Előző fejezet Következő fejezet

Parasztházak és berendezésük

 

A belső telkek kiosztásában kezdettől érvényesült egyfajta műszaki szemlélet, de ez még nem a szabályos sakktáblás rendszer érvényesülését mutatja. A megtelepedés utáni évszázadban két egyforma nagyságú telek alig fordul elő. A megülés idején keletkezett Maros utcában 700-1000 négyszögöles házhelyek is vannak, sőt 1500 négyszögöles is előfordul. A község törzsökös részein 350-500, a XX. századiak 110 négyszögöl nagyságúak. A belső telek kiegészítésére minden ház után járt kenderföld, amelynek nagysága 1851-ben kétszáz négyszögölet tett ki.

Kerítést eredetileg csak az utcafronton alkalmaztak, ezek a palóc hagyománynak megfelelően álló vagy fekvő sövénykerítések. A második világháborúig elterjedtek a makóiaktól átvett, döngölt földből készült vert fal kerítések, amelyeket fölfelé fordított csutkatővel tapasztottak le. A fűrészelt deszkaáru megjelenésével megjelentek a makói típusú fuggődeszka kerítések, melyeknek fölső végeit mintásan fűrészelték ki. Ezt követték a tégla-, majd a betonkerítések.

Deszkakerítés fűrészelt véggel (Kerekes István felvétele)
 
Halmozottan díszes kapu részlete (Kerekes István felvétele)

A nagykapuknak az egyszárnyú változata az 1920-as években szegényebb családoknál még előfordult. Ezek fektetett deszkából készültek, és a kerítés félfájához gúzzsal kötve forgott nyitáskor vagy becsukáskor. A deszkakerítéshez - makói típusú - íves, fölül prémmel szegett úgynevezett bógnis kapuk tartoztak. Szegmentjébe tűztől oltalmazó kifűrészelt szalamandraornamentika került. Mivel ennek baj elhárító szerepe elhomályosult, más állatfigurákat is alkalmaztak, így születtek meg a halas és libás kapuk.

Az apátfalviak palóc szemléletéből fakad, hogy kedvelték a különlegeset, a túldíszítettséget, sőt a tobzódóan gazdagon alkalmazott formakincset. Ez az igény ácsmesternél éppúgy jelentkezett, mint kőművesnél.

Szalamanderes nagykapu (Broda Sándor felvétele 1925-ben)

Varga C. András kőműves gyakran mondogatta: puszilni való homlokzatot csinálok. Valóságos remekműnek tekinthető a mellékelt kapurészlet, amelyen össze lett halmozva mindaz, amit egy ácsmester képes megvalósítani. Központi eleme a háromszögbe komponált fafaragvány, amelyet íves timpanon ölel át. Fölül koronázópárkányt utánozva mintázottan gyalult, ívsorosan fűrészelt, esztergálással kimunkált horizontálisan elhelyezett elemekkel, amelyeket eső ellen prémdeszka zár le. Semmi köze már a népi építészethez, öncélú bűvészkedés a mesterségbeli tudással. A fontos csak az, hogy legyen különlegesebb, mint a szomszédé, alkalmas a hivalkodásra.

Legfontosabb építőanyag a föld, a vert fal technikát alkalmazták. 1920-ban Apátfalva 1400 lakóépületéből 1236 vert falú vagy vályogból készült. A faluban 1971-ig készültek vert falú házak. Apátfalván az irányfás faltömés terjedt el. A leendő ház sarkától húsz-negyven centire állították föl az irányfákat, az erre kifeszített zsinór jelölte a fal külső színét. A falvastagságnak megfelelően ásták le egy méter távolságra a gerendákat, ezeknek feszültek neki az egy col vastag (2,5 centiméter), egy sukk (30,4 centiméter) széles deszkák. A XX. század elejéig téglával nem alapoztak, „földbe verték a földet". 1920-ban csupán 22 tégla- és 139 tégla alapozású ház állt a községben.

Falverés 1968-ban

A faltömő bandák általában hét tagot számláltak. Két talicskás állandóan hordta a földet, a lapátos azt a deszkakalodába hányta, a döngölést két tömős és két furkós végezte. Az utolsó faltömőnek, Gyenge Miklósnak faltömő eszközei a makói múzeum gyűjteményébe kerültek.

Apátfalván gerendás födémet alkalmaztak. A mestergerenda és a kisgerendák elhelyezése a faltömők föladta volt. A kisgerendákra merőlegesen nádat raktak, arra vastagon földet hánytak, alul és fölül letapasztották. Ollószáras vagy kakasülős tetőszerkezetet alkalmaztak. 1920-ban a községben 21 zsindelytetős, 219 nádtetős és 1160 cserépfödésű ház állt.
Az apátfalvi házak homlokzatán az európai történeti stílusok népi változatai nemigen fordultak elő, a klasszicizmus időszakában még a magukkal hozott házépítési hagyományt követték. A homlokzaton alkalmazták az erőteljes, olykor fogazott főpárkányt, a változatos díszítésű ablakkeretet, a függőleges falsávokat (lizénákat).

A módosabb házakon a deszkavégek igen látványosak. Az oromzatot beszegték, gondosan megtervezve különféle egységekre tagolták. Munkaigényes, fűrészelt rátéteket, olykor esztergált ornamentikát alkalmaztak. A háromszögletű mezőket növényi motívumokkal káprázatosan dekorálták. A verébdeszkákat is áttört formában kivitelezték. A csúcsra nem nyársat, hanem szintén díszesen áttört deszkát szegeltek.

A vasútállomás mintázatát átvette a népi építkezés (Kerekes István felvétele)
 
Díszes deszka-házvég (Kerekes István felvétele)
 
Telekrendezési típusok: nagygazda, napszámos és kisgazda porta

Ha volt a telken kisház vagy hambár, azok is harmonizáltak az utcai házvéggel. Oromzati díszítésüknek előképe az apátfalvi vasútállomás és tisztilak fűrészelt kivitelezésű mintáiban fedezhető föl. De ezt káprázatosan gazdaggá tették, sőt látványosan festették is.

Az alaprajzi elrendezésben ma már nem fordul elő olyan egytraktusos ház, amelyben az épület lakószoba szélességű. Fokozatosan ugyanis második szakasszal is bővült, utcára kisszobával, a folyosó végén kiskonyhával, középütt előszobával. Mivel a helyiségek hagyományos rendjét, illetve az átalakulás folyamatát a jelenlegi házállományból vett példákkal aligha lehetne szemléltetni, Banner Jánosnak 1925-ben végzett fölméréseit vesszük alapul, aki társadalmi rétegződés szerint a nagygazda, a kisparaszt és a napszámos család házát mutatja be.

A tanyával rendelkező módos gazda háza négyosztatú: tisztaszoba, konyha, lakószoba, kamra helyiségekből állt, előtte gangdeszkával ellátott folyosóval. Végébe épült a féltetős nyári istálló, az árnyékszék és távolabb az üstház, a disznóól, mellette farakás állt, a kertben góré.

Szánkótalpas gabonás kasok (Broda Sándor felvétele 1925-ben)

Az utca felöl második szakaszban gémeskút, kacsaúsztató, itatóvályú, lisztes és búzás ham-bár, valamint két kas. Ezek mögött léckerítéssel leválasztott kiskert. A disznóól vonalában, udvarkeresztben háromosztatú alsóépület terpeszkedett, amely húsos kamrát, kocsiszínt és téli istállót foglalt magába.

A kisparaszti ház szoba, konyha, kamrás tagolású. A két hátsó helyiség előtt repülőeresz. A kamrát nyári lakásnak is használták. A ház végében szemétdomb, kukoricaszárból állított árnyékszék, farakás, kis kávájú kút, mellette karóval kerített kiskert sorakozott; az udvar másik traktusában egybeépített hambár, kotárka, továbbá disznóól.

A napszámos előkertes háza szobából és konyhából állt. Folytatásában árnyékszék és disznóól következett. A telek végében konyhának is használt szobából és sütőkemencéből álló kisház terpeszkedett farakással. A kertet léckerítés választotta el az udvartól.
A ház jellegzetes melléképületeként, makói hatásra terjedt el a gabonáskas. Szánkótalpra épült, ugyanis a török időkben, a futások alkalmával az akkori kisebb méretű kasok elé lovat fogtak, és biztonságosabb helyre húzatták. A fölfelé szélesedő építmény falazata vesszőfonatú. Általában tapasztották. A szemes gabonát a nyeregtető végén lévő bebúvó ajtón öntötték be. Legtöbb helyen volt búzás, árpás vagy kukoricás kas; az avas gabonát is külön tárolták.

Az újkori megtelepedéskor igen racionális határhasználat alakult ki. Ennek részét képezte a szántóterület, amelyet szállásnak neveztek. 1783-ban, tehát alig több mint két évtizeddel a letelepedés után keletkezett első katonai fölmérés már föltünteti a négy tanyai utat és az akkor már létező tanyákat, szám szerint mintegy nyolcvanat. Ez arra enged következtetni, hogy a szilárd telekrendszer a megtelepedéstől kialakult, különben állandó jellegű épületet nem emeltek volna.

Akkoriban minden telkes jobbágy kétfajta szántóterülettel rendelkezett: ugarfölddel és szállásfölddel. Mivel az ugar közel esett a faluhoz, és ott kis parcellák feküdtek, tanyát eleinte kizárólag a szálláson emeltek. Az ugar földeken csak a XIX. század második felében, Kis- és Nagyjárandón pedig a század végén. A tanyai utakat Belez dűlőnek, Nagyút (másként Dóri) dűlőnek, Tóth Laci dűlőnek és Kardos dűlőnek hívták.

Az építkezést kútásással és istálló létesítésével kezdték. Az ideiglenesen kint tartózkodó gazda vagy tanyás kezdetben itt hált. A szállásból akkor lett tanya, amikor a lakóház is fölépült.

Simon János tanyája virágoskerttel 1974-ben (A makói múzeum adattára: 299.)
 
A Simon tanya kiskonyhával és kanfarú színnel (A makói múzeum adattára: 299.)
 
Hambár és tyúkól a Simon tanyán (A makói múzeum adattára: 299.)
 
Nyári jászol a Simon tanyán (A makói múzeum adattára: 299.)
 
Telekrend a Simon tanyán

A XX. század első felére mintegy félezer tanya létesült. Mivel Csongrád megyében a szocialista korban tanyaellenes politika érvényesült, a tulajdonosokat kényszerítették kültelki épületeik lebontásra. 1951-ben 426 tanyát tartottak számon, ebből 1977-re lebontottak 260 épületet, lakatlanul állt 116, lakottan 50. A tanyai életmód mintegy kétszáz évet ölelt föl. Ma csak a községhez közeli tanyákat lakják, főleg a zártkertben lévőket. Ezek egy részébe a villanyt is bevezették.

Apátfalva határában kisgazda tanyák épültek. A tanyai birtokhoz belterületi ház is tartozott, mindkettő a szülők birtokában volt. A gazda hazaköltözött a faluba, de továbbra is kezében tartotta a gazdaságot.

A 466. számú tanyát a XIX. század végén a tizenkét holdas Herczeg Mátyás építtette. A tulajdonos nem lakott kint, a tanyán bérest és kanászt tartott. Tőle Cziggeldorf (Czigeldrom) Ferenc vásárolta meg, aki haszonbérlőknek adta ki. 1946 szeptemberétől Langó Péter bérelte évi egy mázsa búzáért és egy mázsa kukoricáért. 1971-ben vásárolta meg.

A kéményen föltüntetett 191l-es évszám az újjáépítésre vonatkozhat. A tanya a falubeli házakhoz hasonlóan készült. A falak vert falúak, a födém kis- és nagygerendás szerkezetű, náddal borított. A szelemenes nyeregtetőn a szelement ollófák tartják. A héjazatot hódfarkú cseréppel fedték. Az épület eredetileg egyszakaszos volt, és a lakrész kétosztatú: szobából és konyhából állt. Ennek folytatásában épült az istálló. A ház elé később újabb traktus épült, elöl kiskonyha, a folytatásban alul bedeszkázott, fölül nyitott eresz.

Innen nyílt a pincelejáró. A padlásra az istállóból lehetett fölmenni. A padlás egy része szalonnás padlás, ez a rész náddal volt szigetelve, hogy a nyári hőségben ne olvadjon meg a szalonna. A padlás többi része lomtár, illetve a galambpadlás céljára szolgált. A konyha szabadkéményét lepallatol-ták. Innen fűtötték a szoba kemencéjét. A gondosan meszelt főhomlokzatra három kisméretű ablakot vágtak. A kiskonyha az udvar felöl is kapott megvilágítást.

A régi kort idéző, áhítatot sugárzó, a hagyománynak hű őrzésével berendezett talán utolsó apátfalvi ház Langó Mártoné volt a Kossuth utca 43. alatt, amely 1970-ig dacolt az idővel. Részleteiben és összességében is határtalan gonddal berendezett és tisztán tartott lakás, valóságos múzeum képét mutatta. A berendezés pompája és gazdagsága csak a nagygazdaházak jellemzője volt. Rangban lefelé haladva minden egyszerűbbé, puritánabbá vált, de a szegényebb sorúak is éppen olyan őszinte ragaszkodással kötődtek a maguk hagyományos tárgyaihoz, de az egyes darabok nem harmonizáltak egymással annyira.

A XX. században a véges, kétablakos gazdaházhoz már folyosó is tartozott, amelyet közel egyméternyi magasságban bedeszkáztak, és gangdeszkával lezárva, kívül szőlővel futtattak be.

Berendezési vázlat (Banner János nyomán)
 
A pitvar tányérokkal és virágmintás kaminajtóval 1908-ból (Móra Ferenc Múzeum fotótára)

A konyhaajtó mellett nyári használatra szúnyoghálós ágy, végénél alacsony asztal és szék, és a mindennapi munkához szükséges eszközök álltak.

A konyha elülső része a pitvar (pitar), hátsó fele a kéményalj; a kettőt falpilléren nyugvó vízszintes záródású árkád választotta el. Az ajtó mellett egyik oldalon korsóálló (kantaálló), másikon fazekasnak nevezett konyhaszekrény állt. A szemközti fölületet és a kéményalj falát keménycseréptányérok sokasága díszítette, a fölső sorban olykor tálak függtek. A konyhában ezek tömeges elhelyezése fejezte ki a jómódot. A pitvar kisgerendáit, a mennyezetet és a fal fölső sávját már az 1908-ból származó fénykép tanúsága szerint is pingálóasszonyokkal festtették ki. A középpadkát oltárnak nevezték, ennek elölnézete az egyszerűtől a rendkívül tagolt formáig igen változatos. Hímzett terítővel letakarták, és olykor ugyanolyan tárgyak kerültek rá, akárcsak a sublótra. Tésztasütéskor erre a padkára is szükség volt, addig leszedték róla a szokott tárgyakat. Fölötte a szabadkémény szűkülő kürtője kéménybe torkollt. Főzni a nyitott tűzön az oldalpadkán lehetett. A szabadkéményt a XX. század elején kezdték lepallatolni, a főzés továbbra is a padkán történt, de annak füstös terét falazással és ajtóval a helyiség felöl lezárták.

Tisztaszoba berendezése 1908-ból (Móra Ferenc Múzeum fotótára)

A szabadkéményből kaminkémény lett. Ezáltal a konyhát a füsttől mentesítették, a tányéros falfelület hófehér maradt; a hidegkonyha pedig melegkonyhává változott. A kaminajtót az igényesebbek virágmintákkal díszítették.

A konyhából az utca felé nyílt a tisztaszoba. A hátsó fal felől, az ajtó mellet állt a kemence. Az ajtónál a falon szenteltvíztartó és kisebb szentképek. A kuckó fölött fogas, tele ruhával, főleg alsószoknyával. Mellette két fölvetős ágy, ezek lukas ágyak voltak, ágyneműt nem tettek bele, az ágyterítő fölé rakták a díszes párnákat. Száma tíz, tizenöt is lehetett. Az ágy elé egy-egy karospadot tettek. A két utcai ablak között helyezték a falra a menyasszony mirtuszkoszorúját és a vőlegény bokrétáját tartalmazó, üveggel lezárt dobozt. A szobák berendezése átlós elrendezésű, a kemencével rézsut helyezték el a sarokpadot és eléje az asztalt. Ezt csipkebetétes abrosszal takarták le. A menyasszonyi ládát vagy az ezt fölváltó sublótot a sarokpad mellé állították, fölé került a tükör. Az ajtó mögötti sarokba újabb fölvetős ágyat raktak.

A szoba falát zsúfolásig telerakták szentképpel, az akasztókarikát kék, rózsaszín, piros krepp-papírból készített masnival takarták el. Fölhúzható, zenélő szentképek is előfordultak.

Fogas és sublót a tisztaszobában (Broda Sándor felvétele)
 
Föltevős párnák a tisztaszobában (Broda Sándor felvétele)
 
Csipke függönyök, tükrös szentképek a tisztaszobában (Broda Sándor felvétele)
 
Apátfalvi tükrös szentkép (Dömötör Mihály felvétele 1986-ban)
 
Korsóálló a makói múzeum apátfalvi tájházában (Dömötör Mihály felvétele 1986-ban)
 
Tisztaszoba részlet a makói múzeum apátfalvi tájházában (Dömötör Mihály felvétele 1986-ban)

A módosabbak különösen ragaszkodtak a tükrös szentképekhez. Több sorban szegezték föl ezeket; a mennyezet közelébe a nagyobbakat, lefelé a kisebb méretűeket. A háziáldás és a szenteltvíztartó minden tisztaszoba elmaradhatatlan kelléke volt. A sublóton tartották a búcsúkból hozott szakrális emléktárgyakat. Nem hiányozhatott valamilyen Mária-szobor vagy kereszt sem, de jutott hely bögréknek, komaszilkének is. A két utcai és az udvari ablakra esztergált végű firhangpálcára, majd asztalos készítette függönytartóra csipkefüggöny került. Az asztal fölött elmaradhatatlanul a mennyezetről lelógó, díszesen festett opálburás petróleumlámpa függött.

A tisztaszobát nem lakták, nem is volt benne föltétlenül kemence. A régi bútorok alapszíne sötétkék (öregkék) volt, ezt váltotta a XX. század elején a világoskék alapszín. A hagyományos berendezést idővel kiszorították a polgári ízlésű bútorok. Az apátfalvi piacon is megjelentek a bútorárusok. Langó István édesanyjának bútorát például 1926-ban piacozó kisiparostól itt szerezték be.

A konyhából nyílt a lakószoba. Ha új asszony került a házhoz, az ő bútorával rendezték be a tisztaszobát, a régit a lakószobába vitték. Ebben a helyiségben ugyancsak a bútorok átlós elrendezése érvényesült. Mivel a tisztaszobánál kisebb méretű volt, két véggel összefordított ágy nem fért el, ezért a fölső ágy a ház hátulja felől, az alsó az ajtó mögött állt. A bevetett ágyra fölvetős párnák már nem kerültek. A fölső ágy elé régebben karos pad, később székek kerültek. A fölső ágy mellé helyezett bakra és a kemencepadkára helyezett, pokróccal letakart deszkákon aludtak a gyerekek, ezt vacoknak nevezték. A sarokpad és a menyasszonyi láda sötétkék színű. A falon - a tisztaszobához viszonyítva - olcsóbb szentképek és családi fényképek sorakoztak. Ez a szoba már nem volt hivalkodó, hiszen itt a mindennapi élet, a munka folyt.

A gangról lehetett a kamrába bejutni. A padlásra létrafeljáró, grádics vezetett. A fal körül ászok vagy néhány kimustrált pad szolgált a zsákokban tartott liszt, korpa, dara stb. tárolására. A falon és a gerendákba vert szögeken kaskák, kosarak és kisebb eszközök társaságában ruhák, csizmák lógtak.

A makói múzeumban 1984 őszén apátfalvi tájházat alakítottak ki. A meglévő épületet Kiss István termelőszövetkezeti elnök irányításával az apátfalvi Aranykalász Mezőgazdasági Termelőszövetkezet brigádja alakította át. A kiállítás forgatókönyvét Tóth Ferenc készítette.

A tisztaszoba világoskék sarokpadja és asztala 1913-ból Csicsó Gyula apátfalvi asztalos munkája. A bölcsőben valamikor Langó Mártont ringatták. A konyha berendezése közül régiségénél fogva az asztalszék érdemel különös figyelmet.

 

   
Előző fejezet Következő fejezet