Előző fejezet Következő fejezet

IV. A Volksbund indulása (1938)

 

Mühlnek 1937 decemberében a népi-nemzeti nevelésről írt cikke az óév epilógusának tetszik, holott voltaképpen az új év prológusa lett.

A cikk, szándéka szerint nem volt több, mint védekezés az erőszakos asszimiláció egy kevésbé ismert, de nem kevésbé veszélyes fajtája, az ún. pszichológiai asszimiláció ellen, amely a nyelvétől, kultúrájától, nemzetiségi identitástudatától való megfosztásával készít elő egy népet az asszimilációra. Tartalmában azonban a német népi-nemzeti szellemű nevelés követelése a magyar „népinemzeti" szellemű neveléssel, a politikai magyar nemzettudattal való határozott szembefordulást jelentette még akkor is, ha a cikk a magyarországi németség helyét nem a birodalmi németség, hanem a magyar nemzet oldalán jelölte ki, egy szót sem ejtve a hatalmas anyanépről. A politikai magyar nemzet fikciója pedig nem csupán a kormány, hanem a demokratikus ellenzék nemzetiségi politikájának is kimozdíthatatlan sarkköve volt. Ennek következtében a VK hovatovább nem csupán a kormánnyal, hanem az ellenzékkel is szembekerült. Ennek a drámai összeütközésnek megnyilvánulása volt az 1938. januári, bonyhádi időszaki képviselőválasztás, amelyre az alig fél éve, egyhangúlag megválasztott Perczel Béla képviselő lemondása miatt került sor.

Ebben a kerületben az 1935-ös választáson Basch lépett föl előbb ellenzéki kisgazdapárti, majd független programmal. A kormánypárti Pékár Gyulával szemben ugyan alulmaradt, de a veszteség - nem is egészen 2000 szavazat -nem látszott behozhatatlannak. De még ha a VK részéről nem is számoltak komolyan a győzelemmel, a Baschra annak idején leadott 5227 szavazat akkor is a mérleg nyelvének szerepét játszhatta a kormánypárt és az ellenzék között. Távolmaradásuk a választási arénától olyan előnynek látszott, amely a kormány számára is ért annyit, hogy engedélyezzen a VK-nak egy hetilapot.

A számításba csak ott csúszott be hiba, hogy a bonyhádi választókerület olyan képviselőjelöltet kapott, aki ideálisan megfelelt a helyi követelményeknek; egy német és paraszti származású, odavalósi, ott lakó kisgazdapárti politikust: Klein Antalt.1 Megválasztása olyan biztosnak látszott, hogy a kormánypárt sem állított ellenjelöltet. így nem is volt érdekelve a választás kimenetelében. Ezért mikor a közvetítésre fölkért budapesti német követ, ErdmannsdorfF 1937. december 24-én felajánlotta az alkut a VK részéről a miniszterelnöknek, nemcsak hogy teljes elutasításban volt része, hanem a kormányfő még meg is leckéztette, miszerint egy abszolút magyar belpolitikai ügybe egy követnek nem illik beavatkozni.2

Bár a kormánypárt visszalépése azzal fenyegetett, hogy nemzeti egységfront alakul ki a VK jelöltjével szemben, ez mégis a részvétel mellett döntött, eredeti tervén csupán annyit változtatva, hogy Mühl helyett Goldschmidtet, Basch helyettesét, a Deutscher Volksbote szerkesztőjét indította „népi német" programmal. A programválasztás újabb hiba volt mert a népi német platform alternatívája csupán a német-magyar lehetett. Ezt pedig Klein annál nagyobb hitellel képviselhette, mert tiszteletbeli tagja volt az MNNE vezetőségének.

Hogy a Kisgazdapárt milyen jelszavakkal vívta választási kampányát, arról teljes őszinteséggel számol be - már a választási győzelem után - a párt lapja, a Független Kisgazda 1938. január 16-i számában. Eszerint a választáson nem kisebb dologról volt szó, mint arról, hogy a választók Magyarország mellett vagy pedig ellene foglalnak-e állást.3 Kameradschaft által zászlóra írt „népi német" program tehát már a Kisgazdapárt szemében is egyértelműen állam- és nemzetellenes programnak számított.

Goldschmidt így az 1938. január 6-i nyílt szavazáson látványos vereséget szenvedett. Csupán 2566 szavazatot kapott ellenfele 10 530 szavazatával szemben. Választási vereségét a nyílt szavazástól valóban elválaszthatatlan választási terrorral magyarázta. Goldschmidt szavai megmagyarázzák ugyan a vereség tényét, de mértékét nem. A triumfáló Neues Sonntagsblatt teljes joggal utat rá egyrészt arra, hogy a népi német tábor nem is egészen három év alatt híveinek 50%-át elvesztette (1935-ben Basch még 5227 szavazatot kapott), másrészt -még nagyobb igazsággal - arra, hogy Goldschmidt nemcsak központilag nem tudott túlsúlyt kialakítani, hanem még helyileg sem. Mindössze 3 községben szerzett többséget. A többi helyen csupán néhány tucat, legföljebb néhány száz szavazat esett rá.4 Ebből arra lehet következtetni, hogy a Kameradschaft szervezkedése a bonyhádi választókerületben még túlságosan gyönge volt ahhoz, hogy egy magyarországi választás roppant feladataival megbirkózzék.

A bonyhádi választás kétségen kívül a német magyar gondolat győzelme és a népi német eszme veresége volt. Egyben győzelme volt a helyes magyar kisebbségpolitikának is? Erre nem válaszolhatunk egyértelmű igennel. Nem a Kameradschaft elleni fellépésben volt a hiba - ez lényegében a politikai célszerűség kérdése volt —, hanem abban, hogy ezt a negatív állásfoglalást nem támasztotta alá pozitív nemzetiségi program. Amit a Kisgazdapárt 1938-ban a kisebbségeknek, így a német kisebbségnek is ígért, az nem több, hanem kevesebb volt az 1935-ben ígértnél. Az új bonyhádi képviselő, Klein sem tudott többet mondani annál, mint hogy meg kell engedni mindenkinek anyanyelve használatát a magánéletben, meg hogy az állam minden kisebbségi ember számára lehetővé teszi bármilyen pozíció, méltóság betöltését. Itt bizonyítékként saját magára hivatkozott. Az anyanyelvhasználatnak a magánéletre való korlátozása azonban ellentétben van egyrészt a trianoni békeszerződéssel, amely megfelelő könnyítéseket ír elő a kisebbségi nyelvek írásbeli és szóbeli használatára a bíróságok előtt (58 cikkely, 4. bek.),5 másrészt tételes magyar törvénnyel, az 1924. évi II. törvénycikkel, amely a 20%-os nyelvi kisebbséggel rendelkező területen elrendeli a kisebbségi nyelv ismeretét.6 Ami pedig a kisebbségi egyének Klein által emlegetett, C. A. Macartney által is méltányolt7 korlátlan emelkedési lehetőséget illeti, ez csak azokra volt érvényes, akik kisebbségi származásuk mellett - vagy inkább: ellenére — magyaroknak vallották magukat, vagyis asszimilálódtak. Ilyen volt Klein Antal is, az MNNE vezetőségének túlnyomó többségével.

Bár Klein ragyogó választási sikerét elsősorban személyes adottságainak, a kedvező körülmények összejátszásának és nem utolsósorban a kormánypárt távolmaradásának köszönhette, az MNNE a maga győzelmét látta benne. König miközben a politikai érzéketlenség és hozzá nem értés iskolapéldájának mondja Goldschmidt bukását, túlságosan messzemenő és kedvező következtetést von 1e ebből a kultúregyletre vonatkozólag, ti., hogy a félve félt „...kísértetek a valóságban csupán árnyék és levegő voltak."8

A VK azonban választási veresége ellenére sem volt árnyék és levegő, ellenkezőleg egyre komolyabb akadály az MNNE szervezkedésének útjában. Különösen ez volt a helyzet Baranyában, ahol egyhónapos kemény szervezőmunkának9 mindössze 1 új helyi csoport megalakítása lett az eredménye.10 A szervezkedés igazában véve nem tudott kibontakozni.

A sikertelenség kiélezte a vezetőségen belüli ellentéteket, és heves vitákra vezetett. A vezetőség egyes tagjai, úgy elsősorban Faul-Farkas János főtitkár és Annabring Mátyás központi szervező titkár túl lassúnak találták az iskolareform megvalósítását, amelytől pedig nézetük szerint az egyesület léte függött. Mikor azonban nyilvánosságra akarták hozni, hogy nem egyszerűen az alsóbb fokú közigazgatási és közoktatási hatóságok, mégcsak nem is az egyházak állandóan emlegetett ellenállása okozza a nehézséget, hanem a kormány határozatlansága, bizonytalansága, az iskolareform buktatójának bizonyult szülői konferenciák rendszeréhez revíziós célból való makacs ragaszkodása,11 König azzal intette 1e őket: nem indíthatnak nyílt harcot a kormány ellen, mert ez az egyesület halálát jelentené: „Fakarddal nem lehet gépfegyvereket megrohamozni!"12

Az iskolakérdésen kívül ellentét volt a vezetőségen belül a szervezkedés kérdésében is. Mikor Annabring megkérdezte Gratzot és Pintért: miért nem szervezkedhet az MNNE Tolnában, Somogyban és Veszprémben, azt a választ kapták, hogy Somogy és Veszprém már annyira elmagyarosodott, hogy ott az egyesületnek semmi keresnivalója.13 A valódi ok persze nem az elmagyarosodás volt, hanem a Dunántúlt bekerítő összefüggő német övezet kialakulásának megakadályozása.

Újabb megoszlást vitt be a vezetőségbe König állítólagos németellenes beállítottsága. Emiatt nemcsak Annabring, hanem Stumpfes Kronfuss is követelte eltávolítását.14

Minthogy ezeket az elvi ellentéteket az egyesületen belül nem lehetett megoldani, elkerülhetetlenné vált a szakítás. Gratz Faul-Farkast még 1937. október 15-én felmentette bizonyos adminisztrációs megbízatások alól; főtitkári és szerkesztői minőségében azonban egyelőre meghagyta. December hónapban azonban ezektől is megvált, és csatlakozott a korábban vele nem nagyon rokonszenvező ellentáborhoz, részt véve Goldschmidt korteshadjáratában.15 Bäumel Vilmos pénztáros 1938. január 13-án,16 Annabring Mátyás a rákövetkező napon mondott fel.17 Mindannyian a VK-nál kötöttek ki, ami kétségtelenül csorbította az MNNE presztízsét.

A német magyar és a népi német irányzatoknak 1937/1938 fordulóján a bonyhádi választásban tetőződő harcába német hivatalos körök, sőt a német sajtó sem avatkozott be. Ezt a Neues Sonntagsblatt a decemberi berlini tárgyalások után természetesnek vette, és annak jeleként értékelte, hogy a Harmadik Birodalom elhatárolja magát a VK-tól, amely amellett, hogy semmit sem használ a magyarországi németségnek, egyenesen árt a magyar-német baráti kapcsolatoknak.18 De más jelek is arra vallottak, hogy a birodalom többé nem teszi kockára a magyar—német barátságot a magyarországi németkérdés meg-bolygatásával. Magyarországon nagy visszhangot keltett Frick birodalmi belügyminiszter stuttgarti beszéde, amelyben dicsérőleg emlékezett meg a magyarországi németség helyzetéről, míg a romániai németségről azt mondta, hogy helyzete rosszabbodik. A beszédet az MNNE részéről egyrészt azoknak a stuttgarti köröknek címzett válaszként értékelték, amelyek az egyenetlenség magvait hintik el magyarok és németek között, másrészt az utódállamok magyar-német kisebbségeinek együttműködésére vonatkozó tanulságot vontak 1e belőle.19

Németország ebben az időben mindent elkövetett annak érdekében, hogy a népeknek az új népiségpolitikai irányvonal miatt támadt aggodalmait elaltassa. Ezért a nemzetiszocialista pártvezetőség előírta minden állami és párthivatal számára a szigorú disztinkciót „külföldi német" és „népi német" között. Ezenkívül Hess magyarázó körútra küldte a Nemzetiszocialista Párt Külföldi Szervezete államtitkári rangban álló, csupán a külügyminiszternek alárendelt vezetőjét,20 E. W. Bohle gauleitert. Magyarázó körútja során Bohle járt Londonban. 1938 januárjának végén pedig négy napos hivatalos látogatásra, Magyarországra érkezett.

Bohle 1938. január 24-én Darányi miniszterelnök, Kánya külügyminiszter, Hóman kultuszminiszter és Széli belügyminiszter jelenlétében előadást tartott a „Német Nemzeti Szocialista Munkáspárt Külföldi Szervezetéről" címmel. Miután a maga módján ismertette a külföldi szervezet működésének alapelveit, élesen bírálta azokat az egyedi személyeket és egyáltalán nem mértékadó helyeket, amelyek megkísérelték „a magyarországi németséget felbújtani a magyar állam ellen." Biztosította hallgatóit, hogy német részről az ilyenfajta „mesterkedéseket" „a legmesszebbmenőén helytelenítik. A Birodalom nem gondol arra, hogy Magyarországgal való kapcsolatait „politikai fantaszták nem hivatalos kiruccanásai" által, akár csak a legcsekélyebb mértékben is megzavarja. A magyarországi németségnek a birodalom csupán kulturális jogokat kíván. Ugyanakkor Bohle óva intett attól is, hogy birodalmi németeket üldözzenek külföldön csak azért, mert nemzetiszocialisták.

Az államtitkár „korrekt, határozott" állásfoglalása magyar hivatalos körökre megnyugtatólag hatott, és egyelőre megszabadította őket a pángermanizmus lidércnyomásától. 1938. március 19-én Erdmannsdorff budapesti német követ jelenthette kormányának, hogy a magyar kormány Bohle államtitkár itteni fejtegetéseire való tekintettel, amelyeket „jelentős hivatalos nyilatkozatnak fog fel", hozzájárul a Német Nemzeti Szocialista Munkás Párt magyarországi országos csoportjának felállításához.21

Bohle beszédéből a népi német irányzat édeskevés bátorítást olvashatott ki; annál többet a német-magyar irányzat. Aligha lehet véletlen, hogy Klein Antal Bohle távozása után indította meg a parlamentben azt a nagyszabású támadást, amely végül is Huss Richárdnak a népi német mozgalomból való kiválására vezetett. Klein azzal kezdte interpellációját, hogy Huss tevékenységét az utóbbi időben két illetékes hely is jogerősen elítélte: egyrészt a bonyhádi választókerület, amely nemet mondott az ő jelöltjére, másrészt Bohle államtitkár, aki kijelentette, hogy a magyarországi németségnek a birodalom csupán kulturális jogokat kíván, és elszántan szembehelyezkedik egyes fantasztáknak a magyar-német jó viszonyt megzavaró törekvéseivel.

Klein a továbbiakban tiltakozott az ellen, hogy Huss és barátai a magyarországi németség vezéreinek játsszák ki magukat, és ellenfeleiket a német ügy elárulóinak bélyegezzék. Illojalitással, sőt pártütéssel vádolta Husst, mert a Basch-ügyben Gratz ellen foglalt állást. Támadta Huss lapját, a Deutscher Volksbotet, amely olyan követeléseket támaszt, mint népi tanítók helyezése német iskolákba, német tanítóképző felállítása, népi világnézet terjesztése, és ezzel a kormány iskolapolitikája ellen foglal állast.

A képviselő ezután a Kamradschaft pénzforrásait bolygatta meg, föltéve a kérdést: milyen anyagi eszközökből tartják fenn a 20 főt befogadó budapesti főiskolai diákotthont, és az ugyancsak budapesti Kultúra Kft.-t? Követelte, hogy a Német Birodalomból német kulturális célokra érkező minden összeg a VKM-en keresztül jöjjön az országba.

Hóman Bálint kultuszminiszter a Huss ellen folyamatban lévő - egyébként saját maga által kért - fegyelmi vizsgálatra való hivatkozással lényegében kitért az állásfoglalás elől. Huss pénzforrásainak kérdését még csak nem is érintette. Az iskolarendelet végrehajtását 1939 végére tolta ki, holott ennek eredeti határideje 1938. szeptember 1. volt.22

Kleinnek Huss elleni támadása nagyrészt a VK elleni közkeletű vádakat ismételte meg. Új elem benne Hussék iskolapolitikájának támadása olyan követelések alapján, amelyeket a romániai németség bátran hangoztathatott, sőt amelyek már egy nemzetközi egyezményben, az 1933. március 10-én, Belgrádban megkötött román-délszláv egyezményben is lecsapódtak.23 Az interpelláció legnagyobb újdonsága azonban az volt, hogy egy népi német vezető elleni támadás alapjául egy német hivatalos tényezőnek, Bohle államtitkárnak előadása szolgált. Ha valami, akkor ez joggal aggaszthatta a népi német tábort.

Hogy a birodalmi német vezetők a német kisebbségi kérdést - ezen belül a magyarországit is - egyre inkább a nagypolitika, Ausztria bekebelezése, Csehszlovákia feldarabolása függvényének tekintik, más fejlemények is igazolták. Pataky államtitkár berlini megbeszéléseinek eredményeképpen 1938. február 11-12-én, szudétanémet pártküldöttség érkezett Budapestre K. H. Frank, Konrád Henlein helyettese és F. Künzel képviselő személyében. A küldöttség Darányival, Kányával, Patakyval, továbbá Bethlen István gróf volt miniszterelnökkel való tárgyalása során megegyezett egy csehszlovákiai magyar-németszlovák együttműködésben, amelynek bevallott célja Csehszlovákia szétrobbantása volt. Ezzel létrejött az a magyar-német revíziós blokk, amelynek összekovácsolása az 1930-as évektől a magyar külpolitika elsőrendű törekvése volt. Eddig német részről a magyarországi németség rossz helyzetére való utalássál következetesen kitértek a magyar óhaj teljesítése elől. Most azonban a magyarországi németség helyezte már nem volt többé akadály az összefogás útjában. Nem azért, mintha időközben jobbra fordult volna sorsa, hanem mert ez a szudétanémeteket egyáltalán nem érdekelte. Egykedvűen hallgatták Pataky elmefuttatását arról, hogy a VK vezetői Basch, Goldschmidt, Huss ugyan tisztességes emberek, de - politikai romantikusok stb. Bár a kisebbségi kérdés vitájába a szudétanémetek nem mentek bele, mégis meglepte őket, hogy a vezető magyar politikusoktól - Bethlentől éppen úgy, mint Kányától - mennyire idegen a népiségfogalom. A magyar revíziót még mindig a Szent István-i állameszmére, a németet pedig a német birodalmi eszmére építik.24

A magyar politikai vezetők az 1938. február 4-én kinevezett új birodalmi külügyminisztertől, Joachim von Ribbentroptól sem vártak mást, mint ennek a kisebbségi politikának folytatását. Sztójay berlini magyar követ, a nála március 4-én tett első hivatalos látogatása alkalmából nem véletlenül hangsúlyozta a novemberi berlini megállapodások betartásának jelentőségét.25 A VDA gleichschaltolásának is azért örültek elsősorban a magyar politikai körök és az MNNE vezetői, mert úgy vélték, hogy a hivatalos német politikai apparátusba beépített különböző kisebbségi szervezetek is most már ezt, a magyar kormány számára kedvező politikai irányt fogják követni.26

A birodalom kisebbségpolitikájának változatlansága újabb haladékot adott a magyar kormánynak a németkérdés megoldására. Elsősorban az iskolaügyben lehetett és kellett is előrelépni, mert a Gömbös-féle rendelet kiadása óta eltelt két évet lényegében elfecsérelték, a végrehajtásra kitűzött határidő: 1938. szeptember 1. pedig vészesen közelgett. A siker útjában a legnagyobb akadályt a szülői értekezletek jelentették, amelyek kellő pedagógiai tájékoztatás híján úgy vélték: az anyanyelvhasználatra elég a család, az iskolának a boldoguláshoz szükséges magyar nyelv elsajátíttatásával kell csak törődnie. A kétnyelvű oktatást sokan bábeli nyelvzavarnak képzelték, aminek az lesz a vége, hogy a gyermek végül sem németül, sem magyarul nem fog tudni. De elevenen élt még az a félelem is, hogy a kisebbségi iskola választásáért a pángermanizmus vádjának és az ezzel járó megtorlásnak teszik ki magukat. A kisebbségi iskola mellett agitálok nyomában olykor feltűntek a csendőrök is.27

Ezek a tisztázatlan pedagógiai, szociológiai és ideológiai kérdések nagyon is tisztázódott politikai aggodalmakkal együtt oda vezettek, hogy a szülői értekezletek egyrészt kiszámíthatatlanok, másrészt állhatatlanok voltak. Döntéseiket állandóan váltogatták, megbontva ezzel a falu békéjét. Olyan állásfoglalások születtek, amelyeket alig lehetett indokolni. A 82,9%-ig német anyanyelvű Herend (Veszprém m.) pl. eredetileg a magyar nyelvű oktatás mellett döntött, bár ezt a döntés utóbb sikerült korrigálni.28 A dunaharaszti (Pest m.) iskola is magyar nyelvű maradt, noha 5847 magyar mellett 2126 német lakosa volt29 stb. Egymást követték az ellentétes döntéseket hozó szülői értekezletek. A nézeteltérésekbe gyakran a sajtó is beavatkozott, kibontás helyett még jobban összekuszálva a szálakat.

Az egyre fogyó idő és az egyre növekvő problémák újabb kormányintézkedést követeltek, noha az előző csak nemrégiben, 1937. december közepén született. 1938. március 2-án Hóman Bálint elnökletével tárcaközi értekezlet ült össze a VKM-ben a kisebbségi tannyelvű iskolák átszervezése tárgyában. Gratz Gusztáv bejelentette, hogy a falusi értelmiség, vezetőség, nemkülönben az uszító, fenyegető hangú sajtó olyan nyomást gyakorol a szülőkre, hogy ők nem képesek az egységes kisebbségi rendszer bevezetésére vonatkozó kívánságukat kifejezésre juttatni. Lehetővé kell tehát tenni az írásbeli akaratnyilvánítást is. Pataky államtitkár a tanítóság rosszul értelmezett hazafias felbuzdulása mellett egyéni okokban, kényelemszeretetben, a kisebbségi oktatással együtt járó nagyobb megterheléstől való húzódozásban, Beyer Ede tanügyi tanácsos, Kosa Kálmán miniszteri osztályfőnök pedig az egyházak ellenállásában látja az iskolarendelet végrehajtásának legfőbb akadályát. Hóman az utóbbira vonatkozólag kijelenti, hogy egy kétszakaszos törvénnyel hajlandó a kisebbségek oktatási ügyét állami feladatnak minősíteni és az összes kisebbségi tannyelvű iskolákat állami kezelésbe venni. Egyébként a kisebbségi iskolák átszerveződésének 1938. szeptember 30-áig be kell fejeződnie.30

A Hóman által elrendelt, március 14-én megtartott értekezlet azoknak az akadályoknak elhárításával foglalkozott, amelyet az állami, a községi, de főleg az egyházi iskolák állítottak az iskolareform útjába. A két nappal később, 1938. március 16-án kiadott 108900/1938. VKM sz. rendelet 23 község képviselőtestületét szólította fel megfelelő állásfoglalásra a kisebbségi iskolák ügyében, megjegyezvén, hogy a múlt és jelen tanév folyamán összesen 57 kisebbségi tannyelvű iskola tért rá „mind nemzetnevelési, nyelvi és tárgyi szempontból is minden jogosan támasztható igényt kielégítő" eredménnyel az újrendszerű oktatásra.31

1938. március vége felé a parlament is foglalkozott az iskolakérdéssel. Elsőnek Apponyi György gróf sürgette a német iskolakérdés megoldását. Pintér László - Gratznak a március 2-i, tárcaközi értekezleten elfoglalt álláspontját követve - bírálta a szülői értekezletek rendszerét, és olyan formula alkalmazását ajánlotta, amellyel minden további nélkül be lehet vezetni a kisebbségi nyelvoktatást. A szülői konferenciák rendszere Klein Antal szerint sem vált be. Az iskolakérdés a német községekben eddig alig 33%-ig oldódott meg.

Hóman Bálint válaszában az 1938/39. tanév kezdetét jelölte meg az iskolarendelet végrehajtása határidejének.32 A szülői értekezletekben megtestesülő szabad akaratnyilvánításhoz azonban a miniszter szerint az elszakított magyarságra való tekintettel nem lehet hozzányúlni. Erre Pintér úgy módosította előterjesztését: számára csupán az a fontos, hogy a szülői akarat valamilyen formában kifejezésre jusson. Ha ezt szülői értekezletekkel nem lehet elérni, meg kell változtatni a rendszert.33

Most már a legmagasabb kormányfórumok is úgy érezték, hogy ütött a cselekvés órája a kisebbségi iskolaügyben. A miniszterelnökség, nem bízva a VKM márciusi rendeletének sikerében, maga intézkedett. Április 13-án Pataky Tibor államtitkár a németlakta megyék főispánjaihoz intézett 15535/1938. ME II. sz. rendeletében igyekezett eloszlatni a rendelet végrehajtásával kapcsolatos legfőbb aggodalmat, azt nevezetesen, hogy nem tiszta német nyelvű, hanem vegyes, magyar-német nyelvű oktatásról van szó. Még fontosabb volt a rendeletnek az az intézkedése, amely végre eloldotta az iskolareformot a szülői értekezlet pányváitól, és lehetővé tette a szülők írásos állásfoglalását. Az írásbeli nyilatkozatot a tanfelügyelő útján a VKM-be kellett fölterjeszteni. A miniszterelnökség most már ilyen alapon kért a VKM által felszólított 23 községtől írásos nyilatkozatot az egységes kisebbségi iskolatípus bevezetésére vonatkozólag. Az első reagálások Pest megyéből - ahol 12 községet szólítottak fel — kedvezők voltak: mindjárt 5 iskola adott pozitív választ.34 Úgy látszott, a kisebbségi iskolaügy elmozdult a holtpontról.

Ennyi azonban kevés, mérhetetlenül kevés volt a népi német irányzat számára, amely iskolai követeléseiben messze a kormány és az MNNE előtt járt. Ezt bizonyítja a Nation und Staat 1938. januári számában Követelés és jog, ül. Végrehajtás és tény címmel megjelent 9-9 pontból álló program, 111. helyzetelemzés a magyarországi németség iskolaügyi követeléséről. Ezek az óvodáktól a népiskolákon és a különböző ismétlő szakiskolákon át egészen a középfokú és középiskoláig, a polgári iskolákig és a tanítóképzőkig terjedő széles skálán helyezkednek el.35 Bár az iskolai követelések körét nem lépik át, a tanítóképzők és a középiskolák igényével már az önálló német népi értelmiség kialakításának szándékát jelzik, amelynek megakadályozása viszont mindig a magyar kisebbségpolitika elsőrendű célkitűzése volt.

Miközben Magyarországon az iskolaháború folyt, Kelet-Közép-Európában kirajzolódtak a nagy háború körvonalai. Az osztrák függetlenség végnapjait élte, és Csehszlovákia léte is veszélybe került. A német hatalmi túlsúly kialakulásából a népi német irányzat azt a következtetést vonta 1e: ütött az óra a magyarországi német kisebbségi párt megalapítására! Mikor azonban Goldschmidt és társai a VDA-nál, a párt külföldi sajtószolgálatánál, a Tényleges Propaganda nevű szervezetnél szóba hozták ezt a tervet, legnagyobb meglépésükre lebeszélték őket róla, mondván, hogy az új német—olasz megállapodás következtében a német befolyás Délkelet-Európában amúgy is növekedni fog, „ily módon a magyar kormányra is nyomást fognak gyakorolni a magyarországi németség kulturális szervezkedése és iskolai tannyelv végleges rendezése ügyében". A birodalmi körök tehát továbbra is kitartottak a Hess-Darányi-Bohle-féle kisebbségpolitikai vonal mellett. Magyarország számukra egyre fontosabb külpolitikai támogatása fejében csupán a hazai németség kulturális és iskolai igényeinek kielégítését támogatták, és - a többi délkelet-európai német kisebbségtől eltérően - nem osztottak ki rá semmiféle politikai szerepet. A népi németek legföljebb azzal vigasztalhatták magukat, hogy az 1938. március 1-20. közt Berlinben időző Basch új utasításokkal tér majd haza.36

Az „új utasításokat" azonban nem annyira Basch, mint inkább a gyorsuló idő és események hozták magukkal. 1938. március 12-13-án Hitler bekebelezte Ausztriát, és hozzáfogott - mint I. Popov írta a Pravda 1938. március 23-i számában - Kelet-Európa és a balkán leigázásához, egy második világháború kirobbantásához.37 Bár a magyar kormányköröket nem érte meglepetésszerűen az Anschhluss, még az ő megnyugtatónak szánt nyilatkozataikon is átüt a bizonytalanság és aggodalom.38 A magyar közvéleményt pedig olyan nyugtalanság rázta meg, hogy azt Londontól39 egészen Moszkváig40 érezték. Ez a megdöbbenés persze nem volt akadálya annak, hogy egyes jobboldali körök, sőt -a külföldi sajtó szerint - maga a magyar kormány is41 meg ne próbálja „egy régi barátunk" (Horthy), azaz Ausztria szerencsétlenségét a maga javára kiaknázni, és Burgenlandnak vagy legalábbis magyarlakta részeinek (?) visszacsatolását követelje. Végül azonban örülhettek annak, hogy megkapták a németmagyar határra vonatkozólag ugyanazt a garanciát, amelyet a Németországgal szomszédos többi állam. így legalább sikerült elcsitítani a Nyugat-Magyarország, ill. a Dunántúl bekebelezésére vonatkozólag felújult régi aggodalmakat.42

Az a körülmény, hogy - mint a Frankfurter Zeitung vezércikkében írta -„nemcsak Olaszország, hanem Jugoszlávia és Magyarország is szomszédaink lettek..."43 más perspektívába állította a délkelet-európai német kisebbségek kérdését is. Ezzel magyar részről is számoltak. Kánya amikor a parlament külügyi bizottsága előtt taglalta az Anschluss által előidézett problémákat, ezekközt aggodalommal említette az osztrák nemzetiszocialistáknak a birodalmiaikénál is nagyobb radikalizmusát, „ami a magyarországi német kisebbségek kérdésében talán némi nehézségeket fog előidézni."44

Minthogy a hitleri agresszió következő célpontja Csehszlovákia volt, és az erősen nemzetiségi összetételű ország sorsa nem kis mértékben nemzetiségeitől függött,45 a magyarországi németség nagy érdeklődéssel figyelte az ottani német kisebbség magatartását, mint ami iránymutató lehet az ő számára is. Az Anschluss meghozta a csehszlovákiai német pártok egyesülését, minek folytán a Henlein-vezette, nagy szudétanémet harci front a csehszlovák parlament legerősebb ellenzéki pártja lett. A szudétanémetek példája egyesítőleg hatott a magyarokra és a szlovákokra is.46 Létrejött a magyar kormánytól régóta áhított revíziós célú magyar-német kisebbségi együttműködés. Ehhez az autonómiához való joguk elismerésének viszonzásaképp a szlovákok is csatlakoztak, Hlinka vezetésével.47

A csehszlovákiai német egység Magyarországon is megerősítette az egységtörekvéseket. Az MNNE, mint mindig, most is hajlandó volt a megegyezésre, de kapitulációra nem. így hát a VK elhatározta, hogy a német egységet az, az MNNE kizárásával fogja megteremteni, mégpedig úgy, hogy egymás után elhódítja tőle a helyi csoportokat. Hogy egy ellenakciónak a lehetőségét is kizárják, formálisan, a látszat kedvéért a tagság töredékével fenntartották az MNNE helyi csoportját, a tagság tömegét azonban saját táborukba szervezték. Bácsalmáson (Bács-Bodrog m.) pl. az MNNE-nek 43, a Kameradschaftnak azonban 300—350 tagja volt. Mikor Leber Lajos, központi titkár gyűlést akart tartani, szóhoz sem engedték jutni. Erre a jegyző a gyűlést a titkár pedig a helyi csoportot feloszlatta azzal, hogy majd újjá fogják szervezni.48

A hazai németség válaszúton állt; melyik szervezetben, az MNNE-ben vagy a VK-ban találja-e meg a maga nemzetiségi identitástudatát? E körül a kérdés körül robbant ki az az ideológiai, politikai harc, amelyben mind a két fél legjobb erőit vetette be.

A polémiát König Antal kezdte A hazai németség két frontja c. Magyar Szemlebeli cikkével. Az egyik front a cikkíró szerint Bleyer frontja, amely a német népi jellegnek és nyelvnek a magyar haza iránti hűséggel való összeegyeztetésén alapszik. Ezen a fronton repedések támadtak egyrészt a magyar közvélemény ellenséges magatartása az iskolakérdés megoldatlansága, másrészt a nemzetiszocializmustól fűtött, radikalizmusra hajló fiatal német munkatársak türelmetlensége miatt. Utóbbiak szakítottak az MNNE-vel, és az általuk alapított VK-t a német érdekek egyetlen képviselőjének hirdetik, mellé igyekeznek állítani a hazai, és már mellé is állították a külföldi németséget azzal a hamis propagandával, hogy az MNNE renegát szervezet, vezetői, Gratz és Pintér pedig népük árulói, a kormánypolitika eszközei. A harc kimenetelét ugyan előre lehet látni, mert a hazai németség többsége - állítja König - a népművelődési egylet táborában van, de a harcnak még nincs vége.49

König cikkére pro (Katolikus Szemle)50 és kontra (Gündisch Guidó)51 válaszoltak. A cikkben fölvetett témát Gratz fűzte tovább megfontoltan a Magyar Szemle áprilisi számában. A magyarországi németség ügye címmel. Először is visszautasítja Gündischnck azt a vádját, mintha az ő szertelen becsvágya, vezéri ambíciója lenne oka a magyarországi németségen belüli szakadásnak. Hangsúlyozza, hogy elnöki tisztét Bleyer, a kormány és a német kisebbségi szervezetek vezetőinek egyetértésével foglalta el, és töltötte be. A jelenlegi megosztottság oka az, hogy míg Bleyer számára az államhűség és a magyar kormánnyal való jó viszony volt a legszentebb, a nyomába lépő vezetőség a néphűséget és a német kormánnyal való együttműködést tette az első helyre. Ennek a törekvésnek jegyében hozták létre a VK-t, szereztek maguknak külső német politikai és pénzügyi támogatást, élezték ki a magyar kormánnyal az ellentétet olyannyira, hogy az már az egyesület feloszlatását latolgatta. Mikor ő az egyesület megmentése érdekében szabadságolta Bascht, a Kameradschaft szolidaritást vállalt vele egy olyan nyilatkozat keretében, amely a kilépéssel volt egyértelmű, így jött létre a szakadás, amelyet ő többször is próbált megszüntetni, de az ellenzék uralmi vágya ezt mindeddig lehetetlenné tette. Az egység azonban Gratz szerint most is helyreállítható két feltétellel: 1. Meg kell akadályozni a külföldi pénznek a Kameradschaftba való áramlását, és ezt jogos német kulturális célokra kell fordítani. Külföldi pénz nélkül a VK befolyása mindjárt összeroppan. Továbbá 2. sürgősen, még a következő tanév kezdetéig végre kell hajtani a Gömbös-féle iskolareformot.52

Ugyanebben az időben, 1938 áprilisában jelentette meg Gratz Deutschungarische Probleme c. munkáját, amely az MNNE elvi programjának és gyakorlati politikájának igazolása. Gratz könyvével meg akarja szabadítani a magyarországi németséget „kétlelkűségétől". Ezért bár nem tagadja német származását, sőt nyelvi-kulturális szempontból még a német népközösséghez való tartozását sem, a hangsúlyt mégis a magyar társadalmi és államrendbe való beilleszkedésre, a magyarsággal való mindenoldalú együttműködésre helyezi. A népközösség szerinte csak kulturális célokra fogadhat el külső anyagi támogatást, politikaiakra nem. A németségnek külön politikai pártra sincs szüksége, mert ez óhatatlanul a magyarsággal való összeütközésre vezet. A magyarsággal való együttélésnek folyománya lehet a németség természetes asszimilációja, amibe erőszakosan beavatkozni - akár segítő, akár gátló szándékkal - nem szabad. Az asszimiláció egyébként Gratz véleménye szerint nem fenyegeti a magyarországi németség létét. A maga szerepét a német mozgalomban így jellemzi: ő nem renegát, népe árulója, aki egyoldalúan magyar érdekeket képvisel, hanem olyan közvetítő, aki a magyarság és németség jogos érdekeinek összehangolásán fáradozik." Ha ehhez C. A. Macartney nyomán még hozzátesszük, hogy e közvetítő szerepre éppen az tette alkalmassá, hogy már inkább magyar volt, mint német,54 egyet is érthetünk önjellemzésével.

Gratz könyvének megjelenésével egy időben újból felajánlotta az egyesülést az ellenzéknek a Bleyer és az általa képviselt, a Deutschungarische Probleme c. könyvcskében dokumentumokkal is alátámasztott alapelvek alapján. Ha nem, ők haladnak tovább a 14 évvel ezelőtt megkezdett úton azzal a biztos tudattal, hogy a német nép többsége velük tart.55

Gratz könyvét bel- és külföldön egyaránt meleg elismerés fogadta,56 népi német körök azonban - idehaza és külföldön - hevesen bírálták. F. H. Riedl Gratz központi tételét vette célba a „kétlelkű népről", vagyis, hogy a népközösségi tudat megzavarhatja az állampolgári tudatot. Riedl szerint a nép nem egyszerűen az állampolgárok összessége, és a népközösség nem jelenthet kiválást az állam szerinti tagozódásból. Ha ez másképpen lenne, nemcsak a magyarországi németség lenne ilyen tudathasadásos nép, hanem a szomszéd országok magyar kisebbségei is. Riedl elveti a magyarországi németségnek Gratz által használt „deutschungar" megjelölését, amely egyben könyvének címe is. Ez szerinte éppen olyan chiméra, mint lenne a „németdélszláv", „németromán", „magyarszlovák" stb. A helyes kifejezés: „magyarországi német", amely kétséget kizáró módon kimondja, hogy itt „nem egy korcs néphez tartozó valakiről van szó, hanem a német népiséghez tartozó magyar állampolgárról". A „korcs nép"-re való utalás itt nyilván a politikai magyar nemzet elutasítását jelenti, amely gátolja a kisebbségek normális fejlődését. Ugyanakkor nem jelenti egyszersmind a magyar állam elvetését is. Riedl szerint a tudatban több identitásnak is helye van, az állami identitásnak éppen úgy, mint a népi identitásnak. A magyarországi németség nép- és állam hű egyszerre, olyan magától értetődő természetességgel, mint ahogy a gyermek szereti apját és anyját.

Riedl a magyarországi németkérdés kül- és belpolitikai vonatkozásainak megítélésében is keményen ellentmond Gratznak. A Németország és a Magyarország közti viszonyt szerinte nem az rontja meg, ha az MNNE erélyesen síkra száll a kisebbség jogaiért, hanem ha elkótyavetyéli ezeket. A kisebbség kulturális fejlődésének támogatása az anyanép részéről anyagi és szellemi téren nemhogy nem bűn, hanem a szolidaritás parancsa, mint erről a magyarok világkongresszusának jegyzőkönyvei is tanúskodnak. A magyarországi németségen belüli szakadást a külföldi pénzforrásokra visszavezetni a kritikus szerint komolytalan dolog. „A magyarországi németség kérdése sohasem volt pénzkérdés és ma sem az, sohasem volt kenyérkérdés, hanem mindig kulturális kérdés." Politikai követelést tehát Riedl sem támaszt, ő sem lépi át a kultúra területét. Viszont élesen elutasítja Gratz közvetítő szerepét. Gratznak nincs és nem is lehet szilárd és biztos álláspontja, mert vérség szerint és szellemileg nincs belegyökerezve a német népiségbe, amelyből meggyőző erejét és közvetítői hivatását meríthetné.57

Az Anschluss után nyomban kiéleződő csehszlovák válság újabb lehetőségeket nyitott a kelet-közép-európai német nemzeti kisebbségek felemelkedésére. A Szudétanémet Pártvezére, Henlein 1938. április 24-én meghirdette, Karlovy Vary-ban (Karlsbad), 8 pontból álló programját, amelyben teljes területi és közigazgatási autonómiát,58 valósággal „államot az államban" követelt a szudétanémetek számára. Visszautasítás esetén kész volt belülről felrobbantani és Hitler könnyű zsákmányává tenni Csehszlovákiát, eljátszva az „ötödik hadoszlop" szerepét.

A karlsbadi nyolc pont Magyarországon is nyomban ismert lett. Közölte a német magyar irányzat lapja, a Neues Sonntagsblatt59 is. A magyarországi német vezetők közül természetesen senki sem gondolt az „állam az államban" vagy az „ötödik hadoszlop" szerepének eljátszására - erre a németbarát és a csehszlovák kérdés német megoldásában különösen érdekelt Magyarországon semmi szükség nem volt. Arra viszont gondolhattak és gondoltak is a népi német körök, hogy a német kisebbségi kérdés kelet-közép-európai fölértékeléséből hasznot húzhatnak, és elfogadtathatják a magyar kormánnyal a maguk kisebbségi „csomagtervét."

így került sor 1938 áprilisában a VK átfogó, nem csupán kulturális, hanem gazdasági, szociális politikai követeléseket is magában foglaló hétpontos „népi programjának" közzétételére. 1. pontja a karlsbadi 2. pont enyhítésével a népszemélyiség (Volkspersönichkeit) és a népközösség (Volksgemeinschaft) alapelvének elismerését követeli. 2. pontja egy, a szülők megkérdezése nélküli, német iskolarendszer felépítését írja elő. A szülői akaratnyilvánítást ugyanis a falusi potentátok korlátlan terrorja lehetetlenné tette. Ezenkívül német tanítóképző intézet felállítása, német tankönyvek kiadása, magasabb fokú német középiskolák bevezetése, és a német községekben működő 400 óvodának magyar fegyelmező helyekből német közösségi helyekké való átalakítása szerepel még az iskolai követelések között. A népi program 3. pontja teljes sajtószabadságot, a 4. korlátlan egyesülési szabadságot, az 5. gyűjtési szabadságot, a 6. német hitéleti vezetést és ennek érdekében legalább egy német papnevelő intézetet, a 7. a németség politikai pártjának elvi engedélyezését követeli, országgyűlési képviseletük érdekében.60

A népi program legjellemzőbb vonása, hogy megszűnik benne az iskolakérdés uralkodó szerepe, és ezt a politika veszi át. A 7. pontból csupán 1., ill., ha a papnevelő-intézet felállítását is idevesszük, két pont foglalkozik az iskolaüggyel - igaz, hogy az óvodáktól egészen a főiskolákig (papnevelés) tartó íveléssel -; a többi mind politikai követeléseket tartalmaz. Ezeknek nem is önmagukban vett felmerésük érdekes - hiszen javarészük szerepel a különböző nemzetiségi törvényekben, rendeletekben az 1868. évi XLIV. tc.-től a 4044/1919. ME sz. rendeleten át egészen a 4800/1923. ME sz. rendeletig és az 1924. évi II. tc.-ig -, hanem sajátos kapcsolódásuk a németségnek népszemélyiségként és népközösségként való elismeréséhez. Ennek elfogadásával megdőlne az egységes politikai magyar nemzet hét évtizedes dogmája, a németség - és vele együtt a többi nemzetiség is - népszemélyiség, népközösség, azaz nemzetiségi individualitás lenne, amelyet nemcsak egyénenként, hanem kollektive is megilletnek bizonyos jogok és kötelességek.

Mi lett a népi program további sorsa? Egy, 1938. május végi, belügyminisztériumi heti összefoglaló jelentés tudni véli, hogy Basch az ország németlakta vidékein lázas agitációba kezdett a „népi program" mellett, és hogy az iskola-és templomkérdésben szervezett összeütközésekkel igyekszik magát tárgyalóképes helyzetbe hozni a magyar kormánnyal szemben vagy kiprovokálni a német kormány beavatkozását akár egy dunántúli bevonulás mértékéig is.61 Ennek az állításnak azonban nagyon csekély a valószínűsége. Az iskola- és templomkérdés még Hitler számára sem lehetett elfogadható ürügy egy Magyarország elleni fellépéshez, amely mellesleg egész csehszlovák-ellenes felvonulási tervét keresztezte volna. Basch korántsem lehetett olyan ostoba, mint az őt figyelő belügyi szervek!

Bár Gratz váltig azt hirdette, hogy a hazai németség többsége az ő táborában van, és az ellenzék látszólagos hatalma pénzforrásainak elzárásával magától összeomlik, ezt a megállapítást egyre többen vonták kétségbe nemcsak idehaza, hanem külföldön is. Jellemző, hogy amikor 1938. május 5-én többhónapos szünet után újból megjelenik a kisebbségi kérdés a magyar-német diplomáciában, ez Gratz személyével kapcsolatban történik. A magyarországi látogatásra készülő és a Volkstum-kérdést hivatalból intéző Frick belügyminiszter azt a kérdést pendítette meg Sztójay magyar követ előtt: nem lehetne-e Gratz helyébe Bascht, ill. Husst állítani, mert a Gratz-féle megoldásnak tudomása szerint nincsenek hívei. Szóba került még az iskolakérdés is, amiről a követ adott némi tájékoztatást.62

Időközben Magyarországon kormányváltozás történt. 1938. május 14-én, a bel- és külpolitikában egyaránt túlságosan jobbra csúszó Darányi-kormányt Imrédy Béla kormánya váltotta fel, azzal a feladattal, hogy belül a nyilasok visszaszorításával vessen gátat a további jobbra tolódásnak, a külpolitikában pedig angol, olasz kapcsolatokkal ellensúlyozza az erős német függést, vagy legalábbis érvényesítse jobban a lavírozás politikáját.63 A Frick által fölvetett kérdésre így hát kormányra lépésének előestéjén az új kormányfő válaszolt Erdmannsdorff követnek, mégpedig elutasítólag. Imrédy szerint a kisebbségi kérdésben bizonyos határokat be kell tartani, és ezeket a határokat egyesek, mint pl. Huss professzor, átlépték. A követ erre Huss helyett a német kisebbség két másik vezetőjét, Bascht és még egy személyt hozott szóba azzal, hogy „ezek hajlandóknak mutatkoztak akkor, amikor Nyugat-Magyarországon a német falvakban nyugtalanság ütötte fel a fejét, és horogkeresztes zászlókat tűztek ki, oda lemenni és a népet megnyugtatni."64 Erdmannsdorff ajánlatára Imrédy nem reagált. Nem adott választ Fricknek az iskolaügyet illető kérdésére sem. A birodalmi kormány magyarországi német politikája tehát még 1938 májusában is csupán a kulturális jogoknál tartott.

Imrédy másnap elhangzott kormányprogramjában a törvényekbe és jogi normákba foglalt kisebbségpolitikai rendszabályok végrehajtását olyan kötelezettségként jelölte meg, amelynek lojálisán eleget kell tenni. A kormány elismeri a nemzetiségek jogát kulturális életük és népi sajátosságaik ápolására. Ugyanakkor kész a legelszántabban szembeszállni a kisebbségvédelem leple alatt űzött állami- és népellenes törekvésekkel.

Az új kormányfő nemzetiségpolitikai programját a hazai németség egykedvűen fogadta. A VK azonban találva érezte magát a kisebbségpolitika orvén folytatott állam- és népellenes törekvésekre vonatkozó kitétel által. Ezért e kifejezések tisztázását kérték tőle. Tapasztalatuk szerint ugyanis a magyar közvélemény egy hamisan értelmezett hazafiságtól indíttatva hajlamos a legtermészetesebb nemzeti követeléseket is állam- és népellenes üzemieknek tekinteni.65

Imrédy kormányzatának első heteiben többször is szóba kerül a parlamentben a németkérdés a korábbról jól ismert tematikával. Riesz Ádám, az MNNE vezetőségének tiszteletbeli tagja május végi beszédében az iskolakérdés megoldását sürgeti, esetleg a szülői értekezletek feláldozása árán is. (Úgy látszik nem tudott arról, hogy az április közepén kiadott kormányrendelet már szakított a szülői értekezletek kizárólagosságával, és más akarat-megnyilvánulási formákat is elfogadott.) Pintér Lászlóval, az MNNE igazgatójával ellentétben nem látja elegendőnek a német tanítóképzésre vonatkozólag tett intézkedéseket. Ezért javasolja, hogy Budapest mellett Pécsett és Szekszárdon is állítsanak föl egyéves tanfolyamot.66 Pintér és Klein képviselők ugyancsak síkra szálltak a kisebbségi iskoláztatásért.

Imrédy, jó két héttel kormányra lépése után újból foglalkozott a németkérdéssel. 1938. június 2-i beszédében váratlanul, élesen kikelt azok ellen - mint ő nevezte - a „begyöpösödött agyak" (zurückgebliebene Gehirne) ellen, akik az alsó fokú közigazgatásban nem engedik érvényesülni a németségnek törvényekben és rendeletekben gyökerező jogait. Újból biztosította a német hivatalos körökkel, amelyek teljesen korrekt álláspontot foglalnak el. A miniszterelnök kitért a németségen belül mutatkozó szakadásra is, amely véleménye szerint nem szolgálja a békés egymás mellett élést. Ez ellen a kormánynak határozottan fel kell lépnie.67

Abban, hogy a kormányfő rövid időn belül másodszor is szóba hozta a német ügyet, tükröződik ugyan a németkérdés növekvő jelentőségének felismerése, de annak, hogy a magyar kormány álláspontja a német kisebbségpolitikában megváltozott, az MNNE-től elkanyarodott és a VK-hoz közeledett volna, semmi nyoma. Bizonyítja ezt a VK-nak a beszédre való reagálása is. A nézeteltérések okát a VK abban látja, hogy míg a magyar közvélemény és ennek szószólói - Kovács Alajostól, a Statisztikai Hivatal volt elnökétől egészen Bajcsy-Zsilinszky Endréig — az asszimilációban látják a németkérdés megoldását, a németség öntudatosodó része ragaszkodik nemzetiségéhez. A békés egymás mellett élés ott bomlik meg, ahol kétségbe vonják a németségnek nemzetiségéhez való alapvető jogát. „Soviniszta mindenki — hangsúlyozza a VK lapja —, aki azt hiszi, hogy az idegen nemzetiséget be kell olvasztani, asszimilálni kell... Soviniszta azonban az is, aki nem akarja észrevenni, hogy a maga népcsoportjainak sem követelheti azt, amit saját kisebbségeinek nem akar megadni."68

Teleki Pál vallás- és közoktatásügyi miniszter költségvetési záróbeszédét ugyanaz a kettős lépés jellemezte, mint a miniszterelnökét. Egyrészt energikus féllépéssel fenyegette meg azokat, akik kisebbségvédelem ürügyén állam- és nemzetellenes politikát folytatnak, másrészt viszont minden állampolgár vitathatatlan jogának nyilvánította a maga anyanyelvének öröklött szokásainak és hagyományainak ápolását. A nemzeti kisebbségek kulturális egyenjogúságának biztosítása szentistváni tradíció, amelyhez ragaszkodni kell. Ebben a kérdésben az agitációt éppúgy meg kell szüntetni, mint a félelmet.

A Neues Sonntagsblatt válasza: mind a kettő akkor fog megszűnni, ha már az utolsó német iskola is az anyanyelvi oktatást fogja élvezni! Nem ők húzták-halasztották ennek a kérdésnek megoldását 14 esztendőn keresztül!69 Az MNNE egyrészt az anyanyelvi oktatásért folyó harc eredménytelenségén elkeseredve, másrészt a VK által kegyetlen versenyre kényszerítve lassan maga is radikalizálódni kezdett.

Az MNNE Soroksáron 1938 júniusának végén megtartott közgyűlése az egyesület utolsó nagy seregszemléje volt. Gratz Gusztáv elnöki megnyitójában találóan jellemezte a hazai németségen belül kialakult helyzetet: a két szembenálló fél „beásta magát", mind a kettő a másik kifáradására számít. Az elnök világosan értésére adta a VK-nak: az egyesülés lehetetlen a vezetés átruházása árán. Az új vezetés vagy a régi politikát folytatja, és akkor fölösleges, vagy pedig élesebb harceszközökhöz nyúl, és olyan harcba viszi a németséget, amelyben az előbb-utóbb elvérzik.

Gratz az egység megbontásáért ezáltal is az ellenzéket tette felelőssé, mert olyan eszközökhöz folyamadott, amelyek nem csupán az új iskolarendelet kivívását tették volna lehetetlenné, hanem az egyesület azonnali feloszlatásával fenyegettek. Ezután hangsúlyozta személy szerint Baschnak, továbbá annak a külföldi csoportnak a felelősségét, amely pénzen egy harci csoportot szervezett az MNNE ellen, és nem bánta, sőt talán egyenesen kívánta a magyarság és németség viszonyának kiéleződését. Ez utóbbi zavarja a magyar-német jó viszonyt is.

Beszédének programbeli részében az elnök csupán egy kérdéssel foglalkozott: az iskolakérdéssel. Ezen a területen jelentős előrehaladás történt, de ez még mindig nem kielégítő. Most azonban a kormány olyan energiával nyúlt a kérdéshez, mint még soha. Gratz biztos abban, hogy a népoktatás a folyó év őszétől már német nyelven fog történni.

Leber Lajos titkár az 1937/38. egyesületi évről szóló jelentésében visszatekintett az MNNE egész addigi történetére a Bleyer-Gratz-Pintér-vonal, — mint mondotta — az egyetlen lehetséges és sikeres kisebbségpolitika igazolása végett. A beszámoló szervezeti része nem ad megbízható képet az egyesület helyzetéről. Nem ismerjük pontosan az egyesületi taglétszámot, csupán annyit tudunk róla: olyan örvendetesen növekedett, hogy 2000 naptárt után kellett nyomatni. Ha ez mind el is fogyott, akkor a létszámot mintegy 12 000 főre becsülhetjük. Ez azonban csupán ideális létszám, mert ebben az időben — mint a bácsalmási példa is mutatja — az MNNE-szervezetek gyakran már nem voltak mások, mint a VK fedőszervei. 1938 augusztusának végén az MNNE-el együttműködni nem óhajtó vagy a VK befolyása alatt álló helyi csoportok száma megyénként a következőképpen oszlott meg: Sopron 2, Tolna 17, Baranya 9, Bács-Bodrog 3, Csanád-Arad-Torontál 1, összesen 32.70 Történt ez annak ellenére, hogy az MNNE-központ kiküldöttei még az év első negyedében meglátogattak minden helyi csoportot.

A beszámoló ezután színes körképet fest az egyesületi élet nyilvános mozzanatairól, a solymári zeneversenyről, az ágfalvi népünnepélyről és mezőgazdasági termékkiállításról, a február 6-i Sváb-bálról, a sváb kedélyesség és a német testvériség eme fölemelő megnyilvánulásáról, a hőgyészi téli mezőgazdasági tanfolyamról, a főiskolai tanulóotthonról, a különböző időszaki rendezvényekről, a Bleyer-emlékünnepélyről, egyesületi otthon létesítéséről, zászlóavatásról, küldöttségjárásról.

Két vidéki küldött felszólalása után sor került a vezetőség megújítására. A választmányba beválasztották dr. Dengl János egyetemi tanárt, dr. Lám Frigyes tanárt, Riesz Ádám képviselőt és másokat.71

Az MNNE közgyűlésének egységfelhívására a VK részéről Goldschmidt válaszolt, kijelentve, hogy a jelenlegi vezetőséggel nem tárgyalnak: „az egyesület élén sem őt (ti. Gratzot - B. B.), sem elvbarátait nem tudja használni népünk még csak cégérként sem." Ezzel a két szervezet közt nemcsak a párbeszéd, hanem a vita is megszakadt. Az MNNE nem reagált többé a VK részéről jövő támadásokra.72

Bár nyilvánvaló volt, hogy az MNNE és a VK közti küzdelem utolsó szakaszába lépett, a német birodalmi kormány semmit nem tett a VK győzelmi esélyének növelésére. Pedig magyar részről szinte provokálták erre. Sterio Leonidas újságíró, a Magyar Nemzeti Szövetség Kisebbségi Osztályának titkára június 23-i, berlini előadásában, arra célozgatott, hogy „a nyugodt fejlődés érdekében további engedményeket kell tennie a kormányzatnak (mármint a magyar kormánynak a VK részére — B. B.), mert minden népnek megvan a joga ahhoz, hogy népi kultúráját tovább fejleszthesse." Német részről azonban nem kívánnak beavatkozni a VK oldalán, mert ez megzavarná a magyar uralkodó körökhöz fűződő viszonyokat éppen most, a Csehszlovákia-ellenes közös fellépés előestéjén. A birodalomnak az az érdeke, hogy a VK legális politikai harc útján érvényesüljön.73

1938-ban új erő jelentkezik a magyar politikai élet porondján: a tömegmozgalommá vált nyilas pártok, 1938 májusáig még úgy gondolják, hogy a kormánnyal való megegyezés révén is hatalomra juthatnak. Darányi bukásával azonban úgy érzik: bezárult előttük a hatalom megszerzésének legális útja, és előtérbe kerülnek a radikális módszerek, a látványos tömegakciók, az ellenzéki demagógia, az illegális szervezkedések stb. Az uralkodó körökkel való egyezkedés politikájáról azonban végleg ekkor sem mondanak 1e.

Az a körülmény, hogy Németország széles körű politikai, diplomáciai, anyagi támogatásban részesíti a nyilas mozgalmat, és a magyar uralkodó körökre, kormányra gyakorolt nyomás eszközeként használja fel őket, noha az idő szerint hatalomra juttatni nem kívánja őket,74 bizonyos illúziókat keltett német kisebbségi politikájukat illetőleg nemcsak népi német, hanem még német magyar körökben is. Ez utóbbiak azonban már 1938 áprilisától kezdenek kigyógyulni tévedésükből, amikor az úri szélsőjobboldal egyik legerőszakosabb képviselője, az 1938 januárjában Pest megye alispánjává választott Endre László a kecskeméti magyar orvos-kongresszuson a magyar faj és a magyar gondolat terjesztésében jelölte meg az idegen fajú, tehát kisebbségi területeken működő orvosok egyik legfontosabb feladatát: „Különösen fontos feladatok várnak az orvosokra a Dunántúl egyes területein, ahol a sváb terjeszkedés rendkívül megnőtt."75 De visszatetszést kelt az MNNE tagságában a magyar nemzetiszocialistáknak az a magatartása is, amellyel minden német megnyilvánulást pángermánnak bélyegeznek, egy szavuk sincs az itt élő félmilliónyi német jogairól, a kisebbségek társadalmi felemelkedését az asszimilációhoz kötik, és önmagukat az ún. pángermán törekvések elleni harc bajnokainak tekintik. A magyar nemzetiszocialisták tehát annak ellenére, hogy külpolitikailag a magyar-német barátság százszázalékos hívei, semmi támogatást nem nyújtanak a magyarországi németség jogos követeléseinek kiharcolásához.76

Egészen másképpen alakult a népi németek viszonya a szélsőjobboldali nyilas, nemzetiszocialista pártokhoz. Nem valószínű, hogy a VK észre nem vette volna e németbarát pártok magyar nacionalizmusának a hazai németség ellen irányuló vonásait, a németbarátság monopóliumának tőlük való féltését. Ennek ellenére mégis bíztak a közös németbarátság ellentéteket kiegyenlítő hatásában, másrészt rá is voltak utalva erre a szövetségre, hiszen az úri jobboldaltól kezdve egészen a munkás baloldalig mindenkivel szemben álltak. Ez magyarázza meg a VK-nak azt az 1938 júliusának végén született és körlevében közölt döntését, hogy mindaddig, míg a népi programban foglalt német nemzetiségi párt meg nem születik, a népi németek csak a magyar nemzetiszocialista pártokat és azokat a politikusokat támogathatják, akik a Német Birodalom iránt baráti magatartást tanúsítanak. Az ebben az időben tevékenykedő 9 nemzetiszocialista párt és pártocska közül a körlevél hármat emel ki: elsőnek a Magyar Nemzetiszocialista Párt-Hungarista Mozgalmat, Szálasi Ferenc és Hubay Kálmán pártját, amelyben a VK két ismert személyisége, Rothen Ferenc és Schwertsir Ferenc ny. százados, vezető tisztséget tölt be, továbbá a Keresztény Nemzeti Szocialista Frontot, amelyet a parlamentben a német községek képviselői, Láng Lénárd, Rakovszky Tibor stb. reprezentálnak, és harmadiknak a Pálfry Fidél gróf vezetése alatt álló Egyesült Nemzetiszocialista Pártot.77

Hogy ebből az elhatározásból mi valósult meg, hogyan alakult a továbbiakban a hungaristák és a népi németek együttműködése, ez meglehetősen homályos. A már említett Sterio Leonidastól származik az a közlés, hogy „Rothen és hozzája közelálló emberek Németországban azt a tervet propagálják, hogy a hazai németséget az ország nyugati határán kell letelepíteni, és ott neki autonómiát adni."78 Ehhez a tervhez azonban semmi köze nem lehet a VK-nak, ellenkezőleg! Magától Baschtól tudjuk, hogy amikor Nyugat-Magyarországon a népi német parasztok közt Ausztria támogatásával terjedni kezdett az illegális egyesítési mozgalom, ő (Basch) - Pataky államtitkárral való megjegyzés alapján - a helyszínen igyekezett megnyugtatni a német lakosságot (egyébként kevés sikerrel).79 Az egész telepítési terv sokkal inkább beleillik a nyilas elgondolásokba, akár a Szálasi-féle Hungária Egyesült Földek, akár a „független" náci Burgenland fantazmagóriájába, amelyet a burgenlandi nácik a magyarországi nyilasokkal karöltve akartak kikiáltani az 1938. február 12-i német-osztrák tárgyalások kudarca esetén.80 Egészében véve a nyilas-népi német kapcsolat 1938-ban nem lehetett túl szoros. Az igazi együttműködés 1940 októberéig, Szálasi nevezetes budaörsi megnyilatkozásáig váratott magára.81

Miközben belföldön a VK elismertetése egy tapodtat sem jutott előre, külföldön a különböző kisebbségi szervezetekben és intézményekben szinte kizárólagos képviseletre tett szert. A DAI 1938. június 11-19. közt, Stuttgartban megtartott évi közgyűlésén Basch és Goldschmidt képviselte a magyarországi németséget, népes küldöttség élén. A közgyűlés teljesen ellenzéki beállításban foglalkozott a magyarországi németség helyzetével. Megrótta a magyar kormányt és zsidóságot (!) azért, hogy a magyarországi németségben a pángermán mozgalom úttörőjét látják, és nem adják meg számára azokat a kulturális és politikai jogokat, amelyeket törvény biztosít, és amelyekért a magyar kisebbségek is harcolnak. A közgyűlés viharosan ünnepelte a szudétanémet küldöttséget, kifejezve azt a reményét, hogy „ez az esztendő meghozza a szudétanémet küzdelmek győzelmét."82

Még inkább a szudétanémetek álltak az érdeklődés középpontjában a Hitler jelenlétében, július végén, Breslauban (Wroclaw) megrendezett káprázatos német torna- és sportünnepélyen.83 Itt Konrád Henlein, a szudétanémet vezér részletes utasításokat kapott Hitlertől a közvetítésre vállalkozó Runciman lorddal folytatandó taktikát illetőleg. A Magyarországon is járt Frank szudétanémet képviselő biztosította a csehszlovákiai magyar párt egyik vezetőjét, hogy „a németek csak olyan egyezményt fogadnak el, amely automatikusan kiterjed a magyarokra, szlovákokra, lengyelekre." A sportfesztiválon Basch 300 tagú csoport élén jelent meg, de Hitlerrel személyesen — sem akkor, sem később - nem találkozott. Mindamellett a nürnbergi pártnapokon Hitler „tiszteletbeli vendégeként" vett részt.84

A VK-nak és vezetőinek ez a külföldi felértékelése folytatódott a további kisebbségi konferenciákon is. Az európai kisebbségeknek stockholmi kongresszusán 1938. augusztus 25-26-án, ismét Basch és Goldschmidt képviselték a magyarországi németséget. A kongresszusra rávetődött a nemzetiszocializmus árnyéka. A kongresszus legnagyobb létszámú és legbefolyásosabb nemzeti kisebbségeit, a németeket tömörítő Verband der Deutschen Volksgruppen in Europa elnevezésű szervezetnek a szudétanémetek vezére, Konrad Henlein lett az elnöke.85

A stockholmi kongresszust követően 1938. augusztus 30—31-én, a már említett német népcsoportszövetség ülésezett, a távollevő Henlein helyett, Heinz Cohnert alelnök vezetésével. A magyarországi németséget Basch, Goldschmidt és Hoffmann János budaörsi ügyvéd képviselte. Az erélyesebbé váló nemzetiségi harcok egységes irányításáról tárgyaltak. A kiadott hivatalos nyilatkozat a népi önkormányzat (völkische Selbstverwaltung) szükségességét hangsúlyozta. Eddig a VK még hétpontos népi programjában sem jutott el.86

Az Auslandorganisation der NSDAP által szeptember elején rendezett stuttgarti „német napokon" a rendezők mindent elkövettek annak érdekében, hogy a külföldi németséget a nemzetiszocializmus szolgálatába állítsák. Hess jelszava szerint: „Németnek lenni annyi, mint nemzetiszocialistának lenni." Hogy magyarországi németek részt vettek-e a német napokon, nem tudjuk. Mindenesetre Magyarország hosszú idő óta most kapott először kiváló minősítést népi munkájáért. Nem sokkal utóbb azonban a Berliner Tageblatt c. napilap melléklete már ismét támadja a magyar kormányt iskolaügyben,87 „éppen a legszorosabb baráti ölelkezés pillanatában"88 - mint egy miniszterelnökségi irat csalódottan megjegyzi.

Míg az MNNE mint hanyatlóban lévő szervezet egymásután vesztette el vezetőit, a VK-nál ez csak kivételesen fordult elő. Ez volt az eset Huss professzorral. Ő még Klein Antal 1938. februári nagy parlamenti támadása idején fegyelmit kért maga ellen. Közben a debreceni Turul nevű jobboldali főiskolai szervezet is akciót indított a pángermánnak bélyegzett professzor ellen az egyetemről való eltávolításáért.89 A fegyelmi eljárás nem hozta meg a várt nagy politikai leleplezést és szenzációt, ellenkezőleg: fölmentette őt a hazaárulás vádja alól. Mikor a professzor sajtónyilatkozatában közli ezt a tényt, hozzá fűzi: nem fogja ugyan elhagyni a tisztességes harc színterét, amelyen eddig küzdött, de meg kell találni azt a helyet, ahol minden erejének latba vetésével a legtöbbet tud használni állam hű népének jogai kiharcolásában és egyben a hazának is. A nyilatkozattal, Huss professzor nem vett ugyan búcsút a népi német mozgalomtól, de a vezető szerepet egyre inkább átengedte Baschnak. (1941-ben meg is halt.)90 Említett nyilatkozatában, Huss elvitatja az MNNE-től a bleyeri örökséget, a népi német gondolat világjelentőségének felismerését és a maga mozgalmát, a VK-t tünteti ki ezzel.91

Az MNNE a nemzetközi kisebbségi küzdőterekről kiszorulva belső helyzetét igyekezett megjavítani. Az 1938. nyári és őszi események száguldó forgatagában is imponáló következetességgel és energiával folytatta szervezőmunkáját. Nem szégyellt az ellenféltől sem tanulni: átveszi a VK nagy tömegeket megmozgató attraktív rendezvényeit. Települési ünnepélyt rendeznek Vecsésen (Pest m.),92 hősi emlékművet avatnak Soroksáron (Pest m.),93 német népi napot rendeznek Hőgyészen (Tolna m.)94 aratási ünnepet Nagykovácsiban és Pesthidegkúton (Pest m.),95 zeneversenyt - a hercegszab áriak nyerik - Hímes-házán (Baranya m.)96, helyi csoport-alapítási évfordulót Mucsiban (Tolna m.),97 Bleyer-emlékünnepélyt Budapesten.98 Átvette az MNNE a VK-tól még a tipikusan pángermánnak tartott családfa-mozgalmat (Ahnentafel) is. Mindez óhatatlanul radikalizálta az MNNE-t is. Ezt hivatalos részről kényszerű beletörődéssel vették tudomásul, mint a VK-val kiéleződő verseny elkerülhetetlen következményét.99

Ez a nagy mozgalmi aktivitás azonban nem hozta meg a várt eredményt, nem tudta kirántani a kátyúból az MNNE megrekedt szekerét. Az MNNE szervezeti hálózata 1938-ban mindössze 5 új helyi csoporttal bővült: Baranyában 3, Pest megyében 1, Csanád-Arad-Torontál megyében ugyancsak 1 csoporttal. Végre megnyílt a szervezkedés előtt a Bakony vidéke is, de egy kicsit már későn. Veszprém megyében az MNNE-nek 1938-ig csupán 1 helyi csoportja volt.100

Az MNNE tehát rövidtávon lemaradt a VK-val folytatott versenyben. Miben reménykedhetett még? Abban, hogy hosszú távon fölébe kerekedhet, elsősorban az iskolakérdés megoldásával. Ez állt 1938 nyarán és őszén az MNNE és a Neues Sonntagsblatt figyelmének és erőfeszítéseinek középpontjában. A Neues Sonntagsblatt toborozta a jelentkezőket a budapesti egyesztendős német tanítói továbbképző tanfolyam 25 férfi és 5 női férőhelyére,101 hirdette a német tanítói állásokat.102 Legfőképpen azonban az egységes kisebbségi népiskola bevezetését propagálta.

Helyzete nem volt könnyű, mert a nacionalista közvélemény - beleértve a sajtót, sőt az iskolaügyi hatóságokat is - ellenségesen állt szembe a kisebbségi oktatással. Bár a Gömbös-féle rendelet kifejezetten vegyes - magyar és kisebbségi nyelvű - iskolatípust kreált, ezt sokan mégis tiszta német nyelvű oktatásnak állították be, és pángermanizmust emlegettek.103 Előfordult, hogy a különböző osztályokba jelentkezett kisebbségi tanulókat egy tanterembe zsúfolták össze, a templomban is külön helyre állították őket mintegy megbélyegző közszemlére: „...ezek a pángermánok gyermekei".104 A szülőket azzal is igyekeztek visszatartani a kisebbségi oktatástól, hogy akkor nagy anyagi megterheléssel külön iskolát kell építtetniük, hogy nincs elég német tanerő (ahol mégis volt, ott bojkottálták, mint pl. Süttőben105), nincs vagy nagyon drága a tankönyv,106 mindezek folytán alacsonyabb színvonalú lesz az oktatás, mint a magyar iskolákban107 stb. Fokozta a nehézséget a sajtó, amely a nyugat-magyarországi jobboldali nacionalista, németbarát (!) Szabadságtól egészen a baloldali liberális Esti Kurírig mind a kisebbségi oktatás ellen foglalt állást.108

Az iskolareform kérdése a magyar-német diplomáciai tárgyalások anyagába is beszüremkedett. Mikor 1938 augusztusának végén Hitler Horthyt, Imrédyt és Kányát tárgyalásokra hívta Németországba, hogy kierőszakolja Magyarország fegyveres részvételét Csehszlovákia felszámolásában, a Ribbentrop, Imrédy és Kánya közt augusztus 26-án lefolyt megbeszélésen Imrédy ígéretet tett az iskolakérdéssel kapcsolatos német panaszok figyelembe vételére, és a legrövidebb időn belüli orvoslására. Ugyanakkor kérte, hogy német részről mérséklő befolyást gyakoroljanak a magyarországi német kisebbség képviselőire. Ribbentrop egykedvűen vette tudomásul a magyar miniszterelnök közléseit.109 A csehszlovák krízis tetőpontján aligha érdekelte az ügy.

Ez a diplomáciai intermezzo mindamellett hozzájárulhatott ahhoz, hogy augusztus 31-i ülésén Teleki Pál kultuszminiszter előterjesztésében a minisztertanács is foglalkozott az iskolakérdéssel. Határozatot hozott arról, hogy a belügyminiszterrel és az egyházi hatóságokkal egyetértőleg végre rendezni kell ezt a régóta vajúdó kérdést, „kikapcsolva a lakosság, illetve a szülők iniciativáját, és hivatalból állítva fel a kormányhatóságok által helyesnek vagy szükségesnek ítélt iskolatípusokat..." Ez a határozat érdemben semmit sem változtatott a helyzeten, hiszen a szülői értekezletek rendszerével - Pintér, Klein, Riesz követelésére - már az április közepén kiadott miniszterelnökségi rendelet szakított. Éppen ezért nem lehet ezt a határozatot úgy értelmezni, hogy vele a kormány valamiképpen elébe ment a VK népi programja 2. pontjában foglalt követeléseknek.110

Az egységes kisebbségi iskolatípus bevezetésének esélyei tehát az 1938/39. tanév küszöbén nem voltak biztatók. Fokozta a bizalmatlanságot a kormányzat is, amely egészen az utolsó pillanatra, 1938. augusztus 30-ára hagyta az új kisebbségi oktatás tantervét111 életbe léptető 111110/1938. IX. VKM sz. rendelet112 kiadását. A tanterv és az óraterv még szeptember második felében sem volt a pedagógusok kezében.113 De az is igaz, hogy a fő problémák nem pedagógiaiak, tantervvel, tankönyvvel, didaktikával összefüggők, hanem politikaiak, az egész kisebbségi iskolarendszert érintők voltak. A kérdés így volt feltéve: sikerül-e mennyiségi és minőségi szempontból továbbfejleszteni a kisebbségi iskolarendszert? Nyernek-e vagy veszítenek a kisebbségek a Gömbös-féle iskolareformon?

Pintér László az 1938/39. tanév elején úgy látja, hogy az iskolák kétharmad része már áttért az új rendszer szerinti oktatásra, 120 - elsősorban egyházi -iskola azonban még nem hozta meg a döntést.114 Ezek szerint kereken 240 iskolában folyik már a vegyes, magyar-német nyelvű tanítás. Az MNNE máshol is sikeresnek tünteti fel az iskolareformot, és dicséri az új kultuszminisztert, Teleki Pált, hogy tizenöt évi huzavona után végre erélyes kézzel hozzá mert nyúlni a problémához, és rendet teremtett az iskolafronton.115 Ezek a számadatok azonban nézetünk szerint túlzottak. Mi a miniszterelnökségi adatok116 és a Neues Sonntagsblatt közlései117 alapján összesen mintegy 75 iskolát találtunk, ahol bevezették - vagy legalábbis bevezetni ígérték - a vegyes tanítást, 5-öt, ahol rendes tantárgykén kívánták oktatni a németet, 2-t, ahol rendkívüli tárgyként. A magas adat ellen szól a döntések gyakori váltogatása is. Az egész ország sajtóját bejárta a hír, hogy a nagymarosi (Nógrád-Hont m.) állami (tehát nem egyházi!) iskola július és december közt nem kevesebb mint ötször változtatta tanítási rendjét, és még az ötödik sem volt teljesen kielégítő: a hitoktatás továbbra is magyar nyelven folyt.118 Ceglédbercelen háromszor változtattak, és - Nagymarossal ellentétben - a harmadik változat sem volt kedvező.119 Hogy ezek korántsem voltak szórványos esetek, bizonyítja, hogy a VKM-nek 1938. szeptember 28-án, 111 162/1938. VKM sz. alatt kelt rendelete, konkret esetek kapcsán felfüggesztéssel és fegyelmivel fenyegeti meg azokat a helyi iskolai hatóságokat és tanerőket, amelyek a beiratkozás alkalmából szinte újra leszavaztatják a szülőket arról, hogy „magyar" vagy „német" iskolába akarják-e járatni gyermekeiket, mert vegyes nyelvű oktatás tulajdonképpen nincs, így akarják revideáltatni a kisebbségi oktatás mellett szóló jogerős határozatot. A kultuszkormányzat - hangzik a rendelet - semmiképpen sem fogja tűrni, hogy „a kormánynak a nemzet egyetemes érdekeit szolgáló intézkedéseit rövidlátásból, tájékozatlanságból vagy tudatlanságból bárki is meghiúsítsa."120

De, még ha reális szám lenne is a 240, akkor sem kielégítő. Ha a Gömbösféle iskolareform első teljes tanévének, 1938/39-nek eredményeit újólag egybevetjük a Bethlen-Klebelsberg-féle iskolareform egyik utolsó tanévének, 1932/ 33-nak eredményeivel, a következőt állapíthatjuk meg: 1932/33-ban nálunk összesen 448 német kisebbségi iskola volt éspedig A-típusú 46, B-típusú 139, C-típusú 263.m121 Még 1935/36-ban, tehát a gombosi iskolareform beindulása előtt is 440 német kisebbségi iskola volt Magyarországon, bár akkor a típusmegoszlás már másképp festett; tiszta német tanítási nyelvű iskola 47 volt, vegyes tanítási nyelvű - német és egy más nyelv - pedig 393.122 Az 1938/39. tanév 240 iskolája tehát azt jelenti, hogy a német kisebbségi iskolák száma egyelőre alig több mint felére zsugorodott.

A kormány iskolapolitikája tehát nem segített behozni azt a távolságot, ami az MNNE-t a VK-tól elválasztotta. A VK-t különben is ebben az időben már nem csupán az iskolák száma érdekelte, hanem szelleme és pedagógusai is. Ha korábban Mühl távlati célként a népi német szellemű oktatást tűzte az iskolák elé, most egyre hangosabbá vált a népi német tanítók utáni követelés. Ennek pedig a magyar kormány ismert iskolapolitikája, a német tanítóképző intézet felállításának következetes elutasítása miatt nem tudott eleget tenni.123

Arra különben már német magyar körökben is kezdtek rájönni, hogy a döntő harcot a VK-val nem kizárólag az iskolakérdés területén fogják megvívni. Mikor a szentistváni gondolatot próbálják a magyar-német viszonyra alkalmazni, az alkalmazásnak olyan köreit jelölik meg, mint magyar-német barátság, de ugyanakkor népi önállóság, anyanyelvi oktatás és istentisztelet.124

Az MNNE a VK-val szemben egyre inkább defenzívába szorul. A Günser Zeitung hétről hétre közli - a birodalmi lapoktól is átvett - cikkeit a hazai németség sérelmeiről. Heves támadások érik az MNNE-t és a Neues Sonntagsblattox Anschluss előtti németellenes, osztrákbarát magatartásáért is. A hazai és külföldi koncentrált támadások következtében „a népművelődési egyesület vezetősége - olvassuk egy októbervégi miniszterelnökségi jelentésben - fokozatosan visszahúzódik, ereje gyengül, és - az előjelek szerint - rövidesen abba a kényszerhelyzetbe kerül, hogy az irányítást átadja a pángermán vezérkarnak."125 Ezt elkerülhetetlenné tette az a körülmény - amelyet a magyar kutatás sem von kétségbe -, hogy az MNNE központi és helyi szervezeteinek vezetőségében a tényleges többség már a VK oldalán állt.126

Az 1938. szeptember 29-én megkötött müncheni egyezményben Németország megkapta a szudéta-vidéket. A felvidékre vonatkozó magyar területi követelések azonban előbb a magyar-csehszlovák, majd a magyar-német-olasz diplomáciai tárgyalások csatornáiba kerültek. A magyar-német viszonyban beállt lappangó feszültség, úgy látszik, visszavetette azokat a tárgyalásokat is, amelyeket egyfelől Basch, másfelől Gratz és Pintér az MNNE és a VK egyesüléséről folytattak. Míg korábban az MNNE kész volt 50%-os részvételt biztosítani az ellenzéknek a vezetőségben, október közepén már csupán Gratz személyét volt hajlandó feláldozni, de irányvonalához továbbra is ragaszkodott. Ezért a VK 53 tagot számláló vezetősége,127 egyhangú határozatban leszögezte, hogy az MNNE-t nem tekinti a németség képviseletének, sőt azt a németségre ártalmas szervezetnek tartja, és kérlelhetetlen harcot fog folytatni ellene.

Gratz a tárgyalások megszakadását követően lemondott egyesületi elnökségéről, de ezt egyelőre nem hozták nyilvánosságra, hogy ne demoralizálja a tagságot. Az egyesület tényleges vezetését Pintér vette át. A Neues Sonntagsblattox. is ő jegyezte már felelős kiadóként.128

A magyar és a lengyel revíziós követelések a müncheni egyezmény után is állandó rengésben tartották Csehszlovákiát. A magyar kormány - bár erre a müncheni egyezmény semmiféle biztosítékot nem nyújtott - diplomáciai és katonai akciókat kezdeményezett egész Szlovákia és Kárpát-Ukrajna megszerzésére, a németekkel szemben is védelmet jelentő magyar-lengyel határ megvalósítására. A német kormány azonban ellenezte a tervet. Ellene foglalt állást a szlovákiai németség is, Franz Karmasin vezetésével. Csak egyes, hagyományosan magyarbarát népcsoportok, mint a szepesi szászok, a cipszerek129 és az Abaúj megyei német nyelvsziget, Mecenzéf és Stósz községek kívántak Magyarországhoz csatlakozni, a 7-800 éves megszentelt kötelékre hivatkozva.130

A népi németek most sikeresebben tudták bekapcsolni a maguk kisebbségi követeléseit a magyar revíziós politika áramába, mint eddig bármikor. Közvetlenül a csehszlovák tragédia második felvonása, a dél-szlovákiai magyarlakta területeket visszaítélő első bécsi döntés előtt jelent meg Basch helyettesének, Goldschmidtnek cikke a Deutscher Volksbotebzn A mi utunk helyes címmel. A cikk bevezető része emlékeztet arra a sok megpróbáltatásra, amit a népi német mozgalom tagjainak el kellett szenvedniök pusztán azért, mert népi német lelkiismeretük parancsától és az ország jövője iránti felelősségérzettől vezérelve, síkraszálltak népük törvénybe foglalt jogaiért. A cikkíró szerint a magyar állam csak úgy fog tudni eleget tenni Duna-medencei missziójának, ha „azoknak a népcsoportoknak, amelyeket egy második szentistváni birodalomban össze kell fognia, akadálytalan, a népiség őseredeti törvényeivel összehangolt saját életet biztosít. És ezt vonakodás és alku nélkül elismeri mindenekelőtt azon népcsoportok számára, amelyek a csonka hazában honosok."131

A bécsi döntőbírósági tárgyalások idején Basch Németországba utazott és teljes egy hónapot külföldön töltött. Részt vett a németországi, a Szudéta-földi, valamint a Pozsony környéki német pártünnepélyeken, és hivatalosan képviselte a magyarországi németséget a Verband der deutschen Volksgruppen in Europa 1938. október 29-30-i, berlini konferenciáján. A konferencia elnökét, Henleint ünnepelte. Ő válaszában kijelentette: valamennyi német népcsoport bízhat abban, hogy számára is üt a felszabadulás órája. A német munkában, Henlein szerint kiemelkedő küldetés vár Karmasinra, Baschra mint a szlovákiai, 111. a magyarországi németség vezetőire, valamint a Memel-vidéki és a szászvidéki német néptársakra.132

Hogy Karmasinra milyen küldetés várt, az senki előtt nem volt titok. Neki kellett kialakítania a szlovákiai németség számára azt a népcsoport-autonómiát, amely modellként szolgálhat a délkelet-európai nemzetiségi kérdés rendezésére. Karmasin mint a szlovákiai német népcsoport vezére már a szlovák minisztertanács 1938. október 10-i ülésén államtitkári rangot kapott. Október második felétől kezdve lázas ütemben kezdte szervezni a népcsoport-autonómia keretébe tartozó különböző hivatalokat, intézményeket, szervezeteket, köztük a Karpatendeutsche Partéit felváltó nyíltan nemzetiszocialista Deutsche Partéit, a Hitlerjugendnek megfelelő Deutsche Jugendet, az SS szlovák pártjának szánt Freiwillige Schutzstaffelt (FS).

Mindezt jogi alapra helyezte a november derekán német szakértő közreműködésével elkészült alkotmánytörvény-tervezet. Ebben a szlovák kormány kötelezettséget vállal a németség tervszerű támogatására, és engedélyezi a nemzetiszocialista világnézet megvallását. A német pártot elismeri a német népcsoport egység- és vezető szervének. A német művelődésügy, egészségügy, népjóléti ifjúsággondozás az állam hatásköréből az autonómia hatáskörébe megy át. A népcsoportvezető jelöli ki a népcsoport képviselőit a parlamentbe, nevezi ki a különböző hivatásrendi, társadalmi, kulturális testületek tagjait, és felügyeli mindezeket. Ő a német népcsoport Führere, és mint államtitkár, a népcsoport és az állam közti közvetítő. Az autonom terület határait a miniszterelnökkel egyetértésben jelölik ki. A német autonómia hivatalos nyelve a német. A németek számarányuk szerint helyet kapnak az országos közigazgatásban is.133

A szlovákiai német népcsoport-autonómia nagyszabású kiépítése a magyar kormány előtt is világossá tette, hogy neki is lépnie kell egyet a németkérdésben. Erre különben berlini követe, Sztójay is figyelmeztette még a szlovákiai német államtitkárság bejelentését követő napon, október 15-én.134 De a kormány tudhatott Baschnak az október 29-30-i, berlini kongresszuson elhangzott bejelentéséről is, miszerint novemberben Magyarországon is egységes szervezetbe fog tömörülni a német lakosság.135 Imrédy tehát elébe akarván menni az eseményeknek, a dél-szlovákiai magyar, magyarlakta területeket visszaítélő bécsi döntés másnapján, 1938. november 3-án javasolta a minisztertanácsnak egy német kisebbségi államtitkárság felállítását arra hivatkozva, hogy a hazai németség létszáma a visszakerültekkel együtt már eléri a félmilliót. Legközelebbi intézkedésként pedig kisebbségi - német és szlovák - tanítóképzők felállítását jelölte meg.

A magyarországi német államtitkárság felállításának terve a szlovákiai német népcsoport-autonómia átvételének látszik, holott nem az. Egyszerűen a magyar kormány spontán - vagy annak feltüntetett - baráti gesztusáról van szó, amellyel kifejezte háláját a már elért és reményét a még elérhető területgyarapodásért. A német államtitkárság nem a német népcsoport, még kevésbé a VK, hanem a magyar kormány szerve. Feladata a megnövekedett létszámú és fontosságú németségről való fokozott gondoskodás, a magyar alkotmány keretei közt.136

Miután a magyar uralkodó köröknek Szlovákia megszerzésére irányuló terve a bécsi döntéssel meghiúsult, Kárpát-Ukrajnát vették célba. Minthogy a terület megszervezése elsősorban Németországtól függött, megjavultak a hazai németkérdés rendezésének esélyei. Az 1938. november 16-i minisztertanács, a német államtitkárság és tanítóképző mellett még két német középiskola létesítését is elhatározta Budapesten, és esetleg Pécsett, továbbá polgári iskolák felállítását. Kezdett megvalósulni a Követelés és jog 4., 7., és a népi program 2. pontja. Mikor pedig Karmasin Tiso szlovák miniszterelnök elé terjesztette már említett népcsoport-törvénytervezetét, Basch is megjelent a magyar miniszterelnökség nemzetiségi ügyosztályán, és bejelentette: „a magyarországi németség sokáig várt, sokáig tűrt, tovább már nem akar és nem tud várni. Követeli jogát, mégpedig azonnal." Hogy Basch miféle jogokra gondolt, arra következtetni lehet. A magyarországi németség követelései címmel a Günser Zeitung november 20-i számában megjelent cikkből. Eszerint itt az ideje a magyarországi németség igazi népszervezete (Volksorganisation) haladéktalan létrehozásának, amely gazdasági, szociális, politikai, ifjúságnevelési térre egyaránt kiterjed. Ennek jogosultságát most már az államhatalom és annak szervei sem vonhatják kétségbe.

Alig lehet kétséges, hogy a Günser Zeitung követelései mögött lényegében az 1938. áprilisi népi program húzódik meg még akkor is, ha emez nem használja a „népszervezet" kifejezést. Kérdés azonban, hogy a magyarországi népi program tendenciája azonos-e a szlovákiai német népcsoport-autonómiáéval, az előbbi tekinthető-e az utóbbi minimális programjának, ami mögött a nemzetiszocialista népjogi alapelveknek megfelelő népcsoport-autonómia, az „állam az államban" státus ideálja lebeg?137 Nézetünk szerint a Günser Zeitung cikke, ill. a mögötte meghúzódó népi program nem egy maximális program minimális változata, hanem már eleve egy mérsékelt, a speciális magyar viszonyokra szabott program. Különben hogyan lehetne érteni a cikknek azt a kitételét, hogy a VK lépésének jogosultságát az államhatalmi szervek sem vonhatják kétségbe? Ezek azonban nem csupán 1938 végén, hanem később is mindvégig kétségbe vonták, és több-kevesebb sikerrel megakadályozták, hogy a magyarországi németség fejlődését a szlovákiai útra tereljék.138 Ha az autonómia központi alakjának, a német államtitkárnak a helyzete is egészen más Magyarországon, mint Szlovákiában, miért lenne azonos a különben is ezer arcot öltő autonómia, arról nem is beszélve, hogy az autonómia ebben az időben nem is volt a német népcsoportok általános követelése. Egyelőre sem a magyarországi, sem a romániai németek nem gondoltak egy szlovákiai típusú autonómiára.139

A németek az olaszokkal közös demarsukkal 1938. november 21-én leállították a Kárpát-Ukrajna elfoglalására tervezett akciót. A külpolitikai kudarc és az Imrédy totalis terveivel szembeni növekvő ellenállás az Imrédy-kormány bukását okozta. Imrédynek csak német támogatással sikerült újból visszakapaszkodnia miniszterelnöki bársonyszékébe.140

A német segítség ára a magyarországi németség új „népi szervezete" megalapításának a kormány által való engedélyezése volt. A VOMI helyettes főnöke, Behrends vezetésével a külügy-, belügy-, propagandaminisztérium és a VDA új elnökévé kiszemelt Kari Haushofer professzor részvételével november 22-én Berlinben megtartott értekezlet már abban a föltételezésben tárgyal a magyarországi népi németek követendő magatartásáról, hogy a magyar kormány engedélyezni fogja a VK által követelt szervezetet.141 Az újabb kormányalakításhoz német segítséget kérő Imrédy a budapesti német követnek megígérte, hogy kormánya jóvá fogja hagyni az alapszabályait annak a német „népi szervezetnek", amelynek megalakítását engedélyezte.142 Két nappal később, november 25-én már a Münchner Neueste Nachrichten is felröppentette a hírt a VK új szervezetének, a Volksbund der Deutschen in Ungarnnak közeli megalakulásáról. A Bleyer igazi követői, Huss Richárd és Basch Ferenc vezetése alatt álló szervezetnek a lap szerint az lesz a feladata, hogy ellensúlyozza a „legitimista és zsidóbarát" volt külügyminiszter, Gratz Gusztáv vezetése alatt álló kormánypárti szervezetnek a népközösség ellen irányuló mesterkedéseit, és táborába gyűjtse a félmilliónyi magyarországi németet.143

1938 novemberének utolsó hetében összefutottak azok a szubjektív és objektív, külpolitikai és belpolitikai szálak, amelyek együttesen a Volksbund megalapításában csomósodtak. Az alapításban nyilvánvalóan szerepe volt Imrédy hatalmi törekvéseinek, aki az egyesület engedélyezésének ígéretével kívánta viszonozni a németeknek totális fasiszta belpolitikai és revíziós külpolitikai törekvései számára nyújtott támogatását.144 Ennél azonban sokkal fontosabb szerepet játszott az egyesület engedélyezésében, annak a Harmadik Birodalomnak a külpolitikájához való alkalmazkodás, amely először kecsegtetett a világháborúban összetört szentistvání birodalom helyreállításával. Emellett nem lehet kikapcsolni a nemzetiszocialista Németország kisugárzó hatását sem Délkelet-Európa németségére már 1933,145 de különösen 1938 óta, amikor is a délkelet-európai németek szervezkedése fellendült, és megerősödtek körükben az egységtörekvések.146 A Volksbund megalapítását azonban véleményünk szerint döntő módon a revíziós magyar külpolitika kisebbségpolitikai szükségletei indokolták. A Magyarországhoz visszatért vagy visszatérőben lévő nemzeti kisebbségek olyan fejlett nemzetiségi öntudattal és jól kiépített gazdasági, politikai és kulturális szervezetekkel rendelkeztek, hogy számukra nem lehetett ideális kisebbségpolitikai modell a Gratz-Pintér-féle szemmel láthatólag liberális magyar nacionalista színezetű MNNE.147 Célszerű volt tehát egy ennél tágabb, szabadabb mozgású, modernebb egyesülettel kísérletezni, amelynek mozgáskörét később is lehetett korlátozni. Nem véletlen, hogy a Volksbund — még ha Karmasin támogatásával is - mindjárt be tudott hatolni a visszacsatolt dél-szlovákiai területekre is.148 Mindezek alapján úgy véljük, hogy a Volksbundot elsősorban a terület-visszacsatolásokra aspiráló revíziós magyar külpolitika nemzetiségpolitikai igényei szülték, és létrejöttében a birodalmi nyomás, valamint a VK energikus fellépése csak másodrendű - bár korántsem elhanyagolható -szerepet játszott.

Ilyen előzmények után alakult meg 1938. november 26-án, Budapesten, a M. kir. Vasúti és Hajózási Klub helyiségében (Bp. VI. Csengery u. 68.), mintegy 700-800 személy részvételével a magyarországi népi németek szervezete, a Volksbund der Deutschen in Ungarn (VDU). Az alakuló ülésről beszámoló belügyminisztériumi bizalmi egyént, Blaskovits Iván baranyai főispánt és a nyomukban járó történészeket elsősorban a Magyarországon nyilván szokatlan látványosságok, a „teljesen hitlerista külsőségek" ragadták meg. Érdemi mondanivalóként csupán annyit jegyeztek meg, hogy az alakuló ülésen „erős támadások és fenyegetések hangzottak el a magyar kormány ellen,"149 illetve „az új egyesülés végső célja, hogy Hitlert Magyarországra behívják."150 Még ha nem is vetjük fel a kérdést, hogy vajon a nemzetiszocialista külsőségek egyértelműen bizonyítják-e a nemzetiszocialista tartalmat, világnézetet,151 akkor is nyilvánvaló, hogy a fenti beszámolók történeti hitelességre aligha tarthatnak számot. Mi történt tehát valójában?

Az alapító gyűlésen Basch Ferenc mondott programadó beszédet. Az öntudatos német nép kemény és áldozatkész harca eredményeként értékelte ama jogának elismerését, hogy saját erejéből teremtse meg saját önálló szervezeteit. Az alap, amelyre ezt Basch szerint építeni kell, csak a népiség feltétlen elismerése lehet. Egymás népiségének kölcsönös tiszteletben tartása lehet csak a bázis a magyar-német viszonynak is, nem pedig az asszimiláció vagy a „lelki harmónia" bizonytalan értelmű gratzi fogalma.

Basch a továbbiakban — az MNNE-t véve célba - azt fejtegette, hogy túlvannak már a népiség szűkkörű nyelvi-folklorisztikus értelmezésén, amely beérte egy nyelvi egylettel, ahol alkalmanként németül beszélgettek, ritkábban énekelgettek, és különféle mulatságokat rendeztek. Ma már a népiség felöleli egy nép minden életmegnyilvánulását, mindenekelőtt azt a páratlan sajátosságot, ami őt más népektől megkülönbözeti. Az államalkotó népek számára maga az állam népiségük védelmezője és fenntartója. A saját államisággal nem rendelkező népeknek azonban saját maguknak kell védőbástyát építeni népiségük számára olyan férfiak irányításával, akik előtt a „sorsszerűén velük született saját népiség szent, örökkévaló érték."

A megalapítandó VDU-nak a népiséget övező védőbástyának kell lennie, és az is lesz! Miben látja feladatát a Volksbund? - veti fel a kérdést Basch, és mindjárt válaszol is rá a szövetség alapszabályaival. Az alapszabályok egy maximális programot vázolnak fel, amelynek megvalósítása hosszú időt vesz igénybe. A program szociálpolitikai részében társadalmi gyűjtés révén szegényházak (szociális otthonok) felállítása, anya- és csecsemővédelem, temetkezési segély szerepel. Igen gazdag a gazdasági program, amelyben gazdasági egyesületek létrehozása, önkéntes munkaszolgálat (társadalmi munka), mintagazdaságok létesítése, állatbiztosítás, kiállítások és a gazdasági életet fejlesztő egyéb intézmények kaptak helyet. Ezt is felülmúlja a közoktatási és közművelődési program. A VDU iskolákat kíván felállítani az óvodáktól egészen a középiskolákig, beleértve az óvónő- és tanító(nő)képző intézeteket is. A német társadalom agrárstruktúrájánál fogva nagy figyelmet szentel a mezőgazdasági iskoláknak, tanfolyamoknak, szakelőadásoknak. Közösségi otthonok, nevelőintézetek felállítására is gondol. Közművelődési programjában az ősi népszokások ápolása és terjesztése, kulturális tanfolyamok, múzeum- és könyvtáralapítás, művészeti kiállítások, ének-, zenei, színi előadások, német nyelvű sajtó, bel- és külföldi tanulmányutak, testnevelés és sport szerepel. Mindezen feladatok végrehajtására helyi csoportokat kívánnak felállítani minden németlakta területen.

Basch ennek a terjedelmes programnak előterjesztése után arra figyelmeztet, hogy a népcsoport-kérdés fontosságban nem marad el egyetlen más állami kérdés mögött sem. Praktikus kezelésében alapvető változásokra van szükség, a magasabb hatóságoktól egészen az alsókig. Akik ezt a népiségvédelmet pángermanizmusnak bélyegeznék, azokkal szemben a „legelső német embernek", Hitlernek a kijelentésére hivatkozik, mely szerint a magyar-német határok megmásíthatatlanok.

Ezután Basch, mint az alapszabályok summáját előterjeszti az általunk már ismert 7 pontos népi programot, az 1. és 2. pontban lényeges változtatásokkal. Az 1. pont a népközösség alapelvének elismerése mellett a népcsoport jogi személyiségének elismerését is kívánja, amely ugyanazon jogokkal és kötelességekkel ruházza fel a népcsoport minden tagját, vagyis kollektivitásnak ismeri el őket. A 2. pontban új elem az iskolakérdésnek az érvényben lévő 1868. évi XXXVIII. te, vagyis az Eötvös-féle népoktatási törvény kötelező rendelkezése alapján való megoldása. A Gömbös-féle iskolareformot a program csak ideiglenes megoldásnak tekinti, mert a kétnyelvű oktatásnak a teljes oktatáshoz kell elvezetnie az államnyelv oktatásának tiszteletben tartásával. Ugyancsak új ebben a pontban népi német tanerők kiképzésének követelése önálló német tanítóképző intézetekben, az utódállamok példájára.

Befejezésül Basch - az államnéphez intézve szavait - kijelentette: Bár népcsoport-sorsukat nem változtathatják meg, hiszen abba beleszülettek, hazájuknak, ha azt szabadon választhatnák, csak Magyarországot választanok Délkelet-Európa valamennyi országa közül, mert népét őszintén tisztelik és szeretik.Ugyanezt a kölcsönös tiszteletet és szeretetet várják a magyar néptől is. - fejezte be programadó beszédét Basch Ferenc.

Basch után Muhi Henrik ragadta meg a szót. Az alapító gyűlés szerinte annak bizonyítéka, hogy a magyarországi németségen belül semmiféle szakadás nincs. Csupán az történt, hogy annak szervezetét, az MNNE-t népüktől idegen elemek ragadták kezükbe, és megpróbálták vele az egész német népet félrevezetni. Mühl újólag hangsúlyozza a hazai németség változatlan államhűségét és ugyanakkor törhetetlen ragaszkodását népiségéhez.152

A beszédek után sor került a választásokra. Basch Ferenc elnöksége egy percig sem volt vitás, nem azért, mert - mint Basch Németországból való hazatérése után állítólag hirdette - „a német nemzetiszocialista párt vezetősége ragaszkodik az ő Führerségéhez",153 hanem mert vitathatatlanul ő volt a VK legagili-sabb, legsokoldalúbb és legismertebb vezetője, aki a néprajztudós, a szépíró, a szerkesztő, a népiségharcos és mártír, a szervező, a népszónok vonásait egyesítette egyéniségében. Elnöksége azonban sem akkor, sem később nem jelentette azt, hogy „ő a magyarországi német népközösség vezére", mint ahogy a DAI jelenlévő igazgatója, dr. Richard Csáki - és nyomában több történész - a magyar helyzet tökéletes félreismerésével - vélte. Basch 1938-ban nem egy népcsoport-autonómiának, hanem csupán egy kulturális, legföljebb társadalmi egyesületnek volt a vezetője, amelynek még csak monopol helyzete sem volt a németségen belül. Továbbra is létezett és tevékenykedett a másik kultúrszervezet, az MNNE. Nem volt ő Führer sem, felülről kinevezett, felelősségre nem vonható, karizmatikus vezér, hanem csupán alulról választott, felelősséggel tartozó egyesületi tisztségviselő. Kultúregyletét is csak akkor lehetne államnak nevezni az államban, ha lennének egyesületi (nem: egyesült!) államok. A történettudománynak vissza kell térnie az egykorú élesszemű megfigyelő megállapításához. „Vezérük (mármint a Volksbundé - B. B.) nem népvezér volt, hanem egyesületi elnök, a Volksbund, mint minden egyesület, a belügyminiszter ellenőrzése alá tartozott...154 Basch Ferenc, a Volksbund elnöke hiába követelte, hogy a Volksbund egyesületi jellege szűnjék meg - ez a követelés mindvégig eredménytelen maradt."155

A Volksbund vezetőségébe a következő személyeket választották:

Tiszteletbeli elnökök: dr. Schmidt Henrik, dr. Huss Richárd
  Brandt Jakab, dr. Faulstich Egyed
  dr. Mühl Henrik
Elnök: dr. Basch Ferenc
Helyettes elnök: dr. Goldschmidt György
Főtitkár: Albert Miksa
Titkárok: Böss Fülöp, Schilling János
Ügyészek: dr. Hoffmann János, dr. Hornung György,
  dr. Mischung Konrád, dr. Steiner Károly, dr.
  Weitzl Henrik
Pénztáros: dr. Schnitzer János
Választmányi tagok: dr. Faulstich Egyed, dr. Hoffmann János,
  dr. Hornung György, dr. Mischung Konrád,
  dr. Miihl Henrik, dr. Lakner Sebestyén,
  dr. Steiner Károly, Teppert Jószef,
  Schusster István, Teutsch Lajos,
  dr. Reitinger Henrik, dr. Weitzl Henrik,
  dr. Wolff József, dr. Zumpft Jakab

Tanácskozótestületi tagok: 104, az ország minden részéből, minden foglalkozási ágból.

A Volksbund központja Budapesten a IX. ker., Üllői út 19. sz. alatt rendezkedett be.156

A Volksbund megalakulása új fejezetet nyitott a magyarországi németség ezeresztendős történetében. De hogy milyen véresen tragikust, emberi és nemzeti tragédiákkal terheset, azt csak a következő hét esztendő mutatta meg. A Volksbund később használt jelvénye, a napkerék nem a napfelkeltét és a delelést, hanem majdhogynem a naplementét jelentette egy jobb sorsra érdemes nemzeti kisebbség számára.


Jegyzetek:

 

1. (König, Anton): Siegeszug Dr. Anton Kleins im Bonyháder Bezirk. NS, 1938. jan. 9., 4.

2. MOL Küm. res. pol. 1937-21-704.

3. Wie sieht das deutsche Volksprogramm der Unabhängigen Kleinlandwirtepartei in Wirklichkeit aus? Deutscher Volksbote, 1938. febr. - Közli Weidlein i. m. (1959) 239- 241.

4. Die Statistik über das Wahlergebnis im Bonyháder Bezirk. NS, 1938. febr. 13., 12.

5. Flachbarth, Ernst: System des internationalen Minderheitenrechtes. Budapest, 1937. 236-245.

6. 1924. évi törvények (Magyar Törvénytár) Budapest, 1925. 4-5.

7. Macartney, C. A.:Hungary and her successors. 1919-1937. London-New York-Toronto, 1937. 451^52.

8. König, Anton: Die Lehre aus der Bonyháder Wahl. NS, 1938. jan. 16., 2.

9. Kreuz und quer durch die Baranya. NS, 1938. jan. 2., 4-5.

10. Flach, Paul: Die behördlichen Bestätigungen der Ortsgruppen des UDV (1923-1940) und des VDU (1939-1943). München, 1971. 8.

11. Deutscher Volksbote, 1937. dec. - Közli Weidlein i. m. (1959) 174.

12. Deutscher Volksbote, 1937. dec. 10. - Közli Weidlein i. m. (1959) 220.

13. Volk und Heimat, 1938. febr. - Közli Weidlein i. m. (1959) 174.

14. Volk und Heimat, 1938. febr. - Közli Weidlein i. m. (1959) 174-175.

15. Gratz, Gustav: Kündigungsbrief an Herrn Faul-Farkas. NS 1938. jan. 9. 1. - Ein offenes Wort. NS, 1938. jan. 16, 8. - Einst und jetzt. NS, 1938. jan. 30., 6. - Gratz, Gustav: „Um Faul herum war immer etwas faul." NS, 1938. jan. 30, 6. - Deutscher Volksbote, 1937.  dec. - Közli: Weidlein i. m. (1959) 172-174.

16. Volk und Heimat, 1938. máj. - Közli Weidlein i. m. (1959) 176.

17. Volk und Heimat, 1938. febr. - Közli Weidlein i. m. (1959) 174.

18. König, Anton: Die Lehre aus der Bonyháder Wahl. NS, 1938. jan. 16., 1-2.

19. Pintér, Ladislaus: Schicksalsfragen des Deutschtums. (Deutscher Volkskalender für das Jahr 1938.  Hrsg. vom UDV) Budapest, 1938. 37-38.

20. MOL Küm. res. pol. 1938-21/7-ad 47.

21. Jacobsen, Hans-Adolf: Nationalsozialistische Aussenpolitik 1933-1938. Frankfurt a/M-Berlin, 1968. 526-528. - Das ungarländische Deutschtum als „treuer und loyaler Bestandsteil der ungarischen Nation." NS, 1938. jan. 30., 1.

22. Die deutsche Frage im ungarischen Parlament. NS, 1938. febr. 20., 5. - Közli Weidlein i.m. (1959) 199-202.

23. Flachbarth i. m. 325-329.

24. A Wilhelmstrasse... 111-115. sz. 257-262.

25. A Berlin-Róma tengely... 394. sz. 620.

26. NS, 1938. ápr. 10. - Közli Weidlein i. m. (1959) 196.

27. MOL ME 1938-G-15545 (16474) MOL ME 1938-G-15545 (16321)

28. MOL ME 1938-G-15545 (15912)

29. MOL ME 1938-G-15545 (16061)

30. MOL ME 1938-G-15417

31. MOL ME 1938-G-15535

32. Vö.: Ein Ürömer Schwabe in der Fremde: Alle Achtung vor unserem Volke. NS, 1938. ápr. 10., 2.

33. Die Frage des ungarländischen Deutschtums im Abgeordnetenhause. NS, 1938. márc. 27., 1-2.

34. MOL ME 1938-G-15535

35. Stillstand in der Lösung der Schulfrage. Nation und Staat, 1937/38. 268-270.

36. MOL ME 1938-L-15436

37. MOL Kum. pol. 1938-21/7-1120(1119)

38. Berlin-Róma tengely... 458. sz. 711. - MOL Kum. pol. 1938-21/7-1000-/1 Wilhelmstrasse... 118. sz. 263-264.

39. A Berlin-Róma tengely... 458. sz. 711.

40. MOL Küm. pol. 1938-21/7-1120 mell.

41. A Berlin-Róma tengely.. .67649

42. A Wilhelmstrasse... 117. sz. 262-263, 119. sz. 265, 125. sz. 273. - MOL Küm. pol. 1938-21/7-989

43. MOL Küm. pol. 1938-21/7-966

44. MOL Küm. pol. 1938-21/7-1000 mell.

45. „Nem szabad elfelejtkezni arról, hogy háború esetén 100 csehszlovákiai katona közül 50 az ellenséggel fog érezni" - írta Georges Roux: Les traités de 1919, vice de conformationen Europa. Etapes 1938. jan.-febr. (MOL ME 1938-L-15473)

46. Einheitliche Front aller Deutschen in Tschechoslowakei. NS, 1938. ápr. 17., 5.

47. A Berlin-Róma tengely... 434. sz. 670.

48. Die Ortsgruppe von Bácsalmás aufgelöst. NS, 1938. márc. 27., 4.

49. König Antal: A hazai németség két frontja. Magyar Szemle, 1938. XXXII. 214-224.Idézet: 224.

50. K (König, Anton): Für die Rechte des ungarländischen Deutschtums. NS, 1938. ápr.10., 7-8.

51. N.: Dr. Gündisch' „Zwei Fronten." NS, 1938. márc. 12., 3-4. - Gratz, Gustav: Die Genugtuung des Herrn Dr. Gündisch. Aβ, 1938. máj. 1., 3.

52. Gratz Gusztáv: A magyarországi németség ügye. Magyar Szemle, 1938. XXXII. 357-367.

53. Gratz, Gustav: Deutschungarische Probleme. Budapest, 1938. - Ein Buch von Dr. Gratz. NS, 1938. márc. 27., 2. - „Deutschungarische Probleme". NS, 1938. máj. 15., 1-2.

54. Macartney i. m. 452.

55. Gratz, Gustav: Versöhnung. NS, 1938. ápr. 10., 4.

56. Anerkennung für die „Deutschungarische Probleme" von Dr. Gustav Gratz. NS, 1938. aug. 28., 7-8.

57. Riedl, Franz Hieronymus: Bemerkungen zu dem Buch „Deutschungarische Probleme" von Dr. Gustav Gratz. Budapest, 1938. Nation und Staat, 1937/38. - Közli Weidlein i.m. (1959) 194-195.

58. Die Deutschen in der Tschechoslowakei 1933-1947. Zusammengestellt von Vaclav Kral.(Acta Occupationis Bohemiae et Moraviea) Praha, 1964. 127. sz. 199-200.

59. Die Forderungen der Sudetendeutschen. Aß1, 1938. máj. 1., 3.

60. Die Volksdeutsche Kameradschaft in Ungarn hat ein Volksprogramm veröffentlicht. NationundStaat, 1937/38, 559.-Tilkovszky Lorant:Ezvolta Volksbund'Budipest, 1978. 19-22. nem eme hivatalos közlés, hanem egy ennél szigorúbb magyar belügyminisztériumi variáns alapján elemzi a „népi programot". így olyan messzemenő következtetésekre jut, amelyeket a hivatalos verzió nem igazol.

61. Tilkovszky i. m. 22, 3636

62. A müncheni egyezmény létrejötte és Magyarország külpolitikája 1936-1938. Szerk. Ádám Magda. (Diplomáciai iratok Magyarország külpolitikájához 1936-1945. II. Szerk. Zsigmond László) Budapest, 1965. 178. sz. 360-361.

63. Sipos Péter: lmrédy Béla és a Magyar Megújulás Pártja. Budapest, 1970. 30-46.

64. A müncheni egyezmény... 197. sz. 381.

65. Deutscher Volksbote, 1938. máj. - Közli Weidlein i. m. (1959) 228-229. - Ezt megerősíti a magyarbarát Macartney is i. m. 458—459.

66. Die deutsche Frage im ungarischen Abgeordnetenhause. Aβ, 1938. máj. 29., 4.

67. Ministerpräsident lmrédy über die Rechte des ungarländischen Deutschtums. Aß, 1938.jún. 12., - Ugyanitt mellékletként Pintér jún. 2-i beszéde: Rede des Herrn Abgeordneten Ladislaus Pintér... (4. o.)

68. Deutscher Volksbote, 1938. júl. - Közli Weidlein i. m. (1959) 229-236.

69. Kultusminister GrafTeleki: „Es ist das unbestreitbare Recht eines jeden, seine Muttersprache zu pflegen." Aß, 1938. jún. 19., 1.

70. MOL ME 1938-C-16395 (16707)

71. Der grosse Tag des ungarländischen Deutschtums. NS, 1938. júl. 3., 1-8.

72. Ein jeder unserer Volksgenossen muss wissen... NS, 1938. júl. 17., 3.

73. Sterio Leonidas kisebbségpolitikai előadása Németországban. Nemzeti Figyelő', 1938. jún. 26., 2. -Helyreigazítás: Nemzeti Figyelő, 1938. júl. 17., 2. -MOLME 1938-T-15934

74. Lackó Miklós: Nyilasok, nemzetiszocialisták 1935-1944. Budapest, 1966. 136-157.

75. Vizegespan Dr. Ladislaus Endre sieht noch immer pangermanische Gespenster. NS, 1938.ápr. 17., 5.

76. Kg. (König, Anton): Mehr Licht! NS, 1938. jún. 5., 4. - Die madjarischen Nationalsozialisten. -Weidlein i. m. (1959) 185-186.

77. MOL ME 1938-C-16496

78. MOL ME 1938-T-15934

79. A németek magyarországi politikája titkos német diplomáciai okmányokban (1937-1942). Budapest, 1947. 23. sz. 64.

80. A Berlin-Róma tengely... 372. sz. 600-601, 391. sz. 618-619.

81. Sombor Schweinitzer József: A magyar nemzetiszocialista mozgalmak története. (UMKL Küm. Bé. O. 1946. III/2. 62.)

82. MOL ME 1938-C-16406

83. A müncheni egyezmény... 275. sz. 521.

84. Günser Zeitung, 1938. szept. 11. (MOL ME 1938-C-16908)

85. MOL ME 1938-G-16471 MOL ME 1938-C-16908

86. MOL ME 1938-C-16789 MOL ME 1938-C-16908 MOL ME 1938-C-17395

87. Die Schulfrage in Ungarn. Berliner Tageblatt, 1938. szept. 21. Deutschtum im Auslände. mell.

88. MOL ME 1938-C-16789 MOL ME 1938-C-16908 MOL ME 1938-C-17117

89. Kg. (König, Anton): Mehr Licht! NS, 1938. jún. 5., 4

90. Klein, Kart Kurt: Richard Huss. Budapest, 1943

91  Günser Zeitung 1938. aug. 21. -Közli Weidlein i. m. (1959) 202-203.

92. J. B.: Siedlungsfeier in der deutschen Gemeinde Vecsés mit Ausschluss des deutschen Wortes. NS, 1938. jún. 26., 7-8.

93. Vor dem Heldendenkmal in Soroksár. NS, 1938. júl. 3., 10.

94. Der grosse deutsche Vblkstag in Hőgyész. Atf, 1938. aug. 21., 2-5.

95. Volksfreund: Nagykovácsi: Für Gott, Volk und Vaterland. NS, 1938. szept. 25., 5. - MOL ME 1938-C-16789

96. DerX. Musikwettstreit des UDVin Himeshaza. NS, 1938. okt. 2., 4-5. - Das Fahnenfest in Hercegsabar. Aβ, 1938. okt. 9., 5.

97. Zehnjährige Jubileumsfeier der Ortsgruppe in Muesi. NS, 1938. okt. 9., 5.

98. Deinen Toten bleibe treu! NS, 1938. dec. 18., 1-2.

99. MOL ME 1938-C-16789

100. Flach i. m. 10, 12, 14, 19, 30. - Zwei neue Ortsgruppen in Baranya gegründet. NS, 1936. okt. 30., 5. - Der Bakony dem UDV freigegeben. NS, 1938. dec. 25., 2-4.

101. Zur Föderung von Lehrkräften mit deutschen Sprachkenntnissen. NS, 1938. júl. 3., 12.

102. Freie Lehrerstellen. NS, 1938. júl. 10., 5, júl. 24,. 6.

103. Von der Schulfront. NS, 1938. okt. 30., 6. - Schneemayer, Michael: Ceglédbercel ruft um Hilfe. NS, 1938. nov. 6., 9. - Ein mutiges Wort für die Lösung der Schulfrage. NS, 1938. okt. 23., 7. - König, Anton: Herr Schuldirektor Grünfelder-Galantai: Sie haben zu gehorchen! NS, 1938. nov. 13., 8.

104. An unsere Volksgenossen in Grossmaros. NS, 1938. szept. 11., 5.

105. Von der Schulfront. NS, 1938. szept. 25., 4.

106. Die Schulbücher der Minderheitenschulen. NS, 1938. nov. 6., 6.

107. An unsere Volksgenossen in Grossmaros. NS, 1938. szept. 11., 5.

108 Die volle Wahrheit über die Schulangelegenheit in Nagymaros. NS, 1938. júl. 10., 3-4.

109. Wilhelmstrasse... 138. sz. 291.

110. Tilkovszkyi. m. 25.

111. Tanterv a kisebbségi népiskolák számára. Budapest, 193. 3-7, 9-48.

112. Hivatalos Közlöny 1938. szept. 1., 347-349. - MOL ME 1938-G-16656

113. Von der Schulfront. NS, 1938. szept. 25., 4.

114. Pintér, Ladislaus: Zum Schulbeginn. NS, 1938. szept. 4., 1-2.

115. Lehrplan der Minderheitenschulen. Aß, 1938. szept. 11., 1.

116. MOL ME 1938-G-15545 MOLME 1938-G-16791

117. Von der Schulfront. NS, 1938. szept. 25., 4; okt. 23., 5-6; okt. 30., 6.

118. Die volle Wahrheit über die Schulangelegenheit in Nagymaros. Aβ, 1938. júl. 10., 3-4. -Wir klagen an! Aβ, 1938. szept. 11., 4. - An unsere Volksgenossen in Grossmaros. Aβ, 1938. szept. 11., 5. - Von der Schulfront. Aß, 1938. szept. 25., 4; okt. 23., 5. - Nochimmer keine Ruhe in Nagymaros? Aß, 1938. dec. 18., 6.

119. Ceglédbercel ruft um Hilfe. Aβ, 1938. nov. 6., 9.

120. MOL ME 1938-G.16805

121. Olay Ferenc: Kisebbségi népoktatás. Budapest, 1935. 18.

122. Magyarország közoktatásügye az 1936. évben. Budapest, 1938. 15.

123. MOL ME 1938-C-17165

124. Rippel, Hans: Die Minderheitenfrage und der St. Stephansgedanke. NS, 1938. szept. 11., 3-4.

125. MOL E1938-C-17098

126. Tilkovszky i. m. 25-26.

127. MOL ME 1938-C-16773 - Huss a Klein Antallal és vitéz Berényi István tábornokkalvaló lovagias ügyeinek lezárása után újból átvette a VK életében „őt megillető szerepet." (MOL ME 1938-C-17117)

128. MOL ME 1938-C-17117

129. Die Zipser fordern Selbstbestimmungsrecht. NS, 1938. okt. 16., 4. - Das Deutschtum der Zips und Ungarn. NS, 1938. dec. 18., 5. - MOL ME 1938-G-17165 - „Ha nem találok hivatalos részről megértésre, a legelszántabb harci eszközökhöz nyúlok fajom érde kében." - Gróf Esterházy János nyilatkozata Tiso privigyei beszédéről. Magyarország, 1938. dec. 14.

130. MOL ME 1938-L-17841

131. Deutscher Volksbote, 1938. okt. - Közli Weidlein i. m. (1959) 243-244.

132. MOL ME 1938-C-17395

133. Tilkovszky i. m. 26-28, 31-32. - A szlovákiai németek „ötödik hadoszlop" szerepére vonatkozólag Dress, Hans: Slowakei und faschistische Neuordnung Europas 1939-1941. Berlin, 1972. 27.

134. A müncheni egyezmény... 539. sz. 806.

135. MOL ME 1938-C-17400

136. Tilkovszky i. m. 28-29.

137. Tilkovszky i. m. 32-33.

138. Birkás-Fejes: A Magyarországra 1938 óta egyre súlyosabban ránehezedő német nyomás és az ezzel szemben tanúsító« magyar ellenállás 45. o. (UMKL Küm. Bé. O. 1945. XV/1)

139. Deutschtum im Ausland 1938. nov. (MOL ME 1938-C-17847)

140. Das zweite Kabinett Imrédy. Nation und Staat, 1938/39. 169-170.

141. Tilkovszky i. m. 33-34.

142. Tehát nem állja meg helyét az az állítás, hogy a Volksbund megalapítása teljesen „Berlin közreműködése nélkül" történt (Böhm, Joseph jr.: Von Jakob Bleyer bis zur Gegenwart. München, 1955.9.), bár kifejezett német nyomásról valóban nem beszélhetünk. (Weidlen i. m. (1959) 244-2451/a)

143. Münchner Neueste Nachrichten, 1938. nov. 25. (MOL ME 1938-C-17487)

144. Ezt az álláspontot képviselte Gratz a Basch-pörben 1946. jan. 16-án tett vallomásában. (Magyar Nemzet, 1946. jan. 17. - Közli Weidlein i. m. /1959/ 244-2451/a)

145. Das Schicksal der Deutschen in Ungarn. (Dokumentation der Vertreibung der Deutschen aus Ost-Mitteleuropa. II.) (Bonn), 1956. 21 E-22 E.

146. Erfreuliche Einigung. Münchner Neueste Nachrichten, 1938. nov. 22., nov. 25. - Deutschtum im Ausland 1938. nov. (MOL ME 1938-C-17487)

147. A többi tényezőt kizáró határozottsággal képviseli ezt az álláspontot Weidlein i. m. (1959) 2451/a

148. MOL ME 1938-C-17165 MOL ME 1938-C-17832

149.. Tilkovszky i. m. 34.

150.MOL ME 1938-C-17698

151. 1Fölveti Flach, Paul: Dr. Franz Anton Bosch 1901-1946. 2. kiadás. München, 1956. 4.

152. Nation und Staat 1938/39. 169. - Közli Weidlein i.m. (1959) 245-249. - Sipos Sándor: A magyarországi németség története 1918-tól napjainkig. 115-116. (UMKL Küm. Bé. O. XVII-1 /40508/1945)

153. Tilkovszky i.m. 34-35.

154. Flach i.m. 1-2.

155. Boldizsár Iván: A másik Magyarország. 2. kiadás. Budapest, 1946. 72. - Ugyanezt az álláspontot képviseli a téma régebbi feldolgozói közül Sipos i. m. 131-137.

156. MOL ME 1938-C-17832

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet