Előző fejezet Következő fejezet

A CEGEI GRÓFOK

 

A cegei fejedelemség sem a telekkönyvekben, sem a közjogban nem ezen a néven van feljegyezve. De még a térképek sem beszélnek arról, hogy a cegei fejedelemség valahol létezne. A fejedelemség ezeket a csekélységeket azonban nem nagyon bánja. A név változhatott akárhogyan, a lényeg azért megmaradt, s a cegei uradalomban nyolcszáz év óta aligha volt egyetlen Wass-sarjadék is, aki ne érezte volna magát ad honores fejedelemnek, de olykor-olykor valóságosnak is. Az a néhány falucska s az a pár birtokocska, aztán a különállás a vármegyében, hajdan az országgyűléseken és sok más egyéb bizalmasan támogatta a Szolnok-Doboka hegykatlanjaiban és a sok falu határán elnyúló cegei tó birtokosainak önérzetét, hogy uralkodó embereknek higgyék magukat. Az egész Wass-család-ban talán csak egy férfi akadt, aki nem respektálta túlságosan ezt a méltóságot, ez a legfiatalabb Wass-ivadék, gróf Wass György, aki beállott a vármegyéhez beamternak, és az erdélyi poétafejedelmek babérjaiért küzd. A többi bizony ott töltötte nagy megelégedéssel egész életét a cegei kúriában, s a kastély közelében egy oszlop még ma is hirdeti a jus gladiinak azt az emlékét, mellyel az uradalom tulajdonosai egykor bírtak. A cegei kastélyban lévő levéltár, melyben Deák Farkas, K. Papp Miklós, Thallóczy Lajos és mások búvárkodtak, a régi híresség dokumentumait őrzi a magyar középkor kezdetén is jóval túl, a családi kriptának egy ősi, lezárt része pedig, ahol sisakos, páncélos fegyverzetben pihennek az erdélyi fejedelemség egykori vitézei, a régi idők valóságát konzerválta a halott ősök jelmezeiben. Telt mindenre és mindenféle fajtára a nemzetség tagjaiból, s Beszterce-Naszód, Szolnok-Doboka és Kolozs vár-megyékben él a hagyománya máig annak a Wass grófnak is, aki két ízben érzékenyen megtréfálta a szamosújvári magisztrátust.

Egyik birtokpörében ugyanis a szamosújvári örmény kommunitás tagjai megígérték egyenként, hogy az ő javára fognak dönteni, a szavazásnál azonban mindenki ellene fordult. Erre a hajdani Wass gróf meghívta ebédre Cegébe az egész kommunitást. Várakoztatta aztán egészen estig őket, s mikor már dőltek a jó örmények az éhségtől, akkor terítettek csak számukra. És hozták az inasok egymásután a legfinomabb ételeket, de hiábavaló volt minden appetitus, a finom ételeket mind össze-öntötték az asztalra állított nagy kandérba. Mikor aztán nem volt már sem leves, sem pecsenye, sem sütemény, sem bor, Wass gróf felállott az asztaltól és megköszönte a vendégséget, mondván:

- Íme, egyenként a ti szavatok is ilyen nagyszerű volt, mint ezek az ételek, mikor megígértétek, hogy rám szavaztok, de mikor összesen szavaztatok, annyit ért az ígéretetek, mint ez a sok összehányt étel. Csak ezt akartam mondani.

Az örmények bepanaszolták aztán a guberniumnál Wass grófot, hogy megsértette őket s ráadásul haruczoknak is nevezte. A gubernium megparancsolta persze Wassnak, hogy kövesse meg az örmény kommunitást, melyet Wass meg is tett ilyenformán:

- Nem tagadom, mondtam azt, harucz uraim, hogy haruczok vagytok. De ha én istentelen harucz, bolond harucz, ördögvi gye harucz, uzsorás harucz, csaló harucz, fekete harucz szavakat mondtam volna, nemcsak azt, hogy harucz! harucz!, az már igazi sértés lett volna, mert a törvény szerint is, gyilkos harucz, bolond harucz, istentelen harucz...

- Hagyjan már, elíg vut kiáltották kétségbeesve a kommunitás tagjai, és Wass gróf ezzel eleget tett annak a guberniumi parancsnak, hogy kövesse meg az örmény kommunitást.

A Wass-család egyik legérdekesebb alakja volt az a gróf Wass Samu, aki a szabadságharcban mint Kossuth egyik bizalmi embere harcolt. A forradalom végén Kossuth azzal a megbízással küldte Konstantinápolyba, hogy a török kormánynál eszközölje ki a magyar emigráns csapatok számára a letelepedést. Wass Samu álruhában, nehéz kalandok után, Románián keresztül eljutott szerencsésen Konstantinápolyba. A forradalom bukása után pár hónap múlva azonban Amerikába vándorolt és San Franciscóban telepedett le. Itt a spanyolok által elhagyott egyik területen aranybányát fedezett fel, s Molitor nevű társával megkezdte a bánya kiaknázását. Hatalmas vagyont gyűjtött össze, s az egykorú magyar lapok azt írták róla, hogy San Franciscónak a negyedrésze az ő birtokában van, s külön aranypénzeket veretett, melyekből a Nemzeti Múzeumba is jutott néhány darab. Wass Samu gróf azonban úgy gondolkozott, hogy inkább lesz ő Cegében koronázatlan fejedelem, mint San Francisóban aranybánya-tulajdonos, s mikor az 1859-iki hadjárat előtt az emigránsok kegyelmet kaptak, a honvágy őt is hazahozta, s bevonult a cegei kúriába. Hogy mi lett a San Francisco-i aranybányából és a többi csodákból, nem beszélt róla sohasem.

A család mostani fejét, a legidősebb cegei grófot, Wass Jenőt most temették el a múlt héten. Az erdélyi mágnástípus egyik legérdekesebb képviselője halt el vele. A magyar arisztokráciában ilyen alakok már csak Erdélyben találhatók, s ez a megemlékezés azért aktuális, hogy a halála alkalmából rámutasson ennek a különleges típusnak az érdekességére. Az orosz regényekben vannak leírva olyan alakok, aminő például Wass Jenő volt, Erdély egyes pontjain kívül sehol az országban ez a típus másutt nem ismeretes. Wass Jenő a falusi grófnak volt ugyanis a megtestesülése. Daliás termetű, ritka szép férfi volt, aki feltűnt olykor-olykor a dési megyeházán, néha Kolozsvárt, nagyon ritkán Budapesten; de igazán csak otthon érezte jól magát a falujában. Innen rándult be négyes fogatán Szamos-újvárra vagy Désre vásárlások vagy hivatalos ügyek elintézésére, de pár óránál többet sohasem időzött. Hatvanhét évet élt, s egész életét jóformán Cegében töltötte. S bár a fejedelemséget már régen megszűntették a közjogi változások, parasztjai meg voltak győződve róla, hogy Erdély országának ma is ő a kormányzója. Ott gazdálkodott velük évtizedeken át a faluban, s nem volt talán egy birtokos sem az országban, aki olyan humánusan s olyan jóindulattal támogatta volna mindenben a parasztjait, amint ő. Politikával nem foglalkozott s a politikában nem is szerepelt, de olyan ember is kevés volt az országban, aki annyit tépelődött volna a gazdasági élet problémáin, az ország jövőjén és a paraszt gazdasági helyzetének javításán, mint ő. Ezért volt különleges típus a maga nemében, s ezért hasonlított az egész élete azokhoz az arisztokrata és földesúri alakokhoz, melyek az agitációs orosz regényírók könyveiben vannak megörökítve.

SIMAY GERGELY

 

A SIMAY-HÁZ

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet