Előző fejezet Következő fejezet

Mezővárosból kisközség

 

Gróf Khuen-Héderváry Károly (1849–1918) Belási Khuen Antal gróf szlavóniai földbirtokos és Izdenczi Angelika bárónő fia, Viczay Héder unokaöccse volt. Családja Tirolból származott, a XVII. század elején honosították. Károly korának elismert politikusa, és rangos tagja volt a felsőbb körök társasági életének.

Közéleti pályafutása az 1870-es évek elején kezdődik. 1875-ben lett a győrszigeti kerület országgyűlési képviselője. A király I. osztályú vaskoronarenddel és aranygyapjas renddel tüntette ki. A főrendiház örökös tagja, 1882-től Győr vármegye főispánja, majd horvát bán volt.

Főispánként a győri és a megyebeli árvízvédelmi védművek szakszerű kiépítésében vállalt kiváló szerepet. Tagja a Magyar Tudományos Akadémia igazgatótanácsának, elnöke a Jelzáloghitel Banknak, alapítója és elnöke a Nemzeti Munkapártnak.

Két ízben (1903, 1910–1912) állt kormányfőként az ország élén. Hédervári birtoka többször is menekültként fogadta be a csalódott politikust. Az első világháború idején a Kárpát-bizottság elnöke volt, s mozgalmat indított a katonasírok rendezésére.

Halála után fiai, Sándor és Károly, vezették az uradalmat századunk első felében. Sándor diplomataként külügyi szolgálatot teljesített, Károly, aki Budapestre költözött, szintén csak időnként járt le birtokára. Azért Győr vármegye életébe is bekapcsolódott, elnöke volt a Felső-Dunántúli Mezőgazdasági Kamarának. Vállalta a Győri és Győrvidéki Földművelők Egyesületének és még számos megyei társulásnak a díszelnöki tisztét. Magyarország főcserkészeként az 1920-as években hédervári birtokán több országos találkozót szervezett.

Talán éppen a családfők pozíciója, közéleti szerepvállalásai miatt az ifjabb Khuen-Héderváryak nem jelentettek korszakformáló erőt a falu történetében. Hédervár 1871-ben elvesztette mezővárosi rangját, kisközséggé alakult, olyan mértékben elszegényedett, hogy egymagában képtelen volt még a tanítótól független jegyző eltartására és a jegyzői hivatal kialakítására is. Ez a a körülmény mégis meglepő, hiszen a számokat nézve ebben az időszakban a település állandó fejlődésben volt. Fényes Elek már a század közepén jelentős népességnövekedést állapított meg, a lakosság megközelítette az ezret (925 katolikus mellett három evangélikus, tizenkét zsidó és egy óhitű élt a faluban). 1873-ban, a körjegyzőségek létrejöttekor a rárói (Ásványráró) körjegyzőséghez csatlakozott a falu.

Az új közigazgatási jogállást „Hédervár községnek az 1886. évi XXII. tcz. határozmányaival összhangzásba hozott szervezeti szabályrendeletében” fektették le, amely az elöljáróság összetételét is bemutatja.

Ekkor a képviselő-testület húsz tagból állt, közülük tízet választottak, a másik tíz a legtöbb adót fizető polgár, a virilisek köre. Az elöljáróság tagja volt a bíró is, és helyettese, a törvénybíró. Rajtuk kívül még kellett lennie legalább két tanácsosnak. Elöljáró volt a rárói körjegyző is.

Hédervár, Ráró és Ásvány község alkotta a körjegyzőséget. Közös volt a jegyzőn kívül a közgyám és a körorvos is. A községtől a körjegyzőn kívül a közgyám, a körorvos, a szülésznő és egy halottkém kapott fizetést. Ekkor a falu területe 2429 katasztrális hold volt, hozzá tartozott Parázsszegpuszta és Károlymajor is.

Az 1874. évi adófőkönyv szerint Hédervár legtöbb adót fizető lakosainak névsorát természetesen gróf Khuen-Héderváry Károly vezette, őt Peöcz Zsigmond plébános követte. Utánuk Fleischman Izrael, Edler János és Takács Pál következik az elsők között. (Lásd Függelék V.).

1875-ben a község képviselő-testülete kijelölte a törvény szerinti elöljáróságot: bírói állásra Kiss Jánost, törvénybíróira Vajnócz Jánost, tanácsosoknak Kiss Györgyöt, ifjabb Hegedűs Andrást és Radics Jánost.

Az 1875. augusztus 19-ről 20-ra virradó éjszaka gyászhírrel vonult be a hédervári kastély történetébe. A pusztító tűzvész nemcsak a kastély épületében, hanem a gyűjteményben és a könyvtárban is súlyos károkat okozott.

A tűzeset másnapján sorra kihallgatták a szemtanúkat, és jegyzőkönyvezték a vallomásokat. Bertalan István írni-olvasni tudó majorsági béres így emlékezett a történtekre: „Mint éjjeli őrnek azon utasításom van, hogy minden órát az éjszakán át síppal kell jeleznem, és tegnap, vagyis folyó hó 19-én este 10 és 11 órát sipultam, ’s 10 óra tájban láttam miként a’ Méltóságos Uraság vendégeivel együtt a’ Kastély verandájáról a’ szobákba vissza vonult. 12 órát éjjel sem a’ bakter nem kiált, sem én nem sipolom, hanem azért az óra ütést a’ várkastélynak átellenében lévő kasznár lakásnál hallottam, ’s mintegy 12 óra tájban a’ veranda középső asztalán világosságot vettem észre ’s még eleinte azt gondoltam, hogy valaki a’ kastélyból elutazik ’s valamit a’ verandán feledett ’s azt keresi, de a’ világosság mely eleinte kicsiny volt, hirtelenében annyira terjedett, hogy mire a’ várkastélyhoz értem, már a’ veranda függönyei ’s az ott levő egyéb tárgyak égtek, sőt a torony szoba üveg ajtaja is pattogott, én hirtelen becsengettem a’ várba, ’s onnét Mikola Szaniszló házi szolga kijött ’s látta az égést, az is el kezdett lármát ütni, én pedig szinte mentem a’ tiszttartó urhoz csöngetni, azután pedig a’ templom toronyba mentem harangokat félre verni, utóbb visszatértem az oltáshoz, de már akkor sokan jöttek segítségre.”

A tűz okáról így nyilatkozott: „Én nem tudom, hogy a’ tűzvész miből keletkezett, de az másként nem történhetett, mint ha valami sziporka a’ gyertyák el oltása alkalmával a’ padlóra esett, ’s a’ tűz ebből származhatott mert mint mondám eleinte olyan volt, mint amikor gyertyát szoktak kigyújtani.”

Khuen-Héderváry Károly a szándékos gyújtogatást kizárta, „a szerencsétlen véletlen okozatának” tartotta a történteket. A gróf szerint hogy a tűz a meglevőnél több kárt nem tett, csak annak volt köszönhető, hogy a szerencsétlenség éjjelén tökéletes szélcsend uralkodott. Háláját fejezte ki a helyi, mind pedig a szomszédos községek lakosainak, hogy „a legrövidebb idő alatt minden rendelkezésükre álló oltószerrel megjelenve, erejük megfeszítésével és egész odaadással a pusztító elem megfékezésén dolgoztak”. A Győri Királyi Ügyészség így szeptember 5-én a nyomozást megszüntette.

Erre az időre esik a Duna átfogó szabályozása is. 1886 és 1894 között végrehajtották a középvíz szabályozást, kiépítették az árvízvédelmi töltéseket, és megpróbálkoztak a belvizek levezetésével. Egységes főmedert alakítottak ki, biztosító partkövezéssel, a mellékágrendszereket pedig „zárásokkal” látták el. A belvizeket csatornák segítségével vezették le, ezek behálózzák az egész Szigetközt, ahogy arról az előző fejezetekben szóltunk.

Az idősebbik Khuen Károly nem csak a nevében vette fel a Héderváry nevet, de településünket rendezte be családi székhelyének. Úgy érezte, hogy neves-nemes elődei, és a hagyományok őt is maradandó emlék állítására kötelezik. A Boldogasszony-kápolnát háromhajósra, neogót stílusúra formázta. A karzatok barokk íveit és az ablakokat csúcsívesre alakíttatta. A toronnyal vetekedő mocsári tölgyön – Árpád fáján – már akkor meglátszottak az évszázadok. A fa alatt sírboltot alakítottak ki, itt nyugszanak Károlynak és családtagjainak földi maradványai. Nevéhez fűződik a Kont-fa védelmére épített mellvéd is, bár ez, sajnos, később csak siettette az emlékfa pusztulását.

A kastélyon végzett kisebb átalakítások után 1906–1907-ben nagyobb munkálatok kezdődtek. A terveket Möller István készítette. Ekkor készült a reprezentatív nagyterem, a vadászterem és jó néhány szalon is. Szintén ő építtette a neogótikus kerti házat. Ekkor állították fel a kastélyparkban a tetszetős kentaurszobrot, amelyet a faluban csak ördögszobornak neveznek. Alkotója ismeretlen, egy vetélytársát letipró nőrabló ló-ember alakot ábrázol.

A kereskedelmi miniszter rendeletére 1908-ban a Központi Statisztikai Hivatal felmérte Magyarország községeinek háztartását, azaz költségvetési helyzetét. Innen tudjuk, hogy Hédervár költségvetése ekkor pozitív, 381 korona egyenleget mutatott fel, olyképpen, hogy a bevételek főösszege 8762 korona, a kiadásoké pedig 8381 korona volt.

A bevételek a következő elemekből tevődtek össze: ingatlanokból 1852, üzemekből és „jogokból” 141, a tőke-kamatokból 69, és a fő részt kitevő közjogi és közigazgatási bevételekből 4462 korona. A helyhatósági kiadások között a közjogi és közigazgatási feladatok 2832, a közegészségi ellátás 472, a közművelődési feladatok 2194 koronával szerepeltek; közjótékonyságra 328, a közlekedésre negyven koronát fordítottak.

A költségvetés másik része, a vagyonleltár 30 943 koronában jelöli meg az összes vagyon értékét. A községi földbirtok 63 kataszteri hold volt, tiszta jövedelme 630 koronát, becsértéke 10 850 koronát tett ki. A falu házai és egyéb ingatlanai 15 500 koronát értek. Értékpapírban, mégpedig kamatozó kötvényben feküdt 3100 korona, az egyéb követelések között 229 koronát mutattak ki.

A tetszetős mérleg ellenére Hédervár az előző hiányos évekből jelentős adósságot görgetett maga előtt, a 8024 koronás összeg kereken nyolcvan százaléka jelzálogkölcsön. A községi alapok tőkeösszege 1908-ban 392 koronára rúgott.

A hédervári volt úrbéres, illetve egyéb községi közbirtokosság 106 katasztrális holdas földbirtoka 402 korona tiszta jövedelmet hozott. A közbirtokosság vagyona négyezer koronát ért.

Az 1910-es évek elején nagy átalakításon ment át a hédervári falukép is – főként a község közepén álló tó feltöltésével. 1913-ban Khuen-Héderváry Károly azzal a kéréssel fordult a falu képviselő-testületéhez, hogy engedélyezze a régi vásártér ligetesítését, beültetését fákkal. A parkosított területet nem kívánta elkeríteni, köztérnek szánta, a község felügyelete alatt. Az uradalomnak átadott Boldogasszony-templom előtti teret viszont 1914 áprilisában lezárták, azzal az indokolással, hogy a parkot játszótérként használó gyereksereg sok kárt okozott a fákban, és zavarták a holtak nyugalmát. A vásár új helye a gróf által feltöltetett Pásztor-tó területe lett. Ebből a tóból nyerte a falu népe korábban az építőanyagot. Napjainkban ez a terület szép park a falu közepén.

Hédervár postája már a korai időkben kiépült, és történelmi jelentőséggel bírt. Ezt többek között kedvező fekvésének köszönhette, merthogy a Bécs felé vezető úton helyezkedett el. Nagy Mihály postamester jómódú, művelt és tekintélyes ember volt – nevét a legtöbb adót fizetők között találjuk. A korabeli viszonyokra jellemző, hogy a postamester a felsőbb hatóságokhoz fordult 1876 februárjában, mivel a postaforgalom az erős havazásoktól akadozott. Ekkor több napig erősen esett a hó, és ezért a küldemények szállítása is szünetelt négy napig. Ez nem tűnik túlságosan hosszú időnek, a „nagyközönség” mégis felháborodással kereste fel a postamestert. Az ő levele szerint csak Hédervár és Ráró között hányták el a havat, tovább Győr felé lehetetlenség volt eljutni. A próbaként elküldött kocsi elsüllyedt a hóban. A községi elöljáróságok mulasztását emelte ki, mert „12-én bár szép napos és csendes idő volt, mégsem lett az több községek által felhasználva hóhányásra”; ezért a szolgabírótól felelősségre vonást sürgetett. A postán 1892-ben már takarékpénztár és távírda hivatal működött. A XX. század elején pedig megjelent a távbeszélő, a telefon.

Teendő akadt elég az úthálózat fejlesztésével is, hiszen a község legközelebbi vasútállomása Horvátkimlén, illetve Lébény-Mosonszentmiklóson volt. A két állomást tizenkét-tizenkét kilométer távolság választotta el Hédervártól. Később, 1917-ben, a település nem járult hozzá a Mecsér–Mosonszentmiklósi út fenntartásához, azzal az indokolással, hogy azt a lakosság ritkán használja és a vasút Kimle felé amúgy is könnyebben elérhető.

A falu vállalkozó kedvét jelzi, hogy 1911-ben lakói elszánták magukat arra: részt vesznek a szigetközi vasútvonal megépítésében. A község vezetése május 11-én egyhangúlag elfogadta az erről szóló tervezetet. A keskeny nyomtávú sínpár Dunaszeg–Ráró–Ásvány–Hédervár–Zseli–Darnó– Püski– Halászi–Magyaróvár útvonalon érintett volna 45 kilométeren keresztül tizennyolc községet. A gondolatot még ifjabb Khuen-Héderváry Károly is támogatta 1913 elején. A világháború azonban közbeszólt, semmi sem lett a szép tervből. Ami végül is megvalósult belőle, az egy szerény méretű és jelentőségű gazdasági vasút Hédervár és a lébényi vasútállomás között, amelyet a világháború után nem is nagyon használtak.

Bensőséges, egyben nagyszabású ünnepet ülhetett a falu 1912 júliusában, amikor Kis Erazmus, a községi bíró elnyerte a király kitüntetését. Huszonhét esztendeig szolgálta a települést, és ennek elismeréséül Goda Béla főispán átadhatta neki a kormány megbízásából Ferenc József koronás ezüst érdemkeresztjét. Az ünnepély a megyei tűzoltószövetség díszközgyűlésének keretében zajlott le Héderváron. A gyűlés után a gróf a megye előkelőségeit látta vendégül, a községi elöljáróság pedig természetesen a Rákóczi-vendéglőben fogyasztotta el a díszebédet.

1914 augusztusában az ország belépett az első világháborúba. A lakosság, amellett, hogy legjobb fiainak be kellett vonulnia, súlyosan megszenvedte a hadi költségvetést. A hosszú háborús évek alatt az itthon maradottakra hárult a munka elvégzésének, a család eltartásának minden terhe.

Már 1914. augusztus 6-án felmerült a hadba vonultak „véreinek” támogatása. A falu viszont igazából a háború utolsó éveiben kezdett nyomorogni. Hédervár ellátatlan lakossága 1917. júliusában háromszáz métermázsa búzát igényelt. A gróf „gondoskodó jóságát” jelzi, hogy bár ez a mennyiség rendelkezésre állt az uradalom raktáraiban, mégis kölcsönt kellett felvenni arra, hogy az „életet” megvásárolják a nyomorgó lakosok ellátására.

Tovább sújtotta őket az is, hogy ez év őszén a burgonya és a bab termése nagyon gyenge volt. Már-már éhínség fenyegetett. Ezért a fejadagokat megemelték. Lisztből napi 300-320 gramm jutott, babból havi százhatvan, lencséből meg borsóból nyolcvan-nyolcvan, köleskásából hatvan dekagramm. A hadba vonultak közül 28-an nem tértek többé vissza szülőföldjükre. Az elesett hősi halottak emlékezetére a plébániatemplom falára emléktáblát állítottak. Albert Andor győri szobrászművész örökítette meg az áldozatok nevét. (Lásd Függelék VI.)

A háború után a Tanácsköztársaság rövid időszaka szinte eseménytelenül zajlott le a községben. Mégis eljárás indult a tanácsi vezetők ellen. Nezval Ferenc falutanácsi elnököt azért vonták felelősségre, mert a község nemzeti lobogóját beszolgáltatta a győri kommunistáknak, és állítólag tisztességtelen jövedelmekhez jutott, például a kocsmáros közreműködésével a borméréskor.

A neogótikus stílusban átalakított Boldogasszony-templom
 
A hajdani Pásztor-tó, ma a község Fő tere, képeslap 1901-ből
 
A Khuen-Héderváry család sírja az Árpád-fa tövében, a Boldogasszony-templom kertjében
 
Első világháborús katonák, köztük a második sorban, balról a harmadik a hédervári Csépli Miklós, aki a képeslapot 1916-ban írta

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet