Előző fejezet Következő fejezet

A Szigetköz szívében

 

Hédervár a Kisalföldön a Szigetköz szívében helyezkedik el. E kistáj földrajzi, vízrajzi és településtörténeti jellegzetességei határozták és határozzák meg történetét. A falu a Szigetköz középpontjában fekszik, ma már egyenlő távolságra az Öreg-Dunától és a Mosoni-Dunától is, Győrtől 22, Mosonmagyaróvártól 19 kilométerre, a szigetközi útvonal felezőpontjában. A község területe 14,31 négyzetkilométer, a megyei falusi települések átlagterületénél kevesebb.

A szomszédos települések – mint az a Szigetközben általános – nagyon közel esnek határához. Ásványráró másfél, Darnózseli kettő, Lipót három, Kimle három és fél s a legtávolabbi Mecsér öt és fél kilométer távolságra helyezkedik el a községtől. A falun vasútvonal nem halad át, a legközelebbi vasútállomás Kimlén és Lébény-Mosonszentmiklóson van. Viszont rajta fut keresztül az 1401-es számú szigetközi főút, és a közelmúltban avatták a regionális kerékpárút hédervári szakaszát.

A Duna, miután áttöri a Dévényi kaput, a Kisalföld sík vidékén megpihen, lelassul; megkerüli több mellékágával a maga építette hordalékkúpot. A hordalékkal feltöltött síkság északi része az Öreg-Duna és a Kis-Duna által határolta Csallóköz, déli része pedig a Mosoni-Duna és az Öreg-Duna által közrefogott, mintegy 375 négyzetkilométer nagyságú terület. Okkal állapította meg Timaffy László, a tájegység nagy hírű kutatója, hogy „a Szigetköz a Duna gyermeke, mert nincs egy talpalatnyi földje sem, amit ne a Duna hordott volna ide”.

A tájegység középkori vízrajzát homály borítja, forrásaink és különösen Püspöki Nagy Péter főként névtani és térképészeti kutatásai alapján azonban néhány tényt megállapíthatunk. A mai országhatárnak számító Duna-ág helyén a XV. század előtt még víz sem folyt. Az Árpád-korban a Szigetköz sem fogalomként, sem földrajzi alakzatként nem létezett. Pozsony és Győr között mindössze két igazán jelentős folyó volt: a szerteágazó Duna számos ága közül kiemelkedő Csalló az északi oldalon, illetve az ezektől független Lajta.

A terület szigeteit kialakító Duna-ágak távolról sem érték el a Csalló, a Lajta és a Vág vízrajzi jelentőségét, nem voltak átfogó, meghatározó jellegűek. Valószínű tehát, hogy a honfoglaló magyarok a Csalló és Lajta közét nevezték el Csallóköznek, amelynek déli-délkeleti részén jelenik meg majd egy elkülönült szigetcsoport, amit egy 1556-ban készült térképen, „Zygethkevvz” névvel jelölnek.

A német elnevezésekből következtethetjük ki, hogy a Szigetköz neve a Csallóközzel való összefüggésben magyarázható. Már a XVII. században kifejezik német mérnökök ezt a viszonyt a Grosse- illetve a Kleine Schüttinsel nevekkel. A források segítségével egyébként a Dunáról az is megállapítható, hogy a folyó főága a XV–XVII. században helyeződött át északról délre, és alakult ki ezáltal a mai Szigetköz.

A tájegység falvainak nagy része nem eredeti Árpád-kori települési helyén van, állandó költözésre kényszerültek. A Duna mederváltoztatásai, partszaggatásai, árvizei mind olyan tények elé állították az embereket, amelyeknek ellent aligha mondhattak, inkább odébbálltak. Az egyetlen kivétel ez alól talán éppen Hédervár, lévén hogy központját, azaz földesúri várát szilárd pontra – a mai kastélytól mintegy ötven méterre lévő kiemelkedő dombocskára – építették, így a település lakossága a természet háborgásait tekintve viszonylagos biztonságban élhetett.

Írásos emlékeink szerint nagy árvizek pusztítottak itt: 1242-ben, 1569-ben, 1658-ban, 1760-ban, 1789-ben, 1792-ben, 1809-ben, 1825-ben, 1845-ben, 1858-ban, 1862-ben. A térségben otthont találók is kialakították sajátos életvitelüket, miközben védekeztek a folyam pusztító erejével szemben, feltárták és kihasználták gazdasági előnyeit, mint a halászat, a malomépítések, az úsztatásos állattenyésztés, s talán idesorolható az aranyászat is.

A hatalmas folyam több vereséget szenvedett a történelem során az emberiségtől. A XIX. század végén, 1886-tól 1894-ig zajlott le a nagy folyószabályozás, amely kijelölte az árterek és a mentett oldal területét, és nagy segítséget jelentett a hajózás számára. Mégis, még a XX. században is rengeteg energiát emésztett fel a küzdelem a Dunával: a sok hordalék, a pusztító belvizek, gyors áradások s az 1954-es nagy árvíz igényeltek megannyi erőfeszítést. A probléma megoldásában a vízügyi szakhatóságok zsilipek építésével, a Duna kanyarulatainak levágásával igyekeztek segíteni. A bősi vízlépcsőrendszer építése 1978-ban kezdődött meg, majd a Duna elterelése következett – a Szigetközben pedig elindult a kisvizek szintjének süllyedése, s jelentkezett a létesítmény ökológiai visszahatása is. A hédervári szakasz már korábban „öregedő” korba jutott, a strandja is megszűnt.

A falu környékén számos elhagyott, feltöltődött folyómeder található. Már a Duna elterelése előtt a holtágak és morotvák egy részét kikotorták és összekötötték egymással, így jelentékeny csatornarendszert alakítottak ki. Az egykori Vén-Duna helyén húzódik a Nováki-főcsatorna. Ez a Kiliti-Cikolai-holtágból ágazik ki, és folyik aztán bele a Mosoni-Dunába. Egy másik jelentékeny csatorna a Hédervár–Darnózseli-csatorna. Északi részén vége szakad, nincs összekötve más vízfolyásokkal, délen pedig beleömlik az egyesült Hédervári-Lipóti-, Bokrosi- és Bár-Dunai csatornába. Ez az egyesült ág viszi bele a vizeket a Hédervártól délnyugatra folyó Mosoni-Dunába.

1994-ben a Hédervár–Darnózseli-csatorna jó része teljesen kiszáradt. A helyzet megoldására a medrét teljesen kikotorták, és összekötötték a Nováki-csatornával.

A csatornahálózat korábbi szerepe szerint a pusztító belvizek levezetésére szolgált. Ez a funkciója a Duna elterelésével teljes mértékben átalakult, és immár a vízutánpótlás a célja. A bős-nagymarosi erőmű és vízlépcső megépítésére megkötött 1977-es magyar–csehszlovák szerződés 1992 után is életben maradt, noha a magyar fél felbontottnak tekintette. A Szigetköz megmentésére ennek alapján történtek kísérletek.

A folyó 1843-as folyamkilométerénél 1995-ben épült fenékküszöb segítségével lehetővé vált az árvízvédelmi töltés és a Duna közötti hullámtéri mellékágrendszer vízpótlása. Az Öreg-Duna árvízvédelmi töltésén kívüli, úgynevezett mentett oldali vízpótlásnak a rendszere még nem épült ki teljesen, annak befejezése 2004-re várható. A terv összesen 21 csatornát és több mint száznegyven kilométer hosszúságú vízfolyást érint. A munkálatok költsége 1998-as értékben számolva egymilliárd forintra rúg. A tervek szerint negyvenezer köbméter földet mozgatnak meg, ötven műtárgyat – zsilipet, hidat, átereszt – építenek vagy újítanak fel. A Duna-meder süllyedése és a bősi erőmű leszívó hatása miatt az Alsó-Szigetköz, így Hédervár szárazzá váló vízmedrei is ezzel a megoldással válhatnak ismét élővé.

A Szigetköz éghajlata a Kisalföld klímájához igazodik, hazánknak ezen a részén érvényesülnek talán a legjobban az óceáni hatások. Az északnyugatról érkezett nedves és enyhe légtömegek, a megszelídült keleti téli áramlatok találkozásának eredményeként alakult ki a nedves kontinentális éghajlat.

Mondhatjuk, a Szigetköz Magyarország legszelesebb területe. Az uralkodó szélirány az északnyugati, a Dévényi kapun át, a Duna-medencébe érkeznek az óceáni légáramlatok, és ennek következtében – érdekes jelenségként – látványosan keletre dőlnek a magasabb, különálló facsoportosulások. Az évi középhőmérséklet tíz Celsius-fok körüli, a napsütéses órák száma Héderváron 1950. A viharos napok száma évenként húsz-harminc körül mozog, gyakoriak a villámcsapások, különösen tavasszal és nyáron.

A lehulló csapadék mennyisége a faluban és környékén éves átlagban 588 milliméter. Ez a kevés csapadék eddig nem befolyásolta a mezőgazdasági termelést, mert a Mosoni-Duna és az Öreg-Duna is megfelelő módon biztosították a talaj szükséges nedvességét. Most viszont, a Duna elterelése után, az égi áldás nem pótolhatja a tekintélyes vízveszteséget. A Szigetköz a mezőgazdasági termelés számára megfelelő minőségű talaját ma, a már említett vízutánpótló csatornák látják el az éltető elemmel. Az öntéstalajok, a csernozjom és a réti talajok mind tartalmaznak legalább harminc–hatvan centiméter humuszos réteget, amelyet 1993 óta igen csekély talajvíz táplál.

Az évi csapadék 1941–1970 között számított átlaga, hónapos bontásban és milliméterben

Hónap I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. Éves
Csapadék 35 43 38 38 55 70 66 53 33 47 61 49 588

A Duna elterelésekor elsősorban a Szigetköz flórája és faunája felett húzták meg a vészharangot. Magyarország Szlovákiával szembeni nemzetközi igényét is – a hágai bíróságon – erre az ökológiai katasztrófára alapította. Több év eltelt a Duna megerőszakolása óta, a környezet egyes reakcióit már tapasztalni lehet. A nyílt, felszíni vizek felülete jelentősen megcsappant, az árterek természetes élővilága szűkebb területre szorult vissza.

A Szigetköz területét jól elkülöníthetően négy részre osztják, ezek mindegyikét sajátos növény- és állatvilág jellemzi.

A hullámtéren a fűz-nyár ligeterdők, az egyre többfelé telepített nemes nyárasok alján hóvirág, csillagvirág, salátaboglárka virít, gyakoriak a szarvasok és a vaddisznók, a békák barna varanggyal, levelibékával, kecskebékával képviseltetik magukat. A vizeken, a vizek felett tarka madárközösség gyönyörködtet: gyakori a réce, vöcsök, szürke gém, bakcsó, kócsag, kárókatona; fekete gólya, fekete harkály, kabasólyom, héja és barna kánya látható.

A mocsarak, holtágak, csatornák környéke zsombéksásban, nádasokban, békalencsében, úszó vízi páfrányban gazdag. Van még itt rucaöröm, sárga virágú rovaremésztő rence, békaliliom, tavi káka és nem kevés fűzfa is. Békák, csigák, rákok tömkelegével találkozhatunk, az égen fehér gólya, barna réti héja kering, találkozhatunk bütykös hattyúval, vörös gémmel, törpegémmel is.

A nedves rétek füvekben, réti virágokban: nyári tőzike, mocsári gólyahír, fekete nadálytő, margaréta, szibériai nőszirom, orchideák mint hússzínű ujjaskosbor, mocsári kosbor, réti füzény, közönséges lizinka, kornis tárnics, őszi kikerics gazdag síkjait kevés facsoport töri meg, apró állataira egerészölyv, fülesbagoly leselkedik.

A keményfa ligetek kocsányos tölgyekkel, magas kőrissel, szil- és nyárfacsoportokkal, vadalmával, vadkörtével, zselnicemeggyel, mogyoróval, sommal büszkélkednek. Aljnövényzeteikben őz, róka, borz, lábatlangyík lakik. Gyakori a hajnalpírlepke, a farkasalmalepke.

A Duna-szabályozás, a természeti adottságok változása következtében mind a növény-, mind pedig az állatvilág elszegényedett. Az őstáj ma már csak néhány helyen maradt fent, és „ez az igazi Szigetköz, hiszen a kukoricatábla mindenütt egyforma” – állapítja meg Alexay Zoltán könyvében.

Hédervár kistérségi szerepét már a középkorban megalapozta az a tény, hogy több megyére kiterjedő birtokközpont feladatkörét töltötte be. Az utóbbi évszázad második felében elveszítette központi szerepkörét, de még mindig kiválik környezetéből ősi műemlékei és természeti értékei révén. Közigazgatásilag mindig Győr vármegyéhez tartozott, Trianon után a megmaradt megyék összevonásával Győr-Moson-Pozsony közigazgatásilag egyelőre egyesített vármegye, majd 1950-től Győr-Sopron megye része. Ma, a kilencvenes évek óta Győr-Moson-Sopron megyéhez tartozik. Egyházigazgatásilag a hédervári esperesi kerület a Duna akkori folyását követve az esztergomi főegyházmegyéhez tartozott, 1993-tól a győri egyházmegye része.

A Szigetköz Wolfgang Lazius 1556-ban megjelent térképén
 
A Szőlőgyöp „szomorú” fenyői (Moldoványi Géza felvétele, 2001)
 
A Szigetköz az 1970-es években

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet