Előző fejezet Következő fejezet

Doncsev Toso

Bolgárok

Bevándorló kertészekből kisebbség

 

XIV. század közepétől a török birodalom térhódításával, illetve későbbi megtorló akciói elől a több hullámban menekülő bolgár lakosság a korabeli Magyarország területén menedékre talált, és tartósan megtelepedett. A magyarországi török hódoltság megszűnése után, különösen az 1699-es karlócai békét követően, megélénkültek a kereskedelmi kapcsolatok a Habsburg és az Oszmán Birodalom között, és ebben jelentős szerepet játszottak a balkáni, közöttük a bolgár kereskedők. így Magyarország már korántsem volt „terra incognita" a bevándorló bolgárok következő hulláma, az ún. bolgárkertészek előtt. A magyarországi bolgár bevándorlás a bolgár nép körében kialakult, hagyományokra visszatekintő vándormunkásság, az ún. „gurbet" folyományaként jelentkezett. A szűkebb szülőföldtől távol eső vidékeken, de az Oszmán Birodalom keretein belül, anyagi haszon reményében, időszakos csoportok szerveződtek munkavállalásra. A XVII-XVIII. század fordulóján a vándorkertészek elsőként az észak-bulgáriai Ljaszkovec községből áramoltak ki külhonba: Havasalföldre, Erdélybe, Moldvába, majd fokozatosan - vezetésükkel, illetve tőlük függetlenedve - a környező községek kertészei is eljutottak Oroszországba, Szerbiába és a Habsburg Birodalom területére. A XVIII. század elején először Brassó vidékén telepedtek le, majd fokozatosan szerte az országban meghonosították az intenzív, öntözéses zöldségtermesztést.

*

Ha figyelembe vesszük a magyarországi bolgár etnikum mindenkori, viszonylag csekély, mintegy tízezres létszámát és nagymérvű szétszórtságát, azazhogy jelenleg is szerte az országban közel 170 településen élnek bolgárok, akkor jogosan merül fel a kérdés, vajon milyen körülmények, milyen társadalomlélektani feltételek játszottak közre abban, hogy a hazai bolgárság az elmúlt 100-125 év viharos politikai-gazdasági eseményei dacára megőrizte etnikai identitását, szervezeti integritását, másrészt mivel magyarázható, hogy e kis számú etnikai csoport történelmileg viszonylag rövid idő alatt nagyon jelentékeny szerepet töltött be a magyar kertkultúra fejlesztésében.

Kézenfekvő, de korántsem elégséges magyarázatul szolgál a történelmi múlt, vagyis a két nép sorsközössége, kapcsolatainak többnyire kölcsönösen pozitív jellege.

1878 után, az újkori bolgár államiság megteremtését követően nagy általánosságban - a szükséges megszorításokat fenntartva - állíthatjuk, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia, majd Magyarország és Bulgária kapcsolatait, külpolitikai orientációit nem a konfrontáció és a konfliktusok, hanem jóval inkább a partneri, szövetségesi magatartásjellemezte. Mindez feltétlenül kedvező körülményeket teremtett az itt élő és dolgozó bolgár állampolgárok számára. A központi állami szervek és helyhatóságok inkább támogatólag, mintsem gátlólag viszonyultak a bolgár betelepülők gazdasági tevékenységéhez és jogi ügyeihez.

Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy a bolgárkertészek termelő tevékenységükkel hiányt pótoltak, új szükségleteket elégítettek ki. Nem a hagyományos mezőgazdasági szférákban jelentkeztek versenytársként, ellenkezőleg, a létrejövő ún. magyar bolgárkertészetek a bolgár gyakorlatot és tapasztalatot hasznosították. A bolgárok főleg az iparosodó és városiasodó körzetek zöldségigényét biztosították, de eközben nem tagolódtak be a magyar társadalom szervezetébe, etnikailag zárt szigeteket alkotva őrizték meg gazdasági önállóságukat és különállásukat, valamint etnokulturális sajátosságaikat.

A bolgárkertészek többnyire nagyobb városok szélén bérelt földön, viszonylag kis területen, a piaci igények kielégítésére termeltek. A kert nem egy gazdaság kisebb része volt, hanem egy önálló - kezdetben társulásos, később jobbára családi megművelésű - üzemet jelentett. A bolgár kertgazdálkodást a rendszeres trágyázás, az árasztásos öntözés, az ágyások peremes kialakítása, vagyis a földcsatornák alkalmazása, a melegágyas hajtatás, a parcellák folytonos kihasználása, vagyis a folyamatos beültetés, a három-négyszeres hasznosítás jellemezte. Ehhez járultak még a termelési módszerek rejtett szakmai fogásai, az intenzív fajták, illetve az új fajok (padlizsán, bámea stb.) meghonosítása: lényegében mindazok az alapelvek, amelyeket - megfelelő változtatással - a korszerű zöldségtermelés napjainkban alkalmaz.

*

A bolgár kertészcsapatok etnikai, sőt néprajzi szempontból is egységesek voltak. Ennek eredete még ma is érzékletesen tapasztalható: a magyarországi bolgárok fele két községből, Polikraistéből és Draganovóból származik (Északkelet-Bulgária). A csoport szociális és kulturális mutatói egységesek voltak: felnőtt, munkaképes férfiak és ifjak azonos szokásokkal, hagyományos paraszti értékrenddel és mentalitással. A szülőfalujukban elsajátított normák még szigorúbbá váltak ebben a munkacsapatban. A vezető katonás fegyelmet követelt meg, kölcsönösen felügyelték egymás viselkedését. A termelőtevékenység jellege miatt a társulóknak gyakorlatilag nem volt szabadidejük, sőt alvásra is alig jutott idő. Látástól vakulásig dolgoztak. Az emberek együtt étkeztek, egy helyen aludtak. A társulás tavasztól őszig tartott, addig a tagok nem rendelkeztek önállóan felhasználható pénzeszközökkel. A nyereség részarányos felosztása után a vállalkozók télre visszatértek szülőfalujukba, hogy tavasszal újrakezdjék a munkát.

A „banda" (tajfa) a bandagazda (gazda) - a bolgár szó magyar átvétel - vezetésével egységes egészet alkotott a soknemzetiségű Magyarországon, ahová átplántálták a bolgár paraszti életmódot, életritmust, természetesen a falusi élet teljessége nélkül, hiszen a család többi tagja otthon maradt. A bolgárság kis számaránya, a politikai-társadalmi életben elfoglalt marginális helye nem veszélyeztetett társadalompolitikai érdekeket, lehetőségeinél szerényebb életvitelével, hagyományos paraszti értékrendjével szinte mindenütt kivívta a többségi környezet rokonszenvét és megbecsülését. Másrészt gazdasági függetlenségéből fakadó jogos önérzete szilárd alapul szolgált az etnikai azonosság vállalásában, sőt a becsmérlő és lekicsinylő „balkáni" jelző visszautasításában is. A cirill írás vallási gyökereiből táplálkozó kultusza, a művelődés és a tudás hagyományos tisztelete is kohéziós, megtartó erőként hatott - és hat ma is.

Lényeges tényező az is, hogy a bolgárok egyházi, egyesületi és oktatási intézményeik létrehozásában és azok működtetésénél - az ingyenes, örökös telekjuttatások kivételével - nem szorultak a magyar állam gondoskodására: főleg adakozásból, kisebb részben a bolgár állam és társadalom támogatásából, valamint később - eredményes gazdálkodásuk révén - önfenntartóként sikerült megőrizniük politikai semlegességüket, viszonylagos autonómiájukat.

A mondottakból kiviláglik, hogy a magyarországi bolgárság sajátos, köztes helyet foglal el a Magyarországon honos kisebbségek sorában. A szerbekhez, horvátokhoz, németekhez és szlovákokhoz hasonlóan nem őshonosként éltek a Kárpát-medencében, hanem a török hódoltság után, eltérő időben, telepedtek le Magyarországon, és főleg falusi népességként, többnyire mezőgazdasági tevékenységet folytattak.

A jelzett nemzetiségek és a hazai bolgárság között azonban számottevő különbségek is felfedezhetők:

1. A bolgárok betelepülésüket földijeik, rokonaik közvetítésével önmaguk készítették elő és hajtottak végre, és ez nem végleges letelepedésnek indult, hanem mezőgazdasági idényhez igazodó ingázásnak.

2. A magyarországi bolgárok mindvégig szoros kapcsolatot tartottak az óhazával, többnyire megőrizték állampolgárságukat, oktatási és vallási szükségleteik kielégítésénél elsősorban a bulgáriai bolgár egyházra, a bolgár közoktatási minisztériumra támaszkodtak.

3. A magyarországi bolgárok intézményeire és szervzeteire a központosodás a jellemző, és kevésbé a regionalitás, így például az 1914-ben megalakult Magyarországi Bolgárok Egyesületének voltak helyi tagszervezetei Pécsett és Miskolcon, de más országos hatáskörű boglár egyesület, illetve helyi egyesület nem jött létre.

4. A magyarországi bolgárság nyelvének sajátossága, hogy - az említett nemzetiségektől eltérően - nem mutat táj nyelvi jellegzetességeket. Ez a különleges helyzet több okkal magyarázható. Egyrészt a Magyarországon élő bolgárok többsége arról a vidékről származik - ez a Balkán-hegység középső része -, amely a bolgár irodalmi nyelv alapjául szolgált. Másrészt az óhazával való rendszeres, szoros kapcsolat és a bolgár oktatási szervek által szervezett közoktatás közvetítette és fenntartotta az irodalmi normához közelítő nyelvhasználatot. Következésképp nem beszélhetünk archaikus vagy önállóan fejlődött nyelvjárásokról.

5. A magyarországi bolgárság demográfiai összetétele a vándorkertészkedés miatt eltért a magyarországi és bulgáriai átlagtól. Még 1964-ben is a férfiak és a nők aránya 2:1 volt, ez azóta jelentősen mérséklődött és kiegyenlítődött, de ez a népességi összetétel rányomta bélyegét a szokásokra és a hagyományos népi kultúra gyakorlására. Ennek következtében nem volt teljes a hagyományos paraszti ünnepkör, februártól novemberig Magyarországon ápolták a népi szokásokat, a téli időszakban pedig szülőfalujukban tették ezt. Az öltözködésben, a táplálkozásban és a lakáskultúrában - a bolgár hagyományok részleges megőrzése mellett - a magyar városias szokások átvétele a jellemző, pl. a férfiak esetében egyáltalán nem beszélhetünk magyarországi bolgár népviseletről.

A bevándorlók termelőtevékenysége, életmódja, valamint a letelepedés fokozatai szerint az etnikai közösség formálódásának három szakaszát különböztetjük meg. Az első, a fentiekben ismertetett szakasz a kezdetektől - a múlt század végén fokozatosan felerősödve - 1914-ig tart. Ezt nevezném az ingázás ösztönös időszakának. A második a második világháborút követő koalíciós időkig terjed, ezt a társulásos kertművelési módtól a családi művelés felé tartó átmenetként, az etnikai létet fenntartó intézmények megteremtésének időszakaként jellemezhetnénk. A harmadik napjainkig tart: ez az ingázás megszűnésének, a közösség állandósulásának és belső átalakulásának időszaka.

A századfordulótól szüntelen növekedett a már szabad Bulgáriából kirajzó kertészek száma. 1914-ben érte el csúcspontját, amikor az északkelet-bulgáriai Tirnovo megyéből 16 789 hivatalosan regisztrált felnőtt személy hagyta el az országot, közülük 5204-en az Osztrák-Magyar Monarchia területén dolgoztak. Közben jelentős változások következtek be a kertészek gazdasági tevékenységében és életvitelében. A gazdák nemcsak egy, hanem több évre szóló földbérleti szerződést kötöttek, sokan földet, házat, lakást vásároltak, nem jártak évente haza. A hosszabb ideig Magyarországon tartózkodó kertészek, látva, hogy sajátos érdekeiket csak egy önmaguk által alapított érdekvédelmi szervezet képviselheti, 1914 nyarán létrehozták egyesületüket, a Magyarországi Bolgárok Egyesületét, amely azóta, jogfolytonosan, megszakítás nélkül működik. Ez idő tájt már egyre többen szegték meg a vándormunkásság korábbi íratlan normáit, feleségüket és gyermekeiket is magukkal hozták. Hitbéli szükségleteik és az életfordulókból - házasságkötés, születés, halál - fakadó igényeik etnikailag is megfelelő kielégítésére megteremtették egyházközségüket, kápolnát rendeztek be, majd a gyerekek oktatása érdekében elemi iskolát alapítottak 1916-ban, amely 1918 februárjában a IX. kerületi Lónyay utcában kezdte meg működését. Később egyházközségek, templom, illetve kápolna, valamint elemi iskola jött létre Miskolcon és Pécsett is a 30-as években. 1932-ben a pesti lóvásártér mellett, a Vágóhíd utcában felépült a bolgár templom. Az első világháború után, majd kiváltképp a 30-as években, a Bolgár Kertész Szövetség révén újból több ezerre felfutott a migráló kertészek száma. Az első világháborút követő politikai helyzetben megszűnt a kirajzás a Szovjetunióba és a bevándorlás-ellenes intézkedések hatására az immigráció Jugoszláviába és Romániába is minimálisra csökkent. Három befogadó ország maradt: Magyarország, Csehszlovákia és Ausztria.

A második világháború idején az ingázás félbeszakadt, majd újból felélénkült, azonban a nemzetgazdaság szocialista átalakulása, az 50-es évekre kialakult nemzetközi helyzet, a Kertész Szövetség 1951-ben történt feloszlatása hivatalosan is véget vetett a migrációnak. A töredékcsaládok két irányba egyesültek, és ezzel kezdetét vette a bolgár közösség magyarországi önállósulásának, nemzeti kisebbséggé való átalakulásának erőteljesebb folyamata. A Magyarországon belüli gazdasági változások, a mezőgazdaság kollektivizálása, a bolgár gazdaságok kisajátítása, illetve csereföldek felajánlása, az iparosítás, az urbanizáció szétfeszítette a hagyományos életkereteket. Ugyan a Pest környéki bolgárok is alapítottak három termelőszövetkezetet, ám a későbbi gazdasági és politikai megfontolások megnehezítették, illetve lehetetlenné tették az etnikai alapon szerveződő termelést. Sok vidéki gazda a pesti agglomerációba települt kényszerűségből, illetve józan gazdasági érdekből, és itt folytatta - főleg Csepel-szigeten - árutermelő tevékenységét. Sokan feladták foglalkozásukat, magyar munkaszervezetben, az iparban vállaltak munkát, és jövedelmüket az ún. kétlakisággal, háztáji termeléssel egészítették ki. A fent vázolt politikai, gazdasági, társadalmi változások természetszerűleg etnikai következményekkel is jártak.

Az etnikai létet és tudatot fenntartó és átörökítő, a természetes etnikai szocializációt biztosító feltételek átalakultak. A szokások és közösségi normák kényszerítő ereje helyébe - az objektív körülmények eredményeképp - a közösség által kevésbé befolyásolt és szankcionált, spontán vagy tudatos családi döntések léptek az etnikai jelleg megőrzésével, illetve továbbadásával kapcsolatos kérdésekben.

Míg korábban, a két világháború közötti időszakban, sőt az 50-es évek elejéig, a főleg mezőgazdasági fizikai munkát (kertészetet) családi-nagycsaládi keretben végző endogám (mindkét szülő azonos nemzetiségű) családból származó és abban élő, Bulgáriában vagy zömében bolgár környezetben nevelkedett, kétnyelvű, de főleg bolgárul beszélő, bolgár állampolgárságú típus volt a jellemző, addig napjainkra és az elkövetkezendőkben egyre inkább egy olyan típus lesz az uralkodó, amely többnyire magyar munkaszervezetben részben szellemi munkát végez, endogám családból származik, de etnikailag exogám (az egyik fél más nemzetiségű) házasságban él, részben vagy teljesen Magyarországon nőtt fel, kétnyelvű, de többnyire a magyar nyelvet használja, és utódainak általában magyar állampolgárságot választ, értékorientációjára, viselkedésére és gondolkodásmódjára a magyar minta jelentős befolyást gyakorol.

*

E változások egyben megnehezítik a magyarországi bolgárok statisztikai számbavételét is, hiszen felmerül a kérdés, hogy a szubjektív önbevalláson, önazonosításon kívül milyen objektív kritériumot vehetünk alapul. A nemzetiségi vagy etnikai csoporthoz tartozás megállapításának bizonytalanságára és nehézségeire utalnak a vonatkozó tanulmányok és a magyarországi összeírások is. A bolgárok esetében az eredeti rendezőelv, amely szerint mind a mai napig a Bolgár Köztársaság Nagykövetsége nyilvántartja az áttelepülteket, az állampolgárság volt. Korábban a nemzeti hovatartozás és az állampolgárság között a bolgárok esetében és magyarországi viszonylatban szinte teljes volt a megfelelés, ha eltekintünk azoktól a nőktől, akik házasságkötés révén vették fel férjük állampolgárságát. A második világháború idején, s azt követően, illetve 1958-ban a Magyar Népköztársaság és a Bolgár Népköztársaság között a kettős állampolgárságú személyek állampolgársága rendezéséről aláírt egyezmény kapcsán több száz bolgár vette fel a magyar állampolgárságot. Viszonylag pontos statisztikai adatokkal csak a bolgár állampolgárságú személyekre vonatkozóan rendelkezünk, hiszen a KSH-felvételben a bolgár nemzetiség idáig nem szerepelt.

A bolgár állampolgárok száma az utóbbi 10 évben gyakorlatilag alig változott, 1991-ben 1834 fő rendelkezett letelepedési engedéllyel. A népesség összetétele eltér a magyar és a bolgár átlagtól, viszonylag nagyobb a férfiak aránya, az említett sokaság mintegy 50 éven felüli, 11%-a 18 éven aluli. Az újszülöttek többségét, ha exogám házasságból származnak, magyar állampolgárként jegyezték be. A bolgárok szétszórtan, többnyire családokra atomizálódva egész Magyarország területén, 170 településen élnek, ebből Budapesten és környékén a népesség 2/3-a. Számottevő bolgár népesség található a Csepel-szigeti Halásztelken, illetve Szigetszentmiklóson, ezenkívül Miskolc környékén és Pécsett élnek nagyobb számban bolgárok.

*

Az iskolai végzettség szerinti tagozódás egyben utal a társadalmi rétegek egyéb jellemzőire is. A népesség fele rendelkezik általános vagy annál alacsonyabb iskolai végzettséggel, ez nagyjából megegyezik az 50 éven felüli népességgel, közülük kerülnek ki elsősorban azok, akik hagyományos foglalkozásokat űznek, avagy nyugállományba vonulásuk előtt ilyen tevékenységet folytattak. Ezek a kertészek, a volt szövetkezeti tagok, a kereskedők, valamint a fizikai dolgozók. A népesség 1/6-a rendelkezik középfokú végzettséggel, gimnáziumi, technikai, szakközépiskolai, illetve szakmunkás-bizonyítvánnyal. Ez a réteg főleg az első generáció utódaiból verbuválódik. A népesség 1/6-ának van egyetemi, főiskolai diplomája. A felsőfokú végzettségűek 15%-os, különlegesen magas aránya a Magyarországon végzett vagy később áttelepült értelmiségiekből, illetve az itt születettekből tevődik össze. Az első nemzedék és a második, illetve a harmadik generáció aránya 2/3:1/3-hoz. A második nemzedék alig több mint fele endogám családból származik, de a mai házasságkötések fele már exogám, az értelmiségiek 98-99%-a vegyes házasságban él.

A makro társadalmi és mikrotársadalmi szinten bekövetkezett változások sajátos módon befolyásolják a családok etnikai létét. A külső társadalmi hatással szemben leginkább a tekintélyelvű, hagyományos család védett. A termelőtevékenységet végző többgenerációs család valósíthatja meg leginkább a nyelv megőrzését, amely az etnikai csoportok lényegi megkülönböztető ismérve. Itt adottak leginkább a nyelvhasználat sokoldalú lehetőségei. Ugyanakkor tapasztalható az a szokás, hogy az ifjak az óhazái szülőfaluból hoznak maguknak feleséget, illetve a hagyományokhoz ragaszkodó családban kívánalom a bolgár házastárs választása. Sok szülő a fiatalok választását ebbe az irányba motiválja.

A kétkeresős kis családban, ahol a szülők és a gyerekek nem élnek együtt a nagyszülőkkel, az etnikai szocializációt, a kulturális minta és főleg a nyelv elsajátítását már csak tudatos erőfeszítéssel lehet megvalósítani. Ez főleg akkor eredményes, ha óhazái rendszeres tartózkodáshoz vagy a budapesti bolgár iskolához kapcsolódik.

A bolgárok életében számos kommunikációs színtérnek van kitüntetett jelentősége. Ilyen a kert, a munkavégzés fő területe, de a piac is, amely találkozóhelyként szolgál, s ahol számtalan ismeret, hír, tapasztalat, műveltségi elem terjed el és cserélődik ki. Fontos kommunikációs színtér volt - és jelenleg is az - a bolgár templom. Napjainkban a mai bolgárság tömeges találkozói a Bolgár Művelődési Házban, illetve a Magyarországi Bolgárok Egyesülete által másutt szervezett összejöveteleken, ünnepségeken valósulnak meg. A korábbi rendszeres, több hónapos óhazában való tartózkodást az évi szabadság bulgáriai eltöltése váltotta fel, a gyerekek hazai nevelkedését pedig a nagyszülőknél vagy az ifjúsági táborokban való nyaralás.

A szellemi munkások relatív és abszolút részarányának növekedése a népességen belül sajátos problémákat vet fel. Minden etnikai közösség, nemzeti kisebbség létezésében megkülönböztetett szerep jut a saját értelmiségnek. Ugyanakkor ez a csoport egyéni életútjában inkább kényszerül a csoportazonosság vállalása és az egyéni önmegva-lósulás feszítő gondja közül választani. Míg a kertészeknél a nemzeti hovatartozás önmagából adódó érték, az értelmiségieknél az egyéni előrejutás és az állampolgárságból eredő kötöttségek ellentétesen hatottak és hathatnak. Az értelmiségi szülők kevésbé adják gyermekeiket bolgár iskolába, mert sok esetben inkább a gyermek érvényesülését tartják szem előtt, mintsem a bolgár kulturális minta tökéletes elsajátítását és a nemzeti önazonosság megőrzését.

*

A mai bolgár közösség életében napjainkban két intézménynek van kitüntetett jelentősége a kultúra és az azonosságtudat ápolásában: a több mint 80 éve működő egyesületnek és a bolgár iskolának. Az egyesület tulajdonában és kezelésében levő művelődési ház 30 évvel ezelőtt nyitotta meg kapuit. Ekkorra már az egyesület korábbi szakmai funkciói megszűntek, és nemzetiségi alapon szerveződő társadalmi-kulturális intézménnyé vált. Ma eredményesen gazdálkodik, saját szállodát és éttermet üzemeltet, amelyek bevételeiből fedezi az egyesület működési költségeit és kulturális tevékenységét. A12 osztályos iskolát és óvodát főleg a boglár állam finanszírozza.

Kutatásaim eredményei arra utalnak, hogy az etnikai azonosság ismérvei (pl. nyelv, állampolgárság) megváltozása az első generációnál nem jár együtt az azonosságérzés változásával. A második nemzedék, a leszármazottak között akkor tapasztalunk kifejezett bolgár azonosságtudatot és érzést, ha az identitás objektív összetevői közül négy, nevezetesen: a bolgár név, az endogám származás, a bolgár nyelv ismerete és a bolgár állampolgárság megléte van jelen. A vegyes házasságból származóknál gyakori a kettős azonosság érzése. A különböző összetevők függvényében eltérő azonosságtudatot és -érzést tapasztalunk. Ezek nem értelmezhetőek egyértelműen sem bolgárnak, sem magyarnak, hanem köztes önmeghatározások alakulnak ki (félbolgár, félig bolgár - félig magyar, bolgár származású). Ezek az önbesorolások viszonylag adekvátan fejezik ki az egyén etnikai azonosságának aktuális állapotát és ennek tudati tükröződését.

Jelentős változást hozott a kisebbségek életében a rendszerváltozás. Megnőtt az egyéni és a szervezeti szabadság és mozgástér. A bolgárság esetében első ízben nyílt lehetőség arra, hogy közösségi életüket, kulturális tevékenységüket költségvetési támogatás révén is színesíthessék. Az iskolai vezetés hallgatott az idők szavára - és főként a közösség kívánalmaira -, ezért az oktató-nevelő munkában még inkább figyelembe veszi a helyi igényeket, és azoknak a gyerekeknek, akik nem az iskola növendékei, hétvégi anyanyelvi oktatást is szervez.

Az egyház közösségösszetartó szerepe fokozódott. Az emberi élet jeles fordulói anyanyelvi egyházi segédlettel történnek, az egyesületi élet is színesedett, tartalmasabbá vált. A korábbi pártállami ünnepekhez igazodó összejöveteleket a hagyományos népi naptárhoz kötődő jeles napok váltották fel, ifjúsági, gyermek és időskorú rétegprogramokkal, az alkotó értelmiség műhelymunkáival.

Az egyesület, mint érdekvédelmi szervezet, megkísérelte átfogni a bolgár kisebbségi társadalom egészét. Rendszeresen a következő ünnepeket tartja meg a bolgár közösség széles körben: január 2l-e, a Bábaasszonyok ünnepe: február 1-je, Szent Trifon, a szőlészek és kertészek védőszentjének ünnepe (ekkor tartják az egyesületi közgyűlést, utalva arra, hogy a kulturális és érdekvédelmi szervezet megalapítói-bolgárkertészek voltak); március 3-a, Bulgária nemzeti ünnepe; áprilisban a bolgár ortodox húsvét ünnepe; május 6-a, Sárkányölő Szent György ünnepe; május 24-e, a boglár kultúra és a szláv írásbeliség ünnepe, amely a bolgár közösség legnagyobb országos megmozdulása, s amelyről az iskolások és felnőttek fél évszázada minden évben a Széchenyi-hegyi zöldterületen táncos-zenés majális keretében emlékeznek meg; november második szombatja Dömötör-nap, a kertészek zárszámadó ünnepe; december 26-a, a közös karácsonyesti mulatság.

A kisebbségi törvény a bolgár kisebbséget is elismeri immár Magyarországon honos népcsoportnak, és ez felelősséget és kihívást is jelent. A nyolc évtizedes egyesületi típusú szerveződés mellé közjogi jogosítványokkal felruházott szervezetek - országos és helyi (Halásztelken, Miskolcon, Pécsett és Budapesten) önkormányzatok jöttek létre.

Nem egyszerű a választás, hiszen az intézményesülés új folyamatai indulnak be ezzel. A civil társadalmi szervezet önállósága kerül szembe a kisebbségi közéletbe való beleszólás lehetőségével. Az anyagi feltételek garantálása van a mérleg egyik serpenyőjében, a másikban pedig az állami beavatkozás kockázata. A bolgár közösség szerencséje, hogy olyan önálló anyagi bázissal rendelkezik, amely mindkét szerveződési fonna együttes és egymás melletti működésére alapot nyújt.

A közösség életében bekövetkező immár negyedik szakasz véglegesíti a gazdasági emigrációból a nemzeti kisebbséggé történő átalakulás tényét, de egyben egy gyorsuló asszimiláció veszélyét is jelentheti.

 

Ki kicsoda?

 

Dunyov István (Vinga, 1915-1889, Pistoia): honvédezredes. Jogi végzettséget szerzett, ügyvédként dolgozott. 1848-ban, a szabadságharc idején hadbíró. Századosi rangban több csatában vett részt és sebesült meg. 1852-ben tízévi várfogságra ítélték. 1859-ben szabadult. 1860-ban beállt Garibaldi seregébe, ahol ezredesként harcolt. A volturnói ütközetben fél lábát elvesztette. Az olasz államtól katonai nyugdíjat kapott. Az emigrációban haláláig Kossuth Lajos bizalmasa volt. Számos cikket jelentetett meg nemzetgazdasági témában. Fő műve: A föld és fokozatos meghódítása (1872). Emlékét a XIII. kerületben utca őrzi.

Ivanov Lázár (Teteven, 1859-1936, Budapest): kereskedő. 1898-tól élt Budapesten, tehetős és tekintélyes kereskedőként és ingatlantulajdonosként. 1914-ben, 170 társával, megalakítja Budapesten a Magyarországi Bolgárok Egyesületét. Őt választják meg az egyesület első elnökévé, és haláláig a szervezet tiszteletbeli elnöke marad. A bolgár egyházközösség és iskolaszék egyik létrehozója.

Mamcserov Frigyes (Budapest, 1923—): filmrendező, filmíró. Édesapja bolgárkertész volt. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1953-ban végezte el Háy Gyula és Keleti Márton tanítványaként. 1954 és 1962 között Ranódy László asszisztense, közben - 1956-tól 1958-ig - a brüsszeli Munkás Filmintézet és a londoni Filmpartner Ship számára készít filmeket. 1962-től az MTV részére is forgat. Ismertebb filmjei: Tanár úr kérem (1956), Mici néni két élete (1962), Az utolsó budai basa (1964), Az orvos halála (1966), Alfa Rómeó és Júlia (1968), Csak egy telefon! (1970), Vidám elefántkór (1971, MTV - a Veszprémi Filmfesztivál fődíjas filmje).

Mazsaroff Miklós (Alsózsolca, 1929-): festő, grafikus. Édesapja bolgárkertész volt. 1953-ban végezte el a budapesti Képzőművészeti Főiskolát Pap Gyula, Berényi Róbert, Pór Bertalan és Domanovszky Endre tanítványaként. 1953 óta kiállító művész. Önálló kiállításai voltak Miskolcon, ahol jelenleg is él, valamint Budapesten, több vidéki városban és külföldön. Munkácsy Mihály-díjas (1981); Pro arte Salgótarján-díjas (1980), Izsó Miklós-díjas (1985).

Parov Nikola (Szófia, 1960—): zeneszerző, zenész. 1970-ben telepedett le édesanyjával Magyarországon. Nagyapjától sajátította el a bolgár népzene alapjait. 1980-ban alapította meg a Zsarátnok együttest. 1983 óta több lemeze, kazettája és CD-je jelent meg, közöttük a Holdudvar (1988), Apokalipszis után (1990), Balkan Wedding (1993), Balkan Legend (1993), Heterogeniál (1994). Jelenleg az USA-beli RYKO kiadónál készíti új zenei anyagát.

Radevszki Teodor (Szófia, 1931-): filmrendező. 1951-ben a szófiai Filmművészeti Főiskolán diplomázott, ezután továbbképzésen vett részt a prágai Barandov Stúdióban. Később visszatért Bulgáriába, ahol az Állami Filmarchívumban dolgozott. 1960 óta él Magyarországon. A Budapesti Filmstúdió munkatársa. A Magyar Filmintézet felkérésre megírta a boglár filmgyártás rövid történetét. 1964-ben készítette el első önálló játékfilmjét Gyufaelégia címmel, amely a Miskolci Filmfesztivál egyik fődíját nyerte el. 1980 óta rendezőként a Magyar Televízió főállású munkatársa. Több mint 200 dokumentumfilm alkotója, melyek között van a Tisztelendők sorozat 12 része, valamint Az alkohol, A bűn c. többrészes dokumentumfilmek.

*

A változatos sokrétű bolgár konyhából egy mindenki által elkészíthető négyfogásos menüt ajánlunk az olvasó figyelmébe. Nagycsaládoknak, ünnepi összejövetelekre ajánljuk.

Sopszka saláta

Hozzávalók (10 adaghoz):

460 gramm friss paradicsom
380 gramm friss kígyóuborka
350 gramm friss húsos paprika vagy 
570 gramm sült húsos paprika
120 gramm vöröshagyma vagy
140 gramm új-hagyma
100 gramm növényi olaj
40 gramm alma- vagy borecet
30 gramm petrezselyem
350 gramm fehér (juh) sajt

A zöldségeket jól megmossuk és megtisztítjuk;. A paprikát kis kockákra vágjuk vagy megsütjük, a felső réteget meghámozzuk, megtisztítjuk, és csíkokra vágjuk. A paradicsomot és az uborkát kockákra vágjuk. A hagymát és a petrezselymet nagyon apróra vágjuk. Mindezt egy tálba helyezzük, megsózzuk, és jól összekeverjük. Tálalás előtt hozzáadjuk az olajat és az ecetet, valamint fehér sajtot reszelünk a tetejére. Tetszés szerint díszítjük.

Hideg leves (Tarator)

Hozzávalók (10 adaghoz):

1500 gramm joghurt
1000 gramm friss uborka
80 gramm növényi olaj
50 gramm dióbél
50 gramm kapor
30 gramm fokhagyma
30 gramm
600 gramm hideg víz

A joghurthoz keverés közben hideg vizet öntünk. Az uborkát kis kockákra vágjuk, a dióbelet morzsára törjük mozsárban vagy ledaráljuk, a fokhagymát kipréseljük, a kaprot nagyon apróra vágjuk, és mindezt beletesszük a lébe. Jól összekeverjük és tálaljuk.

A bolgárok késő tavasszal és nyáron fogyasztják előszeretettel.

Gjuvecs kolostor módra

Hozzávalók (10 adaghoz):

1200 gramm bárány- vagy sertéshús (csontozatlan)
150 gramm sertészsír vagy napraforgóolaj
50 gramm vaj
200 gramm vöröshagyma
450 gramm friss vagy 120 gramm szárított gomba
200 gramm fekete olajbogyó
300 gramm friss paprika
500 gramm friss paradicsom
300 gramm rizs
50 gramm fehér száraz asztali bor
20 gramm
5 gramm pirospaprika
5 gramm fekete bors (egész)
50 gramm petrezselyem

A húst kb. 2 cm-es kockákra vágjuk, és az apróra vágott hagymával együtt olajon pároljuk. Hozzáadjuk a friss, csíkokra vágott paprikát, a pirospaprikát, a sót és a bort, majd a csíkokra vágott gombát szósznak. A jól megkevert masszát csontlével vagy meleg vízzel felöntjük, és fedő alatt pároljuk. Ha a hús és paprika megpuhult, hozzáadjuk a rizst, majd 10 perc múlva az előzetesen 2-3 percig főzött olajbogyót, a fekete borsot (egészben), a meghámozott és felvágott paradicsomot. Az ételt a sütőbe tesszük, és megsütjük. Tálaláskor petrezselymet szórunk rá.

Édes banica tejjel (kész réteslappal)

Hozzávalók (10 adaghoz):

300 gramm kész réteslap
150 gramm vaj
1000 gramm tej
270 gramm cukor
5 gramm tojás
0,2 gramm vanília

A réteslapokat az előzetesen kivajazott tepsibe tesszük, és a felolvasztott vajjal egyenletesen leöntjük. Sütőben alacsony fokozaton sütjük, amíg a tészta arany színt nem nyer. Közben felforraljuk - a cukorral együtt - a tej 2/3 részét. A tojásokat a maradék tejjel felverjük, és folyamatos keverés mellett a forró tejhez öntjük. Aromának vaníliát adunk hozzá, és a réteslapokra öntjük. Lassú tűzön tovább sütjük, és vigyázunk, hogy le ne égjen. Adagokra vágva tálaljuk.

 

Ajánlott irodalom

 

Boross Marietta: Bolgár és bolgár-rendszerű kertészek Magyarországon 1870-1945: In: Tanulmányok a bolgár-magyar kapcsolatok köréből. Budapest, 1981.

Csangova-Menyhárt, Penka: Magyar napfény alatt. Karcolatok a magyarországi bolgárok gazdasági életéről. Szófia, 1989. (Bolgár nyelven)

Czibulya Ferenc: Bolgárkertészet magyar földön. Budapest, 1987. Doncsev Toso: A magyarországi bolgár áttelepültek etnikai azonosságánakkérdései. Kandidátusi értekezés. Szófia, 1984. (Kézirat bolgár nyelven)

Gjurov Alexander: Bolgár betelepülők Baranya megyében az évszázados hagyományok tükrében (1870-1944). In: Baranyai Történetírás, 1992-1995. Pécs, 1995.

Peneva-Vincze, Lili: Hagyományőrzés és beilleszkedés a Magyarországon élő bolgárkertészek körében. In: Ethnographia, 1981/2-3.

Varga Gyula: A bolgárkertek és a magyar konyhakertkultúra. In-Bolgár tanulmányok, Debrecen, 1974.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet