Előző fejezet Következő fejezet

Függelék

 

I. Jeles álmosdiak

Péchy (Pécsujfalusi) Imre. Álmosdon született, 1753. november 14-én. Apja Péchy Imre közbirtokos, a helybeli presbitérium főkurátora, anyja kóji Komáromy Anna. Tanulmányait a Debreceni Református Kollégiumban végezte 1763–72 között, majd 1773–1774-ben Késmárkon. Pesten a törvénykezési gyakorlatban képezte magát, s ügyvédi vizsgát tett. 1781– 82-ben a híres göttingeni egyetemen tanult. Hazatérte után 1783-ban Bihar megye első aljegyzőjének választották meg. Kis idő múlva főjegyző, majd 1787-től Bihar megye alispánja lett, tisztéről 1803-ban lemondván egy ideig csak a tudományoknak élt.

1806-ban jelent meg Pesten A magyar nyelvről a polgári és peres dolgok folytatásában című munkája. 1813-ban József főherceg alnádorrá, Ferenc császár és apostoli király 1824-ben a feudális Magyarország magas közjogi méltóságának számító septemvirré, a hétszemélyes tábla tagjává nevezte ki. Időközben több ízben képviselte Bihar vármegyét az országgyűlésen, így 1796-ban, 1802-ben, 1805-ben, 1807-ben. Pest, Pilis és Solt egyesült vármegyék 1812-ben és 1825-ben választották országgyűlési követüknek.

Hosszú közpályafutása alatt a református egyház kimagasló világi tisztségeket betöltő tagja volt. 1801-től 1839-ig a tiszántúli református egyházkerület és a debreceni kollégium főgondnoka. Jelentős szerepe volt a kollégium számos alapítványának megmentésében, anyagi forrásainak gyarapításában, a tanügyi albizottságok (litteraria deputatiok) létrehozásában és rendszeres működtetésükben.

Péchy hívta össze a nagy jelentőségű tanügyi bizottságot Álmosdra, 1804. december 27–29-én, melynek jegyzője és szellemi irányítója Budai Ézsaiás tanár volt. Az itt megfogalmazott debreceni új tanrendszer, a híres Ratio Institutionis, melyet az egyházkerület 1806-ban fogadott el, és latin nyelven nyomtatásban is kiadott 1807-ben Debrecenben új korszakot nyitott a debreceni kollégium történetében. Mégpedig egy olyan új fejlődési szakaszt, mely az oktatás tartalmában, a nevelés szellemében, a tudományos gondolkodásban, és a diákifjúság érdeklődésében egyaránt nagy átalakulást eredményezett.

Az álmosdi Ratio Institutionis az egész tantervet felölelte, feldolgozta az elemi, középiskolai (ahogy az Álmosdi Deputatio nevezte, a „deák Oskola”) és akadémiai oktatás rendszerét, amely a későbbi javításokkal 1849-ig érvényben maradt. A második álmosdi Litteraria Deputatio, melyet ugyancsak Péchy hívott össze 1816-ban, újabb javaslatokkal állt elő, főként a nemzeti nyelv javára. A főiskolán a latin helyett bevezetésre került a magyar nyelv használata, 1833-tól minden tudomány tanítása magyar nyelven történt, és az iskolai törvények 1834-től magyar nyelven készültek.

Péchy Imre sokat fáradozott a magyar tudományok fejlesztéséért. 1830-ban a Magyar Tudományos Akadémia igazgatótanácsába választotta. 1835-ben a Szent István-rend kiskeresztjét nyerte el. A magyarországi református egyházi konvent elnökeként jelentős szerepe volt annak megszilárdításában. Érdemeinek korabeli méltánylását is mutatja, hogy amikor idős korára való tekintettel le akar mondani főgondnoki tisztéről, ezt az egyházkerület nem fogadja el. 1841. április 20-án hunyt el Budapesten. A tiszántúli református egyházkerület 1841. augusztus 15-i gyűlésén gyászünnepélyt tartottak a negyvenévig szolgált és 88 évet élt főgondnok emlékezetére.

Péchy 1787 januárjában kötött házasságot Kis-Zellőben, Nógrád vármegyében prónai Prónay László helytartótanácsos húszesztendős leányával, Mária Magdolnával. Ezt követően a házaspár Álmosdon élt. Prónay Máriát 1721. július 1-jén a templomkert északi oldalán temettek el. Hét gyermekük született.

Fiuk, Ferenc, ugyancsak közpályát futott be: fiatal földbirtokosként a váradi járás esküdtje, majd császári és királyi kamarás, az 1832–36-os országgyűlésben Pest vármegye követe. Apja gondos neveltetetésben részesítette, többek között bécsi taníttatása idejére azt a nemes Madarász Dobrosi Jánost küldte ki fiával, aki korábban nagykőrösi tanár, majd jegyző volt, 1813–1839-ig pedig a debreceni kollégium jogi tanszékének professzora lett.

Péchy Ferenc barátja volt gróf Széchenyi István, akivel még Bécsben ismerkedett meg. Széchenyi a Hessen–Homburg huszárezred kapitányaként Diószegen szolgált az 1820-as évek elején, s többször megfordult Péchyéknél is Álmosdon ebben az időben. Álmosd, s a Péchy család tagjainak neve többször szerepel a „legnagyobb magyar” Naplójában. A diószegi századához érkezését követően, 1821. május 8-án például arról ír, hogy „Péchy Poly úr”, azaz Péchy Ferenc, mutatta be őt az alispánnak. Május 16-án a Péchy-kúriában ebédelt Széchenyi Álmosdon. Itt ismerkedett meg Péchy sógorával, az ugyancsak álmosdi földbirtokos Sombory Imrével (1784–1871), aki ekkor az érmelléki járás főszolgabírája, majd szép ívű hivatalnoki pályát futott be (a gróffal később is többször találkozott). A gróf baráti viszonyban volt Péchy Ferenc feleségével, báró Fries Franciskával is. 1823. augusztus 22-én született és 26-án keresztelt leánya, Péchy Stephanie Anna Mária keresztapjaként is gróf Széchenyi István neve olvasható az álmosdi anyakönyvben.

Péchy Ferenc húga, Karolina volt Kölcsey Ferenc gyermekkori játszópajtása és szerelme. 1810. november 7-én kötött házasságot Sombory Imrével, Sombory Farkas és Péchy Julianna fiával, vagyis unokatestvérével, királyi engedéllyel.

Az Álmosdon is birtoktesttel rendelkező Sombory Imre az 1825–27. és 1830. évi országgyűlés egyik bihari követe volt. Habsburg-barát középbirtokos, ám egyúttal a magyar nyelvharc kezdeti szakaszának résztvevője is. Az 1825. november 2-i kerületi ülésen sokak kívánságát szavakba öntve javasolta, hogy a tanítás nyelve minden közép- és főiskolában magyar legyen.

A szerteágazó bihari rokonsággal rendelkező Péchyek egyike Péchy Mihály (1755–1819), a neves hadmérnök, építész. Az álmosdi hagyomány a falu szülöttének tudja. Péchy Mihály a debreceni kollégiumban végzett tanulmányait követően a bécsi Genie Akadémián szerzett hadmérnöki képesítést. Látogatta a bécsi képzőművészeti akadémiát is. 1779-ben hadapródként végezte iskoláit, majd 1788-ban már mint mérnökkari főhadnagy részt vett a törökök elleni harcokban. 1809. nyarán a napóleoni háborúban Győr várának védelmére rendelték a franciák ellen. Mint mérnökkari tábornok vonult nyugalomba 1815-ben, és visszavonult Nagybánya melletti birtokára, Fejérszékre, s itt élt haláláig, családot nem alapított, utód nélkül hunyt el.

A katonapályára lépett Péchy Mihály építésztörekvéseinek kibontakozását álmosdi nagybátyjának fia, Péchy Imre a tiszántúli református egyházkerület főgondnoka indította el 1801-ben a debreceni kollégium új épületének megtervezésére adott megbízásával. Az ő tervei alapján épült a Debreceni Református Kollégium (1804–1816) és hazánk legnagyobb református egyházi épülete, Debrecen jelképe, a Nagytemplom is (1805– 1821) némi módosítással. Mindkettő a magyarországi klasszicista építészet kiemelkedő jelentőségű emléke.

Az újabb kutatások azt valószínűsítik, hogy Péchy Mihály mégsem Álmosdon született. Kun Ágota: A debreceni református Nagytemplom című, 1930-ban megjelent munkájában a bécsi Hadtörténelmi Levéltár adatai alapján közölte, hogy Pécsújfalusi Péchy Mihály 1755-ben született a Bihar megyei Ahurdsban. Minthogy e helynév a történelmi Magyarország térképén ismeretlen, így a Bihar megyei Álmosd községet vélte azonosnak közleményében a megjelölt születési hellyel, bár megjegyezte azt is, hogy Álmosdon a születési anyakönyvekben a Péchyek között Mihály nem szerepel. (Ezt jelen sorok írójának mostani kutatásai is megerősítik). Így Kun Ágota feltételezése valószínűleg nem helytálló, s azt tévesen vette át néhány Péchy munkásságával foglalkozó kutatónk is a később megjelent közleményekben, lexikonokban.

Sápi Lajosnak 1987-ben Péchy Mihályról megjelent írásában e feltevéssel szemben a debreceni református kollégiumi anyakönyvekben a subscribált, vagyis beiratkozott és a kollégium törvényeinek megtartására felesküdtek között 1770-ben Péchy Mihály neve mellett Fejérszék szerepel. Minthogy a beiratkozott tanulók illetőségi helyéül a bevett gyakorlat szerint a születési helyet tüntették fel, így valószínűsíthető Sápi szerint, hogy az akkor még tizenöt éves, korán árvaságra jutott Péchy Mihály is a születési helyet jegyezte be Fejérszékkel a beiratkozás alkalmával. Szüleinek, Péchy Lászlónak és Sombory Erzsébet Fejérszéken volt a családi birtoka, és Péchy Mihály is ide tért vissza nyugalomba vonulásakor. Fejérszék Szatmár megyében, Kővár mellett feküdt, Nagybányától délre, mintegy húsz kilométer távolságra. Péchy születési helyének végső tisztázására csak a további anyakönyvi kutatás tehetne pontot.

Gazdag és nemes lelkű, áldozatkész birtokosai voltak Álmosdnak a chernelházi Chernelek. E család jeles tagja Chernel József, az álmosdi kisdedóvó és koldusápoló intézet alapítója, akiről egy korábbi fejezetben emlékeztünk meg.

Születése révén kötődik Álmosdhoz a dualizmus korának egyik rendkívül termékeny, hazafias, 48-as függetlenségi párti írója, hírlapírója, Farkas Emőd (Álmosd, 1866. augusztus 10–Budapest, 1920. november 1.).

Apja, Farkas Balázs kisdednevelő, az 1862. márciusában megnyílt – Chernel József végakaratából létesült – álmosdi kisdedóvó intézet első vezetője volt. Anyja Tanhoffer Róza. Iskoláit Debrecenben, Ungvárott végezte. 1885–1889 között a budapesti egyetem bölcsészhallgatója volt, majd Sopronban, Rákospalotán és a budapesti állatorvosi akadémián tanított. Első írása 1883-ban jelent meg, attól kezdve sűrűn láttak napvilágot cikkei, tárcái, versei, regényes korrajzai. Dogozott többek között a Függetlenségnek, a Budapestnek, a Kis Újságnak, a Magyar Géniusznak, az A Hétnek, az Ország-világnak, az Üstökösnek, néha debreceni lapoknak is. A Botond álnév mögött is ő rejtőzött. Könyvei emléket állítanak a kurucvilágnak, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményeinek, szereplőinek. Nagy tisztelője volt Petőfi Sándornak.

A Chernel-féle kisdedóvó vonzotta Álmosdra Szabó Endrét (Nagyoroszi, 1839. december 28–Budapest, 1913.), a magyar óvodai nevelés reformerét, pedagógiai írót. A Nógrád megyében, Szabó Lajos gazdatiszt és Szegő Zsuzsanna gyermekeként született Szabó Endre jogi tanulmányokba kezdett, majd 1865-ben elvégezte a budapesti kisdedóvó képző intézetet. Rövid ideig a balassagyarmati vagy losonci óvodában, ezt követően két esztendeig a kiskunhalasi óvodában dolgozott. 1868 nyarától a Chernel-féle álmosdi kisdedóvó „vezérlője” lett, ahogy akkoriban az óvodavezetőt nevezték.

Szabó a korabeli Európa legmodernebb óvodapedagógiai irányzatának – a német Friedrich Fröbel (1782–1852) tanításainak – követője és hazai terjesztője, népszerűsítője volt. Álmosdi munkásságának idején a település óvodája az országos érdeklődés középpontjába került. A kis bihari faluban szerkesztette az Alapnevelők és Szülők Lapja című óvodapedagógiai folyóiratot az Alapnevelők Országos Egylete kiadásában. (Alapnevelőknek az óvodák pedagógusait nevezték, a kifejezés Rapos Józseftől, a pesti Óvóképző Intézet igazgatójától, számos óvodapedagógiai mű szerzőjétől származik. Az elnevezést csak rövid ideig használták, nem vette át a köznyelv.)

A lap első száma 1870 januárjában jelent meg. A szerkesztőség Álmosdon volt, a Chernel-féle kisdedóvó intézetben (mely 1862 óta és ma is óvodaként működik), a kiadóhivatal pedig Debrecenben, a Hagyma tér 13. szám alatt. A sokszínű, tartalmas folyóirat az óvodaügy szervezeti kérdései, törvényi szabályozása mellett, külön rovatban foglalkozott fejlődés-lélektani kérdésekkel, állandó rovatot szentelt Fröbel tanításainak népszerűsítésére, rendszeres gyakorlati segítséget is adott olvasóinak: módszertani tanácsokat, gyermekverseket, játékleírásokat. Hírt adott az egyleti ügyekről, a hazai és külföldi óvodaügy eseményeiről, a pedagógiai irodalomról.

Szabó lapjában sürgette a kötelező óvodába járás törvényerőre emelését, ami ekkor még távoli álomnak tűnt. „Az óvoda szerintünk éppoly szükséges, mint a népiskola. Ezért a törvény kötelezzen minden községet óvodaállításra” – írta. A nők alkalmazását szorgalmazta.

Szabó Endre először bizonyította be a magyar pedagógiai sajtó történetében, hogy vidéken is lehet színvonalas lapot szerkeszteni. Pedig merész vállalkozás lehetett akkor lapot kiadni, amikor alig volt több mint száz óvoda Magyarországon. Népszerűségét bizonyítja, hogy sok óvodai szakemberrel levelezett, cikkeihez az ország különböző vidékeiről érkeztek hozzászólások, s szerzőként a kor legjelentősebb óvodaszakértőit is meg tudta nyerni folyóiratának. Az esztétikus megjelenésű, jó tipográfiájú, nyolcadrét formátumú lapnak első kilenc száma jelent meg Debrecenben, a Városi Könyvnyomdában, összesen 306 oldal terjedelemben. Szabó Endre egy személyben volt a szerkesztő és szerkesztőbizottság, s a lap terjedelmének hozzávetőleg 35–40 százalékát is ő írta. Egyes cikkeket saját nevével jelzett, de ő húzódik meg a Szabó bácsi, Gyermekbarát, Egy nevelő álnevek mögött is.

Korabeli ismertségét és elismertségét bizonyítja, hogy a kis bihari település óvodájának vezetőjeként 1870. április 10-i ülésén az Alapnevelők Országos Egyesületének központi választmánya első titkárává választotta. Augusztus 16–18. között részt vett Pesten az egyetemes néptanító-gyűlésen, ahol Kisdedóvodák s ezek viszonya a népiskolához címmel előadást is tartott. 1870 szeptemberétől már az ország egyetlen Óvóképzőjének az igazgatója Pesten. A szerkesztőséget áthelyezte Álmosdról az új munkahelyére, Pestre, a Valero u. 1. szám alá, de a folyóiratnak ezt követően több száma már nem jelent meg.

Még álmosdi időszakában írta meg a magyar óvodatörténet első szakmódszertani segédkönyvét, melyet Első gyakorlatok az értelem fejlesztéséhez címmel Debrecenben jelentetett meg 1870-ben, Csáthy Károly nyomdájában.

A könyv lényegében a korabeli óvodai környezetismereti nevelés szakmódszertani kalauza volt, az egységesebb, színvonalasabb környezetismereti oktatás-nevelés óvodai elterjesztéséhez nagyban hozzájárult. A könyv általános pedagógiai elvei ma is helytállóak. Ugyancsak Álmosdon írta meg – s Pesten jelentette meg 1871-ben – az első magyarországi, Fröbelt ismertető szakkönyvet is Vezérkönyv Fröbel Frigyes foglalkoztató eszközei használatára címmel.

1872-től már Kolozsvárott találjuk Szabó Endrét, ahol megszervezte az Országos Fröbel Egylet „gyermekkertésznő” képezdéjét, ahogy az óvónóképzőt nevezték akkoriban. 1878-tól a Rimaszombati Ipari Iskola igazgatójaként sokat tett a kézimunka iskolai bevezetéséért, ebben is messze megelőzve korát. 1883-tól, felhagyva a pedagógiai pályával, újságíró lett a fővárosban. Nem kevesebb mint tizennégy szakkönyvet és több száz kisebb-nagyobb cikket hagyott az utókorra. Újságírói munkássága még feltárásra vár.

Az éles eszű, jó tollú, kiváló szónoki képességű, tevékeny szellemű Szabó Endrét, a magyar kisdedóvásügy e reformszellemű korai vezetőjét hosszú időre méltatlanul elfelejtette pedagógiatörténetünk. 1989 decemberében, születésének százötvenedik évfordulóján rendezett emlékünnepségek keretében az általa vezetett egykori álmosdi óvoda falán emléktáblát avattak tiszteletére, melyen részt vett szülőfalujának, Nagyoroszinak a küldöttsége is.

Bihar megye régi nemesi családjainak egyike a Mezőtelegdi Miskolczy család. Számos kimagasló közéleti pályát befutó tagjának a neve is Álmosdhoz köthető. Az álmosdi családi tagbirtok a XIX. század elején Miskolczy Lajos (született 1775-ben) – Bihar megye táblabírája, főszolgabírája, és a báródsági nemesség kapitánya – felesége, Szodorai Szodoray Eszter révén jut a család birtokába. Majd nyolc gyermekük közül az 1845-ben kelt családi örökösödési megállapodás során Álmosdot zömmel Lajos kapja meg. Annál is inkább, hiszen Kölcsey Ferenc testvérének, Kölcsey Sámuelnek és Fényes Klárának házasságából származó leányával, Kölcsey Klárával 1835. május 17-én kötött házassága révén felesége birtokai is Álmosdhoz kötik.

Négy lányuk, valamint két fiuk volt (Jenő kataszteri főfelügyelő, miniszteri tanácsos, Imre budapesti orvos). Miskolczy Lajos szépen ívelő közéleti pályáját 1834-ben mint Bihar megye tiszteletbeli aljegyzője kezdte. 1837-ben első aljegyző, 1845-ben főjegyző. Az 1848-as forradalmat követő tisztújításon az érmelléki járás főszolgabírájává, majd második alispánjává választják. 1849. augusztus végéig látja el tisztségét, majd visszavonul álmosdi birtokára. Eleinte gazdálkodással foglalkozik, de az 1850-es évek végén az érmelléki református egyházmegye segédgondnokává választják meg.

A vármegyei élet újjáébredésével 1860-ban egyhangúlag Bihar vármegye első alispánjává választják. 1865-ben a székelyhídi választókerület képviselője. A kiegyezést követően, 1867 áprilisában megtartott tisztújítás alkalmával ismét első alispán. 1872-ben lemond, visszavonul álmosdi birtokára, de csak rövid ideig, mert 1875-ben Kraszna-, Közép-Szolnok vármegyék és Zilah szabad királyi város főispánjává nevezik ki. A következő évben már az újonnan alakult Hajdú vármegye és Debrecen szabad királyi város főispánja. 1883-ban szembetegsége miatt felmentését kérte. 1922–1923-ban unokáját, az 1874-ben Álmosdon született Miskolczy Lajost Hajdú vármegye főispáni székében találjuk.

Az évszázadok során Álmosdon szolgált református lelkészek között a letűnt, ellentmondásokkal terhes XX. századnak két meghatározó egyházi személyisége volt.

Székelyhídi Béla 1885-ben született, Majtison. A debreceni teológia elvégzése után Bojton, majd Szalócon segédlelkész, 1911-től pedig több mint négy évtizeden át, 1951-ig Álmosd református lelkésze volt. Emellett egyházmegyei jegyző, esperes. Egyházának tevékeny, gyarapító szolgálata mellett, a település közéletének is rendkívül sokoldalú vezéregyénisége volt. Ő alapította a községi Gazdakört és a Hangya szövetkezetet, mindkettőnek ügyvezető igazgatói tisztét is ellátta. Az első világháborút követően az ő kezdeményezésére az országban elsőként Álmosdon állították fel a hősök emlékszobrát. Ő volt a kezdeményezője és szervezője a Bocskai István dicsőséges álmosdi csatájának háromszázharmincadik évfordulója tiszteletére állított Bocskai-emlékmű létrehozásának is. Mint országos nevű sportember, súlydobóbajnokságot is nyert. Egyházi és polgári lapokban megjelent cikkei mellett nem sokkal halála előtt fejezte be kéziratos munkáját, melyben megírta az álmosdi református egyház történetét.

Zimányi József 1965-től 1990-ig állt az álmosdi református gyülekezet élén. 1917-ben született Törökszentmiklóson, hányatott, igen nehéz gyermekkor után végezte el a debreceni teológiát. Segédlelkész Munkácson, szolgál Encsencsen, missziói lelkész Kárpátalján. Sztálinnak írt levele miatt szovjetellenes izgatás vádjával letartóztatták, és 92 hónapot töltött Szibéria kényszermunkatáboraiban. 1959-ben hazatelepült Magyarországra, ahol újabb hányattatást követően Kokad, majd Álmos lelkésze lett.

Tűzoszlopoddal jéghegyek között – Zimányi József életútja címmel jelent meg Hargita Árpád gondozásában a Fundamentum Alapítvány gondozásában (Budapest, 1995) az a lélekbemarkolóan őszinte önéletrajzi vallomás, amelyben nemcsak egy XX. századi magyar református lelkipásztor, Zimányi József életének megrázó állomásait kísérhetjük nyomon, hanem egy teológiai távlatú történelmi bizonyságtétel részesei is lehetünk. A nagy sikerű kötet lapjain megelevenedő helyszínek között találjuk az Álmosdot, az itt megélt évtizedek krónikáját. Nyugdíjaséveiben is hétről hétre az ország különböző gyülekezeteiben végezte az evangelizációt, hirdette Isten igéjét. Több tízezer kazettás igehirdetése jutott el Ausztráliától Kanadáig, Kárpátaljától Horvátországig, a Felvidékig. Öt gyermeke közül két fia és két leánya pap lett, s Erzsébet lánya éppen az álmosdi szószéken követte őt.

(Kazinczy Ferenc levelezése I–XXI. Kiadta: Váczy János. Budapest, 1890–1911.; A Debreceni Református Kollégium története. Szerk.: Barcza József. Budapest, 1988.; Tóth Lőrinc: Emlékbeszéd. Akadémiai Évkönyv VI. Pest, 1845.; Újabbkori ismeretek tára VI. Pest, 1855. 3–5.; Sz. Kürti Katalin: A Református Kollégium és a képzőművészetek 1790–1848. In: Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1988. Debrecen, 1990. 249–299.; Bényei Miklós: Széchenyi István és Debrecen. Csokonai Históriai Könyvek, Debrecen, 1997.; Sass Kálmán–Kupán Árpád–Varga Árpád: Mezőtelegd története. Nagyvárad, 1996. 29., 146.; Borovszky Samu, szerk.: Bihar vármegye és Nagyvárad. Budapest, 1901. 592., 640., 659., 660.; Emődi János–Varga Árpád: Telegdi sírkövek, emléktábláblák. Függelék Mezőtelegd-Tileagd, Bihar megye, Románia történetéhez. In: Debreceni Déri Múzeum Évkönyve 1997–1998. Debrecen, 1999. 252., 257.; Bakó Endre: Hajdú-Bihar megye irodalmi kalauza. Debrecen, 1984. 7–11. Tűzoszlopoddal jéghegyek között. Zimányi József életútja. Szerk.: Hargita Árpád. Budapest, 1995.)

II. Az álmosdi református egyházközségben szolgált lelkészek névsora

Széki János

prédikátor

1597–?

Budai Mátyás

prédikátor

1633–?

Csengeri Péter

prédikátor

1639. június 25–?

Kövi Ferenc

prédikátor

1678. november 27–?

Makó János

prédikátor

1702–1705

Solymosi Péter

prédikátor

1710. november 2–?

Ürmendi Pál

prédikátor

1712. szeptember 28–?

Kolozsvári István

prédikátor

1740–?

Töltési Ferenc

prédikátor

1748–1749

Medgyesi Ferenc

prédikátor

1749. március 10–1752. február 21.

Makodi János

prédikátor

1752. március 12–1755. április 12.

Vintze Ferenc

prédikátor

1755. június 1–1755. szeptember 27.

Bitskei Szőke István

időközi prédikátor

1755. szeptember 27–1756.szeptember 22.

Vintze Ferenc

prédikátor

1756. szeptember 22–1762. március 2.

Sülye Komáromi Pál

prédikátor

1762. márciusától–1776. március 29.

Kos János

prédikátor

1776. márciusától–1790. április 19.

Tamási János

segédlelkész

1787. április 21.–?

Vernyika János

prédikátor

1790. május 29–1803. szeptember 7.

Virág Ádám

segédlelkész

1803–1804. április 10.

Sülye Komároni Pál

prédikátor

1804. április 18–1806. április 10.

Németh István

prédikátor

1806. április 23–1847.

Tatár Mihály

segédlelkész

1832–1836.

Matoltsi János

segédlelkész

1836–?

Kovács József

segédlelkész

1840. április 24–1847. április 24.

Kovács József

segédlelkész

1840. április 24–1847. április 24.

Kovács József

lelkész

1845. április 18–1850. április 24.

Ember József

lelkész

1850. május 5–1885. február 24.

Végh József

segédlelkész

1883–?

Bajza Antal

lelkész

1886. március 14–1900. december 31.

Szűcs Béla

lelkész

1901. január 20–1904. január 16.

Könyves Tóth Sámuel

lelkész

1904. február 21–1911.

Székelyhídi Béla

helyettes lelkész

1911. júniusától–1913. október 7.

Székelyhídi Béla

lelkész

1913. november 16 –1951. április 1.

Barabás Mihály

lelkész

1951. július 1–1965. február 1.

Zimányi József

lelkész

1965. február 1–1992. november 19.

Vancsainé Zimányi Erzsébet

lelkész

1992. november 19–

 

III. Az álmosdi görög katolikus egyházközség papjainak névsora

Cosma János 1780–1791

Bányi János 1796–1802

Butzurka Gergely 1802–1805

Kőváry Sámuel 1805–1810

Tóth János 1810–1816

Serban Gábor 1816–1817

Holzu Damján ?[Demenius] 1817–1820

Muntean Lukács 1820–1830

Szőts Miklós 1830–1835

Zsurka Basil 1835–1839

Popovits János 1839–1844

Bónyi János 1844–1854

Popovits János 1854–1857

Cretui József 1857–1864

Bogotai Lengyel János 1864–1867

Mosolygó Dániel 1867–1868

Darabos György 1868–1873

Gramma József 1873–1885

Szilágyi György 1885–1886

Popovics Aurél 1886

Muresian Emánuel 1886–1888

Nyéky László 1888–1901

Szeremi Viktor 1901–1917

Valean Teofil 1917

Bogotai Lengyel Kornél 1917–1922

Borlán János 1922–1924

Nádasy Béla 1924–1939

Miklósvölgyi József 1939

Timaffy Endre 1939–1946

Miklósvölgyi József 1946–1947

Gaál Gyula 1947–1969

Gánicz Endre 1969–1973

Török István 1973–1974

Kerékgyártó András 1974–1987

Dr. Melles Tivadar 1988–1991

Feczák László 1991–1998

Orosz János 1998–1999

Kiss Attila 1999

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet