A települések leírása és bibliográfiája

 

LÁBATLAN

A község neve a magyar láb főnév fosztóképzős származéka. Utalhat térszíni formára, de kapcsolódhat földrajzi névhez (Lábatlan-hegy) is. Pesty szerint a község Mátyás király diplomatájának, az egykori birtokos, Lábatlan György nevét viseli.

A monda szerint Mátyás király egyszer úgy szabadult meg fogságábó,hogy a vele egy gúzsba kötött vitéze levágta saját lábát. Önfeláldozását birtokokkal hálálta meg a király, ezért Lábatlan a község neve. Az újkorban három neve élt: Nagy- és Kis Lábatlan, Biczfürt, Pesty szerint Ciczfurt.

Az újkőkortól kezdődően lakott hely. Jelentősebbek római és középkori leletei (villa- és kolostorromok). Okleveles említése 1267: Lábatlan, 1280: Labothlon, 1283: Labothlan, 1322: Lábatlan. 1267-ben IV. Béla Miklós királyi főlovászmesternek 18 ekényi földet adományozott. Zsigmond király Wechei Jánosnak juttatta. A Zovárd nemzetségen kívül ezt követően még számos történeti személyiség osztozott a birtokjogon. A középkori Lábatlan, mely a református templom körül terült el, a 16. századig Esztergom vármegyéhez tartozott.

A török korban is lakott hely volt. Az 1559-ben Komárom megyéhez sorolt Lábatlant 1876-ban csatolták vissza Esztergom megyéhez. Az 1784-87-es népszámlálás adatai szerint 139 házban 858 lakos volt. Közülük 1 pap, 5 nemes, 118 paraszt, ezek 121 örököse és 133 zsellér élt itt.

Egykor jelentős volt szőlőművelése. Fehér bora a neszmélyivei vetekedett. Érdekesség, hogy bár a filoxéra-pusztítás után a szőlőt új helyre kellett telepíteniük, a pincék és a présházak a régi helyen maradtak. A kicsépelt gabonát a múlt században még itt is vermekben tárolták: nagyobb gazdáknál már előfordult "a magtár is, amelyet "pévás"-nak vagy "iszling"-nek hívtak. Piaca Dorog és Tata volt, itt adták el fölösleges gabonakészletüket. Őröltetni a nyergesi hengermalomba és a dunai hajómalomba jártak.

Az 1869-ben alapított cementgyár ipartörténeti jelentősége, hogy itt kezdték el Magyarországon a portland-cement gyártását. A Berzsek-hegyi alsóliász (jurakor) márgabányával 3,5 km-es drótkötélpálya kötötte össze a gyárat.

A 19. században ismert 3 kőszénfeltárása, de egy sem fejlődött bányává, mészkő- (szürke márvány) és márgalelőhelyei viszont igen. Ezekre a 19. és a 20. században országos jelentőségű építőanyag-ipar települt. 1906-ban épült fel 4 tantermes állami elemi iskolája, amely az 1930-as években már 700 kötetes könyvtárral is rendelkezett. Társadalmi egyesületei közül előbb 1918-ban a Hangya Szövetkezet, 1925-ben a Levente Egyesület, 1927-ben a Sport Club és az Önkéntes Tűzoltó Egylet, a Keresztény Szocialista Bánya és Kohómunkások helyi csoportja, 1930-ban a Polgári Lövészegylet, 1932-ben a "Testvériség" Asztaltársaság, 1935-ben a Katolikus Olvasókör, 1940-ben a Magyar Katolikus Nőegyesület Országos Szövetségének helyi csoportja, végül 1950-ben a Magyar Szabadságharcos Szövetség Lábatlani Cementgyári üzemi csoportja alakult meg. Más források említést tesznek még a Gazdakör és a Magyarországi Építőmunkások Szakszervezetének működéséről is.

Lábatlan területén 1945. március 26-án értek véget a második világháború harcai. Az 1950-es években alakult meg az Ipari Termelőszövetkezet. Az 1960-as években épületelem-gyártó üzeme volt. Az 1951-ben létesült termelőszövetkezete később a Táti Vörös Csillag MgTsz részévé vált. 1970-73. között épült fel Piszke határában a Lábatlani Papírgyár. Piszkét 1950-ben csatolták Lábatlanhoz. 1984-től 1988-ig Esztergom vonzáskörzetéhez tartozott. Lakó- inak száma 1990-ben 5690 fő volt, területe 2635 ha.

NÉPRAJZ

A földrajzi nevek egyrészt a község ipari létesítményeihez kötődnek Vaskapu, Cementgyár Rongygyár (a tulajdonos neve neve Rohn volt), másrészt a történeti múlthoz (Klastromkertek, Apácakert és Klastromdűlő) kötődnek. Cigány lakosságára utal a Lábatlani Harlem és a Cigány-gödör falurész.

KATOLIKUS, REFORMÁTUS EGYHÁZ

Az 1400-ban említett Szent Mihály-kápolnának István pap volt az igazgatója. 1519-ben Bakócz Tamás érseknek is volt lábatlani birtoka. 1732-ben kevés volt a katolikus Lábatlanon. A 15. században épült templom ekkor a reformátusok birtokába került.

A katolikusok anyaegyháza 1732-től Nyergesújfalu, 1927-től pedig Piszke. 1720 körül a település határában állott a Visitatio-templom, melyet nagy számban kerestek fel zarándokok. E templom a 15. századból származó domonkos kolostor köveiből épült. E kolostor a törökidőkben erődített támaszpont volt, mely a harcok során elpusztult.

Mai temploma 1938-ban épült, utoljára 1978-ban újították fel. 1927-től Piszke filiája. Anyakönyveit 1927-ig Nyergesújfalun, azóta Piszkén vezetik. A református egyházról, a reformáció kezdetétől, 1550 tájáról őrzik az első feljegyzéseket. 1732-ben a falu lakóinak többsége református volt. Anyakönyveit 1713-tól őrzik. Az egyházközség irattára régi jegyzőkönyveket, protokollumokat őriz.

MŰEMLÉKEK

Műemlék jellegű épülete a sokszögű szentéllyel rendelkező, 15. századi eredetű, gótikus elemeket magában foglaló református templom, mely mai formáját erőteljes átalakítást követően 1894-ben nyerte el.

KÖZTÉRI ALKOTÁSOK

Rózsa Péter: Papíröntők. 1976 körül. - Hajdú László: Mozaikfal, Papírgyár. 1970.

ÍRÓK, KÖLTŐK

HALASI István (Lábatlan, 1822. február 7. - Pápa, 1894. december 1.

Költő, tankönyvíró, református népiskolai tanító

Losoncon kezdte tanulmányait. Eleinte a kisdedóvó kötötte le figyelmét, majd tanítói oklevelet szerzett. 1847-ben Budán német gyerekeket tanított magyar nyelvre. 1848-ban nemzetőr lett, majd a Közlöny szerkesztőségében kapott állást. A zaklatások elől szülőföldjére vonult vissza. Később a tanítást folytatta, írva olvasó módszerével a tanügyi bizottság előtt pályázott. Költeményt írt az Életképekbe (1846), a Hölgyfutárba pedig (1849 után) Komárom megyei tudósításokat.

Számos magyar nyelvű tankönyv szerzője. 1858-tól szerkesztette Pápán az Egyházmegyei Népiskolai Közlöny című folyóiratot.

BIBLIOGRÁFIA

ALBERT Andrea: Lábatlan község története 1945-1962. Esztergom, 1988. - Gépirat. - ET.

BALOGH László: Mondák, mesék, babonák, történetek és hiedelmek Lábatlan községből. Lábatlan, 1970. 91.1. - Gépirat. - TM.

BALOGH László: Adatok Lábatlan nagyközség felszabadulásának történetéhez. Lábatlan, 1975. 84.1. - Gépirat. - MK.

BALOGH László: Adatok a lábatlani református iskolának a mai 1. sz. Általános Iskola elődjének 18. századi történetéhez. Lábatlan, 1978. 21.1. - Gépirat. - TM.

BALOGH László: Cigány történetek, hiedelmek Lábatlan községből. Lábatlan, 1978. 43. 1. - Gépirat. - TM.

BALOGH László: Piszke és Lábatlan községek egyesítése következtében alakult Lábatlan nagyközség története. 1267-1949. Lábatlan, 1986. 217.1. - Gépirt. - TbM.

BALOGH László-TÖRÖK Gézáné: Iskolatörténet. Lábatlan 1877-1886. Lábatlan, 1978. 28.1. - Gépirat. - TM.

DELI Mária: Lábatlan, Vékonypapírgyár - 1971. (Szociográfia)— Új Forrás, 1971. 3. sz. 89-100.1.

HENTZ Lajos: Lakóhelyismereti pályamunka. (Lábatlan község története és néprajza.) Lábatlan, 1954. - Gépirat.-MK.

KÁDÁR Péter: Papírról-papírra. (Riport) = Új Forrás 1981. 3. sz. 54-60.1.

KÉNER Mária: Lábatlan óvodáinak története. Az 1-3-as sz. óvóda története. Lábatlan, 1975. - Gépirat. ET.

LÁBATLANI mesék, hiedelemmondák, babonás történetek. Lábatlani 1. sz. Ált. Iskola gyűjtése. Lábatlan 1966-1967. 41.1. - Gépirat. - TM.

LATORCAI Erzsébet: Lábatlan felszabadulásának története. Esztergom, 1980. - Gépirat. ET.

NÁDASI Lászlóné: Lábatlani népszokások, népélet. Lábatlan, é.n. - Gépirat. - BM.

RÁBL Tiborné: Lábatlan nagyközség gazdasági és kulturális fejlődése a felszabadulástól napjainkig. Lábatlan, 1976. illusztr. - Gépirat. - ET.

SARLÓS János: 100 éves a Cement- és Mészművek Lábatlani Gyára. Bp. 1968. Műszaki K. 48.1. Illusztr.

 

45. Lábatlan pecsétje. 1860.

 

PISZKE

Neve valószínűleg szláv eredetű (Pesek, Pijeske) ami homokot jelent és a Duna aranytartalmú homok- jával hozható kapcsolatba.

Okleveles említése 1300: Pyzke, 1332/1337: Pizke.

A középkori Piszke 1385-ben Lábatlani Henslini Pál birtoka volt. Birtokosai között találjuk 1452-ben Pyzkei Györgyöt, 1519-ben Bakócz Tamást, 1678-ban Nagybaráti Huszár Istvánt és 1691-ben a Sándor családot. A török időkben elpusztult. A középkori Piszke helyére a mai falurésztől délre fekvő Puszta Piszke határrész valamint templommaradványa utal. Lábatlan és Piszke a 17. század köpzepéig Esztergom vármegye része volt, majd Komárom megyéhez csatolták. Ebben jelentős szerepe lehetett a Komárom vármegyei tisztviselőket adó Nedeczky családnak. 1732-ben Elzászból, 1750-ben "Bajorhonból" németeket telepítettek ide. Az 1784-87-es népszámlálás adatai szerint főleg közbirtokosság, de Nedeczky Ferencnek, a későbbi alispánnak is vannak birtokai itt. 55 házban 90 család élt, népessége 363 fő volt. Közülük 92 zsellér. 1836-ban 1536 fő lakta. 1852-ben kapott önálló községi rangot. Szőlőművelés, "márványkő törése", mészégetés és mészkőkereskedés nyújt biztos anyagi alapot a lakosságnak. "Szőlei számosak" - és a neszmélyihez hasonló jó borokat teremnek már a 18. század végén, írja Fényes Elek.

Úgy tűnik, hogy a 18. és 19. században két Piszke volt: a kialakuló falu és Puszta Piszke. A dualizmus korában a vörös "márványkő ásása" a bányatulajdonos Gerenday család kezdeménye- zésére fellendült, ami a gazdasági és társadalmi élet gyors fejlődését eredményezte. Igen korán, 1870-ben alakult meg a szántóföldi termelést és 1884-ben az erdőgazdálkodást irányító helyi társaság. A Gerenday-arborétum már 1890-ben nagy hírű faiskolával bírt.

Piszkét 1876-ban Komárom megyéből visszacsatolták Esztergom megyéhez. 1903-ban római katolikus iskolája állami iskolává alakult át.

A századfordulón virágzó ipara volt. E korszakban a 300-400 m hosszú pisznicei bánya adta - számos más mellett, pl. Ördöggát - "a hazai legjobb márványanyagot... túlnyomóan vörösmárványt". Hajóállomásáról Németország, Svájc és Dánia felé is indultak szállítmányok. 1905-ben modern felszerelésű kőfa- ragó üzemet létesített Fellegi Antal. Miskolczi József gépészmérnök 1907-ben alapította "Terrenol" védjegyű azbeszt-cementgyárát (kiváló fal- és bútorburkolási anyag került ki innen). 1925-ben létesült a község papírgyártó üzeme.

Társadalmi életének aktivitását jelzi az 1868-ban bejegyzett piszke-karvai Olvasó kör, az 1926-ban megalakult Levente Egyesület, melyet 1927-ben követett a Piszkei Kereskedelmi Iparosok Ifjúsági Egylete, 1930-ban a Polgári Lövészegylet, az Önkéntes Fáklya Egyesület, 1935-ben a Piszkei Katolikus Iparosok Egyesülete és végül 1939-ben a Katholikus Leánykör.

Népkönyvtárát 1927-ben kapta a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtól. A II. világháború harcai 1945. március 26-án értek véget a község területén. 1950-ben közigazgatásilag Lábatlanhoz csatolták. Lakóinak száma 1970-ben 5567 fő volt. 1990-ben Lábatlannal együtt szerepel.

NÉPRAJZ

A földrajzi nevek egy része az ipari üzemek (pl. Kőfaragó, Új gyár), mások a régi tulajdonosok nevét (Tulasai vagy Sziklai-patak, Gerenday-kert, -arborétum) örökítették át. Egyes dűlőkhöz mondák kötődnek: a Bánomi dűlő a régi harcok azon embereire emlékeztet, akik megbánták, hogy arra mentek. A Stárzsahegy dűlőben állítólag 1809-ben, a francia háború idején őrök voltak felállítva. A Hajdútemető dűlőben temették el a hajdúkat, tartja a hagyomány. Nevezetes volt egykor az úgynevezett "fokhagymás búcsú", amelyet július 2-án tartottak. Ekkor a tataiak füzérekben, "fentőkben" árusították itt mázsaszám a fokhagymát.

KATOLIKUS EGYHÁZ, ZSIDÓ HITKÖZSÉG

Középkori templomának romjai a múlt században még láthatók voltak. Az 1332-1337. évi pápai tizedjegyzékben olvashatunk Piszkéről: plébánosát Lászlónak nevezi. A török után betelepült német lakosság először 1792-ben emelt templomot. Ennek helyére épült 1900-ban a mai szentegyház, mely 1930-ban lett plébánia. Előtte Nyerges filíája volt.

A II. világháború okozta károkat 1947-ben javították ki. 1970-ben és 1975-ben belső átalakítást végeztek. Az új plébániaépület 1977-ben épült. Anyakönyveket 1927-től találunk, előtte Nyergesújfalun anyakönyveztek. 1947-ben működő hitbuzgalmi egyesületek: Jézus Szíve Társulat, Hitterjesztés Művek, Szívgárda, Szív Testőrség. 1892-ben jegyezték be az izraelita hitközséget.

TERMÉSZETI ÉRTÉKEK

Nevezetességei és természeti értékei felhagyott kőbányai, a Nagy-Pisznice (544 m). Védett a Pisznice Denevér-barlangja, amely a Gerecse leghosszabb barlangjai közé tartozik (250 m).A Magas-Gerecse egyik legimpozánsabb mészkőrögének délnyugati oldalában, az évszázadok óta művelt jura kori mészkőbánya mellett nyílik. Folyosói, járatai vízszintes irányban terjednek ki. A régebbi járatok képződményben nem gazdagok, a hidrotermális oldásformák szépek, az új, alsóbb járatszakaszokban több helyen érdekesen színezett cseppkövek láthatók. A század elején guanót bányásztak itt.

BIBLIOGRÁFIA

VÍGH Gyula: A piszkei "Sárkánylyuk"-i kőfejtő egykori barlangjai. = Barlangkutatás, 1922-1925.1-4. évf. 30-31.1.

VOGH Viktor: A piszkei bryzoás márga faunája. Bp. 1910. Franklin ny. 176-204.1.

- Klny. a M. Kir. Földtani Intézet Évkönyve, 18. köt. 3.

 

46. Piszke pecsétje. 18-19. század

 

LEÁNYVÁR (LEINWAR)

Az összetétel előtagja a 17. században keletkezhetett, és a budai klarisszák klastromában élt apácákkal hozható kapcsolatba, míg az utótagot az Ulmodvár helynévből kölcsönözték. A helység határában lévő Kolostorhegyen hajdan apácakolostor, valamint egy Árpád-kori megerősített szálláshely: Valmot/Ulmod(vár) állt. (A 18. század elején még általános a falu Ulmodvár elnevezése.) Neve a cséviek szerint így magyarázható: Az országúton egy leány ment és valaki fölkiáltott: "leány, várj", így lett "Leányvár" a falu. Németül Leinwar.

Okleveles említése: 1270 ? 1297 Wolmoth.

Közelében, a Templom-hegy mögötti védett völgyben 1327-től létezett a királyi erdőőrök faluja, Aberth is. 1278 után a margitszigeti apácák kaptak itt birtokot. A Vaskapupusztától délre húzódó völgyben a rézkortól kezdve egymást követik a különböző népek (rómaiak, avarok, magyarok) településnyomai és tárgyi emlékei (földvár). A mai falu nyílt helyét a korábbi évszázadokban elkerülte az ember.

A középkorban Pilis vármegyéhez tartozott. Neve Walmód (Bolnuch, Wolmoth) volt - a Volmód nemzetségbeliek birtokának és földvárának neve után.

1570-ben az esztergomi szandzsák része, az adóösszeírásban Valmód néven említik, lakatlan falu mely átmenetileg Dorog pusztájává vált. Csak a 18. században népesült be újra, de nem az eredeti helyén. 1608-ban II. Mátyás adományaként a mai Leányvár területe a budai klarisszák birtokába került. 1732-ben a Sándor család a klarissza birtok bérlője. 1755 körül Grassalkovich Antal katolikus németeket telepített ide, ők kezdtek építkezni a mai falu helyén. Kezdetben egyházilag Doroghoz tartozott. 1782-től az új birtokos a Vallásalap lett, amelynek uradalmi és egyházi központja Csolnok volt.

Az 1784-87-es népszámlálás adatai szerint a Kamara tulajdona, 90 házban 110 család élt, népessége 500 fő volt; 1 polgár, 24 paraszt, ez utóbbi kettő 23 örököse és 87 zsellér élt itt. Hegyes-völgyes határa Vályi szerint "igen sekélyen terem", de szőlői jók. Híres boruk a 18. században Pozsony és Győr megyéig is eljutott. Iskolát a Vallásalap létesített és tartott fenn 1857-ig, majd 1904-ben épült fel a község kéttantermes iskolája.

Önálló vasútállomást 1895-ben kapott.

A 19. század végétől egyre többen dolgoznak a környékbeli bányákban. Az I. világháborúban elesettek emlékművét 1937-ben avatták fel. Említésre méltó a József főherceg 1908. április 21-i szerencsés kimenetelű balesete után állított emlékoszlop is. Társadalmi életének aktivitását jelzi az 1880-as években megalakult fúvószenekar, az 1925-ben létesült a Hitelszövetkezet s a Levente Egyesület. 1926-ban a "Falu" Országos Földműves Szövetség fiókja, 1929-ben az Önkéntes Tűzoltó Testület, 1930-ban a Polgári Lövészegylet, 1940-ben a Római Katholikus Agrár-ifjúsági Legényegylet, a Magyarországi Németek Szövetségének helyi csoportja és végül 1943-ban a Leány vári Osztatlan Közös Legelőkben Erdekelt Legeltetési Társulat jött létre. Az alapítás évének említése nélkül jelzik a levéltári források a helyi kultúrotthon működését is.

Munkalehetőséget jelentett az 1929-ben üzembe helyezett ásványőrlő mű a hozzácsatolt mészkemencével. A II. világháború harcai a településen 1945. március 22-én értek véget. Német anyanyelvű lakosságának 60 %-át 1945-1947-ben kitelepítették. Az 1950-es évektől kezdve ápolják a nemzetiségi kultúrát és nyelvet az óvodában, az iskolában és a felnőtt lakosság körében is.

Önálló termelőszövetkezetét a kesztölci kebelezte be. A híres kesztölci tapétaüzem a Leányvárhoz tartozó Vaskapupusztán létesült. 1984-től 1988-ig Dorog vonzáskörzetéhez tartozott. Lakossága 1990-ben 1544 fő volt, területe 725 ha.

NÉPRAJZ

A dűlőnevek természetesen kétnyelvűek. A belterületen a Baumschule (Faiskola) iskolai gyakorlókert volt. A Rét-dűlő (Slowakenwiese) Piliscsév szlovák nyelvű lakóira utal. A Vaskapupuszta ("Pussta") valaha az uradalmi major helye. A Hármashatár (Dreihotter aecker) Leányvár, Dág, Csolnok határának találkozási helye.

A legtöbb monda a Kolostorhegyhez kötődik.

KATOLIKUS EGYHÁZ

Csolnok filiájából 1803-ban lett önálló plébánia. Temploma 1823-ban (1806) épült. Anyakönyveit 1803-tól vezetik. 1947-ben működő hitbuzgalmi egyesületei: Jézus Szíve Társulat, Oltár Egylet, Egyházközségi Ifjúsági Énekkar, Szívgárda.

MŰEMLÉKEK

Műemlék jellegű épülete a klasszicista római katolikus templom, a keresztelőkút és az orgona.

KÉPZŐMŰVÉSZEK

TÍMÁR Zsuzsa 1951-ben született Esztergomban.

Népi iparművész, akinek kerámiái, használati tárgyai a mai kor igényét és a hagyományt művészi erővel ötvözik.

A Korondról Bajnára települt Katona István tanítványa. 1976 óta Leányváron él és dolgozik.

Irodalom:

Bodri Ferenc: Tímár Zsuzsa fazekas kiállítása. Katalógus. Tatabánya, 1981. ápr. 21-től. Kertvárosi Galéria. Tatabánya.

Koczogh Ákos: Beszélgetés Tímár Zsuzsával a fazekasmesterségről. Illusztr. (Riport) = Új Forrás, 1982. 1. sz. 83-88.1.

Rózsa András: Tímár Zsuzsa üzenetei. = Nők Lapja. 1987. 28. sz. 14-15.1.

Rózsa András: Asszony, aki agyagból alkot. = Pesti Hírlap. 1991. 36. sz. 11.1.

ÍRÓK, KÖLTŐK

SÁRÁNDI (Papp) József (Cserepes, 1945. március. 8.-)

Költő, író

Leányváron él. 1979-1984 között az Új Forrás főmunkatársa volt.

Művei:

Vándor az aszályban. Bp. 1973. - Tűzoltók napja. Bp. 1976. - A barbárság kora. Bp. 1980. - A teljesítmény gyönyöre. Bp. 1983. - Útszéli történetek. Bp. 1984. - Felelet a kérdezőnek. Bp. 1987. - Egy esélytelen magánszáma. Bp. 1989.

Irodalom:

Angyal János: Portrévázlat Sárándi Józsefről. = Új Forrás, 1973. 3. sz. 6-8.1.

Marafkó László: Költő, vállán a történelemmel. = Új Forrás, 1973. 2. sz. 134-135.1.

Reuter Lajos: Tűzoltók napja. Jegyzetek Sárándi József új kötetéről. = Új Forrás, 1976.2. sz. 136-137.1.

Kádár Péter: Sárándi József pörei. - Riport. = Új Forrás, 1980. 3. sz. 5-12.1.

Körmendy Zsuzsanna: A személyiség vesztőhelyein. - Jegyzetek Sárándi József verseiről. A Barbárság kora. = Új Forrás, 1980. 4. sz. 73-75.1.

Sándor György: Sárándi József: Útszéli történetek. = Új Forrás, 1984. 6. sz. 81-82.1.

Pomogáts Béla: Felelet a kérdezőnek. - Sárándi József versei. = Új Forrás, 1987. 6. sz. 76-77.1.

Monostori Imre: A felfokozott éntudat drámája. = Forrás, 1981.1. sz. 87-88.1.

Jobbágy Tihamér: "Kelet-európai pillanatkép" (kritika). = Művészeti Műhely 1990.1. sz. 48-50.

BIBLIOGRÁFIA

BALLA András: Kesztölci és leányvári sírkövek. (Fotó) = Új Forrás, 1979. 3. sz. 80.1..

BALOGH Béni: "Svábkérdés" Kitelepítés Leányváron. = Limes 1992.1. sz. 57-65.1.

GERSTNER Károly: Leányvár név- és településtörténete. = Új Forrás, 1979. 3. sz. 40-44.1.

GERSTNER Károly: A nyelvi egység fölbomlása és a kétnyelvűség foka Leányváron. = Új Forrás, 1976. 3. sz. 83-88.1.

KÁLMÁNFI Béla: A hajdani parasztsors és a régi bányászélet emlékei Esztergom környéke nemzetiségi népköltészetében. = Új Forrás, 1969. 3. sz. 63-70.1.

NAGYNÉ ENGLER Zsuzsa: A társadalmi nevelés színterei Leányváron. Esztergom, 1984. - Gépirat.

WAGENHOFFER, Johann: Csolnok, Leányvár, Máriahalom. In. Deutscher Kalender, 1975.

 

47. Leányvár pecsétje. 18-19. század

 

MÁRIAHALOM (KIRWA)

A község eredeti neve Kirva, mely valószínűleg a szláv krvu (görbe) szóból származik. A község neve helybeli elterjedéssel Kirval, ami a szomszédos Perbál áthallásából következhet.

Nevének eredetét két monda is magyarázza. Az egyik szerint a mai templom helyén elterülő erdőben valaha egy kápolna állott, így a Kirche (templom) és a Wald (erdő) szavak összekapcsolásával alakult ki a község Kirwal neve. A másik szerint a szomszédos erdőben talált romok egy téglájára írt Kriw szóból ered, amit a magyarok Kérvének, a "tótok" Kerwának, a németek Kirwalnak ejtettek. 1936-tól kezdődően viseli a Máriahalom nevet, melyben a Mária személynév a Mária-kultusszal, a halom főnév dimbes-dombos határával függhet össze.

Okleveles említése 1255: Kirua, 1262: Kerva, 1263/ 1270/ 1275: Keroa, 1271/72: Kerwa, 1273: Kerowa, 1312: Koma. Első pecsétjén a Kerwa névalak áll.

A községre vonatkozó legkorábbi írott adatunk az esztergomi keresztesek birtoklásáról szól, akik 1255-ben Simon szerviensnek szőlőt ajándékoznak Kirván. Területe a későbronzkortól - Ebbenhöch szerint már az újkőkor óta lakott. Római és középkori leletei az Esztergomi Vármúzeum állandó régészeti kiállítását gazdagítják. A középkori birtoka 1273-ban az óbudai klarisszák kezébe került. 1570-ben a török adóösszeírásokban lakott helyként szerepelt.

A 16. században Úny birtokosai szerezték meg (Nagy- és Kis-Kirvapuszta), akik még a 18. század elején "Kerváknak mind főggyét, réttyét és erdejét szabadossan" bírták. 1715-ben 11 szlovák háztartást írtak össze. Az apácák jogos tulajdonukat 1719-ben visszaperelték, és 1782-ig gazdálkodtak itt. II. József alatt vette át aVallásalap, amely 1906-ban magánszemélynek adta el. Későbbi tulajdonosáról, dr. Keresztesi Ödöntől kapta a Keresztesipuszta a nevét. 1785-1786-ban elsősorban Württemberg tartományból németeket telepítettek ide. Ezen időtől a kitelepítésig katolikus vallású németek lakták.

Az 1784-87-es népszámláláskor Csolnokkal együtt írták össze. Lakóinak száma 1836-ban 483 fő volt.

Iskolája 1786-ban nyílt meg, végleges épülete 1812-re készült el. 1904-ben bővült, 1939-ben nyerte el mai formáját.

A hagyomány szerint 1849-ben a Buda ostromára készülő Görgey csapatai átvonultak a községen. 1848 októberében Jellasicsot feltartóztatandó népfelkelést terveztek Kirva és Epöl község közötti gyülekezőhellyel.

1861-ben és 1876-ban a kirvaiak megvették a somodori határrészt. A XVIII. század elején ideérkező német lakosság a hagyomány szerint az erdőkből, nádasokból irtással nyerte a szőlő telepítésére alkalmas területeket. A filoxera pusztítása előtti időkben a híres kirvai fehér bor eljutott Pozsonyon át Bécsig, még az elemi iskolai tankönyv is említette. Emeletes présházai és a bálványos prések fejlett szőlő- és borkultúrájának bizonyítékai.

Jelentős volt gyümölcstermelése is. A körtét, almát, szilvát nagy, kerek kosarakba téve, kocsival vitték eladni Dorogra és Esztergomba. Más falvakból, pl. Pilisvörösvárról, Piliscsabáról, Óbudáról is jöttek ide felvásárolni a gyümölcsöt. Igen nagy mennyiséget aszaltak télire (körte, szilva, őszibarack). A kétemeletes présházak felső szintjét takarmányfélék és gabona tárolására használták, az almát és a körtét is itt tárolták a gabonafélék között.

A község 1871-1950-ig az únyi körjegyzőség tagja volt. A múlt században postája Dorog, a századfordulón Tinnye, 1947-től Úny, míg az 1960-as évek végétől helyben van.Vasútállomása Piliscsaba-Jászfalu 1895-től. 1950-ig csak gyalog vagy lovaskocsival lehetett megközelíteni a községet. A közös Úny-Kirvai Tűzoltótestület 1891-ben jött létre. 1895-ben állították föl a Kirva - Úny Községi Hitelszövetkezetet. 1920-ban létesült a Hangya Szövetkezet és a Temetkezési Egylet, melyet 1925-ben követett a Levente Egyesület, 1928-ban a "Falu" Országos Földműves Szövetség helyi fiókja, a Polgári Lövészegylet, 1940-ben pedig a Magyarországi Németek Szövetségének Máriahalmi helyi csoportja.

Az I. világháborúban elesettek emlékművét 1936-ban avatták fel. Az 1930-as években lakosságának 80 %-a még szőlő- és földműveléssel foglalkozott, másik része bányászatból élt. A II. világháború harcai 1944. december 25-étől 1945. március 23-áig tartottak a községben és határában. 1946. április 2-án kitelepítettek 640 főt, a lakosság 3/4 részét. 1950-ben megindult a rendszeres autóbusz-közlekedés Esztergomba, megalakult a Szabadság Tszcs, amely 1961-ben egyesül Únnyal, 1964-ben Sárisáppal (Új Élet MgTsz). 1953-ban fejlődésnek indult az 1948-ban államosított általános iskolában a német nemzetiségi oktatás és a nemzetiségi kultúra ápolása. Ez bizonnyal szerepet játszik abban, hogy az 1970-es évek végén lakosságának csaknem fele német nemzetiségűnek vallotta magát. 1950 és 1971 között önálló tanácsú község, 1971-től 1990-ig Dág Községi Közös Tanácsának tagja, 1990. január l-jétől újra önálló.

Napjainkban Máriahalom üdülőhelyi szerepe egyre inkább meghatározóvá válik. Lakóinak száma 1990-ben 559 fő volt, területe 1803 ha.

NÉPRAJZ

Földrajzi nevei kétnyelvűek (magyar, német). Idézik a történelmi múltat (Török-kút). Alt-Kirva-Ókirva (régészeti leletek helye). A paraszti gazdálkodásra utalnak: Csolnoker Aecker (még a betelepítés előtt a csolnokiak művelték), Trettplatz Aecker (Szérűk), Szőlő-hegy (ahova a 18. században az első szőlőket telepítették).

KATOLIKUS EGYHÁZ

1255-ben az esztergomi keresztesek birtoka volt. Az egyházi anyakönyveket 1785-1787 között Csabán és Csolnokon, 1787-1805 között Únyon - ekkor Kirva Úny filiája - vezették. Plébániája 1805-ben alakult, plébániaháza 1808-ban épült. Az 1831 -es kolerajárvány után a hívek felépítették a fazsindelyes Mária-káponát. A község területén két kápolnát találunk melyeket Sarlós Boldogasszony és Szent Vendel tiszteletére emelte.

1947-ben működő hitbuzgalmi egyesületei: Katolikus Egylet, Rózsafűzér Társulat, Hitterjesztési Mű- vek, Szívgárda, Oltár Egylet, Leányok Jézus Szíve Szövetsége.

MŰEMLÉKEK

Műemlék jellegű katolikus temploma 1821-1825 között épült a későbarokk jegyében. Barokk fő- és mellékoltára, szószéke 18. századi. Említést érdemelnek a Széchenyi utca 25., 28. és 65. sz. házai és a népi pincék. A volt Scháffer utóbb Kocsis-ház ajóbélletei népi iparművészeti alkotások. Védelmet érdemelne az Ó- és Középső temető valamint Scháffer Pál emeletes présháza. Ederle Ádám bálványos prése (1883) ma a Tatai Nemzetiségi Múzeum dísze.

BIBLIOGRÁFIA

HISTORIA Domus (egyházközség története). Máriahalom, Plébánia Hivatal. Az ún. "Zöldkönyv" őrzi a község gazdáinak jegyzékét a századfordulóról.

KÁLMÁNFI Béla: A hajdani parasztsors és a régi bányászélet emlékei Esztergom-környéke nemzetiségi népköltészetében. = Új Forrás, 1969. 3. sz. 63-73.1.

LOCHER János: Kirva község bírójának naplója, 1926. A gótbetűs német nyelvű kézirat a helyi História Domus és személyes visszaemlékezések alapján írja meg a község történetét krónikaszerűen.

MAROSI György: Szülőföldem múltjából. (Máriahalom) (Győr 195?) - Gépirat. - MK.

SCHILLING Rogerius: Zur Siedlungsgeschichte der Gemeinde Kirva. Mitteilungen Deutsch-Ungarische Heimatsblátter (DUHB). 1930. 3 Heft. 217.1.

WAGENHOFFER János: Szülőfalum, Máriahalom története. Máriahalom, 1958. - Kézirat.

WAGENHOFFER, Johann: Csolnok, Leányvár, Máriahalom. In: Deutscher Kalender, 1975. Bp.

WAGENHOFFER Vilmos: Kirvától Máriahalomig. Esztergom, 1984-1990. (Máriahalom község története) Németre ford. - Gépirat. A szerző tulajdona.

WAGENHOFFER Vilmos: Máriahalom - Kirva község a 19. században. Helye és szerepe szomszédai környezetében. Esztergom, 1986. 255.1. - Gépirat. - MK.

WAGENHOFFER Vilmos: Máriahalom (Kirva) község története a 18. században. Máriahalom, 1984. 129.1., illusztr. - Gépirat. - TbM.

WAGENHOFFER Vilmos: Népességcsere Máriahalmon 1945-1949 között. = Limes. 1992.1. sz. 84-111.1.

 

48. Máriahalom (Kva) pecsétje. 1796.

 

MOCSA

A név szláv eredetű személynévnek becéző képzővel ellátott származéka. A helyi hagyomány szerint a környékbeli mocsarakról nevezték el.

Okleveles előfordulása: 1237/1240: Macha, 1291: Mocha.

Az Árpádok korában királyi birtok volt, jövedelmét a királynék udvartartására rendelték. 1291-ben a királyné az esztergomi érseknek adományozta és mindvégig az érsekség tulajdonában maradt. Tárkány és Mocsa határában a 20. századig létezett egy Tömörd nevű falu. Tömörd neve az ótörök eredetű Tömör személynév -d képzős származéka. Okleveles említések: 1216: Temerd, 1237: Temurd. A középkorban népes falu volt. 1547-ben pusztították el a törökök. A pannonhalmi főapátság birtoka volt. 1785-ben 86 fő lakta, közülük 3 nemes, 16 zsellér. 1848-ban 132 lakóját vették számba. A19. század végétől bencés alapítású uradalmi elemi népiskola is működött a pusztán. Keserűvízforrásának vizét "Pannónia Keserűvíz" néven forgalmazták.

A törökök Mocsát már 1543-ban elpusztították. 1570-ben még lakatlan volt, de tíz év múlva 25 adófizetőt említenek. 1622-ben református magyarokkal népesült be. Az 1784-1787-es népszámlálás szerint 298 házban 511 család élt, népessége 2456 fő volt. 3 papot, 4 nemest, 1 tisztviselőt, 31 polgárt, 148 parasztot, az utóbbi kettő 52 örökösét és 339 zsellért írtak össze. 1848-ban 2677 lakója volt, ebből 1337 református, 1330 katolikus, 3 "görög óhitű", 7 zsidó vallású. A felsorolt adatok arról tanúskodnak, hogy e település nagy határa és ehhez mérten magas lélekszáma következtében nem a dunántúli, hanem a kisalföldi településtípust képviseli. Az úrbéri eljárás során évtizedekig tartó vita alakult ki a lakosság és az esztergomi érsekség között. 1860-ban több mint száz embert megbotoztak. Ez még az adott korszakban is kirívó közigazgatási eljárásnak minősült. Termékeny földjét népe szorgalmasan művelte. Szőlőt, cukorrépát termesztettek, birkát tartottak, fuvaroztak. A szarvasmarha mellett később lovat is tenyésztettek. Református és katolikus elemi népiskola egyaránt működött a faluban. Egyesületei közül az Iparosok Társkörét 1919-ben, a "Falu" Országos Gazdaszövetség helyi fiókját 1927-ben, a Stefánia Szövetség helyi fiókját és a Polgári Lövészegyletet 1930-ban, a "Honsz" helyi fiókját 1933-ban, a Gazdakört 1934-ben a Katolikus Leánykört 1937-ben jegyezték be. A harmincas években ismert volt a Községi Dalegyesület is. Népkönyvtárát 1936-ban kapta a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtól.

A második világháború harcai 1945. március 24-én értek véget a községben. A Mocsai Búzakalász Termelőszövetkezet 1959-ben alakult. 1984-től 1988-ig Komárom vonzáskörzetéhez tartozott. A település lakossága 1990-ben 2367 fő, területe 6760 hektár volt.

NÉPRAJZ

Pusztanevek őrzik a hajdani településszerkezet emlékeit: Boldogasszonypuszta (a prímáciai birtok központja volt). A község határában az 1920-as évek közepén végzett tagosítás és parcellázás után tizenhárom ún. farmtanya épült (Berczeli-, Bereznai-, Bondor-, Hartmann-, Hörömpüli-, Kiss-, Király-, Lunczer-, Roboz-, Semsei-, Varga-, és a két Karsai tanya).

KATOLIKUS, REFORMÁTUS EGYHÁZ

A plébánia 1700-ban létesült. Templomát Rózsafüzér királynéja tiszteleletére szentelték. Anyakönyveiket 1700-tól vezetik.

A református egyházközség a 17. században keletkezett. 1715-ben a prímás betiltotta a református istentiszteletet és egyházközségüket is feloszlatta. 1782-től működtek újra, 1783-ban templomot építettek. 1783-tól őrzik az anyakönyveket, jegyzőkönyveket és egyéb levéltári anyagokat az egyházközség irattárában. Kéziratos gyülekezettörténet is rendelkezésére áll a múltat kutatóknak.

Az egyházközségnek az elmúlt évszázadok során több temploma is volt. A jelenlegi 1952-1954 között épült. A tornyot 1968-ban emelték.

MŰEMLÉKEK

Műemlék jellegű római katolikus templomát a barokk jegyében építették 1758-ban. Bővítésére 1851-ben és 1903-ban került sor. Berendezése 18. századi barokk. A község területén álló Szentháromságszobor 1824-ben készült.

ÍRÓK, KÖLTŐK

HOLLÓ András (Mocsa, 1953. május 25. - 1992. szeptember 11.)

Költő

Középiskoláit Komáromban végezte, majd 1977-ben az ELTE Bölcsészettudományi Karának magyar-orosz szakán szerzett diplomát. Három évig Komáromban, egy évig Esztergomban tanított. Szellemi szabadfoglalkozásúként Mocsán élt.

Művei:

Holló András: Szándékaim és lehetőségeim. = Új Forrás, 1984. 2. sz. 5-6.1. - Préselt lepke. Bp. 1987. - Iszapfalvi legendák. Tatabánya, 1988. - Előszüret. Tatabánya, 1990. - A költészet másnapja. (Válogatás fiatal költők műveiből.) Bp. 1986.

Irodalom:

Marno János: Az idegen. = Mozgó Világ, 1983.11. sz. 34-40.1.

Fodor András: Bevezető a "Kötet nélkül" költőinek szerzői estjén. = Új Forrás, 1986. 3. sz. 25-31.1.

Vasadi Péter: "Másról van szó." Holló András költészetéről. = Új Forrás, 1987. 4. sz. 57-59.1.

Pécsi György: Holló András: Préselt lepke. = Új Forrás, 1987. 4. sz. 60.1.

Deák László: Behátrálás az irodalomba. = Alföld, 1987.12. sz. 104-111.1.

Jász Attila: Bizonytalan szorongás (Holló András halálhírére. = Művészeti Műhely, Tatabánya, 1992. 68.1.

NEVEZETES SZEMÉLYEK

BARBAY István (Mocsa, 1764. május 30. - Szend, 1838. febr. 10.)

író, jegyző

A gimnáziumot Komáromban és Tatán végezte. 1783-ban Banán majd Kocson volt iskolamester.

1790-ben Szendén jegyző lett. Szend történetével foglalkozott.

 

PERESZLÉNYI János (Ipoly-Pásztó, 1831. december 15. - Győr, 1894. január 12.)

Református lelkész, Császáron is tanított. 1861-től volt a mocsaiak lelkésze.

Művei:

Kazinczy Ferenc emléke Tatán (Komárom, 1864.) - Egyházi emlékbeszéd (Komárom, 1864.) - Kovács Pál 50 éves írói jubileumára (Komárom, 1877.)

BIBLIOGRÁFIA

GUTAI István: Mocsai mozaik. Fejezetek Mocsa község régebbi és újabb kori történetéből. 1209-1989. (Szerk.: Nóber Imre.) Mocsa, 1988.191.1., ülusztr.

KRÓNIKÁS lapok a mocsai Búzakalász Termelőszövetkezet életéből. 1959-1984. (Összeáll.: Nóber Imre.) Mocsa, 1984. 257.1. illusztr.

MOCSA község történetének felkutatása. Mocsa, 1959. 5.1. - Gépirat. - MK

SZÁNTÓ Ferenc: Pillanatfelvétel a szocialista demokrácia lakossági hátteréről. Egy közvéleménykutatás eredményei. = Új Forrás, 1973. 3. sz. 97-108.1.

 

49. Mocsa pecsétje. 18-19. század

 

MOGYORÓSBÁNYA

A Mogyorós helynév mogyoróbokrokkal benőtt területet jelent, a bánya utótag a bányászatra utal Okleveles említése: 1269: Munorod, Munoros, Monoros, 1277.: Moniorus, 1281: Monuros, 1356: Monyoros.

A középkori Mogyorós falu a mai templom körül helyezkedett el.

1570-től egységesen Mogyoros vagy Mogyorós.

Emberi település nyomai az őskortól megtalálható. Ezt biztonyítják a csiszolt kőeszközök, az Óhegy bronzkori földvára, római kori edények, avarkori leletek.

A középkorban királynéi birtok volt, melyet 1269-ben Mária királyné Benedek veszprémi ispánnak ajándákozott. Később 1283-ban a Zovárd nembéli Miklós tulajdonába került. 1307-ben a Zovárd nemzetségi birtokokat átmenetileg a Csákok bírják. Mellettük az óbudai apácák (klarisszák) is birtokjogot szereznek 1473-ban amit a rend 1782. évi feloszlatásáig tartottak a kezükben. Attól kezdődően egészen 1945-ig a földesúri jogokat a Vallásalap gyakorolta. Az uradalom központja Csolnok volt.

A törökök a környéket feldúlták, így 1570-ben lakatlan puszta lett, amit szomszédai bekebeleztek. Nem maradt örökké "üres falu", mint a szomszédos Pél. A 18. század elején az apácák "tótokat" és németeket telepítettek ide. 1907-től a község neve Mogyorósbánya, addig Mogyorós. 1720-ban főleg szlovák és német anyanyelvű családok éltek itt. Lakóinak száma 1732-ben 257 fő volt. A falu pecsétjében az elnevezésre utaló mogyoróbokor a 18. század elején jelent meg. Az 1784-87-es népszámlálás adatai szerint 70 házban 81 család élt, népessége 380 fő volt. Közülük paraszt 44, örököse 33, zsellér pedig 37 volt.

Barnakőszenet először 1819-ben tártak fel Szarkáson, ahol a kitermelés 1889-től vett lendületet. A 19. század derekán már működött bányakórháza. 1862-ben építtetett kastélyt Brzorár Rezső, a Felvidékről ideszármazott kisnemes, a híres szobrászművész, Bezerédi Gyula apja.

Mogyorós a megye egyik legkisebb határú községe volt. A lakosság nagy részének már a 20. század elejétől megélhetést jelentett a "koszán ásása", az Esztergomban is felhasznált "jó fazekasoknak való agyag föld" kibányászása és a mészkőfejtés. 1907-től neve: Mogyorósbánya. Az első világháborúban elesettek emlékművét 1935-ben emelték. Az 1930-as években már a bányászoknak is volt általában 2-3 hold földje, a hiányzó terményeket a földműves lakosságnál vállalt részesmunkával szerezték be.

Társadalmi életének aktivitására utal az 1927-ben bejegyzett Levente Egyesület, melyet 1930-ban követett a Polgári Lövészegylet, 1938-ban az Önkéntes Tűzoltótestület, és végül 1942-ben a Katolikus Leánykörök Szövetségének helyi csoportja. Levéltári források említést tesznek még a "Stefánia" Szövet- ségről is. 1928-ban épült a Magyar Túrista Egyesület Esztergomi Osztályának menedékháza, iskoláját az 1930-as években emelték.

1945. március 25-én értek véget a második világháború harcai a településen. Bányászközség jellege a szénbányászat visszafejlesztéséig megmaradt. Közigazgatási önállóságát 1971-ben vesztette el, ekkor lett Tát Nagyközségi Közös Tanács tagja, de az 1990. évi helyhatósági választások után visszaállt önkormányzata. Katolikus lakossága az újjátelepítés óta vegyes anyanyelvű maradt. 1978-ban lakóinak 13,2 %-a vallotta magát szlováknak.

A szlovák nemzetiségi kultúrát az asszonykórus és a fúvószenekar révén ápolják. 1984-től 1988-ig Esztergom vonzáskörzetéhez tartozott. Lakóinak száma 1990-ben 819 fő volt, területe 733 hektár.

NÉPRAJZ

Földrajzi nevei többnyire kétnyelvűek Szőlő-sor (Winohradek) Ábel völgye (Ábelova dolina). A nevek a gazdálkodásra (Káposztások, Szántók az almafánál - a hajdani sok almafa miatt), a bányászatra (Salak- hányó), a lakosság összetételére (Sváb utca a mai Petőfi S. u.) utalnak.

Á múlt században jellemzőek voltak a három és négyosztatú házak. A szabadkéményes konyhában hasáb alakú kenyérsütő kemence állt, amelynek felső részébe a szabadkémények megszűnése után hús füstölésére szolgáló részt, ún. "vindófnit" építettek. A szobában álló kemencét a konyhából fűtötték. A ház építőanyagát legtöbbször magából a telekből termelték ki. Eleinte rakott sárfal, majd vályogtágla volt a fő építőanyag. A szarufás tetőszerkezetet zsúppal fedték, de korábban a zsindely és a nád is előfordult.

Szép pincesorában állóhézagos faoromzatú, évszámmal ellátott, faajtós, emeletes, zsúpfedelű présházak is találhatók, melyek műemléki védelemre javasoltak.

A "Cservenyica" nevű falurészen "sárga földet" termeltek ki, amelyet a kemencék és a házak vakolásához használtak, de szállították ezt a táti pékek számára is kemencéik javításához. Feltételezhető, hogy innen bányászták régen a fazekasagyagot is.

KATOLIKUS EGYHÁZ

Az 1332-37. évi pápai tizedjegyzékben Miklós nevű papját említik. A veszprémi püspökség alá tartozó falunak ekkor már állt temploma. A török időkben a község plébániája megszűnt.

1701-ben Nyerges filiája volt. 1771-től Bajóthoz tartozott. 1914 és 1970 között Péliföldszentkereszt fiókegyháza, s csak 1970-től lett önálló plébánia. Anyakönyveit 1970-től vezetik.

MŰEMLÉKEK

Régi épületei közül a pestisjárvány emlékét őrző, 1755-ben a táti út mellett emelt hálaadó kápolna (ún. kolerakápolna) érdemel említést. Az 1862-ben Brzorár Rezső által építtetett romantikus stílusú úgynevezett Bezerédi kastélyt sajnos lebontották. Természeti értékei közül védettséget élvez a Kő-hegy barlangja.

KÉPZŐMŰVÉSZET

BEZERÉDI Gyula (Mogyorós, 1858. április 9. - Budapest 1925. június 31.) szobrászművész. 1873-tól a bécsi akadémián tanult. Főleg zsánerfigurákat, emlékműveket készített. Ő alkotta a budapesti Washington szobrot és megmintázta Tinódi Sebestyén alakját is. Az általános iskola 1990-ben felvette híres szülöttének nevét.

BIBLIOGRÁFIA

KÁLMÁNFI Béla: Népköltészeti emlékek és népdalok Esztergomban és környékén. = Új Forrás, 1973. 3. sz. 73-83.1.

KÖVECSES-VARGA Etelka: Mogyorósbánya népi építészete. In: Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok Közleményei. 4. Tata, 1991. 149-187.1.

 

50. Mogyorósbánya pecsétje.

 

NAGYIGMÁND

Nevét a német Wigman személynévből kapta. A Nagy - előtag Kisigmándtól különbözteti meg. Okleveles említése: 1233: Wygman, Huigman, 1234: Vigmam, 1236: Vigman, 1257: Wigman, 1270: Wygman, 1290: Wygmand, 1332: Vigman.

Igmánd az Árpád-korban az egyfalus kisnemesi Vigman - Igmánd - nemzetség tulajdona. 1332-ben Károly király Tamás csókakői várnagynak adományozta. 1400 körül a Zichyek tartottak igényt a falura. A 16. század elején a Hédervári családé. 1526-ban Bakith Pál és testvérei kapták királyi adományként. Néhány év múlva a szomszédos Csanak és Csicsó helységekkel együtt a törökök elpusztították. 1643-ban települt be református vallású magyarokkal. Ekkor Csáky László birtokaként a gesztesi várhoz tartozott. 1676-ban a Ghyczyek is birtokrészt szereztek. Bél Mátyás a megélhetés nehézségeiről ír: "A föld szűkének a következménye, hogy a lakosok kénytelenek Csanag és Csicsó pusztákat is művelni évi bérösszegért".

A 17. század végén a gesztesi uradalommal együtt az Esterházy család birtokába került. Az 1784-1787-es népszámlálás szerint 214 házban 304 család élt. A népesség 1382 fő volt. 20 nemest, 3 tisztviselőt, 12 polgárt, 111 parasztot, az utóbbi kettő 104 örökösét és 162 zsellért írtak össze. 1848-ban a lakosság száma 2306, ebből 615 katolikus, 12 ágostai evangélikus, 1632 református és 11 zsidó vallású volt.

1849. júliusában a császári csapatok elől Komáromba menekült Stetner Ignác református lelkész. Parókiáját a katonák feldúlták, börtönné alakították. Itt ülésezett Haynau haditörvényszéke, melynek ítélete nyomán 1849. július 12-én a parókia udvarán kivégezték a tatai születésű Mansbart Antal csákberényi plébánost és Szikszay János magyaralmási református lelkészt, mert kihirdették templomukban a debreceni kormány toborzó rendeletét és a Függetlenségi Nyilatkozatot. 1908-ban emlékoszlopot emeltek tiszteletükre a templom mellett.

1863-ban Schmidthauer Antal komáromi gyógyszerész rátalált a világhírű igándi keserűvíz első forrására. Fia, Schmidthauer Lajos tárta fel a forrás ereit. A falu lakói a 18. századtól kezdve kitűntek szorgalmukkal a lótenyésztés, a zöldség- és gyümölcstermesztés terén.

Katolikus és református népiskoláját az egyházak megalakulásakor hozták létre. Az első világháborúban 300-an vettek részt, a hősi halottak száma 96. Első gazdaköre - melynek elődje a helybéli Népkönyvtár Egyesület volt - 1904-ben alakult. Ezt követően aktivitását jelzi az 1926-ban jegyezték be a Levente Egyesületet, melyet 1930-ban a Polgári Lövészegylet, 1932-ben az Ipartestület, 1948-ban a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége helyi csoportja, 1949-ben a Nagyigmánd és Vidéke Vadásztársaság követett. Népkönyvtárát 1927-ben kapta a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumtól. 1928-tól működik Gazdasági Népháza, s a harmincas évektől ismert a Nagyigmándi Római Katolikus Énekkar is.

A második világháború harca 1945. március 26-án értek véget a településeken. 1971. április 15-én Kisigmánd és Csép csatlakozott Nagyigmándhoz, mellyel ettől kezdődően közös tanácsot alkotott. 1972-ben Nagyigmánd nagyközsége lett. 1984-től 1988-ig Komárom vonzáskörzetéhez tartozott. 1990-ben Kisigmánd és Csép ismét önállósult. Lakossága 1990-ben 3207 fő, területe 5139 hektár volt.

NÉPRAJZ

Földrajzi nevei őrzik az őt körülvevő egykori települések neveit: Csanakpuszta, Csicsó. Utalnak a régi birtokosokra: "Ghyczypuszta, Thalypuszta", Szijj-tagok (Szijj Bálintról elnevezve), Keserű-kutak. Az Ör- dög-tó és az Ördög-hegy nevéhez helyi monda is fűződik.

A községben gyakori volt az ollóágasos-szelemenes tető. A taréjszelement alul, a faltól egy méterrel beljebb a keresztgerendákba csapolt, felül a torokgerendával, másnéven kakasülővel megerősített három, néha több ollófa tartotta. Az egymástól 70-100 cm távolságra levő horogfákat az ágasfás-szelemenes tetőhöz hasonlóan rakták fel.

A ház mestergerendájába a szobaajtó felőli oldalra felvésték az építtető nevét és a ház építésének az évszámát Pl.: Papoi János Anno 1802. (Bálint Pál háza, Rákóczi u. 7.) A deszka oromfalu házakon előfordult, hogy az oromfalra tették a padlásajtót (Thalypuszta).

KATOLIKUS, REFORMÁTUS EGYHÁZ, ZSIDÓ HITKÖZSÉG

Esterházy József római katolikus plébániát állított fel. Ehhez tartoztak Tárkány, Bábolna, Ács, Kocs községek fiókegyházai. Anyakönyveit 1724-től vezetik.

A református egyház meglétéről 1670 óta vannak adataink. Anyakönyveit 1728-tól kezdődően őrzik. A reformátusok - az 1748-ban Esterházy József által a katolikusoknak adományozott templomuk - helyett új templomot emeltek, amelyet 1848-ban építettek át.

Az egyházközség irattárában régi jegyzőkönyvek, protokollumok, gazdag iratanyag segíti a helytörténeti kutatást. A lelkészlak falán emléktábla őrzi az 1849-ben itt kivégzettek emlékét. Anyakönyveit 1728-tól őrzik.

A Nagyigmándon élő zsidók az ácsi hitkösséghez tartoztak. Fiókhitközségük 1883-ban alakult meg, ebben az évben készült a Kellner és Bergl család által építtetett imaház is, mely 1901-ben került át a hitközség tulajdonába. A mintegy 80 főnyi zsidóság deportálást túlélt tagjai 1945 után nem tértek vissza a faluba.

MŰEMLÉKEK

A katolikus egyház barokk plébániaháza - melyet többször is átépítettek - Fellner Jakab tervei szerint készült 1749-ben. Ugyancsak ő tervezte az 1775-76-ban emelt római katolikus templom barokk épületét is, melynek rokokó mellékoltára és szószéke 18. századi.

Figyelemre méltó a műemlék jellegű, 1820 körül faragott Nepomuki Szent János szobor. Érdekessége, hogy a szokásostól eltérően Nepomuki Szent János ujjait a szájához emeli.

ÍRÓK, KÖLTŐK

HARSÁNYI Lajos (Nagyigmánd, 1883. szeptember 29. - Győr, 1985. október 3.)

író, költő, győri kanonok.

Győri székesegyházi hitszónok a Dunántúli Hírlap felelős szerkesztője. Misztikus belső világát, isten-kereső vívódásait szimbolikus költői képekkel fejezi ki. Sík Sándor mellett a katolikus költészet legihletettebb művelője. Versei több nyelven is megjelentek.

Művei:

Új vizeken. 1908. - Az életem muzsikája. 1909. - A Napkirály rokona. 1911. - Toronyzene. 1917. - A boldog költő. 1926. - Mi Cha Él. 1933. - Holdtölte. 1936. - Az elragadott herceg. 1930. - A nem porladó kezű király. 1934. - Hagia Sophia. 1913. - Válogatott költeményei Bp. 1935. - Égi és földi szerelem. Bp. 1940.

Irodalom:

Magasi Artúr: Harsányi Lajos. In: Esztergomi Szentbenedek-rend Katholikus Szent István Gimnázium.

1932/33. évi Értesítője. Esztergom, 1933. 7-28.1.

Bánhegyi Jób: Harsányi Lajos költészete. Bp. 1934.

Sík Sándor: Harsányi Lajos ajánlása. In. Kisfaludi Társaság Évlapjai. Bp. 1936.

NEVEZETES SZEMÉLYEK

KÁBIK J. Géza (Nagyigmánd, 1863. április 15. - ?) plébános, író, lapszerkesztő, plébános.

PÁPAI József (Nagyigmánd, 1873. július 1. - Debrecen, 1931. június 9.) nyelvész, egyetemi tanár. A finnugor népek kutatója, az MTA levelező tagja.

SZENTKÚTI KISS Károly (Pozba, 1841. október 18. - Nagyigmánd, 1928. január 22.) evangélikus lelkész Nagyigmándon 1888-tól. A Barsi református egyházmegyéről írt tanulmánykötetet. 1892-ben Komáromban megjelentette "Töredékek Nagy-Igmánd és vidéke múltjából" c. munkája Kéziratos munkáját. Az Országos Széchenyi Könyvtár kézirattárában őrzik kiadatlan művét, a Krónikát. (Adalékok a nagyigmándi református egyházközség történetéhez).

SZIJJ Bálint (Nagyigmánd, 1868. február 4. - ?) földműves származású kisgazda politikus. Elnöke is volt a pártnak. 1927-től örökös felsőházi tag.

THALY Ferenc (Jersey szigete, 1862. augusztus 5. - Budapest, 1929. június 19.) politikus, országgyűlési képviselő. Thaly Zsigmond fia. Pusztamihályon gazdálkodott. A felsőház alelnökének is megválasztották.

BIBLIOGRÁFIA

BALÁZS János-PAPP Endre-PAPP Endréné: Nagyigmánd története. Nagyigmánd, 1959. 41. - Gépirat. - MK

HARIS Sándor: A gyógynövénytermesztés hagyományai lakóhelyem környékén. Tata, é. n., 10.1. illusztr. - Gépirat.

GYÁSZLAPOK a magyar szabadságharc történetéből. Összeáll.: Boross Mihály. Székesfehérvár, é. n. Vörösmarty ny. 133.1.

HÉRICS Mária: Szülőfalum, Nagyigmánd gazdasági, társadalmi fejlődése a felszabadulástól napjainkig. Nagyigmánd, 1973. 22.1., illusztr. - Gépirat. - ET.

ILLÉS Éva: Téli foglalatoskodások Nagyigmándon. Komárom, 1983.12.1., illusztr. - Gépirat.

NAGY István: Házikönyvtárak Nagyigmándon. Vizsgálódás. Nagyigmánd, 1971.34.1., illusztr. - Gépirat. -MK.

NÓBER Imre: Együtt. Dokumentumok a Nagyigmándi Új Élet Termelőszövetkezet történetéből. Illusztr. = Új Forrás, 1972. 3. sz. 71-86.1.

NYÁRÁDINÉ BOJTOR Rozália: Nagyigmánd személynevei. (Kiad.: az ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége.) Bp., 1987.194.1. (Magyar névtani dolgozatok 65.)

SZANDI Anna: Lépésváltásban. (Kiad.: a Komárom Megyei Termelőszövetkezetek Szövetsége.) Komárom, 1978. 248., 32.1., illusztr. - A nagyigmándi Új Élet Tsz. jogelődje, a Thalypusztai Petőfi Tsz. története 1948-1978.

SZENTKUTI KISS Károly: Töredékek Nagyigmánd és vidéke múltjából. Komárom. 1892. Ziegler Károly ny. 116.1. - Mikrofilm. - MK.

VEREBÉLYI József: A nagyigmándi ásványvíz. Figyelmeztetés egy korunkban nem régen felfedezett és gyógyhasználatra ajánlott gyógyforrásra és készítményre. H. n., 1865. (?) 2.1.

VEREBÉLYI József: Die Nagy-Igmánder kohlensaure Bitterwasser-Quelle in Ungarn und deren pharmazeutische Produkte. Comorn, 1875. 8.1.

 

NAGYSÁP

Neve vitatott eredetű. Talán a sápad, sápaszt igéből vált tulajdonnévvé. Lehetséges, hogy a Sáp helynév a német eredetű magyar "sáf" dézsa, "sajtár" főnévből alakult. Á Nagy előtag megkülönbözteti Nagysápot a történelmi Őrisáptól. Pesty nevének eredetét így tudja: régen a helység vizes, tavas volt, - valóban tökéletes löszmedencében fekszik - ezért lett a neve Nagy Sár (utóbb Nagy Sáp). A helyi hagyomány szerint a zsellérektől sok adót, nagy sápot szedtek.

Okleveles említése: 1181: Sapy, 1262: Sap, 1276: Saap-Sap, 1340:Sap.

A királyi és hercegi birtokként emlegetett Ursápot (Wrsaap) már 1193-ban említi oklevél.

Az őskortól az Árpád-kor végéig tartó időkből 24 helyen kerültek elő emberi település nyomai. Kiemelkedőek az őskori, a római kori, az Árpád-kori leletek (földvár és templomrom a Gedáshegyen). A Gedáshegy északi dombhátán fekvő mai "Kurtaszeg" a középkori Sáp falu helye, melyet 1248-ban említenek, mint a Baar-Kaan nemzetség birtokát. A török korban elpusztult, majd 1696-ban Sándor Menyhért alispáné lett. Lakossága 1715-ben még színtiszta magyar. A Rákóczi-szabadságharc alatt sokat szenvedtek a rá- coktól.

1732-ben már volt római katolikus iskolamesterük. A reformátusok iskolája 1777-ben készült el. 19. századi iratanyagát a Komárom-Esztergom Megyei Levéltár őrzi. Az 1784-87-es népszámlálás adatai szerint Sándor Antal báró birtoka. 134 házban 190 család élt, népessége 890 fő volt. 1 papot, 1 polgárt, 64 parasztot, utóbbi kettő 66 örökösét és 106 zsellért írtak össze. A 18. század végén jelentős összetűzésre került sor a Sándor-uradalom és a nagysápi jobbágyok között. A földművelő lakosság jövedelmét már a 18. század derekától új szőlőhegyén ("Román") termő jó fehér, s veres borból származtatta, mert e borokat a komáromi, győri és pozsonyi borkereskedők "szoktak elhordani".

1924-ben jelentős földosztásra került sor. A község határának csaknem fele azonban a Sándor-Metternich családé maradt az 1930-as évekig. Az uradalmi birtokon kívül több mint 300 törpe- és kisbirtokos gazdálkodott fekete agyagos földjein. A 20. század első gazdasági szervezetei közül a Legeltetési Társulat emelhető ki. Volt 50 kötetes népkönyvtára és egyházi egyesülete is. 1927-ben jegyezték be Önkéntes Tűzoltó Egyesületét, 1929-ben Polgári Lövészegyletét, 1930-ban pedig a Gazdakört. Az 1930-as években egy-egy felekezeti iskolája volt. Ekkor már egyre többen keresték kenyerüket a bányánál.

Nagysápon 1945. március 22-én értek véget a második világháború harcai. 1950-ben alakult meg a Búzakalász Mgtsz. Ez utóbb beleolvadt a tokodi tsz-be. Az első és a második világháborúban elesettek emlékművét 1990-ben avatták. 1984-től 1988-ig Dorog vonzáskörzetéhez tartozott. Lakóinak száma 1990-ben 1518 fő volt, területe 2462 hektár.

NÉPRAJZ

A község dűlőnevei utalnak a történeti időkre - a rómaiakra (Romma), a régi templom helyére (Templom-alja kertek - 1889-ig itt állt a katolikus templom), a gazdálkodó ember mindennapi életére (Kenderes, Vágások, Malomtó, Sár-köz). KATOLIKUS, REFORMÁTUS EGYHÁZ A község plébániája középkori eredetű, 1332-37 között Kelemen a plébános. Szent Márton tiszteletére szentelt templomának romjait 1701-ben említik.

Katolikus templomát 1732-ben kezdte építtetni Sándor Mihály. Ez 1887-ben leégett. A ma álló templom 1890-ben készült el. Az egyházközség 1923-ig Bajna filiája volt. Anyakönyveit 1923-tól helyben vezetik. 1947-ben működő hitbuzgalmi egyesületei: Rózsafűzér Társulat, Szívgárda, Kalász, Oltár Egylet, Credo Egyesület. A református egyházközség 16-17. századi eredetű. A szájhagyomány szerint az ellenreformáció idején magánházaknál gyűltek össze imádkozni, bibliát olvasni. A türelmi rendeletet követően szerveződött újra az egyház. 1783-tól vannak meg anyakönyvei, régi jegyzőkönyvekkel, iratokkal együtt. A zsindelytetős református templom 1777-ben készült el. Műemléke nincs. Figyelmet érdemlő épülete a Reviczky u. 37. szám alatti lakóház és a Petőfi S. u. 6. szám alatti pajta.

 

52. Nagysáp pecsétje. 1748.

 

NASZÁLY

A falu neve a szláv Nosál személynévből keletkezett magyar névadással. A Naszály név első előfordulásáról a 11. századból vannak adataink. Ekkor egy Nógrád megyei helység viselte azt. Okleveles említése: 1269: Keurus, 1284: Nostan (Noscan).

1628-ban és 1703 körül Naszal néven említik.

A területről Fényes Elek azt írta, hogy kis szőlőhegye van: a grébicsi és a billegi határszélen a Grébicsi-hegy, valamint rétje, a Vörös-Nadrág. Szántóföldjei szárazak. Bél Mátyás leírásából tudjuk, hogy a falu magaslaton épült, a Zúgó-patakon malmai vannak, ezek közül egy gabonaőrlő, a többi ványoló. A török időben a falu elpusztult, az 1643. évi összeíráskor azonban már Noszály néven szerepelt, és gróf Zichy Ferenc volt a birtokosa. 1645 körül a községbe nagyobb számban költöztek református magyarok.

A 17-18. században a Bécsbe irányuló marhakereskedelem miatt a törököktől elpusztított középkori települések (Ladamér, Boldog-asszony) nagyobb részét pusztaként használták. Birtokosai között találjuk 1700-ban Pechy Menyhértet, 3 évvel később Krapf Ferenc Józsefet, majd 1727-től Esterházy Józsefet. 1768-as urbáriumban 65 jobbágy és 3 házas zsellér szerepel, de mellettük viszonylag jelentős számban éltek itt szegény nemesek is.

Eszterházynak a Naszályhoz tartozó Grébicsen szeszgyára volt. Az első világháborúban elesetteknek 1920-ban állítottak emlékművet. Társadalmi életének szerveződését jelzi az 1925-ben bejegyzett Levente Egyesület, melyet 1930-ban a Polgári Lövészegylet, 1933-ban a Gazdakör, 1935-ben a "falu" Magyar Gazda és Földművesszövetség helyi csoportja követett, Önkéntes Tűzoltó Testületére - mely 1956-ban alakult újjá - évszám nélkül utalnak a levéltári források.

A második világháború harcai 1945. március 20-án értek véget a településen. Termelőszövetkezete 1959 elején alakult Dunavölgye néven a Dunaalmási Dózsa és a Grébics-pusztai Új élet egyesüléséből. 1975-től 1988-ig Tata vonzáskörzetéhez tartozott. Lakóinak száma 1990-ben 2271 fő, területe 3029 ha volt.

NÉPRAJZ

Földrajzi nevei az elpusztult települések emlékét (Almás-puszta), valamint a helyi gazdálkodás em- lékeit (Disznódelelő, Nagy-rét, Bikaréti-tábla) őrzik.

KATOLIKUS, REFORMÁTUS EGYHÁZ

A faluhoz tartozó Billegpusztán jobbára katolikusok éltek. Ez, Csatkához hasonlóan búcsújáró hely volt. Naszály katolikus temploma 1948-ban épült, Krisztus Király tiszteletére szentelték. A református egyházközség létéről az 1600-as évek második felétől vannak adataink, első ismert lelkésze Keresztes Márton (1675-1689) volt. 1713-tól őrzik az anyakönyveket, jegyzőkönyveket, irattári anyagokat a lelkészi hivatalban. Az 1787-ben emelt templom a népi barokk egyszerű alkotása. 1859-ben történt restaurálása után nyerte el mai formáját. A templom előtti kis kertben mind az első, mind a második világháború áldozatainak emlékművet állítottak.

MŰEMLÉKEK

Műemlék jellegű az 1765-ben készített barokk temetőkereszt, a malomudvar téglahidja és a vízimalom, Billegpusztán a 18. századi volt Esterházy-kuria barokk tömbje, Friedrich Jakab 1802-ből származó sír- keresztje és a 19. századi klasszicista sírkövek.

NEVEZETES SZEMÉLYISÉG

ANGYALFFY Mátyás András (Naszály, 1776. február 5. - Pozsony, 1839.)

tanár, mezőgazdasági szakíró, újságíró. A MTA levelező tagja.

A helyi általános iskola 1989 óta viseli nevét.

Kubina Lajosné: Angyalffy Mátyás András. In: Komárom-Esztergom Megyei Honismereti Füzetek. 199.1. Tatabánya, 1992. 45-56.1., illusztr.

BIBLIOGRÁFIA

"ERŐS várunk nekünk az Isten." Naszály egyháztörténete. Gyűjtötte és összeáll.: Timár Ágnes. Naszály, 1993. 92.1. illusztr.

KUBINA Lajosné: A naszályi malom története. 1639-1890. In: Komárom-Esztergom Megyei Honismereti Füzet, 1989-1990. Tatabánya, 46-50.1.

SÜVEG Zoltán: Földközelben Naszályon. "Naszályi mesék naszályi szemmel." (Kiad.: a Naszály Községi Tanács és a Duna völgye MgTsz. [Naszály.] (1990.) 99.1., illusztr.

- Függelékben: Levéltári másolatok 1771-1945-ig terjedő időszakon belül gr. Esterházy-uradalom iratairól. 104.1.

SÜVEG Zoltán: "Szolgamultra szabadságra" és a naszályi fiatalok. Dokumentum másolat. Naszály, 1984. 28. l.-TbM

 

53. Naszály pecsétje. 1808.

 

NESZMELY

A falu neve szláv személynévből alakulhatott magyar névadással. A szó jelentése: "az, aki nem bátor, aki félénk".

Már a vaskorban lakott hely volt, számos lelet tanúskodik erről. Leggazdagabb leletanyaga azonban a római korból maradt ránk.

Okleveles említése: 1237/1240: Nezmel, 1341: Neszmel, 1342: Nesmel. 1341-ben Miklós comes birtoka volt. 1359-ben a neszmélyi Hanczkó családé, majd 1422 körül a komáromi várbirtok részévé vált.

1364-ben oppidium (város). Ebben az időben Hosszúfalu, illetve Langendorf néven ismert. 1471-ben latin néven, Longa villa-ként említik.

1347-től Neszmély két évszázadig vámhely volt.

Mátyás királytól 1471-ben mezővárosi kiváltságot kapott, melyet egy 1505-ben kelt oklevél megerősített. E jellegét a középkor végéig megtartotta. A török hódoltság idejében a falu lakott hely, de 1556 és 1622 között mindössze 1-2 házzal írták össze. Valamennyi forrás megemlíti, hogy 1439. október 27-én Nesz- mélyen halt meg Albert magyar király. Halálának körülményeiről olvasható az is, hogy már betegen indult Bécsbe, és útközben Neszmélyen érte a halál.

Fényes Elek geográfiai szótárában részletes leírást ad a tájról, miszerint hegyes-völgyes a terület, a falu a Dunára terjeszkedő lankán fekszik. Többnyire agyaggal kevert homok a földje, jó a termése rozsból, zabból. Legelője gyenge, az állattenyésztéssel nem igen dicsekedhetnek. Fő kincse a bora, bár a legnagyobb szorgalom mellett is kevés terem. Neszmély bora a rajnai borokhoz hasonlóan 7-8 év alatt érik be. Református település, 1755-ben 1040 református, 217 katolikus és 6 zsidó lakta. Az 1784-87-es nép- számlálás szerint Zichy Miklós gróf birtoka. 189 házban 278 család élt, népessége 1250 fő volt. 1 papot, 23 nemest, 1 polgárt, 94 parasztot, utóbbi kettő 88 örökösét és 163 zsellért írtak össze. A18. század végén a református magyar jobbágyok mellett egyre több nemes élt a faluban. Számuk 1831-ben elérte a 96-ot. A község mögötti várhegyen a hagyomány szerint apácakolostor volt, amelyet a törökök feldúltak. A helység pecsétnyomóján a felirat 1710-ben: "Sigilium civitatis nostrae Neszmely". A település hírneve valamennyi forrás szerint a borához kötődik. Ez olykor komoly feszültséget is okozott. 1850. október 2-án a község parasztjai megtámadták a bordézsma beszedőit. Az első világháborúban 200-an vettek részt, 51-en haltak hősi halált. Jelentősebb ipari létesítménye az 1922-ben Hacker Ödön által alapított cserép- és téglagyár, mely átlagosan 70-80 munkást foglalkoztatott.

Első egyesületét, a Levente Egyesületet 1925-ben jegyezték be. Ezt követte 1930-ban a Polgári Lövészegylet, majd 1933-ban a Gazdakör. Népkönyvtárát 1927-ben kapta a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtól. A településen a második világháború harcai 1945. március 21-én értek véget. Neszmély 1977-ben Dunaalmással egyesült Almásneszmély néven.

1975-től 1988-ig Tata városkörnyéki települése volt.

A két település 1991-ben szétvált.

Lakóinak száma 1990-ben 3026 fő volt (Dunaalmással együtt), területe 2777 hektár.

NÉPRAJZ

Földrajzi nevei főként a község történetére utalnak, pl. Pörös, Pörösi út (ez a terület per útján került - Süttő községtől - a neszmélyiek birtokába). Az Akasztó-hegyen - a népmonda szerint - a Mátyás királyt megzsaroló révészt akasztották fel; a Király-kút vizéből Albert király ivott. A község szélén löszfalba vájva egymástól 10-15 méterre sorakoznak a bor tárolására használt lyuk- pincék. Jelentékeny paraszti szőlőkultúrája alapján a történelmi borvidékek közé tartozott.

KATOLIKUS, REFORMÁTUS EGYHÁZ

A katolikusok kis létszámuk miatt Dunaalmáshoz tartoztak. Templomot 1894-ben emeltek. Anyakönyveit 1715 óta Dunaalmáson vezetik. A református egyházközség meglétére 1570-es adat utal először. 1774 óta őrzi anyakönyveit.

MŰEMLÉKEK

Műemléke a 15. századi eredetű, gótikus elemeket magában foglaló református templom, amelyet a 18. században barokk stílusban építettek át.

Műemlék jellegű a 15. századi úgynevezett Király-kút, valamint az akasztó-hegyi 15. századi várrom, mely ma már alig ismerhető fel.

KÉPZŐMŰVÉSZET

SZENTESSY László grafikusművész

1938-ban született Esztergomban. 1966-tól 1993-ig Neszmélyen, azóta Tatán él és dolgozik, rajzpedagógus.

Irodalom:

Bodri Ferenc: Szentessy László. = Jelenkor, 1968. 7-8. sz.

Kaposi Endre: Szentessy László. = Új Forrás, 1975.1. sz. 117-118.1.

Nagy Lajos E.: "... be nagy mán." - Szentessy László grafikái a tatai várban. = Új Forrás, 1988. 6. sz. 66-69.1.

Schenk Lea: Vizuális Carmina Burana. Szentessy László tollrajz-sorozata a tatabányai Kernstok Teremben. = Új Forrás, 1981. 3. sz. 76-78.1.

Wehner Tibor: A múlt igézetében. Barcsay Tibor és Szentessy László művészete. = Új Forrás, 1984. 5. sz. 70-74.1. Illusztr.

ÍRÓK, KÖLTŐK

FEKETE János (Kápolnásnyék, 1817. december 11. - Székesfehérvár, 1877. április 3.)

Költő, író, főjegyző, levéltáros

Gyönkön, Kecskeméten és Pápán tanult. 1839 és 1841 között Neszmélyen élt. 1843-ban ügyvédi vizsgát tett. 1843 és 1848 között ügyvéd volt Székesfehérváron. Világos után bujdosnia kellett. 1861-től a vármegye főjegyzője, majd levéltárosa lett. A korabeli lapokban számos humoros, népies hangú, továbbá egy népoktató jellegű nagyobb verses írása jelent meg. Munkatársa volt a Pesti Divatlapnak.

Műve:

Életiskola a magyar nép számára. Pest. 1858.

 

TAKÁCS Ádám (Neszmély, ? - Gyón, 1797. április 16.)

Prédikátor., egyházi író.

Művei:

A keresztyéni inneplésről. Vác. 1782. - Feleségének halálán. Vác, 1786. - Azokkal való vetélkedés. Pest, 1784. - Olyan édes anyának, h.n. 1788. - Halotti huszonöt prédikációk. Pest, Pozsony, 1790-96. - Gottholdnak különb-különbféle dolgokról. Pozsony, 1796. - Nagy karácsonyi, prédikációk Pozsony, Pest, 1797.

TERMÉSZETI ÉRTÉKEK

A neszmélyi téglagyár és a süttői vasútállomás között található a lösz- és homokpusztai gyepmaradvány, számos növényfaj társulása. Jellemzőbb növényei a csenkesz, a homoki ternye, homoki gyopár, napvirág, homoki varjúháj és homoki szegfű.

BIBLIOGRÁFIA

FEYÉR Piroska: Szőlő- és borgazdaságunk történetének alapjai. Bp. 1970. Akad. K. 407.1. - Neszmélyi, Ászári, bársonyosi borvidék.

FÜLÖP Mihály: A császár bora. (Szerk.: Vass Mihály.) Tatabánya, 1986. 200.1., 10 t. - Komárom megye borvidékei. - Ászár, Neszmély, Bársonyos, Császár.

FÜLÖP Mihály: Az egykori Neszmélyi borvidék rekonstrukciója. Bp. 1970. 244. 1., illusztr. - Gépirat. Doktori értekezés. - MK.

GYÜSZI László: Mi csak prolik vagyunk. (Beszélgetések a neszmélyi téglagyárban.) = Új Forrás, 1981. 2. sz. 40-53.1.

KECSKEMÉTI Irma: A paraszti gazdálkodás szókincse Neszmélyen. (Szántás-vetés.) Neszmély, 1969. 7.1. - Autográfia. - TM.

LÁSZLÓ Endre, N.: Az Akasztófa-hegy. Komárom, 1979. 4.1. - Gépirat. - MK. - Mátyás királyról szóló monda, Dunaalmáson és Neszmélyen.

ORTUTAY András: Neszmély mezőváros oklevele. In.: Mátyás király és a vidéki Magyarország. (Kiad.: a Komárom-Esztergom Megyei Múzeumok igazgatósága.) 20-27.1. (Tudományos Füzetek 6.)

SPERL Vilmosné: Bepillantás Neszmély népi hagyományaiba és dallamvilágába. In: Komárom Megyei Honismereti Füzet, 1973. 2. sz. Tatabánya, 1974. (Soksz.) 25-168.1.

SPERL Vilmosné: Neszmély dallamvilága. Neszmély, 1968.137., illusztr., kotta mell. - Gépirat. - MK.

SPERL Zsuzsanna: Hogyan tükrözik lakóhelyemen található és a mindennapi életben használatos tárgyi és írásos emékek korunk társadalmi életét. - Neszmély község viszonylatában. Neszmély, 1971.29. 1. - Gépirat. - MK.

SZENTESSY László: Neszmély község monográfiája. Neszmély 1975. 62.1. - Gépirat.

SZENTESSY László: Neszmély község története. In: Tata Barátai Körének Tájékoztatója 3. (1981.) 165-178.1.

WEHNER Tibor: A neszmélyi református templom. = Új Forrás, 1976.1. sz. 167-168.1. Illusztr.

 

54. Neszmély pecsétje. 1710.

 

NYERGESÚJFALU

Nevének több változata maradt fenn. Mai alakja többszörös szóösszetétel eredménye. Előzményei: Nyergedszeg, Negedsceg. Az előtag a hegynyereg értelemben használt nyereg szó -d képzős származéka; a szeg házcsoportot, falurészt jelent. Az újfalu egy új településrész megjelölésére szolgál.

A török elleni felszabadító harcok után betelepült németek egyszerűen lefordították a falu nevét, s Neudorf néven maradt meg máig a köznyelvben.

Okleveles említése: 1283: Nergedscheg, 1280/1283: Wyfalu, 1285: Non a Villa, 1332: Nova-Villa.

1283-ban a Zovárd nembéli Miklós fiai, Csák és Zovárd birtokolták. Pusztamarót ekkor a Tardos nemzetség tulajdona volt. 1388-ban Zsigmond koronázási ajándékként az esztergomi érsekségnek adományozta, s ez az állapot fennált az 1945. évi földbirtokrendezésig. Kisebb-nagyobb megszakításokkal lakott hely volt. Ezt 28 régészeti lelőhelye is bizonyítja. Jelentősek az újkőkori, a hajdani római településnek és erődjének (Crumerum) tárgyi emlékei, valamint az Árpád-kori Újfalu maradványai. Az 1281-ben először említett Marót falu érseki vadászkastélyának leletei a mai Pusztamarót környékén - Nyergesujfalu határában - kerültek elő. E két falut a középkorban több földesúr, köztük az esztergomi érsek bírta. 1483-ban révet létesítettek a Dunán. S a század végén erődített hellyé vált. A török korban végig lakott hely. Dobozi Mihály tragédiája történelileg bizonyíthatóan Pusztamarót közelében zajlott le 1526-ban. A török elleni felszabadító harcok során elpusztult. 1696-ban lakatlan, romos helyként említik. Az 1700-as évek elején az esztergomi érsekség németeket telepített a környező falvakból beköltözött magyar lakosság közé.

Későbbi lendületes fejlődését jelzi, hogy a 17. században postaállomása és lóváltóhelye volt a Buda- Dorog-Dunaalmás-Bécs útvonalon. A "híres gyors kocsisok" 3 óra alatt repítették utasaikat Pestre. A település szerepet játszott a Rákóczi szabadságharc csatáiban is. A harcok során 1704-ben fogságba esett Bottyán Jánost nagy furfanggal szabadították ki a császáriak kezéből a helybéli parasztok. 1706-ban a Sánc-hegyen lévő őrséget kardélre hányták a császáriak. 1728-ban nagy tűzvész pusztított a községben. Lakóinak száma 1755-ben 907 fő volt. Az 1784-87-es népszámlálás adatai szerint tulajdonosa az esztergomi érsek volt. 198 házban 282 család élt, népessége 1279 fő. Közülük 1 pap volt 1 tisztviselő, 7 polgár, 103 paraszt, utóbbinak 78 örököse és 169 zsellér.

A 18. század végétől a község egészségügyét "Ispotály", illetve "szegényápolda" szolgálta. Az 1831. évi kolerajárvány Nyergesen igen sok áldozatot szedett. Nagy határának (7104 kh) csaknem felét az érseki uradalom foglalta el. Gyümölcsöse messze földön híres volt. Iskolát is tartott fenn Pusztamaróton. A vasút megépítéséig a lakosság fele fuvarozásból élt. Már jóval korábban "híressé tették" parasztpostásai, akik nyilván jó lovakat tartottak. A Duna közelsége valamint agyagásványai és a mészkő teremtették meg az iparosodás feltételeit. A megye egyik legnagyobb téglagyára, amely az "Egyesült tégla és cementgyár Rt." tulajdona volt, a századfordulón évente 12 millió téglát gyártott.

1868-ban Benkó Károly megalapította - a Márton-kúti agyagásványokra alapozva - a cementgyárat; Hatschek Lajos Eternitgyárat létesített 1902-ben.

Nyergesújfalun 1910-ben létesült a 8 tantermes állami elemi iskola. Az első világháborúban elesettek emlékműve a Kálvária dombon áll. Önkéntes Tűzoltó Egyesülete 1885-ben, Hangya Fogyasztási Szövetkezete 1905-ben alakult. Ezt követte 1911-ben a "Gondoskodás" Temetkezési Egylet, 1912-ben az Iparoskör (elnöke: Kernstok Károly), 1922-ben a Nyergesújfalu és Vidéke Ipartestület, 1926-ban a Levente Egyesület, 1933-ban a Kultúrkör, a Polgári Lövészegylet, 1944-ben az Eternit Önsegélyző, Önképző és Sport Egyesület, 1947-ben a Magyar Viscosa Rt. Munkás, Önképző és Sportegyesülete valamint a Nyergesújfalui Vadásztársaság.

Népkönyvtárát 1927-ben kapta a Vallás és Közoktatásügyi Minisztériumtól. A közművelődést szolgálta Munkásotthona. Szociális intézményei szintén jelentősek voltak. 1920-ban létesült és 1950-ig működött a Szalézi Intézet (és internátus) 1-5. osztályos gimnáziuma, valamint az 1934-től jegyzett római katolikus polgári leányiskola, két óvoda és iparostanonc iskola. A nagy létszámú gyári munkásság mellett a 30-as években 70 kisiparos, köztük több kőfaragó (pl. a Schulhof család) élt a községben. 1941-ben kezdett termelni a Magyar Viscosagyár, amely a hazai műszálgyártás központjává fejlődött. 1945. március 26-án értek véget a második világháború harcai a község területén. 1987-ben önálló zeneiskolája lett, s ekkor avatták fel a Nyergesi János emlékházat is. 1971-ben nagyközségi, majd 1989-től városi rangot kapott. 1984-től 1988-ig Esztergom vonzáskörzetéhez tartozott. Lakóinak száma 1990-ben 7815 fő, területe 3950 hektár volt.

NÉPRAJZ

A lakosság anyanyelvi összetétele szerint a belterületi részek és dűlőnevek kétnyelvűek (Kálvária-domb - Kalvarienberg). A belterület több elnevezése utal régi és új szerepére (Oncsa-telep, íjásztelep - nevezetesek voltak a nyergesi íjászok), a történeti múltra (Sánc-hegy) és a hozzákapcsolódó mondákra (Kecs- kekő-, Kádár-domb, a határában a Hajdúugrató és a Barát-kút).

KATOLIKUS EGYHÁZ

Plébániája középkori eredetű. Az 1332-37-es pápai tizedjegyzék szerint a veszprémi egyházmegye budai főespereséhez tartozott. Az 1647-ben elrendelt plébánia összeírás adatai szerint ekkor már az esztergomi főesperességhez került át.

1700 körül Péliföldszentkereszt, Lábatlan, Piszke, Mogyorós, Karva és Bajót anyaegyháza. Régi templomát rendbehozták. Ezt követően kétszer is leégett. Először Keresztély Ágost állíttatta helyre, majd amikor 1747-ben ismét a lángok martaléka lett, Mária Terézia szorgalmazta újjáépítését. így került kapuja fölé az 1770-es évszám és a királynő címere. Plébániaháza 1779-ben épült. Az új liturgikus teret 1976-ban alakították ki. A szalézi rend 1919-ben telepedett le Nyergesújfalun. Az angolkisasszonyok 1920-32 között, az Isteni Szeretet leányai pedig 1933-1950 között működtek a plébánián. A római katolikus iskola jeles tanáraként tanított itt 1903-1906 között Harmat Artúr zeneszerző. Anyakönyveit 1730-tól vezetik.

1947-ben működő hitbuzgalmi egyesületei: Credo Egyesület, Oltár Egylet, Mária Congregatio, Szívgárda.

MŰEMLÉKEK

Műemlék jellegű az 1770-1771-ben épült római katolikus barokk templom és 18. századi berendezése. A Sánchegyen 1730-ban (1739) épült barokk kápolna romjai, az 1823-ban készült kőkereszt valamint az 1779-1780-ból származó, 1835-ben átépített barokk stílusú római katolikus plébániaház.

KÉPZŐMŰVÉSZEK

KERNSTOK Károly festőművész

1873-ban született Budapesten, gyermekkorát Nyergesújfalun töltötte.

Később a helyi Iparos Kör elnökeként, a vármegyei törvényhatósági bizottság tagjaként vett részt a közéletben. 1919-ben képzőművészeti szabadiskolát alapított, melyet Kun Béla és Szamuely Tibor is meglátogatott, Ady Endre szintén több alkalommal volt vendége Kernstok Károlynak, aki a Tanácsköz- társaság ideje alatt kifejtett tevékenysége miatt néhány esztendei emigrációra kényszerült.

1940-ben bekövetkezett haláláig gyakran tért vissza Nyergesújfalura alkotni. A festészetet Párizsban és Münchenben tanulta.

Ma általános iskola őrzi nevét.

Dévényi Iván: Kernstok Károly. Bp. 1970. Corvina. 29. L, 7 t. (A művészet kiskönyvtára U. f. 55.)

Dévényi Iván: Kernstok-kiállítás Esztergomban. = Művészet, 1969. 4. sz. 38-39.1.

Horváth Béla: Kernstok, a demokratikus forradalmár. In: Esztergom Évlapjai 1960.105.1.

Horváth Béla: Kernstok Károly. Tb. 1993. 48.1. 32 t. illusztr.

Körmendi András: Kernstok Károly. (Kiad. Bisztrai Farkas Ferenc.) Bp. 1936. 30.1.

Ortutay András: Kernstok Károly politikai szerepe Nyergesújfalun 1918-19-ben. = Új Forrás, 1976. 1. sz. 77-78.1.

Passuth Krisztina: A Nyolcak festészete. Bp. 1967. Corvina.

 

LŐCSEI Krisztina: keramikus

1972-ben született Esztergomban. Mestere Tímár Zsuzsa volt.

 

NYERGESI István festőművész

1900-ban született Nyergesújfalun, 1989-ben bekövetkezett haláláig itt élt és dolgozott.

Bodri Ferenc: Nyergesi István 80 esztendeje. Pályakép. = Új Forrás, 1980. 4. sz. 35-38.1.

Bodri Ferenc: Nyergesi István "naiv" festő és szobrász. = Új Forrás, 1972. 3. sz. 103-104.1.

Bodri Ferenc: Nyergesi István 1900-1989. = Dolgozók Lapja, 1989. febr. 18.

 

NYERGESI János festőművész

1895-ben született Nyergesújfalun, 1982-ben bekövetkezett haláláig itt élt és dolgozott.

Dévényi Iván: Nyergesi János 75 éves. = Művészet, 1970. 4. sz. 30.1. Frank János: Nyergesi János. = Művészet, 1963. 5. sz. 43.1.

Rabinovszky Máriusz: Nyergesi tájképei. = Magyar Grafika, 1926. május-június 97-98.1.

Heitler László: Festő Nyergesújfalun: Nyergesi János. - Adatok és sejtések életéről és életművéről. = Új Forrás, 1981. 6. sz. 44-52.1.

Havasházi László: Arcképféle Nyergesi Jánosról. Illusztr. = Új Forrás, 1969. 1. sz. 61-68.1.

 

SZALAY Zoltán festőművész

1919-ben született Székesfehérvárott. 1945 és 1958 között Nyergesújfalun élt és dolgozott.

Dévényi Iván: Látogatás Szalay Zoltán festőművésznél. = Dolgozók Lapja, 1955. 99. sz. 4.1.

 

VECSÉSI Sándor festőművész

1930-ban született Nyergesújfalun. Budapesten él és dolgozik.

Losonci Miklós: Vecsési Sándor művészetének forrásai. = Új Forrás, 1976. 3. sz. 73-74.1. Fecske András: Gyermekkorról - festészetről. - Beszélgetés Vecsési Sándor festőművésszel. = Új Forrás, 1977.1. sz. 135-138.1.

Havas Valéria: Bevezető Vecsési Sándor festőművész gyűjteményes kiállításának katalógusába. (Buda- pest, 1987. Ernst Múzeum)

KÖZTÉRI ALKOTÁSOK

Fekete László: Térplasztika, Viscosa-lakótelep. - Millenniumi emlékmű 1896.

ÍRÓK, KÖLTŐK

JÓZSEF Attila (Budapest, 1905. április 11. -Balatonszárszó, 1937. december 3.)

Költő.

1919-ben Makay Ödön beiratta a szaléziánusok intézetébe. Rövid itt tartózkodása után - más vallású lévén - elhagyta a rendet.

 

MEISERMANN Ignác (Nyergesújfalu, 1835. október 11. -?)

Esperes, számos ima- és misekönyv szerzője volt a múlt században.

BIBLIOGRÁFIA

BENKŐ Géza: Településtörténet. Nyergesújfalu fejlődését befolyásoló történelmi múlt. Nyergesújfalu, 1989.

BRESTYÁNSZKY Ilona, R: Kernstok, Derkovits, Dési Huber. Bp. 1967. Képzőműv. Alap. 30.1. 18. mell. (Az én múzeumom 23.)

DÉVÉNYI Iván: Néhány adat Gross Arnoldról. = Új Forrás, 1977., 3. sz. 158-160.1.

KOVÁCS Lajos: Csak egy Viscosánk van. (Riport) = Új Forrás, 1981. 5. sz. 73-78.1. KOTTRA Mihály: Nyergesújfalu a történelem tükrében. (Kiad.: a Nagyközségi Tanács.) Nyergesújfalu, 1985. 74.1., 48 t., ülusztr.

ORTUTAY Andrásné: Nyergesújfalu a 18. század végén. Esztergom, 1990. 96.1. - Gépirat. - MK.

ORTUTAY Andrásné: Nyergesújfalu az 1784-87-es összeírás tükrében. = Limes 1991. 2. 90-106.1.

TÓTH Gábor: A mai Nyergesújfalu kialakulása. Nyergesújfalu, 1955. 47 1. 13 mell., ülusztr. -Gépirat. - MK

TÓTH Gábor: Telepítés Nyergesújfalun a 18. században. -Bibliogr. 74.1. = Új Forrás, 1970.2. sz. 57-66.1.

TÓTH Gábor: Vak Bottyán kiszabadítása Kucklánder fogságából. = Új Forrás, 1969. 3. sz. 71-74.1.

ZSILINSZKY József: Komárom-Nyergesújfalu ipari terület népessége. = Új Forrás, 1970. 2. sz. 73-82.1.

 

55. Nyergesújafalu pecsétje. 1748.

 

OROSZLÁNY

Neve a Vértesben és környékén birtokos Csák nemzetség címerállatát is jelölő oroszlán és a hegyi várak jelölésére is használt kő főnévnek az összetételéből keletkezett.

Okleveles említése 1289: Vruslanku, 1326: Orozlanku, Chet.

A Cset falu fölötti Oroszlánkő nevű várat a Csák nemzetségbeli Márk vagy atyja, Máté építtette, majd HL Endre 1295 után leromboltatta. Márk fiai - Péter és István - a falut Károly királynak adták. Egyes források szerint viszont Oláh Miklós 1536-ban még említette a várat, s ezt csak a következő évben pusztították el a faluval együtt a törökök. Bél Mátyás a települést Oroszlánykő néven említi, utal arra is, hogy régebben Oroszleánykának hívták, és mint a gesztesi uradalom faluja szerepelt. Ekkor a vár mindenfelől mély árokkal és sánccal volt körülvéve. Vérteskozma határában található romjait mára benőtte az erdő.

A falu a törökdúlás idején elpusztult, s 1701-ig néptelen maradt. Ekkor Esterházy Antal Pozsony, Nyitra, Trencsén megyéből evangélikus szlovákokat telepített a faluba, 4 évi adómentességet és szabad vallásgyakorlatot biztosítva nekik. 1715-ben 19 jobbágy és 12 zsellér, 1720-ban 24 jobbágycsalád élt a faluban. Az 1784-87-es népszámlálás adatai szerint Esterházy János birtoka. 199 házban 251 család élt. A lakossága ekkor 1434 fő volt. Közülük 115 paraszt, az utóbbi 106 örököse, 161 zsellér élt itt. 1818-ban 1764 fő, 1828-ban 1810 fő, 1836-ban 1601 fő lakta Oroszlányt. Közülük 1460 evangélikus, 40 református, 101 katolikus vallású volt. Az 1846-os adatok szerint 112 telkes jobbágy, 55 házas zsellér, 46 félházas zsellér és 85 házatlan zsellér élt itt.

A falu lakói mészégetéssel, szénégetéssel, hamuzsírfőzéssel és szekérfuvarozással foglalkoztak. Az Esterházy uradalomnak ekkoriban olajgyára volt itt- A 20. században Oroszlány fejlődését a szénbányászat határozta meg. Az első kutatófúrások 1915-ben kezdődtek el. A Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. és a Magyar Általános Kőszénbánya Rt. egyaránt törekedett a szénmedence szénkutatási és bányászati jogának megszerzésére. 1927-től kezdődően a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. elvonult a területről, s a MÁK Rt. egyedül folytatta a feltárást, melynek eredményeképpen 1929-ben megkötötte a községgel a bányászati szerződést. 1931-ben jelentős eocén kori szénvagyonra bukkantak. Az első segédaknák megnyitására 1937. december 4-én került sor.. A kitermelt szenet Tatabányára szállító drótkötélpálya 1941-ben épült meg.

1899-ben jegyezték be első egyesületét, az Oroszlány Községi Hitelszövetkezetet, mint az Országos Központi Hitelszövetkezet tagját, 1909-ben az Oroszlány és Vidéke Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetet (később az Oroszlányi Hangya Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezet), 1911-ben az Önkéntes Tűzoltó Testületet, 1912-ben a Gazda- és Olvasókört, 1913-ban a "Falu" Országos Földműves Szövetség helyi csoportját, 1925-ben a Levente Egyesületet, 1930-ban a Polgári Lövészegyletet, 1935-ben az Evangélikus Ifjúsági Egyesületet, 1937-ben a Magyar Bánya- és Kohómunkások Országos Szövetsége helyi csoportját, 1947-ben a Munkás és Torna Egyletet.

Népkönyvtárát 1937-ben kapta a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtól. A II. világháború harca 1945. március 17-én értek véget Oroszlányban. Az I. és a II. világháborúban elesettek emlékét az evangélikus templom falán emléktáblák őrzik. Az első TSz. 1949-ben alakult 12 családból, 20 taggal. A Jószerencsét TSz. 1959-ben jött létre. Ez 1976-ban egyesült a bokodi, a dadi, a kömlődi és a kecskédi termelőszövetkezetekkel Oroszlány és Vidéke Mg. Tsz. néven. Az egyesített gazdaság 7098 hektár területen gazdálkodott. A bányák államosítását követően újabb bányaüzemek létesültek, melynek következtében az ország egyik legkorszerűbb bányája lett az oroszlányi. Ekkor a Tatabányai Szénbányák Nemzeti Vállalathoz tartozott, s 1957-ben vált önállóvá. 1951-ben épült meg a Budapest - Hegyeshalom közötti vasútvonal Tatabánya - Oroszlány közötti szárnyvonala. A helyi autóbuszközlekedés 1958-ban indult meg.

A széntermelésre települt az Oroszlányi Hőerőmű, melynek építését 1958-ban kezdték meg. Első gyáregységét 1961-ben kapcsolták rá az országos hálózatra, a másodikat 1962-ben, a harmadikat egy évvel később, 1963-ban. Az 1954. február l-jén városi rangot kapó település életét kedvezőtlenül befolyásolta a szénbányászat visszafejlesztése. A foglalkoztatási gondok megoldása érdekében újabb ipari üzemeket telepítettek ide. 1971-ben a 19-es akna bezárását követően kezdődött meg például a Duna Cipőgyár Oroszlányi Telepének kiépítése. Néhány évvel később 1975-ben bezárt a 17-es akna is. Épületeibe a Kontakta Gyár oroszlányi egysége költözött. A település intézményeinek kiépülése 1945 nyarán indult meg a városiasodás jegyében. 1953-ban szakrendelő, 1960-ban ifjúsági ház, 1963-ban művelődési otthon, 1974-ben művelődési központ valamint könyvtár épült.

Az iskolahálózat fejlesztése 1947-ben kezdődött. 1950-ben a József Attila Általános Iskolát, 1958 januárjában az Arany János Általános Iskolát, a későbbiekben további két általános iskolát adtak át. 1953-ban kezdte meg működését az MTH iparitanuló iskola, és 1962-ben kezdődött meg a gimnáziumi oktatás a József Attila iskola termeiben, 1966-ban települt át új önálló épületébe. Lakóinak száma 1990-ben 21 053 fő, területe 7615 ha volt.

KATOLIKUS, EVANGÉLIKUS, REFORMÁTUS EGYHÁZ

A katolikusok kápolnájukat 1876-ban építették, Kecskéd filiájaként működtek. 1952-től plébánia. Anyakönyveit előtte Kecskéden, azóta helyben vezetik.

Az evangélikus egyházközség 1702-ben alakult. 1701-ben a gyülekezet templomot és iskolát épített. Első lelkészüknek Szampiás Sámuelt, tanítójuknak pedig Lehotczky Jánost hívták meg. II. József császár türelmi rendelete Oroszlányban is új lehetőségeket teremtett. 1777-ben iskolát, 1844-ben lelkészlakot emeltek. A régi iskolát 1858-ban újjáépítették. 1785-ben új templom építéséről határoztak. Olyan lelkesedéssel fogtak hozzá a munkához, hogy 1787. szeptember 16-án, a Szentháromság ünnepe utáni 15. vasárnapon felszentelhették a 800-900 gyülekezeti tag befogadására alkalmas épületet.

Ez a megye egyik legszebb evangélikus temploma. Értékes szószéke és oltára a majki kamalduli szerzetesrend lebontásra került kolostorából való. Filiái: Környe, Vértessomló, Várgesztes, Környebánya, Kecskéd.

A református gyülekezet 1933-1990 között Környével alkotott egyházközséget. A 20. századi bánya- művelés fellendülése idején indult meg a református lakosok beköltözése. 1929. advent 3. vasárnapjától csak bizonyos vasárnapokon, 1955 óta minden vasárnap tartanak istentiszteletet. Az egyházközség temploma 1983-1984-ben épült. Anyakönyveit 1990-ig Környén, azóta helyben vezetik.

MŰEMLÉKEK

Műemlék jellegű épülete az evangélikus templom és az 1977-ben megszüntetett 16. aknához tartozó építményekkel együtt látható Bányászati Múzeum.

KÉPZŐMŰVÉSZEK

ZÁMBÓ Kornél festőművész

1938-ban született Téten. 1962 és 1969 között Tatán dolgozott, 1969 óta Oroszlányban él és alkot. Borbély László: Bevezető Zámbó Kornél festőművész kiállításának katalógusába. (Tata, 1978. Kuny Domokos Múzeum)

Győry Csaba: Zámbó Kornél festőművész. = Új Forrás, 1974. 1. sz. 87-89.1.

Jenkei János: Az ember két lábra áll. Zámbó Kornél kiállítása. = Dolgozók Lapja, 1973. márc. 4., 5.1.

Losonci Miklós: Oroszlányi Munkásarcok Galériája. = Új Forrás, 1976.1. sz. 120-123.1.

 

MOLNÁR Mihályné naiv rajzoló

1901-ben született, Oroszlányban élt és dolgozott 1980 körül bekövetkezett haláláig.

Wehner Tibor: Szívből jövő látások. = Új Forrás, 1973. 2. sz. 91-92.1.

KÖZTÉRI ALKOTÁSOK:

Sóváry János: Bányásztanulók (1953.) - Krizsán János: Bányász (1956.) - Jálics Ernő: Vetkőző nő (1957.) - Lux Alice: Korsós nő (1958.) - Sóváry János: Leányka őzzel (1959.) - Lessenyei Márta: József Attila mellszobra (1961.) - Vígh Tamás: Fiú csikóval (1964.) - Kerényi Jenő: Olvasó lányok (1965.) - Vasas Károly: Bányászemlékmű (1976.) - Szabady Veronika: Nőalak (1976.) - Nagy Benedek: Bányászemlékmű (1985.) - Gáti Gábor: Az oroszlányi bányászat 50 éves jubileumára (1989.)

ÍRÓK, KÖLTŐK

KÓNYA Lajos

Lásd: Tatabánya

 

UHRINYI János (Gyula, 1942. május 27.-)

1961-ben segédvájári, 1966-ban mélyépítő technikusi oklevelet szerzett.

Volt vájár, aknász, rajzoló és technikus.

1976-ban - három hónapig - az oroszlányi bányában dolgozott. Ez ihlette Leszállás című novellagyűjteményét.

Művei:

Leszállás. (Elbeszélések). Bp. 1986. Szépirod. K. 136.1.

Irodalom:

Nagy Lajos, E.: A tehetség sújtólégrobbanása. = Új Forrás, 1987. 2. sz. 91-92.1.

Juhász Erzsébet, B.: = Kritika, 1987. 7. sz. 39-40.1.

Tarján Tamás: Könyvszemle. = Népszabadság, 1986. november 18., 7.1.

BIBLIOGRÁFIA

BÁNYÁSZATI Múzeum érem- és plakettgyűjteménye. Oroszlány. (Összeáll: Széles Lajosné.) Oroszlány, 1982. Oroszlányi Bányászati Múzeum. 44.1., illusztr.

BERÉNYI György: Kamaszváros. Bp. 1965. Kossuth K. 313.1., 8 t.

BOKROS Albert: 40 év piros-fehérben. Hajrá, OBSK! Bp. 1989. Mercurius. 147. L, illusztr. - Az Oroszlányi Bányász Sportklub története.

DANIS József: Szlovák tájház Oroszlányban. In: Komárom Megyei Néprajzi Füzetek 3. Tata, 1988.143- 144.1.

ÉVFORDULÓK. 1987. (Az Oroszlányi Helytörténeti Kör kiadványa.) Szerk.: Móczik Andrásné. Kiad. az Oroszlányi Városi Tanács VB. Városi Könyvtára.) Oroszlány, 1987. 51.1. Oroszlányi Helytörténeti Füzetek 1.

FÖLDI Józsefné: Köztéri alkotások, emléktáblák, gyűjtemények Oroszlányban. (Kiad. az Oroszlányi Városi Tanács V. B. Városi Könyvtára.) Oroszlány, 1989. 69.1., illusztr. Oroszlányi Helytörténeti Füzetek 3.

GOMBKÖTŐ Gábor: Vallomások Oroszlányról. = Új Forrás, 1974. 2. sz. 83-99.1.

GOMBKÖTŐ Gábor-HAVASHÁZI László: Város született. Riportkönyv Oroszlányról. (Fotók: Krasznai Oszkár. Kiad. az Oroszlányi Városi Tanács V. B.) Oroszlány, 1964. 232.1.

GONDA János: Oroszlány műemlékei és a bányaművelés. Oroszlány, 1973. 14.1. - Gépirat. - TM.

GYÜSZI László: Szabados Pál oroszlányi lelkész feljegyzései a jobbágyfelszabadításról. = Agrártörténeti Szemle, 1972. 3-4. sz.

GYÜSZI László: Az oroszlányi jobbágyok harca a földért a XIX. században. In: Komárom megyei Honismereti Füzet 1973. Tatabánya, 1974.11-60.1.

GYÜSZI László: Gazdasági és társadalmi változások Oroszlányon az 1848-as forradalom utáni évtizedekben. In: A Dunántúl Településtörténete 1848-1867. Székesfehérvár, MTA PAB-VEAB 1978.

GYÜSZI László: Oroszlánkő puszta benépesítése. - Részlet a szerző Oroszlány története c. monográfiájából. = Új Forrás, 1979. 3. sz. 33-39.1.

GYÜSZI László: Az oroszlányi parasztzendülés. = Új Forrás, 1980. 6. sz. 65-69.1.

GYÜSZI László: Gazdasági és társadalmi viszonyok Oroszlányban a jobbágyfelszabadítás után. In. A Dunántúl településtörténete. 1867-1900. Pécs, MTA PAB-VEAB. 1982.103-113.1.

GYÜSZI lászló: Tagosítás Oroszlány községben. (1928-1944) In: A Dunántúl Településtörténete V. 1900- 1944. Veszprém MTA PAB-VEAB. 1982. 91-101.1.

GYÜSZI László: Az oroszlányi pánszláv ügyről - Száz év távlatából. = Új Forrás, 1987. 5. sz. 55-62.1.

GYÜSZI László: Oroszlány a 18-19. században. (Kiad. az Oroszlányi Városi Tanács.) Oroszlány, 1988.1891.

HARASZTI Mihály: Kolónia, bányatelep, város. Városismereti séta Oroszlányban, térben és időben. Tata, 1986. 66.1. - Gépirat. - TM., MK.

HELYTÖRTÉNETI Olvasókönyv Oroszlány történetének tanumányozásához. (Szerk.: Földi Józsefné) Kiad. az: Oroszlányi Helytörténeti Kör és az Oroszlányi Polgármesteri Hivatal. Oroszlány, 1991.196. 1.1. köt. - Illusztr.

- A kezdetektől a 19. század végéig.

JAKAB Vilma: Oroszlány szénbányászatának gazdasági fejlődése felszabadulásunk után napjainkig. Oroszlány, 1974. 50.1., illusztr. - Gépirat. - ET.

KOVÁCS J.-REMÉNYI V.-VARG A A.: Bemutatjuk az Oroszlányi Szénbányákat. = Bányászati lapok, 1976. 9. sz.

MÚLTUNK 1988. (Az Oroszlányi Helytörténeti Kör kiadványa.) Szerk.: Móczik Andrásné. Kiad. az Oroszlányi Városi Tanács V. B. Oroszlány, 1989. 67.1. Oroszlányi Helytörténeti Füzetek 2.

MURA József: Oroszlány. (Fotók: Fehér István.) Tata, 1986. Komárom Megyei Idegenforgalmi Hivatal 65.1. - Városismertető.

MURA József: 50 éves az oroszlányi szénbányászat. (Fotók: Rimár Tibor. Kiad. az Oroszlányi Szénbányák Vállalat megbízásából a Komárom Megyei Lapkiadó Vállalat.) Tatabánya, 1978. 24. L, illusztr.

OROSZLÁNY és környéke bányászatának (Vértessomlö, Környe, Mór,Pusztavám) és Oroszlány városának eseménynaplója. (Összeáll.: Kőbányai Ferenc. Kiad. az Oroszlányi Szénbányák.) Oroszlány, 1987. 175.1., illusztr.

AZ OROSZLÁNYI szénbányászat irodalma. Repertórium. A Bányászati és Kohászati Lapok (BKL) és a BKL-Bányászat 1937-1987. anyagából. (Közread, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület oroszlányi szervezete történeti szakcsoportja.) Oroszlány, 1987. 40.1.

SZÉKELY József: Márkushegyi bányaüzem. Oroszlány, 1981. 59.1., soksz.

SZILI József: Oroszlányi XVII. akna története. = BKL., Bányászat, 1985.1. sz. 55-62.1.

UGRIK Aliz: Népi élet, népviselet, népszokások a régi Oroszlányon. Oroszlány, 1965. 17.1. - Gépirat. - O.,TM.

VASS László: Az oroszlányi szénmedence bányászatának fejlődése és fejlesztési lehetőségei. = Bányászati Lapok, 1964. 4. sz.

ZÁBORSZKY Miklós: Egy falusi iskola története, Oroszlány, 1874. 29.1., illusztr. - Gépirat. - TM.

ZÁBORSZKY Miklós: Az oroszlányi iskola története 1900-ig. In: A Dunántúl településtörténete 1867-1900. Pécs, 1982. MTA PAB-VEAB. 313-319.1.

ZÁMBÓ Erika-LUKÁCS Teréz-DÉR Judit: Szlovák népviselet és népszokások Oroszlányban. Oroszlány, 1978.11. I., ilusztr. - Autográfia. - TM.

 

56. Oroszlány pecsétje. 18-19. század.

 

MAJK

Közigazgatásilag 1885-től tartozik Oroszlányhoz. Az 1252 előtt alapított Boldogságos Szűz Máriáról címzett pusztamonostori prépostság, kolostora és temploma volt itt. Okleveles említése 1234: Moyc, 1251: Moyk, 1280/90: Moik (Moich), 1301: Moik, 1332: Mik. Majk egy 1281-ből fennmaradt pecsét szerint hiteles hely volt. A török hódoltság idejében elpusztult. Esterházy József 1733-1769 között új rendházat és templomot építtetett Nepomuki Szent Jánosról címzett a kamalduli szerkezeteseknek, s az egész pusztát 4 halastóval, 3 malommal nekik ajándékozta. II. József 1782-ben a rendet eltörölte, birtokuk a királyi kamara kezébe került. Többszöri tulajdonosváltozás után az 1820-as évek közepén Esterházy Miklós Nagyszentjános pusztáért elcserélte. Ekkor posztógyár mű- ködött Majkon. A 19. század második felében Esterházy Móric a kolostort kastéllyá alakíttatta. Később az épületegyüttes volt üdülő, szakmunkásképző iskola, úttörőtábor. Az 1980-as években a cellaházakat - az eredeti formájukat megtartva - üdülő-, ül. pihenőházakká alakították át. Az egyikben múzeumot rendeztek be.

MŰEMLÉKEK

Majk műemléke az egykori kamalduli remeteség barokk épületegyüttese a kastély, a remeteházak (cellák) és a templom megmaradt tornya, mely 1733-1769 között épült. A munkálatok, melyek F. A. Pilgram tervei alapján kezdődtek, Fellner Jakab közreműködésével fejeződtek be. Az egykori rendház refektóriumában és annak előterében 18. századi barokk falképek találhatók. A műemlékegyüttes szerves részét képezik a kerítések és a kapuk szobrai, melyek J. Sartory alkotásai. A környéken található 17. századi vízimalom műemlék jellegű.

NEVEZETES SZEMÉLY

ESTERHÁZY Móric (Pusztamajk, 1881. április 21. - Bécs, 1960. június 28.) Nagybirtokos, miniszterelnök

TERMÉSZETI ÉRTÉKEK

A Majki Parkerdő a hegység észak-nyugati nyúlványán, az Oroszlányhoz tartozó Majkpuszta körül fekszik, 152 hektáron. Az erdő nagy részét csertölgy alkotja, kisebb kocsányos tölgy, gyertyán, kőris, akác és égerfa csoportokkal. A parkerdőben található az 1748-1749-ben épült kolostor és rendház, a remete- házakkal és kápolnával. A kastély körül 1860-ban parkot létesítettek, amelyben ma is különleges fák és cserjék találhatók. Igen szép a hárs- és vadgesztenye fasor. Az örökzöldek közül a boróka, a mocsári ciprus, a japán ciprus és az idős lucfenyő érdemel figyelmet. Érdekes és értékes a templomtorony falára felfutott öreg borostyán. A parkot északon és keleten felduzzasztott tó határolja. Partján pihenésre és sétára alkalmas utakat, műtárgyakat építettek.

BIBLIOGRÁFIA

KULCSÁR Emil Miklós: Majk története. (Kiad. Oroszlányi Hőerőmű Vállalat.) Tatabánya, 1989. 26. 1., illusztr.

NITSCH Árpád János: Majk, a Bold. Szűz Majki Premontrei Prépostságának, majd a Nepomuki Szent Jánosról nevezett Kamalduli remeteségnek története. Győr, 1910. (Győregyházmegyei, ny.) 64. 1., illusztr. - Mikrofilm. - MK.

RUPP Jakab: MagyarorszáG helyrajzi története 1. h. é. n. 495-498.1.

VOYT Pál: A majki műemlékegyüttes. = Magyar Műemlékvédelem, 1961-1962. 201.1.

WEHNER Tibor: Majk. = Új Forrás, 1974. 1. sz. 124.1., 127-128.1.

 

PILISCSÉV (ÖV)

A Csév helynév puszta személynévből származott magyar névadással. A név eredete tisztázatlan. Előtagja a Pilis hegységre utal. A középkori Csév a mai Piliscsévtől mintegy hat kilométernyire feküdt Csolnok, Sáp, Dág és Csaba között.

A mai Csév neve a monda szerint a Civitas Strigoniensis Esztergom vármegye négy első betűjének összevonásából keletkezett. Régen Nagy és Boldog Csévnek nevezték, pecsétnyomóján (1787) is ez áll. Okleveles említése 1262: Chw, Cheu. Az őskortól az Árpád-korig terjedő időből Cséven és határában 12 helyen bukkantak leletekre, melyek bizonyítják az ember jelenlétét (római mérföldkövek, őrtorony-maradványok, terra sigillata, Nagy Constantin-féle pénzérme).

A 17-18. század fordulójától az esztergomi káptalan (kegyúr) birtoka. A török időkben elnéptelenedett. Az esztergomi káptalan 1699-1711 között tótokat telepített ide Felső-Magyarország különböző részeiből. Lakossága ekkor 6 magyar és 16 szlovák nevű jobbágyból és egy nemesből állt. Az 1784-87-es népszámlálás adati szerint 144 házban 184 család élt, népessége 900 fő volt. 1 pap, 1 polgár, 63 paraszt, utóbbi kettő 52 örököse és 119 zsellér lakta. 1820-ban a fél falu leégett. Iskolája 1836-ban épült. 1838-ban már működött az uradalmi faiskola, hogy elegendő facsemetét biztosítson az utak mellé. A századfordulón nagyközség lett.

Nagy kiterjedésű határának köves szántóin inkább csak a rozs termett meg. Lakói fa- és mészégetéssel, valamint máshol vállalt szőlőmunkával és aratással keresték kenyerüket. A csévi mészégetők a II. világháború előtt bejárták a környéket, szekérről árulták az oltani való meszet. 1906-ban jegyezték be az Erdőbirtokosságot és a Legeltetési Társaságot, majd az 1926-tól működő Tahi" Országos Földműves Szövetség helyi csoportját, a Levente Egyesületet; ezt követte 1928-ban a Csévi "Magyarország Nagyasszonyához" címzett Temetkezési Egylet, 1935-ben a Polgári Lövészegylet és végül 1942-ben a Katolikus Leánykörök Országos Szövetségének helyi csoportja. 1927-ben a Vallás-és Közoktatási Minisztériumtól kapott népkönyvtárat. Az 1930-as évektől öttantermes, 7 tanerős állami iskola működött a községben. Piliscséven 1944. december 25-én fejeződtek be a II. világháború harcai. 1946-ban lakosainak egy része Szlovákiába települt át.

Az iskolában évtizedek óta folyik szlovák nyelvoktatás, a nemzetiségi kultúrát, hagyományokat ápolják. Az 1970-ben megalakult asszonykórus Kálmánfi Béla munkája nyomán országos hírűvé vált. Hanglemezük a legszebb szlovák nyelvű népdalokat örökíti meg. A Kopasz-hegy déli lejtőjén kialakított motocross-pálya (70-es évek vége) országosan ismertté tette a község nevét.

Ma Piliscsév alvóközség, keresőképes lakosságának jelentős része Budapest üzemeiben dolgozik. 1984-től 1988-ig Dorog vonzáskörzetéhez tartozott. Lakóinak száma 1990-ben 2314 fő, területe 2490 ha volt.

NÉPRAJZ

Földrajzi nevei többnyire szlovák nyelvűek.: Kapusznyice - Káposztásföldek, Contorin - Temető-út, Nád pivnyicami - Pincesor fölötti rész, Koszelné role - Templomi föld.

KATOLIKUS EGYHÁZ

Plébániája 1715-ben létesült. Anyakönyvei is ettől az évtől kezdve maradtak fenn. Az 1732. évi Canonica visitalio szerint templomát az "Angyalok Királynéja" tiszteletére szentelték. A csévi anyaegyházból 1787-ben kivált Kesztölc, Úny, Pilisszentlélek és Dág.

MŰEMLÉKEK

Műemlék jellegű épülete az 1763-1780 közötti valószínűleg a korábbi alapokra épült - azóta jelentősen átalakított - katolikus templom. Berendezése 18. századi barokk főoltár, 18. század végi copf szószék és a 19. század első felében készült keresztelőkút.

BIBLIOGRÁFIA

KÁLMÁNFI Béla: A hajdani parasztsors és a régi bányászélet emlékei Esztergom környéke népköltésze- tében. = Új Forrás, 1969. 3. sz. 63-73.1.

MIHALOVIC, Alexander: Zemepisné mená Civu ... Jazykovedné studia. (Publikácija Demokratickeho Zvázu Slovakov v Madarsku) Bp. 1987. Tankönyv. K. 147.1., illusztr.

- Piliscsév földrajzi nevei.

 

57. Piliscsév pecsétje. 1741.

 

PILISMARÓT

A Marót helynév személynévből keletkezett magyar névadással. E személynév szláv eredetű (Moravec jelentése: morva ember). Más források szerint a helynév előzménye a magyar nyelvemlékbeli "marót- morva" népnév az ógermán Marhold vagy Marolt nevének egyszerű variánsa.

Okleveles említése 1138/1329: Maraut.

A helynév előtagja a Pilis hegységre utal.

Ember az őskortól lakta. A határában 37 helyen előkerült leletek közül a legjelentősebbek a római őrtornyok, tábor, temető és település nyomai (római kori neve Ad Herculem); a Pángor-domb középkori temploma; a Malom-patak mentén (mai Dózsa György út) a középkori (Nagy- vagy Felső-Marót) tele- pülésének és, temetőjének maradványai. Eredetileg királyi és királynéi birtok volt, melyből 1138-ban II./Vak/ Béla szolgálókat adományozott a dömösi prépostságnak. Egy része 1260-ban királynői adományként a visegrádi Szent András monostor birtokába került, mely később velük együtt a pálosok tulajdona lett. A török időkben (1570) 16 házat írtak össze.

A 18. század végétől Marót a nagy kiterjedésű Vallásalap (7482 k.h.) központja, hozzá tartozik Szent- lélek, Mogyorós, Csolnok és Kirva. Az 1784-87-es népszámlálás adati szerint birtokosai a pesti pálosok. 187 házban 261 család élt, népes- sége 1180 fő volt. 1 tisztviselő, 2 polgár, 59 paraszt, utóbbi kettő 52 örököse és 196 zsellér lakta. Határának nagy része hegyes, erdős volt, ezért a gabonatermő földeket irtással növelték. Számos dűlőnév utal erre a tényre.

A gyümölcsösök, szilvások már a XVIII. sz. úrbéri irataiban szerepeltek, később a 19. sz. első felében gesztenyéséről vált híressé. A szilvát nagy mennyiségben szállították Pestre lovas kocsival, vagy a dömösi hajóállomásról a kofahajóval. A basaharci rész híres bortermő hely volt már a 19. sz. első felében. Az 1830-as években az 1828 lelket számláló településen mindössze 10 német és hat szlovák ajkú lakost találunk. A 19. század végén alakult és a második világháborúig működött itt az úgynevezett "István Rt." féle téglagyár.

Megélhetésük alapja: a fa, a rőzse /"süge"/ fuvarozása, eladása Pesten, Esztergomban és Dorogon. A két világháború között ez az erdő a M.Kir. Közalapítvány tulajdona volt. Telenként a lakosok résziben irtották a fát, amelyből "fát csináltak", azaz aprófát, rőzsét aprogattak. Társadalmi életének aktivitását jelzi az 1891-ben alakult Önkéntes Tűzoltótestület, az 1911-ben bejegyzett Társaskör, melyet 1912-ben a "Gondviselés" Temetkezési Társulat, 1919-ben a Hangya Szövetkezet, 1926-ban a Levente Egyesület, 1935-ben a Sport Club, és végül 1936-ban a Polgári Lövészegylet követett. Az 1930-as években alakult ki Pilismaróton a Duna "aranypartja": a kitűnő strand sokakat vonzott ide, üdülőtelep is épült a közelében. 1944. december 26-án értek véget a II. világháború harcai a község területén. Az 1950-ben megalakult "Lenin Útja" MgTsz. 500 k.h.-on gazdálkodott, utóbb egyesült Dömössel, Esztergommal, Sárisáppal.

1976 és 1984 között Dömössel közös tanácsa volt. 1984-től 1988-ig Esztergom vonzáskörzetéhez tartozott. Lakóinak száma 1784 fő, területe 1990-ben 4419 k.h., nagy része erdő.

NÉPRAJZ

Földrajzi neve Vár utca - a római várra utal; Miklós deák-völgy - Mátyás íródeákját, Basaharc - Dobozy hőstettét idézi. A Dobozy-tisztelet rendületlen Pilismaróton, bár a valós történelmi helyszín Pusztamarót.

(Lásd Nyergesújfalunál). A római katolikus templom mögötti parkban áll szobra - talapzatán a két világháború áldozatainak nevei olvashatók. Monda fűződik az 1784-ben felállított Hideglelős kereszthez és a Kishegyhez is. Korábbi malmai adták a Malom-patak nevét.

KATOLIKUS, REFORMÁTUS EGYHÁZ

A királyi birtokot Mária királyné 1260-ban a visegrádi Szent András monostornak adományozta, majd 1493-ban a pálosok birtokába került. Később reformátusok használták a Szent Lőrinc tiszteletére épült középkori templomot, majd újra a pálosok vették birtokukba. 1810-ig Dömös filiája, ekkor plébánia szerveződött Maróton, templom és plébániaház is épült. Anyakönyveit 1787-től vezetik.

1947-ben működő hitbuzgalmi egyesületei: Rózsafűzér Társulat, Jézus Szíve Társulat, Oltár Egylet, Szívgárda, Egyházközségi Férficsoport, Paraszt Ifjúsági Egylet, Legényegylet. A török hódoltság első szakaszában, 1560-1590 között szerveződött meg a református egyházközség. A "maróti eklézsia prédikátoráról", Marussy Mihályról 1626-ban jegyezték fel, hogy részt vett a ráckevei zsinaton. 1787 óta találhatók meg anyakönyveik. A gyülekezet régi iratanyagának egy része (az 1783-1926 közötti) a Pápai Református Leváltárban kutatható. A pálos rend megszűntetésének következményeként 1786-ban a Vallásalap tulajdonába került a falu középkori temploma. Ezt 1788-ban megvásárolták a reformátusok, majd 1816-ban renoválták és bővítették. Ekkor nyerte el mai formáját. 1921-ben villámcsapás következtében a toronysisak leégett, az akkori helyreállítás nyomán épült a mai.

A templomot körülveszi a temető. Érdekessége az ún. "papsor" - a gyülekezetben szolgált és elhunyt lelkészeknek egymás mellett álló síremlékei. A lelkészek, segédlelkészek, oskolamesterek névsora 1626 óta (kisebb hiányokkal) ismert. Gyülekezet- története a lelkészi hivatalban olvasható.

MŰEMLÉKEK

Műemléke az 1860 körül a romantika jegyében épült volt Heckenast-kúria. Műemlék jellegű az 1810-ben emelt római katolikus templom, melynek fő- és mellékoltárai, valamint szószéke 1810 körül készültek. Az 1800 körül készült késő barokk Nepomuki Szent János-szobor, valamint az 1685-ben emelt, majd 1820-ban klasszicista stílusban átépített református templom. A Kishegyen jelentős méretű római erődítmény /castrum/ maradványai találhatók.

NEVEZETES SZEMÉLYEK

BOZÓKY Mihály (Kicsind, 1755. - Pilismarót, 1839.)

író, kántor és jegyző

Az első katolikus énekeskönyv szerzője.

Művei:

Faon és Hersze. Széphalom, 1803. - Téli rege. Pozsony, 1804. - Katolikus karbéli nótás énekeskönyv. Vác, 1797. - A jól meghalásra serkentő egyházi énekeskönyv. Vác, 1806.

 

KONYORCSIK János szobrászművész

1926-ban született Pesterzsébeten, a nyolcvanas évek közepén Pilismaróton telepedett le.

Konyorcsik János Munkácsy-díjas szobrászművész kiállítása. Pilismarót, 1981. Katalógus.

TERMÉSZETI ÉRTÉKEK

A Malom-völgyből indulva a Hosszú-hegyen át innen is megközelíthető a Dobogókő. A Miklós deák-völgyből pedig a Hirsch-rom (451 m), a Maróti-hegycsoport teljes körkilátást adó magaslata. A Bitóci-löszdombokon át szép séta tehető a Basaharc-völgybe, vagy az Esztergom fölötti Vaskapura, a hegység távolabbi pontjára. Jelentős értékei még a források (pl. Hoffmann-forrás) és sziklái (Hamvaskő).

BIBLIOGRÁFIA

BAGYARI Simon: Dobozi Mihály tragédiája. (Történelmi tanulmány) Pilismarót, Pusztamaróth. In: Értesítő a Pannonhalmi Szent Benedekrend Esztergomi Katholikus Főgimnáziumáról, 1907-1908. Közzéteszi: Hollósi Rupert. Esztergom, 1908. 3-16.1.

BELLOVAI Barnabás: Séta a Limes mentén. In: A Tatai Hermann Ottó Kör munkái 1976. 5. sz. Tata, 1976. 189-192.1.

FETTICH Nándor: Das Avarenzeitliche Gráberfeld von Pilismarót-Basaharc. (Avarkori sírleletek Pilismaróton és Basaharcon) Bp. 1965. Akad. K. (Studia archeológica 3.) 152.1.

PASTINSZKY Miklós: Heckenast Gusztáv és Pilismarót. In: Komárom Megyei Honismereti Füzet, 1986. Tatabánya, 1987.129-133.1.

SZÉKELY Géza: Pilismarót. = Idegenforgalmi Tájékoztató, 1955. 4. sz. 30-31.1.

 

58. Pilismarót pecsétje. 1741.

 

RÉDE

A legkorábbi Ráda névváltozat szláv, szerb-horvát személynévből származik. Okleveles említések 1234-1240: Ráda, 1323: Rede, 1392: Nog Rede, 1488: Kys Rede. További névváltozatai: 1546: Reede, 1640: Nemes Rede, 1649: Alsó Nemes Rede, 1668: Nemes Kis Réde, 1774: Magyar Réde.

Csesznek várához tartozó részét Nagy-Rédének, a másik részt Kis v. Tótrédének nevezték. (Ez utóbbiak ma Bakonybánk közigazgatási határán belül vannak. 1392-ben a Garaiak tulajdona.

A 15. században a Szapolyai családé lett. Ekkor a környék legnagyobb települése volt. 1529-ben a törökök elpusztították. Rövidesen újratelepült, de 1554-ben pestisjárvány sújtotta. Az adójegyzékekben csak 1626-ban jelent meg ismét. 1536-ban az Enyingi Török család tulajdonába jutott. 1636-ban a király Csesznek várát és tartozékait Esterházy Dánielnek (Esterházy Miklós nádor testvére) ajándékozta. Ő az alapítója az Eszterházyak rédei ágának. Sokat szenvedett a török elleni felszabadító háború alatt, majd 1704-ben Heister tábornok is feldúlta. Ez magyarázza, hogy még 1720-ban is kevesen lakták. A falu egy részét a 16-17. században nemesek bírták, 1768-ban ezt is megvásárolta a paraszti Rédét birtokló Esterházy család. Katolikus lakóinak száma 1747-ben 24, 1785-ben 165, többségük német, de később elmagyarosodtak.

1771-ben református és római katolikus rektora volt.

Esterházy Imre 1780-ban Pilgram tervei alapján kastélyt építtetett. Az 1784-1787-es népszámlálás adatai szerint Esterházy Imre tulajdona. 154 házban 233 család élt, népessége 1170 fő volt. 1 papot, 16 nemest, 2 polgárt, 89 parasztot, az utóbbi kettő 86 örökösét és 132 zsellért írtak össze. Réde lakói földművelésből éltek. Futóhomokos földjeiben nagy károkat tettek a záporok, folyóvizek és a szél. Emiatt több telepes is elhagyta. Előnyös volt a falu számára a ritka katonai beszállásolás. Csatkán is béreltek legelőt. Borméréssel, fakereskedelemmel is foglalkoztak. Terményeiket Győr piacán értékesítették.

Lesaljapusztán 1926-tól keményítőgyár működött. Lakossága 1930-ra meghaladta az 1800 főt. A II. világháború harcai község területén 1945. március 24-én értek véget. 1950-ben csatolták Veszprém megyétől Komárom megyéhez. 1977-ben Bakonyszombathely közös tanácsú községhez kapcsolták. 1989-ben ismét önálló lett. Szövet- kezete 1976-ban egyesült a Bakonyszombathelyi Bakonyi Termelőszövetkezettel.. Lakossága 1990-ben 1573 fő, területe 4589 ha volt.

NÉPRAJZ

Földrajzi nevei a régi gazdaság emlékeit is őrzik: Ülepítő, Lórévasút, Kenderföldek, Kölesföldek. A község házaiban a 20. század elején elterjedt a zártkéményes konyha kamin vagy mászókéményes változata Pl. Arany J. u. 34., Kossuth L. u. 20.).

KATOLIKUS, REFORMÁTUS EGYHÁZ

1439-ben már temploma volt, melyet Szent György tiszteletére szenteltek. 1542-ben elpusztult. 1525-ben plébánosa Márton.

Mai barokk templomát Esterházy Imre birtokos építtette. 1777-ig a győri egyházmegyéhez tartozott. A Bakonyszombathelyi plébánia gondozta. 1920-ban plébániai rangra emelkedett, azóta anyakönyveit helyben vezetik.

A rédei református egyházközség a 16. században alakult. 1629-től ismert lelkészeinek névsora, 1783-tól a református tanítók névsora is.

Templomuk 1815-ben épült. A lelkészi hivatalban olvasható a kézzel írt egyházközség-történet: A rédei szent eklésia emlékezet-könyve. A pápai református könyvtárban található Pethő Zsigmond 1808-ból származó kéziratos egyházközség-története, valamint Warga Lajos 1878-ból, Lampért Lajos 1917-ből való, hasonló témájú munkája. Az egyházközség anyakönyveit 1725-től őrzi.

MŰEMLÉKEK

Műemlék jellegű római katolikus templomát 1767-ben emelték. A templomhajó boltozatán 18. századi barokk falkép látható. Altemplomában található Esterházy Imre 1792-ben készült síremléke.

ÍRÓK, KÖLTŐK

ÉJSZAKI Károly (Réde, 1818. okt. 2. - Kolozsvár, 1907. jan. 26.)

író.

A tatai gimnáziumban tanult. Jogi és mérnöki diplomája volt. 1849-ben Csány László közlekedési miniszter mellett működött a Szemere kormányban 1860-tól újból közhivatalt vállalt. A kiegyezés híve volt.

1877-ben a Kisfaludy Társaság elnöke lett. Első vígjátékát 1848-ban írta Szerelem és tobzódás címen. A század végső harmadában népszerűek voltak vígjátékai és bohózatai. Legjelentékenyebb műve a Cydoni alma c. 3 felvonásos drámai játéka (Pest. 1855. Bemutató: 1869-ben).

Előadott vígjátékai:

Egy éj a Bastille-ban - Paris almája - Egy lengyel követ Budán - Gyámság, aggság.

Cikkeit, emlékezéseit a Koszorú, a Szépirodalmi Közlöny, a Fővárosi Lapok és más újságok közölték.

TERMÉSZETI ÉRTÉKEK

A 18. századból származó kastélykert ma parkerdőként a község védett területe (5,8 ha). A bokrétafa, a korai juhar, a nagylevelű hárs, a kocsányos tölgy, a szivarfa, a boglárfa mellett erdei- fekete- és vörösfenyő is található. Legszebb a 24 egyedből álló "Rédei fenyők" csoportja. Öreg fái 60-130 évesek.

NEVEZETES SZEMÉLY

CSUZI CSEH József (Komárom, ? - Réde, 1391. ápr. 22.)

Orvos, református lelkész.

 

PÖLÖSKEI Ferenc (Réde, 1930. ápr. 6.-)

Történész. A MTA Lev. Tagja. Hét könyve és több mint 200 tanulmánya jelent meg a jog, az agrár- és politikai tudományok köréből.

Műve:

Tisza István. Bp. 1985. Gondolat K. 280.1.

BIBLIOGRÁFIA

BALOGH Éva: A mi nyelvjárásunk. - Réde község nyelvjárása. Kisbér, 1977. 56.1., illusztr.— Gépirat. - TR.

CSERHALMI Kornélia - GÓSZ Zsuzsa - MÁZÁN Lujza: Népi gyógyítás és hiedelemmondák. Réde, 1975. 16.1.-TM.

ERDÉLYI Zoltán: Népi építészet emlékei Rédén. Réde, 1975. 53.1., illusztr. - Autográfia. - TM.

GÚNY- és ragadványnevek Hánta (I-II.), Kisbér, Réde és Ászár községekben. Kisbér, 1971.32.1. - Gépirat. -MK.

HISTÓRIÁS Kalendárium 1989. Bakonybánk, Bakonyszombathely, Réde. (Szerk. Tóth Jenő. Kiad. a Községi Közös Tanács) Bakonyszombathely, 1989. 208.1., illusztr.

KELEMEN Terézia - LÁSZLÓ Gizella - NEMES Edit: A hagyományos paraszti gazdálkodás ismeretanya- ga és szókincse. Szántás-vetés Rédén. Kisbér, 1975. 45.1. illusztr. - Gépirat. - ML., TM.

ÓTOS Györgyné: A Bakonytól az Irtisz partjáig. (Magnós beszélgetés Bukta Kálmánnal.) = Új Forrás, 1977. 3. sz. 65-68.1.

PINTÉR Zsuzsa-RIEGLER Hilda-LUNK Zsuzsa: Népi gyógyászat és hiedelem. Réde, 1975. 17. 1. - Autográfia. - TM.

RÉDE községben használatos gúny- és ragadványnevek. Kisbér, 1969. 3.1. - Gépirat.

SOÓS Erzsébet: 234 közmondás, szólás és szóláshasználat Rédéről. Réde, 1975.9.1. - Gépirat. - TM., TR.

SPERL Vilmosné: Gyermekjátékok Réde községben. Réde, 1975. 50.1., kottamell. - Gépirat. - TM.

SZÁNTÓ Ferenc: Réde község története. Réde, 1959. 5.1. - Gépirat. - MK.

WEHNER Tibor: A rédei kastélyrom. (Ismertető) = Új Forrás, 1980. 5. sz. 80.1.

 

59. Réde pecsétje. 18-19. század

 

SÁRISÁP

Nevének előtagja bizonyára a Sár víznév származéka, Horváth szerint a "Sári" előnevet - az Öregárok középkori nevéről kapta.

Okleveles említése 1181: Sapy, 1262: Sap. 1275: Saap.

A falu neve a későbbiekben Sári-Sáp vagy Sári Sáp, de a 18. század elején már Sárisáp. A mai Sárisáp határában több középkori falu létezett: Ugan (Vgan: ,1181), Munkád (1269) és Kövi Kuvy) királynéi birtok a "Sápi-völgyben", amelynek helyén 1570-ben "Bobál" puszta jelenik meg. A Dedinszko-Faluhely dűlő e régi falura emlékeztet.

Az újkőkortól kezdve lakott hely. Legjelentősebbek Quadriburg római kori település maradványai sírkövek, villák, pénzek, őskeresztény freskótöredékek, fürdőmaradvány). Árpád-kori emlékek (telepes templommaradványok. Ez utóbbiak a beltelki részeken kerültek elő. Sárisáp 1453-ban Újlaki Miklós erdélyi vajda kezébe került. A török korban lakatlan puszta volt, de már 1647-ben új földesura, Sándor Menyhért Esztergom megyei alispán birtokán 7 portán éltek. Házasság révén a Sándor birtok a 19. században Metternich kézre szállt, nevüket a Paulina-major őrzi.

A 17. század végi törökellenes háborúk miatt lakóik- átmenetileg - Nagysápra és Bajnára menekültek. 1715-ben 20 magyar és 13 "tót" család lakta, többségükben jobbágyok, zsellérek. A szlovákokat Sándor Menyhért Nyitra megyéből telepítette be.

1732-ben már volt iskolamesterük.

A 18. század végén patakjának felduzzasztott vize a megye egyik legnagyobb tavát alkotta (805 k. h.). 200 éve még állt "fördő háza" sárgálló timsós vize pedig gyógyvízként szolgált. Az 1784-87-es népszámlálás adatai szerint Sádor Antal báró birtoka. 117 házbart 131 család élt, népessége 579 fő volt. 53 parasztot, ennek 37 örökösét és 67 zsellért írtak össze. Jelentős változást hozott a község életében az 1807-ben Annavölgyön feltárt kőszén. A kitermelés csak 1833-ban vette kezdetét. A bánya közelében új településrész alakult ki.

1847-ben szabályozták először mérnöki tervek alapján az Öregárkot - hivatalosan Únyi-patakot. 1871-től (a 20. század elejéig) a község Csolnok körjegyzőségéhez tartozott. Lakossága a betelepítés óta mindig vegyes anyanyelvű: magyar-szlovák-német. A döntően római katolikus lakosságú falut hol "tót"-nak, hol "tót-német"-nek, sokkal inkább "tót-magyar"-nak írták. A katolikus iskola 1903-ban állami kézbe került. A múlt században még két nyelven folyó oktatás (magyar, szlovák) később megszűnt. Az annavölgyi 4 tantermes és tanerős iskolát ekkor a bánya tartotta fenn. Az 1920-ban már létező óvoda viszont állami kézbe került.

Már a 19. században megalakult a bányász fúvószenekar Annavölgyön; a két háború között Gáldi Ernő vezette. Az együttes szerepét utóbb a sárisápi vette át. Társadalmi gazdasági életének aktivitását jelzi az 1918-ban bejegyzett Hangya Szövetkezet, 1928-ban az Önkéntes Tűzoltóegyesület, 1930-ban a Polgári Lövészegylet, 1947-ben a Zsellér és Uradalmi legelőkben Érdekelt Birtokosság Legeltetési Egyesülete. Az 1930-as években már működött a Községi Kultúrotthon, a Bányamunkások Otthona, az Iskolai és Népkönyvtár. Annavölgyön elsőként a Bányász Ifjak Olvasóköre alakult meg 1907-ben. Ezt követte 1930-ban a Sárisáp-Annavölgyi Polgári Lövészegylet, 1943-ban pedig a Sport Egyesület. Az 1930-as években 3365 magyar mellett csupán 50 szlovákról írnak, holott ezekben az években is az egyik mise szlovák, a másik német nyelven folyt.

A község határában lévő Sándor-Metternich uradalmi birtokon (3179 kh.) a múlt század végéig mintagazdaságot teremtettek tehenészet, merinói juhászat, szeszgyár). Lakosságának többsége kis- és törpebirtokosokból állt, akik a lapályosabb szántókon a járás egyik legszebb "szép tiszta búzáját és legjobb szénáját" termesztették. Az 1930-as évektől sokan keresték kenyerüket a bányában. A II. világháború idején többször gazdát cserélő Sárisápon 1945. március 21-én értek véget a harcok.

1946-ban lakóinak 20 %-a áttelepült Csehszlovákiába, Handlova környékére. A szénbányászat csökkenésével a feleslegessé vált munkaerőt a kaolinbánya és a Tsz melléküzemágai foglalkoztatták, a többség ma másutt talál munkát. 1959-ben megalakult az Új Élet MgTsz, amely 1964-ben bekebelezte 5, majd 1971-ben Dömösig bezárólag további települések határait. 1991 elején Esztergom és Pilismarót kivált. Az 1840-ben alapított és 1950-ben megszüntetett téglagyárat a Tsz melléküzemei (pl. Alugrafika) vették birtokukba. 1984-től 1988-ig Dorog vonzáskörzetéhez tartozott. Lakóinak száma 1990-ben 3515 fő volt, területe 1907 ha. 1978-ban a lakosság 16,2 %-a szlovák nemzetiségűnek vallotta magát.

NÉPRAJZ

Földrajzi nevei magyar és szlovák nyelvűek. Bel- és külterületén utalnak a régi gazdasági élet színhelyére és a tevékenységre, pl. Annavölgyön a Kórháztér, Rámpa (Na Rampe), Alagút (Tunel) Kőszénbánya-dűlő, a faluban Kunyhós (löszbevájt "lakások"), Vermes (itt vermelték el valaha a búzát), Molnár-hegy (a hegy alatt működött a malom), Melegforrások (az 1783. évi térkép is jelzi); az Öregárok neve valaha Régi száraz árok.

Egyes dűlőkhöz, határrészekhez mondák fűződnek. Öregtó, Ördögtő, Rablótanya, Pokol-völgy.

KATOLIKUS EGYHÁZ

Plébániája középkori eredetű. Az 1332-1337-es tizedjegyzék Pál nevű plébánosáról tesz említést. A török alatt a plébánia elpusztult. Középkori temploma Szent Imre tiszteletére épült. 1732-ben emelték, fatornyú templomát. A mai 1766-ban készült. 1787-től helyi lelkészség. 1811-től kapta vissza plébániai rangját. A plébániaházat egy 1750-ből származó kocsmából alakították ki.

A II. világháború alatt a templom súlyosan megrongálódott, 1964-ben renoválták. Anyakönyveit 1787-től őrzik. Ezt megelőzően Bajna, majd Csolnok filiája volt. 1947-ben működő hitbuzgalmi egyesületei: Katolikus Egylet, Rózsafűzér Társulat, Scapulare Társulat, Jézus Szíve Társulat, Oltár Egylet, Szívgárda, KALÁSZ. Annavölgy kápolnáját 1926-ban egy irodaépületből alakították ki. Sárisáphoz tartozott, 1957-től lett önálló lelkészség. 1974-ben új kápolnát és lelkészlak épült.

Az anyakönyveket 1947-től helyben, előtte Sárisápon vezették.

MŰEMLÉKEK

Műemlék jellegű épülete az 1766-ban épült katolikus barokk templom. Ez évből származó ezüstkelyhe figyelemreméltó műremek, 18. század közepéről származó rokokó főoltára és keresztelőkútja ugyancsak műemlék jellegű. Értékeihez sorolhatjuk még plébániaépületét, valamint a "Pri svaetom N Jáne" feliratú Nepomuki Szent János-szobrot, mely az Öregárok hídját őrzi. E szoborhoz gyakran vezettek körmeneteket.

BIBLIOGRÁFIA

GURIN Gabriella: Sárisáp gazdasági és kulturális fejlődése a felszabadulástól napjainkig. (Sárisáp), 1973. 43.1. illusztr. - Gépirat. - ET.

GYÜSZI László: Ipari- mezőgazdasági Termelőszövetkezetek a dorogi járásban. = Új Forrás, 1983.1. sz.

KÁLMÁNFI Béla: A hajdani parasztsors és a régi bányászélet emlékei Esztergom környéke nemzetiségi népköltészetében. = Új Forrás, 1969. 3. sz. 63-73.1.

KÁLMÁNFI Béla: Népköltészeti emlékek és népdalok Esztergom és környékén. = Új Forrás, 1973. 3. sz- 73-83.1.

KOVÁCS Anna: Sárisáp község története. 1828-1975. 32.1., illusztr. - Gépirat. - MK, TM.

LÁXCZOS Zoltán: Az 1903. évi annavölgyi bányászsztrájk. = Új Forrás, 1973. 3. sz. 73-76.1.

MAGYARFALVI Imréné: Sárisáp község ragadványnevei. Sárisáp, 1977. 8.1. - Gépirat. - TM.

PAUER Gyula: Az annavölgyi barnaszénbánya. - Bányászati Kohászati Lapok, 38. köt. Bp. 1905.

 

60. Sárisáp pecsétje. 18-19. század

 

SÚR

Neve személynévből keletkezett magyar névadással. Súr nevű vezért már a 955-ös augsburgi csatánál is említenek. Ismerünk szláv eredetű Súr személynevet is. Hasonló nevű a Pozsony megyei magyar Súr. Okleveles említése 1436: Swr.

1441-től a porvai pálosoké volt, a 16. századra elnéptelenedett. Az 1536. évi adójegyzék pusztának minősítette. Az elpusztult faluhelyet újabb betelepítésre tették alkalmassá nagy kiterjedésű makkos és egyéb erdői, legelői.

1650-től a Zichy család birtokába került. Zichy Imre és János 1716-ban szlovákokat telepített ide. 1724-ben az új falu már 20 telepessel bírt, akik erdőirtással növelték határukat. A földterület ennek ellenére kevés volt a kétnyomásos gazdálkodás meghonosításához, ezért Repce prédium földjeit is kiosztották a súriak között. A jobbágytelkekhez minden esetben gyümölcsös, veteményes, káposztás, kukorica és kenderföld tartozott. 1750 után szőlőt is telepítettek Répcepusztán.l765-ben már öt utcája volt. Az 1784-1787-es népszámlálás szerint Zichy Miklós birtokán 211 házban 289 család élt. Népessége 1349 fő volt. 2 papot, 3 nemest, 1 tisztviselőt, 26 polgárt, 78 parasztot, az utóbbi kettő 91 örökösét és 710 zsellért írtak össze.

Határa átlagos mennyiségű termést adott. Földjein főleg rozsot termeltek. Lakosainak egy része letelepülésétől fogva szenet égetett. A zsellérek nyaranta eljártak részarató és cséplőmunkára. Kézművesei közül a takácsok nevezetesek. Termékeiket Veszprém, Győr és Székesfehérvár piacán értékesítették. Az 1836-os helységnévtár magyar-szlovák faluként említi. Betelepült lakosai római katolikus és evangélikus vallású szlovákok. A prédikációkat magyar és szlovák nyelven tartották.

1848-ban Turcsányi Gyula szabadcsapatot szervezett a faluban a császáriak ellen. Határában jelentős birtoka volt a klosterneuburgi kanonokrendnek. A II. világháború harcai a településen 1945. március 21-én értek véget. 1950-ben Veszprém megyétől Komárom megyéhez csatolták. 1977-től Ácsteszér társközsége lett. A súri szövetkezet 1977-ben egyesült az Ácsteszéri Táncsics Termelőszövetkezettel. Néhány éve épült felvonós sípályája, így ma a környék téli sportjának központja. 1990-ben önállósult. Lakossága 1990-ben 1316 fő volt, területe 3737 ha.

NÉPRAJZ

Földrajzi nevei több hajdani falu emlékét őrzik: Kisfaluhely, Faluhely, Csépi-dűlő, Csatárpuszta.

KATOLIKUS, EVANGÉLIKUS EGYHÁZ

Katolikus egyházáról 1491-ben már vannak adatok. 1875-ben a klosterneuburgi ágostonrendiek kezén találjuk, ők voltak a birtokosok a legújabb időkig. A plébániát Acsády püspök szervezte 1739-ben. Anyakönyveit ettől kezdve helyben vezetik. Ekkor még Szápár, Csesznek és nyolc más falu tartozott hozzá. 1741-ben Szent Mihály tiszteletére avatott temlomáról tudunk. 1747-ben zsúppal fedett, s a Szeplőtlen Fogantatás tiszteletére szentelt fatemplomát említik. Négy- szögletes harangtornya szintén fából készült. 1781-ben rossz állapota miatt be kellett zárni. Mai temploma a hívek és a Zichyek összefogása nyomán épült.

1608-ban keletkezett az evangélikus egyház, de egyes feltevések szerint csak az 1700-as évek után (talán Bakonycsemyével együtt, 1724 körül). Károly István esperes jegyzőkönyve 1730-ban a súri rektor, 1737-ben pedig a súri prédikátor fizetését említi. Gróf Zichy Jánoshoz és Istvánhoz 1748-ban a súriak alázatos instanciát intéztek, melyben már második "lelki tanító" behozatalát kérelmezik. Az anyakönyvek vezetése - mint az 1792. évi egyházlátogatási jegyzőkönyv megállapítja - 1741-ben kezdődött. A szabad vallásgyakorlat 1767. április 6-án időszakosan megszűnt. Jelenlegi temploma 1785-ből való. Újabb iskolájuk 1908-ban épült.

MŰEMLÉKEK

Műemlék jellegű épülete az 1784-ben emelt késő barokk római katolikus templom, melynek tornyát 1798-ban építették. Főhomlokzatát a 19. század elején a kora klasszicista stílus jegyében alakították át.

BIBLIOGRÁFIA

KLUPÁCS Antalné NAGY Hajnalka: A súri iskola története. Súr, 1974. 3.1. - Gépirat. - ET. SÚR község története. Súr, 1959. 5.1. - Gépirat. - MK.

ZÁBORSZKY Miklós: Parasztcsaládok története Súron 1849-ig. Oroszlány, 1977. 23.1. - Gépirat. - TM.

ZÁBORSZKY Miklós: Egy súri parasztcsalád életútja a 18. század végén, a 19. század elején. In: A Dunántúl településtörténete. 1767-1848. Pécs, 1977. 2/2. 147-156.1.

 

61. Súr pecsétje. 18-19. század

 

SÜTTŐ

A kutatók szerint a község neve a séd "kis patak", valamint a tő, torkolat főnevek összetételével keletkezett. A település a Dunába ömlő Bikol-patak torkolatánál fekszik. A hagyomány szerint a török kor előtt a falu lakói "kenyérsütögetők" voltak, akik a kenyeret messzi vidékre szállították. A nép száján megmaradt a Sütő, az elpusztult református magyar falu neve. Dombját mindmáig Kálvinista Temetőnek hívják.

Okleveles említése 1295: Sedthury, 1335: Sed [tu], 1336/42: Setthu. A népvándorlás kora kivételével folyamatosan lakott hely volt. A térség legjelentősebb földvárait (Bronzkori "Sáncok", Árpád-kori Leányvár) itt tárták fel. A középkorban 2 falu volt a szomszédságában, templommal is rendelkeztek Alsóvadács (Wodashu, Wadashu, Wadasu, Wodach - 1138) és Bikolpuszta. (Bykol, Bykul, Bikly - 1267). 1295-ben a Csák nemzetség birtoka. 1388-ban Zsigmond király koronázási ajándékként Kanizsai János érseknek adományozta. E tulajdonjog az 1945-ös földreformig fönnmaradt. A török korban "vándorló" falu lett, többnyire lakott; hol a törökök, hol a császáriak adóztatták meg. 1699-ben magyarok és német telepesek népesítették be.

A 18. század elején a falu református magyar lakossága Neszmély, valamint a Duna bal partján levő Mocs községbe költözött. A Rákóczi-szabadságharc idején újra elpusztult. Elzászból ismét németeket telepített ide az érsekség. 1720-ban még 5 magyar család élt a 24 német mellett. 1732-ben viszont — ekkor van iskolamestere is - az itt lakók már "mind németek". A betelepített németség révén a 18. század 30-as éveitől kezdve hol német, hol német-magyar (1837), ill. "tót" faluként említik. A 18. század végén népesebb településnek számított.

Az 1784-87-es népszámláláskor az esztergomi érsek birtoka volt. 147 házban 207 család élt, népessége 948 fő volt. 1 papot, 1 tisztviselőt, 18 polgárt, 49 parasztot, ez utóbbi kettő 46 örökösét és 132 zsellért írtak össze. E században a Gerecse-patak - akkor még Gerecseny - számos molnárnak adott kenyeret. A század elején jó szénát és kiváló árpát takarítottak be Bikolon. A múlt század derekán szántói felét kitevő szőlőhegyei a megye egyik legjobb borát adták.

Hatalmas erdősége és a Gerecse oldalán elhelyezkedő pihenőkastélya 1945 előtt a prímásé volt. A századfordulón a Reviczkyek kezén lévő 1654 holdas birtokon az esztergomi járás legjelentősebb sertés- telepét alakították ki, emellett már a 19. század első felében is híres volt gyümölcsöse is. A rómaiak óta használt "szép veres márványa", ... annak ... "faragói és simítói" a 18. században is messze földön ismertekvoltak. Ezekben az évtizedekben német és olasz kőfaragók (marmorárió) bérelték a bányákat (pl. a Harasztot). Mesterségük apáról fiúra szállt (leszármazottaik egy része ma is itt él: Giacinto család). Termékeik már a század elején eljutottak Német- és Olaszországba. A települést 1876-ban Esztergom megyéhez csatolták. A legtöbben 1890-ben lakták. A 19. század derekán a megyében az elsők között vasárnapi (ismétlő) iskolát szerveztek. Az 1853 óta önálló római katolikus iskolája 1910-ben állami kézbe került. A megyében itt robbant ki az első sztrájk: a kőfaragók szervezték 1890-ben. 1891-ben megünnepelték május 1-jét.

Az első világháború áldozatainak emlékművét Hikisch Rezső műépítész tervezte. 1922-ben kezdte meg termelését a Süttői Hercegprímási Mésztelep és Terméskőbánya. Fejlett kőfeldolgozó ipara korán megteremtette gazdasági és társadalmi szervezeteit. 1922-ben az Esztergomi Népfőiskola egyik helyi tanfolyamát rendezték meg itt. 1924-ben jegyezték be a Süttő és Vidéke Ipartestületet, 1926-ban a Levente Egyesületet, az Országos Stefánia Szövetség helyi fiókját, 1931-ben a Polgári Lövészegyletet, 1936-ban a Dalkört, 1939-ben az Önkéntes Tűzoltóegyesületet, 1941-ben pedig a Magyarországi Németek Szövetsége helyi csoportját. Kulturális életének fontos tényezője volt a kaszinó és a hitelszövetkezet.

Népkönyvtárát 1927-ben kapta a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumtól. Az 1930-as évek közel 500 kis- és törpebirtokosa jelentős szarvasmarha- és sertésállománnyal rendelkezett.

A második világháború harcai 1945. március 27-én értek véget a község területén. Az áldozatok nevét az 1992-ben felállított emlékmű őrzi. 1951-ben alakult Dunavölgye Tsz. szántóföldjeit később bekebelezte a táti Vörös Csillag Mgtsz. A korábbi Holdampf-féle kőfaragóüzem 1956-ban szerveződött át. A Süttői Kőfaragó és Épületszobrászati Vállalat Közép-Európa legjelentősebb kőfaragóüzemévé fejlődött.

Ma is meghatározó a kőfaragás, de nem olyan jelentős mint a 19. század második felében volt, amikor a lakosság nagyobb része ebből élt.

Századunk elején lakóinak 72 %-a, a 30-as években 60 %-a vallotta magát németnek. Mai arányuk is hasonló lehet, bár egyes források 1978-ban már nem sorolják már a nemzetiségi községek közé. 1984-től 1988-ig Esztergom vonzáskörzetéhez tartozott. Lakóinak száma 1990-ben 2036 fő volt, területe 3451 ha.

NÉPRAJZ

Földrajzi nevei közül a dűlőnevek magyar- és német nyelvűek (Malom utca-Mühlgasse). Utalnak a népesség foglalkozására (Malom, Paraszt, Szobrász utca), a mindennapi életre (Vásártér, Trettplatz-Szérük), vallásukra (Zsidó, Kálvinista Temető), a történeti múltra (Sánc-földek, Hajdútemető). Mondák fűződnek a Szépasszony-forráshoz és a Rákóczi-fához.

KATOLIKUS EGYHÁZ

1617-22 között még állt az elhanyagolt középkori templom. 1731-ben valószínűleg alakítottak ki templomot, Szent Lipót tiszteletére szentelve azt. Mai barokk templomát Batthyány József hercegprímás építtette, a plébánia épülete 1772-ből származik. A Kálvária-dombon 1748-ban emeltek kápolnát Szent Ilona tiszteletére. Anyakönyveit 1716-tól őrzik.

A Süttőhöz tartozó Bikolpuszta temploma 1755-ben már állt. 1947-ben működő hitbuzgalmi egyesületei: Jézus Szíve Tártsulat, Rózsafűzér Társulat, Oltár Egylet, Szent Gyermekség Művek, Hitterjesztés Művek, Kalász, Szívgárda, Katolikus Szülők Szövetsége.

MŰEMLÉKEK

A műemlék jellegű épületek között tartják számon az 1777-1779 (1778) között emelt későbarokk katolikus templomot 18. századi berendezésével, valamint Giacinto Jakab kőfaraagó 19. század közepén épült házát. Udvarán volt a 18. századi barokk "Királykát", amely néhány éve az esztergomi Prímás Pince előtti, teret ékíti.

Bikolpuszta barokk műemlék jellegű épülete az 1760 körül épült barokk, volt Reviczky-kúria.

KÖZTÉRI ALKOTÁS

Váró Márton: Ülő nő

TERMÉSZETI ÉRTÉKEK

Löszszakadékaiban a gyurgyalag talál menedéket. A védett természeti értékek közé tartozik a főtéren látható kislevelű, ún. Rákóczi-hárs. A 6 méter törzskerületű faóriás életkorát 400 évre becsülik.

BIBLIOGRÁFIA

BALLA András: Gondolatok idős fákról, a süttői hárs ürügyén. Hlusztr.= Új Forrás, 1981. 2. sz. 80.1.

BALLABAS Sarolta: Süttő község története. Esztergom, 1958.10.1. - Autográfia. - MK.

GYÜSZI László: Kő és üveg. - Két ősi iparág a Duna-mentén. (Riport) = Új Forrás, 1981. 6. sz. 53-67.1.

RAVASZ Éva: Egy szakszervezet megalakulásának története. A megyei kőfaragó munkások szervezkedésének küzdelmes kezdete. = Új Forrás, 1976.1. sz. 67-76.1.

RIEGLER László: Süttő község kőfejtő és kőfaragó iparának rövid története. = Időnk, Komárom Megyei Szemle, 1963. 34-43.1.

VADÁSZ Éva: Egy vaskori halomsír feltárása Süttő határában. - Illusztr.= Új Forrás, 1983.1. sz. 74-78.1.

 

62. Süttő pecsétje. 18-19. század

 

SZÁKSZEND

SZÁK

Neve a magyar nyelvemlékbeli Szák személynévből keletkezett, amely talán szláv eredetű. Pesty Frigyes és Fényes Elek szerint régi neve Szuk.

Okleveles említése: 1281: Zaak, 1326: Zak.

Területén előkerültek római kori leletek is. Feltártak egy 5. századból való germán házat, határában avarkori temető került napvilágra.

A 11. századtól a Szák nemzetség egyik fészke lehetett a tolnai Szák falun túl. Vélhetően a nemzetség nyári szállásául szolgált 1326-ban a Csák nemzetség birtokolta, s a királynak adományozta. 1541-ben még 6 porta után adózott, de két év múlva elpusztult. Benépesítését 1630 körül gróf Nádasdy Ferenc kezdte meg Nyitra megyei evangélikus vallású szlovákokkal. A 18. században már az Esterházy család birtoka.

1739. május 23. - október 12. között 303-an haltak meg pestisben. A 18. század közepén református magyarok és katolikus németek is települtek a szlovák lakosság közé.

Az 1784-1787-es népszámlálás szerint Esterházy János birtoka. 109 házban 145 család élt, népessége 675 fő volt. A faluban 1 papot, 5 nemest, 10 polgárt, 58 parasztot, az utóbbi kettő 58 örökösét és 84 zsellért írtak össze. 1848-ban 878 lakójából 490 evangélikus, 310 katolikus, 75 református, 3 zsidó vallású. A lakosság gabonatermesztésből, szőlőművelésből élt, de az erdő is nagy hasznot hozott. Az uradalomnak halastava, vízimalma, fűrészüzeme volt. Ipartelepén "a legjobb tégla készül a megyében". 1892-ben tűzvész pusztította el a falu nagyobb részét.

A településen evangélikus és katolikus elemi iskola működött.

Az első világháborúban 130 száki vett részt. 32-en hősi halált haltak. A társadalmi élet szerveződésének jeleként jegyzeték be 1926-ban Levente Egyesületét, majd 1927-ben Önkéntes Tűzoltóegyletét, 1928-ban a "Falu" Földműves Szövetség helyi csoportját, végül 1930-ban Polgári Lövészegyletet. A második világháború harcai 1945. március 19-én értek véget a község területén.

A 2817 hektáros termelőszövetkezet 1977-ben alakult ki az Új Élet, az Új Tavasz, a Béke és Barátság tsz-ek összevonásával.

Az 1970-től községi közös tanács alakult. 1984-ben egyesült Szenddel Szákszend néven. 1984-től 1988-ig Oroszlány vonzáskörzetéhez tartozik. Területe 1218 hektár (Szend nélkül), lakossága 1990-ben 1643 fő (Szenddel együtt).

NÉPRAJZ

Földrajzi nevei őrzik a régi birtokviszonyok emlékét: Urasági-föld, 'Vitéz-föld, Jegyző-föld stb. A Rohadt-saroknak nevezett határrész felől jövő felhők gyakran nagy esőt hoztak.

KATOLIKUS, EVANGÉLIKUS EGYHÁZ

A katolikus templomot a falun kívül lévő dombra építették, ahol egy templárius régi zárda romjai álltak.

Anyakönyveit 1772-1953-ig Szenden, 1953-1977-ig helyben, 1977-től ismét Szendén vezetik. Anyaegyháza Szend.

Evangélikus gyülekezete a török világban osztozott a Komárom megyei gyülekezetek sorsában. Első templomuk 1610-ben épült. Szákot és a közeli Szendét a 17. században mint társgyülekezetet említik. Ma, mint több esetben történelme során, a szendi lelkész gondozza.

Anyakönyveit 1776-tól vezetik.

Szák filiája Vérteskethely, szórvány: Császár.

MŰEMLÉKEK

Műemléke a gótikus eredetű, 1500 körül emelt római katolikus templom, mely 1766-ban Fellner Jakab tervei alapján nyerte el mai formáját. Említést érdemelnek a szentélyben látható 18. századi barokk mennyezetfreskók, a szintén e korból származó barokk szószék és a 19. század végi copf-stílusú padok. A klasszicista evangélikus temlomot 1848-ban emelték. Copf szószéke a 18. század végéről származik. Az 1755-ben épült barokk magtárat Fellner Jakab tervezte.

NEVEZETES SZEMÉLYEK

GYURÓI NAGY Lajos (Szák, 1883. május 11. - ? 1970?) költő, evangélikus lelkész.

BIBLIOGRÁFIA

MÉSZÁROS Zsuzsanna: Szák. Komárom megye.= Néprajzi Közlemények, 1974.104-109.1.

MÉSZÁROS Zsuzsanna: Szák község bel- és külterületének földrajzi nevei. Kisbér, 1973. 8., 3. L, 1 térk. - Gépirat.-MK.-TM.

ROZVÁNYINÉ TOMBOR Ilona: Dunántúli falusi műemlékeink. A száki templom. = Műemlékvédelem, 1964.24-27.1.

SZÁK község múltjából. Szák, 1957.1.1.- Gépirat. - MK.

WEHNER Tibor: A száki templom. = Új Forrás, 1980. 4. sz. 80.1.  

 

SZEND

Á nevének alapjául szolgáló Zemd személynév a magyar szem főnévből keletkezett. Okleveles említése: 1421: Zend.

Területén a római korból is leletek kerültek elő.

Zsigmond király 1435-ben Fancs fia Lászlónak adományozott részbirtokot. 1543-ban a törökök elpusztították. Ezt hitelesíti a 18. században az ingoványban talált harang, amit bizonyára a törökök elől menekülve rejtettek el. 1516-ban Sárközi Ambrus, majd a Bán és az Enyingi Török család szerzett itt birtokot. Utóbbi később az Esterházyak kezére került. 1643 után népesült be református magyarokkal és evangélikus szlovákokkal. A katolikusok a 18. század közepétől telepedtek le itt.

Az 1784-1787-es népszámlálás szerint közbirtokosság. 35 házban 85 család élt. Népessége 432 fő. 41 nemest, 5 polgárt, annak 4 örökösét tüntették fel az adatok. 73 zsellért írtak össze, viszont parasztot egyet sem.

1809-ben megszállták a franciák. 1848-ban 1181-en éltek a faluban. 492 evangélikus, 486 katolikus, 178 református és 15 zsidó vallású lakosa volt ekkor. Földje igen jó minőségű. Népe jeleskedett a szarvasmarha- és lótenyésztésben is. 1856. augusztus 30-án iszonyú tűzvészben elhamvadt 66 ház. A 20. század elején jelentős mértékű kivándorlás apasztotta a lélekszámot.

Az első világháborúban 171 lakos vett részt, közülük 34 hősi halált halt. Emlékművük 1926-ban készült el.

A településen három egyesületet jegyeztek be a két világháború között. 1926-ban a Levente Egyesületet, 1930-ban a Tűzoltóegyletet és a Polgári Lövészegyletet. Az 1930-as években állami elemi iskola látta el a népoktatást. A második világháború harcai 1945. március 19-én értek véget a község területén. A szendi ÚJ Tavasz Termelőszövetkezet 1977-ben egyesült a Száki Új Élettel. Lakossága 1970-ben 1039 fő, 1990-ben 1643 fő (Szákkal együtt), területe 2374 hektár (Szák nélkül).

NÉPRAJZ

Földrajzi nevei a hajdani birtokviszonyokat is tükrözik: Zsellértag, Pap-földek (egyházi birtok volt), Gyülekezet-tag (a református egyházé volt), Vitéz telkek (az első világháború után vitézi rangot kapott személyek tulajdona volt).

KATOLIKUS, EVANGÉLIKUS, REFORMÁTUS EGYHÁZ

A középkorban már templomos hely volt. 1543-ban a török elpusztította. A katolikusok a 18. század közepétől költöztek ide. Templomukat Esterházy János építtette Szent József tiszteletére.

Anyakönyveit 1772-től vezetik.

Evangélikus gyülekezete 1786-ig Szák társgyülekezeteként - ettől kezdődően anyaegyházként működött. 1789-ben már volt külön evangélikus templom is. Jelenlegi temploma 1857-1860 között épült.

Az utóbbi időben a szendi lelkész egyben a száki gyülekezet beiktatott lelkésze is. Híres lelkészük volt Gödörházi Gödör József.

A református egyházközség meglétéről 1614 óta vannak adatok. Anyakönyveit 1712-től őrzik. Jegyzőkönyvek, régi iratok a lelkészi hivatalban kutathatók.

Az egyházközség lelkésze volt Szomódi (Szomory) János, akit 1674-ben a pozsonyi vésztörvényszék elé idéztek, és gályarabságra ítéltek.

MŰEMLÉKEK

Műemlék jellegű barokk katolikus temploma 1747-ben épült, s röviddel utána, 1790-ben átépítették. A templom belső három boltozatmezőjében láthatók Prokop Péteri 955-ben készült freskói. Barokk református templomuk, melyet 1934-ben építettek át, eredetileg 1789-ben készült.

ÍRÓK, KÖLTŐK

GÖDÖRHÁZI GÖDÖR József (Szakony, 1795 ? - Szend, 1866. október 19.)

Költő, evangélikus lelkész.

1824-ben a komáromi Weinmüller Nyomdában Laura címmel mulattató szépirodalmi folyóiratot indított. Szervezési és anyagi nehézségek miatt a második szám megjelentése után kénytelen volt beszüntetni a vállalkozást.

Irodalom:

Tapolcainé Sáray Szabó Éva: Laura 1824. = Új Forrás, 1983. 1. sz. 79-81.1.

BIBLIOGRÁFIA

MÜLLER Márton: Szend története napjainkig. Esztergom, 1988. 44.1., 6 t., illusztr. - Gépirat.

PÉCSVÁRADI József: Szend község keletkezésének és fejlődésének története. Szend, 1959.2.1., - Gépirat. -MK.

WOHLMUTH Ferenc: A császári plébánia múltjából. Emléklap a templom százados felszentelése századik évfordulója alkalmából. Császár, 1903. 84.1.

71-78. L: Adatok a szendi plébánia múltjából.

 

63. Szák pecsétje. 18-19. század

64. Szend pecsétje. 1771.

 

SZOMÓD

Neve a magyar nyelvemlékbeli Szomol személynévből képződhetett -d képzővel. Az alapjául szolgáló személynév szláv eredetű.

Okleveles említése: 1225: Zumuld, 1237/1247: Sumuld, 1327: Chumuld.

Már a rómaiak idejében is lakott hely lehetett. 1269-ben a Csák nemzetségbeli Vgrun /Ugrin/ és a majki prépost birtokolta.

Szomód 1446-ban a Rozgonyi család birtoka volt és a tatai várhoz tartozott. Az 1529. évi török hadjáratot túlélte, 1541-ben még 6 porta után adózott, 1543-ban azonban elpusztult. A török hódoltság után Tisza-melléki református magyarok telepedtek itt le, s 1699-ben már 40 porta után adóztak.

Az 1740-es évek végén Esterházy József Württembergből katolikus németeket telepített a községbe. Az 1784-87-es népszámlálás adati szerint Esterházy Ferenc gróf birtoka. 160 házban 194 család élt, népessége 1036 fő volt. 2 papot, 21 nemest, 1 polgárt, 110 parasztot, utóbbi kettő 98 örökösét és 94 zsellért számláltak össze. A településről Bél Mátyás a következőket mondja:"... egy domb alján, Tatával szemben van Szomód, magyarok lakják. Kis szántóföld övezi, köves, nem termékeny. Szép halastava van. A szájhagyomány szerint a Szőny felé vezető útnál Salamon egykori várának romjai találhatók. Ezt a földet Salamon földjének nevezik."

1848-ban 21 nemes család, 112 telkes jobbágy, 54 házas és 36 házatlan zsellércsalád élt a faluban. Két tanítós kéttantermes iskolája 1912-ben épült. Az első világháborúba a faluból 350-en indultak, ám 41-en nem tértek vissza soha. 1898-ban jegyezték be az Önkéntes Tűzoltó Egyletet, melyet 1919-ben Katolikus Ifjúsági Egylet, 1927- ben a Levente Egyesület, 1930-ban a Polgári Lövészegylet, 1941-ben az Országos Egészségvédelmi Szövetség helyi fiókszövetsége, 1943-ban a Gazdakör követett. A második világháború harci eseményei Szomódon 1945. március 20-án értek véget. 1974-ben - Dunaszentmiklós átcsatolásával - községi közös tanáccsá alakult, 1990-ben önálló lett. Lakossága 1990-ben 1850 fő volt, területe 2824 hektár. 1975-től 1988-ig Tata városkörnyéki települése volt.

NÉPRAJZ

Földrajzi nevei a település kialakulásának és a hajdani gazdálkodásnak emlékeit őrzik. Német utca, Jéger utca, Újtelep, Büdös kút, Ebgondóta (kavicsbánya), Diósi lapos, Vitéz földek, Zsöllér tag, Vájogvető, Lúdmező,, Kenderáztató, Kákás tó.

KATOLIKUS, REFORMÁTUS EGYHÁZ

A katolikusok 1763-ban Mária Terézia rendelete alapján visszavették régi templomukat a reformátusoktól, s plébániát szerveztek. Később a katolikusok új templomot építettek melyet Szent Jakab tiszteletére szentelték. Anyakönyveit 1773-ig Tata I. plébánián, ezt követően helyben vezetik. A református egyházról az első adat 1603-ból való. A keleti országrészből ideköltöző reformátusok néhány év múlva ún. sövény-templomot építettek, majd a római katolikus templomot használták. E 1763-1784 között lelkészt sem hívhattak a faluba (árva eklézsiává lettek).

A türelmi rendelet kiadása után ismét sövény-templomot építettek. 1796-ban kőtemplomot emeltek. 1889-ben épült a ma is álló templom, eklektikus stílusban. A református temetőben nyugszik Vajda Sámuel református lelkipásztor, Csokonai Lillájának a test- vérbátyja.

Az egyházközségnek 1718-tól vannak anyakönyvei. Régi iratainak egy része - az 1780-1892 között keletkezettek - a Pápai Református Levéltárban kutathatók. Anyakönyveit 1773-ig Tata I. plébánián, ezt követően helyben vezetik.

MŰEMLÉKEK

Műemlék jellegű az 1708-ban készült barokk Nepomuki Szent János szobor. Fellner Jakab tervezte a katolikus templomot, mely a barokk jegyében épült 1775-1778 között. Tornyát 1832-ben emelték, berendezése a 18. század végén keletkezett. Ugyancsak műemlék jellegű a Betlehempusztán található, 1840- 1850-es évekből származó erdészház a melléképületekkel.

Figyelemre méltó a református templom kertjében lló 1819-ben készült kőkereszt, melyet néhány éve hoztak be az úgynevezett öregtemetőből.

BIBLIOGRÁFIA

DORNYAY Béla: Szomódi romanizált kelta feliratos kő. Tata, 1926. Englánder ny. 20.1.

HORVÁTH Éva: A mi nyelvjárásunk. Nyelvjárás elemzés tájszógyűjtés alapján. - A szomódi nyelvjárás. Szomód, 1977. 31., 4.1. - Gépirat. - MK.

KÁBIK J. Géza: A szomódi római katolikus plébánia története. Tata-Tóváros, 1913. Lindenberg ny. 48.1. SZOMOR

Valószínűleg puszta személynévből keletkezett magyar névadással. A helység nevének eredetét máshol a szomjas, szomjú melléknév - szom- előtagjának származékaként említik. Okleveles említése: 1269: Zumur, 1275: Zamur, 1281: Zumur, 1295: Zomur, 1327: Zumur alakban. A kőkorszak óta lakott hely. A róma kor emlékét a Somodorpusztán kiásott római kori kocsi őrzi. (Ma a Nemzeti Múzeumban található.)

1269-ben két falut említenek Szomor mellett. Az egyik Chak (Csák) birtoka, a másik köznemeseké. (Symegh és Simodor v. Somodor.) A török időben mindkét falu elpusztult. Egy 1275-ben kelt oklevél szerint Izabella királynő a szigeti apácáknak adományozta itteni birtokát. Lakosai királyi vincellérek.

Később Gyöngyösi Nagy János kapitány tulajdonába került, akitől 1690-ben Pázmándy Gergely vásárolta meg. 1744-ben a Pázmándyak átengedték báró Sándor Mihálynak, az ő tulajdonát képező kömlődi birtokrészek fejében.

Az 1720-as összeírás református magyar népességet tüntetett fel. Az új birtokos azonban elüldözte a református vallású magyar jobbágyokat, s helyettük katolikus németeket telepített ide. 1739. április 12-től október 28-ig a faluban 169-en haltak meg pestisben. Az 1784-87-es népszámlálás adatai szerint Sándor báró tulajdona. 97 házban 127 család élt, népessége 660 fő volt. 1 papot, 1 polgárt, 56 parasztot, utóbbi kettő 47 örökösét és 81 zsellért írtak össze. Az 1848-49-es szabadságharc előtt Guyon Richárd hosszabb ideig vendégeskedett Kézdi-Vásárhelyi Imrénél, a község földbirtokosánál.

Az első világháborúban 37-en haltak hősi halált.

A társadalmi élet szerveződését a Magyarországi Német Népművelődési Egyesület 1925-ben történt bejegyzése jelzi. Ezt követte 1930-ban a Polgári Lövészegylet, 1956-ban pedig az Önkéntes Tűzoltó Testület megalakulása.

A II. világháború harcai 1945. március 16-án értek véget a község területén. 1946-ban a német anyanyelvű falu 90 %-át 164 családot telepítettek ki. Helyükre magyarok, német családok költöztek.

1969-ben Gyermellyel közös tanácsú községet alkotott, 1990-től ismét önálló lett. Lakóinak száma 1990-ben 886 fő, területe 1349 hektár volt.

NÉPRAJZ

Földrajzi neveinek többsége kétnyelvű (magyar és német), a tulajdonosok neveit, a gazdálkodás emlékeit őrzik. (Pl. Zweiter Kleinacker elnevezése a nyomásos gazdálkodás idejéből maradt fenn) az Omladék - a monda szerint a törökök itt mecsetet építettek.

KATOLIKUS EGYHÁZ

Plébániáját 1759-ben alapították. Előtte Bajna filiája volt. A mai templomot 1747-ben vették vissza a reformátusoktól. Anyakönyveit 1760-tól vezetik.

A gótikus eredetű katolikus templomot egy ideig a reformátusok használták. A második világháborúban a templom súlyos károkat szenvedett. 1947-ben működő hitbuzgalmi egyesületei: Katolikus Egylet, Rózsafűzér Társulat, Ima-Apostolság Társulata, Scapulare Társulat, Hitterjesztés Művek, Szívgárda.

MŰEMLÉKEK

Műemlék jellegű gótikus eredetű katolikus templomát a későbarokk jegyében a 18. században építették, majd a század végén átépítették. A későbarokk Nepomuki Szent János szobor 1807-ben készült. Copf stílusú római katolikus kápolnáját Schemberg Félix tervei alapján 1811-ben emelték.

BIBLIOGRÁFIA

BARÁTH József: A gyermelyi református egyház története. Pápa, 1919. Főiskolai Könyvny. 50.1. Függelékben: a szomori református egyház története.

HARMINC év a Gyermely Petőfi Termelőszövetkezetben. 1953-1983. (Összeáll: Nóber Imre.) Tatabánya, 1983. 52. I., illusztr.

- Gyermely, Szomor, Héreg, Tarján.

 

65. Szomor pecsétje. 1744.