Előző fejezet Következő fejezet

Udvari István

Ruszinok és ukránok

 

A magyarországi ruszinok és ukránok keleti szlávok: gyökereik közösek, de a két nemzetiségi közösség tagjai eltérő történelmi utat jártak be. A ruszinok „őshonosak" a Kárpát-medencében, az ukránok pedig - különböző indíttatású és motivációjú újabb migrációs folyamatok eredményeként - az utóbbi évtizedekben érkeztek hazánkba. Magyarországi, kárpátaljai származású személyek között vannak olyanok is, akik kettős - ruszin és ukrán - identitással rendelkeznek. Ukrajnán kívül ma ruszinok és ukránok Szlovákiában, Szerbiában, Horvátországban, Romániában stb. élnek. Jelentős számú ukrán és ruszin él a tengerentúlon, főleg az USA-ban és Kanadában.

Mindkét népnév viszonylag fiatal a nyelvünkben. A határvidéken élő, határvidék lakója jelentésű ukrán népnév az ukránok körében is viszonylag későn, a XIX. század végére, a XX. század elejére terjedt el. E külön tanulmányba kívánkozó kérdés úgy foglalható össze tömören, hogy a kisoroszokként ismert ukránok nemzeti mozgalmának vezetői a XIX. század elejétől szükségesnek tartották egyértelműen elkülöníteni magukat az oroszoktól, s bevezették az ukrán nevet, amely fokozatosan elterjedt és átkerült a szomszédos, valamint a távolabbi népek nyelvébe is. A ruszinok népneveiről bővebben szólok.

A korábbi évszázadokban a magyar nép- és irodalmi nyelv a Magyar Királyság területén élt keleti szláv népesség megnevezésére az orosz népnevet használta, az orosz birodalomban élő keleti szlávok megnevezésére pedig a muszka etnonímot. A magyar irodalmi nyelvben a XIX. század folyamán az orosz népnév jelentésváltozáson ment át. A48-49-es magyar forradalmat és szabadságharcot el-tipró I. Miklós cár muszka seregeivel történt közvetlen találkozást követően a muszka népnév nyelvünkben fokozatosan archaizálódott, pejoratív jelentés kapott, s felváltotta az orosz szó.

A Magyarországon élt ruszinok önmaguk megnevezésére a rusznak, ruszin népnevet használták - és használják részben ma is. Arusznák szó, hasonlóan a ruszinhoz, nyelvünkben tehát kölcsönzés a ruszinok nyelvéből, a rutén név pedig a latin ruthenicus magyaros formája. A ruszin értelmiségiek szóhasználatában már a XVII. században feltűnik az uhroruszkij (magyarországi ruszin) népnév. Ez a szó 1699-ben jelenik meg először nyomtatott műben, egy Nagyszombaton speciálisan a ruszinoknak készült katekizmus címében. Az uhroruszkij szó korabeli magyar nyelvű fordítása, a magyarorosz népnév magyar nyelvű nyomtatott művekben a XVIII, században bukkan fel először. Az első ilyen munka: Décsy Antalné, 1797-ből. (Az magyar oro-szokrul való igen rövid elmélkedés. Kassa.) A szó az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásáig használatban volt.

A ruszinok megjelölésére a két világháború között bukkan fel a karpatoruszkij (kárpátorosz) név, melyben már kifejeződött, hogy használói az orosz nép részének tekintették a ruszinokat. A kárpátorosz szó mintájára alakult ki nyelvünkben, szintén fordításként, a kárpátukrán népnép, amelyben viszont az fejeződik ki, hogy alkalmazói az ukránság részének tekintik a ruszinokat.

Az ukrajinec (ukrán) népnév a XIX. században ugyan ismeretes volt már a ruszin értelmiségiek körében, de azt magukra nem vonatkoztatták. A kárpátaljai ruszinokra vonatkoztatott ukrán népnév a kommunista sajtóban jelenik meg először a 20-as évek közepe táján. Az ukrán népnév a kárpátaljai és a csehszlovákiai ruszinok körében csak 1945-től terjedt el. Ezt a változást híven tükrözte a magyar nyelv is: a ruszinok megnevezése változott. Az orosz, magyarorosz, rusznák, ruszin, rutén, kisorosz, magyarországi kisorosz népnevek után megjelentek az ukrán és a kárpátukrán elnevezések, de ezek nem váltak általánossá. A peresztrojka kezdetétől Kárpátalján és Szlovákiában a ruszin népnevet újra alkalmazni kezdték. A szovjet érdekszférán kívül eső Jugoszláviában, továbbá az USA-ban és a Kanadában élő ruszinok magukra vonatkoztatva korábban sem fogadták el az ukrán népnevet.

E névtörténeti bevezető arra is rávilágít, hogy a magyar nyelv híven tükrözi a ruszinok etnokulturális folyamatait. Hogy a jövőben hogyan nevezzük meg a szomszédos kárpátaljai és szlovákiai ruszinokat, attól függ majd, hogy ők hogyan határozzák meg önmagukat. Ehhez a megállapításhoz még az fűzhető hozzá, hogy ma a ruszin nyelvterületen le nem zárult nyelvi, etnokulturális, identitásbeli folyamatok figyelhetők meg. Kárpátalján, Kelet-Szlovákiában, a Vajdaságban az ukrán és ruszin irányvonal híveinek vetélkedése folyik. A ruszinok saját különbségeik elismertetését szorgalmazzák. Szlovákiában pl. 17 000 fő ruszinnak, 14 000 fő ukránnak, 2000 fő orosznak vallotta magát az utolsó, az 199l-es népszámláláson. Tanulságosak a népszámlálás anyanyelvre vonatkozó adatai is: ruszin anyanyelvűnek vallotta magát 49 100 fő, ukrán anyanyelvűnek 9500 fő.

A ruszinoknak a Kárpát-medencében történt megtelepedéséről több hipotézis, vélemény van. Történetkritikailag azonban csak az a bizonyítható, hogy kenézek, solteszek vezetésével békésen és fokozatosan telepedtek be a XIII. századtól kezdve a XVIII,századig mint pásztor- és földművesnép. A legrégebbi bevándorlók a síkvidéki ruszinok ugyanis a tatárjárást követően, a gyepűrendszer felszámolása után, az Erdőskárpátok benépesülése délről haladt északabbra a Kárpátok gerince felé. Máramaros északkeleti csücskének lakosai, a huculok egy része a XVII-XVIII. században Galíciából költözött mai lakóhelyére A ruszin romantikus felfogás szerint a síkvidéki ruszinok őseit Korjatovics Tódor litván származású podóhai fejedelem hozta a Kárpát-medencébe, mikor 1360-ban Po-dóliából menekülni kényszerült. E vélekedés szerint ő alapította a munkácsi bazilita kolostort is.

A ruszin lakosság számbeli gyarapodása a Kárpát-medencében a XVI-XVII. században is folytatódott. A Rákóczi-család birtokain különösen szívesen fogadták a ruszin jobbágyokat. A török hadjáratok alatt elpusztult borsodi, abaúji, s az alföldi tájakra az ekkora viszonylagosan túlnépesedett beregi, zempléni, máramarosi hegyekből kisebb-nagyobb csoportokban ereszkedtek le a sík vidékre. A legdélibb migrációjuk a Bácskába, Szerémségbe és Szlavóniába irányult. Komlóska ruszin lakóinak ősei a XVII-XVIII. században Sáros vármegye északi részéből, a makovicai uradalom falvaiból települtek át a dél-zempléni községbe.

Ruszin települések száma (1785)

Vármegye 300 fő alatt 301-600 fő között 601-1000 fő között 1001-1500 fő között 1500 fő felett Összesen
Bereg 73 22 3 1 1 100
Máramaros 16 31 24 9 5 85
Sáros 99 51 4 - - 154
Szabolcs - 1 7 - - 8
Szatmár 1 3 3 - - 7
Szepes 1 4 7 2 - 14
Zemplén 87 48 13 1 - 149
Összesen: 277 160 61 13 6 517
% 53,57 30,9 11,79 2,51 1,16 100

 

Vármegye Össznépesség 1804 Görög katolikusok száma 1806 Görög katolikusok vármegyebeli aránya % Ruszinok száma 1806 Ruszinok vármegyebeli aránya %
Abaúj-Torna 145 125 19 602 13,41 11 874 8,18
Bereg 79 217 50 388 63,61 48 753 61,54
Borsod 125 141 10 035 8,02 5 605 4,48
Máramaros 99 682 ? ? 66 455 66,677
Sáros 150 833 50 898 33,74 50 211 33,29
Szabolcs (+ Hajdú) 142 709 29 682 20,80 2 233 1,56
Szatmár 166 389 90 196 54,21 5 054 3,04
Szepes 115 538 22 336 16,53 10 835 9,38
Ugocsa 32 627 23 291 71,39 18 870 57,84
Ung 76 702 49 266 64,23 46 872 61,11
Zemplén 222 889 89 345 40,08 79 024 35,45
Összesen: 1 356 852     345 786  

Az 1806-os összeírás községsoros adatokat is tartalmaz, melyek jól összevethetők Fényes Elek 1851-ben megjelent Geográphiai Szótárával, melyben minden város, falu és puszta betűrendben, részletesen leíratik.

Fényes Elek egy másik, 1842-ben megjelentetett művében egyébként a következő megyékben jelez ruszin népességet:

Abaúj: 15 120
Bereg: 65 069
Borsod: 5 200
Gömör: 4315
Máramaros: 84 396
Sáros: 66 691
Szabolcs: 3 101
Szatmár: 4 364
Szepes: 25 435
Torna: 1 500
Ugocsa: 18 560
Ung: 58 901
Zemplén: 90 250

Összesen: 442 902

Ha egyházigazgatási, egyházszervezeti szempontból közelítjük meg a ruszinok lakóhelyét, elhelyezkedésüket, azt mondhatjuk, hogy a ruszinok az egykori munkácsi és eperjesi görög katolikus püspökség területén élnek. A munkácsi püspökség 1818. évi szétválásáig, 4 község kivételével, minden ruszin falu a munkácsi egyházmegye területén feküdt, melynek keretei között jelentős számban éltek más nemzetiségű hívek is, így románok, magyarok, szlovákok. A munkácsi egyházmegye központja 1778-ig.

Munkács, majd ezt követően Ungvár lett. Az eperjesi püspökség 1818-ban alakult meg. Mindkét egyházmegye tanítóképző intézetet, a munkácsi papképző pedig szemináriumot tartott fenn. Egy viszonylag csekély számú értelmiségi réteg - papok, szerzetesek, kántortanítók -, valamint elenyésző számú kisnemesség mellett földművesek alkották a ruszin társadalmat. A fejletlen társadalmi struktúrával összefüggésben, egészen a XX. századig, az egyház volt az egyetlen olyan intézmény, amely az anyanyelvi kultúrát ápolta. A görög katolikus egyház a magyarországi ruszinok népi-etnikai, kulturális, valamint potenciális politikai kerete is volt. A szovjet érdekszféra országaiban a görög katolikus egyház üldözése majd felszámolása rendkívül negatívan hatott a ruszinok kulturális, nemzeti és politikai életére.

Aruszinság a magyar történelem válságos korszakaiban hitvallást tett a magyarok mellett. Nagy számban vett részt a Rákóczi-szabadságharcban. Jelentős számú ruszin szolgált a fejedelem palotás ezerében. A Rákóczi mellé állt ruszin kuruc katonák közül - a szabadságharc bukása után -sokan, félve a retorzióktól, nem tértek vissza eredeti lakóhelyükre, hanem magyar falvakban kerestek menedéket. Jelentős számú ruszin harcolt az 1848^9-es szabadságharcban. Az akkori munkácsi püspök, Popovics Bazil Világos után, bujdosni kényszerült amiatt, hogy 82 felszentelt görög katolikus pap, mint nemzetőrtiszt, aktívan részt vett a harcokban, és több ungvári kispap cserélte föl egy időre a reverendát honvéd mundérra. A ruszin papság ilyen szerepvállalását nem lehet elválasztani a szintén görög katolikus papfiú, Vasvári Pál közvetett vagy közvetlen hatásától. Vasvári tevékenységét kiterjedt papi rokonsága és a munkácsi püspök is figyelemmel kísérte.

A Károlyi-kormány az I. világháború végén, 1918. december 25-én közzétette a Magyarországon élő ruszin (rutén) nemzet autonómiájáról szóló néptörvényt. Ez az ún. 1918. évi X. számú néptörvény a ruszinoknak az igazgatásban, a közoktatásban, a közművelődésben, a vallásgyakorlatban és a nyelv használatában önrendelkezési jogot adott, s kimondta: „Máramaros, Ugocsa, Bereg és Ung vármegyék ruszinlakta részeiből Krajna néven autonóm jogterület alakíttatik". Ruszka Krajna legfőbb kormányzati szerve a ruszka krajnai minisztérium és a ruszka krajnai kormányzóság. Az előbbi székhelye Budapesten, az utóbbié Munkácson volt.

Az antant hosszas vita után, az Amerikába emigrált ruszinok véleménye alapján, az itt élő lakosság megkérdezése nélkül, 1919. március 13-án eldöntötte, hogy Kárpátalját Csehszlovákiához fogják csatolni, s a terület az 1919. szeptember 10-i Saint Germain-i szerződés alapján Csehszlovákia része lett.

Amikor a bécsi döntést követően Kárpátalja visszatért Magyarországhoz, a ruszinlakta területeken nem állították vissza a vármegyerendszert, hanem - Kárpátalja néven -külön kormányzati egységet hoztak létre, melynek élén kormányzói biztos állt. Az egykori vármegyehatárokon átnyúló, a korabeli magyarországi közigazgatás által másutt ismeretlen területi alakulat a teljes ruszin autonómia megteremtésének első lépcsőfokaként tekinthető, hivatalos nyelve pedig a ruszin és a magyar volt. A ruszin és a kárpátaljai kulturális érdekek és értékek tudományos szolgálatára és védelmére pedig megalakult a Kárpátaljai Tudományos Társaság, amely több folyóiratot, újságot, nagyszámú könyvet jelentetett meg ruszin nyelven. Kárpátalján ekkor a hivatali ügyintézésben ruszin-magyar kétnyelvűség valósult meg. Pl. a postai bélyegek kétnyelvűek voltak. Az ekkor nyomott pengőbankók ruszin nyelven is tartalmazták a névértéket. A ruszin iskolák számára ekkor külön tanügyi igazgatóságot hoztak létre, ami egyedüli és új kezdeményezés volt ebben a régióban.

A mai Magyarország területén élt egykori abaúji, szabolcsi, szatmári, dél-zempléni ruszin szórványok már a XVIII, század végére beolvadtak a magyar vagy a szlovák nyelvű lakosságba. A trianoni határok közé szorított Magyarországon az 1920-as népesség-összeírás szerint 1500 ruszin élt. Ruszin anyanyelvűnek vallotta magát Kom-lóska 715 lakosából 653 fő, Kány 211 lakosából 42 fő. Ezen kívül Zemplén, Szabolcs és Szatmár megyék néhány községében jeleztek ruszin anyanyelvű egyéneket. Budapesten ekkor 247 személy vallotta magát ruszin anyanyelvűnek. Az 1930-as népszámlálás demográfiai kötete a ruszinok lélekszámáról - azok csekély voltára való tekintettel - nem közöl adatokat. Ruszinokat az ezt követő népességstatisztikák sem jeleznek. Magyarország több településén találhatunk olyan idősebb személyeket, akik valamelyik ruszin nyelvjárást ma is megértik, esetleg beszélik, vagy ruszin nyelvű dalokat, imákat, vallásos énekeket ismernek. Az egymás közötti érintkezés nyelveként a ruszint azonban csupán néhány községben, így Múcsony-ban, Komlóskán (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) használják. Ez utóbbi község lélekszáma 1973-ban: 773. A lemkó nyelvjárást beszélő komlóskai lakosok kivétel nélkül ismerik a magyar nyelvet, többen beszélik a szomszédos keletszlovák nyelvjárást. A községben a tanítás magyar nyelven történik, ezenkívül fakultatív szlovák nyelvoktatás is folyik. Az egyház nyelve - a liturgia és a prédikáció nyelve - magyar. A sátoraljaújhelyi szlovák nyelvű általános iskola tanulói között jelentős arányban vannak komlóskai gyerekek, akik közül egyesek a budapesti szlovák gimnáziumban folytatják tanulmányaikat. A ruszinokkal a XVII-XVIII. században megült község településtörténetét, nyelvjárását Baleczky Emil dolgozta fel. A komlóskai lakosoknak a rendszerváltásig az őseiket egykor kibocsátó Eperjes környéki terület népével, kultúrájával semmilyen társadalminak nevezhető kapcsolatuk nem volt. Az I. világháborút követő években megszűntek a rokoni kapcsolatok is. Az utóbbi években több ruszin szervezet is látogatást szervezett Komlóskára, főleg Szlovákiából, de érkeztek Kárpátaljáról és a Vajdaságból is. 1993-94-ben az eperjesi Duchnovics Színháznak több ruszin nyelvű előadása is volt Komlóskán.

*

A ruszin aratók évszázadokon át jártak le a magyar Alföldre, ahonnan az aratás, cséplés/nyomatás végeztével a téli gabonaszükséglettel tértek haza lakóhelyükre. Az 1770-es években minden ötödik zempléni ruszin falu úrbéri bevallásában szerepel, hogy Tokaj-Hegyalján pénzért szőlőmunkát végeztek. A magyar-ruszin nyelvi-néprajzi kapcsolatok értékelésénél, az interetnikus jelenségek értékelésénél Tokaj-Hegyalj a megkülönböztetett figyelmet érdemel: az itteni szőlőmunkának és borforgalmazásnak egységesítő ereje volt a Felső-Tiszavidék népei, a magyarok, a szlovákok és a ruszinok életében. A tágabb régió mindennapi életére hatással volt Tokaj-Hegyalj a tizenkét mezővárosa. Az északról délre történő letelepedésük során a ruszinok gyakran, tudatosan, olyan területeket kerestek, melyeknek természetföldrajzi sajátosságai hasonlítottak az őket kibocsátó hegyes, erdős vidékekre, s ahol űzhették korábbi foglalkozásaikat: a szarvasmarha- és juhtartást, a sertéstenyésztést, a famegmunkálást stb. Komlóska község Mária Terézia korabeli úrbéri bevallása jól rávilágít a korabeli gazdálkodásra. A komlóskaiak hasznaikról 1772-ben így szólnak: „IV.: 1. Marhalegelő mezőnk mind az igavonó, mind a heverő marháink számára elegendő vagyon. 2. Őszi makkolásunk, valamikor makk terem pénzért, de olcsóbban, mint az vidékieknek engedtetik, telelő pedig ingyen vagyon. 3. Az hegyaljai városok, úgy mint Tolcsva, Patak és Liszka egy-két órányi földre vannak, ahol pénzt kereshetünk... VII. Itten az uraságnak régi bevett szokásbul tizedet adunk búzabul, gabonábul, s mindenféle tavaszvetésbül (kivévén a lencsét, borsót), így bá-ránybul, és méhbül... az egész helység vágómarháért ad esztendőnként készpénzül öt rénes forintot. Emellett minden öreg seriestül négy grajcárt és minden süldőtül két grajcárt pázsitpénz színe alatt fizetünk."

Külön kell említést tenni az árucsere-kapcsolatokról, amelyek ugyancsak évszázadokon át összefűzték a szomszédos tájakat és népeiket. Sáros, Zemplén és a kárpátaljai megyék fuvarossága rendkívül intenzíven vett részt pl. a hegyaljai bor lengyelországi, ül. felföldi forgalmában, valamint a sószállításban. A máramarosi só, gyümölcs s a szállítóeszközt is adó fa vízen úszott lefelé a magyar Alföldre. Élénk kereskedelmi forgalom zajlott az állatállománnyal, de vannak arra utaló adatok is, hogy pl. a Szernye-mocsár környéke, valamint az Ung-Laborc-La-torca-vidék kiterjedt árterei nyári legelőt adtak az Alföld felől érkező állatállománynak is.

Nem kell külön hangsúlyoznom, hogy mindezek a vándorlások, kapcsolatok, új eszközök, technikák, eszmék a legkülönfélébb műveltségi elemek hordozói és elterjesztői voltak. E két- vagy többirányú kapcsolatok emlékét jól megőrizte a nyelv is: pl. a ruszin népnyelv szókészletében mintegy 40 kifejezés jelzi a Tokaj-Hegyalján egykor végzett szőlőmunka nyomát (fírt, fatyuch, hordov, antalok, dugov, terkel, lopov stb.). Hasonlóan jelentős szócsoport tanúsítja a magyar fogatolás, szekerezés hatását is a ruszin népnyelvben: pl. a kocsi, kocsis, hintő szavaink is utat találtak a ruszinság nyelvébe. A ruszinok által használt tehén-, ló- és kutyanevek jelentős hányada ma is magyar eredetű. Számos összefüggés van a családnevekben is: pl. a bácskai ruszinok családneveinek 25%-a magyar eredetű, ül. magyar képzésű.

A középkortól kezdve egészen a múlt század hetvenes éveiig, a vasútépítésig, a Nagyság, a Tereszva, a Talabor s a Tisza menti falvak egész sorának a favágás és a tutajozás biztosított megélhetést. Abustyaházi, a huszti és a tiszaújlaki kikötőkből Vásárosnaményig kisebb, mintegy ölnyi szélességű tutajokat úsztattak le, ahol ezekből 5-6, olykor 11 darabot összeácsolva nagy tutajokat építettek, melyeket Tokajig, Szolnokig vagy Szegedig kormányoztak, úsztattak le. Máramarostól Szegedig 3-4, esetenként 5 hétig tartott az út. A tutajokat éjszakára kikötötték, a tutajosok gyakran bementek a Tisza menti magyar falvakba, ahol olykor, titokban, 1-2 darab sót el is adtak. Vasárnaponként a Tiszához legközelebb eső templomokat is felkeresték. A tutajosok gyümölcsöt, építőanyagot, de főleg sót szállítottak. A kisebb tutajokat szabályos alakúra vágott kősóval külön-külön terhelték meg, s amikor Vásárosnaményban elkészítették a nagy tutajokat, „úgy tűnt, mintha kisebb só-hegyek ringanának a Tiszán". Atutajokra rakott só egyharmadát Tokajban kirakták, ezzel könnyítve a tutaj terhét. Máramarosba gyalogszerrel történő visszatérésük során a ruszin tutajosok alaposan megismerték a Tisza-parti helységeket, ezek népét. Kevés iskolás gyermek ismerte olyan jól a Tisza mentét és az Alföldet, mint a ruszin tutajosok -vallották a múlt századi adatközlők.

A tutajozás tárgykörébe tartozó ruszin szavak egy része magyar eredetű, így pl. darab = kis tutaj; bokor= nagy tutaj; kites = deszkából rótt tutaj; kormányos = kormányos; fírész= fűrésztelep; farkanov= kormányos (farkonálló).

A Máramarosból Tokajba leúsztatott só jelentősebbik hányadát ruszin és szlovák fuvarosok speciális fogatokkal szekerezték fel az Eperjes menti Sóvárra. A hegyaljai bor Lengyelországba történő fuvarozása három útvonalon történt - az egyik a Szepességen át, a másik Eperjesen, Bártfán keresztül, a harmadik Nyíregyházán, Vásárosnamé-nyon, Munkácson át a Latorca völgyében, a Vereckei-hágón át vezetett. E fuvarozásban, ül. a fuvarozás technikai lebonyolításában, bizonyíthatóan, Szepes, Sáros, Zemplén, Ung és Bereg megyei ruszinok is részt vettek.

*

1991. május 4-én megalakult a Magyarországi Ruszinok Szervezete (MARUSZE). Célja a magyarországi ruszinság aktivizálása, bekapcsolása a demokratizálódási folyamatokba, a ruszinok politikai, kulturális, jogi és államigazgatási érdekképviselete.

A MARUSZE első elnökévé a Budapesten élő, komlós-kai származású Hattinger Gábort választották meg. A Komlóskán 1995. június végén tartott közgyűlésen Hattin-gert újraválasztották. A MARUSZE-nek Komlóskán, Múcsonyban és Budapesten van jelentősebb bázisa. Mú-csonyban ruszin nemzetiségi önkormányzat alakult, Komlóskán pedig az önkormányzati képviselők egy része ruszin nemzetiségi programot is felvállalt. Komlóskán a miskolci Hermán Ottó Múzeum ruszin tájházat tart fenn.

*

A ruszinok története 1919-ig Magyarország, ül. az Osztrák-Magyar Monarchia történetének kereteiben vizsgálandó, ezt követően pedig az utódállamok - Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia majd a Szovjetunió, illetve Ukrajna - történetének részeként. Az ukránok története tárgyalásánál pedig az oroszországi és lengyelországi ukrán területek históriáját kell tekintetve venni. A magyarországi ukránok jelentősebb hányada a szovjet érában telepedett meg hazánkban, ezért hangsúlyozottan figyelembe veendők az egykori Szovjetunió politikai, társadalmi, nemzetiségi viszonyai is.

A legutóbbi népszámlálás adatai szerint Magyarországon 658 ukrán él. Ennél valószínűleg többen vannak. Hartyányi Jaroszlava becslése szerint számuk mintegy kétezer.

Az ukrán identitású keleti szlávok a négy éve alakult Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesületbe tömörültek. A megalakuláskor az volt a célkitűzésük, hogy a Magyarországon élő ukránok összefogásával megvalósítsák az anyanyelv ápolását, az ukrán kulturális örökség megőrzését. Ennek jegyében Budapesten ukrán vasárnapi iskolát működtetnek. Figyelmet fordítanak az ukrán kultúra kiemelkedő alakjai emlékének ápolására. Sevcsenko ukrán költő, az ukránok Petőfije jubileumaihoz kapcsolódóan, ukrajnai vendégművészek bevonásával, ünnepi esteket szerveztek. 1995 őszén Mihajlo Drahomanov, jeles múlt századi ukrán történész emlékére ünnepi estet szerveztek, melynek alkalmából Drahomanovnak szentelték a Hromada (Társaság) c. ukrán és magyar nyelvű kiadványt. A vasárnapi iskolába járó gyerekek Vitoki (Forrás) címmel szerkesztenek újságot. Az egyesület feladatának tekinti a magyar és az ukrán kultúrák kölcsönös megismertetését.

 

Ki kicsoda?

 

Hodinka Antal történész, az MTA tagja

1864. január 12-én született görög katolikus papcsaládban. Az ungvári királyi katolikus gimnáziumban 1882-ben tett érettségi után Ungvárott, majd Budapesten folytatott teológiai tanulmányokat.

1891-ben a budapesti tudományegyetem bölcsészeti karán doktorátust szerez szláv filológiából, magyar történetből és oklevéltanból. 1891-92-ben Thallóczy Lajos történész beosztottjaként a bécsi közös, osztrák-magyar pénzügyminisztérium levéltárában dolgozik, majd 1892-1906 között Ferenc József császári és királyi hitbizományi magánkönyvtárának könyvtárosa. 1905-ben a budapesti bölcsészkaron magántanári képesítést nyert a magyar és szláv történeti érintkezések tárgyköréből. 1906-tól a pozsonyi jogakadémián, 1916-tól ugyanott az Erzsébet Tudományegyetemen professzor. 1920-ban egyetemével együtt elhagyja Pozsonyt, és, átmenetileg Budapesten, majd 1923-tól Pécsett működik, ahol az 1932-33-as tanévben az egyetem rektorává választották. 1934-ben Budapestre vonul vissza nyugdíjba, itt folytatja tudományos munkáját. 1941-43-ban a Kárpátaljai Tudományos Társaság első elnöke. A Magyar Tudományos Akadémia 1910-ben levelező, 1933-ban rendes tagjává választotta. 1946-ban Budapesten hunyt el.

Tudományos munkássága három nagyobb témakörre osztható:

1. a szláv-magyar kapcsolatok története;

2. Pécs város története;

3. a kárpátaljai ruszinok egyházi és világi története.

Hodinka életével és munkásságával utat mutatott a szülőföldről, az Erdős Kárpátokból elszármazott ruszinoknak, hogy mint kell szeretni a népet, amelyből származnak, és milyen hűségesen, odaadóan és önzetlenül szolgálni azt az országot, amely befogadta őket.

 

Bonkáló Sándor ruszin filológus

1880. január 22-én született tanító családban, Rahón. Ungvári gimnáziumi és teológiai tanulmányait követően 1902-től a Pázmány Péter Tudományegyetemen latin, német és szláv filológiát hallgat. Az egyetem elvégzését követően középiskolában tanít. 1917-ben orosz nyelvből és irodalomból habilitált doktori fokozatot szerez. 1919-ben kinevezik a Pázmány Péter Tudományegyetem újonnan alakult Rutén Nyelv és Irodalom Tanszékének vezetőjévé. 1923-ban politikai okok miatt B-listázták, és nyugdíjba küldték.

1945 után újra státuszba került a Pázmány Péter Tudományegyetemen, de a zsdánovi kultúrpolitika nyilvános bírálatért állásából felfüggesztették. Számos dolgozatot és több könyvet írt a magyarországi, majd később a csehszlovákiai ruszinok irodalmáról, történetéről.

1957-ben, Budapesten hunyt el.

 

Csopey László ruszin szótáríró

1856-ban született Ramocsaházán. Apja néptanító volt. A szülőfalujában végzett elemi iskolai tanulmányok után Munkácson és Sárospatakon járt gimnáziumba. A budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen 1883-ban matematika-fizika szakos diplomát szerzett.

1879 és 1883 között a magyar miniszterelnöki hivatal fordító osztályán ruszin és orosz fordítóként dolgozott. 1883-tól, nyugdíjba vonulásáig, 1929-ig különböző budapesti gimnáziumokban dolgozott. 1934-ben, Budapesten hunyt el.

1883-ban jelent meg Rutén-magyar szótára. 1880 és 1885 között Csopey több tankönyvet írt, szerkesztett ruszin nyelven, ill. fordított ruszin népnyelvre.

 

Szabó Oreszt nemzetiségi politikus, néprajzos

A Máramaros vármegyei Kövesligeten született, 1867-ben. Tanulmányai befejeztével a közigazgatásban dolgozott. Az őszirózsás forradalom kitörése után a Károlyi-, majd a Berin-key-kormányban Ruszka Krajna első felelős minisztere lett, s előkészítette Ruszka Krajna autonómiáját.

A Nemzetiségi ismertető könyvtár sorozatban 1913-ban nagy összegző műve jelent meg a ruszinokról, A magyar-oroszokról - Ruthének címmel.

A 30-as években Budapesten hunyt el.

 

Hattinger Gábor nemzetiségi politikus, költő

1958-ban született Komlóskán. Az általános iskolát Sátoraljaújhelyen végezte el, majd a szlovák gimnáziumban érettségizett Budapesten, ahol azóta is él. 1991-ben a Magyarországi Ruszinok Szervezete elnökévé választották, majd 1995-ben újraválasztották. Hattinger nemcsak nemzetiségi politikus, hanem költő, szerkesztő is. Eddig három önálló verses- és egy fordításkötete jelent meg.

Szerkeszti a Ruszinszkéj zsévot (Ruszin Élet) című periodikát. A kötetek és az újság nyelvezete a szlovákiai ruszin irodalmi nyelv normáihoz közelít, az újságban magyar nyelvű közleményekkel is találkozhatunk. Hattinger ruszin nyelvű művei a magyar-ruszin nyelvi és irodalmi kapcsolatok kutatása szempontjából is jelentősek. Rendszeresen publikál kárpátaljai, szlovákiai és vajdasági ruszin kiadványokban. Anna-Maija Reittila tolmácsolásában számos verse finn nyelven is megjelent.

*

Magyarországon alig ismertek a ruszin ételek. Étvágygerjesztőül kettőnek a receptjét közöljük.

A ruszinok hagyományos böjti étele a sült burgonya (poszna grulya).

 

Hozzávalók: 1/2 kg burgonya, 3-5 kanál liszt, 1 liter savanyított hordós káposztáié, 1 kávéskanál fűszerpaprika, 2 fej hagyma, 2 dkg só, 1 dl olaj.

Az elkészítés módja: a burgonyát héjában megfőzzük, megtisztítjuk, feldaraboljuk, és ún. böjti mártással fogyasztjuk. Ez utóbbit úgy készítjük, hogy 3-5 kanál lisztet serpenyőben megpirítunk, majd a rántást felöntjük egy liter hordós káposztalével, melyhez olajban pirított, piros paprikával színesített hagymát keverünk.

 

Sürgős mezei munkák idején nudlit (sulykanca) és tésztalevest (obarovina) készítettek.

Hozzávalók: 1 kg liszt, 1 kg burgonya, 2 fej hagyma, 1,5 dl olaj, 3 dkg só, 2 dl tejföl.

Az elkészítés módja: a burgonyát héjában megfőzzük, megtisztítjuk, krumplitörővel áttörjük, és sót adunk hozzá. Összekeverjük a liszttel, majd a tésztából gyúrótáblán hengereket formálunk, amiket kifőzünk. Olajban pirított hagymával ízesítve fogyasztjuk. A forró tésztalevelet, három-négy kanálnyi tejfelt belekavarva, egy-két marék kockatésztával dúsítjuk, s így fogyasztjuk. Ez a tésztaleves.

 

Ajánlott irodalom

 

Ács Zoltán (Szerk.): Együtt élő népek a Kárpát-medencében. Bp. 1994.

Bartha Elek: A hitélet vizsgálata egy zempléni faluban. Debrecen, 1980.

Bonkáló Sándor: A rutének (Ruszinok). Bp. Botlik József-Dupka György: Ez hát a hon... Bp.-Szeged, 1991.

Hodinka Antal: A kárpátaljai rutének lakóhelye, gazdaságuk és múltjuk. Bp. 1923.

Magocsi R. Paul: The Shaping of a National Identity: Subcarpa-thianRus', 1848-1948. Cambridge, Mass. 1978.

Magocsi R. Paul: A ruszinok. Bp. 1996.

Petercsák Tivadar: Komlóska. Tájház. Tájak, korok, múzeumok kiskönyvtára. 101. Bp. 1982.

Szabó Oreszt: A magyaroroszok (Ruthének). Bp. 1913. Udvari István: Ruszin (kárpátukrán) hivatalos írásbeliség a XVIII, századi Magyarországon. Bp. 1995.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet