagyobb politikai tettük abban állt 1972 tavaszán, hogy Fodó Sándor magyar szakos egyetemi tanár kezdeményezésére Beadványt készítettek a kárpátaljai magyarságot ért sérelmekről, aláírásokat gyűjtöttek, s a dokumentumokat továbbították az SZKP KB politikai bizottságának, az SZSZKSZ Legfelsőbb Tanácsa elnökségének. Néhány évi eredményes munka után a Stúdió tevékenységét hivatalosan felfüggesztették.
1971-ben megalakult a József Attila Irodalmi Stúdió, amely 1988 elején József Attila Alkotóközösség néven lényegében önálló szervezetként folytatta tevékenységét 1989-ig, több mint 50 alkotó értelmiségit tömörítve (vezetői: Balla D. Károly, Dupka György, Horváth Sándor), akik meghatározói voltak Kárpátalja közművelődési, művészeti és irodalmi életének. Mivel az enyhülő légkörben több informális magyar társadalmi-kulturális szervezet jött létre, addigi feladatait megosztva az alkotóközösség egyre inkább a nevében is jelzett műhely szerepét töltötte be, s képviselte a kárpátaljai magyarság érdekvédelmét.
A stúdiókba, körökbe az ungvári Jurij Hojda Irodalmi Stúdió Magyar Szekciója vezetője Gortvay Erzsébet, Dayka Gábor Társaság 1990, alapítói: Balla D. Károly, Vári Fábián László, Nagy Zoltán Mihály, a beregszászi Illyés Gyula Magyar Irodalmi Klub 1984, első vezetője Dalmay Árpád, a Tiszapéterfalvi Móricz Zsigmond Magyar Irodalmi Klub, 1986; első vezetője ifj. Kálmán Ferenc tanár, az ungvári Drávai Gizella Kör 1987, vezetője Balla László író, a munkácsi II. Rákóczi Ferenc Kör 1987, vezetője Popovics Béla tanár, a técsői Hollósy Simon Kör 1988, vezetője Szőllősy Tibor orvos, gát-derceni Kovács Vilmos Kör 1988, vezetői: Kovács Emil és Fodor István, a nagyszőlősi Bartók Béla Művelődési Kör 1988, elnöke Keresztyén Balázs tanár, helytörténész, az ungvári Magyar Társasklub 1988, vezetője Ivaskovics József zeneszerző, a beregszászi Mécs László Irodalmi Klub 1989, vezetője Pócs István egyetemi hallgató, a rahói Petőfi Művelődési Kör 1989, vezetője Bilics Éva pedagógus, a bátyúi József Attila Kör 1989, vezetője Bagu Balázs tanár, a sárosoroszi Arany János Kör 1989, vezetője Bundovics Judit tanár tömörülő értelmiség a nemzetiségi önszerveződés útjára lépve a József Attila Alkotóközösség vezetőinek kezdeményezésére hozta létre 1989február 24-én, Ungvárott a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget. A kárpátaljai magyarság érdekvédelmét felvállaló KMKSZ kezdeményező csoportja: Balla László, Debreceni Mihály, Dupka György, Fodó Sándor, Gazda Albert, Jánki Endre, Móricz Kálmán, Turóczy István, Varga Béla, Zselicki József. A szervezet megalakulásától kezdve a kárpátaljai magyarság legfontosabb politikai szervévé, meghatározó erővé vált, amelynek első elnöke Fodó Sándor magyar filológia szakos egyetemi tanár, polgárjogi aktivista lett.
A történelmileg mérhető időben a kárpátaljai magyarság életében is olyan események történtek, amelyek alapvetően meghatározzák további sorsát. Megszűntek egy birodalom keretei, a Szovjetunió felbomlott, Ukrajna kikiáltotta függetlenségét és tétován elindult a jogállamiság felé, a kárpátaljai magyarság harmadik kisebbségi korszakába lépett.
Ekkor a magyar anyanyelvűek száma 160 ezret tesz ki a hivatalos adatok szerint. A kárpátaljai magyarság ugyan sokkal több jogot kapott az ukrán államtól, mint az azt megelőző szovjet birodalomtól, ám léte gazdaságilag veszélyeztetett. Ez azzal magyarázható, hogy Ukrajna gazdasága a többi kelet-európai államhoz hasonlóan a piaci viszonyokra való áttérés nehézségeivel küzd.
| |