Előző fejezet Következő fejezet

Keszeg Vilmos

A PIRITISTÁK. A HIEDELMEK FEJLŐDÉSÉNEK EGY ESETE

 

 

A néphitkutatás az európai folklórtudomány legkorábbról adatolt fejezete. A Grimm testvérek romantikus indíttatású nagy műve1 magyar földön is hamar követőkre talált. A múlt század végéig a kutatókat az ősvallás rekonstruálásának szándéka vezette, s ezért figyelmüket kizárólagosan a hiedelemrendszer tartalmi és genetikus sajátosságai kötötték le.2

Századunk hiedelemkutatása szerteágazó, mind indíttatásában, mind szemléletében differenciált.3 A sokszínű törekvések közös sajátossága a hiedelmek modális aspektusainak vizsgálata. A nyelvészet, az antropológia, a matematikai logika, a strukturalizmus, a szemiotika, a kommunikációelmélet eredményei kitágították a hiedelemkutatás látókörét. A hiedelemőrzés, -hagyományozódás helyett a hiedelem funkciója, szerveződése, működése került az érdeklődés középpontjába.

A hiedelmek jelentős hányada valóban archaikus eredetű. Ezekben a kultúrelemekben azonban nem csupán reliktumot, a kultúra survival rétegét kell látnunk. Fennmaradásuk egy alapvető emberi igény meglétének bizonyítéka. Ez az igény nemcsak konzerváló, átörökítő erőként működik, hanem egyúttal a hiedelmek adekváttá, modernné alakítását, új hiedelmek termelését is biztosítja.

A hiedelem csak bizonyos szemszögből nézve oppozíciója, ellenlábasa a tudománynak. Valójában szerves része, kiegészítője a tudásnak. Interpretációs és cselekvési modellként az ember és a világ kapcsolatának alapvető eszköze. Mitikus lények, mágikus erők, tulajdonságok, kapcsolatok tételezésével megszünteti a világ kaotikus jellegét, értelmet tulajdonít a történéseknek, az emberi létezésnek és cselekvéseknek.

Mivel a hiedelemrendszer a kultúra funkcionáló része, értelmezési modelljei, cselekvési programjai, az embernek a valósággal való szakadatlan, direkt kapcsolata miatt, állandó önkorrekciónak vannak aláverve. Az a statikus kép, amelyet a hiedelemkutatás kutatási tárgyáról kialakított, csupán hipotézisként (tudományos hiedelemként) kezelhető. A hiedelemrendszer többnyire stabil elemeinek mindössze az általános funkciók és a szerkezet elvei tekinthetők. E tág elvi kereteken belül a hiedelmek koronként, közösségként és egyénenként eltérő módon realizálódnak. E realizálódás a hiedelemrendszernek egyszerre újra- és újjáteremtése. Az újrateremtést a hagyomány, az újjáteremtést pedig az új viszonyok alkalmazása biztosítja.

A hiedelemrendszer szerkezetének, tartalmának instabil voltáról egy, az erdélyi Mezőség néhány falujában végzett gyűjtés során győződhettem meg. A mitikus lényekről való beszélgetés során az adatközlők által létrehozott szövegek alapján kikövetkeztethető a rendszerszervezés mechanizmusának néhány eljárása. Ezek az eljárások egyszerre hatnak a rendszer egészére, a rendszer részeire (az egy mitikus lénnyel kapcsolatos hiedelmek rendszerére, a hiedelemkörökre), valamint a konkrét elemsorokra, a hiedelemmanifesztációkra, amelyek egyik formája a hiedelem verbalizálása. E helyen csupán a hiedelemköröket érintő eljárásokat sorolnám fel: a hiedelemkör lokalizálása; a tipizálásra való törekvés; a rendszerkényszer; az inkongruencia; a funkciók átértékelődése; az affinitás; a hiedelemkör szétfejlődése; a hiedelem diffúziója.

Dolgozatomban az affinitás4 egy konkrét esetét, a piritisták hiedelemkörét elemzem.

 

1. Korpusz

a. Vannak hitmotizáló cirkuszisták, ha van négylevelű lóhere nállod, vagy kék szemű vagy, nem sikerül, akkármit csinálnok velled. (Fehér Zoltán (1953, Detrehemtelep)

b. Bella bácsi ellopta a könyvet a cirkuszistáktó, s evesztette. Minden ellene fordult, akármit csinált. Mentek a felhők felette, a vénasszanyak ültek a ganéba. (Fehér Zoltán, 1953, Detrehemtelep)

c. Egerbegyen Bella bácsi elopta a cirkuszistáknok a könyvit, s megtanulta. Hipnotizált. Megcsinálta, hogy tett egy törökbúzaszemet az ember féjire, s az elkezdett kiabálni, hogy vegye le, me nem bírja. Az asszanyak mentek a piacra, azt hitték, hogy vizén mennek keresztül, emelték fel a szoknyájokat. De aztán megjárto, egy vénasszony kísérte, nem tudott szabadulni tőlle, ült a ganéba, vízbe járt. Addig-addig, hogy sokat imádkozatt, s eégette a könyvit. (Fehér Zoltán, (953, Detrehemtelep).

d. Amiko dógozott Bella bácsi, a másik nem tudatt addig emenni, amég rá nemfútt. De nem mindenkit fogott. Vót akit fogait, vót akit nem. Meghitmotizálto őket. Lovagoltatta a kicsiszéken, szedette fe az aranyat, leli vót a sapkája arannyá. De aztán őtet is meghitmotizálták. Egy csúnya nő jelent meg. Egy este, ahogy szamárkodtak, bement egy nagyon csúnya nő. Rongyos ruha vót rajta, hosszú orra, ekkora né. Hiábo szóltak hozzá, nem szólt egy szót se, csak állt. Berci bácsi azt mondta, hogy ő megtapogatja. Benyúlt a nyakánál, de olyan hideg volt, mint a jég. Egy fiatal fiúval dógozott Bella bácsi. Bekötötte a fiú szemit, feemelte a kézit, s kérdezte Bella bácsi, hogy mit lát. Mondta, hogy ettő nem tud szabadulni. Aztán kiment a vénasszony, bement a szomszédba, ráült a ganéra. Mirzannak csúfolták a szomszédát. A szomszédok is kijöttek Bella bácsiéktó, tanakodtak, hogy mit csinálnak. Mirzan is ott vót. Azt mondta, hogy menyen s ráüt a villávo. Ráhúzott egyet, de még szikrákot vetett Mtrzanfelé.

Másodszo megint megkísérelte. Leesett, nem tudott felkelni. Csúszott belé a vízbe, már térgyig vót, de nem vót semmi ereje. Úgy hallotta, hogy méhek zümmögnek a főd alatt. Akkó odament Berci bácsi apja sferázta.

Ement egy másik tudós emberhez, az azt mondta, csak imádsággo tud szabadulni. Mondta is, hogy addig nem tudtam imádkozni, de akko megtanultam.

Tudatt jót is mondani. Mikó befulladt egy gyermek a vízbe, odament s megmondta, hol van és hány méterre mélyen van. Ott is vót, csak má meg vót halva. (Fehér Erzsébet, 1932, Detrehemtelep)

e. Amerikábo. Ezek a piritisták. Tetszett hallani? Azaknak most má rendes gyülekezetek van. De irtózatos. Egy nagyvásár vót, me így a szó hozza ki, nagyvásár vót, fiatal legényecske vótam, hát hogy én is tudjam meg a múltat s a jövőt. Akkor elmentem harmadmagammal a barátokkal, na, gyere menjünk mi is a jóshaz. S elmentünk bé. Sátor vót csinálvo a piacon. Sok közönség vót, egymás után mentek bé. És mikor rákerült a sor, hogy bementem, egy előszoba vót, le vót firhangazva, ő belül vót, a lepedőn belül. Azt láttam, me a lepedőn keresztül lehetett látni, láttam, hogy egy nagy tükör van előtte, s ő abból beszélt. Mikor bement az ember, a tükörbe látta. S ő tudta. Mikor bementem, na üljen le Jóska, Imre József. Született 1905. december 9. És elmondta nekem pontosan. Van, azt mondta, 37 lej a zsebibe. Mindent. Megijedtem. Hát ez má azt is tudja, hány lej van a zsebembe. S megmondta, hogy hány szeretőm van, kit szeretek, névileg. Mindent. És akkor megijedtem. S mondtam a többieknek s ők megijedtek s nem mertek bemenni. S ez a spiritizmus. S akkor estére csinált egy nagy felhajtást. Széna cirkuszt. Kiváltotta az engedélyt, a községi vendéglőtől átadták nekie, csináltak egy pódiumot, dobogót nekie fenn s akkor aztán odagyűltek. Há kidobolják a faluba, hogy nagy gyűlés van, szóval ünnepély van, és mindenki láthat csudákat s nem tudam, mit. Ejötl a szolgabíró, főszolgabíró, ott vót, vót ott egy Szabó nevű, férfiszabó, úriszabó, me úgy vót ő, csak uraknak dolgozott, úgy is járt cilinderbe s frakkos kabátba. Büszke ember vót. Csak úgy ment, mintha rugón húzták vóna. S aztán hát, begyűltek, sokan-sokan vótak. Mikor elkezdte... Előssző csinálta, hogy petróleumot fújt ki, meggyújtatta, hát az nem nagy dolog vót. Akkor aztán valami gyűrűket húzott keresztül az ujján, bevette a szájába, s innét húzta le. S ilyesmiket mutatatt be. Má látták, hogy olyan jó ropogósán kacagnak, a társaság, azt mondja, főbíró úr, legyen szíves, mondja meg, hány óra van. Gondolta, hogy vegye ki az órát. Benyúl, nézi, nincsen órája. Azt mondja, itt van nálam, ne keresse. De én ezt összetö-rem. - Jaj, ne merje, me én azt még ötvenezer lejér se adam. Még akko nagy pénz vót. Megfogta s úgy összetörte (kezét ütögeti), s megmutatta. Magáé, vagy nem a magáé? Hát a hátulja, a lencse nem tört össze. Az úgy meg vót ijedve, sárgulva a szolgabíró, hogy nem tudta, hová legyen. Na ne búsuljan, nincsen semmi baj. Ement vissza a pódiumra, mit csinált, mit nem, hókusz-pókusz, nem tudam, mi, dobta inne, dobta túl a kezeit, azt mondta, most mondja meg, hány óra. S akko má a zsebibe vót az óra. Na, nagy kacagás vót a terembe. Azt mondja, miko látta, hogy nagy kacagás van, azt mondja, ez a szabó erősen kacag. Azt mondja, hallgasson ide, legyen szíves, ne kacagjan, hanem emelje fel a fövegjit, mer a felesége bugyigója benne van. Emelte s benne vót. Azt mondja, nagyságos asszony, nézze meg, magán van a bugyigó? Igen, s mindjá tapogatta, nem vót rajta. Azt mondja, há hogy létezik ez? Na nincs semmi, azt mondja, tegye vissza a kalapot a fejire, visszatette, a bugyigó visszament a helyire. Aztán hogy ez szemfényvesztés vót, hogy mi vót, azt nem lehet tudni, de azt láttuk a szemünkké, én végignéztem, éltes emberek. Akko vótak legények, ilyen büszek legények, ő tudta, gyüjjen csak ide, azt mondja, maga, s maga is onnan, mondta névileg. Jöjjenek ide mind a ketten. Ide fel a pódiumra. Tegyék össze a kezüket, összetették a négy kezeket így s összeragasztotta őket. Na, azt mondja, váljanak el. Nem tudtak elválni. Akkor röhögés. Akkor egy másik legény nagyon röhögte őket. Tapsolt, hogy ezeket a híres-bölcses embereket, hogy mit csinált. Na elválosztatta őket. Na jöjjen maga csak ide, mondta a nevit. Maga tudja, mit csinál, nézzen a szemembe. A szemibe nézett nekie, na jól van, azt mondja, s ecce csinált nekie s né itt van a veder, lásso, végigmegy, azt mondja, ezen a soron, s szedi nekem a szőlőt. Elvette a vedret s jaj, be szép szőlő, s végigszedte ott a vederbe. S na hozza fel a szőlőt. Hát röhögés vót, olyan... Na akkor láttam ezeket. (A hipnotizőrök is úgy tanulják?) - Azok is, azok is iskolá-bo. (Imreh József, 1905, Bodon)

f. Még lenn laktunk a hídná, jött egy öreg Bőből. Bejött hozzánk. Letette a kalapat, mondán ezt-azt, s amit akart, ott lett a kalap alatt. Bement Nyitrai Jancsihoz. Azt mondja: - Van órájo? - Van, csak nincs nállom. —Akarja, hogy itt legyen? S ott termett az óra. S visszaküldte. — Na most nézze meg, a helyin van? S ott volt. (Kocsis János, 1932, Detrehemtelep)

g. Elkötöztem Kolozsvárra. A Dermatába dolgoztam, a vasút mellett laktam s akko a feleségem, az első, minden vasárnap ment a gyülekezetbe. Há mind csak hívutt, gyere te is, gyere te is. Nem akartam menni. Mit tudom én, mondom, milyen, de minden vasárnap kellett (neki) a tíz lej a kasszába. Mondám, hova viszed. Kell, azt mondja, adni valamit. Na jó. Elég az hozzá, hogy elmegyek a borbéhaz, s a borbé is abba a gyülekezetbe járt. Az asszany is, az ember is, hogy Imre bácsi, így, jöjjen, de nézze meg, milyen szépen énekelünk, prédikálunk. Na jó. Elmegyek haza, ebédelek, el is megyek. Székeken kereken ültünk, középen vót egy olyan karosszék. Előbb énekeltek, rendes templomi éneket énekeltek s hallgattak végig, s aztán elkezdett prédikálni. Prédikált, prédikált, prédikálta a fekete hollót, mit tudom én, miféle fekete holló vót, hogy fekete holló, gyér ide, s nem tudom, mi, s ott mind mondatt, mondott, mondatt, ecce leült szépen s elaludt. A két kézit leeresztette. S akko elkezdte a sornak, hogy mi a kívánságod. Megmondta, hogy hány éves, hány évig él, s mindent-mindent elmagyarázott. Én mind hallgattam, eccer azt mondja ott túl a másiknak, éppeg egy sármási vót, azt mondja az öreg, na mondja meg nekem is, otthon mit csinál a feleségem. - A maga feleséginé benn van ez és ez az ember, harangozó, meg akarja fejni a tehenyet. S akko jöttem réá, hopp, itt baj van. Az én asszonyom azérjön ide, hogy ő tudja, hogy hova járok el. S mit csinálok. S na aztán miko hozzám elérkezett, azt mondta nekem, magának nem mondák semmit, mert úgye hisz nekünk. Megmondta nyíltan, nem mondák semmit, mer maga úgyse hisz. Ez harmincháromban vót. (Imreh József, 1905, Bodon)

 

2. Ágrajz A hiedelemkör releváns elemei a következő rendszerbe szerveződnek5

 

3. A hiedelemkör szintagmatikus tengelye

Az epikumok mélystruktúrájának stabil elemeit a szakirodalom funkció néven tartja számon6'. A funkció az eredeti meghatározás szerint a "szereplők cselekedete (...) a cselekményen belüli jelentése szempontjából" (Propp, 1975,37.). Minden hiedelemkör egy véges számú funkcióból épül fel.

Egy hiedelemkör összes funkciójából írható fel a hiedelemkör globális szintaktikai képlete. A gyakorlatban azonban egy hiedelemkör soha nem realizálódik teljes szerkezetével. A hiedelemmanifesztációk (cselekvések, mondák) mindig részlegesen realizálják a hiedelemkört. Minden manifesztáció egy konkrét szintaktikai képlettel írható le. Minden konkrét képlet a hiedelemkör egyik paradigmájaként kezelendő, s a hiedelmek pragmatikai vizsgálatában jut szerephez.

A hiedelemkör releváns funkciói a következők:

 

Z3 a varázstárgy, a tudás megszerzése
D1 D megtámadja R-t
L3 a varázseszköz használata D által
D+ D segíti R-t
D2 D megbosszulja magát
P D üldözi R-t
S2 R-nek D-től való megmentése démoni cselekedet alapján
DR4 R megszabadul D-től

 

Az alábbiakban az egyik monda morfológiai elemzését készítjük el.

Egerbegyen Béla bácsi 1 kezdő szituáció
ellopta a cirkuszistáknok a könyvit, Z3 a varázseszköz, a tudomány
s megtanulta. megszerzése
Hipnotizált. Megcsinálto, hogy L3 a tudomány használata
tett egy törökbúzaszemet az ember  
fejire, s az elkezdett kiabálni,  
hogy vegye le, me nem bírja. Az  
asszanyak mentek a piacra, azt  
hitték, hogy vízen mennek keresztül, emelték fe a szoknyájukat.-  
De aztán megjárto, egy vénasszony D~2 D megbosszulja magát
kísérte, nem tudott szabadulni  
tőlle,  
ült a ganéba, vízbe járt. P D üldözi R-t
Addig-addig, hogy sokat imád- S2 R-nek D-től való megmenté
kozatt se démoni cselekedet alapján
s elégette a könyvet. DR R megszabadul D-től

A korpusz e. szövegének szerkezete pedig a következő:

A mondákban állandóan szereplő Z3 funkció jelzi a varázstudás megszerzését, D"i (ritkábban D+) pedig a tudás felhasználását. A varázslás átértékelődése, ördögi szférába való atkerülése miatt a hiedelemkör epikus realizációiba beépült a D~2 és a P funkció.

A hiedelemkörön belül a mondaképződés népszerű paradigmái a következők:

Z3D-1 (R varázstárgyat/tudást szerez; megtámadtja R-t) Z3D-2DR4 (R varázstárgyat szerez; D megbosszulja magát; R nehezen szabadul meg D-től).

 

4. A terminológia

A népi hiedelemrendszerre a mitikus lényekkel kapcsolatos terminológia uniformizálatlan, instabil volta jellemző. Ugyanezt a mitikus lényt egy közösségen belül több névvel nevezik meg. A terminológia instabil volta nem csupán a hiedelmek változó jellegével hozható összefüggésbe. A megnevezés szabadsága lehetővé teszi a mitikus lény klasszifikálását és minősítését.

Jelen hiedelemkör verbalizálódásában a következő szinonim terminusok fordulnak elő: piritista, hitmotizáló, cirkuszista, hitmotizáló cirkuszista, jós.

A különböző terminusok különböző aspektusok felől "kötik meg" a hiedelemkört. A piritista terminus a transzcendens segítséggel (szellemmel) dolgozó lények közé sorolja a szóban forgó lényt. A másik négy terminus tagolja az e terminus által integrált jelentésmezőt, a lényt teljes akciókörének egy-egy szelete alapján azonosítva. A terminusok közötti viszonyt a következőképpen ábrázolhatjuk:

 

piritista

jós

hitmotizáló cirkuszista

hitmotizáló

cirkuszista

 

5. A hiedelemkör mikrokontextusa

A mikrokontextus a hiedelem valamely konkrét realizációjának környezete,

A piritista hiedelemkör mikrokontextusában alapvető változás következett be. A mondák meggyőzően bizonyítják, hogy a 20. század első felétől kb. az 1950-1960-as évekig a piritisták valós igényt elégítettek ki, szolgáltatást nyújtottak egy azt igénylő közönségnek. A szolgáltatás két alapvető formája az attrakció (szórakoztató műsorral keveredő bűvészmutatványok, hipnózis-bemutatók) és a divináció (az életút állomásainak, fordulatainak megjövendölése, a vízbefúlt hollétének megmutatása). A piritista működési kerete alkotta a hiedelemkör alapvető mikrokontextusát.

Minthogy azonban a piritisták gyakran kiléptek ebből a keretből, s képességüket az ember rovására is felhasználhatták (tolvajlás, meghipno-tizálás), kialakult és állandósult a tőlük való viszolygás, félelem. Ez a viszonyulás a hiedelemkor második meghatározó mikrokontextusának tekinthető.

A harmadik mikrokontextus azon verbális objektivációk összessége, amelyekben a piritistákra utalás történik. A hiedelmek csak ritkán verbális jellegűek (pl. a szómágia alkalmazása). Azonban az elsődlegesen nem verbális hiedelmek gyorsan verbalizálódnak. Bizonyos beszédhelyzetek (mesélési alkalmak, emlékezés) és élethelyzetek (a szokatlannal, a titokzatossal való találkozás, az attól való félelem szóra kényszerítő ereje) életre hívják a hiedelmek verbális realizációját. Ezek a szövegek nem azonosíthatók a hiedelemrendszerrel, mert specifikus finalitásuk van, a beszédhelyzethez, nyelvi és stilisztikai normákhoz igazodva vallanak a hiedelemről. A hiedelmeknek viszont lényeges mikrokontextusát alkotják.

Az előbb említett, a hiedelemkört érintő változás abban érhető tetten, hogy az utóbbi években az említett első két mikrokontextus alapvetően elsorvadt, s a hiedelemkört csupán az elbeszélő gyakorlat élteti.

A közlések műfaji sajátosságait elemezve meg kell állapítanunk, hogy mivel rövid ideje működő hagyományról van szó, a hiedelemkör nem termelt ki olyan integráló epikus kompozíciót, amilyennel pl. a prikulics, a garabonciás hiedelemkör rendelkezik. A korpuszban szereplő szövegek (dite, memorat, fabulát) nem tudják a hiedelemkör teljes funkciókészletét integrálni.

 

6. A hiedelemkör makrokontextusa

A piritista egyértelműen a tudós emberek csoportjába tartozik. Tudását iskolában és/vagy könyvből szerzi meg. A hiedelemkörből hiányzik a jegyes születés motívuma. Férfi, nő egyaránt lehet piritista. A tudást meg lehet semmisíteni. Imádkozással, misével, a bűvös könyv elégetésével lehet eltávolítani a tudást biztosító tisztátalan lényt.

Ezek a hiedelemelemek a Mezóségen is, a magyar nyelvterület különböző részein is különböző hiedelemkörökben bukkannak fel. Rendszerbe szerveződésüket a vásári attrakciókban és vándortársulatokban feltűnő hipnotizőrök, jósok indították el. A meglévő funkciók az affinitás törvénye alapján lokális hiedelemkörben állandósultak, s a hiedelemkör autonóm szférát szorított ki a maga számára a mezőségi hiedelemrendszerben.

A hiedelemkör makrokontextusát a Mezőségen további tíz, emberfölötti erővel rendelkező lény hiedelemköre alkotja. Ezek a következők:

prikulics, garabonciás, solomonar, boszorkány, csordapásztor, kocsis, román pap, igéző, szent ember.

A szakirodalom sehonnan nem jelzi a piritistákéhoz hasonló hiedelemkör létrejöttét81. A hiedelemkörben előforduló funkciók azonban megtalálhatók más tájegységeken is. A hiedelemrendszert ugyanis minden közösség eltérő módon tagolja. Ennek bizonyítására sorolom fel néhány közösség hiedelemrendszerének emberfölötti erővel rendelkező lényeit. Széken 2 (ördöngös kocsis, boszorkány), Moldvában 5 (boszorkány, esőcsináló, cigány, látó, táltos, tudós ember), Bukovinában 13 (boszorkány, cigány asszony, guruzsmás asszony, esőkötő, garabonciás, halottlátó, jósoló asszony, patkányos ember, purkulics, szentek, táltos, tudós pásztor, tudós pap), Gyimesben 5 (boszorkány, halottlátó, táltos, tudós pásztor, tudós pap), Karancskesziben 12 (boszorkány, halottlátó, táltos, garabonciás, tudós kocsis, tudós pásztor, halottmondó, hetedik gyermek, gyógyító, váltott gyermek, elátkozott mémök, dudás, egyéb "tudománnyal rendelkező" lények, a Hortobágy vidékén 10 (boszorkány, táltos, garabonciás diák, gyógyítók, veszettorvos, halottlátó, tudós pásztor, tudós kocsis, váltott gyermek; patkány elküldéséhez értő tudós emberek), Jugoszláviában 4 (táltos, garabonciás, boszorkány, tudományos) emberfölötti erővel rendelkező lény ismert."

 

Irodalom

Barna Gábor  
1979 Néphit és népszokások Hortobágy vidékén. Bp.
Benes, Bohuslav  
1978 Fehér-Kárpátok vidékén gyűjtött hiedelemmondák morfológiai elemzé
  Folcloristica 2-3. 221-249.
Bihari Anna  
1980 Magyar hiedelemmonda katalógus. In. Előmunkálatok... 6.
Bosnyák Sándor  
1977 A bukovinai magyarok hitvilága. FA/6
1980 A moldvai magyarok hitvilága. FA/12
1982 A gyimesvölgyi magyarok hitvilága. FA/14. 68-157.
Fejős Zoltán  
1985 Hiedelemrendszer, szöveg, közösség. MI. Bp.
Grimm, Jakob  
1835 Deutsche Mythologie. Göttingen
Hoppal Mihály  
1969 A magyar lüdérc-hiedelemkör szemantikai modellje. Ethn. LXXX. 402-414.
1976 Széki hiedelemtörténetek. FA/5.63-92.
Jung Károly  
1985 Táltosok, ördögök, garabonciások. Újvidék
Keszeg Vilmos  
1994 A mitikus lényekkel kapcsolatos terminológia klasszifikációs elvei.
  In. Művelődés, XLVI. 1 .sz. 28-30.
Ortulay Gyula  
1981 Variáns, invariáns, affinitás. In. Uő. A nép művészete. 9-53.Bp.
1928/1975 A mese morfológiája. Bp.

Jegyzetek:

  1. Grimm, 1835.
  2. Pl. Comides Dániel, Horváth János, Ipolyi Arnold, Kandra Kabos, Cséngery Antal.
  3. Egy hiányos felsorolásban is helyet követel magának a pszichoanalitikus iskola követője, Róheim Géza, a rítusok és hiedelmek kapcsolatát vizsgáló Marót Károly, a mesét és hiedelmeket vizsgáló Solymossy Sándor, Berze Nagy János.
  4. Az affinitás az a folyamat, amely során egy vonzóerőnek tulajdoníthatóan különböző kultúrelemek összekapcsolódnak, új típust, változatot hozva létre. Leírását 1. Ortutay, 1981.
  5. A leírás módszerét az etnográfiai szemantikus iskola (Colby, B.N.) dolgozta ki. Az eljárás a kultúra egy teriiletét lebontja összetevő elemeire, majd az állandósult kapcsolatok segítségével ágrajz formájában rekonstruálja. így kapjuk meg az elemnek a kultúrára jellemző környezetéi. A módszer alkalmazását 1. Hoppal, 1969.
  6. A népmesékmorfológiai elemzését Propp dolgozta ki 1928-ban közölt könyvében. A módszert * hiedelemmondák elemzésére Benes adaptálta (1978).
  7. Bővebben 1. Keszeg, 1994.
  8. L. Bihari, 1980.
  9. L. a következő hiedelemgyűjtéseket: Hoppal, 1976, Bosnyák, 1977, 1980, 1982, Fejős, 1985, Barna, 1979, Jung, 1985.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet