Előző fejezet Következő fejezet

A rombolás és az építkezés századai

 

A XVI. században a török hódító hadjáratai új fordulatot hoztak mind a Szigetköz, mind a hatalmuk csúcsán lévő Héderváryak és központjuk, Hédervár történetében.

Már Mátyás király halála után meggyengült a központi hatalom, és ezt a lehetőséget ragadták meg egymást túllicitálva a főurak birtokaik növelésére. Nem rettentek vissza az erőszaktól sem. Közéjük tartozott Héderváry Ferenc is, akinek tiszttartója 1512-ben 98 fegyveres jobbággyal Rozgonyi Klára és özvegy Kanizsai Györgyné birtokára tört, és három jobbágyot elhurcolt. 1513-ban a dencsi fazekasoknak mintegy ötezer edényét törték össze, a décsi Bencze plébános házát, még a templomot is kirabolták Héderváry Ferenc emberei. A főúr „vitézi” tetteit azzal is gyarapította, hogy 1514-ben, a Dózsa-féle parasztfelkelés idején Tolna megyében semmisített meg egy jobbágysereget.

A dicső napokat látott, most stratégiailag ismét előtérbe kerülő Nándorfehérvár bánja 1521-ben Héderváry Ferenc volt. A török támadás előtt erőssége szükségleteire négyezer magyar forintot vett fel úgy, hogy szigetközi birtokait elzálogosította. Az egyébként is szorult helyzetben lévő bán kikötötte, hogy ha Nándorfehérvárra nem térne vissza, a zálog a kölcsönzőre, fivérére, Istvánra, és fiaira, Lőrincre és Györgyre szálljon.

Héderváry Ferenc Budára is fölutazott segítségért, de Nándorfehérvárra már nem tért vissza, és a vár 1521. augusztus 29-én elesett. Az őt ért vádak alól nem sikerült tisztáznia magát, ezért II. Lajos király (1516–1526) mint a végvárak árulóját hűtlennek nyilvánította, és eladományozta birtokait. Az adományozásra 1526. július 19-én került sor, a kedvezményezett a hat Bakics testvér volt. Ez a család még 1522-ben csatlakozott Tomori Pál seregéhez Rácországban. Magyarországra menekülésük után érdemeikért a nemesi címet és a Somogy megyei Lak várát kapták.

A mohácsi csata – 1526. augusztus 29. – elvesztése után Magyarországon két királyt választottak I. (Szapolyai) János (1526–1540) és I. (Habsburg) Ferdinánd (1526–1564) személyében. A két magyar király küzdelme elősegítette a török térhódítását, és teljesen szétzilálta a lassan három részre szakadó ország politikai életét. Természetesen jelentősen befolyásolta a Szigetköz és Hédervár mindennapjait is.

Ennek egyik első jele az volt, hogy a János király mellé álló Héderváry Ferenc visszakapta ugyan a fennhatósága alá tartozó területeken levő birtokait, de 1527. augusztus 4-én I. Ferdinánd király kihirdette: Hédervár Héderváry Lőrinc hűtlensége miatt a koronára szállt, ezért azt Szalay János pozsonyi várnagy hatósága alá helyezte, továbbá előírta, hogy az adók és szolgáltatások ezután már őneki „szállítandók és teljesítendők”. Bakics Pált pedig már 1528-ban megerősítette a frissen megszerzett szigetközi birtokaiban.

A maga és családja szempontjából kilátástalan helyzetbe nem tudott belenyugodni Héderváry István. A győri káptalan 1528. március 1-jén jelentette Báthory István nádornak, hogy február 25-én Héderváron harmincketted napra megidézte Héderváry Istvánt, mivel 1526. szeptember 21. körül rátört Kisbarát falura, elfoglalta Sárkány János és Ferenc birtokát, s elvitte nyolcvan hordó borát és egyéb terményeit kétezer forint értékben.

Míg Szulejmán szultán 1529 őszén Bécset ostromolta, szövetségese, János király híveket gyűjtött. Csatlakozott hozzá Héderváry István is. A visszavonuló törökök nyomában azonban jöttek Ferdinánd emberei, Salm gróf Pozsonyt, Sopront és Magyaróvárt szállta meg, Kaczianer János és Bakics Pál a Duna bal partján nyomultak előre, s elűzték a János-pártiakat Nagyszombatról és Trencsénből. Bakics Pál pedig elfogatta a Héderváryakat. Az a hír járta, hogy a szigetközi kastély falában aranyakat rejtettek el, Bakics Pál a rab Héderváry Györgyből próbálta kiszedni az igazságot.

Ezt a kastélyt Héderváry István emelte a század elején. A középkori vártól nyugatra épült többszintes reneszánsz úri ház négyszög alakú udvarában emeletes palotaszárnyak voltak. Külső lépcsőkön lehetett megközelíteni a felsőbb emeleteket, ahol, csakúgy, mint a földszinten, kőkeretes ajtók, ablakok törték meg a falak síkját. A szobákban színes, mázas cserépkályhák adták télen a meleget. A szépséges épületet a középkori várral együtt Bakics Pál talán az aranyforintok, de inkább saját erejének fitogtatására és a Héderváryak megtörésére 1534 decemberében a földig leromboltatta, a kövekből Rárón emelt magának tornyot, valószínűleg lakótornyot.

A vár tragikus sorsára emlékezik az 1706. évi urbárium egyik jegyzete is: „Alapi Ferencz, ennek háza hele vagyon az Régi Héderváry urak vára helén, melljet, midőn legh először az idegén Rároj urak be szármoztak, ugy mint Bakics Péter és Bakics Pál, hatalmassul tőbül el hányották, edgyütt az Szigetj Hedervárj Urak kastélliával, kövébül a Rároj Kastél Tornyát csjnaltották.”

A birtok új urai, a Bakicsok nemcsak a Héderváry-kastélyt rombolták le, az uradalom lakóinak lelkében, hitében is hasonló rombolást vittek végbe. A tisztán katolikus falut Bakics a maga evangélikus hitére kényszerítette, szó szerint értelmezte az „akié a föld, azé a vallás” elvét, és a katolikus templomot is az evangélikusoknak parancsolta átadni.

Mindeközben Héderváry István végül is Salgay Mihály csejtei várnagytól kért kölcsön száz forintot, hogy magát Kaczianer János fogságából kiszabadítsa.

Egy 1529. szeptember 30-án kelt dokumentum tanúsága szerint Héderváry Ferenc feleségének, Rakonaky Dorottyának jegyajándékként adta halála esetére „arany és ezüst marhái” egyharmadát, továbbá ozorai várát, edelényi udvarházát, ha pedig az elzálogosított Dalmad mezővárost és egyéb birtokait is vissza tudja szerezni, azokat is nejére hagyja.

Az ígéretes családi esemény örömét megrontotta I. Ferdinánd király 1532. május 15-én kelt parancsa. Felszólította a pozsonyi káptalant, hogy iktassa be Bakics Pál huszárkapitányt, feleségét, Dorottyát, leányait, Marát és Angelikát, édestestvérét, Mihályt és unokatestvérét, Pétert Héderváry István hédervári kőházába és nemesi kúriájába. „Ezenkívül beiktatjuk hédervári, ásványi, oltovai, nagy-, és kismedvei, szabadi, újfalusi, zámolyi, ladoméri, dunaszegi, szentpáli, szigeti, öttevényi, Győr külvárosi, darnói, zselii, Lipolt falusi, remetei, kisbodaki és gyűlevizi birtokába” – szólt a királyi utasítás, amely világosan kimondta, minden azért történt, mert Héderváry István Bécs ostroma alatt és a török kitakarodása után is János király híve maradt. Rendelkezett arról is, hogy a beiktatás ellen tiltakozókat a káptalan idézze meg a királyi személyes jelenlét elé. A beiktatásra 1532. május 31-én került sor, természetesen minden tiltakozás és ellentmondás nélkül.

Az elkövetkező években a Héderváryak – felismerve a Habsburg befolyás megerősödését a Dunántúlon – átálltak Ferdinánd pártjára, s küzdelmet indítottak szigetközi birtokaik és befolyásuk visszaszerzésére. Így Héderváry Lőrinc, amikor 1535-ben kiszabadult fogságából, rögtön kérte új urát, Ferdinánd királyt, adja vissza a család javait. Az uralkodó „új” híveinek kedvezve felszólította Bakics Pétert és Mihályt a birtok visszaszolgáltatására.

A központi akaratnak nem lett foganatja, sőt a Bakicsok jogtalan adót is kiróttak jobbágyaikra. A királyi utasítást a káptalan megbízottjától, Erdewtheleki (Erdőteleki) Pál kanonoktól a Bakics család rárói udvarbírája még átvenni sem volt hajlandó. A káptalan megbízásából a kézbesítést megpróbáló remetei (Dunaremete) embert agyonverték, a remetei bíró állatait elhajtották, és akasztófával való fenyegetéssel rávették, hogy a királyi idézőparancsot küldje vissza Pozsonyba.

A Héderváryak próbálkozása birtokaik visszaszerzésére 1542-ben fordulópontjához érkezett. Ekkor ugyanis Bakics Péter azt közölte Thurzó Elek országbíróval és királyi helytartóval, hogy csak abban az esetben hajlandó Héderváry Lőrincnek és Györgynek birtokait visszaadni, ha ő tizenöt nap alatt visszakapja a Somogy megyében levő Lak várát, és megadóztathatja jobbágyait. Egyben azt is kijelentette, hogy a Héderváry család hédervári várát és szigeti kastélyukat leromboltatta. I. Ferdinánd ezért Bakics Pétert és Bakics Pál özvegyét a királyi személyes jelenlét elé idéztette meg.

Az 1543-ban létrejött megállapodás szerint a kétkulacsos Héderváry Lőrinc birtokai további döntésig a szintén nem szent Bakicsok kezén maradtak. Héderváry György a maga és testvére nevében 1548-ban az ellen tiltakozott a pozsonyi káptalan előtt, hogy Bakics Péter április 24-e, Szent György napja körül beiktatta magát Héderváry Ferenc szigetközi birtokába.

A kiegyezésre a két fél, Bakics Péter és néhai Héderváry István fiai, Lőrinc és György között I. Ferdinánd jelenlétében került sor 1548 augusztusában. Az egyezség lényege az volt, hogy Bakics Péter és örökösei bírják a néhai Héderváry Ferenc birtokait, amelyet még II. Lajos király adományozott nekik Héderváry Lőrinc hűtlensége után, viszont megfizetik Héderváry István örököseinek azt a négyezer forintot, amely összegért Héderváry Ferenc még Nándorfehérvár bukása előtt zálogba adta szigetközi birtokait Héderváry Istvánnak, valamint azon felül háromszáz forint perköltséget. A kért összeg megfizetésére 1549 végén került sor.

A birtokaikat visszaszerző Héderváryak a korábbi castellum helyén újra felépítették központjukat, továbbépítéséből alakult ki a most is álló kastély. A bontási törmeléket elegyengetve, a korábbi falakat alapozásként megtartva épült a közel négyzet alaprajzú épület. A déli homlokzaton lévő Héderváry János nevét és az 1578-as évszámot mutató címeres kőlap az építkezés befejezését jelzi. Az ekkor emelt épületet alakították át sorban az utódok, Héderváry István, a Viczayak és Khuen-Héderváryak a XVII–XIX. században a kor és a maguk ízlése szerint.

Ez az időszak, a XVI–XVII. század, méltán nevezhető a rombolás és az építkezés időszakának Héderváron. Ennek a folyamatnak szemléletes bizonyítékát adják a fennmaradt portaösszeírások. Ezekben az adózás alapjául szolgáló adóegységeket, portákat jegyezték fel, amiből következtetni lehet a települések lélekszámára is.

Hédervár portaösszeírásai a XVI. században

1518 1531 1578 1593
Adózó   Adózó családfő Porta szám Adózó családfő Porta szám
15 4 4 1 6 2

Az adatsorok nyilvánvalóvá teszik, a török 1529-es Bécs elleni hadjárata miatt az 1518-ban rögzített tizenöt porta 1531-re négyre csökkent. Számuk a következő évtizedekben sem emelkedett, sőt a század végén csak két portát találunk a településen. Ezt az állandósult törökdúlások és harácsolások mellett a földesurak, a Bakicsok és Héderváryak folytonos küzdelme is magyarázza. A XVI. század végére a településen csupán a szegény zsellérek szaporodtak meg, és az elhagyott helyek száma nőtt hatra.

Egy 1549-es összeírás szerint Győr megye legnagyobb birtokosa a győri káptalan volt. Hét helységben ötven és fél portát mondhatott magáénak, a Héderváryaknak tíz helységben 36, ellenfelüknek, Bakics Péter királyi kapitánynak tizenegy helységben 32 portája volt. Héderváron a Héderváry család egy portát és két újonnan népesült jobbágytelket birtokolt, Bakics Péter pedig egy portát. Győr megye birtokos társadalmának összetétele az előző évtizedekben nem sokat változott, az összes birtokos a megyében volt honos – kivéve Bakics Pétert.

A hédervári tartományban 1554 február 2-án készült urbáriumban számba vették minden falu jövedelmét, adóját és szolgálatát a következőképpen:

„Az egész Hederwara tartományában mind egyaránt való törvény vagyon az szolgálat dolgában. Minden valaki helt bír és annak földért, rétét éli, helyesnek mondatik; tartozik urának őszi vetésre egy hold földet megszántani, háromszor, azt megganéozni, mint az magájét is bevetni az úr magjával és tavaszi vetésben is tartozik egy napi szántással, azt bevetni, leboronálni szépen.

Minden helytől négy kepét arat, három napot kaszál, azt földgyűteni, ezen kívűl minden heten Szent Iván naptul fogván Szent Mihály napig két-két napot szolgál, valami szolgálatra küldi az urat, azután egy-egy napot szolgál. Mindezeknek kivüle minden jobbágy korcsomálni tartozik minden esztendőben egy hordó bort minden robotának kivüle, annak hozására elmenni és az bort az korcsomára ki is vinni. Tartozik és az vár épületeire valamikor és valamennyi szűkség és köteles véle az napi mínek felette és ezen kívül az szekerezéssel, ötven kéve vesszővel, 50 karóval, annak fölállattásával, fonyásával, és 50 kéve náddal is tartozik; az kik pedig a Dunán halásznak es verséznek, péntek hallal tartoznak.

Ha penig az úrnak ami gabonája és egyébféle vetése, széna kaszáltatása volna, hogy ez megírott robotával be nem kelhetve, köteles az jobbágy az ura pénziért ra menni és betakarni…”

Magának Hédervárnak is 1554-es az urbáriuma, ebben azokat a szolgáltatásokat írták le, amelyek eltértek az általános szabálytól. „Hederwar. Mindön heles jobbágy tartozik az Szent György és Szent Mihály adójáért az végezés szerint az heti munkán kívűl három nap kaszálni, azt fölgyűteni és öszve is rakni, két öl fát vágni és karácson fáját is egy jó szekérrel hozni. Annak fölötte karácson kappanával, szürűtyúkkal, húsvétra 6 tyúkmonynyal és egy túróval, akó búzával, rozzsal és árpával nem tartozik.”

Az adó és szolgáltatások súlyos terhe mellett még újabb, szinte elviselhetetlen gondot jelentett a török elleni védekezés. Annál is inkább sújtotta őket ez az újabb teher, mivel földesuruk még a törökkel is összefogott érdekei védelmében. 1582. május 19-én történt az az eset, hogy Héderváry János jobbágyát, Szántó Mihályt, akit már elbocsátottak a Bakicsok öttevényi birtokára, erőszakkal Hédervárra hurcoltatta és két törökkel alaposan megverette. A török „segítséget” igénybe vevő földesúr jobbágyait rendelte ki a mérgesi őrhely török elleni megerősítésére az ugyancsak 1582. évi jegyzékében.

Később a megyei részközgyűlés 1626. november 14-én a bácsai káptalani nemesek kérelmére megparancsolta, hogy a nemesek által őrzött szigetközi átjárók és éjszakai leshelyek védelmére a szigetközi kerület falvaiból „igazságos rend szerint”, jól felfegyverzett őröket küldjenek ki. Az őrhelyek megerősítése minden szigetközi lakos megmaradását szolgálta, ehhez Hédervár egy gyalogossal járult hozzá.

1594-ben Győr elesett, és ez, az 1598. évi visszafoglalásig, igen súlyos csapást jelentett a környékre. A nélkülöző, életüket, értékeiket és javaikat féltő jobbágyok egyszerűen elmenekültek a Szigetközből. Győr várának visszavétele után a földesurak összefogtak, és a szó szoros értelmében visszacsalogatták őket birtokaikra. Ennek bizonyítéka az a levél, melyet Ráró és Hédervár urai 1600. április 14-én adtak ki. Idézünk belőle:

„Mi Révay Péter és Révay Ferencz, Héderváry István, Czobor Imre, és Czobor Márton adunk tudtára mindeneknek, az kiknek illik, hogy az rárói és hédervári jószágba való szállott és ennek utána szállandó jobágyoknak, kiről győri veszedelemkor elmentenek volt, adtuk szabadságot öt esztendeig, hogy az pusztult jószágban megint épülenek; de az ő sok könyörgéseket megtekéntvén, az öt esztendőhez még egy esztendőt engedtük nekiek; illen okkal, hogy míg a szabadság kitelik, minden esztendőben két-két napot szolgáljanak. Az hat esztendő kitelvén, valamint ennek előtte az futás előtt való esztendőkben szolgáltanak és adóztanak, mi is ugyanazonban meg akarunk tartani. A szabadság közben penig, az vagy azután is el ne mehessenek máshova külemben, hanem ha embert, kivel az urok megelégszik, szállítnak helekbe. Mely dolognak nagyobb biztonságáért adtuk ez mi pecsétes levelünket, keze írásunkal megerősítettet.”

A felajánlott öt év szabadság ellenére az 1619-es portaösszeírás szerint Héderváron mindössze két porta, a szomszédos Rárón egy sem, Ásványon pedig öt maradt.

A megannyi természeti csapás és az állandó török veszély mellett a katonaság sem kímélte a környéket. Nem számított ritkaságnak például az az eset, ami 1624 októberében került a vármegye elé. A hédervári és rárói urak nehezményezték, hogy a hajdúk és német katonák „a falvak erdeit vágták és pusztították", nem tudni, kinek a megbízására. A tiltakozó tulajdonosokat ezzel jogaikban súlyosan megsértették. A lovak meg a marhák a réteket és veteményeket tették tönkre.

A bizonytalan viszonyokat mutatja az az 1641-ből származó leírás is, amely a török veszélyre hívja fel a figyelmet: „a Dunántúl lakó hódolatlan rész [Szigetköz] főképen téli időn bátorságosan nem lakhat úgy annyira, hogy ha egész teletszaka Győrtől Komáromig a Dunát nem lekelik és őrzik, a török a jégen átmegy s nagy rablást visz véghez; sokszor vak hírre is megfutamodnak a faluikból”.

Mindenesetre Héderváry István 1643-ban megerősítette várát, és új épületeket is emelt.

A nádor 1658-ban újabb mezővárosi szabadalmakkal ruházta fel Hédervárt. Az uradalom 1659-es urbáriuma szerint a jobbágyok terhei így alakultak: „20 faluban van egész helyes jobbágy 156, fél helyes jobbágy 144, fertályos 26, zsellér 15, szekérrel szolgáló jobbágy 34, gyalog szolgáló 84, fizető jobbágyhely 89, puszta helyek fizetésében 66, szabados 35. Készpénz 89 fl[orénus]. den[arius] 25”, melynek egyik felét Szent Györgykor, másik felét Szent Mihálykor fizették. Ebben az évben Héderváron két másfél-, nyolc egész, két fél-, valamint három negyednyi nagyságú jobbágytelket számoltak össze.

A hagyomány – a falu és a Héderváry család hite – szerint a Kont-fáról minden egyes családtag halálakor lehullt egy ág. Sajnos nem örökítették meg a források, hogy 1662-ben, amikor Héderváry Jánossal kihalt a család fiúága, megtörtént-e a gyászos esemény. Már 1658-ban, Héderváry Lőrinc halálával bizonyossá vált a magszakadás, mivel János pap volt. Héderváry Katalin a jog szerint csupán a leánynegyedet örökölhette, ezért szükséges volt „fiúsítása”, azaz a vagyonba fiúi jogon való beiktatása. Férje, Lósi Viczay János, így a jószág a Viczay családban öröklődött tovább. A Viczayakkal pedig egy új korszak kezdődött a birtok és a falu történetében.

A Viczay grófnéról, Héderváry Katáról fennmaradt, hogy „jóságos szívű”, mélyen vallásos hölgy volt, gondoskodó anyja a lelkeknek. 1681. március 13-i végrendelete – sok más mellett – a településen működő ispotályról, amelyet a „szegények és ügyefogyottak táplálására” épített, így emlékezett meg: „Az hedervári újonnan épült ispitálra tettem az győri ládában száz foréntot, ehhez még rendeöltem az hédervári jövedelmbűl háromszáz foréntot, mely pénzt hagytam, hogy az én öregbik leányomnak, Viczay Örsébetnek, úgy mint Amadi Ádám fiam uram házastársának adják interesre, melynek interessét költső azon ispitálban lévő koldusok szükségére, minden koldusnak ruházatjára öt foréntot. Ezen kívűl Hédervárott két jobbágyot hagyok az ispitály számára, a ki az földeket szántsa és fát hordjon nekiek. Ha pediglen földeket nem adnának nekiek, tehát két koldusnak mindenikének hat-hat mérő gabonát, felét Szent György napján, felét penig Szent Mihály napján esztendőnként. Ezek a koldusok pedig azonkivül vannak, az mely három koldus felöl följebb emlékeztem kiknek az szegény eleim rendöltek kenyeret, azonkivül másból sem hagyják őket. A hédervári két szentegyházra hagyok ötven foréntot.”

Nevéhez fűződik a hédervári lorettói kápolna, a falu és a környező falvak nem egy templomának felépítése is.

A Héderváry család címere
 
Sedlmayr János rekonstrukciós rajza a várkastélyról (1989)
 
A Viczay család címere a lorettói kápolnában

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet