Előző fejezet Következő fejezet

Kicsi Sándor

VÉRZÉSCSILLAPÍTÓ TAPLÓ ÉS PÖFETEG A MAGYAR NÉPI GYÓGYÁSZATBAN

 

A magyarok nagy általánosságban az etnomikológus Wasson házaspár kifejezésével (Wasson et al. 1986. 18.) inkább mikofóbnak (gombakerülőnek) minősíthetők, szemben a környező, kimondottan mikofil (gombakedvelő) szlávokkal. Általános tapasztalat, hogy a Kárpát-medence szláv népei több gombát ismernek, gyűjtenek és fogyasztanak, mint általában a velük szomszédos magyarok. Ennek megfelelően a magyar népi gombanevek döntő többsége - helyenként az egész rendszer - szláv jövevényszókból és tükörszókból áll (Gregor 1973), az erdélyi és moldvai gombanevek jelentős része pedig a románból jövevényszó. Mindezek mellett a magyar népi gombaismeretet évszázadok óta folyamatosan gazdagították nyugatról érkező, többnyire „felülről leszivárgott" hatások. (Minden bizonnyal ide sorolható számos gomba, például az őzlábgombák népi fogyasztása, illetve a később említendő júdásfülegomba felhasználása a népi gyógyászatban.)

Ami a gyógynövényeket illeti, a nálunk vadon termő kb. 3000 virágos növényfaj közül a népi gyógyászatban kb. 300 fajt szokás felhasználni, s nagyjából ennek megfelelően egy adott vidék vadon termő virágos növényei mintegy 10%-ának van népi neve. Ami a gombákat illeti, mintegy 3000 Magyarországon megtalálható úgynevezett nagygombafajból 600-800 viszonylag sűrűn fordul elő, s ebből mintegy 500 jó, ehető. Ehhez képest a gombakedvelőbb (és egyben gombákban bővelkedőbb) magyarlakta vidékeken is (Erdély, Felvidék, Dunántúl) a gombászok általában egy, ritkábban két, kivételesen legfeljebb három tucat gombát ismernek, s általában csak az ehetőnek minősített gombáknak van népi elnevezése. Zsigmond Győző sepsiszentgyörgyi etnológusnak a magyar etnomikológiát megalapozó erdélyi gyűjtései (1994) és a szakirodalom átvizsgálása alapján alkotott véleménye szerint a magyar népi gyógyászatban legalább egy tucat gombaféleséget használnak fel (1995). (Itt gombafajt azért lenne hibás említeni, mert például a később említendő tapló- és pöfetegfajokat - néprajzi szempontból - gyakran szerencsésebb egy egységként kezelni.) Mivel azonban a népi gyógyászatban a gombák legfeljebb perifériális jelentőségűek, a reájuk vonatkozó adatok is meglehetősen szétszórtak, s egy-egy közlés - leszámítva Zsigmond Győző említett munkáját (1995) - legfeljebb egy-két gomba ilyen célú felhasználását említi. A magyar népi gyógyászatban sebkezelésre számos növényt szokás felhasználni, például Miklóssy V. Vilmos csíki gyűjtése (1980) két tucat sebtapaszként alkalmazott növényt említ, köztük a pöfeteget is.

A gyógyító gombák közül egyik legismertebb a júdásfülegomba (Auricularia auricula-judae) fájós szemre borogatva való alkalmazása. Ez a Magyarországra valószínűleg Nyugat-Európából eljutott módszer nálunk is legalább a XVI. századtól ismert, a gomba neve bodzagomba és bodzafagomba néven rögzült (Gregor 1973. 43-44.; Kicsi 1995. 359.), a századforduló gyógyszerészei még árulták (Veress 1982. 16.), s használatáról a népi gyógyászatból a XX. század közepéről is vannak szórványos adatok (Vajkai Aurél cserszegtomaji gyűjtését idézi Szendrei-Szendrei, „gomba" szócikk, é.n.).

A taplók - a bükkfatapló (Fomes fomentarius), parázstapló (Phellinus igniarius) - vérzés elállításra való felhasználása az etnomikológiából jól ismert (Kalmár 1982. 146-147.). Ennek ellenére viszonylag ritka néprajzi adat van rá, például a Bakonyból a Hegyi Imre által regisztrált hubán néven (1978. 189.), továbbá Zsigmond Győző újabb gyűjtéséből (1995), szórványosan Erdélyből (Sóvidék, Székelyföld). A taplókat a latinból vett agarikum (agaricum) néven a XVI-XVIII. századi hazai gyógyászatban többféle célra felhasználták (Gregor 1973. 21.), s az újabb néprajzi gyűjtések közül valószínűleg ide kapcsolódik Oláh Andor békési, pálinkába áztatva köhögés ellen javallott abarikoszgomba adata is (1987. 130.).

A népi gyógyászatból ismeretes még a pöfetegek (Langermannia gigantea, Bovista spp., Lycoperdon spp.) szintén vérzéscsillapító, sebgyógyító hatása (Gregor 1973. 27.; Krébecz 1988. 175.; Veress 1982. 90.); Mezőkövesden, Palócföldön és Békésben pöfeteg, pöfeteg gomba néven (Pető 1987. 179.; Petercsák 1989. 317.; Oláh 1987. 132.; Bondár 1982. 55.), Felsőőrön lúdposz néven (Szendrey-Szendrey, „gomba" szócikk, é.n.), Kőszeg-Hegyalján vinasszonposz néven (Bártosi 1964), Ka-lotaszegen és Mátészalkán lúfing néven (Péntek-Szabó 1985. 307-308.; Vasas 1985. 107, 154, 161, 163, 187.; Farkas 1988. 188.), Répáshután magyarul pöfeteg gomba, püfeteg gomba, labda, szlovákul prachno néven (Kóczián 1984. 254.), Árapatakon magyarul lóposzogó, románul - a magyarból tükörszó - besina calului néven (Péntek-Szabó 1976. 210.), Csíkban poszogó (Tusnádfalu), puhatag (Csíkszentsimon) és lóposzogó (több csíki községben) néven (Miklóssy 1980. 61.), Sepsikőröspatakon lóposz, lóposzogó néven (Zsigmond 1994. 50.), Magyarszováton (Mezőség), Várfalván (Aranyosszék) és Magyarvalkón (Kalotaszeg) fing, lófinggomba néven (Zsigmond 1994. 46.). Zsigmond Győző újabb gyűjtései (1995) szerint szórványosan szerte Erdélyben és Moldvában használatosok a pöfetegek, így Csíkban és Gyimesben puhatag (Csíkszentmárton, Alcsík; Csíkborzsova, Felcsík; Gyimesközéplok), a Homoród mentén lópoc, poc (Homoródszentpál) és tinótorty (Homoródalmás), Borszéken finggomba, Gorzafalván lóposzogó néven. Az idézett különböző közlések némelyike megjelöli, hogy az említett pöfetegfajok melyikét és miként használják sebkezelésre (például óriás pöfeteget felvagdosva, megszárítva, másokat pálinkával stb.).

A fentebb említett, a népi gyógyászatban előszeretettel használt gombák (júdásfulegomba, taplók, pöfetegek) érdekessége, hogy - akárcsak a szarvasgombák és a korallgombák - nem tartoznak a tipikus gombák közé. (Szerte Európában a legtipikusabb gomba a légyölő galóca, a legtipikusabb ehető gomba a csiperke.) Érdekesség még, hogy a pöfetegek -akárcsak az őzlábgombák - fogyasztásának a kimondottan mikofíl szláv kultúrákban is elvétve van hagyománya, s fogyasztásuk a magyarságnál is csak az utóbbi évszázadban (sőt talán az utóbbi évtizedben) terjedhetett el. Ugyanakkor hallatlanul nehéz állást foglalni az említett gombák népi gyógyászatbeli felhasználásának eredetét illetően. Mint említettem, valószínű, hogy a júdásfulegomba szemfájás elleni használata nyugati, „felülről leszivárgott" hatásnak tulajdonítható. A vérzéscsillapító tapló és különösen a pöfetegek szerte a magyarságnál, Burgenlandtól Háromszékig elterjedt felhasználása azonban a magyar népi kultúra ősibb - talán még honfoglalás előtti - rétegébe tartozhat. Erre utal az is, hogy a tapló szó minden bizonnyal a honfoglaláskor előtt is megvolt nyelvünkben, s a taplók maguk tűzgyújtó eszközként ősidőktől fogva használatosak voltak. A pöfeteg elnevezés - több alakváltozattal - nyilvánvalóan hangfestő eredetű, s a pöfeteg elnevezéseiül szolgáló -posz, -fing és -torty tagú összetételek pedig tükörszóként - eltérően legtöbb összetett gombanevünktől - általában nem vezethetők vissza szláv előzményekre (Gregor 1973. 24-28.).

 

Szakirodalom

BÁRDOSI János

1964 Gógynövénygyűjtés és népi gyógymódok Kőszeg-Hegyalján. A Vas Megyei Múzeumok Értesítője 2, Savaria. 189-221.

Bondár Ferenc

1982 Sarkadkeresztúr néphite. Folklór Archívum 14. MTA Néprajzi Kutató Csoport, Bp. 7-67.

FARKAS József

1988 Néprajzi írások Szatmárbál. Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszék. Folklór és Etnográfia, Debrecen. 39.

GREGOR Ferenc

1973 Magyar népi gombanevek. Nyelvtudományi Értekezések 80, Bp.

HEGYI Imre

1978 Az erdőkiélés történeti formái. Bp.

KALMÁR Zoltán

1982 A gombák világa. Bp.

KICSI Sándor András

1995 Fülgomba. Magyar Nyelv 91.3.355-361.

KÓCZIÁN Géza

1984 Etnobotanikai vizsgálatok Répáshután. In: Szabadfalvi József-Viga Gyula (szerk.): Répáshuta. Egy szlovák falu a Bükkben. Hermán Ottó Múzeum, Miskolc. 229-256.

KRÉBECZ Jenő

1988 Gombaatlasz. Pallas-Magyar Média, Bp.

MIKLÓSSY V. Vilmos

1980 Csíki népi sebtapaszok. In: Népismereti Dolgozatok. Bukarest. 60-63.

OLÁH Andor

1987 Zöld varázslók, virág-orvosok. Népi gyógynövényismeret Békés megyében. Békés Megyei Tanács V. B. Tudományos-Koordinációs Szakbizottság, Kecskemét.

PÉNTEK János-SZABÓ T. E. Attila

1976 Egy háromszéki magyar falu népi növényismerete. Ethnographia 87. 1-2.203-225.

1985 Ember és növényvilág. Kalotaszeg növényzete és népi növényismerete. Bukarest.

PETERCSÁK Tivadar

1989 Erdőhasználat a Palócföldön. Ebben: Bakó Ferenc szerk., Palócok III. Heves Megyei Múzeumok Igazgatósága, Eger. 235-331.

PETŐ Margit

1987 Kedves vendég, tiszteltessél, nálunk megvendégeltessél. A matyó konyha. Bp.

SZENDREY Zsigmond-SZENDREY Ákos

é.n. Magyar néphit és népszokás lexikon. Néprajzi Múzeum Ethnológiai Adattára 6186. VASAS Samu 1985 Népi gyógyászat. Kalotaszegi gyűjtés. Bukarest.

VERESS Magda

1982 Gombáskönyv. Bukarest.

WASSON, R. Gordon et al.

1986 Persephone's Quest. Ethnogens and the Origins of Religion. Yale University Press, New Haven & London.

ZSIGMOND Győző

1994 A gomba helye népi kultúránkban. Egy falu (Sepsikőröspatak) etnomikológiai vizsgálata. Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 2, Kolozsvár. 22-58.

1995 A gomba a magyar népi gyógyászatban. Sepsiszentgyörgy, kézirat.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet