Előző fejezet

RAFFAY ENDRE

Az aracsi templom

 

.... most e rom elkerülhetetlen és tökéletes veszte felé közeleg [...] legyen szabad tehát remélni, hogy a jelen leíráson kívül még más tüzetesebben szóló emléke is fog készülni addig , míg végképi elenyészte készülhet." 1 E gondolatokkal fejezi be Henszlmann Imre az aracsi településről elnevezett, 13. századi, háromhajós, háromapszisos, boltozott, kolostori téglabazilika romjairól szóló tanulmányát. A templom „végképi elenyészté"-t az állagmegóvó munkák megakadályozták ugyan, de a romok részletes művészettörténeti feldolgozására nem került még sor. Jelen tanulmányban művészettörténetünk eme 126 éves hiányát próbáljuk pótolni. 2

A romok a Bánát jugoszláviai részén, a Tisza melletti Törökbecse [Novi Becej], Beodra [Novo Milosevo] és Basahíd [Basaid] között, a nyugat felől lankásodó . szántóföldek és a kelet felől elnyúló puszta Galád-parthoz közeli találkozásánál, egy enyhe magaslat szerény ligetében helyezkednek el. (1-3. kép) A kolostor épületei a templomtól északra emelkedtek, az ellenkező oldalon a régészek település nyomait azonosították. Ezt a települést Miomir Petrovic elsősorban térképészeti kutatásaira alapozott véleménye szerint nem azonosíthatjuk - ahogyan azt korábban tették - Araccsal. Ez a helynév a romok környezetére csak a 18. század óta vonatkoztatható. 3 A hagyomány Pusztatemplomként vagy Góthegyházaként ismeri a romokat. Eredeti településnév hiányában a templom építési idejének meghatározásához, építtetői kilétének, szerzetesrendjének és titulusának megállapításához nem hívhatunk középkori forrásokat segítségül.4 A templomot így csak a régészet, valamint a művészettörténet eszközeivel és módszereivel vizsgálhatjuk.5

A romok leírása

Az aracsi templom - és más hasonló állapotú épületek - leírásakor két módszert alkalmazhatunk. A leírás alapegységei számára vagy a pusztulás szeszélye által meghatározott festői logikátlanságú romegységeket választunk, vagy az eredetileg létezett homlokzatok és belső terek szigorú logikája szerinti csoportosításából indulunk ki. Az első esetben a metszetek, festmények és fotók látványszerűségével kell felvennünk a versenyt, s a romokat úgy írhatjuk le, ahogy azok a puszta szemlélet számára megjelennek. Egy ilyen - inkább romantikus interpretációt ihlető,6 semmint tudományos értelmezést eredményező - leírásban a valaha létezett épületrészekre utaló maradványok a célul kitűzött látványszerűségnek megfelelően csak utalások maradhatnak. Ezen utalások szisztematikus értelmezésére az épületet a maga megismerhető egészében felelevenítő, rekonstruktív eredményű leírás alkalmazható. Egy ilyen összképben a romnak a valóságban együtt megjelenő részletei csak széttagolva, a látványtól függetlenül jelennek meg.

1. Aracs, a romok a Henszlmann-Doby-féle ábrázolásnak megfelelő nézőpontból, 1998
2. Henszlmann Imre előrajza Doby metszetéhez, OMvH, Tervtár
3. Az aracsi kolostortemplom romjai délnyugatról. Doby Jenő
metszete, OMvH, Tervtár

Az aracsi templomból napjainkra - az l863-as pusztulást7 követően - a nyugati homlokzati fal, a szentélyrész az északi árkádsor két szakaszával és a toronnyal, valamint az ezekhez csatlakozó falszakaszok maradtak fenn eredeti állapotban. (4-5. kép) A templom mai megjelenését, a romokat a végső enyészettől megmentő, 1898. évi állagmegóvó intézkedések,8 és az 1970-es évek régészeti ásatásait követő - bizonyos fokú rekonstrukcióra törekvő - építkezései alakították ki.9 (7-8. kép)

Alaprajz

Az aracsi templom alaprajzának jellegét a három azonos hosszúságú hajó alkotta hosszház, és az ennek keleti oldalához csatlakozó három, belül félköríves, kívül (a falvastagságnak megfelelően) egymásra metsződő köríves apszis határozza meg.10 A hosszházat három pár pillér osztja fő- és mellékhajókra. A hajók négy-négy egysége hosszanti irányban nyújtott. A templom kereszthajó nélküli, de az apszisok előtti szakasz nyújtottabb mint a többi. A templom külső falsíkoktól mért teljes hosszúsága: 26,64 m, szélessége: 15,47 m. (6. kép)

4. A romok ábrázolása, Kuiljpisti Viszhang, 1856
5. Adolf van der Venne metszete, Vasárnapi Újság, 1860
6. A templom helyreállítás előtti alaprajza, Milka Canak Medic felmérése
451. oldal
 
 
 

A nyugati homlokzat

Az aracsi romtemplom torony nélküli nyugati homlokzatának szélrajza az épület bazilikális szerkezetéről tanúskodik. A főhajó oromzattal lezárt homlokfalát kétoldalt az alacsonyabb mellékhajók féloromzatos homlokfalai támasztják. A homlokzatot a középtengelyében elhelyezkedő oromzatos kapu és rózsaablak tagolja. (9. kép)

A főhajóba vezető bejárat félköríves teherhárító téglaív alatt helyezkedik el. A bejárat jelen állapotában oszlopos-lépcsős bélletű, félköríves archivoltú, oromzattal lezárt kapuzat „lenyomataként" értelmezhető.11 Az archivolt külső íve és a háromszögletű oromzat maradványai a homlokzati sík elé kiugranak. (10. kép) A kapu két oldalán - a kapuoromzat indulásának magasságában - egy-egy, hátfalával a homlokzat felületébe téglasoronként lefelé mélyedő fülke helyezkedik el. Alsó peremüket negyedkör keresztmetszetű váll-párkány képezi. Ugyanebben a magasságban a homlokzat északi sarkánál hasonló fülke maradványa látható. A fülkéket a homlokzatra merőleges irányból érkező hevederívek fészkeiként kell értelmeznünk. A fészkek kitöltésének és a fülkék fölött a hevederekre támaszkodó, a homlokzathoz csatlakozó falaknak nincsenek nyomai: a tervezett előcsarnok nem épült meg.12

A főhajó rózsaablaka kettős, csúcsíves teherhárító ív alatt a homlokzat hangsúlyos díszeként jelenik meg. Kőkerete kétlépcsős, a lépcsők éleinek helyén háromnegyedkör keresztmetszetű hengertagqk helyezkednek el. A keret vastagságában - a függőleges és a vízszintes tengelytől eltolódva - félköríves karéjok állnak. Feltételezhető, hogy a tizenkétkaréjos külső keretet eredetileg oszlopocskák kötötték össze valamilyen központi koronggal. A karéjok és a belső (tagolatlan) keret között ablakzáró vagy üvegezés foglalatául szolgáló fatábla behelyezésére szolgáló tokhorony húzódik.

A kapu vállmagasságától a rózsaablak feletti teherhárító ív indításáig - mindkét oldalon - egy-egy függőleges repedés húzódik. Ebből arra következtethetünk, hogy a középső falsávot - benne a kapuval és a rózsaablakkal - az oldalsó homlokzatrészek felépítése és az előcsarnok tervének elvetése után építették meg.

A keleti homlokzat

Az aracsi romtemplom keleti téglahomlokzatát a háromapszisos szentély, a mögötte emelkedő támpilléres hosszházvégfal és az északi mellékhajó legkeletibb szakasza fölötti torony megfelelő felületei alkotják. (11. kép)

A keleti oldal lábazati párkánya fallépcső, amelyet rézsű zár le. Ezen emelkednek a homlokzat felmenő részei és tagolóelemei.

A főapszist négy féloszlop tagolja öt függőleges falszakaszra. A három középső, szélesebb szakaszban egy-egy rézsűs bélletű, félköríves, kőből készült ívzáradékú ablak helyezkedik el. A féloszlopok az ablakkönyöklők magasságáig idomtéglából, felette kőből készültek, lábazatuk attikai. A féloszlopfők fölött kő csúcsívekből álló ívsoros párkány húzódik. Az ívek - a féloszlopok között - domború oldallapú, fordított helyzetű fél csonkagúlaszerű konzolokra futnak le.

9. A nyugati homlokzat
10. A nyugati kapu

A konzolok aljához golyó alakú elem kapcsolódik. Az ívsor fölött fűrészfogas téglafríz húzódik. A párkányzat az 1970-es évek helyreállításának eredménye. Ekkor készült újonnan a főapszis félkúpfedele is. Csúcsát a főhajó végfalán eredeti kőlap jelzi. A főhajórtak a főapszis mögött emelkedő homlokfalát, amelynek síkja, egy téglasornyival a mellékhajók homlokzatsíkja elé lép, oromzat koronázza. Az oromzaton utólagos magasítás nyomai figyelhetők meg.

A mellékapszisok jelentős részben elpusztultak. Egykori tetőzeteik csúcsát a mellékhajók féloromzatán egy-egy kiugró kőlap jelzi. A mellékhajók féloromzatainak falvastagsága kisebb, mint az alattuk levő falszakaszoké. Az elvékonyodást a mellékapszisok párkánymagasságában lepusztult felületű, rézsűs átmenet jelzi.

Az északi homlokzat

A mellékhajó 2,5-3 méter magasságú északi fala nagyrészt az 1970-es évek helyreállításának eredménye. A helyreállításkor nem vették figyelembe azt, hogy ezen az oldalon csatlakozott a templomhoz a kolostor épülete,13 a két épület kapcsolata jelöletlen maradt.
A mellékhajó falát négy támpillér és a nyugati fal vonalában álló lizéna tagolja. A háromlépcsős támpillérek lizénák előtt állnak. A lizénák között - vastagságuknak megfelelően - lábazati párkányként rézsűvel lezárt falsáv húzódik. A két keleti, eredeti állapotú támpillér között a 20. század eleji helyreállításkor készült falazat látható. A támpillérek egymás felé néző oldalain visszavésett felületek nyomait figyelhetjük meg. Buzás Gergely helyszíni megjegyzése szerint a visszavésés és a század eleji falpótlás foltjának alakja az itt fennállt élkeresztboltozatos helyiségre - sekrestyére -, bejáratára és ezek pusztulására utal.
A főhajó északi gádorfalából a torony déli falába beépített részek maradtak fenn. A gádorfal ablakának vállmagasságában, a keleti falhoz közel, kőből készült vízköpő helyezkedik el.14 A koronázó párkány kőkonzolokra támaszkodó tégla félkörívekből és fölöttük húzódó téglafrízből áll.
Az északi oldalhomlokzat alakításában a főhajó boltozatának külső támrendszere is szerepet játszott. A támrendszer egyik, három elemből álló egysége a torony nyugati falához csatlakozva, illetve abba beépítve maradt fenn. A támpillérről itt támfal indul. Ez rézsútosan emelkedik a gádorfal támpilléréig. Amint azt a gádorfalon található ablakok könyöklőmagasságának téglapárkánya és eredetileg a mellékhajó tetőzetét tartó kőkonzol mutatja, a támfal a mellékhajó tetőzete fölé emelkedett. A támfalat a mellékhajó padlásterének magasságában, a főhajóhoz közel félköríves záródású nyílás töri át: a mellékhajók padlástereinek támfalak által határolt szakaszai között a közlekedést ilyenek biztosították.
A mellékhajó féloromzata a támfalhoz hasonlóan emelkedik a tetőszint fölé, s csatlakozik a főhajó oromzata alatti falsávhoz.

A torony

A templom tornyát az északi mellékhajó szentély előtti boltozati egységére, a mellékhajó boltozata fölé, a főhajó keleti gádorfalszakasza és padlástere elé emelték. (12. kép)

11. A keleti homlokzat
12. A torony és az északi mellékhajó nyugatról

A templom többi részétől eltérő színű téglából épült torony háromszintes. Az alsó két szint alaprajza az alépítményként alkalmazott boltozati egység alaprajzával egyezik meg. A fölső nyújtott nyolcszögű. A második szint homlokzatként megjelenő keleti, északi és nyugati oldalát egy-egy nyomott csúcsívű téglakereteléssel egybefogott, kettős, csúcsíves ikerablak tagolja. A nyolcszögletű szint tagolatlan. Ennek fölső részei és a toronysisak elpusztult. A torony felépítésére később, az épület befejezése után került sor.15

A déli homlokzat

A mellékhajó fala az 1970-es években az északi mellékhajófal másolataként készült.

A templombelső

A romtemplom belső függőleges térhatárolói részben azok a fa lmaradványok, amelyeknek a homlokzati értékű külső felületeit, az elpusztult kolostor helyiségei és a toronybelső felé néző részeit már leírtuk, részben pedig azok a falszakaszok, amelyek az egykori padlásterek előtt állnak. A falakat a boltozatok lenyomatai, a boltsüvegek maradványai és a tetőzetek felfekvési vonalai tagolják az eredeti belsőhöz, a padlástérhez és az e fölött kulisszaszerűen emelkedő homlokzati hátfalhoz tartozó részekre. (13-14. kép)

A hosszház terét tagoló pillérek közül az első két nyugati pár nyolcszögletű, az apszisok előtt álló kötegelt. A pillérek közül az északi pillérsor első két keleti eleme eredeti, a többi a helyreállítás eredménye. (15-16. kép)

13. A templombelső a déli mellékhajóból a szentélyek felé
14. A templombelső a déli mellékapszisból
15. A Főhajó északi árkádsora kelet felé
16. A főhajó nyugat felé

A nyolcszögletű pillérek attikai lábazatának talplemezét oszlopszékszerűen magas talapzat helyettesíti. Az alsó tórusz negyedkörív keresztmetszetű. Az eredeti állapotú nyolcszögű pillér talapzatát és lábazati párkányát a délkeleti és részben a szomszédos oldalakon visszafaragták: az északi stallumsor fordult itt be dél felé. Az eredeti állapotú pillérnek és Adolf van Venne 1860-as metszetének (5. kép) tanúsága szerint a fejezetsáv és a vállpárkány a főhajó felöli három oldalra nem fordult át. A délnyugati és nyugati oldal fölé a századelőn egy-egy fejezettöredéket helyeztek. Az 1860-ban készült metszetről a nyolcszögű pillérek feletti elemeket is ismerjük. Ezek a pilléreknek a főhajó felé néző három oldalából szervesen fejlődő, a boltváll alatti, vállpárkányos fejezetsávig felfutó, faltagoló és boltozathordó falpillérek

A szentélyek előtt álló pillérpár egy-egy, a templom hossztengelyének irányában nyújtott nyolcszögletű talapzaton emelkedik. Törzsük kötegelt: a görögkereszt alakú magot annak pilaszterként megjelenő szárai előtt egy-egy féloszlop, szárai szögletében egy-egy háromnegyedoszlop bővíti.

Az északi kötegelt pillér lábazatatát a nyugati oldalon a stallumsor sarkához igazították. A déli oldalán a lábazat és a vállpárkány fölötti magasságig a törzs részei hiányoznak. Ezen az oldalon a talapzaton álló, 20. század eleji téglapillér támasztja alá a pillérnek a főhajó falán felfutó részeit. E részeket, a pillérnek a főhajó felé eső tagjainak megfelelően, pilaszteres féloszlop alkotja, a pilaszter és a főhajófal szögletében egy-egy háromnegyedoszloppal. E felfutó pillér-falpilléreken kívül a főhajó faltagolásában a gádorfal és a végfalak szögletében elhelyezkedő elemek is szerepet játszanak. Közülük a nyugatiak vállpárkányt tartó figurális konzolok, a keletiek oszlopfő alakú konzolon emelkedő, fejezetsávval s vállpárkánnyal zárt oszlopcsonkok. (17-20. kép)

Az oldalfalak tagolóelemei közül a nyugati fal árkádíve-ket tartó konzolai negyedkörív keresztmetszetű vállpárkányok, az apszisok közt az árkádívek pilaszteres féloszlopról indulnak. Az északi mellékhajófalnak a kötegelt pillérrel szembeni falpillére eredeti, a többi és a déli mellékhajó összes falpillére a helyreállításkor készült kőcsonk. A rekonstrukció a nyolcszögletű pillérekkel szembeni falpillérek esetében alaptalan: ezek meglétét az ásatás nem bizonyította.

A mellékhajófalak és a hosszház végfalainak szögletében is egy-egy konzol helyezkedik el: a nyugatiak lefelé forduló ívelt oldallapú félgúlák, a keletiek eredetileg figurális díszűek voltak, vállpárkányt tartanak. (21-22. kép)

17. Boltozattartó figurális konzol a főhajó délnyugati szögletében 18. Boltozattartó, fej alakú konzol a főhajó
északnyugati szögletében
19. Boltozati oszlopcsonkkonzol a főhajó délkeleti szögletében 20. A főhajó északkeleti szögletének boltozati
oszlopcsonkkonzola

Az árkádívek félkörívesek, kétlépcsősek, részben kőből, részben téglából készültek. A boltozatra utaló nyomok az eredeti állapotú falpillérek és konzolok fölött mindenütt megfigyelhetők. A mellékhajók és a főhajó egy-egy keleti bordája körtetagszerű. (21. kép) A főhajó többi bordájának profilja hengeres.

A főhajó keleti végén emelkedik a tőle két-három téglányival keskenyebb félköríves főapszis. A helyreállított falfelületek között, az apszis északi részén egy ív záradékának maradványai fülke létezésére utalnak. A félkupola eredeti állapotában maradt fenn. Felületein aranysárgás festésű vakolatmaradványqk láthatóak. A félkupola vállpárkánya átfordul az apszis homlokfelületére és egy-egy téglányi hosszúságban a főhajófalakra is.

A mellékhajók és a mellékapszisok hosszanti tengelye nem esik egybe: a keskenyebb apszisok a főhajó felé eltolódva helyezkednek el.

Az építésmenet

Az építésmenet tisztázásánál elsősorban az ásatási eredményeket elégtelenül bemutató beszámolókra, valamint Kozák Évának és Sedlmayr Jánosnak az 1970-es évek ásatásainak kezdeti szakaszában tett megfigyeléseire támaszkodhatunk.16

A bazilika alapfalai és a támpillérek alapozásai nem egy időben készültek. Az eredeti tervben itt bekövetkezett változás közvetlenül az alapozási munkák utánra datálható: a felmenőkben a támpillérek a falakkal már kötésben épültek meg. A bazilika alapfalainak lerakásakor, a nyugati homlokzat előtt, az északi mellékhajó szélességében szabadon álló toronyként értelmezett épület alapozása is elkészült. Nem tudjuk, hogy a feltételezett torony milyen mértékben épült ki. A nyugati homlokzat eredeti terv szerinti kialakításának rekonstruálásánál ez a legfőbb probléma. A hevederív-fészkek s a felettük lévő falszakaszok már csak az előcsarnok tervének feladásáról tájékoztatnak. A nyugati homlokzaton megfigyelhető, következő váltás a kapuval és a rózsaablakkal függ össze. A kapualapozás az alapfalakhoz képest utólagos. Elképzelhető, hogy a kapu és a rózsaablak homlokzati elhelyezése az előcsarnok tervének elvetése utáni, így ezek tervváltozás eredményének tekinthetők. A fő-hajófal és a szentélyrész találkozásánál megfigyelhető, hogy az utóbbi már állt a főhajófal felépítésekor.

A következő változás már egy befejezett épület bővítését jelenti: a ferences liturgia követelményeinek megfelelő tornyot emeltek az északi mellékapszis előtti boltozati egység fölé. A meredekebb emelkedésű tetőzetek is talán ekkor készültek.17 A templomon legutóbb történt építészeti változtatások már műemlékvédelmi tevékenységnek minősülnek.

A díszítő faragványok típusai és leírásai

Az aracsi templom faragványanyaga leveles és/vagy figurális díszű fejezetekből áll. A bimbós végződésű levelek karéjos szélűek (akantuszos szélű levelek) vagy tagolatlan szélűek (sáslevelek). A bimbók általában tagolatlan f elületűek, gömbszerűek. Az akantuszos szélű levelek teste jellegzetesen alakított: három - egymás felé keskenyedve közelítő - ék alakú vájatból áll, közülük a két szélsőt pálcaszerű, domborodó elem tölti ki. A sáslevelek felületét homorlatok tagolják. A levelek egymás mögötti rétegekbe, illetve egymás fölötti - osztógyűrűvel elválasztott - sorokba rendeződnek. A levélrétegek és ezek különböző magasságú elemei, valamint a levélsorok egymás fölött megjelenő sávokat (zónákat) alkotnak.

21. Konzol és boltozat maradványa a déli mellékhajóban
22. Konzol az északi mellékhajóban

A levélkompozíciókat volutazóna egészítheti ki. A fejezeteket ennek megléte vagy hiánya alapján antikizáló, illetve gótikus kompozíciójúakra csoportosíthatjuk. A voluták végződése kúposan kiálló, szalaggal átkötött. Az abakusz általában fejezetoldalanként alaprajzilag kétszer homorodó, keresztmetszetileg két negyedhomorlattal tagolt, a sarkokon háromoldalú sarokelemmé törő lemez.

Antikizáló fejezetek

E csoportba az apszisok közti falpilléreknek, az északi mellékhajóban lévő falpillérnek, valamint az eredeti állapotú nyolcszögletű pillérnek a fejezete sorolható.

1. Az északi mellékhajó falpillérének fejezete (23. kép)

A falpillérfő levelei sáslevelek. Az alsó sor kétrétegű: a négyleveles külső réteg mögül egy-egy, a sarkok irányába kihajtó levél emelkedik. Az osztógyűrű fölötti sorban, a volutapár között az abakuszig felnyúló levél áll. Kétoldalt, a pilaszter-részen a féloszlopfő alsó sorának változata látható, de itt a két-két levél mögül a sarkok irányába felnyúló levél helyén egy-egy féllevél hajlik a voluta alá.

2. A főapszis és az északi mellékapszis közti falpillérfő (24. kép) A féloszlopfőn az alsó sort négy sáslevél alkotja. A második zónában - ahol az előző fejezeten egész levelek hajoltak a sarkok alá - itt párosán álló féllevelek vannak. A féllevélpárok itt nem az alsó sorhoz tartoznak, hanem az ezt záró osztógyűrű fölött jelennek meg. Köztük - középen - a volutazóna helyét elfoglalva gyűrűvel lezárt törzsből rozettás végű levélcsokor terül szét. Felette abakuszrózsa. A pilaszterrész díszítését két zónába rendeződő két-két levél alkotja. A volutazónát itt fekvő helyzetű karéjos levélpárok képviselik.

3. Afőapszis és a déli mellékapszis közti falpillérfő (25. kép) A kompozíciót akantuszos szélű levelek alkotják. A levélszél vájatokból fejlődő, hármas karéjcsoportokból áll. Ezeket fúrólyukak választják el egymástól. A fúrólyukakat alulról néhol egy-egy ék alakú vájat kíséri. A féloszlopfő levelei egy-egy közös, fúrólyukpárral tagolt levélelemben összenőtt frízt alkotnak. A féloszlop fejezete a levélcsokros fejezet kompozíciójának változata, de itt a féllevélpárok közt, középen könyökben behajlított karjával az abakuszt tartó háromnegyedalak emelkedik. A figura kompozíciós helyzete ugyanakkor nem teljesen azonos a levélcsokoréval, vele ellentétben a figura nem helyettesítője, csak része a volutazónának: tőle jobbra s balra a voluták is megjelennek. A pilaszterfő bal oldalán megismétlődik a féllevélpárok és a voluták motívuma. Az osztógyűrű itt ebben a magasságban is megjelenik. Alul egy levél áll. A másik oldalon a levél fölött jobb arcrészét tenyerével megtámasztó félfigura és egy háromkaréj os levél jelenik meg.

23. Az északi mellékhajó falpillérének fejezete
24. A főapszis és az északi mellékapszis közti falpillérfő
25. A főapszis és a déli mellékapszis közti falpillérfő

4. Az eredeti állapotban fennmaradt nyolcszögletű fillér fejezete (26. kép) A pillérfő díszítését akantuszos szélű levelek alkotják. A levélszél itt csak egy-egy nagyobb karéjból áll. Az alsó levélsor háromkaréjos - rátétlevelekre emlékeztető helyzetű -levelekben összenőtt fríz. Középlevele a fejezet tengelyéhez igazodik. E levelekhez képest az osztógyűrű fölöttiek tengelyeltéréssel állnak. Fölöttük egy-egy volutapár hajlik össze. A fejezetsáv a pillér főhajó felé néző oldalaira nem fordulat.

Gótikus fejezetek

E csoportba az apsziskülsők féloszlopainak, a helyreállított nyolcszögű pilléreknek, a kötegelt pillérnek és ennek a főhajófalon felfutó falpillérrészének és az oszlopcsonkoknak a fejezetei, valamint a csak Gerecze Péter fényképéről ismert töredék tartozik. E fejezeteken (a Gerecze-féle fejezetet kivéve) sáslevelekkel találkozunk.

1. A kötegelt pillér fejezete (27. kép) A féloszlopfők levélkompozíciói az északi mellékhajó féloszlopfőjének osztógyűrű és volutazóna nélküli megfelelői: a díszítés három rétegű. A külsőt négy, a középsőt egy-egy a sarkok alá, a volutacsigásodás helyére felnyúló, a belsőt pedig tengelyben álló levél alkotja. A pilaszter és a háromnegyedoszlopok fölött a harmadik réteg a „takarás" következtében elmarad: a levélpárok mögül a sarkok alá egy-egy levél emelkedik. A pillérrészek szögletei felé néző levelek félbimbóba hajolnak ki, a szomszédos félbimbók közösen alkotnak egy egészet. A főhajó felé néző pilaszterfőn megjelenő egy-egy levélnek a pilaszterrész tengelyében önálló bimbója van. E bimbóknak tehát az eredeti állapotban itt futó háromnegyedoszlopon nem volt a szögletbe behajló párjuk: a fejezetsáv a pillérnek a főhajófalon felfutó elemeire nem fordult át.

2. A kötegelt pillér főhajófalon felfutó falpillérének fejezete (28. kép) Az alsó sor páros számú levélből áll. Az osztógyűrű fölötti második sor a féloszlopfőn kétrétegű: a sarkok alá hajló levelek mögött tengelyben álló levél emelkedik. A bimbók sajátosan alakítottak: felületükbe kétoldalt egy-egy - a külső levélvájatokat folytató - vájat metsződik. A bimbók felületére a levélhát irányából nyelv alakú levélke hajlik.

3. A Gerecze Péter fényképéről ismert fejezet18 (29. kép)

A faragvány valószínűleg a gádorfal valamely nyolcszögletű pillérének gádorfali falpilléréről származik. A fejezeten karéjos levelek kettős - különböző magasságú - rétege áll. A levelek közép e re egyenlő szárú háromszög alakú hátra mélvülő mező. Ezt kétoldalt peremtag keretezi. Az összehajló peremtagok végén egy-egy bimbó ült, ezek letörtek. A peremtagból egy-egy ágacska hajlik ki. Ezek végén egy-egy hatkaréjos levélrész helyezkedik el. A karéjok homorodás körül fodrozódnak.

26. Az eredeti állapotban fennmaradt nyolcszögletű pillér fejezete
27. A kötegelt pillér fejezetének nyugat felé néző részlete
28. A kötegelt pillér főhajófalon felfutó falpillérének fejezete

Figurális konzolok

1. A főhajó délnyugati k onzola (17. kép) A konzol egy görnyedő emberalakot ábrázol. A testéhez képest aránytalanul nagy fejű és vállú figura könyökben behajlított, széttárt karjait csípőjének tájékára helyezi.

2. A főhajó északnyugati konzola és a mellékhajók keleti konzolai (18., 21-22. kép) A konzolok egy-egy emberfejet ábrázolnak. A mellékhajóban ezek nagyrészt elpusztultak. A délin a fej mellett karéjos levelek találhatók.

Az aracsi templom az 1200 körüli művészetben

Az alaprajz és a felépítmény összefüggései Gerevich Tibor a háromhajós, három „egyvonalról kiinduló'' apszisos alaprajzú bazilikák magyarországi elterjedésében a pécsi székesegyháznak lombard előképek alapján való tipust teremtő szerepét hangsúlyozta. Az általa meghatározott alaptípushoz sorolta Garamszentbenedek, Kapornak, Somogyvár, Lébény, Deáki és Kaplony társaságában Aracs templomát is. 19(8. kép) Dercsényi Dezső - továbbfejlesztve Gerevich elméletét - egy alaptípusból vezette le az Árpád-kor emlékanyagának szinte valamennyi - kereszthajó nélküli - templomát. Az Észak-Itáliából származó, Magyarországon talán dalmát közvetítéssel elterjedt alaprajzi megoldást bencés eredetűnek tartotta, és magyarországi megjelenését, illetve elterjedését a rend tevékenységével hozta összefüggésbe.20 A bencés rendnek alaprajzi típust meghonosító szerepét is hangsúlyozta azáltal, hogy - a kronológiai tisztázatlanságokra hivatkozva - a pécsi székesegyház mellett a somogyvári és a garamszentbenedeki bencés kolostort nevezte meg mint a típus lehetséges 11. századi kiindulópontjait. E kiindulópontokból származtatta, és bencés műhelynek tulajdonította a 13. század „nemzetségi" monostortemplomait. Aracs templomát is e típus képviselői közé sorolta.

Gerevich alaptípus-elmélete pontosításra szorul, Dercsényi bencés típust és műhelyt feltételező elképzelésének érvénye is több szempontból megkérdőjelezhető.21 Mindezek ellenére az aracsi szentélyrész alaprajzi elrendezésének rokonait az általuk meghatározott emlékcsoportokon belül találhatjuk meg.

A 11. században Garamszentbenedek, Pécs, Somogyvár alaprajzai - szentélyrészeiket tekintve - általánosságokban valóban megegyeznek: a keleti rész a három hajónak megfelelő számú és szélességű, kívül-belül köríves apszisokból áll. De az alaptípus jellemzése ezen jegyekkel ki is merül. Garamszentbenedek, Pécs és Somogyvár részleteikben e típus változatait mutatják. Alaprajzaik a szerkesztési alapelveiket tekintve különbözők. Az apszisok köríveit a templom hossztengelyére merőleges egyenesre - mint alapvonalra - szerkesztett félkörívek határozzák meg. A külső falfelületek alapvonalát kirajzoló félkörívek vagy metszik egymást, vagy az alapvonalon (egyenes szakasz közbeiktatásával vagy egy pontban) találkoznak. Az előző esetben a főapszis félköre a felmenő részeken, a mellékapszisok tetőzetének magasságában - azok szorításából mintegy kiszabadulva - jelenik meg. Az apszisív a szerkesztési alapvonal vagy az erre merőleges falszakaszok fölött emelkedik. Az előző esetben az apszisív a félkupola homlokívével egyezik meg, az utóbbiban nyújtott ívű apszisról beszélhetünk.

Az aracsi szentélyrész a három félköríves apszisos típuson belül a pécsi példához igazodik.,

A főhajó négyzetes boltozati egységeit a mellékhajókban hosszirányba nyújtott négyszögű egységek kísérték az esztergomi Szent Adalbert-bazilikában, s ilyen elrendezéssel találkozzunk Deákiban és Vértesszentkereszten is. Aracsot Esztergommal Marosi Ernő, Vértesszentkereszttel pedig Dercsényi Dezső hozta szorosabb összefüggésbe.

Marosi az esztergomi székesegyház, az ócsai és az aracsi templomok között a keleti hosszházszakaszok funkciójának vonatkozásában tételezett fel rokonságot. E hosszházszakaszokat - Máthesnek az esztergomi példára vonatkozó megjegyzése alapján - Marosi közlekedőfolyosónak, haránt irányú közlekedőtérnek fogta fel.22 E terek eredetét a bencés reform építészetében látta, s az esztergomi példát ennek lombard központjából, a comói San Abbondióból származtatta.23

29. Fejezet Gerecze Péter fényképén

Ha a felsorolt példákat a szentélyek előtti közlekedőfolyosó-funkció iránti igény esetleg össze is köti, az igény építészeti megnyilvánulásai különböznek. A San Abbondio közlekedőtere alaprajzilag is és felépítményileg is a boltozott szentélyrésszel alkot szerves egységet; nem önálló térszakasz, nem is a hosszház része. A közlekedőtér, az apszisok előtti élkeresztboltozatos szentélynégyszögek egymás melletti tereiből áll, amelyek között az átjárást a szentélyek közti válaszfalakba vágott alacsony árkádívek biztosítják. E szentélynégyszögeknek egy egység részeiként való felfogását, az átjáró íveknek - az öthajós, bazilikális szerkezetnek megfelelően különböző magasságú szentélyrésszel szembeni - azonos magassága hangsúlyozza. A közlekedőtér így valóban folyosószerűen jelenik meg. A tömegalakításban a keresztirányt a külső szentélyek feletti - féloromzatukkal a keleti toronyhoz támaszkodó - épületrészek hangsúlyozzák.

Esztergomban a megfelelőnek tartott szakasz alaprajzilag alig különbözik a templomban a tőle nyugatabbra lévőtől: nem nagyobb, de kisebb náluk. Ócsán kereszthajó van. Tere nem képez szabályos négyezetet a főhajóval; tereinek boltozati egységeit a főhajóéval azonos nagyságúra és magasságúra tervezhették.

Az aracsi templom esetében az apszisok előtti boltszakasz alaprajzilag hosszabb a nyugatabbra lévőktől. Az ezen emelkedő felmenő részek is különböznek a hosszház nyugatabbi szakaszaitól. E különbözőségükben összefügő részek nem kaptak az ócsaihoz hasonló keresztházszerű megjelenést. A megkülönböztető összefüggés a hosszháznak az apszisokig futó bazilikális tér- s tömegbeli egységén belül -a pillérek és a falpillérek formáiban - rajzolódik ki. A főhajóban ez a tagolatlan egyszerűségű, fegyelmezetten súlyos, nyolszögű pillértömbök és a gazdagon tagolt, hengeres formákban hullámzó könnyed, kötegelt pillércsokrok formai kontrasztjában jelenik meg. A rendszernek a mellékhajó részeire való kiterjedése a főhajó pilléreivel harmonizáló formájú, rájuk vonatkozó falpillérekben válik nyilvánvalóvá. A hosszházon belül, annak nyolcszögű pillérekkel alakított szakaszaitól megkülönböztetve, a szentélyrész elé így pillér és falpillér formák jelölte, pillérformailag keresztirányban összefüggő tér illeszkedik.24 (30-32. kép)

E kereszttér kötegelt pillértípusa alaprajzilag Lébény, Kerc, Gyulafehérvár, Ócsa és Vértesszentkereszt azon pilléreivel egyezik meg, amelyeknél a görögkereszt alaprajzú magot fél- és háromnegyedoszlopok bővítik.25 Ezek közt a lébényi árkádpillér funkciójú, formái a faltagolásban nem vesznek részt. A kerci, a gyulafehérvári és a vértesszentkereszti kötegelt pillérek funkciójukban négyezeti szerepűek, és - más-más formákkal - kontraszthatásban állnak a hosszház pilléreivel.26 Ócsán a pillérkötegek (az északi esetében a főhajó felöli féloszlop hiányzik) egyrészt a kereszttér középső egységének részei, de - a nyolcszögű pillérekkel váltakozva - a hosszházban is jelen vannak. Itt tehát nem érvényesül a kontraszthatás. A tér- és tömegbelileg érzékelhető kereszttér középső egységét a keleti oldalon -ugyanúgy mint Aracson - a diadalív tartásában részt nem vevő, frontális állású falpillér jelzi. Az aracsi kötegelt pilléreknek a bazilikális főhajófallal való kapcsolata az ócsai hosszházpillérek tervezett falpilléreinek megjelenésére emlékeztet: Ócsán is ugyanazon pillérrészek vettek volna részt a faltagolásban.

Az aracsi pillérek álnégyezeti teret jelölő funkciójukban négyezeti pillérekkel vetendők össze. Kerc és Gyulafehérvár kötegelt négyezeti pillérei a hosszházuk támyáltásos rendben álló pillérsorának keleti lezárását adják. Kercen -a hatsüveges boltozási rendszernek megfelelően - a főhajó felől féloszloppal bővített négyszög és bővítetlen négyszög alaprajzú pillérek váltakoznak. Gyulafehérváron - a kötéseit rendszerhez igazodva - görögkereszt alakú mag száraihoz kapcsolódó féloszlopos, valamint négyszögű maghoz három oldalról csatlakozó féloszlopos pillérek sorakoznak.

30. A hosszház keleti szakaszai
31. A hosszház szentély előtti szakasza

Gyulafehérvár négyezeti pilléreinek alakítása szerkezeti megfontolások eredménye: a padlástér négyezeti torony maradványát őrzi; Kercen viszont a kötegelt pillérek - Aracshoz hasonlóan - csak a köztük lévő tér kiemelését szolgálják.

A vértesszentkereszti négyezeti pillérek előtt a hosszházban két-két nyolcszögletű pillér áll: a kontraszthatást az aracsival azonos számú és formájú elem eredményezi. (32. kép) A pillérkötegek és a kötegelt formákkal harmonizáló faltagoló elemek itt egy, a hosszház szélességénél egy-egy falvastagsággal szélesebb szakasz részei. A szentélyek előtti szakasz kiemelése így hangsúlyosabb, kereszthajószerű megjelenésű lehetett.

Ezek alapján az aracsi kontraszthatást a vértesszentkereszti példa közvetlen követéseként, a keresztteret pedig a vértesszentkereszti megoldásnak a bazilikális keretekhez való egyszerűsítéseként kell értékelnünk. Az egyszerűsítés eredménye helyi fejleményként értelmezhető, de a kereszttér jelölési módja, hangsúlyozásának mértéke nem társtalan a szentélyek előtti megkülönböztetett kialakítási igényű térszakaszok változatai közt. Albenga 13. század elején átépített, háromhajós, négy szakaszos székesegyházában a hosszház nyolcszögű és hengeres pillérekkel alakított szakaszaival a szentély előtt féloszlopokkal bővített, hasábos magvú pillérpár formavilága áll kontrasztban. A mellékhajó oldalfala csak a féloszlopos pillérekkel szemben - ezek formáinak megfelelően pilaszteres féloszloppal - tagolt. A pillérformailag keresztirányban összefüggő szakasz tér- s tömegbelileg a templom bazilikális rendszerén belül jelenik meg.27

Csányi Károly és Lux Géza foglalkoztak először a magyarországi nyolcszögű pillérekkel. Ócsa, Aracs, Vértes-szentkereszt, Türje és Ják megfelelő pilléreit a román kori építészet egyik jellegzetesen magyar vonásának tartották. Aracs és Vértesszentkereszt pilléreit azonos „csoport" művének tekintették. E „csoport" tevékenységének kiindulópontjaként - annak ellenére, hogy a meglévő faragványok közt nincs nyolcszögű pillér(fő) rész - Kalocsát feltételezték.28 A pillérek Csányi és Lux általi felsorolását Dercsényi Dezső „fejlődési sorozat"-ként értelmezte.29 Ebben a sorozatban a „gazdagodás és tökéletesedés" irányát jelzendő -a Csányi-Lux-félerelképzeléshez képest - Aracs és Vértesszentkereszt helyet cseréltek. Marosi Ernő csak az ócsai, vértesszentkereszti és az aracsi pillérek „tényleges" összefüggését tartotta elfogadhatónak.30 Az így redukált sorozatot az általa esztergomi töredékek alapján rekonstruált nyolcszögű pillérrel egészítette ki. Ezt tekintette - Kalocsa formateremtő szerepét Esztergoméval helyettesítve - a sorozat „formai és technikai" kiindulópontjának.31 Azzal, hogy az aracsit tartotta ehhez legközelebb állónak, megkérdőjelezte a vértesszentkereszti és az aracsi pillérek egymásból való levezetésének Dercsényi feltételezte lehetőségét.

A nyolcszögű pillérek összehasonlítása méreteik és lábazati alakításuk szempontjából lehet csak teljes. A méretérték Esztergom esetében döntő: ennek alapján rekonstruálhatók az ottani töredékek monumentális építészeti részletként. Ócsán a lábazati párkány tóruszból, alatta negyed-homorlatból és kétlépcsős talplemezből áll. A sorozat többi tagjának lábazata attikai, közülük az esztergomi a legmodernebb: „benyomott" típusú, tórusza lábazati sík elé ugró. Az aracsinál a vértesszentkereszti régiesebb: a párkányelemek egymás fölött helyezkednek el. (A déli pillérsor első nyugati tagjának lábazata más, az ócsaihoz hasonló: negyedhomorlat s felette félpálca.)
A pillérek funkcionális, a faltagolásban játszott szerepének vizsgálatánál az esztergomi „példa" értékelésétől - jelen ismereteink hiányossága miatt - el kell tekintenünk.
Az ócsai hosszházban a két pár nyolcszögű pillér - a kötegeltek közt - váltópillérként jelenik meg. Fejezetzónájuk nincs. A keleti pár nem vesz részt a faltagolásban. A pillérek oldalait vájatokkal elválasztva lemez, alatta félpálca, negyedhomorlat, félpálca profilú vállpárkány zárja. A nyugati párnak az aracsi megfelelő részletekkel megegyező, negyedkörív keresztmetszetű vállpárkányáról viszont egy-egy falpillér indul. A falpillérek két, egymás elé állított lizénából állnak. Ezeket rézsűs szakasz köti össze. A falpilléreket az ablakok könyöklőmagassága alatt párkány zárja. Efölött csak a hátulsó lizéna fut tovább. A nyugati pillérpárnak tehát faltagoló elemeket hordozó szerepe van. A pillér és falpillér közötti kapcsolat - az aracsi megoldáshoz képest - szervetlen. A felfutó rész itt nem a pillér része, az a pilléren, mint lábazaton önálló elemként áll. A pillér és a falpillér közt vállpárkány húzódik, formáik csak utalnak egymásra. Kialakítására valószínűleg csak utólag - a templomnak egy szakasszal való lerövidítése és a boltozati tervről való lemondás után - gondoltak.

31. A vértesszentkereszti templom hosszházának maradványai

A vértesszentkereszti és az aracsi nyolcszögű pillérek megegyeznek abban, hogy a kontraszthatás hosszházbeli elemeiként értelmezhetők. Hogy a fentebb már több vonatkozásban rokonított vértesi és aracsi építészeti megoldások a főhajó faltagolásában is megnyilvánultak-e, nem tudjuk. A fejezetzónákat záró vállpárkányokat Vértesen nem ismerjük, de a templom más részletein (az apszisok félkupolái alatt, a szentélynégyszög délkeleti oszlopfője fölött) a váll-párkányok az aracsi megoldáshoz hasonlóak. A vértesi kőtár és a tatai műrom anyagában vannak olyan nyolcszögű pillérekhez tartozó fejezetdarábok, amelyeken az állatalakos díszítés - az aracsi pillérfok főhajó felőli részeihez hasonlóan - nem folytatódik a szomszédos fejezetoldalon. (33. kép) Ezek alapján komolyan megfontolandó egy aracsi típusú faltagolási rendszer vértesszentkereszti változatának rekonstrukciós lehetősége. A helyszínen jelenleg a déli pillérsor első nyugati eleme emelkedik- Sedlmayr János helyreállítási kísérletének csonkjaként - fejezetmagasságon felülre. A pillértörzs főhajó felőli oldalán konzol áll, erről féloszlop indul. Fejezetmagasság felett a féloszlophoz lizéna-alátét s kétoldalról egy-egy szintén lizénás hárbm-negyedoszlop társul. A pillérkötegek elemeinek és a türjei konzolos-oszlopcsonkos megoldásnak sajátos és páratlan társítása ez.

Az aracsi pillérek a formai és jelölő funkcióbeli különbségeik ellenére azonos szerkezeti elvű módon vettek részt a főhajó tagolásában. Ezek a pillérek a padlótól a főhajói boltvállig - a főhajó falait mintegy áthatva - öntörvényűén emelkedtek; a falaktól függetlennek látszó boltozattartó szerkezetet alkottak. A köztük lévő falszakaszok lebegő hatású háttérelemként jelentek meg. Ezek alapján a főhajót egymás mögött álló baldachinok soraként értelmezhetjük.32 Amíg a kötegelt pillérnek ilyetén való faltagolói megjelenését egyrészt mint a négyezeti pilléreknek bazilikális falra való alkalmazásaként magyaráztuk, másrészt az ócsai templom hosszházának be nem fejezett kötegelt pillér-falpilléreivel, illetve azok terveivel hoztuk összefüggésbe, addig a nyolcszögű pillérekkel aracsi módon alkotott faltagolási megoldásnak a megjelenésbeli párhuzamait külföldön kell keresni. Az előzmények és a párhuzamok kutatásakor a nyolcszögű pillérek mellett a velük azonos formai értékűnek felfogott hengeres pillérek is szem előtt tartandók. A két pillérforma eképp való azonosítását a chartres-i támváltás példája illusztrálja, ahol hengeres pillérek nyolcszögű oszlopocskákkal és nyolcszögű pillérek hengeres osz-lopocskákkal alkotott pilier cantonné-ja váltakozik. A nyolcszögű és hengeres pillérek egymással való helyettesítésének gondolata Itáliában is ismert. Rivalta Scrivia támváltásos hosszházában például a keletről számított harmadik pillérpár egyik tagja hengeres, a másik nyolcszögletű.33 A két pillérforma - a példát már idéztük - Albengában is együtt jelentkezik.

A bourges-i székesegyház Jürgen Michler rekonstruálta 34 művészeti környezetében mindkét pillérforma előfordul. Ezek pilier cantonné-k magvaként vagy önálló pillérként jelennek meg. Bourges környezetében a két pillérforma és a két pillértípus az aracsi megoldással azonos elvű módon vesz részt a főhajó faltagolásában. Bourges-ban a pillérek nyolc hengeres oszlopocskával körbevett, hengeres magvú pilier cantonné-k.35 A főhajó és a belső mellékhajók bazilikális falain a felfutó három-három oszlopocska mögött a mag negyedhengernyi szelete is felfut. A felfutó pillérmagrész a főhajó boltválláig organikusan emelkedő, a falat átható pillért képviseli. Az árkádpillérek és a fejlemezükről induló vagy homlokoldalukhoz kapcsolódva emelkedő faltagoló és boltozattartó tagozatok funkcionális és formai különbsége eltűnik, a funkciók és formák a padlótól a boltozatig emelkedő egyetlen egységbe olvadnak. Ez az egység - a falsíkkal szembeni függetlenséget jelzendő - hengeres alakú, oszlopszerű. Bourges-ban még kimutathatók a pillér- és falpillér-funkció megkülönböztetésének halvány formai reminiszcenciái: a pillérmag fejezete és az oszlopocskák váll-párkánya a felfutó rész felőli oldalon is megjelenik. A bourges-i pillérmegoldás követőinél, így például Vercelliben a San Andrea-templomban a főhajófalat átható pillérelemek felfutása akadálytalan, vízszintes hangsúly csak a boltozati vállmagasságban jelentkezik.36 A bourges-i körben a neuf-cháteau-i Saint Christoph37 és a touli Saint Gengoult38 templomoknál alkalmazták a nyolcszöget pillérmag formájaként. A maghoz mindkét esetben hengeres oszlopocskák társulnak. Neufcháteau-ban a felfutó három oszlopka mögött a nyolcszögű mag közel felének, Toulban viszont a főhajó felőli három oldal csak egy részének szelete fut föl a boltvállig.

Az aracsi megoldás formájának leginkább megfelelő párhuzamaként a Bourges előképeként felfogott etampes-i Notre-Dame-du-Fort,39 valamint már a bourges-i megoldásból redukálódott bonneti Saint Florentin40 rátétoszlop nélküli, tagolatlan, hengeres pillérei idézhetők.

 

33. Vértesszentkereszti pillérfő a tatai műromban

A bourges-i típusú pillérmegoldások irányából Aracs felé közvetítő feltételezett és feltételezhető magyarországi emlékek elpusztultak. Annyi bizonyos, hogy a fennálló, illetve a teljes hitelességgel rekonstruálható magyar emlékanyagban az ilyen formájú pillérmegoldás aracsi előfordulása egyedi, elszigetelt példa.
A boltozathordó elemek kapcsán az aracsiakhoz hasonló építészeti helyzetű konzolos és oszlopcsonkos megoldásokról is szólnunk kell - csupán ezek elterjedtségét érzékeltetendő. Vértesszentkereszten a mellékhajók nyugati szögleteiben is konzolokkal találkozunk (ezek formái is megegyeznek az Aracson láthatókkal), a főhajó nyugati falának megfelelő szögleteiben is hasonlókkal számolhatunk. Türjén a mellékhajók falait a szögletekben és a nyolcszögű pillérekkel szemben konzolok tagolják. A főhajó boltozata a keleti és a nyugati oldalon is konzolokról indul.

Az aracsi főapszis előtti oszlopcsonkoknák megfelelő elhelyezkedésűekkel, konzolos alátámasztás nélküli változatban Bényben találkozunk. Türjén és Jákon további oszlopcsonk-konzolos megoldásokat is találunk. Itt boltozathordó szerepük mellett a faltagolásnak is meghatározó elemei. Türjén a nyolcszögű pillérek testéről indulnak, a szentélynégyszögben önálló konzolon állnak, Jákon a nyolcszögű pillérről emelkedő féloszlopot a diadalív vállmagasságától kísér egy-egy ilyen konzolos oszlopcsonk. Az oszlopcsonk-konzolos megoldások igazán gazdag „tárházát" a hazai anyagban a pannonhalmi főapátsági templom boltozati homlokíveket és bordákat hordó oszlopocskái alkotják.

A mellékhajó hengeres bordaprofiljának a megfelelője szintén Vértesszentkeresztről ismert.41 Ugyanitt, valamint Ócsán és Jánoshidán a negyedkörív keresztmetszetű váll-párkányok is előfordulnak. Az árkádíveknek kétlépcsős alakítása is ugyanebben a körben terjedt el. Példáit a nyolc-szögű pillérekkel összefüggésben Tóth Sándor elemezte.42

A homlokzatokról

A 13. század első harmadában az apszisok külső tagolási módja szinte közhelyszerűen azonos: függőleges tagolóelemek párkánnyal lezárt, esetleg osztott falmezőket határolnak. E faltagolási módon belül a függőleges tagolóelemek és a lezáró rész típusa, és e típusok esetleges egymásra való rétegezettsége alapján különböztethetünk meg változatokat. A faltagolási mód aracsi változata régiesen egyszerű, de idejétmúltnak nem tekinthető. Régiességét a székesfehérvári bazilika déli oldala mellé épült külső kápolna féloszlopszerű pálcatagokkal alakított tagolása jelzi.43 Ezek félhenger keresztmetszetű gyűrűre metsződve indulnak, alattuk az aracsihoz hasonló rézsűvel lezárt lábazati párkány van. A faltagoló elemek ritmusa itt sokkal sűrűbb, mint Aracson. Hasonló ritmusú megoldással a karcsai templomnak a rotundából fennmaradt részén találkozunk. Az ívsoros koronázó-párkány ívecskéi közül minden harmadikat, egy-egy lábazat és fejezet nélküli oszlopocska - hengertag - tart. Az oszlopocskák által meghatározott faltagolási rendszer nem azonos s nem is egyenértékű az ablakok által meghatározott rendszerrel. A lábazati megoldás elemeit tekintve a székesfehérvári példával egyezik meg, de itt az oszlopocskák - az aracsiakhoz hasonlóan - rézsűre metszenek rá. Azt, hogy nem volt idejétmúlt a faltagolás ezen változata, bizonyítja, hogy a bácsi ferences templom44 13. század első harmadából származó, poligonális, eredetileg ötablakos apszisán még ennél is egyszerűbb részletformájú megoldással találkozunk. (34. kép) Megjelenésében ez az apszis áll az aracsihoz legközelebb. Nem lehetetlen, hogy épp az aracsi volt az a minta, amelynek követése Bácson a megfelelő alternatívát nyújtotta a poligonális apszisokon megszokott, összetettebb, kétrétegű (Ócsa, Bény) faltagolási módhoz képest. A gútori és a somorjai apszisokon az eredeti részletek ehhez hasonló faltagolási megoldásról tanúskodnak.

Az aracsi apszisok párkánykonzolaihoz formailag egy, az esztergomi kőtárban elhelyezett konzol áll a legközelebb. A konzol az alsó felületéhez csatlakozó kis tagozat nélkül a karcsai nyugati rész főpárkányán, az ócsai déli tornyon s rekonstrukciós formában az apszisokon is előfordul.

34. A bácsi ferences templom szentélye

A nyugati homlokzat művészeti összefüggéseinek tisztázását csak az utolsó építési menetben megvalósult részletek vizsgálata jelentheti. A megépült nyugati homlokzat megjelenését és kulisszaszerű mivoltát, igen gazdag emlékanyagra utaló művészetföldrajzi fogalmakkal - úgymint: észak-olasz, dalmát-jellemezhetjük. Toronynélküliségében Vértesszentkereszt nyugati homlokzata és a ciszterci templomok - például Kerc, Bélapátfalva - kínálkoznak párhuzamul. Közelebbi kapcsolatokat csak a kapu és a rózsaablak analógiái alapján rekonstruálhatunk.

A 12-13. századi magyarországi kaputípusokkal Marosi Ernő foglakozott.45 A gyulafehérvári fejedelmi kapuról írt tanulmányában Tóth Sándor tért ki a homlokzati sík elé ugró, oromzatos lezárású, nyugati homlokzatokat díszítő, 13. század eleji kapuzatokra.46 Ezek közül a karcsai maradt fenn eredeti állapotában; Bényben az oromzat az előcsarnok felépültekor vált feleslegessé: nyomait egy időre a háborús pusztítások tették láthatóvá.47 Vértesszentkereszten az ásatási eredmények - a nyugati kapu melletti alapozási szakaszok és az előcsarnok feltöltéséből előkerült oromzattöredékek - alapján feltételezhetünk ilyen típusú bejáratot. Ezzel összefüggésben kell a literi déli kaput is megemlíteni. Korban a felsőörsi követi ezeket.

Az aracsi kapu analógiáinak szempontjából a karcsai példától el kell tekintem. Itt ugyanis a kapuzat nem önálló oromzatos formában, de jelentősebb előépítmény részeként ugrik a homlokzati sík elé. Az előépítmény kétszintes, oromzata mintegy a figurális konzolokon nyugvó oroszlánok tartotta vakárkádos második szintet zárja. Az oromzat tehát nem a kapu ívezetére fekszik fel. Az aracsi kapu elemzése alkalmából korábbi részletesebb összefüggések vizsgálatára nem térhetünk ki, pedig szívesen bővítenénk a közte és a vértesi templom közötti kapcsolatot nyugati kapuzatuk szorosabb rokonságának bemutatásával is.

Az aracsi rózsaablak egyrészt a homlokzatot centrális díszként uraló szerepében, másrészt konstrukciós megoldásában is az esztergomi palotakápolna ablakának követője. Esztergomban is tizenkét félköríves karéj csatlakozik a külső kerethez; ezeket oszlopküllők kötik össze a középső - négykaréjjal áttört - koronggal. Az Aracson rekonstruálható megoldással ellentétben az esztergomi küllőszerkezete kétrétegű: a keret vastagságában kettős oszlopocskák állnak. Az üvegezés jelen állapotban e két réteg között van. Az oszlopküllők lábazatukkal a koronghoz, fejezetükkel a keret karéjaihoz kapcsolódnak. Ez a rózsaablak az 1930-as évek ásatását követő rekonstrukciós munkák során készült. Ennek hitelességét áz ablak körkeretének in situ fennmaradt alsó negyednyi része és az előkerült töredékek támasztják alá. A töredékek - a középső korong részletei az annak vastagságában álló kettős oszloplábakkal egybefaragva, kettős fejezetek, oszlopocskával egybefaragott fejezet - alapján készült el a kettős küllőszerkezet.

E szerkezethez képest az aracsi átvétel redukciós jellegű. Aracson az ablak kerete is egyszerűbb. Az esztergomi keretének az ornamentális sávként díszített homorlata a hangsúlyos eleme; pálcatag itt csak egyszer - a bélletet kívülről határolva - fordul elő, a tagolásban ez másodlagos fontosságú.

Az aracsi mellékhajók tetőzete fölé emelkedő támfalak rendszerének párhuzamát nem ismerjük Magyarországon. Hasonló megoldásra Ócsán ugyan gondolhattak, de ott a boltozás tervének feladásával e rendszerből csak egy-egy támfal épült fel (a sekrestyék nyugati falának vonalában).

A padláson ezeket az aracsihoz hasonló, félköríves nyílás töri át. Támfalak rendszere szakaszolta a zsámbéki mellékhajók padlástereit is, de ezek legfeljebb csak a tetőzetekig emelkedtek. Itália korabeli téglaépítészetében viszont számos példáját látjuk az aracsi támfalas megoldásnak. Vercelliből a San Andrea-templomot érdemes idézni. Itt ez az aracsihoz hasonló elvű főhajói pillér-falpillér megoldással együtt szerepel.

A díszítő faragványokról

Az aracsi templom díszítő faragványainak első értékelése Dercsényi Dezsőtől származik.48 Ő Kalocsa második székesegyházát mindenekelőtt Vértesszentkereszt és Aracs irányába ható művészeti központként értelmezte. E hatást Aracs esetében épp a faragványanyagban látta kimutathatónak. Marosi Ernő is Kalocsa „lokális központ"-ként játszott szerepét tartotta Aracs esetében meghatározónak.49 Az aracsi ornamentika lehetséges esztergomias vonásaira is felhívta a figyelmet. Az aracsi nyolcszögű pillérfőt Esztergom korai gótikus jellegű rétegéből - ezen belül a nyolcszögű pillérfő töredékeiből50 és a palotakápolna kapujának bal oldali belső fejezetéből - tartotta levezethetőnek.51

Az aracsi templom fejezetplasztikájának csak a kor közhelyszerű - kétrétegű sásleveles - típusaival kapcsolatban utalhatunk kalocsai fejezetekre; köztük stiláris kapcsolatokat a levelek és a bimbók különböző alakításai miatt nem állapíthatunk meg. A kalocsai levelek felületét négy függőleges, élesen metszett, ék alakú vájat öt sávszerű részre tagolja. A bimbók - a levelekhez képest - nagy méretűek, hátulról vájat fut fel rájuk, homorodó oldalfelületeikben a csigásodó levélrészek szélei karéjosan alakítottak.52 Az aracsi fejezetek típusait így nem vezethetjük le a kalocsai székesegyházat kőfaragványaikkal díszítő műhely formakincséből; a kivitelező mesterek sem innen érkeztek.

Hasonló következtetésre jutnánk Esztergom mintakép szerepének feltételezését illetően is, ha itt csak az aracsi nyolcszögű pillér fejezetével kapcsolatban idézett faragványokat vizsgálnánk. Ezek között ugyanis típusbeli rokonság sem állapítható meg. Az esztergomi nyolcszögű pillérfőtöredékek levéldísze sáslevelekből áll, ezek egyrétegű sorba rendeződnek. Esetleg csak a rátétlevelek motívumának alkalmazása közös Araccsal. Az esztergomi fejezet sásleveleinek alakítása felületük négy vájattal való tagolásában rokon, de a vajatok egy-egy pálcaszerű elemben és középen élben futnak össze. A rátét-levelek részletformái sem mutatnak aracsi összefüggést. A kápolnakapu idézett fejezetét karéjos levelek három sávja borítja. Ilyen fejezet Aracson nem maradt fönn. Az aracsi karéjos levelek alakítása sem rokon az idézett esztergomiakkal. A kápolnából csak a „kőfaragó-fejes" faragványok 53 állíthatók párhuzamba az aracsiakkal: az aracsi déli mellékhajó keleti konzolának fejes-leveles kompozícióját ezek változatának tekinthetjük.

Az aracsi fejezetek mintáit Esztergom korábbi eredetű - Marosi Ernő által részben a helyi hagyományból, részben a provence-i-emiliai művészeti körből származtatott54 - rétegében találjuk meg. Az esztergomi stílusnak ezen antikizáló rétegét a királyi lakótorony és a hozzá kapcsolódó kétszintes épületrész faragványai, valamint a Szent Adalbert-székesegyházból származó fejezettöredékek képviselik. Ezeken a fejezeteken találjuk meg az aracsiak részletmotí-vumait, levéltípusait, levélkompozícióit.

1. Az északi mellékhajó falpillérének féloszlopfője -kompozícióját tekintve - egy rendkívül ritkán előforduló típusnak a megfelelője. Saint Gilles-ben (a nyugati homlokzat déli kapuján a szemöldököt balról alátámasztó oszlop fejezetén)55 és Saint-Paul-Trois-Chateaux-ban (a déli előcsarnok délnyugati fejezetén) a kompozíciqt akanthuszlevelek alkotják. E két fejezeten a volutazóna alacsonyabb arányú, mint Aracson. Ennek alapján a fejezet típusát kompozitként határozhatjuk meg, az osztógyűrűt pedig a típus tojássorából származtathatjuk. St-Gilles-ben a volutapár a tengelyben álló levél mögül jön elő, Aracson fordított a viszony, St-Paul-Trois-Chateaux-ban a volutapár és a levél azonos réteghez tartoznak. (35-36. kép)

Aracs és St. Gilles földrajzilag is, időbelileg is és stílusbelileg is távol esik egymástól. A típus e példái közt - a típus előfordulásának ritkaságából és kompozíciójának összetettségéből következően - mégis létezhet összefüggés. Ezt a közvetítő emlékeken megfogható összefüggést így - a teljes kompozíció további példáinak hiányában - a kompozíció és a vele összefüggő más kompozíciók részletmotívumainak segítségével mutathatjuk ki. A tengelyben álló levél motívuma Esztergomban is ismert. Innen elsősorban a Szent István-terem dunai oldallal szembeni fejezetét idézhetjük.56 Itt a kompozíció osztógyűrű nélküli, háromrétegű. A középlevél az alsó, az aracsihoz hasonlóan négyleveles zóna mögül emelkedik. Kétoldalt a voluták alatti levelek itt nem egészlevelek, mint a vizsgált aracsi fejezeten, hanem féllevelek. A féllevelek Aracson az esztergomiakkal azonos kompozíciós összefüggésben - levélköz fölött és volutapár alatt - a féloszlopfő mögötti pilaszterrészen jelennek meg. E kompozíciós részletmotívumok alapján az esztergomi az aracsi falpillérfő-kompozíció egyszerűsített összefoglalásaként értelmezhető.

35 . Az északi mellékhajó fejezete Aracson
36. Fejezet St. Gilles templomának nyugati homlokzatán
37. Féloszlopfő az esztergomi Szent István-teremben

Vagyis elképzelhető, hogy Esztergomban számolni lehet az Aracson fennmaradt féloszlopfő kompozíciójának a Szent István-terem építésekor meglévő ismeretével. (37. kép)

Vizsgálatainkat az esztergomi féloszlopfő félleveleinek részletmotívuma alapján folytathatjuk. E féllevelek itt a középlevéllel összenőtt fríznek a voluták alatt önmagára visszahajló részei. Hasonló visszahajló motívumot egy modenai fejezeten is alkalmaztak. E részlet mellett Esztergom és Modena fejezettípusainak kapcsolatát a Szent István-terem és a Ghirlandina füzéres, legelő állatfejes kompozíciójának azonossága teszi nyilvánvalóvá.57 Modena és Provence művészeti kapcsolata Wilhelm Vöge 1902-es tanulmánya óta kutatott és bizonyított művészettörténeti tény.58 Ezek alapján - további kutatások szükségességét is hangsúlyozva - megkockáztatjuk azt a feltevését, hogy a vizsgált fejezettípusnak Provence-ból Aracsra való eljutásának Modenával és Esztergommal jelezhető művészeti központok voltak a a fő állomásai.

Ugyanakkor a részletmotívumaikban vizsgált fejezeteken - sem Esztergomban, sem Modenában - nincs osztógyűrű. Ez a kompozíciós elem Esztergomban a Szent Adalbert-székesegyház faragványain jelenik meg. A jelenleg a Lipót-terasz kőtárában őrzött féloszlopfőn59 e részletmotívumon túl az aracsi sáslevelek típusa is megtalálható: a felső osztógyűrű felett, a volutazónában a csigásodások helyén egy-egy - homorlatokkal tagolt felületű - levél emelkedik. (38. kép) Osztógyűrűvel alakított kompozícoók Modenában is ismertek. Észak-Itáliában az osztógyűrűk közhelyszerűen alkalmazott kompozíciós elemként Benedetto Antelami pármai Battisteróján tűnnek fel.

2. Az előző fejezetéhez hasonló „leszármazási útvonalat" rekonstruálhatunk az aracsi főapszis és az északi mellékapszis közti falpillér féloszlopfőjének esetében is. A kom-pozíció középmotívuma Esztergomban - a modenai összefüggés kulcsemlékén - a Szent István-terem füzéres-állat-fejes féloszlopfőjén is megjelenik. Ezen aracsi fejezet esetében e részletmotívum-egyezésen túl kompozíciós összefüggések is vizsgálhatók. Az esztergomi művészeti körben.

Ócsán és Bényben ismertek levélcsokros középmotívumú fejezetek. Az ócsai kompozíció (a főszentély északkeleti és keleti záradékfalainak szögletében) osztógyűrűs. De itt az osztógyűrű alatt páratlan számú levelek állnak. A levélcsokor rövid törzsű. Felette abakuszrózsa. (39. kép) Bényben a kompozíció (a nyugati kapu bélletének középső oszloppárján),60 az ócsainak osztógyűrű és abakuszrózsa nélküli párja. (40. kép)

38. Féloszlopfő az esztergomi Szent Adalbert-székesegyházból
39. Fejezet az ócsai főszentélyben
40. Fejezet a bényi templom kapujának jobb oldali bélletéből

Az ócsai típusnak osztógyűrű nélküli, és volutákkal teljes változata a pármai Battisteróban,61 osztógyűrűs, törzssel alakított változata pedig a modenai Ghirlandinán található meg.62 A Ghirlandinán található a bényi kompozíciónak abakuszrózsa nélküli megfelelője is.63 E típusok előképe a provence-i Tarasconban (Sainte Marthe, déli kapu)64 osztógyűrű nélküli, de levelei egymás fölötti sorokban jelennek meg. Ez az előkép a típusnak régiesen teljes változata: a volutapárok tövénél elhelyezkedő féllevélpárokból kialakult levélcsokor itt még nem kizárólagos motívuma a volutazónának, kétoldalt a voluták csigásodásai is megjelennek.

3. Az aracsi főapszis és a déli mellékapszis közti pilaszteres féloszlopfő kompozíciójának egyik lehetséges „őstípusa" szintén St. Gilles-ben (a nyugati homlokzaton a közép- és a jobb oldali kapu között) van.65 Itt a fejezet második zónájában a féllevelek helyén az, aracsi északi mellékhajó féloszlopáénak megfelelően egészlevelek emelkednek. Az osztógyűrű fölött megjelenő abakuszt tartó figura szárnyas angyalalak.

A vizsgált aracsi fejezettel szemben - de az aracsi levélcsokros kompozíciónak megfelelően - ez a motívum teljesen elfoglalja a volutazóna helyét. (41. kép)

Atlaszfiguráknak változatos kompozíciójú fejezeteken való szerepeltetése széles körben elterjedt közhelymotívum. Fejezetünknek az „őstípussal" és a provence-i eredetű észak-itáliai és esztergomi antikizáló faragványokkal való kapcsolatát nem ezek kompozíciós (részlet)motívumai, hanem a levélalakítás kőfaragó-részletei tükrözik.

Az elemzett fejezeten a levélszéleknek fúrólyukkal és ez alatt felfelé szélesedő vájattal karéj csoportokra tagolt részletei Esztergomból, elsősorban a Szent István-teremből származtathatók. Ez a tagolási mód a Szent Adalbert-székesegyház faragványai között is feltűnik. A formálás a Lipót-terasz kőtárában említett féloszlopfőn - ugyanúgy mint Aracson - nem kizárólagos érvényű: a karéjegységek között gyakran csak furatlyuk szerepel. Ugyanezen a féloszlopfőn a frízszerűen összenőtt levelek alsó, közös elemei a fejezetünkön is megjelennek.

A karéjegységek tagolásának jellegzetes kőfaragói motívumát a modenai Ghirlandinán közhelyszerűen alkalmazták. A motívum eredetét tekintve ott éppúgy összefüggésbe hozható a wiligelmói helyi hagyománnyal, mint a fejezettípusoknak provence-i származásával. Provence-ban ez az alakítási mód már antik emlékeken is feltűnik.

Az antikizáló művészeti környezet ezen kőfaragói közhelymotívuma Esztergomnak Benedetto Antelami műhelyével kapcsolatba hozott és így a Porta Speciosa körébe sorolt emlékanyagában is feltűnik. Antelami pármai Battisterójával való összefüggést ettől jellegzetesebb motívum - a levéltesteké - tanúsítja. Azon az esztergomi háromnegyed-oszlopfőn, amelyet jelenleg a Magyar Nemzeti Galéria kőtára őriz,66 az aracsiaknak pontos megfelelői találhatók (42. kép) A karéjos levélszélek különböznek, de ezeknek a levélszéllel való kapcsolata megegyező. A levéltest jellegzetes motívuma Pármában a Battistero északi kapujának jobb oldali bélletében lévő fejezeteken jelenik meg.

(43. kép) A vajatok, amelyekből a levélszélek kifejlődnek, itt közvetlenül, perem nélkül kapcsolódnak a levéltest domború elemeihez.

41. Oszlopfő St. Gilles templomának nyugati homlokzatán
42. Fejezetfaragvány Esztergomból a Magyar Nemzeti Galériában

4. A nyolcszögletű pillér fejezetét a levéltestek alakítása alapján e csoporttal hozzuk összefüggésbe. A magyarországi emlékanyagban ilyen levéltest-alakítás Vértesszentkereszten is előfordul.67 Ott ez olyan levél része, amely az aracsi nyolcszögű pilléren lévő akantuszszármazék változatának tekinthető. A levél sásszerű, de szélét karéjocskák alkotják. A fúróval való alakítás nyoma itt a bimbókon figyelhető meg. A levelek - tengelyeltéréssel - a fejezet gótikus kelyhére két rétegben tapadnak.

Példáink jól szemléltetik az akantuszoknak az akantuszos levélszélű formákon keresztül a sáslevelekbe való átalakulását. Az átalakulásban a karéjos levélszél szerepe mindinkább háttérbe szorul, és a levéltest kap hangsúlyos tagolást, a karéjok beolvadnak ennek felületébe. Az ismert emlékanyagot - az első három és az utolsó három példa között közvetlen kapcsolatot nem rekonstruálva - fejlődési sorrendbe állíthatjuk. A pármai levéltípust az esztergomi követi.

A következő két fázis az aracsi ornamentikán belül mutatható ki: az atlaszos fejezet levelei az esztergomiakhoz állnak közelebb, a nyolcszögletű pillér fejezetén lévők már a vértesszentkereszti forma archaikusabb változatának tekinthetők. A vértesszentkereszti levelekben az akantuszoknak már csak halvány reminiszcenciái élnek: a karéjos elemek a levéltesten jelennek meg.

A változás végső fázisát jól szemlélteti egy visegrádi fejezet.68 Itt az akantuszos oldalszélű levelek középmotívuma önálló levélként jelenik meg. Az akantuszok karéjos oldalszéleinek már nyoma sincs, a levélmotívumnak antikizáló fejezettípusból való származására utal a fejezet „lecsúszott" helyzetű „abakusz"-rózsája. A voluták végződésének szalaggal való átkötése már Provence-ban is megjelenik, de igazi közhellyé - kúposan kiálló csigásodáshoz csatlakozva - Pármában válik. Párma közhelyszerű vonása a sarok elemekkel alakított, kétszer homorodó abakusz is. Aracson ezek a nyolcszögletű pillérfejezetén látszanak a legszebben. Az akantuszos szélű levelek középmotívuma szintén Pannában (a Battistero északi kapuján) társul a formakészlethez.

5. A Gerecze Péter-féle fényképről ismert fejezet levéldíszét tekintve idegenül hat a fennmaradt aracsi ornamentikában. Amíg az antikizáló és az osztógyűrűs fejezetek típusai Esztergom művészetéből a 12. század 80-as, 90-es éveiből eredeztethetők, addig a karéjos leveles fejezet Pannonhalma felé és az 1224 utáni időkre mutat. A pannonhalmi Porta Speciosa eredeti bélletéhez tartozó oszlopfője69 az aracsihoz hasonló típus. A levéltípusok között annyi a különbség, hogy míg Aracson a karéjok önálló levelet alkotnak, addig Pannonhalmán ezek sásszerű alátétlevél középbordájáról lehasadó levélrészek. E levéltípusnak különböző változatai találhatók a kapu középső bélletívében és a hosszházban. A levelek általában gazdagabb kialakításúak: a középbordához két szinten csatlakoznak a kis karéjok. Közülük az alsó pár elemei lefelé nézve összehajolnak. A levéltípus közvetlen reimsi eredetét Takács Imre mutatta ki.70 A típusnak további változatai ismertek a magyarországi emlékanyagban.

Befejezés

„Törekvésünk arra irányul, hogy amennyire csaklehet, történeti szempontú műkritikát műveljünk, vagyis noha minden műalkotás önmagában zárt egész, mindegyiket úgy szemléljük, mint keletkezése és léte körülményeitől fogva valamely folyamat tagját, s abból magyarázzuk, ami előtte volt és utána«következett vagy fog következni." (August Wilhelm Schlegel)71

„A művészi alkotás értelmezése által fölvetett problémák szinte szorongató ellentmondások köntösében jelentkeznek. A műalkotás teljes egyediségre törekszik, valami egész, valami abszolút akar lenni, ugyanakkor azonban bonyolult viszonyok rendszerébe illeszkedik." (Henri Focillon)72

„Minden művet [...] történeti dimenzióba kell helyezni, ütköztetni kell tehát a művészet korábbi emlékeivel, viszonyítani kell hozzájuk, mert minden mű enélkül merő absztrakció marad, amolyan történeti csoda, ami valójában nem is létezhet." (Németh Lajos)73

Bevezetésünkben az aracsi templomnak művészettörténeti vizsgálatát ígértük. Ezt Henri Focillonnak idézett gondolatából kiindulva végeztük el. E gondolat a műértelmezés kérdéseit a műalkotás kettős természetének megfelelően veti fel.

43. A pármai Battistero északi kapujának fejezete

A felvetés megfogalmazásának és megválaszolásának máig ható igényét Németh Lajos képviseli. A műértelmezés elveiről szólva ő a schlegeli törekvéshez tért vissza: a focilloni „szorongató ellentmondást" a műalkotás egyedi voltának az absztrakciók világába való háttérbe szorításával s a történeti folyamatokba és dimenziókba való helyezhetőségének hangsúlyozásával próbálta feloldani.

A felvetésre adott válaszokat az aracsi templomnak - a romantika, majd a tudomány általi felfedezésétől számított - történetében is megtaláljuk. Ezek egyrészt a romantika hatására a templomot a némethi „történeti csoda" kategóriájába utalták, s azt „meg nem fejtett rejtélyként, Dél-Pannonia Nagy Talányaként"74 interpretálták, amelyről „előbb be lehet bizonyítani, hogy nem is létezett, mint azt, hogy fennállt".75 Másrészt a válaszok egy részében a templomnak művészettörténeti összefüggésrendszerben váló elhelyezési igénye is feltűnt: a templom épületének, részleteinek származásbeli magyarázatához - gyakran művészeti központ szerepű - emlékeket hívtak segítségül. E válaszok fő gondolata az eredet kérdése, kulcsszavai a leszármazás, hatás.

Henszlmann a nyolcszögű pillérek kapcsán az egresiek „befolyásáról" beszélt: „miért ne lehetne az egresi templomot az aracsi mintájának tekinteni, az lehetett",76 ugyanakkor az aracsi alaprajzot a lébényivel vetette össze.77 Dercsényi a kalocsai második székesegyház meghatározó szerepét feltételezte.78 E feltételezéshez kapcsolódott Marosi is, amikor Aracsot Kalocsa, Ócsa és Vértesszentkereszt köréből származtatta.79

Egresről és Kalocsáról ma sem tudunk sokkal többet; viszont Aracsnak Vértesszentkereszttel s Ócsával való rokonítása meghatározta az alaprajz és a pilléralakítás felvetette kérdések megoldási körét, sőt az esztergomi kapcsolatok kimutathatóságának itteni lehetőségét is megelőlegezte. Ezen épületek mintaadó szerepe mellé - gyakran az itthoni emlékanyag hiányosan fennmaradt voltának köszönhetően - külföldi rokonemlékeket is idéztünk. Ugyanakkor az 1200 körüli művészeti törekvésekből való levezetés mellett korábbi hagyományok hatásával és egyéni kezdeményezésekkel is számoltunk.

Az aracsi templom hosszházának alaprajza és felépítménye - az egymással kontraszthatásban álló, nyolcszögletű és kötegelt pillérpárokkal - a Csák nemzetség vértesi templomához áll legközelebb, és amint azt az összehasonlítható részletek kiképzése - mindenekelőtt a pillérek lábazati párkánya - is mutatja, időben követi azt. A szentélyek előtti térszakasz kiemelése és jelölési módja szintén a Csákok építészeti reprezentációjának követési igényéről tanúskodik, de e pillérformák tekintetében összefüggő szakasz - amint azt az albengai székesegyház mutatja - nem tekinthető csupán a vértesi kereszthajó redukciójának. E szakasz álnégyezeti terének megfogalmazása - az ócsai megfelelő téregység ismeretében - sem tekinthető párhuzam nélkülinek.

Aracs művészetének legmodernebb vonása a főhajó faltagolása. A faltagolás megjelenésének párhuzamai - ennek elemei a padlótól a boltvállig tagolatlan szervességben szerkezeti módon emelkedő pillének - a bourges-i gótikus székesegyházzal jelezhető művészeti kör emlékei, amelyek a központi emlék szempontjából részben előképi szerepűek, részben redukciós leszármazás eredményéül foghatók fel. Az Aracs felé közvetítő épületek nem ismertek, de Aracson az e rendszerrel együtt alkalmazott, a mellékhajó fölé emelkedő támfalas megoldásnak az észak-itáliai elterjedtsége utalhat a közvetítés irányára.

Az apszisok alaprajzi megoldása hagyományosnak mondható, nem az 1200 körüli törekvéseknek képviselője. A szerkesztési elvében megfogható párhuzama 11. századi. Amíg a keleti homlokzat alakítása is régiesnek mondható, addig a nyugati két elemében - a rózsaablakban és a kapuban - korszerűbb: esztergomi (palotakápolna), illetve művészetükben is Esztergom-közeli megoldások (elsősorban Bény) követője.

Az ablakszerkezetnek és a vörös márvány használatának esztergomias vonásain túl ugyanilyen jelzővel illethetjük az aracsi templom díszítő faragványainak nagy részét is. Aracson az antikizáló fejezetek - hasonlóan az esztergomi művészeti körbe tartozó emlékekhez - a gótikusokkal együtt jelennek meg. Amíg a művészeti kör (például Bény) gótikus fejezetei is esztergomi eredetűek, a palotakápolnában láthattaknak változatai, addig az aracsiak nem ezekkel tartanak rokonságot (a palotakápolnából csak a „kőfaragó"-fejek aracsi vonatkozásait említettük). Az aracsi gótikus fejezeteknek általában osztógyűrűvel való alakítása a helyi jellegükre, az antikizáló típusokból való kialakulásukra hívja föl a figyelmet. Az ettől eltérő, valóban modern gótikus formálás a pannonhalmias levelek szerepeltetésében nyilvánul meg. E modernséghez képest az aracsi fejezetfaragványok döntő többségét illethetjük a régies jelzővel.

Az aracsi antikizáló faragványoknak a provence-i (eredetű) művészeti körből való leszármazása a kompozíciós típusaik komplex szintjén ma már nem foghatók meg az összes „leszármazási állomáson". Ahol a típusközvetítő hiányzik, ott arra azok a részletmotívumok és stílusjegyek utalnak, amelyek Esztergomban különböző eredetű és eltérő korú rétegekhez kötődnek. Így a Szent Adalbert-székesegyház Lipót-teraszon őrzött, antikizáló féloszlopfőjének az osztógyűrűje, levélsorának frízszerű alakítása és a levélkaréjok jellegzetes tagolási módja, a Szent Istvánterem idézett fejezetének a tengelyben álló levele és a levélköz mögül a volutáig emelkedő féllevélpárok kompozíciós részletmotívuma, valamint a Magyar Nemzeti Galériában lévő fejezet pármai eredetű levéltest alakítása Aracson provence-i eredetű kompozíciós sémák részeként jelennek meg. Valószínű, hogy nemcsak a részletek kőfaragói megvalósítása, de a provence-i-emíliai kompozíciók reprezentációs programjának megrendelői igénye is esztergomi eredetű. E kompozíciók megismerése által a magyarországi antikizálási törekvésekről alkotott képünk is kibővült: segítségükkel Willibald Sauerlándernek Esztergomnak emíliai kapcsolatait Marosinál hangsúlyosabban feltételező elképzelését valószínűsíthetjük,80 másrészt ezeknek Aracson való megjelenése jól jelzi Esztergomnak az 1200 körüli művészetben a Marosi megfogalmazta „izlésformáló, igényeket megszabó, mintaképként játszott szerepét".

Esztergom ilyetén való szerepének érvényét a Dél-Alföldön Lővei Pál a vörösmárvány használata vonatkozásában mutatta ki.81 A szeri és csoltmonostori vörösmárvány leletek82 ugyanakkor utalnak arra a kapcsolatra is, amely köztük és Aracs művészete között - részben a vörösmárvány töredékek jelölte közös előképeknek követési igényéből adódóan - feltételezhető.

 

JEGYZETEK

  1. Henszlmann Imre: Archaeologiai kirándulás Csanádra. In: Archaeologiai Közlemények, 8,1871.49. [Az aracsi templomról szóló rész: 39- 49.]
  2. Ez a tanulmány a Tóth Sándor vezetésével 1997-ben írt szakdolgozatom rövidített (illetve néhány újabb hivatkozással kiegészített)
    változata, ld. Raffay Endre: Az aracsi templom. Kézirat. ELTE Bölcsészettudományi Kar. Művészettörténet Tanszék. Bp., 1997. Tóth Sándor mesteri segítségét ezúton is köszönöm, tanítványi hálámat ne csak ez a mondat, de az egész tanulmány hirdesse. A dolgozat eredményei két rövid cikkben részben már megjelentek: Raffay Endre: Kérdések és válaszok az aracsi templomról. 1. A kérdések. In: Magyar Szó. Kilátó, 37. évf. 1998. augusztus 15. 8. és Raffay Endre: Kérdések és válaszok az aracsi templomról 2. A válaszok. In: Magyar Szó. Kilátó, 37. évf. 1998. augusztus 22.8.)
  3. Tlempoeuh, MuoMup: NMTHbe y6NKauNje Apaye. In: Tpaha 3a npoyqaBaite cnoMeHMKa Ky^xype BoJBO^MHe, 8-9. HOBM Caa, 1979. 333-342. A romok körül létezett település középkori nevét nem ismerjük. Petrovic szerint Aracs települését a romoktól északra körülbelül húsz kilométerre elhelyezkedő, mára szintén elpusztult - Gradiste lelőhelynévvel jegyzett - településsel lehet azonosítani.
  4. Az aracsi romokkal korábban kapcsolatba hozott források elemzéséhez és bírálatához: Ylanmuh, MUAUH K.: üpoö^eM Apaié y
    Hayrooj ^MTepaTypH.. In: Pa^ BOJBoljaHCKMx My3eja, 12-13. HOBM , Caa, 1964.141-150.
  5. Az 1972 és 1978 között Nagy Sándor vezette ásatásról tudományos igényeket kielégítő publikáció ezideig nem született. Az ásatásokról Miomir Petrovic számolt be: Petrovic, Miomir: Araca, Növi Becej - srednjovekovna bazilika. In: Arheoloski pregled, 17. Beograd, 1975. 137-138.; Arheoloski pregled, 18. Beograd, 1976. 126-127. és Arheoloski pregled, 20. Beograd, 1978.135-136.
  6. Ilyenek Bárány Ágostonnak a Társalkodóban megjelent írásai: Bárány Ágoston: Aracs. In: Társalkodó, 4. évf. 1835. március 25. 98. és Bárány Ágoston: A vándor titkai. In: Társalkodó, 6. évf. 1837. szeptember 16.295.
  7. Az 1863. december 13-i szélvész pusztításáról Henszlmann Imre tájékoztat: Henszlmann 1871. (1. jegyzetben i. m.) 49. Henszlmannak a kutatásaink során előkerült és azonosított rajza (Országos Műemlékvédelmi Hivatal. Tervtár ltsz. K 17028.; 2. kép) és Doby Jenőnek ez alapján készült metszete Henszlmann 1871. (1. jegyzetben i. m.) a szélvész alkalmával létrejött állapotot örökítette meg. Doby metszetének az OMvH Tervtárában őrzött példányán (ltsz. K 6831) a szereplőket feliratokkal próbálták meg azonosítani. A látcsöves, rajztáblás személy a metszetet a tanulmánya számára megrendelő Henszlmann, a papi ruhás pedig Rómer Flóris. De Rómer fennmaradt jegyzetfüzeteinek tanúsága szerint nem járt Aracson. Feltételezésünk szerint az egyházi férfiút inkább Szentkláray Jenő törökbecsei plébánossal, Aracs 1877-es ásatójával lehet azonosítani, vö. Kalapis Zoltán: Történelem a föklalatt. (948-1848). 1995.50. A templomnak szélvész előtti állapotáról a Budapesti Viszhang 1856. február 28-i és Az aracsi templom romjai. In: Vasárnapi Újság, 7. évf. 1860. november 4.543-544. c. cikk illusztrációjaként az 544. megjelent ábrázolások tanúskodnak (4., 5. kép) Az utóbbit Adolf van der Venne készítette. A templom eddig ismert legkorábbi ábrázolását, egy festményt, amely valószínűleg a beodrai Karátsonyiak megrendelésére és Bárány Ágoston romantikus interpretációinak hatására készült, csak Gerecze Péter tájékoztatásából ismerjük (Gerecze Péter: Néhány Árpádkori templomunk. (Aracs, Ócsa, Ó-Bars, Börzsöny, Deák-Monostor, Gyulafehérvár, Harina). In: Archaeologiai Értesítő, Úf. 16, 1896. 312.). A templomról először fényképet Gerecze Péter készített 1896-ban, vö. Bakó Zsuzsanna Ildikó: Gerecze Péter fényképhagyatéka. Bp., 1993. 17-34. kép. Az épületről felmérési rajzokat ld. YaHaK Meduh, MUAKA: Cpe4H>OBeKOBHa irpKBa y ApayN yBO4a ca MCTopnorpa<J)HJoM.. In: 36opHMK 3a jMKOBHe yMeTHOcm, 10. HOBM Caa, 1974.1-V ábra.
  8. A munkálatokról a Torontál tájékoztatott. Véleményem szerint a kiegészítések Gerecze Péter azon helyreállítási elképzeléseinek megvalósult részei, amelyeket gróf Karátsonyi Andorhoz írt levelében fejtett ki. Kalapis 1995. (7. jegyzetben i. m.) 56-57.
  9. Ezen munkálatokat Sedlmayr János és Milka Canak Medic elképzelései alapján tevezték, de a kivitelezéskor - előttem ismeretlen okból - a terveket módosították.
  10. Henszlmann mérte fel és publikálta először a templom alaprajzát: Henszlmann 1871. (1. jegyzetben i. m.) 42. 11. ábra és Henszlmann Imre: Magyarország ó-keresztyén, román és átmenet stylű műemlékeinek rövid ismertetése, Bp., 1876.105.159. ábra. A Gerevich publikálta alaprajz, az OMvH Tervtára, valószínűleg Gerecze készítette alaprajzának megfelelője, ld. Gerevich Tibor: Magyarország román kori emlékei. [Bp.,] 1938.107. Erre az alaprajzra vitte rá az 1946-os ásatás eredményeit Mano-Zisi, ld. Mano-3ucu, Tjophe: ITpiMor McnNTMBaHby Apaié. In: Pa4 BOJBohaHCKMX My3eja, 2. HOBM Ca4, 1953. 77. Canak Medic 1952-es alaprajza szintén tartalmaz ásatási megfigyeléseket, vö. Hanax Meduh 1974. (7. jegyzetben i. m.) 20.1. ábra. A70-esj#vek régészeti feltárását és a helyreállítást követően ezek eredményeit bemutató alaprajz nem jelent meg.
  11. A kapuzat téglaalapozását az 1946-os ásatás tárta fel. Ugyanekkor szürke homokkő fejezettöredék, vörös márvány lábazat- és oszloptörzstöredékek kerültek elő. A romoktól elhurcolt vörös márvány oszloptörzsekre bukkantak Törökbecsén is. Vö. MaH0-3ucu
    1953. (10. jegyzetben i. m.) 78-79.
  12. A homlokzat előtt Gerecze és Mano-Zisi alaprajzai feltárt falmaradványokat ábrázolnak. Petrovic ezen maradványokat nem előcsarnok maradványaiként, hanem a homlokzat előtt szabadon álló harangtorony alapozásaként értelmezi. Hempoetíh 1975. (3. jegyzetben i. m.) 138.
  13. A kolostort az 1970-es évek ásatásai teljes egészében feltárták. Ennek eredményeit tájékoztató jellegű alaprajz foglalja össze: Stanojev, Nebojsa: Srednjovekovne naselje u Vojvodini. Növi Sad, 1996.109. 11. ábra. A rajz szerint a kolostor három szárnyból állt, ezek - s a déli oldalon a templom - egy négyszögű udvart vettek körül. A nyugati szárny a templom elé tervezett épület szélességében húzódott. Az északi szárnyat középtájt toronyszerű épületrész erősítette. A keleti szárnyhoz poligonális záródású (káptalan)terem csatlakozott.
  14. Ezen vízköpők csak az építkezés egy bizonyos - a végleges tetőzet elkészülte előtti - szakaszába tölthettek be funkciót. Tóth Sándor megfigyelése szerint a felsőörsi templom tornyán is hasonló rendeltetésű vízköpővel találkozunk, vö. Tóth Sándor. Felsőörs késő román templomtornya. Rekonstrukció. In: Művészet, 21,1980,2.26.
  15. A torony utólag való felépítését Gerecze Péter már 1896-ban öt pontban bizonyította: Gerecze 1896. (7. jegyzetben i. m.) 311.
  16. Kozák Éva és Sedlmayr János megfigyeléseit tartalmazó műemléki vizsgálat: OMvH Tervtár, ltsz. 12299. Ők 1972. VI. 7-13. között vettek részt Nagy Sándor ásatásán. A kutatásainkhoz nyújtott segítségüket ezúton is köszönöm.
  17. A Hevenesi-kéziratokban szereplő aracsi kolostort az idősebb Erzsébet királyné közbenjárására pápai jóváhagyással a ferencesek vették át. Ld. id. Berecz Sándor. Pusztatemplom. Egy darab Szentföld. Az aracsi bencés apátság története. Temerin, 1970.133. Petrovic véleménye e ponton támadható, vö. 3. jegyzet.
  18. Bakó 1993. (7. jegyzetben i. m.) 34. kép.
  19. Gerevich 1938. (10. jegyzetben i. m.) 29. %
  20. Dercsényi Dezső: A román stílusú művészet fénfkbra. (A XII. század végétől a tatárjárásig.) In: A magyarországi művészet története. Szerk. Fülep Lajos. 2. jav. kiad. 1. köt. Bp., 1961. 80.
  21. Vö. Marosi Ernő: Bencés építészet az Árpád-kori Magyarországon. A „rendi építő iskolák" problémája. In: Mons Sacer 996-1996. Pannonhalma 1000 éve. Katalógus. Szerk. Takács Imre. Pannonhalma, 1996.1. köt. 134.
  22. Marosi, Ernő: Die Anfánge der Gotik in Ungarn. Esztergom in der Kunst des 12.-13. Jahrhunderts. Bp., 1984.23., 25., 160.
  23. Marosi 1984. (22. jegyzetben i. m.) 25.
  24. A szentélyek előtti szakasz hangsúlyozására már Ipolyi és Henszlmann is felfigyelt. Ipolyi e szakaszt a kereszthajók kapcsán említet
    te és „áthajó"-nak nevezte, ld. Ipolyi Arnold: Magyarország középkori emlékszerű építészete. Előadva a Mágy. Tjidom. Akadémia XX. ünnepélyes közülésén. Dec. XXII. MDCCCLXI. In: Ipolyi Arnold: Tanulmányok a középkori magyar művészetről. Bp., 1997. 33.
    Henszlmann a kötegelt pillérpárt, kereszthajót vagy hossz-szentélyt jelző mivoltában értékelte. Henszlmann 1876. (10. jegyzetben i. m.) 104.
  25. A pillérek alaprajzát lásd: Marosi 1984. (22. jegyzetben i. m.) 147. XXVII. ábra. A pilléreknek a főhajófal tagolásában betöltött szerepéhez lásd: Marosi 1984. (22. jegyzetben i. m.) 144. XXV ábra és 145. XXVI. ábra.
  26. Kerchez: Entz Géza: A kerci (cirtai) cisztercita építőműhely. In: Művészettörténeti Értesítő, 12,1963,2-3.121-147. és Rostás Tibor: A kerci XIII. századi műhely formakincse. Szakdolgozat. Kézirat. ELTE Bölcsészettudományi Kar. Művészettörténet Tanszék. Bp., 1997.; Gyulafehérvárhoz: Entz Géza: A gyulafehérvári székesegyház. Bp., 1958. Ócsához: Csányi Károly - lux Géza: Építészhallgatóink középkori építészeti felvételei. Ócsa. Református templom. In: Technika, 20, 1939.51-56., 113-116., 151-156. Vértesszentkereszthez: Mezősiné Kozák Éva: A vértesszentkereszti apátság. [Bp.], 1993. és Filepkó Annamária: A vértesszentkereszti apátsági templom román kőfaragványai. Szakdolgozat. Kézirat. ELTE Bölcsészettudományi Kar. Művészettörténet Tanszék. Bp., 1994.
  27. Példát ilyen jellegű kereszttérre valószínűleg többet is fel lehetne sorolni. Erre utal az, hogy hasonló elvű megoldással találkozunk Sainte Engráce 12. századi templomában is, vö. Durliat, Marcel - Aliégre, Vidor: Pyrénées romanes. Zodiaque, 1969.342-348.
  28. Csányi - lux 1939. (26. jegyzetben i. m.) 56. és 113.
  29. Dercsényi 1961. (20. jegyzetben i. m.) 79. skk.
  30. Marosi 1984. (22. jegyzetben i. m.) 241. 730. jegyzet, 308.
  31. Marosi 1984. (22. jegyzetben i. m.) 152.
  32. Hans Sedlmayr baldachinelméletéről és ennek kritikájáról: Jantzen, Hans: Francia gótikus székesegyházak. Chartres, Reims, Amiens. Bp., 1989. 40., 53.
  33. Wagner-Rieger, Renate: Die italienische Baukunst zu Beginn der Gotik. 1. Teil. Oberitalien. Graz-Köln, 1956. 71.
  34. Michler, Jürgen: Zur Stellung von Bourges in der gotischen Baukunst. In: Wallraf-Richartz-Jahrbuch, 41. Köln, 1980.27-86.
  35. Michler 1980. (34. jegyzetben i. m.) 28. la. kép, 29. lb. kép, 30. 2. ábra, 33. 3. ábra
  36. Michler 1980. (34. jegyzetben i. m.) 80. 63a. b. kép és 27. ábra.
  37. Michler 1980. (34. jegyzetben i. m.) 64. 41. kép, 42.18. ábra.
  38. Michler 1980. (34. jegyzetben i. m.) 68.49. kép és 20b. ábra
  39. Michler 1980. (34. jegyzetben i. m.) 40.11. kép.
  40. Michlerí980. (34,jegyzetben i. m.) 66.44. kép.
  41. Mezősiné 1993. (26. jegyzetben i. m.) 59. kép.
  42. Tóth Sándor: Pillér és ív a magyar romanikában. In: Koppány Tibor hetvenedik születésnapjára. Tanulmányok. Szerk. Bardoly István, László Csaba. Bp., 1998. 61-64. Megállapítása szerint a nyolcszögű pillérek és a kétlépcsős („lapos előtéttagú, lépcsős") árkádívek a kötegpillérekkel és hengertagos árkádívekkel jellemezhető stílussal szembeni, ezeket felváltani igyekvő áramlat részei.
  43. Gerevich 1938. (10. jegyzetben i. m.) H/2. kép.
  44. Marosi, Ernő: Franziskanische Architektur in Ungarn. In: 800 Jahre Franz von Assisi. Franziskanische Kunst und Kultur des Mittelalters. Katalog/Niederösterreichische Landesausstellung. Krems-Stein, 1982. 464. és Marosi Ernő: A koldulórendi építészet Magyarországon. In: Koldulórendi építészet a középkori Magyarországon. Tanulmányok. Szerk. Haris Andrea. Bp., 1994.46.
  45. Marosi 1984. (22. jegyzetben i. m.) 139-166.
  46. Tóth Sándor: A gyulafehérvári fejedelmi kapu jelentősége. In: Építés Építészettudomány, 15,1983,1-4.398.21. jegyzet.
  47. Tóth 1983. (46. jegyzetben i. m.) 398.
  48. Dercsényi 1961. (20. jegyzetben i. m.) 80.
  49. Marosi 1984. (22. jegyzetben i. m.) 124.
  50. Marosi 1984. (22. jegyzetben i. m.) 152., 204. No. 62. és 219. kép
  51. Marosi 1984. (22. jegyzetben i. m.) 103. és 226. kép.
  52. Vö. Entz, Géza: Les pierres sculptées de la cathédrale de Kalocsa=A kalocsai székesegyház faragványai. In: Bulletin de Musée Hongrois des Beaux-Arts, 28. Bp., 1966. 31-56., 134-144.
  53. Marosi 1984. (22. jegyzetben i. m.) 232., 233. kép.
  54. Marosi 1984. (22. jegyzetben i. m.) 28-34., 59-61.
  55. Hamann, Richárd: Die Abteikirche von St.Gilles und ihre künstlerische Nachfolge. Berlin, 1955. Bd. 2.145/a kép.
  56. Gereoich 1938. (10. jegyzetben i. m.) CIV/2 kép.
  57. Az esztergomi fejezetet ld. Marosi 1984. (22. jegyzetben i. m.) 103. kép, a modenait: Bertoni, Giulio: Atlante storico del duomo di Modena. Modena, 1921.92. A Ghirlandina monográfiáiban: Orlandini, Mária Grazia - Ceccarelli, Carlo - Salvini, Roberto: La tőrre di Modena. »La Ghirlandina«. Modena, 1975. fig. 181.; és Montorsi, William: La tőrre della Ghirlandina. Modena, 1976. 53. oldalon; Vö. Raffay Endre: Aracs, Esztergom, Modena. In: Magyar Szó. Kilátó, 37. évf. 1998. december 5. 8.
  58. Vöge, Wilhelm: Der provencalische Einfluss in Ralién und das Darum des Arler Pbrticiís. In: Repertórium für Kunstwissenschaft, 25,1902, 1-2. 409^29. Legutóbb Renzo Grandi a Ghirlandina kapcsán tért ki provence-i kapcsolatokra: Grandi, Renzo: I Campionesi a Modena. In: Lanfranco e Wiligelmo. II Duomo di Modena. Modena, [1985.] 545-570.
  59. Marosi 1984. (22. jegyzetben i. m.) 196. No. 20. és 117. kép.
  60. Marosi 1984. (22. jegyzetben i. m.) 129. kép.
  61. Woelk, Moritz: Benedetto Antelami. Die Werke in Parma und Fidenza. [Münster], 1995.165. kép.
  62. Bertoni 1921. (57. jegyzetben i. m.) 92. kép.
  63. Bertoni 1921. (57. jegyzetben i. m.) 92. kép.
  64. Hamann 1955. (55. jegyzetben i. m.) 1.: 359. kép.
  65. Hamann 1955. (55. jegyzetben i. m.) 2.: 149/a., b. kép.
  66. Marosi 1984. (21. jegyzetben i. m.) 202. No. 57. és 121. kép.
  67. Pannonia regia. Művészeta Dunántúlon 1000-1541. Katalógus/Magyar Nemzeti Szerk. Mikó Árpád, Takács Imre. Bp., 1994. 175-176. kat. sz. 1-91. Tata, Kuny Domokos Múzeum (Tóth Sándor leírása).
  68. Bozóki Lajos: Adalékok a visegrádi Alsóvár építés - és helyreállítás-történetéhez. In: Műemlékvédelem, 29,1995, 2. 82. 2. rajz; Árpád kori kőfaragoányok. Katalógus/István Király Múzeum. Szerk. Tóth Melinda, Marosi Ernő. Bp. - Székesfehérvár, 1978.262. kat. sz. 199.
  69. Mons Sacer 996-1996. Pannonhalma 1000 éve. Szerk. Takács Imre. Pannonhalma, 1996.1. köt. 297. kat. sz. 11.18. c. és képe.
  70. Takács Imre: Pannonhalma újjáépítése a XIII. században. In: Mons Sacer 996-1996. Pannonhalma 1000 éve. Szerk. Takács Imre. Pannonhalma, 1996.1. köt. 225. skk.
  71. Idézi: Németh Lajos: Törvény és kétely. A művészettörténet-tudomány önvizsgálata. Bp., 1992.58-59.
  72. Focitton, Henri: A formák élete. Bp., 1982.9.
  73. Németh 1992. (71. jegyzetben i. m.) 242.
  74. Kalapis 1995. (7. jegyzetben i. m.) 32.
  75. Kalapis 1995. (7. jegyzetben i. m.) 32.
  76. Henszlmann 1871. (1. jegyzetben i. m.) 37.
  77. Henszlmann 1871. (1. jegyzetben i. m.) 41.
  78. Dercsényi 1961. (20. jegyzetben i. m.) 80., 84.
  79. Marosi 1984. (22. jegyzetben i. m.) 123.
  80. Esztergom emíliai kapcsolatait Willibald Sauerlánder Marosi monográfiájáról írott recenziójában már hasonlóan itélte meg, ld. Cahiers
    de Civilisation Médiévale, 29,1986,3. 289. vö. Marosi Ernő: Esztergom középkori Szent Adalbert-székesegyháza - tíz év múltán. In:
    Limes, 1994,3.20.
  81. Lővei Pál: A tömött vörös mészkő - „vörös márvány" - a középkori magyarországi művészetben. In: Ars Hungarica, 20,1992,2. 7.
  82. Lővei 1992. (81. jegyzetben i. m.) 6.

 

   
Előző fejezet