A mázai németek kulturális öröksége, népszokásai, rendezvényei

 

 

Máza a Keleti-Mecsek egyik völgyében, Baranya és Tolna határán fekvő falu. Mázáról az első írásos adatok 1235-ből valók, majd a későbbi források a históriai századok magyar és német anyanyelvű földműveléssel foglalkozó népességről tudósítanak, amikor még élt a tájékon a fehér és kék színeket kedvelő magyar és a mélykék színben pompázó német népviselet. Máza a török hódoltság ideje alatt is folyamatosan lakott volt. 1687-ben az életjelet mutató helységek sorában szerepel. A 18. század végétől a szomszédos településekről németek költöztek ide, akik többnyire lefordították a saját nyelvükre Máza egyes régi neveit.

A legyezőszerűen elhelyezkedő völgyben tornácos porták, egy-egy ház padlás szintet lezáró, díszes homlokfala, vagy a domboldalon gunnyasztó apró présház látványa megragadó. A vasúton túl, a téglagyár körüli településrész sík területen fekszik.

A faluban lévő Koromszó dűlőben, 2003-ban megindult Árpád-kori kolostor régészeti feltárása során egy bazilikás elrendezésű templom maradványaira bukkantak.

A korábban hagyományos földművelésből élő település az ipari életbe az 1826-os bányanyitással lépett be. A vasúti vonal megépítésével Máza bekapcsolódott az ország gazdasági életébe, amelynek eredménye jelentős építési láz volt, valamint az 1890-es évek elején egy téglagyár alapítása. A mázai bánya 1966-ban bezárta kapuit, azonban a téglagyár a mai napig működik.

A községben Polgármesteri Hivatal, Művelődési ház, német nemzetiségi óvoda, Idősek klubja működik. A Művelődési házban működő civil szervezetek egész éven keresztül programjaikkal biztosítják a kulturális és szórakoztató műsorokat.

Kézművesek a faluban: kosárfonó, fafaragó, hímzők, foltvarrók.

Országos hírű a német nemzetiségi fúvószenét is játszó, nagy hagyományokkal rendelkező Mázai Bányász Fúvószenekar, karnagya Pecze Gábor. A fúvószenekar 1952-ben alakult Bechtl Henrik vezetésével.

A Német Nemzetiségi Önkormányzat és nemzetiségi egyesülete önálló épületben folytatja tevékenységeit. A régi „Gabnai iskola” német- házként működik: rendezvényteremmel, tájszobával és sváb konyhával.

Nevezetességei: római katolikus templom, Koromszói-ásatás, világháborús emlékmű, bányászati emlékhely.

Máza rendezvényei közül a legfontosabbak: Mázai Falunap, Gyermeknap, Foltvarrók Napja, Idősek napja és a Német Nemzetiségi Önkormányzat és Egyesület által rendezett Diófesztivál, év végén a karácsonyi műsor.

 

Mázai Német Nemzetiségi Önkormányzat és Mázai Német Nemzetiségi Egyesület

7351 Máza, Kossuth u. 24.

7351 Máza, Kossuth u. 82.

 

A tájszoba és sváb konyha előzetes egyeztetés alapján látogatható:

Kovács Lászlóné

Tel.: 70/646-0349

mazanko@freemail.hu

szontage@gmail.com

 

 

További fotók témák szerint:

Tájszoba

Diófesztivál: 2010, 2011, 2012

 

 

Máza címere

 

Dombok ölelésében

 

Katolikus templom

 

Látkép

 

Madártávlat

 

Panoráma

 

Présház

 

Régi parasztház

 

Téli falu

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Brossúra Mázáról

(nagyítható)

 

Brossúra Mázáról

(nagyítható)

 

 

Tájszoba

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Diófesztiválok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Diófesztivál 2010-ben

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Diófesztivál 2011-ben

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Diófesztivál 2012-ben