Előző fejezet Következő fejezet

SZEGED VÁROS TÖRTÉNETE

 

Szeged, polgárai nyelvén Szöged, a Magyar Alföldön a Maros tiszai torkolata közelében terül el. A város neve először 1138-ban fordult elő Cegedi alakban. 1183-bantalálkozunk az in Siggedin változattal, 1199-ben pedig a Seghediensis latin melléknévi alakkal. 1217-ben Zegedin, 1222-ben in Scegoed alakok olvashatóak. A hódoltság korában Nagyszeged, Mezőszeged, Mezőnagyszeged, Mezőnagyszöged, Végszeged, Végszöged, Vígszöged változatokban is emlegetik a várost az írásos emlékek.

A város latinosított neve Segedinum, Seghedinum, Szegedinum, Szögedinum, németül Segedin, horvátul Szeged vagy Segedin, olaszul Seghedino, törökül Szegedin, szerbül Segedin-nek nevezik a várost. Bálint Sándor A szögedi nemzet című művében írja, hogy „szerbül Szegedác, melléknévi alakban Szegedinác” a város elnevezése, majd hozzáteszi, hogy a múlt századi „romantikus szerb írók használatában Szojedin (egyesítő)”3 néven is emlegették a várost.

A Szeged szó jelentését illetően két felfogás létezik. Az egyik szerint ez lenne a szeg, szög, szöglet kicsinyítő származéka. Dugonics András szerint „azon Helységeket, mellyek egy nevezetes folyóvíznek a másikba omlása mellett, avagy onnatt nem igen messze építtettenek, a földnek ott lévő Szegellete miátt a Magyarok Szegnek, Szegednek, Szegelletnek mondgyák”.4 E nézettel szemben Reizner János a Város nevét a sziget szóból származtatja: „Hogy a Szöged, Szüged név nem mást, mint szigetet jelent, elég arra utalnunk, hogy Szeged nemcsak az alapítás korában, de századokon keresztül valósággal sziget volt, a Tisza árterének szigetein feküdt… E szigetcsoportokon éltek a honfoglalás előtt itt letelepült népek s e szigeteket szállták meg a honfoglaló ősök is… Még a XV. században is a város több külön szigeten feküdt s e szigetek lakói külön községet képeztek… Alsóváros egy szigeten feküdt s nagyobb vízáradások alkalmával a víz minden oldalról körülfogta… A vár és a belváros ismét külön szigetet képezett. Felsőváros pedig különböző nagyságú s egymáshoz közelebb vagy távolabb eső hét szigetből állt… E szigetektől nyerte Szeged elnevezését… Ha Szeged attól nyerte volna elnevezését, hogy ott a Tisza szegellett, szegődött, szögletet képezett, kanyarodott, akkor igen sok más Szeged helynévnek kellene még lenni, mert a Tiszának szögellése megszámlálhatatlan. Ugyanily körülmény okából lehetetlen, hogy Szeged neve a Zege, helyesebben Cege vagy Cseke szóból származott volna, mely szavak egyaránt kikötőt és halászó helyet jelentenek. Miért nincs a Tisza mentén több Szeged helynév, mikor itt temérdek volt a halászó és alkalmas kikötő hely… A Szeged, Szöged, Szüged szó nem más, mint a mai sziget szónak ősi hangzása.”5 Az említett két magyarázat mellett a környező tanyai nép az elnevezés eredetét a következőképpen magyarázza: „egy embör egy szöget leszúrt, ez lösz a város közepe. Innen kapta aztán a nevit Szöged városa”.6

 A városról Bertrandon de la Brocquiere burgundi lovag (1433) útinaplójában megjegyezte: „Szeged nyílt nagyváros, és egyetlen, mintegy egy mérföldnyi hosszú utcából áll”.7 Ebből nyilvánvaló, hogy a város középkori alaprajza hosszanti, a Tisza folyásához simult. A XV. század végén Szeged kezd közigazgatásilag is egybeolvadni, egy autonóm közösséggé válni. A Tisza bal partján található Újszeged Izabella királynénak volt a birtoka és a 16. században Királicának hívták, ami a mai városrész akkori délszláv lakosságára utal, hiszen a szó jelentése „királyné” (kraljica).8 A hódoltság után katonai közigazgatás alá került, majd a város 1771-ben bérbe vette. Újszeged 1796-ban lett mezőváros, 1880. június 5-én csatolták Szegedhez.9

A középkor végén Szeged Magyarország egyik legtekintélyesebb városa volt. Gazdagságát sóhordásból, halászatból, állattenyésztésből, hajózásból és bortermelésből merítette. A szegediek szőlői a Szerémségben voltak. A város megszerezte Mátyás királytól a legeltetés jogát a kun pusztákon is, hiszen a mezőgazdaság föllendülését követően új legelőkre volt szükség. A török megszállás idején sokan elmenekültek a városból. Szeged közvetlenül a szultánnak adózott, ami bizonyos védettséget is jelentett, ezért a környező települések lakosai idemenekültek a török katonák sanyargatása elől. Kialakult a nagy kiterjedésű szegedi határ, az alföldi városokra jellemző nomád pásztorkodással.

A török alóli felszabadulás után szinte az egész vármegye a kincstár kezébe került. Az újjászervezett közigazgatásban a szegedi kamarai tisztek osztrák minta szerint kormányoztak tehát a hatalmat nem a főispán gyakorolta a vármegye tisztségviselőivel. A kamarai tisztek Szeged lakóit királyi szabadosokként kezelték. Csanád és Csongrád vármegyét csak a Rákóczi-szabadságharc után szervezték újjá az 1715 évi dekrétum 92. cikkelye szerint. Csongrád vármegye nemesi önkormányzata Szegeden alakult meg 1723-ban, de önálló vármegyei jellegét csak 1750-ben nyerte vissza. Szeged város szabad királyi jogát 1712-ben elismerték, de azt még egy ideig a kamarai tisztek nem minden esetben tartották tiszteletben. Csongrád vármegye 1723-ban kezdte új életét és még az évben Szegeden megtartotta első ülését. Ezt követően többnyire Szegeden tanácskoztak a vármegyei rendek és a tisztviselők, akik általában városunkban laktak. Nem meglepő tehát, hogy a jogi és közigazgatási, valamint az illetékességi és hatósági kérdések időnként összekeveredtek, ami a városi és vármegyei hatósági közegek közt összeütközésekhez vezetett.10

A 18. század közepén stabilizálódott a városi vezetés, de a lakosság még elmaradott körülmények között élt, többnyire egyhelyiséges, füstös, náddal, tapasztással készült vert- és vályogfalú házaikban. Azonban lassan megindult a tőkefelhalmozódás, amely ekkoriban már kispolgárság szintjén is érvényesült.11

A joghatóság legfelsőbb szerve a belső tanács, a magisztrátus volt. A bíró elnökölt a tanácsüléseken és ő volt az igazgatás feje. A városi önkormányzat igazgatási tevékenységét tizenkét szenátorból álló belső tanács látta el, majd 1715-től megjelent a polgármesteri tisztség. Mellette működött még a „külső tanács”, és a 60 tagú, „választott község”, amely az egész város polgárainak választmánya volt. A város 1719-ben megkapta a polgárai feletti bíráskodás jogát, beleértve a pallosjogot (ius gladii) is, majd 1722-ben két bitófát állítottak föl. Ezt követően Szegeden nem riadtak vissza a halálbüntetések kimondásától, illetve a kivégzésektől, amelynek jellegzetes módja a máglyahalál volt. 1728-ban városunkban zajlott le a szegedi boszorkánypör, amelynek az egész országban volt visszhangja. 1744-ig 63 boszorkány ellen folyt vizsgálat, akik közül 16-ot máglyán elégettek.12.]

Ezeket az eseményeket követően Szeged jelentős fejlődésnek indult, a várost a 18. század utolsó évtizedeitől jellemezte már a gyors polgárosodás. II. József császár reformja új közigazgatási szervezetet léptetett életbe, azaz a régi vármegyék helyett 1785-ben az országot tíz kerületre osztották. A kerületek élén belső titkos tanácsosi méltósággal felruházott királyi biztosok álltak. Szeged a nagyváradi kerülethez tartozott. Csongrád-, Csanád-, majd utóbb Békés vármegyét egyesítették és a három korábbi vármegye igazgatási központja Szeged lett. Az újonnan szervezett császári törvényszékek egyike is e közigazgatási felosztás alapján Szegedre tette székhelyét.

A középkorban Szeged nem volt Hosszú időn át itt volt Csongrád megye székhelye. Mellette létezett még az Alsóváros és a Felsőváros. A Várban számos lakóház volt. A Vár déli oldalán terült el a Palánk nevű városrész, amelyet a mai Kelemen, Zrínyi és Árpád utcák vonalában haladó kettős sánc és cölöpsor övezett. Az árvíz előtti telekfelosztás alapján a Palánkban 12 háztömb, 8 utca és mintegy 125 háztelek, illetve lakóház létezése valószínűsíthető. A Vár és a Palánk lakossága többnyire katonákból, magyar és szerb, illetve dalmata határőrökből állt, akik közül sokan nem alapítottak családot. A mai Belváros és Rókus többi része pusztaság volt.13 Alsóváros az árvíz előtti Bátor, Bokor, Kápolna, Nagykút, Háromláb, Deszka, Pútyi és Ingyen utcák által övezett területen 11 utcából és 17 háztömbből állt. Az árvíz előtti telekfelosztás alapján, ezen a területen mintegy 575 háztelek, esetleg ugyanannyi lakóház állhatott.14 Felsőváros eredetileg hat külön szigetcsoportból állt, melyek közül az árvíz előtt legnagyobb volt a Szent-Mihály, Csongrádi, Lengyel és Szent-György utcák vonalai által körülhatárolt terület. Itt hat háztömb létezett. Ezután egy második szigetként a Szent-György tér, Gyevi, Sándor, Csongrádi utcák és a Csuka-köz vonalai által határolt terület következett, ahol három háztömb állt. Külön csoportban öt háztömb volt, s ez az árvíz előtti Felső-Tiszapart-, Tímár, Minorita és Algyevi utcák határterületére esett. A régi Kis-Tisza és Tápai utcák területén lévő három kis szigeten három háztömb állt. A legtávolabb eső terület az északi részen elhelyezett Rozmaring, Gyalog, Liba és Török utcák által övezett két tömb volt. Az árvíz előtti telekfelosztás alapján az egész Fölsővároson mintegy 340 házhely s ugyanannyi lakóház létezhetett.15

Főleg a bevándorló németeknek, mint a szegedi céhek első tagjainak, valamint a Felvidékről érkező magyaroknak köszönhető a barokk hatás Szegeden. Ezek a mesterek a nyugati ízlést fogadtatták el a városban, amelyet a helyi ízléssel párosítottak. A 18. század folyamán alakult ki Szeged népi jellege, mely részben ma is érzékelhető. Elsősorban Alsóváros ragaszkodott ősi hagyományaihoz. Lakossága kitartott a halászat és állattenyésztés mellett, nemigen keveredett más városrész lakosságával. Csak háziiparral foglalkozott az alsóvárosi döntő többségű magyar nemzetiségű lakosság.

Felsővároson könnyebben fogadták be a bevándorlókat és azokat az újdonságokat, amelyeket a bevándorlók és az új kor magával hozott. Hajósok, halászgazdák, hajóácsok, különböző mesteremberek laktak itt. A bevándorlások folyamán a magyarság mellett németek, szerbek és dalmaták is költöztek ebbe a városrészbe. A Palánk lett a szegedi keveredés legjobb példája: az új lakosság sok újdonságot hozott magával. Ekkoriban új városrész keletkezett, Rókus, itt otthonra találtak a szegény emberek, a céhen kívül maradt iparosok, kétkezi munkások is.

A 18. század végétől Szeged az Alföld és a Délvidék legfontosabb gazdasági központja volt. Az ország gazdasági életében, elsősorban a hajózás és a szárazföldi fuvarozás révén, jelentős szerepet töltött be. A Tisza szabályozása óriási változást hozott Szeged életében és népi kultúrájában egyaránt. Elősegítette városunk európai szintű nagyvárossá fejlődését.16

 

A várudvar 1880/1881-ben 17

 

A szegedi vár

A szegedi vár helyén (közelebbről a Vár és a Deák Ferenc utca sarkán) a Kr. utáni 2. században római őrállomás (castrum) keletkezett. Ez a hagyományos nevén kioszk-nak nevezett római őrállás a népvándorlás korában elpusztult. Péter László kiemeli, hogy István király korában ezen a területen nem volt erődített hely, mert ez esetben a király nem Csongrádon, hanem itt állította volna föl a várispánságot, és Csanád helyett, itt szervezett volna püspökséget.18 A történészek egyetértenek abban, hogy a szegedi várat IV. Béla azt követően építtette föl, hogy a tatárok 1241-ben elpusztították a csongrádi földvárat. A szegedi vár, mely átvette a csongrádi vár szerepét a Tisza partján, természetes szigeten állott. Körülötte víz és mocsár volt. A külső erődjét, a Palánkot valószínűleg Luxemburgi Zsigmond király idején építették föl. Ugyanis épp az említett királyunk rendelte el, hogy a szabad királyi városok kötelesek magukat falakkal övezni. A Palánkot mély árkok és sövényfonásos védművek vették körül.

Szeged két joghatóság alatt állott: a városi, illetve vármegyei hatóság alatt, hiszen Csongrád megye főispánja egyben szegedi várnagy is volt.

A vár jelentős történelmi szerepet töltött be, főleg a török elleni harcokban. Itt kötöttek egyezséget a Garaiak és a Szilágyiak. Ez alapján kiáltották királlyá Mátyást, aki többször is tárgyalt Szegeden, 1465-ben például Janus Pannoniusszal is. 1475-ben palástját adományozta a Szent Dömötör templomnak, miután látta, milyen kopott ruhában misézik a templom papja.19

A mohácsi vész után, már 1526. szeptember 28-án a török sereg kirabolta és fölgyújtotta a várost, majd eltávozott. Az újabb támadás 1543-ban érte a várost, de a török ezt követően nem hagyta el Szegedet, hanem másfél évszázadig itt maradt.

A fölgyújtott királyi várat a török 1545-ig felújította és megerősítette. Méghozzá úgy, hogy a templomokat és kolostorokat lerombolta és beépítette a vár falába. A Palánk a vár déli oldalán állt és kettős, hatalmas földbástya és árok vette körül. A földbástya a déli irányban, a mai Kelemen és Zrínyi utcák (a nép a két utcát az árvíz után is Sáncpartnak, Sáncnak nevezte) vonalát követve, az Aradi vértanuk terénél a Tisza-part felé fordult, és a Tisza-parton ért véget.

Evlia Cselebi a világhírű török utazó megörökítette Szeged várát, ahogyan azt 1664-ben látta. Leírása szerint a vár kerülete 4000 lépés, két kapuja van: a keleti oldalán álló kapu a szőlőkre és kertekre néz, és mindig zárva van, a másik a Szolnoki kapu, ez északra néz. A vár keleti falát a Tisza öntözi. A Tisza az egész várat megkerüli, mivel a vár négy oldalát árok veszi körül. A külső vár (Palánk) – Cselebi szerint – nem olyan rendezett és díszes, mint a belső. A várban háromezer deszkazsindelyes ház volt. A török megszállás idején 11 templom, két kolostor, egy főiskola, két elemi iskola, egy fogadó, egy fürdő és kétszáz bolt volt a szegedi várban.

A török megszállás 1686. október 23.-án ért végett. Egy nappal korábban az osztrák csapatok körülzárták a várat, mire a törökök kitűzték a fehér lobogót, majd másnap átadták a várat, és elvonulhattak fegyvereikkel együtt.

A városában a császári-katonai fennhatóság központjául szolgáló várat az osztrákok átvették, de nem tudták korszerűsíteni, mert nem volt rá pénz. A másfélszázados iga alól felszabadult szegediek nagyon örültek a török kiűzésének, ám nemsokára nagyot csalódtak, mert a régi boldogabb idők visszatérése helyet ismételten jogcsökkentnek érezték magukat. A város visszanyerte ősi kiváltságait és jogait, visszakerült a szent korona védelme alá, de a valóságban a szegediek nem intézhették önmaguknak szabadon közügyeiket, nem bíráskodhattak pereikben, és nem élvezhették közjavaikat és haszonvételeiket. Tehát nem léptek életbe az alkotmányos intézmények, s a népet nem az ország szokásai és törvényei szerint kormányozták, sőt a helyzetük még rosszabbnak tűnt, mint a török idők alatt. A szokásos közterhek mellett a szegedieknek teljesíteni és viselni kellett a katonai beszállásolások és élelmezések egész sorát. Ez odáig vezetett, hogy a nép ellenségesen viselkedett azokkal szemben, akiket kezdetben szabadítóiként üdvözölt.20 Az ellenségeskedés tovább erősödött, mert a szegediek minden panasza lázongó megnyilvánulásként volt feltüntetve. Pedig volt miért panaszkodni, hiszen a szerbek és dalmaták betelepülése után gyakoriak lettek a különböző összetűzések, amelyek olykor halálos kimenetellel fejeződtek be. Megsokasodtak a rablások és gyilkosságok, a kisebb verekedések. A személy- és vagyonbiztonság fölötti ügyelet katonai kezekben volt és a városi hadnagy nem a tanácsnak, hanem a várparancsnoknak volt alárendelve. A katonaság beavatkozott a polgári ügyek bíráskodásába és a rendőri, valamint a fenyítő ügyekbe és magához ragadta a hatóság törvénykezési jogát. A szegediek a felsoroltakat nagy sérelemnek tekintették. Hogy milyenek voltak a 17. század végén a biztonsági állapotok, azt bizonyítja az a tény is, hogy még a katonaság sem volt képes véget vetni a bűncselekmények sorozatának. A 18. század elejétől nyomon követhetjük a katonai bíráskodás által kimondott halálbüntetéseket és kivégzéseket. Az első végrehajtás Plaschekovitz Sztoján és Jován testvéreken történt, akik Csanád körül a török területen egy rác kalugyert kiraboltak és meggyilkoltak.21 Reizner János megemlíti, hogy a „kivégzettek csaknem kivétel nélkül mindig rácok voltak.”22 A kivégzések mindenféle neme előfordult, még a kerékbetöretés is.23

A város lakosságának elégedetlenségét növelte az a tény is, hogy nemsokára életbe lépett a fogyasztási adószedés, valamint a szomszédos török földről érkező kereskedelmi cikkek, különféle termények és az állatok után fizetendő harmincad beszedése.

A Rákóczi-szabadságharc alatt a kuruc csapatok 1703-ban és 1704-ben elfoglalták Szegedet, de a várat nem tudták bevenni. Savoyai Jenő herceg a szatmári béke (1711) után elrendelte a vár megerősítését, amire kisebb mértékben sor is került 1714 és 1716 között. Ekkor kialakítottak egy nagy kiterjedésű sáncárokrendszert. Miután a 19 méter széles árok belső felén 6 méter széles sáncot emeltek, s ezen belül palánkot készítettek. A sáncárokrendszert Savoyai Jenőről Eugéniusz árkának nevezték el. Az említett árokkal körülkerített városrészt elnevezték Palánknak, amelybe csak az itteni felvonóhidakon át lehetett bejutni.24

A Szeged önjogúságáért zajló küzdelem során a szegedieknek sikerült elérni, hogy a rendek is elismerjék a város jogait. T, majd hogy törvénybe iktatták Szeged közjogi állását. Ezt követően megtörtént a „rác” határőrség birtokos részének összeírása és a katonai kötelékből való elbocsájtása. 1715-ben a szegedi határőrség 300 huszárból és 200 hajdúból állt. Mivel a közteherviselést rájuk is kiterjesztették, rohamosan megfogytak.25 1718-ban 102 határőr elbocsájtására került sor. A létszám ekkor már összesen csak 294 fő volt, közülük 240 háztulajdonos, 108 pedig egyúttal földbirtokos is.26 1719-ben újabb 70 öreg katona elbocsájtására került sor, így 1720-ban a szegedi határőrség létszáma összesen 236 volt, később pedig még kevesebb.27 Ezt követően a határőrség kitelepült a városból Röszkére, amelyet katonai területnek nyilvánítottak.

A történtek alapján 1715 után megritkultak a katonai kihágások. Emellett arra is volt példa, hogy felbomlott közöttük a fegyelem. Annyira, hogy 1721-ben egy egész század fegyverestűl megszökött állomásáról, amiért Károly király az 1721. évi jún. 26-án kelt körlevelében országosan köröztette őket. Az elbocsájtott katonák közül sokan a várost is elhagyták, így gyakran változott a lakosság létszáma.28

A város ez időben rendezte a katonasággal való viszonyt. Ennek fejében a határőrségi hadbíró átadta az előtte folyamatban levő polgári és fenyítő ügyeket a tanácsnak, amely ezután a polgárság ügyeiben ítélkezett. Károly király 1717-ben Szeged részére szabadalmi levelet adott ki. Ez a tanácsnak jogot adott arra, hogy a gonosztevők fölött halálos ítéleteket hozhasson és azokat végre is hajthassa.

Szeged 1719-ben visszanyerte szabad királyi városi kiváltságait, és önállóan irányíthatta a sorsát.29 Az adománylevél kihirdetése után a város polgárai elismerést nyertek az egész országban mint szabad polgárok.30

II. József császár (1780-1790) eltörölte a szegedi vár erődítmény jellegét. 1784-ben az uralkodó elrendelte, hogy Tallósról a „fenyítőházat” költöztessék át a szegedi várba. Egy évvel később Szegedre érkeztek az első rabok. 1786-ban II. József személyesen jelent meg Szegeden és elrendelte a vár átalakítását.

A Bach-korszakban a vár ismét katonai jelleget kapott. Védte az osztrák hatalmat a belső elégedetlenség megnyilvánulásaitól. Ferenc József és Erzsébet királyné 1857-ben meglátogatta Szegedet. Az uralkodó megszüntette a vár erődítményi jellegét és ezzel ismét lehetségessé vált az építkezés, sőt a vár lebontása is, amely már régóta a város óhaja volt. 1872-ben Ferenc József ismét Szegeden járt. Ekkor megígérte, hogy a város fejlődését korlátozó várat Szeged megválthatja. Az 1879. évi árvíz katasztrofális kárt okozott a városnak és eldöntötte a vár sorsát is. A király a városnak ajándékozta a várat. A város pedig megígérte, hogy Szeged újjáépítése során laktanyát építenek helyette. 1880-1882 között lebontották a várat és újjáépítették a várost.

 

Szeged vára és a Palánk 31

 

 Palánk

A palánk szó a régi magyar nyelvben, de még ma is kerítést, deszkakerítést jelent. A szláv nyelvekben a palanka szó vidéki kisvárost, illetve mezővárost jelent. Habár olykor a Palánkot Palankanak (kiejtése Pálánká) is nevezik a délszláv irodalomban, a város e részének elnevezése a magyar eredetű jelentéssel magyarázható. Hiszen a szegedi Vár palánkkal volt körülvéve és megerősítve. A Palánk tehát a Vár külső erődje volt.32

A Palánk évszázadokon keresztül a sókereskedelem középpontja volt és a középkor vége táján Csongrád megye székhelye. A Palánk a Várhoz tartozott és a városi kiváltságokat élvező Alsóvárostól, illetve Felsővárostól eltérően, nem volt polgári önkormányzata. Ennek ellenére az egész város gazdasági életének java része a Palánk és a Vár között elterülő nagy térségen (Latorján, ma a szegedi hídfő környéke) zajlott a középkor végén. A szárazföldi és vízi forgalom itt, a nép által Halpiacnak nevezett területen történt évszázadokon át.

 

kattintson a képre a nagyobb mérethez

A Halpiactér33

 

A Palánkból a Várba a toronnyal erősített déli főkapun (a mai Klauzál szobor táján) lehetett bejutni. Felhúzandó fahíd vezetett az előtte folyó árkon át. A Palánkot körülkerítették és még két kijárattal rendelkezett. Az egyik az észak-nyugati sarkában (a mai Kelemen és Aradi, azaz Victor Hugo utca találkozása táján) volt. Innen híd vezetett az egykori üres térségre (a mai Széchenyi tér helyén), amely csak a 18. században kezdett szerepet kapni a város életében. A 17. században ez a Palánk kapuként ismert főkapu volt e városrészben és innen a Várba, illetve a tiszai komphoz (később hajóhídhoz) lehetett eljutni.34

A török kiűzése után a Palánkba jelentős számú szerb, német, bunyevác (dalmata, az akkori néven katolikus rác), majd zsidó lakosság költözött be. Ezért nem csoda, hogy a 18. század első felében a Palánkot Raitzenstadt (Rácváros), a körülötte lévő Külpalánkot (Kilpalánk) pedig Deutsche Stadt névvel titulálták. A Palánk a 18. század elején 12 háztömbre és 8 utcára oszlott.35 Két főutcája volt: az egyenes Oskola utca, amely a déli részén, a mai Dóm tér északi felében fekvő Szent Dömötör-templomhoz támaszkodó piarista gimnázium régi épületétől kapta a nevét (Palánki utca névén is emlegették), valamint az ívszerűen meghajló Piarista utca, amelynek a Szent Dömötör-templom keleti oldalához épült piarista rendház volt a névadója. A többi utcanevek: Szív, Szegfű, Sörház (az árvíz után Ipar), Árokpart (az árvíz után Árpád), Sáncpart. A Szent Dömötör-templom előtti teret Egyház, majd Templom térnek nevezték. A mai Hősök kapuja táján kezdődött a Segítő Boldogasszony utca (ma Boldogasszony sugárút). Nagyfestő, Háromfejsze, Köröszt, Mészáros, Bába, Palatinus (ma Nádor), Ötpacsirta, Oroszlán, Kéménysöprő, Kigyó nevet viselték az ősi Palánk utcái.

 

Templomok Szegeden

Az alsóvárosi templom és kolostor36

 

Alsóváros

Ez a városrész a középkorban Alszeged néven volt közismert és Felszegedhez hasonlóan autonómiával rendelkezett. Nem egészen világos e két városrész kialakulása, valamint jogi és gazdasági jelentőségük. Az első Alszegedre vonatkozó okirat 1359-ből származik. Ekkor az alsóvárosi polgárok Balak Benedek özvegyének, Ilonának Balak faluban (a mai Ballagitó helyén, Alsóváros szomszédságában) elterülő birtokrészét 65 forintért vásárolják meg. A Szent Péter tiszteletére szentelt alsóvárosi templomra, amely a johannita lovagoké volt, a 15. században épült rá a mai templom. Alszeged különállását utoljára Mátyás király 1459. évi oklevele hangoztatja. Az oklevél szövegében a király az új ferencrendi klastrom előtt szerdai napon hetivásár tartására adott engedélyt.37

A hódoltság idején Alsóváros volt Szeged városának magyar magva, A bevándorlók a Várban és Palánkon, valamint Felsővároson telepedtek le. A helyi magyarság a ferencrendi templom és kolostor körül húzódott meg, amely ebben az időben kezdett búcsújáró hellyé válni.

Alsóváros népe ragaszkodott hagyományaihoz, parasztpolgári hétköznapjaihoz, vallásos életmódjához, saját zártkörű világához. Már a középkorban kialakult a főútvonala és ez valójában mind a mai napig fennmaradt. A Várból, illetve az előtte elterülő vásártérből kiágazó részek: Nagy utca (Oskola utca), illetőleg Sáncpart (a mai Zrínyi és Kelemen utcák vonala), középkori Szentháromság utca, a Földmíves és Sárkány utca, Tompai kapu és Fehérpart.38

 

Régi képek a Felsővárosi templomról

Felsővárosi templom39

 

Felsőváros

Az Alsóvároshoz hasonlóan Felsőváros, vagyis az oklevelekben Felszeged, Felsősziget néven ismert mai városrész, szintén autonóm terület volt a középkorban. Az első Felsővárosra vonatkozó okleveles adat a 14. századból maradt fönn. Azonban kétségtelen, hogy Felszeged már az Árpád-korban virágzott. 1225-ből említések vannak egy bencés apátságról, melyet Szent Miklósról neveztek el. Kedvezőbb parti fekvésének köszönhetően jobban be tudott kapcsolódni a tiszai életbe, főleg a sószállításba, amely éppen a Tiszán zajlott. Mivel ebben a városrészben jólét uralkodott, régebben kényös város, selymös város néven emlegették.

Történelmi adataink szerint a Felsőváros (Fölsőváros) tűnik a legrégibb, illetve legjelentősebb városrésznek.

A hódoltság után Felsőváros hat szigetszerű házcsoportból állott. „A legnagyobb egység a Szent György tér és környéke, vagyis a mai Sóhordó, Juhász Gyula, Lengyel, Szent Miklós, Timár és Kálmán utcáktól határolt terület”.40 Itt épült a középkori Szent György- és Szent Miklós-templom. Reizner János szerint Felsővároson 340 körüli lakóház lehetett. A 19. század derekára, a hat szigetszerű házcsoport eltűnt, és Felsőváros egységes településsé vált. A gazdasági élet főleg a Kistisza utcában zajlott. Ez az utca az újjáépítés előtt csak házsor volt, amely a Kistisza nyugati partjára telepedett. Itt laktak a hires szegedi halászok, hajóépítők, asztalosok, ott volt a festőgyár és a szappanexport.

Felsőváros hivatalviselő polgársága a mai Dugonics és Teleki utcában élt. Ezeknek egykori neve Szent György utca, Bírák utcája, valamint Rúzsa utca volt. Ez utóbbi szláv eredetre utal. Ruzsa ugyanis a szlávoknál annyit jelent, mint rózsa, és személynév éppúgy, mint nálunk a Rózsa, Rózsika.

Az árvíz előtt a vízen járók, főleg hajóácsok és molnárok háza előtt földbeásott díszes hajóorrok és elhasznált malomkövek álltak.41

 

 

Lábjegyzetek:

3 BÁLINT SÁNDOR: A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete. Első rész. A Móra Ferenc Múzeum Évkönyve 1974/75-2., Szeged, 1976., 53. A Szegedác, Szegedinác melléknevek, jelentésük szegedi lakos. Szegedác tehát nem a város neve, hanem a város lakosának, a szegedi-nek, az elnevezése.

4 U. o.

5 U. o. 54.

6 U. o.

7 U. o. 60.

8 Jagelló Izabella (Krakkó, 1519. január 18. – Gyulafehérvár, 1559. szeptember 15.), magyar királyné, Erdély kormányzója. Jagelló Zsigmond lengyel király leánya volt, akit miután férjhez ment Szapolyai Jánoshoz , 1539-ben királynévá koronáztak Székesfehérvárott.

9 Újszegedet 1918-ban a szerb, 1919-ben pedig a francia hadsereg foglalta el. A megszállás 1921-ig tartott.

10 A középkorban Szeged nem volt Hosszú időn át itt volt Csongrád megye székhelye. Mellette létezett még az Alsóváros és a Felsőváros. A Várban számos lakóház volt. A Vár déli oldalán terült el a Palánk nevű városrész, amelyet a mai Kelemen, Zrínyi és Árpád utcák vonalában haladó kettős sánc és cölöpsor övezett. Az árvíz előtti telekfelosztás alapján a Palánkban 12 háztömb, 8 utca és Lásd Reizner János i. m. I. köt. 375. p.

11 SZENTI TIBOR: Paráznák. Dél-Alföldi szexuális bűnpörök a feudalizmusból (1723–1843). II. teljes kiadás. 2002. http://www.szenti.com/parazna.htm

12 Hazánkban 1565-1728 között 430, 1728 és 1756 között pedig 124 boszorkányperre került sor, ez utóbbiak közül felét a szegedi perek alkották. Rózsa Dánielék esetében 15 égetés történt, hárman a vízpróba következtében megfulladtak, többen pedig a börtönben a kínzások miatt haltak meg. Ennek a pernek 21 áldozata volt. Lásd Szenti Tibor i. m. http://www.szenti.com/parazna.htm

13 Lásd Reizner János i. m. I. kötet, 184.

14 A mai Alsóváros többi része mezőség volt. Lásd Reizner János i. m. I. kötet, 184..

15 Reizner János i. m. I. kötet, 184..

16 BÁLINT SÁNDOR: A szegedi népélet 2. köt, Szeged, 1958. 6-8.

17 Forrás: http://mars.elte.hu/varak/szeged/szegedarch4.jpg

18 PÉTER LÁSZLÓ: Szögedi örökség, Budapest, 1983., 10.

19 U. o. 12.

20 Reizner János i. m. 197.

21 Hofkriegsrat HKR.Proth. Exp. 1712. aug. 315. sz. 543.

22 Reizner János i. m. I. köt. 204.

23 HKR. Proth. Exp. 1714. márc. 178. sz. 233. lap gr. Herberstein jelentése.

24 Péter László: Szögedi örökség. 17.

25 Szeged város közig. levéltára, 1715. évi lajstromozatlan iratok. Lásd Reizner János i. m. I. köt. 263.

26 Oklevéltár CXCI. sz. Lásd Reizner János i. m. I. köt. 264.

27 A katonák elbocsájtására nagy hatással volt az is, hogy a tanács a várparancsnoknak egy-egy aranyat fizetett mindegyik olyan határőr után, aki azelőtt a polgárság kötelékébe tartozott. Lásd Szeged város számvevőségi levéltárában az 1721. évi november s 1722. évi január havi utalványok között. Közli Reizner János i. m. I. köt. 263.

28 Reizner János i. m. I. köt. 264.

29 III. Károly király 1719. május 21-én Laxenburgban adta ki azt a díszes diplomát, amelyben IV. Béla, Zsigmond, I. Mátyás és II. Ulászló királynak a régi kiváltságleveleit írták át. Az iratokba belefoglalták, megerősítették, felsorolták a város mindazon jogait, kiváltságait és mentességeit, amelyek együttesen a polgári szabadságot képezték és ezek 1848-ig (részben később is) is érvényben voltak.

30 Az első években a polgárok összlétszáma: 290. Ugyanakkor a közönséges lakosok száma az adózó családfőket számítva: 142. Lásd. Oklevéltár CCII. sz. A jegyzékből hiányzik a birtoktalan zsellérek összeírása, ezért lehetetlen megállapítani Szeged népességének számát. Reizner János i. m. I. köt. 276. p. szerint a szabad királyi várossá emelt Szeged lakossága nem érte el az 1712. évi népességet. Az évben ugyanis nagy árviz miatt romba dőlt Szeged, melynek akkortájt mintegy 6000, illetve 9000 lakosa volt.

31 Forrás: http://mars.elte.hu/varak/szeged/szegedrajz12.jpg.

32 A várban számos nagyobb és még több kisebb lakóház létezett. A vár déli oldalán terült el a Palánk nevű városrész. Alapul véve az árvíz előtti telekfelosztást, a Palánkban mintegy 125 háztelek s illetőleg lakóház létezhetett. A vár és a Palánk lakossága, mint Lambion jelentéséből tudjuk, jobbára katonákból, magyar és rác határőrökből állt, akik többnyire családtalanok voltak. A mai belváros és Rókus többi része pusztaság volt. Lásd Reizner János i. m. 184.

33 Forrás: http://www.delmagyar.hu/forum/regi_szegedi_kepeket_ide_/26/3234/?action=kifejt&ord=1&limit=10&page=2

34 Bálint Sándor: A szögedi nemzet. A szegedi nagytáj népélete, I. rész, 85.

35 Ez utóbbiak száma a 18. században jelentősen növekedett.

36 Forrás: http://www.delmagyar.hu/szegedi_setak/

37 Bálint Sándor: A szögedi nemzet. Első rész, 59.

38 U. o. 96.

39 Forrás: http://www.delmagyar.hu/szegedi_setak/

40 Bálint Sándor: A szögedi nemzet. Első rész, 79.

41 U. o. 83

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet