Előző fejezet Következő fejezet

Dilinkó Gábor

 

A művész így vall önmagáról: „1929-ben születtem Újpesten, cigány családban. Apám dokkmunkás volt. Kilencen voltunk testvérek. Anyám betegsége és válásuk miatt 8 éves koromban állami gondozásba kerültem. Négy elemit végeztem. Kiskoromban – mint lelencgyerek – paraszti családokhoz voltam kihelyezve. Anyám a felszabadulás után magához vett, s a nagybátyámnál nevelkedtem, ahol a szegkovács mesterséget kezdtem tanulni. 1947-ben édesanyám meghalt. 1948-ban leszereltem a katonaságtól. Ezután bőrgyári munkás lettem. Az 1956-os forradalom idején a Corvin-közben harcoltam, súlyos karsérüléssel estem fogságba. A forradalom leverése után 12 évi börtönbüntetésre ítéltek, majd a Legfelsőbb Bíróság 7 évre változtatta az ítéletet. 1966-ban szabadultam, évekig nem tudtam sehol elhelyezkedni, s ha álláshoz jutottam is, amikor 56-os múltamról értesültek, azonnal elbocsátottak. Végül 1975-ben háztakarítóként és fűtőként sikerült elhelyezkednem az IKV-nál. Innen mentem nyugdíjba. 56-os múltamért 1991-ben megkaptam a Hűséges helytállásért kitüntetést, majd legvégül dandártábornoki rendfokozatot. Már kisiskolás koromban Újpesten, az Attila utcai elemi iskolában felfedezték jó rajzkészségemet. Sokáig csak alkalmanként rajzolgattam, festegettem. 1975-ben történt autóbusz balesetem hosszú ideig ágyhoz kötött, hát a nagy unalomban mondom az asszonynak, elmész nekem veszel piros festéket, sárgát, lilát, mindenféle festéket. Na elment szegénykém, a konyhában éjjel ott ültem, mázoltam össze-vissza, lecsúszott, visszaraktam, akkor ledobtam a kőre, össze-vissza tapostam, hát én azt hittem, tudod, hogy az úgy van, hogy amit én elgondolok az elsőre megy. Szerettem horgászni és egy festőt ott láttam, egy tábla volt a kezibe, Szűz Máriát festett. Újpesti volt, egy nagyon híres magyar festőművész. Hát én ott ültem, néztem, mondom jól van, megtanultam. Közben nekem az egyik kezemben műér van és mindig kiesett az ecset a kezemből. És akkor így kézzel kezdtem a festéket huzigálni az ujjammal, meg dörzsöltem. Nézem, mondom, már az ég megvan. De a figurákat nem tudtam eltenni, mindig kérdezték, mi van ott, törpék. Hát nem tudtam elhelyezni. És egyszer a házban volt egy bácsi, aki nagyon szépen rajzolt, de festeni nem tudott, az magyarázta nekem, hogy odatette a ceruzát, hunyorított, hát mondom mit lát ez, Istenem, hogy ott mérecsgélt. Akkor jöttem rá, hogy kell festeni.”19

 

  1. Daróczi Ágnes – Kalla Éva – Kerékgyártó István (szerk.): Roma Képzőművészek III. Országos Kiállítása 2000

 

Gábor Dilinkó

 

The artist told us the following: ’I was born in Újpest in 1929 in a gipsy family. My father was a dock worker. Nine of us were siblings. My mother became sick then my parents divorced so I was under state care at the age of 8. I inished primary school. When I was a little child I was sent to farmer families as a foundling. My mother took me back after 1945. I grew up at my uncle and started to learn to be a blacksmith. My mother died in 1947. I inished my army service in 1948. Then I became a leather factory worker. During the 1956 revolution I fought at Corvin köz and was taken captive with a serious wound on my arm. After the revolution was put down I was sentenced to 12 years in prison, but later the Supreme Court changed it to 7 years. I was released in 1966, but I could not ind any job for years. When I found a job and they learnt about my 1956 past I was ired right away. Finally I could work for the IKV as a cleaner and stoker. I retired from this company. In 1991 I was rewarded a medal ‘For holding on faithfully’ for my 1956 past and inally the rank of a brigadier general. They discovered my ability to draw well at the school in Attila utca, in Újpest. I was painting and drawing rarely until 1975. I was bedridden and bored, because of my bus accident. I told my wife to go and buy me paints – yellow, purple all kind of paints. Poor she went to buy them and I spent the night in the kitchen painting chaotically. The paper fell of I put it back then I would trample on it – you know I thought if I had an idea, I was bound to make it real at my irst attempt. I loved ishing and I saw there a painter who had a board in his hands as he was painting Virgin Mary. He lived in Újpest and he was a very famous Hungarian artist. Well, as I was sitting there and watched him I said to myself ‘All right, I’ve learnt it’. But I have an artiicial artery in my hand and I always dropped the brush. Thus I started to paint with my hands I pulled it and rubbed it with my ingers. I thought I could catch the sky. But I still couldn’t draw igures - I was always asked about the dwarves in my pictures. Then there was this old man in our house who drew nicely, but could not paint. I saw him holding the pencil with narrowed eyes and I was wondering what he saw and measured and then I realized how to paint.’

 

Dilinkó Gábor: Memento / Memento

 

Dilinkó Gábor: Csendélet asszonnyal / Still life with woman

 

Dilinkó Gábor: Esküvő / Wedding

 

Dilinkó Gábor: Tor / Funeral dinner

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet