Előző fejezet Következő fejezet

ZUBOLY FŐHADNAGY

 

Magyarország éppen legszebb békeéveit kezdi élni, prosperál az erdélyi örménység jeles városa, Szamosújvár is, amikor 1875. augusztus 21-én Bányai Elemér megszületik. Csakhogy a korszak áldásaiból ő vajmi keveset élvez: szülei korán elhalnak, neveltetéséről, iskoláztatásáról gyámjai gondoskodnak. Hányatott esztendők után végül 1901-ben, Kolozsvárott szerez bölcsészdoktorátust. Ugyanott jegyzi el magát az újságírással; egyetemi évei alatt több lapnak is dolgozik - nem utolsósorban megélhetés végett, de az igazi lelki ösztönzést is a Kincses Városban kapja. Aztán hazatér pátriájába, az örmény metropoliszba, megalapítja a Szamosújvári Közlöny című hetilapot, kiadja páratlanul gazdag örmény anekdotagyűjteményét - s mindeközben egy éven át ugyanabban az árvaházban felügyelősködik, amelynek egykor maga is ette keserű kenyerét.

1904-ben felköltözik Budapestre, ám a sors ott sem kegyesebb hozzá: nem telik bele három év, és meghal kislánya, röviddel utána felesége is. Élete attól kezdve a könyvtárak, redakciók, kávéházak háromszögében telik; a kor legjobb lapjainak, folyóiratainak elnyűhetetlen munkatársa. Riportjaival, tárcáival, a magyar történelem és irodalom illetve sajtótörténet kiemelkedő alakjairól, a főváros nevezetességeiről, „Budapest köveiről" szóló írásaival nemcsak az olvasók és a szakma megbecsülését nyeri el, hanem a századelő legjelesebbjeinek barátságát is.

Cikkei zömét Zuboly néven jegyzi, saját bevallása szerint azért, mert mint a Szentivánéji álom takácsa, ő is minden szerepre vállalkozik. Minden szerepre, minden műfajra de csak a tisztesség maga szabta határain belül. Ahol elveit veszélyeztetve látja, abból a szerkesztőségből - akár egy „szabad hajdú" azonnal távozik. Barátja és jó ismerője, Kunfi Zsigmond szavaival: kóbor és nomád életet folytat a szabályozott emberek társadalmában.

Ő a pesti kávéházak józan bohémja: soha nem ittasul meg politikától s más efféle szeszektől; mindent lát, de igazán csak arra figyel, amire érdemes - Adyval, Krúdyval kacsint össze az éjszakában.

E kóbor és nomád életnek, e bohém józanságnak tragikusan hamar vége szakad: az első világháború kitörésekor őt is mozgósítják, majd az északi hadszíntérre, Galíciába vezénylik. Bányai Elemér főhadnagy 1915. április 2-án, nagypénteken hal hősi halált az Uzsoki-szorosban. Holttestét a Budapesti Újságírók Egyesülete hazaszállíttatja; szeptember 19-én a Kerepesi úti temetőben Prohászka Ottokár búcsúztatja, egy hét múlva a Martinovics-páholy gyászünnepén Jászi Oszkár. Az emlékére kiadott Zuboly könyvében a magyar szellemi élet kiválóságai -barátai, pályatársai: Ady Endre, Bölöni György, Krúdy Gyula, Kunfi Zsigmond, Mikes Lajos, Molnár Jenő, Révész Béla, Schöpflin Aladár, Szakács Andor, Szász Zoltán, Szép Ernő -méltatják emberi, művészi nagyságát.

Kötetünkbe Bányai Elemér örmény tárgyú írásaiból válogattunk. Anekdotagyűjteményének legélvezetesebb darabjai mellett a szülővárosa történetét és jeles alakjait bemutató írásai kaptak helyet a könyvben, valamint az örménység magyarországi sorsáról szóló megrendítően szép tanulmánya, az Egy nép-faj pusztulása. Máig ható tanulságokat fogalmaz meg, érdemes újraolvasni.

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet