Előző fejezet Következő fejezet

A vasárnap: natúra vagy kultúra

 

Vasárnap - az ifjúság affirmációjának kerete

 

Keszeg Vilmos

Babes-Bolyai Tudományegyetem, Kolozsvár, Románia

 

A vasárnap a paraszti, falusi és mezővárosi társadalomban hagyományosan munkaszüneti napnak számított. A hagyományos etnológiai leírások szerint szombat délután már elkezdődött a munkaszünet előkészítése. A férfiak feladataként szombat délutánra maradt az udvar és az utca összetakarítása, az istálló kitakarítása, az állatok eledelének összegyűjtése (kaszálás, szénatépés, a csűr padlásáról való lehozása, itatóvíz előkészítése). A nők ilyenkor a házat takarították ki, előkészítették a vasárnapi ebédet, a süteményeket, a családtagok vasárnapi öltözetét. Ugyanez zajlott a városi mesteremberek, iparosok műhelyeiben. Az inasok szombat délután megtisztították és elraktároztak a szerszámokat. Vasárnap reggel az inasok udvart és utcát sepertek, majd átvették a heti járandóságukat, s utána a templomba siettek. A délutánt a város főterén, parkjában, tánctermében töltötték, vagy kirándulni mentek.1

Vasárnap csupán az étkezést, a test, az öltözet és a háztartás tisztántartását, az állatok ellátását biztosító munkafázisokra került sor. Ellenben vasárnap zajlottak a reprezentációs cselekvések, a templomban való megjelenés, a 20. század első felétől a kultúrotthon látogatása (előadás, film, tekepálya), rokonok, hozzátartozók, barátok meglátogatása. Városon a vasárnapi munka gyárakban és műhelyekben a 19. század végén, a 20. század elején szűnt meg. Ilyenképpen a hétvége teljesen a családra és a pihenésre, szórakozásra fordítható idővé vált.

A hétvégén nélkülözhetetlen munkákat általában a felnőttek vállalták magukra. Ünneplésük és szórakozásuk mértéktartó, megfontolt, fegyelmezett volt (a templom előtti beszélgetés, a ház elé való kiülés). Programjukban jelentős szerepet kapott a templomlátogatás, valamint a közéleti összejöveteleken (falugyűlés, társulati gyűlés) való részvétel. Másként alakult a fiatalok vasárnapja. Ők ilyenkor nagyobb szabadságot kaptak. Mentve voltak a munkavégzés alól, szórakozásukat és pihenésüket látványosan, a nyilvánosság előtt (a falu központjában, játszótéren, teraszon, kultúrotthonban), vagy - épp ellenkezőleg - a felnőttek ellenőrzése nélkül (éjszaka, a településtől távol) bonyolították le.

A legkorábbi néprajzi leírások szerint vasárnap az átmeneti rítusok időpontja volt. Azok a rítusok, amelyek hagyományosan más napon zajlottak le, a 20. század során kontaminálódtak ezzel a nappal. Az utóbbi évszázad során a legtöbb rítus a vasárnap kontextusába illeszkedett bele.

Ez a folyamat követhető végig a magyar keresztelői szertartás történetében. Az 1900-es évek elején a csecsemőt bármelyik napon megkeresztelhették, a hét napjai közül mindössze a pénteki nap képezett kivételt. Ekkor csupán súlyos esetben történt meg a keresztelés. A keresztelés számára a legkedvelt nap a hétfő, a kedd és a péntek volt (Balázs 1999: 230-232). Napjainkban a keresztelés csaknem kizárólagosan vasárnap történik. A változás a magángazdálkodás felszámolódásával, az általános munkábaállással, a hetes munkaprogram merevségével magyarázható. A rítus történetében egy másik látványos változás is tapasztalható. Az 1960-1970-es évekig a keresztszülői szerepre felnőtt, házas személyeket kértek fel. Az utóbbi évtizedekben szívesen választanak fiatal, nőtlen és hajadon személyeket.2

A romániai magyar társadalomban a vallásos közösségbe való beavatás mind a protestáns, mind a római katolikus felekezet életében kiemelkedő jelentőséggel bír. Az idősek emlékezete szerint a konfirmációi és a bérmálási szertartás húsvét előtt, áldozócsütörtökön zajlott le. Az időpont megváltozására a két világháború közötti korszakban került sor. Ekkor a kiemelkedő vallásos esemény valamelyik tavaszi vasárnapra, gyakran virágvasárnapra lokalizálódott. Ilyenképpen két tavaszi ünneplési forma tevődött egymásra. Hagyományosan ugyanis virágvasárnap a fiatalok számára a természetben tett kirándulás időpontja volt. Ezen a napon az erdőre és a rétre mentek, virágot és zöld ágakat gyűjteni. A napot a fiatalok tánca zárta le. Ez a délután a legénnyé és nagylánnyá avatás alkalmául is szolgált.

A konfirmációi vizsgára készülve a lelkész vezetésével a fiatalok bejárják a templom helyiségeit, megismerik a templom és a gyülekezet történetét, a templom klenódiumait, a templom környékén elhelyezett emléktáblábat és emlékoszlopokat. A konfirmációi szertartás során a lelkész a fiataloknak a lokális történelemmel kapcsolatos kérdéseket is feltesz.3

A legényavatási rítusok áttekintését, rendszerszerű vizsgálatát Szendrey Ákos kezdeményezte. Gazdagon adatolt tanulmánya különíti el az italfogyasztással, a fizikai erőpróbával (emelés, birok), botcsapással, földhöz veréssel, levegőbe emeléssel, kereszteléssel történő avatást. Az esetek döntő többségében az avatás a település fiataljainak jelenlétében történt, a felavatandó legényt viszont egyetlen, általában keresztapának nevezett idősebb legény vezette be a seregbe. Az avatás során a legénynek tudomására hozták a betartandó viselkedési szabályokat. Ettől kezdve joga van az udvarláshoz, a kocsma látogatásához, az éjszakai rendezvényekben való részvételhez (Szendrey 1952).4 Kiskapusi tapasztalatai alapján a legénykoron belül Faragó József több életszakaszt különített el. Konfirmálás után, sorozás előtt a legény a csoportban élte meg szociális életét. Szabad időben legénytársaival volt együtt. Táncban, fonóban, legényestéken a lányokkal futó és váltakozó kapcsolatot tartott fenn. A sorozástól kezdődően azonban komolyan kezdett udvarolni. A leányokkal való kapcsolatban tapasztalata egyre nagyobb, s e kapcsolat egy leánnyal egyre személyesebb. Leszerelés után az udvarlás intenzívvé vált, s hamaros házasságkötéssel ért véget (Faragó 1978: 222-223). Újabb tanulmányában Faragó József ilyenképpen határolta körül a nagylegények szociokulturális rétegét: „A nagyleginyek vagy egyszerűbben leginyek, a falunak a konfirmációval és a leginyavatással kezdődő, majd a házassággal záruló férfinemzedékei. Gyűjtőnevük: a leginység." A legénykor az egyén életében mintegy 10 évet fog át, 14-15 évtől kezdődően 25-26 évig. Konfirmáció előtt a fiúgyermek elfogadott, de lazán szervezett formában vesz részt a közösség életében. Házasságkötés után (fiatalember) pedig már csak szórványosan, mintegy vendégként részese a legények szervezkedéseinek (Faragó 1981).

Havadon a konfirmáció napján a konfirmált legény minden nagylegénynek fejenként 1-1 liter bort fizetett, amit még azon a napon közösen fogyasztottak el (Nagy O. 2000: 269-270). Ezen a napon Kalotaszeg falvaiban is sor került a seregbe való befogadásra. Ha a legénycsapatba akart tartozni, a konfirmált legény 1 liter bort fizetett a nagyobb legényeknek. Nádasmentén egy legénynek 5 liter bort kell fizetnie. Damoson a legény 1 liter pálinkát vagy 5 liter bort adott a közösbe (Vasas-Salamon 1986:177-179). Székelyzsomboron a legényavatás a virágvasárnapi konfirmáció után, húsvét vasárnapján került sorra. A felavatottak itt is 1-1 liter bort koccintottak el idősebb társaikkal (Pozsony 2000a: 250).

A konfirmációra az utóbbi időszakban zsenge életkorban kerül sor (12-14 év). A templomi szertatást követő családi asztalülésre népes vendégsereget hívnak össze (20-50 meghívott) (Vasas-Salamon 1986: 173-181). Ezt követően a konfirmált fiatalok egyiküknél házibulira gyűlnek össze.5 A virágok és a zöld ágak használata továbbra is benne maradt a nap forgatókönyvében. A virágok és a zöld ágak a templom díszítésére szolgálnak.

Egyes vidékeken 2-3 évvel az egyházi konfirmációt követően a lányok életében újabb fordulópontra kerül sor. A szokást a szakirodalom a kiöltözés néven tartja számon. Tapasztalt asszonyok (anya, keresztanya, szomszéd) segítségével 3-4 egymást követő vasárnapon a lány legszebb ruháiba öltözik, s így jelenik meg a templomban és a délutáni táncban. A kiöltözés a lány eladó sorba kerülését, a családnak a kérő fogadására való hajlandóságát jelzi. Amennyiben viszont a lánynak nem kerül kérője, fiatal kora ellenére is vénlánynak minősül.6 A mérai lányok ruhatárának legfontosabb rétegét az ünnepi, ezen belül vasárnapi viseletdarabok képezték (Tötszegi 2009: 147-148,150-154).

Egy 1576-os rendelet megtiltotta a szombati, vasárnapi és a hétfői lakodalomtartást. Az ételek és az italok fogyasztása ugyanis méltatlan volt a vasárnapi vallásos viselkedéshez (Penavin 1973: 71). A 19. század során, a 20. század első felében a lakodalom megülésére a hét folyamán került sor. Egy kimutatás szerint a házasságkötések zömére a keddi napon került sor. A lakodalom tartásának a hét vége, a vasárnapi, illetve a szombati nap felé való eltolódása a 20. század második felében indult el. A 20. század utolsó évtizedeiben teljesen a hétvégi napokkal kontaminálódott.7 Az év 52 vasárnapja azonban nem egyaránt volt alkalmas a lakodalom tartásásra. A jugoszláviai magyarok előszeretettel foglalták le az őszi vasárnapokat. Ilyenkor bőven volt már étel (termények, állatok) és ital (bor, pálinka) (Penavin 1973: 71, Jung 1978:101-102). Erdélyben a tavaszi időszak népszerűbbnek bizonyult. A farsangi időszak alkalmas volt a barátkozásra, az udvarlásra, a lakodalmi előkészületek megtételére (Kós 1979: 472).

A lakodalom levezetése tapasztalt tisztségviselők (gazda, szakács) részvételét feltételezi. A lakodalom azonban a fiatalok számára is több reprezentációs és pragmatikus funkciójú feladatot tartogat. A hivogatás hagyományosan és jelenleg is a fiatalok szerepkörébe tartozik. Általában két vőfély vasárnap járja össze a települést, s versben vagy néhány sztereotip mondatban, a nyomtatott meghívó átnyújtásával a családot meghívja a lakodalomba. A lakodalmat megelőző valamelyik vasárnapon az ifjú pár találkozik a lakodalomban résztvevő fiatalokkal, s együttesen összeállítják a koszorús párokat. A lakodalom idején a meghívottak között kiemelt, reprezentációs, szimbolikus szereppel rendelkeznek. Szerepüknek olykor gyakorlatias vonatkozásai is vannak (felszolgálnak, verset mondanak).8

Az utóbbi években a lakodalmi szertartásban feltűnt és állandósult a 3-5 év közötti gyerekpár, akik a menyasszony fátylát segítenek vinni.

A hét végén két újabb rítus jelent meg. A második világháborút követően az alfabetizáció, az oktatás általánossá és kötelezővé válása révén a teljes románai társadalom részt vett az oktatásban. Ezt követően az 1970-es évektől kezdve általánossá vált az érettségi találkozó. A szertartás forgatókönyve tartalmazza az iskolában lezajló osztályfőnöki órát, amelyen a tanárok és a védiákok vesznek részt, az elhunyt tanárok és osztálytársak sírjának meglátogatását, s ezt követően a vendéglőben eltöltött bankettet, amelyen a családtagok is részt vehetnek. A rítus sajátos emlékezési szertartás, amely keretében a diákok és tanárok közössége közös erőfeszítéssel idézi fel a múltat, tekinti át az elmúlt időszak eseményeit.9 E szertartás mintájára a székelyföldi településeken alakult ki a kortárstalálkozók szokása. A nap folyamán az egy évben születettek összegyűlnek emlékezni és bankettezni. Részt vesznek a templomi istentiszteleten, a tiszteletükre szervezett kulturális műsoron, a család és a település ünneplésében részesülnek (Balázs 1992).

Az 1989-es romániai változások után vált lehetővé a múlt megidézése. A megemlékezési szertartások keretében jelentős szerephez jutnak (célközönségként és előadóként) a település fiataljai (Keszeg 2004a, Pozsony 2006:262-280).

A sztálini években, majd a diktatúra idején Romániában a vasárnap látványos metamorfózison ment át. Megjelentek és elterjedtek a lakosság hazafias, ateista és kulturális arculatának újramodellálását, az ország megismerését, a települések arculatának megváltoztatását, majd a radikális változás miatt megfeneklett gazdasági-termelő folyamat megmentését szolgáló rendezvények. A vasárnap az ideológiai küzdelmek helyszínévé változott. Ebben a mozgalomban a fiatalság a propaganda célpontjává és kivitelezésének egyik eszközévé vált. A vasárnapra alapozó hatalmi-ideológiai forgatókönyv célja a lakosság, s főként a fiatalok családi, és más (egyházi, laikus) hagyományból való elvonása volt.

A vasárnapi rendezvények egyik része ideológiai célokat követett és didaktikai-nevelői stratégiára épült. Az oktatási-nevelési programban az internacionalizmus, a sztálinizmus-leninizmus, majd a kommunizmus ideológiai és ideológiatörténeti tézisei, az „új ember", a (proletár és kommunista) forradalmár és harcos életpályamodelljének mintái szerepeltek. Az 1940-1950-es években látott napvilágot (5-8000 példányban) magyar nyelven a I. V. Sztálin Az ifjúság legjobb barátja, Szovjet népmesék Leninről és Sztálinról, Minszki Lajos kommunista ijjúmunkás hősies élete, M. Prilezsaeva Melletted vagyunk, elvtárs című ifjúsági regénye, A kolhozijjú-ság boldog élete, M. I. Kalinin kommunista nevelésről című beszédgyűjteménye.10 A romániai kommunista személyi kultusz kezdetén készült el Nicolae Ceausescu (1918-1989) biográfiája, amelyet a romániai általános és középiskolák tanulóinak osztályfőnöki és politikai nevelési órákon kellett megismerniük, megvitatniuk. Olimpiu Matichescu készítette el a pártfőtitkár 15-27. életéve (1933-1945) közötti, ifjúkori biográfiáját (Matichescu 1981). A kommunista éra, s ezen belül a személyi kultusz korszaka termelte ki azt az ünnepi kalendáriumot, amely az ifjúságot is intenzíven szocializálta a kommunista társadalomba. A kommunista kalendárium első eseménye az újévköszöntés volt, amely a román agrárrítust, aplugusort adaptálta az eseményhez. Ezt követte január folyamán az államelnök és felesége születésnapjának megünneplése (1918. január 26. és 1919. január 7.). Január 24-én a román fejedelemségek egyesülésének a hórával megünnepelt évfordulója zajlott. A fiatalok részt vettek továbbá a munkásmozgalom nemzetközi ünnepének (május 1.), a Román Kommunista Párt megalakulásának (május 8.), a fasiszta elnyomás alóli felszabadulás (augusztus 23.), a Nagy Októberi Forradalom győzelmének és a Román Hadsereg napjának (október 25.), a Román Népköztársaság kikiáltásának (december 30.) megünneplésében.

A Kommunista Ifjak Szövetsége 1922-ben szerveződött, apró névváltozásokkal 1989-ig élte a maga történelmét. 1947-ben létrejött a Románia Pionírjai egyesület, amely 1949-ben beolvadt a Romániai Iskolások Egyesületébe, majd 1966-ban Pionír Szervezet néven született újjá. Tíz év múlva, 1976-ban jött létre az óvodás korúak hazafias szervezete, A Haza Sólymai névvel. Az ország középiskoláiban az 1970-es évek elején rendszeres premilitáris képzést vezettek be. Ezzel párhuzamosan kezdődött meg az egyetemista lányok katonai kiképzése. Ezek a szervezetek hazafias érzelmeket, az ország iránti lojalitást kultiválták, testedzést és katonai képzést biztosítottak (Tötszegi 2008).

Az új rendezvények jellegzetes formájaként jelent meg és terjedt el a világháborúk, a politikai küzdelmek veteránjaival, az új vezető garnitúra képviselőivel való találkozás, „párbeszéd". A meghívottak személyes példájukkal érzékeltették az építendő új világért meghozott áldozatot, az új világba vetett fanatikus hitet, a mostoha körülmények között vállalt kockázatot követő (az egyéni érvényesülésben megnyilatkozó) sikert és az utólagos elismerést.

A rendezvények másik típusát a felvonulások képezték. A városok főterén szervezett tömegdemonstrációk újramodellálták a lokális társadalmat. A rendezvény élén haladtak, a dísztribünön foglaltak helyet, szónoklatot tartottak az új hatalom képviselői. Mögöttük vagy körülöttük sorakozott fel a helyi társadalom. A felvonulás a társadalom hierarchiájának, összetettségének keresztmetszetét villantotta fel, az erőskezű vezetésből, a „sokan vagyunk, együtt vagyunk" látványából, a minden társadalmi kategóriára kiterjedő figyelemből eredő biztonságérzetet kívánta közvetíteni. A rendezvényeken kiemelt helyet és szót kaptak a fiatalok. Jelenlétük és fellépésük, a nevükben megírt és általuk bemutatott fogadalmi jellege, fegyelmezettségük, egészséges dinamizmusuk a jövő garanciáját jelenítette meg. A felvonulások szövegrepertóriumában hazafias dalok és indulók, versek szerepeltek. A fiatalok sportviselete a fiatalos erőt és dinamizmust, a sólyom- és pioníröltözete a kommunista elkötelezettséget, a premilitár öltözete a haza védelméhez, a munkáskategóriák közötti megjelenésük az országépítő munkához való lelkes hozzájárulásukat reprezentálta.11

1560-ban a nagyszombati zsinat hozza meg azt a döntést, amely szerint minden plébániának tanítót is alkalmaznia kell, aki a gyülekezet tagjait betűvetésre oktatja. Ugyanez a zsinat ajánlja a vasárnapi iskola rendszerének kiépítését. Az Angliában 1780-ban indult vallásos vasárnapi iskola mintajára Magyarországon a vasárnapi iskolák hivatalosan 1853-tól kezdődően kerültek megszervezésre. Ezen a helyzeten az 1868-as népiskolai törvény változtatott, visszaterelve az okatást a hétköznapok medrébe. Ettől kezdve csupán a szakoktatásra került sor vasárnap. Az analfabéta inasok számára a 18. századtól kötelező volt a vasárnapi iskola látogatása. 1922-ben az ipartörvény kötelező érvénnyel megszüntette ezt: „tanítani csak hétköznapokon lehet, és pedig a tanítás este hat óra után nem terjedhet." Ezzel egyidőben a tanonckodás munkaidőnek számított.

A19. század ipari világában a vasárnapi munka a munkaidő meghosszabbítását tette lehetővé. A munkások tüntetései hatására a 20. század első felében tiltottá vált a vasárnapi munkavégzés. Az 1891/XIII. törvénycikk kötelezővé tette a munka vasárnapi szünetelését. A vasárnap ily módon teljes egészében felszabadult, s a szórakozási és ünneplési események rendelkezésére állt. A rendezvények nagyobb része vasárnap este, vasárnap délben és szombaton este került sorra. A 20. század közepe fele haladva a szórakozásra szánt idő expanziója figyelhető meg. Amikor az erdélyi kisváros, Torda 1932-es év eseménynaptárát tekintjük át, már több, két napot igénybe vevő rendezvényre bukkanunk. Ilyen a Tordai Magyar Dalkör kétnapos kirándulása a Detunátára, augusztus 14-15-én, az EKE kétnapos kirándulása a scárisoarai jégbarlanghoz szeptember 17-18-án, a tordai, aranyosgyéresi és kolozsvári érdeklődők számára szervezett teniszverseny július 23-24-én. Az Astra mozgó pedig szeptember 17-18-án két napon vetítette le 6 részletben az Operabál című német filmet. Ugyancsak szembetűnő az egyleti és egyesületi élet további erős differenciálódása, azaz a lokális közösség identitásásnak pluralizálódása. Rendezvényeit népszerűsíti a Katolikus Nőszövetség, a Tordai Magyar Dalkör, az Ótordai Ref. Vegyeskar, az EKE helyi fiókszervezete, a „Magyar Iparosegylet kebelében működő" Tordai Tekéző Társaság, az Aviva kisállattenyésztők egyesülete, a mészárosok testülete, az Energia sportklub, az „aranyosvidéki teológiai ifjúság", a tordai Magyar Párt. A korábbról ismert együttléti formák mellett megjelenik a képkiállítás, a vallásos estély, a „fagylalt délután". A sportélet változatosságát bizonyítják a barátságos futballmérkőzések, a teniszversenyek, az úszóversenyek, a tekéző társaság kiszállásai, a szertornász csapat bemutatói. Az 1898-ban Tordán született Dániel Ilona cselédlány a naplóbejegyzései szerint ezekben az években a következő szórakozási formákat preferálta: „sörkertbe Janival Marcziékkal és a lányokkal" (1927. április 3.), „népünnepélyen Janival és Katusékai" (1927. június 6.), „májusba Janival czirkuszba voltam", „Janival és Katusékai sétálni és sőrkertbe" (1927. június 6.), „czirkuszba Janival és a lányokai" (1927. július 17.), „Borszékre utaztam" (1927. július 30.), „haza jöttem Borszékről és mindjárt czirkuszba Janival" (1927. augusztus 27.), „Erzsivel Janival moziba" (1927. szeptember 4.), „Lajos reggel meg érkezett este moziba velük" (1927. szeptember 11.), „színházba voltam Saferrel" (1928. április 30.), „sőrkertbe Saferrel és Emmáékkal" (1928. május 20.), „színházba »huzd rá czigány«" (1931 január 1.), /színházban/ „Alvinczi" (1931. január 2.), „színházba Ilusal Pistával" (1931. január 29.), „moziba Benkőnével" (1932. január 1.), „Erzsivel Janival ismeretterjesztő előadáson" (1932. január 27.), „tea estélyen" (1932. február 6.), „tea délutánon" (1932. február 7.), „ismeretterjesztő előadáson" (1932. február 10.), „református dalárda műsoros estélyén »Mézes kalács«" (1933. január 28.), „vallásos estélyen a czement gyárba" (1933. február 8.), „a munkások műsoros estélyen »For-gószél«" (1933. február 18.), „műkedvelő előadáson" (1934. április 16.), „színházba »Hazudik a muzsikaszó«" (1933. május 7.), „délután moziba a »Fekete lovas«" (1933. augusztus 27.) (Keszeg 2004a).

A magyar cserkészet mind a mai Magyarország területén, mind Erdélyben egyazon évben, 1911-ben kezdődött. Magyarországon 1948-ban tiltották be, 1989-ben indult újra. Romániában 1990-ben kezdték el a magyar csapatok újraszervezését. Romániában 1913-ban terjed el a mozgalom, hivatalosan 1915-ben jegyzik, majd 1938-ban tiltják be.

Rurális környezetben a 20. századon végig megmaradt a vasárnapi munka ritualizált formája, a kaláka. Ezt a munkát szomszédsági vagy rokonsági keretben szervezték meg, a megsegítés céljából. A férfiak leggyakrabban a ház- és kerítés építése, a földek megtrágyázása, a nők a nagy családi eseményeket megelőzően ételkészítés céljából gyűltek össze. A kaláka a kölcsönös segítségnyújtás, a szolidaritás jegyében zajlott le. A vasárnapi munkát ünnepélyessé tette a résztvevők ismételt kínálgatása és megvendégelése, a munkaprogram rugalmassága (hosszabb/rövidebb volta), a hangulat oldottsága.

A munkafolyamatok stilizált megjelenítése mellett a fiatalokat az 1970-es évektől munkaerőként vette igénybe az ország. Mikor a rurális lakosság a kollektív gazdálkodás csődjének nyilvánvalóvá válását követően elköltözött faluról vagy elfordult a földműveléstől, a mezőgazdasági szezonmunkákba az iskolás és a katonai szolgálatukat teljesítő fiatalokat vonták be. A munkamorált és a szaktudást, a nevelési elveket kiiktató akció a patriotizmus, és az országos összefogás jegyében zajlott. Miközben a gazdálkodáspolitikai csődöt a felmérhetetlen pazarlás árán a fiatalok munkaerejének megfizetetten igénybevétele megoldotta, valójában kompromittálta és devalválta az oktatási-nevelési folyamatot, az iskolai oktatók és az agrárértelmiség presztízsét. Az iskolás, egyetemista fiatalok az őszi vasárnapokon tanáraik vezetésével vonultak ki a répa-, kukoricaföldekre, gyümölcsösökbe és szőlősökbe, a termés betakarítására. Munkaruha és munkaeszközök hiányában, szaktudás és -irányítás hiányában mostoha körülmények között dolgoztak, motiváció nélkül. A betakarításban való részvételük olykor a hét többi napjára, hetekre is kiterjedt. Ipari egységekben a „foc continu"-nak nevezett, 24 órából 24-en, a hét hét napján, az év 365 napján át tartó munka lassan-lassan megszokottá vált.

 

A vasárnap és az évszakok: natúra vagy kultúra?

A bináris oppozíciókra épülő mentális-kognitív struktúrák és automatizmusok működését szemléltető Claude Lévi-Strauss elkülöníti egymástól a háziasítatlan natúrát, a természetet, annak tárgyait, lényeit, a rendet nélkülöző állapotát, és ennek ellentétét, a kultúrát, a civilizációt, a rendet, a szabályokat.12 A vasárnapi változatos hagyományokat és rítusokat elemezve jelen tanulmány is ezt a distinkciót kívánja megtenni. Ebből a perspektívából szemlélve a kérdés a következőképpen tehető fel: a vasárnap milyen mértékben és formában áll affinitásban a natúrával? Azaz, a vasárnap menynyire teszi lehetővé az ösztönök felszabadulását, az individuális kezdeményeket, az együttélési normák, a mértéktartás elvetését, a lakótérből és az intézmények világából a természetbe való kimozdulást?

Úgy tűnik, a vasárnapi tevékenyégek különösen a fiatal korosztály esetében őrizték meg a természettel való kapcsolattartást. Az egész év folyamán a fiatalok vasárnapi forgatókönyvében ott szerepel a természet látogatása. Ők azok, akik az év kezdetén, szilveszter éjszakáján vagy január elsején az aranyvizet/aranyosvizet behozzák a faluba, a házakba, hogy a rituális tisztálkodással és vízivással a családtagok és az állatok egészségét biztosítsák. Virágvasárnapján, húsvétban, pünkösdkor és május elsején a mezei és az erdei virágokat, a zöld ágakat ők hozták/hozzák be a településre, osztják szét. Az aratás végeztével fiatal lányok és fiúk vitték be a faluba a búzakoszorút, ősszel a fiatalokra várt a szüreti bál megszervezése és levezetése.

A natúrához való visszatérés más kifejeződése a vasárnapnak a megelőző és a következő éjszakába való kinyúlása. Ez a tendencia falun és városon egyaránt jellemző. A közelmúltig a falu világában a szombat és a vasárnap éjszakai csendháborítás gyakori volt. A fiatalok bandákba szerveződve csatangoltak a falu utcáin. Telente felborogatták az utcán és az udvaron, olykor a gazdasági épületekben talált tárgyakat, a tüzelőfa kupacot, a széna-, szalma- és kórókazlakat, kicserélték az utcaajtókat, a ház előtti ülőalkalmatosságokat. Tavasszal és nyáron behatoltak a virágoskertekbe, megdézsmálták a virágokat, a díszfákat, s a zsákmányukat a lányos házakhoz hordták, feldíszítették a kapukat, a falu központját. Az éjszakai garázdálkodás valóban a legények ítélkező szertartása volt. Éjszakai ténykedésük célpontját részben a tetszésüket, elismerésüket kiváltott lányok, valamint a falu deviáns személyei (kikapós menyecske, gőgös lány, barátságtalan idős személyek, ellenszenves hatósági személyek) képezték. A rend éjszakai felborítása, a csendháborítás és az ítélkezés gyakran a jelesnapokhoz kötődött. Valamelyik tavaszkezdő nap előéjszakáján (húsvét, pünkösd, május 1) a legények zöld ágakkal díszítették fel a lányok kapuját, vagy szemetet szórtak szét az kikapós és ellenszenves lányok portája előtt. Szilveszter vagy Szent György napjának előestéjén, a sötét leszállta után „kiabálni" gyűltek ki a faluszéli dombokra. Ilyenkor mindenki füle hallatára kikiabálták az elmúlt év deviáns eseteit, megszólták a falu normaszegőit. Szilveszter éjszakáján általános volt a rendetlenítés és a hangoskodás.13 Továbbá, a hétvégi éjszakákon került sor a gyümölcsösök megdézsmálására. Télen a fiatal csapatok éjszaka mentek szánkózni, csúszkálni. A hajdani Széken a fiatalok éjszaka mentek fürödni a város határában lévő lévő sóstóra. Ez a szokás Tordán ma is érvényben van. Az éjszakai csatangolások az alkohol és a cigaretta mértéken felüli fogyasztásával kapcsolódtak össze.14

A legényeknek a téli ünnepek idejére történő legényszervezetbe tömörüléséről több monografikus leírással rendelkezünk. Ezekben az esetekben a legények legényszállást béreltek, szüleiktől, családjuktól elkülönülve éltek. Innen jártak ünnepeket és névnapokat köszöntem, adományt gyűjteni, levezetni a jelesnapi táncmulatságokat.15

A 20. század második felében a fialakok éjszakai élete elveszítette ellenőrző, ítélkező, a fiatalok közösségi életét szervező jellegét. Az éjszakai élet központjává a diszkók, a bárok, a motelek váltak, vagy - ezzel ellenkezőleg - a fiatalok a lakásba vonultak vissza. A szombat éjszakai élet a diszkózene-és tánc, az akciófilmek, a szexualitás, az alkohol- és drogfogyasztás, a szerencse- és az elektronikus játékok felé tolódott el. Az éjszakai tevékenységek kerülik a felnőttek ellenőrzését, a szervezett együttléteket, gyakran szándékosan hágják át az érvényben lévő törvényeket és együttélési normákat, s a kimerülésig igénybe veszik az egyén szervezetét.

Románia éghajlata a Közép-Európára jellemző mérsékelt kontinentális éghajlat, négy évszakkal. Ennek megfelelően beszélhetünk a vasárnap szezoniális jellegéről. (1-4. kép)

A vasárnapi tevékenységek az évszakok függvényében különböznek a helyszín (zárt tér, intézményesített forma, stabilitás - nyitott tér, felügyelet nélküli tevékenység, mobilitás), a résztvevők (szervezett csoportok - magányos egyének, tömegek, alkalmi csoportok), a vasárnap idejének, programjának struktúrája (eseményre orientált, rövid, strukturált tevékenység - a találkozásra, a szórakozásra való irányultság, strukturálatlanság), a mozgalmasság (kevés mozgás - dinamizmus), a természeti adottságok kihasználása (hó, virágok, gyümölcsök), a szezoniális munkák (házépítés, ültető kaláka, betakarító kaláka, szüret, aratóünnep), szezoniális vegetációs szimbólumok használata (templom, a lányos házak díszítése, búzakoszorú fonása) tekintetében. (5-16. kép)

Ugyanebben az összefüggésben kell áttekinteni a vasárnapi időtöltést szervező, meghatározó intézményeket. Vasárnap alapvetően szakrális idő, szervezése évszázadok óta az egyház hatáskörébe tartozik (istentisztelet, vallásóra, konfirmációi felkészítő, ifjúsági összejövetel). A 20. század során az állam, valamint a politikai, gazdasági, kulturális intézmények, sportszervezetek, lokális és regionális intézmények és egyesületek fokozódó mértékben, gyakran egymással rivalizálva igyekeztek kisajátítani a vasárnapot. A különböző intézmények ünnepi teret szerveztek vagy foglaltak le a vasárnap eltöltésére, ahol a maguk ideológiáját publikussá tehették és gyakorolhatták. Ilyen szempontból a vasárnap hosszú időtávon keresztül állandó, alig rendelkezik szezoniális jelleggel. A vasárnapi tevékenységek esetleg pszeudotermészeti díszítő szimbólumokat használnak.

 

Összefoglalás

Jellege és tartama tekintetében a fiatalok vasárnapja a 20. század során különböző tevékenységekkel került affinitásba. Olykor olyan mértékben, hogy a vasárnap identitása került veszélybe (elveszítette ünnepnap jellegét, vagy áttevődött más napra, megnyúlt időtartama és tartalma).

A vasárnap a vallásos tevékenységek kiemelt ideje (vallásóra, istentisztelet, ifjúsági tevékenységek).

A vasárnap, illetve a vasárnapot megelőző szombat az átmeneti rítusok (keresztelő, lakodalom) tartásának kizárólagos napjává vált.

A vasárnap az oktatás, az ideológiai nevelés idejévé vált (vasárnapi iskola, szórakoztató és nevelő tevékenységek, évzáró ünnepség).

A sportegyesületek a közönséget feltételező sportrendezvényeket vasárnapra időzítették. Vasárnap zajlanak az amatőr sportolóknak, baráti köröknek szervezett szórakoztató rendezvények (tekézés, sakk, amatőr futball).

A vasárnap a természetjárás, a kirándulás napja.

A vasárnap az intenzív kulturális élet ideje (múzeum-, színház-, film-, koncertlátogatás, amatőr színjátszás).

A vasárnap a megemlékezési szertartások ideje. A vasárnapi ünnepi idő összekapcsolódik a történelmi, a genealógiai és a biografikus (személyes) idővel.

Vasárnap zajlanak le a politikai és közigazgatási kampányok, választások, szavazások, tüntetések.

A vasárnap a pihenés, a semmittevés ideje (alvás, pihenés), s mint ilyen, a pihenőszabadság rövidebb változata.

A vasárnap a közösen elvégzett munkák ideje (kaláka, betakarítás), s ilyen értelemben a munkás hétköznapok felé mozdul el.

A munkahelyi mindennapi kapcsolatokkal szemben a vasárnap a társadalmi kapcsolatok felfüggesztésének, a családi és a baráti kapcsolatok felvételének, a halottakra való emlékezés (temetőlátogatás) napja.

  1. Mint kiválasztott, különleges idő, a vasárnap megőrizte ambivalens természetét. Egyidőben kapcsolódik a natúrához (természetjárás, a viselkedési normák, a társadalmi kapcsolatok felfüggesztése, az-ösztönök felszabadítása, alkohol, drogok fogyasztása, az éjszaka birtokbavétele) és a kultúrához (az intézmények által előírt forgatókönyvek és viselkedési normák, önfegyelem, mértéktartás).
  2. A vasárnap ambivalenciája a fiatalok vasárnapi életében és foglalkozásaiban fokozottabban van jelen. Egyaránt ápolnak hagyományokat, gyakorolnak ellenőrzést a lokális társadalom felett, jutalmaznak és büntetnek, ugyanakkor büntetlenül kivonják magukat a társadalmi élet, az együttélés normái és formái alól. Mindkét értelemben a vasárnap a fiatalok számára a társadalmi affirmáció ideje.
  3. A vasárnap identitása, jelentése korról korra változott. A 20. század során a vasárnap a kisajátítására, a dominálására és struktúrájának megváltoztatására irányuló küzdelem célpontja volt. A nap identitása, jelentése társadalmi konstrukció.
  4. A vasárnap pluralitása. A vasárnap a 20. század során megőrizte szoros kapcsolatát a helyi hagyományokkal, a természeti környezettel, a lokális történelemmel. Az uniformizált és a szabályozott tevékenységek által vasárnap a közösségi értékek forgalmazásának kerete, az individuális és a csoportidentitások kifejezésének ideje.16
  5. A vasárnap mindenkié - kiemelten a fiataloké. A vasárnapot mindkét nem, minden korosztály és társadalmi kategória a hétköznapoktól eltérően tölti el. A hétköznapok és a vasárnap viszonyában a rituális inverzió érvényesül.17 A vasárnap tehát - amint a jelen konferencia előadásai is igazolják - a fiatalokra vonatkozóan külön definiálásra szorul. A rendelkezésünkre álló történeti adatok azt jelzik, hogy a vasárnap a fiatalok manifesztálódásának és szocializálódásának intézményeként működött és működik. E megállapítás két értelemben is igazolható, a. Egyik oldalon az informális (család) és a formális intézmények (egyház, iskola, szövetségek) felnőtt tagjai fokozott figyelmet fordítanak a fiatalok nevelésére, a (családi, helytörténeti, intézményi) hagyományokba való integrálására, valamint a fiatalok közösség, nyilvánosság előtti exponálására, bemutatására, szerepeltetésére (vizsgák, szereplések, felvonulások, séták, a fiatalok megtekintésének, láthatóvá tételének alkalmai). Ebben a kontextusban a fiatalság a közösségi hagyományok, a közösségi megmaradás letéteményese, a társadalom egzisztenciális tőkéje, b. A 20. század közepétől a kommunista hatalom a fiatalok kisajátítására tett kísérletet. A vasárnapi és más ünnepi rendezvények az új ideológia és habitus népszerűsítésének eszközeivé váltak. Az ideológiai-erkölcsi nevelés kísérletet tett a fiataloknak a család, a lokális intézmények és szervezetek hatásköréből való kivonására, a lokális hagyományoktól való távoltartására, c. Az individualizált vasárnap a 20. század végén, az 1989-es változást követően jelent meg, ettől kezdve a fiatalok önállósodásának, szabadságának, vasárnapi tevékenységének és viselkedésének fokozódó szabadossága és ellenőrizetlensége tűnik szembe. Ebben a kontextusban a vasárnap a fiatalok csoport- és individuális identitása megfogalmazásának, megélésének és gyakorlásának, kommunikálásának színtere. Ez utóbbi jelenséghez egy további megjegyzés is hozzáfűzhető. A felnőttek is fiatalosabb életvitelt gyakorolnak. Azaz, a vasárnap (a szórakozás, a pihenés, a felnőttek játékai keretében) biztosítja a szabadosabb viselkedést, a fiatalos viselkedést, azt, hogy a felnőtt is fiatalnak érezhesse magát.
  6. A 20. század folyamán a vasárnapnak az idővel való fokozottabb összefonódása figyelhető meg. A vasárnap tudatosítja, teszi érzékelhetővé és mérhetővé az idő múlását. A rítusok és a munkaszünet, a két hét közé eső volta által rátekintést nyújt az elmúlt és a következő hétre. A vasárnapi temetőlátogatás, a találkozások, a kötetlen beszélgetések által a nemzetségi múlt számbavételét, az emlékek, a halottak emlékének felidézését teszi lehetővé. A 20. század során a vasárnapi foglalkozások között megjelent egy újabb tevékenység: a fényképezés. A felvételek nagy része a vasárnap során készült. A vasárnap tehát az az idő, amely megörökíti és patrimonizálja az individuális és a kollektív időt.

 

   
1. Évszakok. Torda, 1930 2. Évszakok. Torda, 1995
   
   
3. Évszakok. Torda, 1970 4. Évszakok. Torda, 1930-as évek
   

   
5. Környezet: otthon. 2000-es évek 6. Környezet: a család. Torda, 1935
   
   
7- Környezet: a templom. Bukarest, 1950-es évek 8. Környezet: munkaszünet. Mészkő, 1940-es évek
   
   
9. Környezet: az utca. Detrehemtelep, 2000-es évek 10. Környezet: temető. Torda, 2000-es évek
   
   
11. Környezet: kultúrház. Keresed, 2000-es évek 12. Környezet: vásár. Torda, 1950-es évek
   
   
13. Környezet: korcsolyapálya. Torda, 1940-es évek 14. Környezet: iskola. Torda, 1990-es évek
   
   
15. Környezet: park. Torda, 1960-as évek 16. Környezet: a természet. 1940-es évek
   
   
17. A vasárnap története. Torda, 1908 18. A vasárnap története. 1918
   
   
19. A vasárnap története. 1918 20. A vasárnap története. Torda, 1930-as évek
   
   
21. A vasárnap története. Torda, 1940 22. A vasárnap története. Torda, 1945
   
   
   
23. A vasárnap története. 1965 24. A vasárnap története. Torda, 1970
   
   
25. A vasárnap története. 1980 26. A vasárnap története. 1985

 

 

Szakirodalom

BALÁZS Imre József (szerk.)

2007 A sztálinizmus irodalma Romániában. Tanulmányok. KOMP-PRESS Kiadó, Kolozsvár

BALÁZS Lajos

1999 Szeretet fogott el a gyermek iránt. A születés szokásvilága Csíkszentdomonkoson. Pallas Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda

1992 „Ez nekünk jött úgy, hogy csináljuk..." Kortárstalálkozók. Vizsgálódás egy új keletű ünnepről. In: KESZEG Vilmos (szerk.): Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyvei. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár,106-133.

BONNET, Jocelyne

2003 Dimanche en Europe. Édition du Signe, Strasbourg

BURKE, Peter

1991 Népi kultúra a kora újkori Európában. Századvég Kiadó-Hajnal István Kör, Budapest

FARAGÓ József

1978 Legényesték a kalotaszegi Kiskapuson. In: KÓS Károly - FARAGÓ József (szerk.): Népismereti Dolgozatok 1978. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 220-231. 1981 Téli legényünnepek a kalotaszegi Kiskapuson. In: KÓS Károly - FARAGÓ József (szerk.): Népismereti Dolgozatok ig8i. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 138-159.

HERSENI, Traian

1977 Forme strávechi de culturá populará románeascá, Editura Dacia, Cluj-Napoca

IVANOV, V.V.

1984 A kettős szimbolikus osztályozásról. In: Uő: Nyelv, mítosz, kultúra. Gondolat, Budapest, 48-66.

JUNG Károly

1978 Az emberélet fordulói. Gombosi népszokások. Forum, Újvidék

KESZEG Vilmos

2004 Aranyosszék népköltészete. Népi szövegek, kontextusok I—II. Mentor Kiadó, Marosvásárhely

2004a Az ünneplő Torda. Az ünneplés alkalmai és terei egy kisvárosban. In: PÓCS Éva (szerk.): Rítus és ünnep az ezredfordulón. L'Harmattan Kiadó, Budapest, 21-42.

2007 A zöldág-állítás egy funkciója: belépni az emlékezetbe. In: PÓCS Éva (szerk.): Maszk, átváltozás, beavatás. Vallásetnológiai fogalmak tudományközi megközelítésben. (Tanulmányok a transzcendensről, V.) Balassi Kiadó, Budapest, 153-187.

2007a Van-e szubkultúrája a népi kultúrának? In: JAKAB Albert Zsolt - KESZEG Vilmos (szerk.): Csoportok és kultúrák. Tanulmányok a szubkultúrákról. (Kriza Könyvek, 29.) BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék-Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 253-294.

KÓS Károly

1979 Eszköz, munka, néphagyomány. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest

LÉVI-STRAUSS, Claude

2001 Létezik-e a kétosztályú szerveződés? In: Uő: Strukturális antropológia I. Osiris Kiadó, Budapest, 110-134. (Eredeti kiadás: 1956)

NAGY Olga (szerk.)

2000 Változó népi kultúra. Társadalomnéprajzi vizsgálat Havadon. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest-Kolozsvár NAGY Ödön

1980 Népszokások múltja és jövője Havadon. In: KÓS Károly - FARAGÓ József (szerk.): Népismereti Dolgozatok 1980. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest, 191-202.

PENAVIN Olga

1973 Szlavóniai hétköznapok. Forum, Újvidék

PETRESCÚ, Dragos.

1998 400 000 de spirite creatoare: „Cántarea romániei" sau stalinismul na^ional ín festival. In: BOIA, Lucián (dir.): Miturile comunismului románesc. Nemira, Bucuresti, 239-252.

PIOTROWSKI, Marcin

1994 Póza praca. Wydawnictwo Uniwersytetu Lódzkiego, Lódz

PÓCS Éva

2002 Natura és kultúra - halál vagy élet? Kettős lények és „emberré avatás". In: Uő. (szerk.): Mikrokozmosz - makrokozmosz. Vallásetnológiai fogalmak tudományközi megközelítésben. (Tanulmányok a transzcendensről, III.) Balassi Kiadó, Budapest, 165-220.

POZSONY Ferenc

2OOO Homoród menti magyar népszokások. In: CSEKE Péter - HÁLA József (szerk.): A Homoród füzes partján. Dolgozatok a Székelyföld és a Szászfáid határvidékéről. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 243-256.

2006 Vasárnap. In: Uő: Erdélyi népszokások. Kriza János Néprajzi Társaság-BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszék, Kolozsvár, 182-186.

SERES András

1984 Barcasági magyar népköltészet és népszokások. Sajtó alá rendezte Keszeg Vilmos. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest

SZENDREY Ákos

1952 Legényavatás. Ethnographia LXIII. (3-4) 358-370.

TÁRKÁNY SZŰCS Ernő

1981 Magyar jogi népszokások. Gondolat, Budapest

TÖTSZEGI Tekla

2008 Egyetemista lányok katonáskodása az 1970-es—1980-as években Romániában. In: ILYÉS Sándor - KESZEG Vilmos (szerk.): Az eltűnt katona. Kriza János Néprajzi Társaság Évkönyve 16. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 117-132.

2009 A mérai viselet változása a 20. században. Mentor Kiadó, Marosvásárhely

VASAS Samu - SALAMON Anikó

1986 Kalotaszegi ünnepek. Gondolat, Budapest

VEREBÉLYI Kincső

2005 Minden napok jeles napok. Timp Kiadó, Budapest

ZSIGMOND Győző

1999 Erkölcsi normák érvényesítése Szent György-napi szokásokban. Afir-marea normelor morale in obiceiurile din ziua Sf. Gheorghe. In: Uő (szerk.): Szokás és erkölcs. Obiceiuri si moravuri. Kiadta a Magyar Köztársaság Bukaresti Kulturális Központja, Bucures,ti, 103-112.


Jegyzetek:

  1. A mindennapok és a vasárnap kapcsolatának és ellentétének elemzését kezdeményező kötetek: Piotrowski 1998, Bonnet 2003. A magyar etnológiai irodalomban: Pozsony 2006.
  2. A változást Csíkszentdomokosról Balázs Lajos (Balázs 1999: 209), Kalotaszegről pedig Vasas Samu és Salamon Anikó jelezte (Vasas-Salamon 1986:165).
  3. Az Aranyos-vidék szokásainak bemutatása Keszeg 2004 II: 160. Az újtordai templomnak a lelkész által összeállított története: Keszeg 2004 I: 208-211.
  4. A legényszervezetek irodalmát Tárkány Szűcs (1981:173-178) foglalja össze.
  5. A konfirmáció mint profán elemekkel kiépült avatószertartás leírása: Nagy 1980.
  6. A barcasági szokás leírása Seres 1984: 419-420.
  7. A protestáns felekezetű Mezőköbölkút egyházi anyakönyveinek bizonysága szerint az 1787-1945 között tartott lakodalmak 50,3%-a kedden zajlott le, a többi a hét egyéb napjain. 1911-1945 között a lakodalom megülése az esetek 55,1%-ban vasárnap történt, keddenmindössze a lakodalmak 12,55%-át tartották (Kós 1979: 480).
  8. Az aranyos-vidéki szokáselemek Keszeg 2004 II: 168-182.
  9. Az új rítus bemutatása Nagy 1980.
  10. A sztálini korszak romániai, magyar nyelvű irodalmának elemzése Balázs 2007.
  11. A kommunista éra kulturális rendezvényeiről: Petrescu 1998.
  12. Lévi-Strauss 1956 (2001), továbbá Ivanov 1982. Magyar vonatkozásban: Pócs 2002.
  13. A magyar rítus és román párhuzamai: Zsigmond 1999.
  14. Az éjszaka fiatalok általi birtokbavételéről: Keszeg 2007, 2007a.
  15. A román legényegyletek bemutatása: Herseni 1977; a téma magyar szakirodalma: Seres 1984: 359-368, Vasas-Salamon 1986: 67-122.
  16. Az újkori népi kultúra „egységére és változatosságára", az egy keretben kommunikálódé tartalmak változatosságára Péter Bürke hívta fel a figyelmet (Bürke 1991: 39-84).
  17. Ivanov 1984. A hétköznapok és a vasárnap dichotómiájának kifejtése Bonnet 2003, a mindennapok szerkezete Verebélyi 2005.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet