| |
Kárpátalja gazdag népművészete (a hímzés, a fafaragások, a kerámia, a szőttes) most közelít tiszta forrásaihoz. Korábban a népművészet művelőit is felülről irányították. Hamis, álnépművészeti alkotások jöttek így létre, a harsány politikai plakátok szintjére süllyedve. A pártot dicsérő hímes tojásokat pingáltak, ilyen feliratú szőttesek készültek, a magyar népdalokat csasztuskákká torzították a túlbuzgó álnépművészek. Közöttük azonban szerencsére időnként megcsillantak a tiszta forrásból táplálkozó alkotások. Már indulásuktól kezdve igazi népi hagyományokat őriznek a beregszászi Prófusz Marianna, a nagyberegi Antonik Katalin, a kígyósi Derceni Viola és lánya, valamint mások beregi szőttesei, hímzései. Az általuk készített beregi „csillagos szegfűs", „Rákóczi-mintás, „beregi tulipános" szőttesek, hímzések Kijevben és külföldön rendezett kiállításokon is sikert arattak. Nagydobronyra és környékére az úgynevezett „dobronyi pirosrózsa" minták a jellemzők. Nincsen olyan lányos ház, ahol ne készülne „tulipános" vagy „kiscsillagos" díszpárna.
A kárpátaljai népi mesterségeket ma már többnyire csak leírásokból, múzeumi gyűjteményekből ismerjük. A kárpátukránok körében a fazekasság még ma sem veszett ki, a hét-végi vásárokon megjelennek portékáikkal, különösen az ungvári belvárosi piacon, Munkácson és Beregszászban. A helyi magyarság körében e szakma szinte egyedüli folytatója a Hidi-család Nagydobronyban. Hidi Endre munkáinak eredetisége abban rejlik, hogy a vidék hagyományaira támaszkodik, szívesen használja az évszázadok során e tájon kialakult motívumokat. Sajátos formájú, tetszetős vázái, köcsögei, állatfigurái, széles ujjú, fehér inget, kalapot, csizmát viselő férfialakjai sokat megőriztek a magyar népművészet ősi tisztaságából.
A kárpátaljai folklórt intenzívebben a negyvenes évek elején kezdték kutatni, a közlés azonban váratott magára. Szirmai Fóris Mária lejegyzésében és gondozásában 1956-ban jelent meg Budapesten két tiszabökényi mesemondó, Furicz János és Palyuk Anna közel száz meséje.
1956-1961 között Sándor László magnóval gyűjtött eredeti magyar meséket. Gyűjteménye a budapesti Akadémiai Kiadónál 1988-ban jelent meg, Pallag Rózsa: Kárpát-ukrajnai magyar népmesék címmel, a Mesék, mondák, történetek sorozatban. A kötet hat kárpátaljai falu kilenc mesemondójának ötvennyolc meséjét tartalmazza. Ma Penckóferné Punykó Mária, beregújfalusi tanárnő végez hiteles gyűjtőmunkát a beregi mesemondók körében. Első gyűjteménye 1991-ben A hétországi király címmel jelent meg színes illusztrációkkal az ungvári Kárpáti Kiadónál, azóta több folklórgyűjteményt adott közre.
Igen gazdag anyagot mutat be Kárpátaljai magyar balladák c. gyűjteményében Vári Fábián László költő és folklorista. A Tiszabökényben, Tiszafarkasfalván, Forgolányban, Tivadarfaluban, Nevetlenben, Salánkon, Fancsikán, Szőlősgyulán, Dercenben, Beregújfaluban, Nagyberegen, Visken, Izsnyétén, Tiszaújlakon és másutt gyűjtött anyagot Vári Fábián László tudományos alapossággal dolgozta fel.
Az egyik adatközlő, a tiszabökényi Páva Sándor nemcsak „nótafa", hanem citerafaragó mester is. A hangszer készítésének titkát Sípos Jánostól tanulta. Kárpátalja leghíresebb népi hangszerkészítője és egyben nótafája a nagyberegi Gazdag Bertalan volt. Nevét a falu határain túl is ismerték, a Kárpátaljai Néprajzi Múzeumban több hangszerét őrzik.
Az iskolázott képzőművészeken kívül több tehetséges magyar amatőr festő és szobrász él Kárpátalján. Az ungvári járásban az egyik legtehetségesebb magyar amatőr festő az eszenyi Zsigmond Miklós.
A nagyszőlősi járás egyik legtehetségesebb amatőr festője a Salánkon élő Harangozó Miklós, az ugocsai táj, a paraszti élet megörökítője.
A beregszászi járásban Horváth Anna környezetében amatőr képzőművészek egész raja gyűlt össze. A beregi festők közül elsősorban Kádas Katalin tűnik ki.
Magyar néprajzi anyagot bemutató tájházak, falumúzeumok csupán elvétve, egyes községekben szerveződtek. Néhány magyar tannyelvű tanintézményben iskolamúzeum is létrejött.
A legjelentősebb magyar tájtörténeti múzeum a nagyszőlősi járási Tiszabökényben található. A múzeumot a tiszaháti Fogarassy nagybirtokos család 1890-ben épült kastélyában rendezték be. A múzeum létrehozója, az anyagok lelkes gyűjtője és feldolgozója, egyben első igazgatója Bíró Andorné. Most Kovács Katalin néprajzkutató gondozza, gyarapítja a múzeum anyagát. Parkjában skanzen létesült.
| |