Előző fejezet Következő fejezet

FERKOVITS JÓZSEF

 

 

FERKOVITS JÓZSEF A ZALA MEGYEI LETÉNYEN SZÜLETETT 1961. ÁPRILIS 17-ÉN. SZÜLEI KORÁN ELVÁLTAK, EZÉRT GYERMEKOTTHONBA KERÜLT. EGÉSZEN KISKORÁTÓL LERAJZOLT MINDENT, AMIT ÁTÉLT VAGY LÁTOTT. TANÁRAI FELFIGYELTEK TEHETSÉGÉRE ÉS TÖBB PÁLYÁZATRA BENEVEZTÉK. 1974-BEN JAPÁNBAN EGY NEMZETKÖZI GYERMEKRAJZ-VERSENYEN MÁSODIK HELYEZÉST ÉR EL. ENNEK ELLENÉRE AZ INTÉZET KOMLÓRA KÜLDI VÁJÁR SZAKMUNKÁSTANULÓNAK. MELLETTE A PÉCSI KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI KÖZÉPISKOLÁBAN HORVÁTH JÁNOS GRAFIKUSMŰVÉSZ CSISZOLJA TEHETSÉGÉT. (TIZENNYOLC ÉVES KORA UTÁN ISMERI MEG A SZÜLEIT, EKKOR TALÁLKOZIK ELŐSZÖR A CIGÁNY KULTÚRÁVAL.) 1982-BEN BUDAPESTRE MEGY, A KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI FŐISKOLÁN PAJZS LÁSZLÓ ÉS FÓTI ERNŐ FESTŐMŰVÉSZEK MAGÁNTANÍTVÁNYA LESZ. KÖZBEN MEGNŐSÜL, ÉS A FŐISKOLÁT 3 ÉV UTÁN ABBAHAGYTA. EGY IDEIG BÁNYÁSZKÉNT DOLGOZIK. 1989-BEN NAGYKANIZSÁRA KÖLTÖZNEK, ALKOTÓMUNKÁRA VÁGYIK. ÉVEKIG TANÍT, SZAKKÖRT VEZET, GYEREKEKET KÉSZÍT FEL. KÖZBEN BEFEJEZI FŐISKOLAI TANULMÁNYAIT, GRAFIKUS DIPLOMÁT SZEREZ. MA ISMÉT BUDAPESTEN ÉL. SZÁMOS TEMATIKUS ÉS CSOPORTOS TÁRLATON SZEREPELT, TÖBBEK KÖZÖTT 2000-BEN A ROMA KÉPZŐMŰVÉSZEK III. ORSZÁGOS KIÁLLÍTÁSÁN, 2007-BEN A SZÉKESFEHÉRVÁRI CSÓK ISTVÁN KÉPTÁRBAN AZ „EGYÜTTÁLLÁS”, ILLETVE A NEMZETI GALÉRIÁBAN AZ „EMLÉKEZÉS SZÍNES ÁLMAI” CÍMET VISELŐ KIÁLLÍTÁSON MUTATKOZOTT BE. 2003-BAN AZ AMARO DROM ROMA LAP FELKÉRÉSÉRE ELKÉSZÍTI A MÁRA MÁR HÍRESSÉ VÁLT HOLOKAUSZT GRAFIKAI SOROZATÁT, AMELY A PÁVA UTCAI HOLOKAUSZT EMLÉKKÖZPONTBAN TÖBB ÍZBEN IS LÁTHATÓ VOLT. KEDVELT TÉMÁI: AZ EMBEREK, A SZEGÉNYSÉG ÉS A TERMÉSZET. SZÁMOS STÍLUSBAN ALKOT, MÉGIS VAN EGY SAJÁT, CSAK RÁ JELLEMZŐ EGYÉNI KIFEJEZÉSMÓDJA. MŰVEIT HAZÁNK JÓ NÉHÁNY TELEPÜLÉSE MELLETT BERLINBEN, LONDONBAN, NAPOLYBAN, ROMABAN, PEKINGBEN ES WASHINGTONBAN IS BEMUTATTÁK. ALKOTÁSAI SZÁMOS KÖZINTÉZMÉNYT DÍSZÍTENEK, S MEGTALÁLHATÓK A ROMA PARLAMENT KÉPTÁRÁBAN, A NÉPRAJZI MÚZEUM ÉS A MAGYAR MŰVELŐDÉSI INTÉZET GYŰJTEMÉNYBEN.

 


 

JÓZSEF FERKOVITS WAS BORN ON 17TH APRIL, 1961, IN LETENYE, ZALA COUNTY. HIS PARENTS HAVING BEEN DIVORCED, HE GREW UP IN AN ORPHANAGE. FROM HIS EARLY YEARS, HE USED TO DRAW EVERYTHING HE SAW OR EXPERIENCED. HIS SCHOOLTEACHERS NOTICED HIS TALENT AND SENT HIM TO SEVERAL COMPETITIONS. IN 1974 HE WON THE SECOND PRIZE AT AN INTERNATIONAL CHILDREN'S DRAWING COMPETITION IN JAPAN. IN SPITE OF THIS, HE WAS SENT TO KOMLÓ TO BECOME A MINER. AT THE SAME TIME, IN A SECONDARY SCHOOL OF FINE AND APPLIED ARTS IN PÉCS, GRAPHIC ARTIST, JÁNOS HORVÁTH POLISHED HIS TALENT. (HE ENCOUNTERED HIS PARENTS WHEN HE WAS 18 YEARS Oldal THAT WAS HIS FIRST ENCOUNTER WITH THE GYPSY CULTURE.) IN 1982 HE MOVED TO BUDAPEST, AND BECAME THE PRIVATE STUDENT OF ARTIST PAINTERS, LÁSZLÓ PAJZS AND ERNŐ FÓTI AT THE COLLEGE OF FINE AND APPLIED ARTS. DURING THIS TIME, HE GOT MARRIED, AND AFTER THREE YEARS HE HAD TO QUIT THE COLLEGE. FOR SOME TIME HE WORKED AS A MINER. IN 1989 HE AND HIS WIFE MOVED TO NAGYKANIZSA. FERKOVITS WAS LONGING FOR CREATIVE WORK. FOR YEARS HE WAS TEACHING, DIRECTING A TRAINING CIRCLE, AND PREPARED CHILDREN FOR COMPETITIONS. MEANWHILE HE OBTAINED A DIPLOMA IN GRAPHIC ART. AT PRESENT, HE LIVES IN BUDAPEST AGAIN. HE PARTICIPATED IN NUMEROUS THEMATIC AND COLLECTIVE EXHIBITIONS. IN 2000 HE PRESENTED HIS WORKS OF ART AT THE 3rd NATIONAL EXHIBITION OF ROMA ARTISTS. IN 2007 HE EXHIBITED AT THE CSÓK ISTVÁN GALLERY OF SZÉKESFEHÉRVÁR (CONJUNCTION) AND AT THE BUDAPEST NATIONAL GALLERY (THE COLOURED DREAMS OF REMEMBRANCE). IN 2003 HE WAS ASKED BY THE ROMA JOURNAL, AMARO DROM TO CREATE A GRAPHIC SERIES ON THE HOLOCAUST, WHICH BECAME FAMOUS VERY SOON. IT WAS EXHIBITED IN THE HOLOCAUST MEMORIAL CENTRE SEVERAL TIMES. HIS FAVOURITE THEMES ARE PEOPLE, POVERTY AND NATURE. HE PAINTS IN VARIOUS STYLES, NONETHELESS, HE HAS A PARTICULAR STYLE OF EXPRESSION, WHICH CHARACTERIZES ONLY HIM. FERKOVITS'S WORKS WERE PRESENTED - ALONG WITH MANY OTHER SETTLEMENTS OF HUNGARY - IN BERLIN, NAPLES, ROME, BEIJING AND WASHINGTON D.C. HIS PAINTINGS DECORATE SEVERAL PUBLIC INSTITUTIONS, AND CAN BE FOUND IN THE GALLERY OF THE ROMA PARLIAMENT, IN THE MUSEUM OF ETHNOGRAPHY AND IN THE COLLECTION OF THE HUNGARIAN CULTURAL INSTITUTE.

 

Az ifjúság dicsérete / akril, farost, 65x71 cm, 2009
Praise of Youth / acrylic paint, wood-fibre

 

Anya gyermekével / olaj, farost, 30x30 cm, 2003
Mother with her Child / oil, wood-fibre

 

Férfi piros sapkában / olaj, karton, 41x48 cm, 2007
Man with Red Hat / oil, cardboard

 

Élet a telepen / olaj, farost, 50x37 cm, 2003
Life in the Gypsy Colony / oil, wood-fibre

 

Levendula földeken / olaj, vászon, 50x44 cm, 2004
On Lavender Lands /oil, canvas

 

Feszületen / tus, papír, 50x70 cm, 1994
On the Crucifix / Indian ink, paper

 

Lágerportré II. / olaj, farost, 40x30 cm, 2004
Concentration Camp Portrait II. / oil, wood-fibre

 

Lágerportré I. / olaj, kasírozott vászon, 50x50 cm, 2004
Concentration Camp Portrait I. / oil, mounted convos

 

Remeny / tus, papir, 32x40 cm, 2003
Hope / Indian ink, paper

 

Doboz, 1944 / tus, popír, 32x40 cm, 2003
Doboz, 1944 / Indian ink, paper

 

Reggeli vizit / tus, popír, 32x40 cm, 2003
Morning Visit / Indian ink, paper

 

Fürdőben / tus, papír, 32x40 cm, 2003
In the Bath / Indian ink, paper

 

Irány a haláltábor / tus, papír, 32x40 cm, 2003
Heading for The Concentration Camp / Indian ink, paper

 

Lágerszemek / tus, papír, 32x40 cm, 2003
Concentration Camp Eyes / Indian ink, paper

 

Kék bársony / színes ceruza, papír, 19x22 cm, 1991
Blue Velvet / coloured pencils, paper

 

Akt / színes ceruza, papír, 21x29 cm, 1991
Nude / coloured pencils, paper

 

Magányos Krisztus / olaj, farost, 50x70 cm, 1993
Lonely Christ / oil, wood-fibre

 

Árván / pasztellkréta, karton, 50x70 cm, 2009
Orphan / pastel, cardboard

 

Munka nélkül / akvarell, papír, 50x70 cm, 2009
Without Work / aquarelle, paper

 

Hazafelé / olaj, farost, 70x75 cm, 2008
On the Way Home / oil, wood-fibre

 

Látogatás / akril, farost, 116x66 cm, 2009
Visit / acrylic paint, wood-fibre

 

Jézus visszatér a tanítványokhoz / olaj, kasírozott vászon, 30x40 cm, 2005
Jesus Returns to his Followers / oil, mounted canvas

 

Női portré / pasztellkréta, papír, 51x73 cm, 1993
Woman Portrait / pastel, paper

 

Csendélet / olaj, kasírozott vászon, 65x60 cm, 2008
Still Life / oil, mounted canvas

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet