Szentes

 

 

 

631. *Haris-féle üzletház

Eklektikus, 1892.

[Kossuth tér 5.]

Novák Ferenc

Haris üzletház

 

Haris üzletház

 

 

        Hosszú időn át Szentes jellegzetes épületének számított a Kossuth térre és a Kossuth utcára néző földszintes sarokház, amelyet az építtető család neve után Haris-házként emlegettek. A görög származású családnak ugyanitt állt a 18. század végén vásárolt korábbi háza, mely az említett időre teljesen romossá vált, elcsúfítva a város főterét. A helyi sajtó megállapítása szerint régi vágy volt Szentesen, hogy „a roskadozó Haris ház pusztuljon már valahára a piac legfőbb teréről, és váltsa fel a város emelése érdekéből egy díszes, modern épület”. A kereskedéssel foglalkozó família 1892-ben az öreg ház elbontása és egy új üzletház építtetése mellett döntött. Május közepén megkezdődött a düledező épület bontása. A helyére kerülő sarokház terveit Novák Ferenc építész készítette, a kiviteli munkákat Stampfl Ágoston és Molnár Sándor építőmesterek nyerték el. Az alapkövet május 23-án helyezték el görög keleti szertartás szerint. A lelkész imák között beszentelte, azután emlékiratot és forgalomban lévő pénznemeket helyeztek el benne, majd áldozat bemutatása végett fehér bárányt öltek meg az alapkövön, és húsát a munkások között szétosztották. „Ugyanilyen szertartást láthattunk tegnap délelőtt fél 9 órakor, midőn Pandovits Döme görög lelkész az előre elkészített kis oltárhoz lépve, ott a misét ezer ember előtt elmondotta, a követ beszentelte. Ezt követte a bárány leölése és délben a közebéd” – tudósított a helyi újság.

A Szentesi Lap szó szerint közölte az emlékirat szövegét, amely fölidézte a Haris család Magyarországra és Szentesre kerülésének történetét: „A múltnak emlékére s a jövőnek tudomására kiállítjuk ezen okmányt, feljegyezvén ebben, hogy szüleink tradíciója szerint ezen telket még a hajdani nagy Görögországhoz tartozott, de a török–görög nagy háború alkalmával a törökök által elfoglalt macedoniai tartománynak Kozán nevezetű városából ama háború alkalmával kiköltözött és a Tisza folyó mellett letelepedett, földműveléssel és kereskedéssel is foglalkozott, valóságos görög származású és vallású egyik ős elődünk készfizetés mellett szerezvén; József császár uralkodása idejében már nagyatyánk, Haris János, kinek neje Nagy-Kőrösön született s szintén görög származású és vallású Popovits Zsófia vala, tulajdona volt, s azon egy leginkább vályogból épült földszintes ház is állott...”. A továbbiakból kiderül, hogy Haris János és neje az 1780-as években „Pestre költözvén, ott a városi közönségtől az akkoron Nagyhíd utca, most Deák Ferenc utcában és Bécsi utcában szegletet képező másik telket is szerezvén, 1790. évben annak utcai részén, utóbb pedig udvari részén is egy emeletes házat építtetett”. A nagyszülők halála után mindkét hátrahagyott telek és ház nyolc gyermekükre szállt. „A szentesi ezen telket és rajta lévő házat Haris Tivadar többi testvéreitől azután mégis átvévén s tovább építkezvén, midőn többi testvérei után 1864. április 24-én elhalt, az egész telek épületeivel együtt végrendeletileg Haris Demeter, bátyjának fiú gyermekeire, név szerint Haris Jánosra, Haris Györgyre, Haris Sándorra és Haris Pálra szállott örökségképen. Haris Sándor előbb, utóbb pedig Haris János is elhalván, a most említett ház örökségképen tulajdonostársuk, Haris Györgyre és Haris Pálra szállott, akik azt az elődök iránti pietából, de Szentes város, mint születési helyük iránt vonzó szeretetüknél fogva is nemcsak megtartani, de a város díszére még újjáépíteni is igyekeztek; nemcsak, sőt a Novák Ferenc építész által készített terv szerint Stampfl Ágoston és Molnár Sándor építőmesterek, mint vállalkozók által a bontást és építkezést e hó 16-án tényleg foganatba is vétették...”. A Haris-bazárnak is nevezett épület 1892 novemberére elkészült, megfelelő elhelyezést nyújtva számos üzletnek.

Haris Pál halála (1902) után a hatalmas családi vagyon a Harriseon Alapítvány kezelésébe került. Kuratóriuma Budapesten székelt; innen intézték a szentesi üzletház bérleti ügyeit is. Az egykor dekoratív épület állaga az 1920-as évekre leromlott, s földszintes voltánál fogva már nem illett be a főtér időközben épült emeletes házai közé. A városi elöljáróság 1925-től szorgalmazni kezdte kibővítését: „Ezt a házat ezelőtt mintegy 30 évvel építették. A ház földszintes, de ennek dacára az építkezés idejében egyik legfőbb és legdíszesebb épülete volt a városnak. Azóta azonban a piactéren több emeletes palotát emeltek, úgyhogy a Haris-ház ma már valósággal csúfítja a város főterét. A városi műszaki tanácsos és a városi építész szakvéleménye szerint a ház megbírná az emeletet. A város egész közönségének, de különösen a haladás és szépészet iránti fogékonysággal bíró elöljáróságának leghőbb óhaja, hogy a Haris-házra húzassék emelet. Ez nemcsak a város fejlődése, nemcsak a város szépsége és általában a haladás szempontjából volna nagyon fontos, hanem a lakásínség enyhítése szempontjából is” – írta a szentesi polgármester 1925 decemberében. Az alapítvány hajlott a kérés teljesítésére, ezt bizonyítja, hogy Gerlóczy Gedeon műépítésszel elkészíttették az új, emeletes bérház vázlatterveit. A közbejött gazdasági válság, majd pedig a háború miatt azonban a bővítés elmaradt.

Az 1960-as évek végén a város vezetői a Haris-ház elbontása mellett döntöttek. A terület beépítésére kiírt tervpályázatra 9 pályamű érkezett. Közülük a Bp.-en született Novák István Ybl-díjas építész és felesége, Juhász Márta által készített tervet választották ki. A funkcionalista szemléletű, modern, hatemeletes, 96 lakásos, alul üzletsorral tervezett szalagház alapkövét 1970. július 1-jén helyezték el. A helybeliek által Fehér Háznak elnevezett, 1973-ban átadott épület első emeleti teraszán kapott helyet a Városi Galéria és több más szolgáltató iroda.

 

Forrás: CSML (SZL) Polgármesteri ir. 2904/1931.; Főispáni ir. 302/1931.; SZL, 1892. máj. 24.; SZ és V, 1892. nov. 10.; AE, 1902. aug. 13.

 

Irodalom: Labádi Lajos 1998. 82–84., Labádi L.–Szatmári I. 1998. 14., 19–20. – Szegedi építészek. Szerk. Tandi Lajos. Szeged, 1999. 225.

L. L.

 

 

632. Városháza

Késő barokk, 1910/11.

Kossuth tér 6.

Bohn  Alajos

 

Ybl Miklós városháza terve

 

Kossuth téri homlokzat

 

 

A mai városháza az a középület, amelynek létesítését Szentesen a legelsők között határozták el, különböző okok miatt mégis szinte utoljára valósult meg. A városi tanács már 1834-ben szükségesnek tartotta a városháza kibővítését, de sürgősebb ügyek miatt nem került rá sor. 1836-ban Szentes örökváltság révén úrbéres mezővárosból szabad paraszt-polgár várossá vált, 1848-ban pedig elnyerte a rendezett tanácsú városi jogállást. A kibővült közigazgatási föladatok el-látására már ekkor fölmerült az igény központi fekvésű új városháza építésére, de anyagiak hiányában a megvalósítás elmaradt. Az abszolutizmus éveiben a helyzet tovább romlott, mivel az addig használt épületet császári hivatalok részére kellett átadni. A városi hatóságok bérelt helyiségekbe kényszerültek volna. Ezért Szentes Város Községi Választmánya 1858 januárjában határozatot hozott „egy emeletes, alól boltokkal, úgyszintén pénztári, levéltári helyiségekkel ellátott, felül pedig hivatalos szobákat tartalmazó új városház” építéséről. A tervek elkészítésére Ybl Miklós nagyhírű pesti építészt kérték fel, és ő a vázlatterveket 1859 decemberében megküldte. A levéltárban megtalálható tanulmányterv főhomlokzati rajza eklektizáló, toronybástyás romantikus palotát mintáz, amely díszére válhatott volna a műemlékekben szegény alföldi városnak. Az építkezés engedélyeztetése éveken át húzódott, de végül a kivitelezés a zavaros politikai viszonyok miatt elmaradt. 1869-ben Török János városi mérnökkel készíttettek tervet. Ez egy meglévő épület bővítését jelentette volna emeletráépítéssel, de megrekedt a tervezés szakaszában. A megyeháza építésével párhuzamosan ismét felmerült az új városháza építése, annál inkább, mivel a megyeháza céljára fölajánlott telken álló városi épületeket, melyek több hivatalnak adtak helyet, le kellett bontani. A közgyűlés 1881 augusztusában határozatot hozott az új városháza építéséről, a tervek elkészítésére felkérve Makay Endre műépítészt. Makay a terveket már az év végén bemutatta, megbízása azonban késett. A városháza megvalósítását ezúttal is hátrább sorolták; a pénzt elvitték a produktívabbnak ítélt beruházások (vasút, vendéglő, villanytelep).

A 30 ezer lakosú megyeszékhely közigazgatási egységei egymástól távol, 7 különböző helyen, szükségépületekben (volt vendéglő, régi magtár stb.) és bérelt helyiségekben (új megyeháza) működtek, lehetetlenné téve a zökkenőmentes helyi kormányzást. Az egyre tűrhetetlenebb helyzet megoldására számos elképzelés született. 1902-ben például fölmerült, hogy az alig négy éve átadott Petőfi Szállót alakítsák át városházává. A terveket Nádas Aladár városi mérnök el is készítette, de az átalakítás túlzottan költséges lett volna, s egyébként is a városi szállóra és vendéglőre szükség volt. A képviselő-testület 1904 tavaszán megelégelte a dolgot, s utasította a tanácsot, hogy 90 napon belül tegyen javaslatot megfelelő városháza fölépítésére. Ettől kezdve bár sok akadály között folyamatosan haladt a városház építés ügye.

A tanács előmunkálatai alapján a városi közgyűlés 1906. szeptember 24-én határozatot hozott a városháza építéséről, s a szükséges teendők ellátására dr. Mátéffy Ferenc polgármester elnöklete alatt 16 tagú építési bizottságot alakított. A helyet (az 1894-ben megvásárolt Jurenák-féle ház telkét) kijelölték, és az építési föltételeket az év folyamán összeállították. A városház építési bizottság 1907. január 10-én országos pályázatot hirdetett.

 

Erzsébet téri homlokzat

 

Főlépcső

 

 

Általános elvként hangsúlyozta: „A város nem kíván valami cifrán díszített, drága fenntartással járó épületet, hanem egy olyan szolid, nyugodt homlokzati kiképzésű városházát, mely menten minden pazar külső díszítéstől, már komoly külsejével is kifejezésre juttatja az épület jellegét.” Első díjként 2000, második díjként 1000 és harmadik díjként 500 koronát tűztek ki. Az érdeklődést jelezte, hogy 138-an kérték ki a részletes föltételeket, és a határidőig (1907. március 30-ig) 38 pályázótól 47 építési terv érkezett. A bírálóbizottság – amelyben a Magyar Mérnök- és Építész Egyletet Somló Emil, a Magyar Építőművészek Szövetségét, pedig Fleischl Róbert képviselte – többségi szavazattal Bohn Alajos aradi születésű építésznek ítélte az I. díjat, fölkérve őt a részlettervek kidolgozására, valamint az építési munkálatok irányítására. (Bohn Alajos hét éven át Alpár Ignác neves budapesti műépítész irodájában dolgozott. Alpár többek között őt bízta meg a városligeti Mezőgazdasági Múzeum építésének művezetésével. Alpár ajánlatára Fellner és Helmer bécsi építészek őt kérték fel a kolozsvári nemzetiszínház építésének vezetésével, melyet sikeresen teljesített.) A II. díjat Tőry Emil budapesti műegyetemi tanár kapta, a III. díjat többszörös holtverseny miatt nem adták ki. (Erre a díjra esélyes volt Dobovszky József István szentesi építész is.)

A kivitelezési tervek 1907 szeptemberére elkészültek, november elejére pedig befutottak a szakipari munkákkal kapcsolatos árajánlatok is. A legfontosabb munkákat szentesi mesterek nyerték el (pl. Bene István kőműves, Budai János ács, ifj. Szathmáry Pál asztalos, Mócz Kálmán üveges). Az építkezés várható végköltségét a közgyűlés 488 000 koronában állapította meg, amely csaknem 100 000 koronás túllépést jelentett az eredeti tervhez képest. Erre hivatkozva az egyik városi képviselő föllebbezést nyújtott be az építkezés ellen. Az ügy a Belügyminisztériumban kötött ki, ahol 8 hónapon át fektették az aktákat. 1908 júliusában végre megérkezett a végzés, amely a költségeket 400 000 koronára szállíttatta le. A közgyűlés ennek eleget tett, s újból kiadta a munkákat a vállalkozóknak. Az építkezés azonban nem kezdődhetett meg, mivel újabb föllebbezés folytán az ügy ismét a BM-hez került, ahol ezúttal másfél évig rágódtak a válaszon. Végre 1910 júniusában megérkezett a jóváhagyás, így mintegy 3 évi aktatologatás után augusztus közepén megkezdődhetett az építkezés. Bohn Alajos kiváló szervezőkészségét mutatja, hogy alig egy évvel később, 1911 szeptemberében a városi hivatalok beköltözhettek új otthonukba.

 

Közgyűlési terem

 

 

Az impozáns építmény alaprajzának elrendezése a Kossuth téri és Erzsébet téri vonalak teljes beépítésével két főszárnyat tüntet fel, melyek közül az Erzsébet téri főszárnyra merőlegesen két mellékszárny helyezkedik el. A késői barokk épület két, összesen 135 méter hosszú, manzárdtetős homlokzatát 37 m magas kerek saroktorony kapcsolja össze, ovális ablakokkal, oszlopokkal kiképzett főbejárattal. Főlépcsőháza elágazó, hajlott ívű, míg a tágas hivatali helyiségek a célnak megfelelő egyszerű, modern stílusban épültek. A közgyűlési nagyterem elkülönül a forgalmas hivatali helyiségektől, az épület főtéri homlokzatán mellékfeljárattal és a közgyűlési terembe vezető külön lépcsőházzal. A nagyterem 250–300, az emeleti karzat 70–80 ülőhely kialakítására volt alkalmas. A 2076 négyzetméternyi (29 338 légköbméter) beépített terület 92 helyiségre tagolódott, helyet adva valamennyi hivatal számára. Az épület díszítő elemei a következő mesterek munkáját dicsérik: Kálmán Ede (külső és belső szobrász munkák), Fey Rezső (díszítő bádogos munkák), Budapesti Kőgyár (kőfaragó munkák).  

A sok évtizedig nélkülözött új városházát  1912. május 27-én adták át. Az első köszöntőt Mátéffy Ferenc polgármester mondta, aki 10 éven át keményen küzdött a megvalósításáért. A városházépítés előtörténetét Bugyi Antal főjegyző foglalta össze, majd Fekete Márton országgyűlési képviselő elemezte az átadás jelentőségét. Üzenetértékű záró gondolata a mának is szól: „Legyen ez az új hajlék felszentelt csarnoka a közügy szeretetének, az abban székelő városi képviselők és a város mindenkori tisztviselői kara pedig legyen világító fáklyája a haladásnak, az emberbaráti szeretetnek, az igazságosságnak és a könyörületességnek. Legyen ebben a hajlékban időtlen időkig csendesség és jó békesség!”

Az épület Kossuth térre néző főhomlokzatát eredetileg Szentes ősi pálmafás címere díszítette. 1945 után lekerült a helyéről. 1989 óta ismét látható a színes majolikából kirakott címer, alatta az 1836. évi örökváltság tényét megörökítő függőpecsétes márvány emléktábla, Vígh László alkotása (elhelyezve 1996-ban). (A helyén korábban tanácsköztársasági emléktábla volt, de ezt 1991-ben eltávolították.) Az emeleti folyosón márványtábla őrizte az első világháborúban hősi halált halt városi tisztviselők emlékét. 1945 után ezt is leszerelték. Ugyanitt volt elhelyezve a Szentesi Nemzeti Bizottság megalakulását megörökítő tábla, valamint Vajda Imre nemzeti bizottsági elnök, majd polgármester emléktáblája; 1991-ben mindkettőt eltávolították. Az emelet folyosóján ma is látható a régi főtéri, 1898-ban bronzból készült Kossuth-mellszobor (Kis György és Gerenday Béla munkája), mellette Petőfi Sándor gipsz mellszobra (alkotója ismeretlen). A közgyűlési terem falát Kossuth Lajos életnagyságú festménye, valamint a város jelentősebb polgármestereinek (Boros Sámuel, Kristó Nagy István, Sarkadi Nagy Mihály, Mátéffy Ferenc) portréi díszítik. Itt látható a városalapító földesúr, báró Harruckern János György mellszobrának gipszmodellje (Máté István alkotása). A tanácskozó termeket és a munkaszobákat a szentesi születésű vagy helyben működő festőművészek (Halász Szabó Sándor, Katona Kiss Ferenc, Tokácsli Lajos, Berkecz István és sok más művész) munkái dekorálják.

A városháza oldalhomlokzata előtt terül el a szépen parkosított Erzsébet tér, amelynek kialakítását a városháza ünnepélyes átadása után határozták el. 1926 óta a park közepén áll az I. világháborúban elesett szentesi hősök emlékműve (Pásztor János alkotása).

 

Forrás: CSML (SZL) Községi Választmányi jgyk. 1/1858., 14, 46, 69/1859., Tanácsi jgyk. 650/1859., 653, 751/1861., 266, 572, 821, 1105/1863., 375,1295, 1368/1864., Közgyűlési jgyk. 59/1904., 201., 257/1906., 100, 150/1907., Polgármesteri ir. 767/1906. (Különkezelt városház-építési ir. f/5–6. d.), LT: 33. (Ybl-féle terv), LT: 37–38. (Bohn-féle terv); SZL, 1881. szept. 3., nov. 12., dec. 17.; 1882. ápr. 1., aug. 26., okt. 28., nov. 4.; 1883. febr. 24., márc. 17., márc. 24., szept. 15., szept. 22., okt. 13., nov. 17.; 1888. febr. 11.; 1893. júl. 14–18., szept. 5.; 1894. jan. 20., ápr. 8., júl. 20., júl. 27., dec. 5.; 1895. nov. 20.; 1896. aug. 14.; 1899. máj. 5.; SZ és V, 1884. aug. 9.; 1885. jan. 17.; 1895. febr. 28.; AE, 1902. júl.27., júl. 30., aug. 1.; 1904. márc. 10.; 1906. okt. 25.; 1907. jan. 3., jan. 13., ápr. 3., ápr. 21., ápr. 25., máj. 2., máj. 16., máj. 24., jún. 2., szept. 3., nov. 9., nov. 12.; 1908. febr. 2.; 1909. nov. 17.; 1910. jún. 23., nov. 20.; 1912. máj. 29.

 

Irodalom: Városházavatás 1914. Lantos Iván 1934. 10–11., Rózsa Gábor 1991. Délvilág, 1991. okt. 15., Labádi Lajos: Városépítő polgármester 1997. 3. Labádi Lajos 1998. 76–81. Labádi L.–Szatmári I. 1998. 25–26.

L. L.

 

 

633. Magyar ortodox templom

MJ. Késő barokk, 1786.

Kossuth u. 4.

 

 

A 18. század első felében a háborús viszonyok miatt számos görög kereskedő család Magyarországra menekült, és közülük többen Szentesen telepedtek le. Csekély létszámuknál fogva a közigazgatási hatóságok kezdetben nem vettek tudomást róluk. Hazájukból hozott ortodox vallásukat titokban, magánházakban gyakorolták; kereskedési engedélyük csak apróbb cikkek árusítására terjedt ki. Számuk Szentesen 1773-ban mindössze 16 fő, tíz év elteltével azonban már 114 fő volt. II. József 1781-ben kiadott Türelmi rendelete a görög keletieknek is szavatolta a szabad vallásgyakorlást, megfelelő anyagi föltételek esetén megengedve a templomépítést és paptartást. A módosabb szentesi görög családok (Haris, Hadzsy, Kálló, Gyuricza, Papp) élve a lehetőséggel, 1784-ben megalakították önálló egyházközségüket, s az egyházuk fönntartására nagyobb alapítványokat létesítettek. Ezután Bécsbe küldték tanítójukat, Krizantopol Demetert, azzal a kéréssel, hogy „engedtetnék meg nekik saját költségükön templomot emeltetni”. Kérelmük meghallgatásra talált: az uralkodó utasította a vármegyét, hogy jelöljön ki alkalmas helyet a szentesi görögkeletiek templomának. Az előírásokhoz igazodva, a torony nélküli, kisméretű templom 1786-ban elkészült. „Miután a templom felépült és minden szükségesekkel elláttatott, az arad-kerületi görögkeleti püspökhöz, Avakumovics Pálhoz fordultak, aki Szentesre el is jött s a templomot 1786. deczember 8-án rendeltetésére felszentelte. Az egyház alapítói ezután alapítványokat tettek a lelkész, kántor-tanító és egyházfi fizetésére... A lelkészek sorát 1786-ban Nikolics Mihály nyitotta meg” – írta a Szentesi Lap 1886-ban, a templom 100. évfordulóján.

 

Magyar ortodox templom

 

Templombelső

 

Ikonosztáz

 

 

A Szent Miklós tiszteletére fölszentelt templom az 1900-as évek elején a tetőből kinövő favázas harangtoronnyal egészült ki. A mai 22 méteres kőtorony 1927-ben épült a templomhoz Piti János szentesi kőműves- és ácsmester tervei alapján. Ugyanekkor a tetőzetet palára cserélték, és az egész épületet bevakolták.

A templom alaprajza téglalap, bazilikás, apszis záródású, egyhajós szerkezettel. A szakrális szabályok szerint a belseje három részre tagolódik: előcsarnokra, templomhajóra és oltárra. Az előcsarnokban finom kivitelű márvány keresztelőmedence áll. A templomhajó oltár előtti részén látható az ún. solea (magasított alapzat), s azon jobbról és balról az énekesek könyvtartó pulpitusai, előtte pedig az ikontartó állványok. A déli oldalon helyezkedik el a püspöki trónus. Az oltárt a hajótól elválasztó ikonosztázion héttengelyes, háromszintes, favázrendszerű, copf stílusú építmény. Nagy Márta művészettörténész szerint az ikontáblák Stefan Tenecki Aradon működő híres ikonfestő mester műhelyében készült munkákkal rokonok, bár nincsenek monogrammal ellátva. Szakszerű leírása szerint: „A Szent Miklós tiszteletére emelt templom ikonosztázionjának alapképsorát magas lábazatból kiinduló nyolc korinthosi fejezetes oszlop tagolja. Ezeken nyugszik a konzolos osztópárkány. Az osztópárkányon a középtengelyben elhelyezett Deészisz-sor két-két oldalát még négy korinthosi fejezetes oszlop zárja le. A Deészisz-sor fölötti kerek prófétaképek pontosan illeszkednek az apszisívbe. A képfal különlegessége, hogy az alap-képsor két szélső táblája kívül esik az apszisív függőleges szárain. Az ikonosztázion szélessége 740 cm, magassága 510 cm. A képfal alsóharmada zárt falszerű, míg a felső harmadban megszűnik a faljelleg; itt a képfalat a táblák és köréjük fonódó faragások képezik. A faragások a barokk-rokokó jegyében készültek; a leggyakrabban alkalmazott motívumok: stilizált palmetta és akantusz levelek között meg-búvó rózsafejek. A képfalon 39 táblát helyeztek el. A kompozíciókat olajjal, fára festették. A feliratok görög nyelvűek.” Középen az aranyozott királykapun az örömhír, az Angyali üdvözlet ábrázolása (északi szárny Szűz Mária, déli szárny Gábriel arkangyal), fölötte a Megváltó ellipszis alakú képe. Az északi diakónus kapun Szent Mihály arkangyal állóképe, fölötte Ábrahám áldozata a kerek ikonon. A déli diakónus kapun Szent István protomártír, fölötte az Úr látogatása Ábrahámnál a kerek ikonon. Az alapképsoron, a királykapu mellett a tanító Krisztus aranytrónuson, szimmetrikusan a Trónoló Mária Istenanya ezüst domborításokkal díszítve. Az északi szélső kép Szent Miklóst, a templom védőszentjét, a déli szélső kép pedig Keresztelő Szent Jánost ábrázolja. A második képsor az Utolsó ítélet-kompozíciók szellemében készült. Középen a Deiszisz, azaz könyörgés ítélő Krisztusa, oldalán Szűz Máriával és Keresztelő Szent Jánossal. Jobbra és balra hat-hat apostol képével. Észak felé (balra) sorban Pál, Máté, Márk, András, Bertalan és Tamás, dél felé Péter, János, Lukács, Jakab, Simon és Fülöp apostolok állóképei. Az ívben középen a megfeszített Krisztus Szűz Máriával és Szent János apostollal. Kétoldalt hat-hat próféta képe. Északi külső ívben Mózes, Salamon, Zakariás, Dénes, a belsőn Izaiás és Gedeon; a déli külső íven Áron, Dávid, János, Avakum, a belső íven Illés és Jeremiás próféták képét látjuk.

A templom déli homlokzatának falfülkéjében Szent Miklóst ábrázoló freskó látható. Alatta falba épített márványtáblán örökítették meg az egyházalapítók nevét. A tábla mellé állított barokk márvány kereszt a műemlék templom művészi értékét gazdagítja. 1982–83 folyamán állagmegóvást, teljes külső helyreállítást hajtottak végre az épületen.

 

Forrás: CSML (SZL) A Szentesi Görögkeleti Egyházra vonatkozó ir. 40/1927. (XII. 4.), SZL, 1886. dec. 25.

 

 Irodalom: Sima László 1914. I. 293., 289., 337–338., Nagy Imre 1928. 176–183., Nagy Márta 1988. 25–37., Farkas Andrea 1989. 2–12., Bugár-Mészáros Károly 1990. 7–9., Labádi Lajos 1998. 82–88.

L. L.

 

 

634. A Szentes Vidéki

Takarékpénztár székháza

Eklektikus, 1909/10.

Kossuth u. 8.

Mészáros Sándor

 

Takarékpénztár

 

 

1870-ben jött létre Szentes második pénzintézete, a Szentesi Gazdasági Kereskedelmi és Bizományi Hitelintézet, amely 1874-ben fölvette a Szentes Vidéki Takarékpénztár nevet. Az intézet 1909 tavaszán megvásárolta Czukkermann Ignác Kossuth utcai házát, s elhatározta, hogy helyére impozáns bérpalotát épít, amely egyben székházul is szolgál. Az emeletes, díszes homlokzatú épület terveit Mészáros Sándor csongrádi építész készítette el. A városi tanács június 17-én adta ki az építési engedélyt, s az épület az év végére tető alá került. A belső munkákat 1910 májusában fejezték be. A földszinten üzleteket alakítottak ki, az emeletet pedig egy „úri bérlakás” és a takarékpénztár irodái foglalták el. Az udvarban több kisebb-nagyobb bérlakás készült. A helyi újság 1910. augusztus 14-én hírül adta: „A Kossuth utcának valóságos nagyvárosi jelleget ad a Szentes Vidéki Takarékpénztár monumentális, szép palotája, melynek helyiségeibe már be is költözködtek a bérlők. A földszinti bolthelyiségek felét a Brüll áruház foglalja el, amelyik igazán méltó az új palotához, mert úgy kiterjedése, nagy méretei, valamint ízléses berendezése és nagy áru-raktára által valóságos nagyvárosi áruház jellegét mutatja.” A Szentes Vidéki Takarékpénztár 1924-ben beolvadt a Magyar Általános Takarékpénztár Rt-be, ettől kezdve a szentesi fiók használta az épület emeleti részeit.

A földszinti részen ma is üzletek találhatók. Az emelet hasznosítása többször változott: 1952-ben a gyermekkórház, majd a kisegítő iskola kapott helyet, 1994-től a körzeti földhivatal és különféle társadalmi szervezetek székhelye. 1993/94-ben belső átalakításokat végeztek. Az épület külső homlokzatát utoljára az 1980-as években tatarozták.

 

Forrás: CSML (SZL) Polgármesteri ir. 3287/1909.; A Szentes Vidéki Takarékpénztár Igazgatóságának jgyk. 76, 142/1910.; Szentes PH–MO Tervtár (eredeti és átalakítási tervek.); AE, 1909. márc. 20., ápr. 17., aug. 10., 1910. júl. 2., aug. 14., aug. 28.szept. 17.

 

Irodalom: Labádi Lajos 1998. 90–92.

L. L.

 

 

635. Evangélikus templom

Neogót, 1904/5

Kossuth u. 9.

Francsek Imre

 

Evangélikus templom

 

 

Az első evangélikus családok betelepülése a 18. század közepére tehető. Az 1773. évi összeíráskor számuk 49 fő, 1783-ban 85 fő. A kezdeti időkben vallásuk gyakorlása korlátozva volt. Az anyaeklézsiák lelkipásztorai nem járhattak ki hozzájuk, s nem vehették igénybe a református lelkészek szolgálatait sem. Keresztelés, temetés, házasságkötés végett a katolikus plébánoshoz kellett fordulniuk, a katolikus templomba kellett járniuk. II. József 1781-ben kiadott Türelmi rendelete némi könnyebbséget jelentett; ettől kezdve legalább a református templomba mehettek istentiszteletre. A katolikus egyház gyámkodása azonban csak 1791-ben szűnt meg véglegesen. Mivel a szentesi evangélikusoknak saját lelkészük még nem volt, érintkezésbe léptek az orosháziak lelkipásztorával, Szimonidesz János esperessel, és időnkénti istentisztelet-tartásra kérték föl. Így átmenetileg az orosházi egyháznak lettek filiájává. A református testvéregyház megengedte, hogy istentiszteleteiket templomukban tarthassák. Első ízben 1793. december 22-én. A leányegyház első gondnoka, Pekárik Pál tímármester, sokat tett a helyi gyülekezet megerősödéséért. 1810-ben telket vásároltak egy imaház létesítéséhez. Alapjait 1815. június 18-án tették le. Az épület 1817-ben került tető alá, de véglegesen csak 1820-ban vehették birtokukba. Ettől kezdve ebben tartották az istentiszteleteket az első levitájuk (lelkészi teendőket is ellátó tanítójuk), Feyér János vezetésével. Az ő távozása után (1822) Molitorisz Lajos nagyszentmiklósi levitát hívták meg, hogy rendes lelkésszé való felavatása után a gyülekezet anyaegyházzá alakulhasson. Ez 1823-ban meg is történt.

Az evangélikus hívők száma az elkövetkező évtizedekben folyamatosan gyarapodott: 1850-ben 380, 1869-ben 420, 1900-ban 446, 1910-ben 548 fő. 1855-ben iskolát építettek, s Balassa János lelkipásztor kezdeményezésére (aki 1841-től 1878-ig viselte hivatalát) megkezdték a gyűjtést templomuk felépítésére. Megvalósulása már Petrovics Soma lelkész-esperes idejére esett. A templomalap 1885-ben már elérte a 10 000 forintot. 1899-ben új paplakot építettek, ezután minden erőt a templomépítésre fordítottak.

A templom terveinek elkészítésére Francsek Imre építészt kérték fel, s ő 1904 tavaszára teljesítette a feladatot. Az alaprajzból kitűnik, hogy a templom belsejét 317 ülőhelyre osztotta be: a kórus alatt 48, a hajóban 201, a szentélyben 14, a kórusban, pedig 54 ülőhely. Az építkezés 1904 májusában kezdődött, s a templom az év végére tető alá került. Tornyának gombját a kombinált kereszttel egyházi szertartással november 12-én tették föl. A belső berendezés a következő évre maradt. Ablakai színes üvegmozaikból készültek, az oltártérségben Krisztus-jeleneteket mintázva. A hófehér oltárépítményt fából faragták. Oltárképét (Jézus és a samáriai asszony) a város szülötte, Hegedűs László (1870–1911) festőművész készítette. Az orgonát özv. Sulcz Endréné Francisti Mária adományozta férje emlékezetére. A harangok (6,5 q, 3,5 q és 2 q) szintén a hívek adományaiból készültek Hőnig Frigyes aradi haranggyáros műhelyében. 1905. június 15-én húzták föl őket. A világító számlapos toronyórát a város ajándékozta. Fölszerelése átnyúlt 1906-ra; Hermann Pál szentesi órás munkája. A templomépítés költsége meghaladta a 70 000 koronát. Az átadási szertartást 1905. október 29-én Bachát Dániel bányakerületi püspök végezte. Az idomtégla architektúrájú templom karcsú toronysisakjával, keskeny, hosszú, csúcsíves ablakaival, hangsúlyozott támpilléreivel, meredek tetőzetével, apró tornyocskáival és a bejárat fölötti rózsa-ablakával a környék legtisztább gót stílusú épülete. Figyelemre méltók vízköpőinek bádogmunkái, dísztéglából rakott homlokzatának színes, mázas cserepekkel fedett mellvéd- és támpillérei, valamint fakapujának növényi ornamentikás vasalásai

 

Templombelső

 

Oltár

 

 

A harangokat és az orgona homlokzatsípjait 1917-ben katonai célra lefoglalták. A harangokat csak 1924 júniusában pótolhatták. A két új harang (3,5 q és 2 q) közül a nagyobbat Petrovics Somáról, a templomépítő lelkészről nevezték el. A templom hajójának déli belső falán az I. világháborúban elesett evangélikus hősök márványtáblája látható, melyet Koncz Antal helyi szobrászművész szecessziós kőfaragványa keretez (1925).

 

Forrás: CSML (SZL) Polgármesteri ir. 448/1857.; Tanácsi ir. 483/1898.; Szentes PH–MO Tervtár (eredeti tervek); SZL, 1887. márc. 12., márc. 19., aug. 3., aug. 6., aug. 20., szept. 10., okt. 1., okt. 15.; AE, 1904. máj. 11., nov. 10., 1905. febr. 22., jún. 17., júl. 13., aug. 31., szept. 23., okt. 12., okt. 21., okt. 22., okt. 24., okt. 26., okt. 29., okt. 31.

 

Irodalom: Sima László 1914. I. 289., 337–338., Nagy Imre 1928. 172–176., Lantos Iván 1934. 9–10., Labádi Lajos 1998. 92–94.

L. L.

 

 

636. A „Megváltó” gyógyszertár

Klasszicizáló, 1856.

Kossuth u. 11.

 

A gyógyszertár eredeti homlokzata

 

A gyógyszertár mai oszlopos bejárata

 

 

Farkas Zsigmond (1815–1863) gyógyszerész 1839-ben nyerte oklevelét a Pesti Királyi Egyetemen. 1847-ben kérelemmel fordult a városi tanácshoz gyógyszertárának megnyitásáért. Mivel a 20 ezer lakosú Szentesen ez időben csak egy gyógyszertár működött, kérését örömmel teljesítették. Első üzletét bérelt helyiségben nyitotta az Úri (ma Petőfi) utca és a Fő (ma Kossuth) utca sarkán, a Megváltóhoz címezte. Néhány évvel később patikáját a lakóhelyén, szülőházában kívánta berendezni a Fő utca és az Alsó piac (ma József Attila) utca kereszteződésében. 1856 májusában ismét kérelemmel fordult a tanácshoz: „Gyógyszertáramat 1927. szám alatt lévő házamba (ma Kossuth u. 11.) kívánván áthelyezni, hogy ezen áthelyezéssel az utcának is némi csinosbulást szerezzek, a gyógyszertár ajtaját házam északi részén a mellékelten visszavárás iránt becsatolt rajz szerint óhajtanám felállítani. Amennyiben azonban ez csak úgy volna eszközölhető, ha az ott különben is eléggé széles utcából mintegy 3 négyszögöl térnek házamhoz csatolása megengedtetnék.” A tervrajz Fő utcára néző kerekoszlopos tornácot ábrázolhatott, amelyet timpanon koronázott, tetején díszes kupolával. A tanács megadta a bővítési engedélyt: „Az előterjesztett rajz tanúsítván, miszerint folyamodó által építeni szándékolt ajtó homlokzat az utcának csinosságot nyújtand, s azáltal a térnek lényeges szűkítése éppen nem eszközöltetik.” A rajz sajnos nem került levéltárba, így a tervezőneve ismeretlen. A tornácon át faragott díszű szárnyas faajtó vezetett a gyógyszertárba, amelyet laboratórium és füveskamra egészített ki. Ezek és a lakószobák ablakai a mai József Attila utcára néztek, ezért 1903–1906 között Patika utcának is nevezték.

A korában díszesnek számító saroképületben 70 éven át működött a Megváltóhoz címzett gyógyszertár. Farkas Zsigmond halála (1863) után előbb özvegye, majd Eugénia lánya örökölte a patikajogot. Az 1880-as évek közepétől rokonként itt dolgozott Farkas Sándor (1862–1926) gyógyszerész, amatőr régész, a „Magyarságért” nevű magánmúzeum alapítója és tulajdonosa. Emléktáblája az épület József Attila utcai homlokzatának egyik vakablakában látható. (A Csallány Gábor Múzeumbaráti Kör helyezte el 1987-ben.) A központi helyzetű ingatlant a város Farkas Eugénia örököseitől 1928-ban megvásárolta. Az átvételkor részletes leírás készült:„Az épület a Luther téren, a Sarkadi Nagy Antal és a Kossuth utcával határolt saroktelken fekszik, mindkét utcára homlokzattal. A Sarkadi Nagy Antal (ma József Attila) utca felől egy gyalog bejáróval, a Kossuth utca felől egy kétszárnyú kocsibejáróval. A Sarkadi Nagy Antal utca felőli homlokzat rongált állapotban van. Az épület tetőszerkezete használt anyagból ollóágas szerkezettel épült, cserépfedéssel. Az épületen 9 db kémény van téglából [...] A Kossuth utca felőli sarok részen téglaoszlopos nyitott, az oszlopok között hiányos vasráccsal ellátott, nagy kockatégla padozatú kiugró van, feljáró lépcsővel, kiemelkedő palafedésű tetőszerkezettel. A gyógyszertár helyiség a kiugró felől külső bádogozott teli és belső üveges kétszárnyú ajtókkal, egy redőnyös kirakatszekrénnyel, mintás cementlap padlóburkolattal. A laboratóriumnak használt helyiség kapcsolatban az előbbivel, hajópadozattal, egy ablakkal [...] Egy hajópadozatú két teli ajtóval, egy vasrácsos ablakkal ellátott kamrahelyiség, melyben feljáró falépcső van a szárító padlásra. A gyógyszertárhoz tartozó két lakószoba, három ablakkal, két ajtóval, hajópadozattal és villanyvezetékkel ellátva. Ehhez tartozik egy konyha, téglaburkolattal, egy ablakkal és beépített takaréktűzhellyel. A Kossuth utca felőli alacsonyabb épületszárnyban négy üzlethelyiség, konyhából és két szobából álló lakás van....” A jegyzőkönyv fölvételekor az épületben működött a Munkásbiztosító Pénztár, fogorvosi rendelő és hatósági hússzék. 1928-ban, majd az ezt követő évtizedekben többször átalakították. 1960-ban eltávolították az egykori gyógyszertár tornácos előterének homlokzati díszeit és a palafedésű toronyrészt. 1968-ban elbontották az épület Kossuth utcai szárnyát, összefüggésben a szomszédban épülő hatemeletes bérházzal. 1984-ben a József Attila utcai részt fölújították, meghagyva eredeti homlokzati díszeit. A gyógyszertár helyiségeiben különböző üzletek (műszerész, zöldségbolt stb.) váltották egymást, jelenleg könyvesboltnak ad helyet. 1998-ban az egész épületet fölújították és vakolták.

 A gyógyszertár előtti téren szárazmalom állt. Elbontása után a területet tyúkpiactérként használták. A századfordulón – az evangélikus templom építésével párhuzamosan – a teret parkosították, és 1906-ban Luther térnek nevezték el. Ma a tér középpontjában áll a volt főtéri díszkút eredeti szobrainak fölhasználásával 1998-ban készült szökőkút-kompozíció, Máté István szobrászművész alkotása. A szoborcsoport (Merkur-botot tartó női alak, négy vízöntő puttó) 1887-ben Franciaországból került Szentesre, a Douronne cég párizsi öntőműhelyéből. (A kortársak tudni vélték, hogy a szobrokat Rodin, a híres francia szobrászművész mintázta, amikor még díszítőszobrászattal foglalkozott, ez azonban nem bizonyítható.)

 

Forrás: CSML (SZL) Tanácsi jgyk. és ir. 715/1846–47., 2063/1851.,798, 912/1852., 447/1856., 1685/1896.; Polgármesteri ir. 996/1915.; Csongrádi Cs. Kir. Megyehatóság ir. 4147, 7707/1850., 8385/1851.; Alispáni ir. 1176/1914.; LT: Számnélküli/1928.; Szentes PH – MO Tervtár (átalakítási és felújítási tervek)

 

Irodalom: Barta L.–Páhi F. 1980. 107., Labádi Lajos 1998. 92–97., Labádi L.–Szatmári I. 1998. 43.

L. L.

 

 

637. Zsinagóga

Romantikus, 1868/72. (1997/98.)

Kossuth u. 33–35.

Knábe Ignác (Terney László)

 

 

A zsidóság első képviselői a 18. század közepén jelentek meg Szentesen, de még nem voltak állandó helybeli lakosok. Tartósabban megtelepültekről a források az 1790 körüli időből tesznek említést, de az 1808/9. évi megyei összeírás is még csak 11 zsidót regisztrált. Az 1817. évi conscriptió már 17 családot tüntetett föl, összesen 92 fővel. Erre az időre tehető a szentesi hitközség megalakulása is. Ekkor készült első héber nyelvű alapszabályuk (templomrendjük), s ekkor bérelték ki imaháznak Sarkadi Sámuel asztalos házát a Vásárállás szélén. A szerény épület 1829-ben tulajdonjogilag is a birtokukba került, s a templomi funkciónak megfelelően kibővítették. Az izraelita népesség gyarapodását jelzi, hogy 1848-ban már 92 családfőt írtak össze, 509 családtaggal. A régi, omladozó imaház szűknek bizonyult, ezért 1854 nyarán határozatot hoztak új templom építésére. A megvalósítás halasztódott, végül 1856-ban ismét a régi épület fölújítása mellett döntöttek, de gyűjtötték a pénzt az új templomra is.

Az izraelita vallás egyenjogúsításáról szóló 1867: XVII. tc. megjelenése után a templomépítés ügye meggyorsult. 1868-ban kimondták az új templom építésének megkezdését. (A zsidó népesség ekkor már elérte a 919 főt.) Minden hitközségi tag kötelezte magát egy imaszék megvételére; ez szolgáltatta a templomalap legfőbb bevételét. Purjesz Náthán elnökletével bizottmány alakult az építkezés ügyeinek vezetésére. A tervek elkészítésére Knábe Ignác budai építőmestert, a budai zsinagóga építőjét kérték fel. A kiviteli munkát Halász István nagykőrösi építő-vállalkozó nyerte el, és 1869 tavaszán megkezdte az építést a régi imaház tőszomszédságában. A költségvetési tervhez képest megnövekedett kiadások és az egyházközség anyagi lehetőségei között támadt feszültség többször az építkezés fölfüggesztéséhez vezetett. Az alapkiadások födözésére szolgáló összeg 1869 őszére elfogyott. Újabb kölcsönök fölvételére nem volt mód, mivel ekkorra már a hitközség minden jövedelmét és birtokát az építkezésbe fektette, így megfelelő biztosítékot nem nyújthattak. A nehézséget csak növelte a hitközség vezetésében beállt szakadás. A viszálykodás odáig fajult, hogy a vezetők egy csoportja föliratban kérvényezte a vallás- és közoktatásügyi minisztertől az építkezés betiltását, mint a hitközség erejét meghaladó vállalkozást. Az építkezés előrehaladott állapotára tekintettel a minisztérium ezt nem engedélyezte. A szakadás emiatt még inkább elmélyült, veszélyeztetve a templomépítés befejezését. Ha nehézségek árán is, de az új templom 1870 novemberében tető alá került. A következő évben a belső munkálatok és berendezések is elkészültek. A frigyládát, a padokat és egyéb asztalos munkákat helyi mesterek készítették. Az 1871 őszi nagyünnepi istentiszteletet már az új templomban tartották meg, bár még festetlen padok között. Az öröklámpát ünnepélyesen csak 1872 októberében avatták föl. A belső felekezeti harcok miatt az egész épület hivatalos átadása elmaradt.

 

A zsinagóga 1900 körül

 

A könyvtár céljára fölújított zsinagóga

 

Az új könyvtár előtere

 

Könyvtár-belső

 

Olvasóterem

 

 

Az új építmény a környék legnagyobb zsinagógái közé tartozott. A gazdagon tagolt homlokzat és a belsőépítészet míves, romantikus stílusegységet alkotott. A női karzatot kígyós, kannelurás, karcsú öntöttvas oszlopok tartották, a padvégek architektonikus díszítésűek voltak, a színes ablaktáblák az adományozó családok szimbólumait ábrázolták. Az első nagyobb tatarozás 1901-ben, majd 1910-ben vált szükségessé; ez utóbbi alkalommal vezették be a villanyvilágítást. Az aranyozott tagozatú új tórát 1912. május 5-én avatták föl.

A II. világháború idején a szentesi zsidóság létszáma is lényegesen csökkent. Templomuk az 1960-as évektől jobbára üresen állt, állaga romlott. A födémzet beszakadt, az épület életveszélyessé vált, s felmerült elbontása is. Az 1970-es évek végén a város tervpályázatot írt ki hasznosítására és környékének rendezésére. A tervek többsége kulturális funkciót szánt a majdnem 110 éves épületnek (képtár, hangversenyterem, audovizuális központ), és ehhez az izraelita hitközség ragaszkodott is. Mivel az épület továbbra is felekezeti tulajdonban maradt, nem kerülhetett sor fölújítására és hasznosítására. Az egyre romosabb zsinagógát 1987-ben a város megvette. Elbontották az életveszélyes tetőt s a belső tartozékokat. A munkát avatatlan kezek végezték, ezáltal számos művészettörténeti érték ment veszendőbe. (Az öntöttvas oszlopokat és az ólomüveg ablakok egy részét a megyei műemléki hivatal hódmezővásárhelyi raktárában helyezték el.) A falak évekig tető nélkül, csupaszon álltak; a politika nem kedvezett az állagóvó építkezésnek. 1992-ben végre tető került az épületre, de hasznosításáról csak 1996-ban döntöttek. Kimondták, hogy a zsinagógában a Szentes Városi Könyvtár kap helyet, s ennek megfelelően írták ki a tervpályázatot. A költségeket a város vállalta. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével egyeztetve úgy döntöttek, hogy az épület az eredeti architektúrát külsőleg őrizze meg, belső kiképzése azonban az ezredvég könyvtári kívánalmait elégítse ki. Hat pályázat közül a képviselő-testület, a szakbizottságok, neves építészek és a könyvtáros szakma Terney László helyi építészmérnök, volt városi főépítész és munkatársai – Kovácsházi Sándor szerkezetépítő mérnök, Vígh László restaurátor-iparművész és Fári István épületgépész – terveit fogadták el. A művezetői teendőket Imre András, a polgármesteri hivatal városfejlesztési csoportjának vezetője látta el.

A korábban egy légterű építmény az átépítési tervnek megfelelően négy szintre tagolódik. A zsinagóga eredeti falaira a belső építmény statikailag nem támaszkodik, így a szintek kialakításában alkalmazott vasbeton szerkezet nem jelent terhet. A nulladik szint, az alagsor, raktár; a további szinteken kaptak helyet az olvasótermek, a különféle könyvtári gyűjtemények, irodák, tanácskozó és kiállítóterem (a hasznos alapterület 1300 m2). A templom egykori fogadóterének egyik benyílójában emlékszobát alakítottak ki, amelyben a zsidó felekezet tarthatja megemlékezéseit. A szintek közötti osztófödém stukkókkal gazdagon van díszítve, akárcsak az oszlopfők, amelyeknél követték a régi öntöttvas oszlopok mintáit (Vígh László munkája). A szintek között felvonó működik. A főhomlokzati bejáró díszként szolgál; baloldali szegletén takaros emlékkerttel, benne a szentesi izraeliták emléktábláival, amelyet a volt zsinagóga eredeti kovácsoltvas kerítéselemei szegélyeznek. Az új főbejáratot az épület északi oldalán alakították ki, ahol a mozgássérülteknek liftet is építettek. Az ablakok két, összesen egy mázsa súlyú hőszigetelt üvegtáblából készültek, rézdísz álosztókkal (Lindák Péter üvegező munkája). Az épületen márvány emléktábla örökíti meg az eredeti tervező Knábe Ignác és az átépítő mérnök, Terney László nevét.

 

Forrás: CSML (SZL) Bizottmányi jgyk. 767, 772/1869.; Alispáni ir. 1404, 2706/1869.; Szolgabírói ir. 524, 944, 1516/1869.; Tanácsi ir. 519, 1147/1869.; CSME, 1901. aug. 25., aug. 28.; AE, 1909. szept. 14., 1912. ápr. 18., máj. 5.; Szentesi Élet, 1997. szept. 20., 1998. jún. 19., aug. 14., szept. 25.; Délvilág, 1998. aug. 12., szept. 19.; Népszabadság – Hétvége, 1998. okt. 17.

 

Irodalom: Nagy Imre 1928. 183–190., Harsányi László 1970. 10–16., 32–37., 60–63., 99–100., 123., Bugár-Mészáros Károly  1990. 9–10.

L. L.

 

 

638. Szentesi Takarékpénztár

Eklektikus, 1929.

Petőfi u. 1.

Kozma Lajos

 

A Szentesi Takarékpénztár régi épülete

 

Az újjáépített takarékpénztári székház

 

 

Szentesen az első pénzintézet, a Szentesi Takarékpénztár 1869-ben alakult. Kibérelte Pollák Emánuel Fő (ma Kossuth) utcai házának egyrészét a Zöldkoszorú Nagyvendéglő mellett. Az intézet 1875-ben a Piac (ma Kossuth) téren lévő Jurenák-féle házba költözött, és 1880-ban székház céljára megvásárolta. Anyagi erejének növelésére 1920-ban a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank érdekkörébe lépett, annak leányintézetévé vált. 1921-ben magába olvasztotta az 1911. évi alapítású Szentesi Mezőgazdasági Ipari és Kereskedelmi Bankot, 1928-ban pedig érdekkörébe vonta a Kunszentmártoni Takarékpénztárt.

A megnövekedett forgalom következtében a régi székházat az intézet kinőtte, ezért elhatározták korszerű, díszes bankpalota építését. A nyomasztó gazdasági viszonyok ellenére a pesti anyaintézet támogatta az elképzelést. A tervek elkészítésére Kozma Lajos építészt kérték föl. Ő a korábbi földszintes épület helyére saroktornyos, kétemeletes, manzárdtetős épületet tervezett, amely méreteiben és saroktornyos kiképzésével harmonizált a szomszédos, 1910/11-ben épült városházával. Ez a város első vasbetonvázas épülete. Vasbeton elemeit Salgótarjánból szállították. A nagyszabású építmény rekordidő alatt készült el. A szakipari munkákra kiírt versenytárgyalás határideje 1929. május 29-én járt le. Az összes munkát Szabó László helybeli építőmester mint fővállalkozó nyerte el. Kilenc alvállalkozóval társult, valamennyien szentesi iparosok: Szabó István (ács), Urbán és Wottizt (bádogos), Szathmáry Pál és Fiai (asztalos, lakatos), Szabó Imre (mázoló), Klein Testvérek (redőnyös), Lichtenstein és Grünstein (üvegezés), Orosz István (szobafestés), Blaskovich Testvérek (villanyszerelés), Buzás és Lupták (tűzhelymunka). A művezetői teendőket Dobos István budapesti építőmester látta el. Az építkezés június első napjaiban kezdődött, s november végére befejeződött. Átlag 180–200 munkást foglalkoztattak, s ezzel jelentősen csökkentették a helyi munkanélküliséget. A pénzintézet 1930 márciusától már az új, tágas, korszerűen berendezett, központi fűtésű székházában fogadhatta ügyfeleit. A Kossuth és Petőfi utcára néző saroképület bérházként is szolgált; emeleti részein lakásokkal, a földszinten gyógyszertárral és egyéb üzlethelyiségekkel.

 

A takarékpénztár egykori kő-oromdísze

 

 

A Szentesi Takarékpénztár államosítása (1949) után a Magyar Nemzeti Bank helyi fiókja kapta meg a helyiségeit. Elköltözése (1983) után a Városi Könyvtár foglalta el az épület Kossuth utcai szárnyát; 1998 óta ebben maradt a Gyermekkönyvtár. Főtéri portálját – „SZT” monogramos, vasrácsos ajtaja mögött – kagylós motívumú, kőből faragott kartus díszíti, utalva az épület eredeti rendeltetésére. A könyvtáron kívül jelenleg a Erste Bank Rt. szentesi fiókja, a Szentesi Nyomda és kisebb üzletek működnek benne. 

 

Forrás: AÚ, 1929. jún. 2., jún. 8., júl. 17., szept. 28., 1930. márc. 30.

 

Irodalom: Lantos Iván 1934. 13., Lestyán Sándor 1944., Gerle J.–Kovács A.–Makovecz I. 1990. 103–104., Rózsa Gábor 1996c. 55.

L. L.

 

 

639. Szálloda és színház

Magyaros szecesszió, 1897/99.

Petőfi u. 2.

Komor Marcell

 

 

A 19. század végére megerősödött az igény a kor színvonalán álló szálloda és vendéglő építésére. A városközponti részén csupán a Zöldkoszorú vendégfogadó és kocsma állt a városba érkező idegenek rendelkezésére, amely még a Harruckern bárók idején, az 1700-as évek első felében épült. Az 1836 óta a város tulajdonában lévő, düledező, romos létesítményt az átutazó vendégek elkerülték, de már régen nem elégítette ki a helyi igényeket sem. Az 1890-es évek elejétől folyamatosan napirenden volt a kérdés: a régi nagyvendéglőt újítsák-e föl, vagy új, korszerű szállodát építsenek? A döntést meggyorsította 1896 nyarán a városi közegészségügyi bizottság szakvéleménye, amely szerint a Zöldkoszorú nagyvendéglő épülete közegészségi szempontból a legsúlyosabb kifogás alá esett; valóságos fertőző telep. A városi főorvos pedig kategorikusan kimondta, hogy a nagyvendéglőt be kell zárni és le kell bontani. Ettől kezdve már az új épület megvalósítása maradt a kérdés. Megválaszolását a gazdászati szakosztályra bízták. Novobáczky Győző gazdasági tanácsnok elkészítette az építendő szálloda tervvázlatát és költségszámítását, amelyet szeptember 7-én vitatott meg a városi képviselő-testület. A következő határozat született: „A képviselő-testület a város tulajdonát képező Zöldkoszorúhoz címzett nagyvendéglőjének telkén, az ott levő rozzant épületek helyére, egy a mai kor követelményeinek és kényelmi igényeinek megfelelő díszes vendéglőt építtet; az építéshez alapul a Novobáczky Győző gazdasági tanácsnok által tervezett, műszakilag átvizsgált alaptervezetet elfogadja; az építési költséget maximálisan 160.000 forintban megállapítja; a részletes tervek és költségszámítás készítésére pályázatot hirdet 1000 forintos első és 500 forintos második díjjal, pályázati határidőül 1896. december 31-ét tűzi ki. Egyúttal kimondja, hogy az építést saját költségén eszközölteti.”

Az országos tervpályázatra 15 pályamű érkezett. Szakmai véleményezésre megküldték őket a Magyar Mérnök- és Építész Egyletnek. Az Alpár Ignác, Frommer Lajos, Gerster Kálmán, Lechner Ödön és Ney Béla neves építészekből álló bírálóbizottság 1897. március elejére készítette el szakvéleményét. Három pályamunkát emeltek ki; I. díjra a Magyar Szellem, II. díjra a Praktikus, dicséretre, pedig az Új ezerév jeligéjű munkákat ajánlották. A képviselő-testület március 29-i ülésén elfogadta a szakvéleményt, Komor Marcell (1868–1944) budapesti építésznek, a Magyar Szellem jeligéjű pályázat készítőjének ítélte az I. díjat, és egyúttal megbízta a tervezőt a kivitelezés műszaki vezetésével.

Májusban megkezdődött a Zöldkoszorú nagyvendéglő bontása. Építési anyagait árverésen értékesítették. Pályázatot írtak ki a szakipari munkákra; a zárt ajánlatokat június 26-ig lehetett benyújtani. A legfontosabb kiviteli munkákat Dobóczky József, ifj. Kovács János, Budai János és Dobozi Mihály szentesi vállalkozók nyerték el. Rajtuk kívül a következő mesterekkel és vállalkozókkal kötöttek szerződést: Risztl Ferenc (villanyszerelés), Jákob József (bádogosmunkák), Hörcher és Ilgner cég (acélszerkezetek), Knuth Károly budapesti vállalkozó (víz, csatorna, központi fűtés), Mundt Miklós bécsi gyáros (csillárok), Kálmán Ede pécsi szobrász (szobrászmunkák), Vunsch Róbert budapesti vállalkozó (belső figurális díszítés). A színházbelső megformálását Zsoldos Gyula szentesi festőművészre bízták.

 

Petőfi Szálló

 

Kávéház

 

A szálló színházterme

 

A szálló 1999-ben

 

 

Július 24-én kezdték meg a meszesgödrök és az alapok kiásását. Az alapkőnek számító első téglát Lakos Imre polgármester augusztus 2-án tette le, de nem ezt szánták a hivatalos alapkőletételnek. Az építkezés több ütemben valósult meg, ugyanis föltétel volt, hogy a Zöldkoszorú vendégfogadó csak szakaszosan bontható le, s a még álló részeiben az építkezéssel párhuzamosan folyamatosan gondoskodni kell a város közönségének kiszolgálásáról. Az első ütemben a Kossuth utcai épületszárny és a színház építése kezdődött meg. A munka lendületesen haladt. Erre utal a helyi sajtóban november 7-én megjelent hír: „Az új vendéglő falegyenünnepe. Ősi szokása a kőműves iparosságnak, hogy mikor az új épület falrakásában elérték a felső peremmagasságot, ennek örömére falegyen- vagy bokrétaünnepet tartanak. Az új vendéglő építési vállalatának munkásai ma tartják meg ezt a szép ünnepet, alkalmi köszöntő elszavalással és nagy áldomás-ivással.” Az ünneplés azt jelezte, hogy a Kossuth utcai szakaszon elérték a második szintet, és ez az épületszárny az év végéig tető alá kerülhet.

A Kossuth utcai szárny 1898 nyarán befejezéséhez közeledett. Július 3-án megnyílt az új sörcsarnok, de a szobrászati munkák és a színházterem még nem készültek el. Az első ütem zárókövét ünnepélyesen október 22-én helyezték el, és ekkor nevezték el az épületet. Lakos Imre polgármester ekkor jelentette be, hogy e magyaros stílusú építményt a legmagyarabb költőről Petőfi Szállóra keresztelik. A zárókő alá elhelyezett Emlékirat kiemelte: „Szentes rendezett tanácsú város fejlődni vágyó és áldozatkész közönsége létesítette ezen épületet, egy a város közönsége által az 1836. évi örökváltság idejében a földesúrtól megváltott telkén, a mintegy 150 éven át korcsma helyiségül és mészárszékül használt régi épülete helyére, összes adófizető lakosainak közrejárulásával, 160.000 frt költségelőirányzattal, szállodául, vendéglőül, bérházul és részben a művészetek otthonául.” A díszes okmány mellé helyezték a városi képviselő-testület és a tisztikar, az építési bizottság és a közreműködő szakiparosok névsorát, az építést elrendelő közgyűlési határozatot, valamint a forgalomban lévő pénzeket. Az ünnepi aktus a zárkőre történt kalapácsütésekkel zárult. A korabeli tudósító szerint a legjobb és legidőszerűbb jelszót Magyar József helyettes polgármester mondta a maga kalapácsütésénél: „Aki vizet önt a borba, szálljon lelke a pokolba!” Az est folyamán sikeres műkedvelő előadás kíséretében fölavatták az új színháztermet is. A sajtó híradása szerint a szálló első vendége Futó Zoltán újonnan megválasztott református lelkész volt.

A második ütemben a Petőfi (volt Úri) utcai szárny épült föl. Előkészítése 1898. június végén kezdődött meg a Zöldkoszorú nagyvendéglő maradványainak elbontásával. Ez a rész 1899. április végére készült el. A teljes épület felülvizsgálata 1900. szeptember végéig elhúzódott. Az építkezés és berendezés összes költsége 299 000 forintra rúgott.

A tekintélyes saroképület Kossuth utcai szárnyának földszintjén kávéház, sörcsarnok, étterem és kocsma, az emeleten a vendéglős lakása és 33 vendégszoba kapott helyet. A Petőfi utcai szárny emeletére 3 bérlakás és különféle egyleti helyiségek, a földszinten 5 üzlet, az udvari szárnyba, pedig a színház került. Az épület teljes alapterülete 4774 m2. Ez volt a város első villanyvilágítású és légfűtéses központi fűtésű épülete.

Tervezőjének, Komor Marcellnak, a Petőfi Szálló az első jelentős munkái közül való. Épülete Lechner Ödön tanítványaként és követőjeként magán viseli a „lechneri iskola” minden jellegzetes jegyét: a történelmi stílusoktól független, sajátos tér- és tömegképzést, a népi építészet formaelemeinek alapján álló architektúrát, az új építőanyagok (kerámia, nyerstégla, kovácsoltvas) használatát. Oromzatos kupoláinak míves bádogdíszei, csipkézett balluszteres erkélyei, homlokzati tulipános városcímerdíszei, udvarának téglaszalagdíszes megoldása, áttört, pártás kőfaragványai a századforduló magyar építészetének jelentős alkotásává tették az épületet. A közterületek felőli oldalak díszes vakolattal és kerámiaarchitektúrával készültek, az udvari homlokzatokon a tagozatok és a nyílászárók nyerstéglával vannak keretezve. Az épület meghatározó homlokzatképzési elemei a népi motívumokkal gazdagon díszített torony- és orombádogozások. Eredetileg a homlokzat más színezésű volt. A betétrészek halvány ultramarinkék kazeinos meszeléssel, a tagozatok, keretek egy tónussal sötétebb színben készültek. A nyílászárók sötét ultramarinkék és fehér mázolást és tölgyfapácolást, a bádogos szerelvények lenolajáthúzást kaptak.

Idővel a színházi és földszinti belső tereket átalakították. Az udvari homlokzatokra részben ráépítettek. Az utcai homlokzatok tagozatai, díszítései fennmaradtak, de az 1930-as évek végén az épületet az eredeti kék meszelés helyett sárga kőporozással újították föl. Az 1960-as években három jelentősebb átépítésre, bővítésre volt szükség: 1961-ben a konyha, 1964/65-ben a cukrászüzem, 1967/1969-ben a színház épült át. Az idők folyamán az épület beosztása is változásokon esett át. A földszinti részt teljes egészében a vendéglátó egységek (cukrászda, cukrászüzem, vendéglő, drinkbár, borozó, bisztró) foglalták el, az I. és II. emeleten pedig a szállodai szobák találhatók (2 lakosztály, 29 db háromágyas, 8 db kétágyas, 2 db egyágyas, összesen 41 kulcsegységgel). A szállodai rész belső terei, a nyílászárók eredeti állapotukban maradtak fönn. Az udvari szárnyépületben továbbra is az 500 férőhelyes színház működik. Az átalakítások során az épület hasznos alapterülete 911 m2-rel gyarapodott, 5685 m2-re nőtt.

1909 áprilisában a színházat Szentes jeles szülöttéről Tóth Józsefről (1823–1870), a Nemzeti Színház második nemzedékének legjelentősebb realista jellemábrázolójáról nevezték el. 1923-ban, születésének 100. évfordulóján a város Koncz Antal helyi szobrászművésszel elkészíttette gipsz mellszobrát, s a színház emeleti karzatának mellvédjén helyezte el. A színház átépítésekor előbb az előcsarnokba helyezték át, végül 1986-ban Novák István Ybl-díjas építész tervei alapján, a főbejárat fölötti balluszteres erkély közepébe ültetett, ívelt dísztégla fülkébe került, immár bronzba öntve. A színházi főbejárat falán látható Tóth József márvány emléktáblája, az előtér kirakataiban pedig levéltári dokumentumokból, régi falragaszokból és fényképekből  színháztörténeti kamaratárlat emlékeztet az épület fényesebb múltjára. Egykor a szállodai rész halljában állt a névadónak, Petőfi Sándornak Bazsik Antal bérlő által készíttetett mellszobra, amely szintén Koncz Antal alkotása 1925-ben.

A Petőfi Szálló az 1949;/X. tc. rendelkezései alapján Szentesi Vendéglátó Községi Vállalat néven folytatta működését. Élén a városi közgyűlés által kinevezett üzemvezető és 3 tagú ügyvezetőség állt. A tulajdonos továbbra is Szentes megyei város maradt. A Népgazdasági Tanács 1950 nyarán határozatilag elrendelte a községi és városi háztartásokban kezeltgazdálkodó egységeknek a községi és városi háztartások költségvetéséből való kiemelését, és állami vállalattá alakítását. Ennek nyomán az új elnevezés Szentesi Vendéglátó Állami Vállalat lett. Szentes város tulajdonjogának érintetlenül hagyásával az épület a vállalat díjmentes használatába került, azzal a megszorítással, hogy a használónak kell viselnie a fönntartási és karbantartási költségeket. A Csongrád Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága 1953. július 1-i hatállyal intézkedett a megyebeli szállodák és vendéglők összevonásáról Csongrád Megyei Vendéglátó ipari Vállalat elnevezéssel. Ettől kezdve a Petőfi Szállót és Vendéglőt előbb Hódmezővásárhelyről, majd Szegedről irányították. Egyedül a Tóth József Színház maradt meg a város tulajdonában és kezelésében (ez az egész épület 1/5-öd része). Az épületet évtizedeken át nem tatarozták. Az 1990-es évek elején az Állami Vagyonügynökség értékesítette az épületet, de az ismeretlen új tulajdonosok nem vették használatba. A szálloda bezárt, az épület gazdátlanul mállott tovább. A város egykori büszkesége ma szinte romokban hever. Bizakodásra ad okot, hogy a város tervezi visszavásárlását és helyreállítását.

 

Forrás: CSML (SZL) Közgyűlési jgyk. és ir. 185/1896., 168/1897., 261, 271/1898., 131/1923., 119/1949., 19, 73/1950.;  Szentes Város Polgármesteri Hivatalának ir. 5264/1949–50.; Szentes Város Tanácsának VB. jegyzőkönyvei/1950–1969. LT: 28. (Komor-féle terv). SZL, 1894. jan. 26.; 1896. febr. 21., júl. 17., júl. 24., aug. 2.; 1897. júl. 25.; 1898. máj. 18., jún. 24., júl. 6., júl. 10., júl. 20., júl. 22., aug. 28., szept. 2., okt. 12., okt. 14. okt. 19., okt. 23.; 1909. ápr. 22.; SZ és V, 1897. jan. 28., márc. 7., márc. 11., márc. 28., máj. 2., jún. 27., júl. 25., aug. 5., okt. 24., nov. 4., nov. 7.,nov. 14.; 1898. júl.10., júl. 14., szept. 4., szept. 8., okt.16., okt. 20., okt. 23., okt. 27.; 1899. júl. 9.; AE, 1909. ápr. 18. 

 

Irodalom: Lantos Iván 1934. 9., Gerle J.–Kovács A.–Makovecz I. 1990. 84–90., Terney László 1993. 1–3., Labádi Lajos  1998. 88–90., Labádi L.–Szatmári I. 1998. 15–16., 20–21., 27–28.

L. L.

 

 

 

640. Régi posta

Klasszicizáló, 1888. (1910/18)

Petőfi u. 8.

Dobóczky József

 

 

Az első szentesi postaállomást 1787-ben állították föl. A postamesterek változásával együtt a postaállomás helye is gyakran változott. A postahivatal 1882-ben állami kezelésbe került, de állandó helye továbbra sem volt. 1910-ben a kincstár 10 évre bérbe vette a Szentes Vidéki Takarékpénztár és a Központi Takarékpénztár tulajdonában levő Úri (ma Petőfi) utcai 1888-ban épült Nyíri Gerzson-féle házat. Az átadás előtt a pénzintézetek átalakíttatták az épületet. Az átépítés terveit Dobóczky József készítette. Ekkor alakulhatott ki ma is látható főhomlokzata. A postaigazgatóság a bérleti szerződésben kikötötte: „az esetben, ha a 10 évi bérleti idő alatt a helyiségek a hivatal számára szűkekké válnának, kötelesek a tulajdonosok a jelenlegi lakást hivatali helyiségekké átalakítani, a főnök részére pedig folytatólag egy 4 szobás úri lakást építtetni”. A tulajdonosok ezt úgy módosították, hogy a további bővítés költsége a kincstárat terheli. 1915-ben vált esedékessé a bővítés. A súrlódások elkerülése végett a pénzintézetek jutányos áron átengedték az ingatlant a kincstárnak, de kikötötték, hogy a postaigazgatóság az épület helyén új, díszes postapalotát köteles építtetni. A háborús viszonyok nem tettek lehetővé nagyobb építkezést, de mivel az épületnek a Fogoly utca (ma Szabadság tér) felé eső része életveszélyessé vált, nem lehetett halogatni az újjáépítést. 1918-ban a kritikus részeket elbontották, és némi bővítéssel újból fölépítették. Az épület 1932–35 között és 1942-ben újabb átalakításokon esett át. 1989-ig a Magyar Posta birtokolta, ezután több évig gazdátlanul állt. Jelenleg autós szaküzletként működik. Az új tulajdonosok az 1990-es évek közepén állagóvó tatarozást hajtottak végre, megőrizve az épület régi arculatát.

 

Régi posta

 

A régi posta mai homlokzata

 

 

Forrás: CSML (SZL) Tanácsi ir. 318/1888.; Polgármesteri ir. 8894/1932.; Szentes PH–MO Tervtár (átalakítással kapcsolatos iratok, tervek); Szentes Vidéki Takarékpénztár Igazgatóságának jgyk. 99, 128/1910.; SZL, 1882. febr. 11., júl. 29., nov. 4., 1909. júl. 11.; AE, 1915. júl. 13., 1917. márc. 29.

 

Irodalom: Nagy Imre 1928. 315–316. Labádi L.–Szatmári I. 1998. 35.

L. L.

 

 

641. Polgári Leányiskola

Eklektikus, 1912/13.

Petőfi u. 15.

Bohn Alajos

 

 

Szentesen 1871-ben kezdődött a polgári leányiskolai képzés. A 2 osztályosra tervezett intézmény 1891-re 4 osztályos tanodává fejlődött, száznál több növendékkel és 13 fős tantestülettel. Az addigi szükségépületeket kinőtte, egyre sürgetőbbé vált egy megfelelő, állandó épület megteremtése. A városi iskolaszék a Bartha János Alapítvány segítségével megvásárolta a III. tized 19. sz. telken (részben a mai épület helyén) lévő Mácsai-féle házat, mivel bővítésre alkalmasnak látszott. A város saját költségén nem tudta födözni a fejlesztést, ezért már 1896-tól szorgalmazni kezdték az iskola átadását állami kezelésbe. A vallás- és közoktatásügyi miniszter 1911-ben azt ígérte, hogy az intézményt 1913. szeptember 1-től állami kezelésbe veszi. A város erre megvásárolta az iskolával szomszédos Kardos-féle telket, s megbízta Bohn Alajos építészt – a városháza tervezőjét – a kor színvonalán álló, korszerű iskolaépület megtervezésével. Bohn alápincézett, emeletes, két utcára nyíló, V alaprajzú, sarkán főhomlokzatos épületet tervezett, négy kerekoszlopos főbejárattal, fölötte timpanonnal.

A minisztérium műszaki osztálya alkalmasnak találta a tervet, s 1912 júniusában engedélyezte az építkezés megkezdését. Az ipari szakmunkákra kiírt pályázatra 29 ajánlat érkezett. Augusztus végén az építkezést a Szabó Testvérek építési vállalkozó cég nyerte el. A kiírásnak megfelelően az épület az év végére tető alá került. 1913. augusztus 26-án az épületet műszakilag átadták. Jelen volt Bohn Alajos tervező-művezető is. Az építkezés és berendezés költsége 245 800 koronába került. Az új intézményt szeptember 1-jén birtokba vehették a tanárok és növendékek, amely 6 tantermet, torna-, zene- és kézimunkaszobákat, könyvtárat, tanári és igazgatói irodákat, 2 szertárat és 2 szolgálati lakást foglalt magába. Mivel a kitűzött időben az iskolát valóban államosították, az intézet hivatalos neve Állami Magyar Királyi Polgári Leányiskola lett.

Az I. világháború kitörése után az épületet azonnal lefoglalták vöröskeresztes hadikórháznak. A román megszállás idején katonai szálláshelynek használták, ez nem használt az új építménynek. A II. világháború idején szintén hadikórházzá alakították át. 1948-ban megszűnt a polgári iskolai képzés, helyét a 8 osztályos általános iskola vette át. Ettől kezdve az intézmény Petőfi Sándor Általános Iskola néven működik.

Fogadószintjén látható az iskolaépítő igazgatónő, Papp Lajosné Gonda Júlia (1869–1964) emléktáblája, amelyet a Csallány Gábor Múzeumbaráti Kör helyezett el 1994-ben. A földszinti és emeleti folyosókat az iskola történetét bemutató tablók díszítik állandó kiállítás jelleggel (a helyi levéltár és múzeum munkája, 1994–95). Az épület főbejárati homlokzatán az 1957-ben megalakult első helyi úttörőcsapat emléktáblája látható (1977). Az iskola előtti parkban terebélyesedik az Olimpiai tölgy. Lőrincz Márton ajándéka. Ő az 1936. évi berlini olimpián kötöttfogású birkózásban aranyérmet nyert, s az emlékbe kapott facsemetét második szülővárosának, Szentesnek adományozta. Ünnepélyesen ültette el 1937 tavaszán.

 

Polgári leányiskola

 

A polgári leányiskola az olimpiai tölggyel

 

 

Forrás: CSML (SZL) A Polgári Leányiskola ir. (VIII. 106.); Polgármesteri ir. 2499/1922.; LT:47.; Szentes PH–MO Tervtár (eredeti és felújítási tervek); AE, 1911. nov. 29., 1912. febr. 11., jún. 9., júl. 20–21., aug. 10., aug. 20., 1913. jún. 10., aug. 19., aug. 26–27., szept. 30., okt. 29., 1914. jan. 10.

 

Irodalom: Nagy Imre 1928. 204–206., Kis-Rácz Antalné 1996., Labádi Lajos 1998. 32–33., Labádi L.–Szatmári I. 1998. 47–48.

L. L.

 

 

642. Nagygazdaház

Eklektikus, 1930. körül

Rákóczi Ferenc u. 12–14.

 

Szárazkapu bejáró

 

Rákóczi utcai nagygazdaház

 

 

Eklektikus stílusjegyeket viselő, egyedi alaprajzú, nagygazdaház: magtár, szárazkapu, lakóépület tagozódással. Jellemző a nagy padlástér, kerek szellőző oldalnyílásokkal. Megfigyelhető a gazdagabb homlokzati díszítés. Tipikus az ablakok, ajtók keretezése pillérekkel, timpanonnal. A kisebb díszítő elemeket gipszből öntötték, és készen szállították az építkezéshez. A díszes kapu az épület homlokzatának stílusjegyeit idézi.

 

V. L.

 

 

643. Kórház

Eklektikus, 1901–1902.

Sima Ferenc u. 44–58.

Csordacsics Ferenc

 

 

Szentesen az intézményes betegápolás az 1870-es évekre alakult ki. Korai előzményeinek tekinthetők a 18. század első felétől működő egyházi fönntartású ispotályok, de ezek inkább a szegényellátást szolgálták. Nagyobb járványok idején működtek ideiglenes járványkórházak, ezek azonban a kór elmúltával megszűntek. A városi elöljáróság 1837-től kezdte közügynek tekinteni az egészségügyet. Ettől kezdve mind gyakrabban fölmerült városi közkórház létesítésének szükségessége. 1849-ben egy katonai és egy polgári kórházat is fölállítottak, de ezek is csak ideiglenesen működtek. Az állandó kórház megvalósítása Pollák Sándorhoz (1828–1905) fűződik. 1869-ben választották városi főorvossá, tisztségét 24 éven keresztül viselte, hosszú időre meghatározva Szentes egészségügyi ellátásának fejlődését. Kezdeményezésére a városi képviselő-testület 1872-ben hozott határozatot városi közkórház fölállításáról. A munkálatokat meggyorsította az 1873 májusában kiütött kolerajárvány, melynek megfékezése szintén Pollák doktor nevéhez fűződik. A csaknem ezer halott bizonyította, hogy nem szabad tovább halogatni a városi kórház megszervezését. Pollák fáradozásainak köszönhetően az új intézmény 1873 novemberében megkezdte működését. A mindössze 10 beteg befogadására alkalmas kis kórház a mai kórház telkén állt; korábban tisztilaknak használták. Az 1875-ben életbe léptetett kórházi szabályrendelet kimondta, hogy a városi közkórház egyedüli és kizárólagos célja a betegek gyógyítása és ápolása, vagyis a szegényügyet elválasztotta az egészségügytől.

 

A kórház főépülete

 

Kórházi parkrészlet

 

 

A szerény létesítmény forgalma évről évre növekedett: 1884-ben 72, 1888-ban 160, 1890-ben 233 beteget ápoltak. A növekvő szükségletek kielégítésére 1889-ben kibővítették a kórházat, ezáltal 6 kórterem kialakítása és 22 ágy elhelyezése vált lehetővé. 1893-ban újabb bővítés következett, melynek köszönhetően az ágyak száma 50-re szaporodott. Egyre nyilvánvalóbbá lett, hogy a város nem képes a növekvő igények terheit viselni, ezért 1895-ben fölajánlotta intézményét a vármegyének. „Nevezett város közönsége hajlandónak nyilatkozott arra, hogy a tulajdonában lévő magánkórházat a vármegyének közkórházzá fejlesztése céljából átengedi” – írta a polgármester Csongrád megye alispánjának. A millenniumi hangulatban a vármegye elfogadta a fölajánlást, sőt 1896-ban új kórház terveinek elkészítését is megrendelte Csordacsics Ferenc nagyváradi építésztől. A tervek minisztériumi jóváhagyása a többszöri módosítások miatt éveken áthúzódott. Végre 1900 őszén leérkeztek a megyéhez. A vármegyei közgyűlés október 31-én szintén jóváhagyta a terveket, s utasította az alispánt a szükséges teendők megtételére. A kórház átruházási okmányait az év és egyben az évszázad utolsó napján – 1900. december 31-én éjfélkor – írták alá, így a városi kórház a századforduló pillanatában a vármegye tulajdona lett.

Az új vármegyei kórház építésére kiírt pályázatra 19 ajánlat érkezett, amelyek elbírálására 1901. január közepén került sor. Az alispán a legkedvezőbb ajánlatot benyújtó Lábos Gyula és Zárics Milán szabadkai társvállalkozókkal megkötötte a szerződést. Az építkezés azonban nem kezdődhetett el, mivel a helyi iparosok formai okokra hivatkozva óvást emeltek a szerződés ellen. A megyei közgyűlés megerősítette az alispán által kötött szerződést, a panaszosokat, pedig elutasította. Az iparosok föllebbezést nyújtottak be a belügyminiszternek. A miniszter szintén elutasította a szentesi vállalkozók kifogásait. A kényszerszünet miatt az építkezés csak július folyamán kezdődhetett meg, és így átnyúlt a következő évre. A korabeli leírás szerint az 1902-ben elkészült főépület: „Emeletes, főtengelye észak–déli irányú. Mindkét végén egy-egy szárnyépület van, középen lépcsőház. Nagyjából négy egyenlő részre oszlik, minden résznek megvan a maga fürdőszobája, klozetje és a többi résztől szélfogó ajtóval van elkülönítve. A déli szárnyban van külön lépcsőházzal 8 ágyas elkülönítő osztály a kórházban előforduló ragályos betegek részére. A földszinten műtőhelyiség, északra néző ablakkal. Minden helyiségben Maidinger-rendszerű kályha. A padozat hajópadló, ajtók, ablakok barnára festve. A főépület északi szárnya alatt mosókonyha van. A főbejárat a Kurcaparti (ma Sima Ferenc) utcára nyílik.” A főbejárat rövid folyosóján vörös márványtáblát helyeztek el, amelyen megörökítették a főispán, az alispán, a tervező és a kivitelező vállalkozó nevét, valamint az építés dátumát.

Néhány évvel később szükségessé vált a kórház kibővítése. Ehhez a vármegye 1909-ben megvásárolta a főépület mögötti, Kurcán túli, mintegy 9000 négyszögöl területet. A bővítést pavilonrendszerben képzelték el. Elsőként tüdőszanatóriumot, járványkórházat és elmebetegosztályt kívántak létesíteni. A tüdőbeteg- és elmebeteg-pavilonok 1913-ban elkészültek, de utóbb bővítésre szorultak. 1927-ben újabb pavilonok és egyéb kiszolgáló épületek létesültek, 1932-ben pedig felújították a régebbi építményeket. Ezekkel párhuzamosan parkosították a területet, japánkerttel és pagodákkal.

 Fehér András plébános kérésére 1924-ben Csongrád Vármegye Közkórháza az Isteni Megváltó Leányai-nevű apácarendre bízta a kórházi betegek ápolását. A főépületben nyilvános kápolnát szenteltek. Berendezéseit és kegytárgyait magánadakozásból vásárolták. A nővérek zárdájukat a mai igazgatósági épületben rendezték be. Az 1930-as évek elején nagyszabású átalakítás, bővítés és modernizálás kezdődött a kórházban. Ennek során a kápolnát áthelyezték. Az udvarban álló raktárépületet Antal Endre mérnök tervei alapján, Molnár István és Szőke János iparosok kivitelezésében kápolnává alakították át. A belső tér 13,7 m hosszú, 7 m széles és 4,5 m magas. A román stílusú márványoltár főszobra az Isteni Megváltót, a középső, színes ablak Árpádházi Szent Erzsébetet ábrázolja. A világosságot függő bronzcsillár, a meleget folyton égő kályha szolgáltatta. A padokat Szathmáry Pál asztalos készítette. A kápolnát 1931. október 10-én szentelte föl Hanauer István váci megyés püspök a Jó Pásztor tiszteletére. 1933. január 6-án Miskolczy Jenő apátplébános külön fölszentelte a márványoltárt, elhelyezve benne Szent Jusztin és Szent Szeverina ereklyéit. A kápolna 1935-ben harangot is kapott. 1949-ben feloszlatták a szerzetesrendeket. A nővérek távozása után a kápolnát a kórház gyógyszertárává alakították át. 1996-ban nyerte vissza eredeti funkcióját; december 14-én Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök újra fölszentelte.

 

Kórházi kápolna

 

A kápolna belső tere

 

 

A hidakkal szabdalt gyönyörű korházi parkban látható Kisfaludy Stróbl Zsigmond 1959-ben fölállított Kis makrancos című bronzöntvény szobra, amelynek eredetije 1923-ban készült, s Zalaegerszegen található. Bugyi István (1898–1981) sebészprofesszor, kórházigazgató emlékére tanítványai állítottak táblát a sebészeti épület fogadószintjének falán. A kórházi rendelőintézet előtt látható A medicináról című kétalakos bronz kompozíció, Paulikovics Iván alkotása (1987).

 

Forrás: SZL, 1893. aug. 18., 1896. jún. 19., 1909. okt. 21.; SZ és V, 1897. jan. 14., 1898. ápr. 3., máj. 22.; CSME, 1900. szept. 7., okt. 28., 1901. jan. 18., márc. 3., jún. 5.; AE, 1902. jún. 22., 1907. máj. 28., szept. 7., 1909. jún. 9., okt. 21., 1910. aug. 6., 1912. ápr. 28., 1913. ápr. 29., máj. 25.; AÚ, 1927. okt. 14., 1932. júl. 27.

 

Irodalom: Barta László 1981. 9–31., Zsoldos Ferenc 1981. 33–84., Barta László 1996., Labádi Lajos: A kolerajárvány megfékezője. Dr. Pollák Sándor emlékezete. Szentesi Élet, 1998. ápr. 24., Labádi Lajos 1998. 126–131.

L. L.

 

 

644. Múzeum, fürdő

Klasszicista, romantikus, 1869/70.

Széchenyi-liget

Török János

 

 

A Csongrádi út mellett terül el a Kurcától övezett Széchenyi-liget, a város legnagyobb kiterjedésű és legszebb parkja. Létesítését 1860-ban – gróf Széchenyi István emlékének megőrzésére – határozták el a Vecseri-fok szigetnek nevezett, külterületnek számító 36 holdnyi réten. A számos faritkaságot tartalmazó, hangulatos sétányokkal szabdalt népkertet 1869-ben adták át a nagyközönségnek. Vonzóbbá tételéhez a városi tanács szükségesnek tartotta vendéglő és fürdőház építését, ezért megbízta Török János városi mérnököt a tervek és költségvetés elkészítésével. 1869 augusztusában a városi képviselő-testület jóváhagyta a terveket, s megszavazta az építkezés megkezdéséhez szükséges 10 000 forint kölcsön felvételét. A hónap végén meghirdették a nyilvános pályázatot, alig egy hetet adva az ajánlatok megtételére. Ennek ellenére szép számmal akadtak vállalkozók. A legkedvezőbb ajánlatot Szrenkányi Lajos kőművesmester, valamint Busch Gusztáv és Molnár József ácsmesterek tették, így ők nyerték el az építkezést. November végére mindkét épület kőműves és ácsmunkái szinte teljesen elkészültek, csak a zsindelyek fölrakása volt hátra, de a tél beállta előtt az is befejeződött. A munkálatok tehát rendkívül jó ütemben haladtak, csupán az okozott gondot, hogy az eredetileg betervezett 16 ezer forintnyi építési költség már a 20 ezer forint felé közeledett. Mire az épületek 1870 áprilisában elkészültek, a kiadások végösszege megközelítette a 22 ezer forintot.

 

A liget vázrajza

 

A múzeum főhomlokzata

 

Kiállítás-részlet

 

A volt gőz- és kádfürdő

 

Kisuszoda

 

 

Az U alaprajzú, klasszicizáló stílusú vendéglő épülete (a mai múzeum) a korabeli leírás szerint teljesen téglából épült, zsindelytetővel; nyugati hossza 22 öl, északi és déli hossza 10 öl, szélessége átlag 6 öl (1 öl = 1,9 méter). A keleti oldalon a főépület előtt – a két szárnyépület között – 10 öl hosszú nyitott főfolyosó húzódott, amely 4 köroszlopon nyugodott. Az oszlopok közei kereszt és fekvő – faszínűre festett – fakorláttal voltak ellátva. A tornácos főbejárat a 8 ablakos nagy táncterembe vezetett. Az épület többi részében a vendégszobák, a bérlő lakrészei, valamint a különböző mellék- és kiszolgáló helyiségek kaptak helyet.

Az ugyancsak U alaprajzú, romantikus stílusú gőz- és kádfürdő épülete (ma Családsegítő Központ) valamivel szerényebb méretű; nyugati hossza 17 öl, a két szárny hossza 7 öl, szélessége átlag 3 öl. A főbejárat 9 kőoszlopon nyugvó tornácra vezetett. Az oszlopok alsó közei be voltak építve, a fölső közei pedig a mennyezetig üvegezettek voltak (a két szárnyoldalon 142, az arcvonalon 240 ablaktáblával). Innen nyíltak a fürdőhelyiségek: az egy- és kétszemélyes kádfürdők, a hideg és meleg tusolók, a gőzfürdő (közepén nagy ovális melegvizes medencével) és a gőzszoba (tölgyfa fekvőpadokkal). A kádfürdők8 akós ovális fenyőfa fürdőkádakkal voltak fölszerelve, amelyek föltöltése, valamint a zuhanyok működtetése a padláson elhelyezett 5 db 50 akós víztároló fakádakból történt. (1 akó = 54,3 liter) A gőz és melegvíz ellátását egy 4 lóerős gőzgép végezte.

A városi tanács 1870 április elején hirdetményt tett közzé több fővárosi és vidéki újságban az épületek haszonbérbe adásáról. A legkedvezőbb ajánlatot a város közkedvelt vendéglőse, a lengyel származású Rambovszky József tette, aki három és fél évre bérbe vette a két épületet. A szerződés aláírása után – 1870. július 10-én – nyitották meg a fürdőt és vendéglőt.

Az átadás után számos híradást lehetett olvasni az „Újvilághoz” címzett vendéglőről. Ez azonban csak rövid ideig állt a ligetbe látogató közönség szolgálatára. Már 1873-ban megszűnt mulatóhely lenni, s elkezdődött az épület több évtizedes kálváriája. 1873–1888 között a gimnáziumi tanfolyammal egybekötött polgári fiú-iskola használatába adták, ezután 1912-ig városháza lett. A városi képviselő-testület itt tartotta üléseit, ezért ragadt rá ebben az időben a „túl a kurcai városháza” elnevezés. 1913-ban az 1897-i alapítású Csongrád Vármegyei Történelmi és Régészeti Társulat múzeuma vette birtokába az épületet. A tér jobb kihasználására az oszlopos nyitott tornácát 1928-ban beépítették. 1938-ban a múzeum helyiségeit a fölállítandó csendőriskola részére utalták ki. Az épület átalakítási terveit Antal Endre és Cseuz Béla készítette el, ekkor épült hozzá a lakószárny. 1942-re fölépült az új csendőrlaktanya (ma rendőrség) a Kossuth utcán, így a múzeum visszaköltözhetett a ligeti épületbe, ahol jelenleg is működik. Az épület nyugati rizalitjának falán látható Csallány Gábor (1871–1945) múzeumalapító-igazgató 1971-ben elhelyezett emléktáblája, keleti rizalitján pedig Zalotay (Schupiter) Elemér (1894–1968) régész 1994-ben leleplezett emléktáblája. 1947 óta áll a múzeum előkertjében Borbereki Kovács Zoltán világszerte bemutatott Magyar kubikos c. szobra. (Eredetileg 1940-ben a Polgári Leányiskola – ma Petőfi Sándor Általános Iskola – előtti térre állították föl, innen került a ligetbe.)

A gőz- és kádfürdő egy részét Rambovszky 1871-ben sziksós fürdővé alakította át. Később a bérlők egymást váltották. 1896-ban a gőzfürdő épülete mögött megnyílt a nyári artézi uszoda, amely 1932-ig, az új sportuszoda elkészültéig a szentesi fiatalság kedvenc nyári tartózkodási helye volt. Az 1950-es években megszűnt az épület fürdőház jellege, de az artézi kisuszoda továbbra is működött. Jelentős átalakítások után az épület előbb úttörőház, majd játszóház volt; jelenleg a Családsegítő Központnak ad helyet.

 

Forrás: CSML (SZL) Tanácsi jgyk. és ir. 940, 1041/1868., 1781, 2072, 2192/1869., 549–550, 1021, 1047/1870., 274, 526, 978/1871.; Közgyűlési jgyk. és ir. 143, 159, 223/1869., 116/1870., 132, 177/1872. (Az épületek részletes leírása.), 75/1873., 16/1885.; LT: Számnélüli/1938. (A múzeum átalakítási terve.); SZL, 1871. júl. 16., júl. 23., aug. 6., aug. 13., szept. 10., okt. 15.; AÚ, 1938. szept. 3., szept. 13., 1943. szept. 24.

 

Irodalom: Labádi Lajos 1991. 3–52., Labádi Lajos 1998. 106–117. (A múzeumról szóló fejezet Rózsa Gábor munkája.)

L. L.

 

 

645. Horváth Mihály Gimnázium

Eklektikus, 1887/88., 1915/18.

Szent Imre herceg u. 2.

Benkó Károly, Ybl Lajos

 

 

A középiskolai szintű oktatás kezdetei Szentesen a 18. század elejéig vezethetők vissza, de gimnáziumról csak 1859-től beszélhetünk. A református egyház ekkor nyitotta meg négyosztályosra tervezett középtanodáját, amely 1864/65-re hatosztályúvá fejlődött. Önálló épülete nem volt, a képzés a főtéri Központi Református Fiúiskolában folyt. 1871-ben a város vette át a középtanoda fenntartását, egybekötve a polgári fiúiskolai képzéssel. Új helyéül a Széchenyi ligetben lévő vigadó (ma múzeum) épületét jelölték ki. Itt 1887-ig működött.

A középiskolákról szóló 1883: XXX. tc. megszüntette a kettős jellegű tanintézeteket. Ennek nyomán Szentes város képviselő-testülete kimondta a korábbi intézet átalakítását tisztán gimnáziummá. A vallás- és közoktatásügyi miniszter ezt azzal a feltétellel engedélyezte, ha a város megfelelő épületet építtet a gimnázium elhelyezésére. A közgyűlés 1886 márciusában meghozta a szükséges határozatot, s utasította Sarkadi Nagy Mihály polgármestert, tegye meg a szükséges intézkedéseket. A polgármester elnökletével megalakult építészeti bizottság első lépésként megvásárolta a Vásárhelyi (ma Szent Imre herceg) utcában a katolikus templom szomszédságában elterülő Czakó Ignác-féle telket. Ezután Sarkadi polgármester Benkó Károly neves építészt arra kérte, hogy utazzék Szentesre az építési terület megtekintésére. 1886. május végén Benkó elvállalta a gimnázium épületének megtervezését. A terveket a vallás- és közoktatásügyi minisztérium kifogástalannak találta, s 1887. január 22-én engedélyezte a kivitelezést. A szakipari munkákra beérkezett ajánlatokat április 18-án bírálták el. A legkedvezőbb ajánlatot Jiraszek Nándor és Krausz Lipót szegedi társvállalkozók tették, így június közepén Sarkadi polgármester velük kötötte meg a szerződést. Vállalták, hogy az épület 1887. november 15-ig tető alá kerül, 1888. június 30-ig pedig elkészül. Az időpontokat megtartották, így 1888. szeptember 3-án a gimnáziumot ünnepélyesen átadták. Az ünnepség szónokai Sarkadi Nagy Mihály polgármester, Rónay Lajos főispán és Zolnay Károly gimnáziumi igazgató voltak.

A kétszintes épület a mai gimnázium központi magja. A telek belsejébe lett elhelyezve, így előterébe 18 m mélységű díszes kert kialakítása vált lehetővé. Alaprajza T alakú. Fölső részét az épületnek az utca felé eső homlokzati vonala, a betű szárát pedig az épületnek az udvarba nyúló része alkotja. Az utcai homlokzati vonal hossza 34 m, az udvar belseje felé nyúló főtengely hossza pedig 31 m. Az épület téglából készült, a falazat külső része kőbányai színtéglával lett burkolva. A falazat magassága a homlokzat kiugró részén 13 m, a beljebb álló részen 11,7 m, az udvar felől, ahol az alagsor földszintté lett kiképezve 14,2 m. Az anyafalak vastagsága a földszinten és emeleten 0,79 m, a folyosófal 0,63 m, a helyiségek választófala 0,48 m. A főbejárat ajtajának magassága 4 m, szélessége 1,9 m. A folyosók és termek magassága 4,4 m, a rajzteremé (amely egyben díszterem volt) 6 m. Az épületben az igazgatói irodán és a tanári szobán kívül 6 osztálytermet, külön rajztermet, kísérleti termet, könyvtárat és két szertárat alakítottak ki. A főtéri díszkútról bevezették az artézi vizet. Az utcai homlokzat elé díszes vasrácskerítést, a telek többi részén kőkerítést építettek. Az építkezés összes költsége meghaladta a 60 000 forintot, berendezéssel együtt pedig a 80 000 forintot.

 

A gimnázium eredeti épülete

 

A kibővített gimnázium

 

 

A tanintézet 1891-re nyolcosztályosra bővült, és elnyerte a nyilvánossági jogot, besorolást és érettségi vizsgák tartásának jogát. 1897-ben állami kezelésbe került. Az átadási okmányban a város kötelezte magát, hogy évenként a fönntartásához 24 000 koronával hozzájárul, az állam pedig vállalta az épület kibővítését. Mivel erre éveken át nem került sor, a városi képviselő-testület 1904-ben kimondta, hogy megtagadja a hozzájárulás befizetését. A kormányzat részéről számos ígéret született, de az egyre sürgetőbb bővítés továbbra is váratott magára. 1907 januárjában küldöttség járt gróf Apponyi Albert vallás- és közoktatásügyi miniszternél, mire ő ismételten megígérte, hogy az építés várható kiadásait beveszik a következő évi költségvetésbe. De érdemi intézkedés ezután sem született. A hatosztályosra tervezett épületbe 1888-ban 166 tanuló járt, de a század elején már a diákok száma meghaladta a 350 főt. A szűk, egészségtelen épületben szinte lehetetlenné vált a tanítás. A tanári kar 1909 végén emlékiratot intézett az illetékes miniszterhez, sürgetve a tűrhetetlenné vált helyzet orvoslását. A memorandum hatására 1910 januárjában mérnök- és építészdelegáció érkezett Szentesre, s felmérte a bővítésre szánt helyet. A miniszter pedig leiratban tudatta, hogy az építkezést még a tavasz folyamán megkezdik 160 ezer korona előirányzott költséggel. Újabb időveszteséget okozott az az elképzelés, hogy a gimnázium épületét adják át a polgári leányiskolának, s másutt építsenek új gimnáziumot. Ezt utóbb elvetették, s a gimnázium szomszédságában lévő Arady Kálmán-féle és Nagy József-féle telkek megvásárlása mellett döntöttek. Az építkezés azonban továbbra sem kezdődött meg.

1912. április végén Szentesre érkezett Boncz Ödön miniszteri tanácsos, a közoktatásügyi minisztérium középiskolai ügyosztályának vezetője, s úgy nyilatkozott, hogy az építkezés legkésőbb 1914 tavaszán megkezdődik. A tervek elkészítésével és a művezetői teendők ellátásával Ybl Lajos műépítészt bízták meg. Az első világháború kitörése ellenére az építkezés 1915-ben végre valóban elkezdődött, de az állandó pénz- és anyaghiány miatt vontatottan haladt. A korábbi főépület jobbról L alakú emeletes, főlépcsőházas és tornatermes maggal, balról, pedig földszintes igazgatói és gondnoki lakkal egészült ki. Az új épületszárnyak 1918 őszére készültek el. A tanítás alig kezdődött meg, amikor 1919 áprilisában a megszálló román katonaság vette birtokba az épületet. Egy év múlva távoztak, tetemes kárt hagyva maguk után. A főgimnázium 1922-ben fölvette Szentes nagy szülöttének, Horváth Mihály történetírónak, csanádi püspöknek, a Szemere-kormány vallás- és közoktatásügyi miniszterének nevét. A második világháború idején az épületet hadikórházként használták.

1964/65-ben a Szent Anna utcai szárnyat átépítették. A rajzterem föláldozásával és a tornaterem mennyezetének süllyesztésével elért térben két félemeletet alakítottak ki, hat új terem elhelyezésére. 1975-ben a főhomlokzat előtti kertben kapott helyet Horváth Mihály egészalakos szobra, amely addig a Kossuth téren, a volt megyeháza előtt állt (Kisfaludy Stróbl Zsigmond alkotása, 1934). 1986-ban a régi főtag udvari kiegészítéseként modern könyvtár és rajzterem épült Nyilasi Imre (Csomiterv) tervei szerint. 1987-ben a főlépcsőház első emeletén leleplezték a gimnázium egykori tanítványának, Greskovits Péter alpinistának domborművét, Nagy Kristóf alkotását. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság 1990-ben a régi lépcsőház fogadószintjén elhelyezte Négyesy László és Barta János szentesi születésű irodalomtörténészek, hajdani gimnáziumi tanulók emléktábláit. Az új főbejárat külső homlokzatán látható az iskola 56-os mártírjának, Brusznyai Árpádnak szintén hajdani tanítvány, 1991-ben fölavatott emléktáblája. A gimnázium folyosóit az egykori osztályok tablói díszítik.

 

Forrás: CSML (SZL) Közgyűlési jgyk. és ir. 142/1869., 134, 144, 194/1870., 177/1872., 50/1883., 16/1885., 25/1886., 46/1890., 184/1894.; 20/1897.; Polgármesteri ir. 1342/1885.; Szentes Város Iskolaszékének jgyk. 146/1884., 135/1885., 22/1886.; LT: 20–21. (Benkó K. és Ybl L. tervei);  SZL, 1886. febr. 6., ápr. 3., nov. 6., 1888. szept. 2., szept. 4., 1897. jan. 24., jan. 27., 1911. júl. 9.; AE, 1905. márc. 23, ápr. 30.; 1907. jan. 29., jan. 31.; 1909. dec. 22.; 1910. febr. 2.; 1912. ápr. 20.; 1914. jan. 18.; 1918. jún. 22., jún. 27.

 

Irodalom: Zolnay Károly 1884–1886., Zolnay Károly 1887/88., Zolnay Károly 1888/89., Berecz Sándor 1896., Nagy Imre  1928. 195–203., Barta László 1971. 17–26., Labádi Lajos 1993. 2.

L. L.