Előző fejezet Következő fejezet

Válsággal érkeztek a Viczayak

 

A Viczay család birtoklásának korszaka súlyos válságokkal kezdődött meg Héderváron a XVII. század végén. 1683-ban Kara Musztafa vezér Bécs alól visszavonulóban felégette a Szigetközt. Településünkön pestisjárvány pusztított. A plébános, Mérey Mihály az addig pontosan vezetett anyakönyvbe 1684–1688 között csak kevés bejegyzést tett. Arra panaszkodik, hogy a sok temetést nem tudja írásban követni. Egy év alatt több mint kétszáz embert helyeztek végső nyugalomra, de ő sem tudta hányan kerültek sírba szertartás nélkül, hogy hányat temettek el a madarak és a kutyák…

A török kiűzése utáni időben sem köszöntött béke a településre. A Rákóczi-szabadságharc kuruc–labanc harcaiból kijutott a Szigetköznek is. Ezen a területen csekély német helyőrség állomásozott, a dunai átkelőhelyeket Forgách Simon generális ellenőrizte.

A nagy hadműveletek azzal kezdődtek, hogy Károlyi Sándor kuruc seregei átkeltek a Dunán Győrnél és Mosonnál, 1704. január 11-én. Ezután sorra hódoltak meg az erősségek: Pannonhalma, Hédervár. A Viczay uraság kinyitatta a fallal övezett kastély kapuit a kurucok előtt, ekkor a Szigetköz egész középső részét elfoglalták.

A kuruc időszak nem tartott sokáig, Károlyi már az év tavaszán kénytelen volt feladni a Dunántúlt. Az ellenük vonuló győri helyőrség, az átvonuló reguláris ezredek, még inkább a segédhadakat alkotó rácok erősen sanyargatták beszállásolásaikkal a falvak jobbágyságát. Több településről is kiszorultak a lakosok, az állatállomány jó részét pedig elhajtották.

Vak Bottyán hadjárataiban a Győr megyeiek két ezreddel szolgáltak, köztük voltak szigetköziek is, Thellekessi Török István parancsnoksága alatt. Somogyi Ferenc csallóközi ezredesnek volt továbbá öt százada a Szigetközből és Mosonból. 1706 nyaráig a fegyverek nyugodtak. A kurucok előzőleg a Szigetközben is tért nyertek, itt báró Andrássy István csapatai állomásoztak. Hédervár valószínűleg ellenséges kézen maradt 1707 első hónapjaiban. A császári győzelmek eredményeképpen a labancok megszállták a Szigetközt. A Schönborn-regiment teljes állománya négy hónapig élte a falvakat. Majd Bottyán foglalta vissza a területet, ezt követően a szembenálló felek katonasága rendszeresen átvonult a megyén. 1710-től a kurucok kiszorultak a vidékről.

A hadi népet és állataiat szűkös javaiból ellátó lakosság végre egy kis nyugalomhoz jutott. Sajnos ez nem tartott sokáig, mert máris a Dunával kellett megküzdenie.

Ahogyan arról már szóltunk, a Szigetköz vízrajza nagy átalakulásokon ment keresztül, a területet rendszeresen pusztította a folyó. 1724. február 16-án Kovacsevich György Ebergényi Lászlónak írt levelében a következőképpen összefoglalva az 1720-as évekbeli terepszemlét – amelyen részt vett a Viczay gróf is – színes képet tár elénk a korabeli viszonyokról is:

„…Minden helységeknek határait… el járván sok idő kévántatik Szigetheknek és Dunáknak fel s alá járásához, …némely helyeken a Duna egészen elhordván Méltóságos Gróf Úr Ő Nagysága földjeit, …Győr vármegyében pedig, Ásványi nevű falunak az utóbbi víznek árja nagy szakadásokat tévén egészen elfutotta a határokat, directe Győr felé akarja meatusát [kanyarulatát] venni a Duna, idővel annak nem resistalnak, a Rárói kastélyt két esztendő múlván elhordja, s nagyobb részit Szigethköznek semmivé teszi. …Ha töltéssel nem occupalnak [foglalnak] Ásványnál a Dunának, egész Szigethközöt el borítja a Duna; nem kevés orczám pirulásával kölletett… szolgabírák uraiméktul hallanom, hogy ennek előtte két esztendővel sucursussal akart lenni a Nemes Vármegye Ásványnál lévő Dunapartnak töltésében, két ezer gyalog embert rendölvén, de a hédervári és rárói jobbágyokat, akiket az a legjobban érintett, uradalmi tisztjeik nem engedték el, hanem inkább a heti szolgálatra hajtották őket. Másfelől Fiath János alispán úr a közgyűlésben nevetve kezdte el mondani, hogy a vármegye kiküldéséből kint volt negyedmagával, hogy megszemlélje, hol a legalkalmasabb a töltés, de étlen, szomjan kellett onnan megtérnie, noha a méltóságos gróf úr is jelen volt.”

A levél végén arra hívta fel a gróf figyelmét, hogy négyezer ember szükséges a töltések megerősítésére. Javasolta, hogy a napidíjakat a két uradalom fizesse. A megszólítottak megértették a munka sürgősségét, mert már a következő héten megkezdték a gátak építését.

A XVIII. század elején puszta telkek sora, elhagyott házak, szántóföldek jelezték az 1683 óta csak rövid időre megszakadt háború és a vizek nyomát. 1710-ben a Viczay-birtokrészeken az elhagyott telkek aránya a következőképp alakult: Héderváron hat puszta, öt lakott, Ásványon tíz puszta, tizenhat lakott, Dunaszentpálon nyolc puszta, négy lakott, Öttevényszigeten tizennégy puszta, tizenhat lakott. A század végére viszont már újjáépült és ismét megerősödött mezőváros Hédervár, szaporodó kiváltságokkal. A rohamos fejlődés a Viczay családnak köszönhető. Ismertebb tagjai e korban Jób, aki hatalmas birtokkal rendelkezett, és Mihály, aki vallásos buzgalmában áldozott templomépítésre, többek között például remetei birtokán.

Héderváry Katalin házassága Lósi Viczay Jánossal azt is jelentette, hogy a két család címere is egyesült. A pajzsot egy függőleges és egy vízszintes osztással négy részre tagolták. Az első és a negyedik részben arany háttér előtt koronán álló szárnyas sasláb látható. A másik két mezőbe a Héderváry-címer került, annyi módosítással, hogy a három ezüstsáv kék alapon vízszintesen húzódik. A pajzs feletti sisak jobbra fordul, rajta ismét szárnyas sasláb áll. Ennek kapcsán utalunk vissza arra, hogy már a Képes Krónika is tévesen vagy megmásítva ábrázolta a Héderváry címert. Ma is bizonyítható, hogy a család ősi címere az ezüsttel és kékkel – nem pedig vörössel – függőlegesen osztott, azaz hasított pajzs.

Nagy Iván így írja le a címert: „…függőlegesen kétfelé osztott vért, a jobb oldali osztály ismét víz-szintesen, alsó és felső udvart képez, a felsőbbikben az ősi czimer: a három függőleges csikolat látható, az alsóban hátulsó lábain álló koronás oroszlán, első lábait ragadvány után nyújtva. A vért jobb oldali osztályában a leírthoz teljesen hasonló oroszlán szemlélhető. A vért fölötti sisak koronáján kiterjesztett szárnyakkal koronás fejű fekete sas emelkedik ki. A sisak két oldaláról a vértet szokásos ’foszladék’ [sisaktakaró] veszi körül.” Az ősi címerben a hullámzó ezüst sávok kék alapon láthatók, a két oroszlán egymással, a sisakdísz velünk néz szembe.

A Viczay család, akárcsak a Héderváryak, ősi eredetű. Az Osl nemzetségből valók. Nevüket a Sopron megyei Vica helységről nyerték, amelyre az Osl és Belud ispán IV. Béla királytól adományt kapott. Nagy Iván családtörténeti műve szerint: „[Viczay] János az utolsó Héderváry Istvánnak Eszterházy Erzsébettől való leányát Héderváry Katalint vévén nőül, ezzel nyerte a Győr megyei Hédervárat, mely a családnak az idő óta főlakhelye lőn. Ennek fia II. Ádám Palota, Csókakő és Fejérvárnak a töröktől visszavételénél mint a Győr megyei felkelő nemesség vezére vett részt. [… ] Fiai közül Antal a Rákóczy fölkelés híve volt, Jób szül. 1701. mart. 15-én, udvari gavallér és szentelt vitéznek [eques auratus – aranysarkantyús] említetik. 1723. máj. 14-én III. Károly királytól grófságot nyert. …Nejétől bellatinczi báró Ebergényi Esztertől három leánya maradt és egy fia, I. Mihály, ki a családnak terjesztője lett, s egyszersmind gyűjté a nevezetes Hédervári múzeumot és pénzgyűjteményt. …A család egyik tagja Viczay Anna szent Klára rendi apácza 1720-ban ’Elmélkedések és lelki foglalatosságok könyve’ czím alatt Nagyszombaton imakönyvet adott ki.”

A család férfiága II. Mihállyal folytatódott, majd Héderrel halt ki. Betelepedésük csak tovább növelte a Héderváry család rangját.

A század folyamán szorgalmas munka folyt az egész Szigetközben, új templomok tornyai növekedtek az ég felé. Héderváron is nagyszabású építkezéseknek lehetünk tanúi. A kastély körül 1755-ben kezdődött, ennek eredménye a ma is látható barokkos összkép. A már funkció nélküli várárkot feltöltötték, nyugat felé bővítették az építményt. A reneszánsz ablakokat elfalazták. A nyugati szárnyba két szintet átfogó, díszesen kifestett kápolna került. A kastély körül franciakert létesült, aztán a kisebb-nagyobb változtatások eredményeképpen kialakult a mai környezete. A szfinxek vigyázta kapu 1803 táján készült el. A győri út mellett, az egykori állatvásár térrel szemben áll ma a Krisztus az Olajfák hegyén című szobor. 1775-ben készítették. A XVIII. század elején emelték a Darnóra vezető út mellett a Peregrinus-kápolnát.

A plébániatemplom a mai formáját az előző század végén nyerte el, 1703-ban szentelték fel. Az 1714-es egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint fatornya volt, vörösre festve. A toronyban lévő három harang hívta a híveket misére.

Lósi Viczay Teréz végrendelete, amely 1724. január 23-án kelt Nagyszombat városában, több ponton is megemlékezik Hédervárról. A grófné háromszáz forintot hagyott szentmisékre a hédervári és a környékbeli plébánosoknak. A hédervári „halottak kápolnája” ötszáz forintot kapott abból a célból, hogy ott tovább éljen az áhítatosság megszokott rendje, heti két szentmisét mondjanak. Megjegyzi a végrendeletében, hogy reméli, a hédervári uraság a kápolnát nem hagyja pusztulni. A hédervári „lauretomra”, a Boldogságos Szűz képének ruházatára, az oltár elkészítésére meghagyott összeg kettőszáz forint, további kétszáz forintot adományozott a helyi, a darnói és a lipóti templomra. Elrendelte azt is, hogy a dunaszegi, szentpáli (Dunaszentpál) jobbágyai adósságát törlesztés után a szegényekre és kolduló diákokra fordítsák. A vetésből két-két mérőt a szentpáli és dunaszegi, három mérőt a hédervári lakosok kaptak, a többit pedig a szegények. Komáira, Csiba Péterre és feleségére, mivel őt híven szolgálták, tekintélyes összeget, háromezer forintot hagyott, továbbá nekik adta három hédervári házát is.

A jobbágyok élete a XVIII. század folyamán fokozatosan az országos politika legjelentősebb problémái közé emelkedett. Hédervárról több összeírás is tudósít, mind a mezővárosban élőkről, mind pedig az uradalomban dolgozókról. (Lásd: Függelék II.)

1715-ben tizenkilenc gazdát, tehát lakott telket és három zsellért számoltak össze a településen. Összeírták terményeiket is. A szántó 293, az irtás két köblös, a rét 143 kaszálós volt. A hely leírásában az szerepel, hogy a földek két részre oszlanak, és közepes termékenységűnek látszottak, de, mint ahogy azt a kiküldötteknek bemutatták, egy mérő elvetett gabona után csak egyetlen mérő termést gyűjtöttek össze. Termesztettek jó szemű búzát és közepes minőségű, de nagyobb hozamú zabot. A kaszálók átlagosak, egy embervágó egy kocsi szénát adott. (Az embervágó akkora területet jelentett, amekkorát egy munkás egy munkanap alatt le tudott kaszálni.) Legelő volt elég, az erdő viszont hiányzott, ezért a tüzelőnek valót a csalitos vesszőiből szedték össze.

1720-ban 22 gazdát írtak össze: Sebestyén János, Főrdős Ferenc, Kránicz Mátyás, Czakó Ferenc, Gulás Márton, Czakó János, Körmendy Balázs, Menyhárt György, Kiss Mihály, Hegedűs Jakab, Göbölös István, Fördős György, Pausz Tóbiás, Menyhárt Mihály, Ellyés András, Takács György, Pintér Antal, Juhász István, Kránicz Mihály, Tóth Miklós, Juhász György nevét tartalmazza az irat.

Az összes termény 472,5 pozsonyi mérő, a rét pedig 173 kaszás volt. Az összeírást Tóth Péter nevével és harminc pozsonyi mérős földjével utólag egészítették ki. (Egy pozsonyi mérő 62,39 liter.)

Ebben az évben a földek terméketlensége miatt búzát nem termesztettek, a kiesést hüvelyesekkel pótolták. A vetésterület mindazonáltal meghaladta a szigetközi átlagot, amely ekkor 421 pozsonyi köböl volt településenként, a Győr vármegyei 601-es átlagtól viszont messze elmaradt. Az 1715-1720. évi terméseredmények is alacsonyak voltak Héderváron. Az őszi vetések tekintetében a legkisebb – egyszeres és kétszeres – hozamú települések között tarthatjuk számon, ez a hozamátlag a megyei átlagnak csupán egyharmadát érte el. A hagyományos gabonák és termények mellett Héderváron dohányt is termeltek.

Az összeírás 1747-ben 24 nevet sorol fel, ezek közül ötnek egy-egy munkaképes fiát is feljegyzi. Az adott esztendőben a kaszálók nagyon keveset hoztak, viszont a törökbúza (azaz a kukorica) húsz és fél mérős termése kielégítő. Kényelmes értékesítési lehetőségek Győrben és Óváron egyaránt nyíltak. A helységben a Viczay mellett ekkor már a Kaunicz uraság is birtokolt egy nagyobb földterületet.

Az anyakönyvek és az 1720. évi összeírás alapján felbecsülhetjük a település lakosainak számát is. Az adózó családfők száma ezek szerint 83, ennek alapján a lélekszámot 415 főre tehetjük. A születések átlagos száma ugyanakkor 48. Ezt az adatsort erősíti meg az 1731-es canonica visitatióé is, amely szerint Héderváron 267, Parázsszegen 197, a kastélyban és a várban 51, Novákon 22, Lipóton 292, Darnón 271, és Zselin 166 gyónóképes lakos élt. Ekkor a hédervári uradalom szigetközi központjához tartozott a felsoroltakon kívül Kisbodak és Dunaremete község is.

A században több helyen is működtek a Mosoni-Dunán vízimalmok, és a mezőváros halászai messze földön híresek voltak. Hédervár lakossága tehát szerencsésen kihasználta a folyó közelsége nyújtotta lehetőségeket.

A település úrbéri tabelláját az observatiókkal, észrevételekkel Mária Terézia rendeletére 1768. június 22-én készítették el Ráró, Ásvány, Szentpál, Dunaszeg, Ladamér, Zámoly, Szabadi és Újfalu faluéval együtt. A királynő rendeletét a jobbágyság terheinek felmérése, majd egységesítése céljából adta ki. Az ország ezen része a fejlettebb régiókhoz tartozott, vagyis az egységesítés itt egyáltalán, legalábbis a legtöbb téren, nem könnyítést jelentett. A tabella 22 gazda, kilenc „házos” és két „házotlan” zsellér nevét sorolja fel, a jobbágyok földjeinek adataival és szolgáltatásaival. A kilencedet pénzben rótták le, tűzifát az erdők hiánya miatt nem adtak, és mentesültek a vaj beszolgáltatása alól is.

A földesúr bírósága – az úriszék – jelentette a jobbágyok számára az elsőfokú ítélkezési fórumot. Ezek jegyzőkönyvei sokrétű források, mivel a vallomások és általában a per szövegének lejegyzése is magyar nyelvű volt. A Viczay család kezében lévő lózsi és hédervári uradalmak jegyzőkönyvei 1619 és 1725 között maradtak ránk. 1669-től kezdve a földesurak Héderváron is tartottak úriszéket, 1669 és 1700 között Viczay Jánosné Héderváry Katalin és ifjabb Viczay Ádám. (Lásd Függelék I.)

A hédervári uradalom többi Győr megyei birtokai részére Ásványon, Pozsony megyei részei számára Darnón ült össze az ítélőszék. Mindkét hely ítéleteit Ásványon hajtották végre. Az úriszék költségeit a jobbágyok úrbéri szolgálataiból fedezték, a hóhér fizetését is ők adták.

Hédervár 1794-ben a középkortól meglévő vámjoga mellé országos vásár tartására is jogot kapott. Évente négyszer gyűltek ide a kereskedők árujukkal: húsvét utáni kedden, Úrnapja utáni kedden, szeptember 8. (Kisboldogasszony) utáni kedden és november 19-én, Erzsébet napján. Ezeknek a jelentőségét aligha lehet egy település életében alábecsülni.

Vályi András baromvásárnak nevezi az itt tartott országos piacot, amely, úgy látszik, nem lehetett túl nagy, mindenesetre a helybélieknek óriási könnyítés volt, hogy nem kellett árujukat messze szállítani. A megnevezés nyomán valószínűsíthető, hogy főként szarvasmarhát hajtottak föl.

Ahhoz, hogy egy helység ilyen jelentős kiváltságot kapjon, meg kellett felelnie bizonyos kritériumoknak. Egy 1786-os községi vagyonleltár sokoldalúan világít rá erre a háttérre. (Lásd Függelék III.)

A község jövedelmei jelentősen megszaporodtak. A helységnek öt földje volt, ebből még rossz termés esetén is legalább 48 forintra számíthattak. Három darabban feküdt az a rét, amely nyolc szekér szénát adott. Egy szekér szénáért akkoriban öt forintot adtak. Ezekből a földekből és rétekből bizonyos részeket használt a bíró, az esküdtek, a pásztorok és a bakter. Ők azonban készpénzbeli juttatást kaptak, ezért a föld jövedelmét mindig a köz javára kellett fordítani. Erről a bíró köteles volt elszámolni. Tovább gyarapította a község bevételeit az italmérési jog bérbeadása, ahogy erről az ugyanebből az évből való szerződés is tanúskodik: „Az helységet urbaliter fertál esztendeig illető csap eddig is árendában az az 30. ftokban lévén kiadva mái napon liciltáltotván 3 esztendeig Vaagner Jánosnak 45. ftokban kiadattatott, melly árendát Esztendőnként készpénzül ugy mint felét előre Sz Mihály napra, másik felét pedig karácsonykor az helységnek tartozik lefizetni, és így ezen fertál csapnak esztendőnként jövedelme a mint ki van téve tészen 45 Ft.” Ezzel a falu jövedelme 133 forintra nőtt, amelyet a következőképpen költöttek el „közönséges” időkben:

A bíró fizetése egy évre húsz forintot tett ki. Az adott évben a bíró Kiss János volt, a helység és a földesúr közös akaratából töltötte be tisztét. A négy esküdt – név szerint: Nemes Angyal Mihály, ifjú Angyal János, Héva László, Tóth János –, és a „kis” esküdt Parapatics Pál fizetése nyolc forint.

A bírónak, a „tanátsbélieknek” és az „eskütteknek” hivataluk elfoglalásakor „esküvést” kellett tenniük. Megfogadták „az egy élő Istenre, a Tellyes Sz[ent] Háromságra… a boldogságos Szűz Máriára, és Istennek minden Szentyeire, hogy… sem egéretet, sem adománt, sem atyafiságot, sem idegenséget, sem szegént, sem gazdagot, hanem mint boldog mint boldogtalannak igaz ítéletet tészek… soha pedig el nem követem, hogy valakinek az való igassága el tapadtassék”.

„Notariusnak az oskolamester, Nagy Mihály confirmáltatott.” Tevékenységét évente 25 forinttal honorálták. Kötelessége volt „a portionak Dika szerént való kivetése, annak könyvecskében való béirása, a népségnek conscriptióia, protocollumnak, számadásbeli diáriusoknak, s currensek[ne]k kiírása”.

Rajtuk kívül más a tanácson vagy falugyűlésen nem vehetett részt.

Minden gazdától és lakostól kapta javadalmát az éjjeli bakter. A gazdák hét dénárt és egy tizenöt dénár értékű kenyeret adtak, továbbá fizetett neki személy szerint a kovács, a birkás, a zsidó, a sörfőző, a földesúr és a községi kassza. Összesen a naturálékkal, azaz természetbeni fizetséggel együtt kapott 21 forint 48 dénárt. A pásztorok a készpénzből hat forinttal részesültek. Konvenciós, tehát szerződéses cselédként fogadtak fel egy-egy tehénpásztort, ökörpásztort, kanászt és csőszt.

Az egyéb kiadásokhoz tartozott a bíró útiköltségeinek térítése, a papiros és spanyolviasz ára, a helységet illető épületek „conservatiója” (karbantartása), a rabok és gonosztevők őrzésének költségei, a községi bika eltartása – ez utóbbi két szekér szénát és a helység zabjának szalmáját jelentette. Pontosan nem azonosítható tétel volt a „jővő, járókra és menőkre” kiadott pénz és más apróságok.

A bevétel ez évben 47 forinttal haladta meg a kiadásokat. „Ezen kitett kölcségeken kívül a birónak kőlteni szabad nem lészen, hanem a midőn ezekkel, bé nem érne, azon esetben a nemes vármegyére jelentést tészen. A contributio felül pedig rendeltetik, hogy azt ott a biro minden holnapban Executio nélkül bészedje, és kinek kinek könyvecskéjébe béirassa. A közjövedelmek pedig ennek utána a bíró kezénél mind addig meg maradnak még azok esztendőnként a számadás alkalmatosságával megvizsgáltatván a lakosokra érdemek szerént ami kőlcségeken fellyül megmaradna, ki fog osztatni.”

A vagyonleltár szerinti házak, amelyek a községet „illették meg”, a következők voltak: a plébánián egy ház, istállóval, pincével, szekérszínnel. A mesterlak egy istállóval, valamint a pásztorház. A községnek kútjai is voltak, erre is felügyelni kellett. Tűz esetére készenlétben állt nyolc bőrkanna, tizenegy fecskendő, egy csáklya és egy lajtorja.

Az első magyarországi népszámláláskor, 1786-ban számba vették a népességet is. Héderváron 86 lakóház állt, 164 keresztény és két zsidó család élt, összesen 777 fő.

Vályi András XVIII. század végi helységnévtára így írja le Hédervárt: „Nevezetes magyar mező Város Győr Várm[egye] földes Urai G[róf] Viczay, és G[róf] Sándor Uraságok, lakosai katolikusok, fekszik Rárónak szomszédságában, közel a’ kis Dunához, Mosony, és Posony Vármegyéknek széleiken. Nevezetét veszi Hederich Hamburgi Grófoktól, kiknek hajdan tulajdonuk vala. Nevesíti e’ helyet Gróf Viczay Uraságnak Várhoz hasonlító kastélya; az egész Hazában nevezetes régi pénzeknek gazdag gyűjteménye, és sok külömbféle ritka drágaságok, nem külömben gazdag könyvtára, ’s némelly jeles kézírások, és külömbféle fegyvereknek jeles gyűjteménye. Diszesíti pedig az ángoly ízléssel nem régen készült pompás úri kertye, melly mind az Uraságnak, mind másoknak, gyönyörködtető mulató helyet szolgáltat. Országos barom vásárok is esnek benne, halászattya nevezetes. Határja jó termékenységű, búzát, gabonát, kukoritzát, és káposztát is jót terem, réttye szűken van, vagyonnyainak eladására jó módgya Győrben, és Mosonyban.”

Körös Józsefet idézve egészíthetjük ki a helység státusát elemző képet: a „kastély urainak építkezései – Boldogasszony templom restaurálása, a plébánia templom nagyszabású bővítése – jól illeszkedtek a XVIII. századi mezőváros Hédervár arculatába, amelynek már a XVII. század végén kórháza, két ’egyháza’, városi szabadalmai rév és vámszedői joga, a következő évszázadban pedig pecsétje, iskolája, szobrai voltak, és várost fal zárta körül”.

A Viczay család XVIII. századi grófi címere
 
A Viczay család címere a Boldogasszony-templomban
 
A XVII. században épült Peregrinus-kápolna
 
Viczay II. Ádám síremléke a Boldogasszony kápolnában
 
A bíró és a tanácsbéliek esküje 1792-ből (részlet)
 
A kastélypark fái (Moldoványi Géza felvétele)
 
A Szent Mihály-plébániatemplom egy képeslapon

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet