Előző fejezet Következő fejezet

Világégéstől világégésig

 

A tanácshatalom után Hédervárra is visszatértek a békeévek. A húszas évek végén a kisközség területe 2502 katasztrális hold volt, közigazgatásilag hozzá tartozott Károlymajor is, de a múlt század végén még szintén külön említett Parázsszegpuszta már egybeolvadt a községgel.

A lakosság lélekszáma 1139, valamennyien magyarok, és római katolikusok, három evangélikus vallású kivételével. Az előző számlálások között még nyilvántartott tizenkét izraelitából már egy sem szerepel az adatokban. Az élet minőségének javulását jelzi a község 142 háza. Győr és Hédervár között 1926-tól rendszeres autóbuszjárat is közlekedett. Szállást Rajky Mihály vendéglősnél lehetett találni. Helyben működött a posta, a távírda és a csendőrség is, a községnek saját körorvosa és patikája – Szent Erzsébet gyógyszertár – is volt. A körjegyzőség székhelye továbbra is Rárón maradt.

1929-ben Hédervár tisztségviselői karába tartozott a községi bíró, Binder Mihály, a törvénybíró és pénztáros, A. Hegedűs Ferenc, a közgyám, Varga József gazdálkodó, a körorvos, dr. Bellagh Lajos, a községi szülésznő, Kiss Györgyné és a gyógyszerész, Barna Antal. A Magyar Királyi Csendőrség őrsparancsnoka Remport Bálint tiszthelyettes volt, aki jelentős háborús érdemeket szerzett. Az elemi iskolában Láng József igazgató-kántortanító és Erőss Janka tanítónő oktattak. A községbeliek közül Kiss Béla gazdálkodó és Varga Ferenc uradalmi kocsis érdemelték ki a vitézzé avatást helytállásukért, hűségükért. A helységnévtár több tucat iparost, kereskedőt és kézművest is felsorol.

A falu nagyobb földbirtokosai közül is kiemelkedett természetesen a Khuen-Héderváry testvérpár 1540 holddal. Őket követte jóval kisebb területtel Rákóczy János, Kiss Béla, Kiss Lőrincz, A. Hegedűs Ferenc, Karácsony József, özvegy Kiss Györgyné, özvegy Kiss Istvánné, Kiss József, Krausz Dávid örökösei, Nagy István, Nagy József, Soós Varga József, N. Tóth Mihály. A község tulajdonába 94 katasztrális hold föld tartozott.

A hédervári uradalmat a húszas évektől a Magyar–Német Mezőgazdasági Részvénytársaság bérelte és hasznosította. Khuen-Héderváry Károly és Sándor, a tulajdonosok csak nagy ritkán fordultak meg a faluban. A község elöljárósága meglehetősen határozott és kihívó módon mutatta ki talán emiatt is érzett neheztelését, amikor 1928-ban megtagadta Károly gróf kérésének teljesítését, és a kinézett földterületet nem adta neki haszonbérletbe. Döntésüket az elöljárók azzal indokolták, hogy kis bérletekbe kiosztva az szociális gondokat enyhíthetne. Khuen-Héderváry Károly egyébként – 1943-ban – az ország legnagyobb évi jövedelmű birtokosai közé tartozott évi 157 690 pengővel. Teljes vagyonát ekkor 2 297 389 pengőre becsülték.

Ebben az időszakban a községben több olyan egyesület is alakult, amely megmozdította a lakosságot, öntevékeny akciókat szervezett. Az itt élők szorgalmának és érdeklődésének egyik példája lehet az a gazdagyűlés, amelyet a megyei sajtó tudósítása szerint 1929 februárjában tartottak. Ezt az ismeretterjesztő gazdasági előadást a Győrvidéki Földmívelők Egyesülete a Felsődunántúli Mezőgazdasági Kamarával karöltve szervezte meg. A megjelentek között feljegyezték Láng Ernő esperes-plébánost, Láng József tanítót, a teljes uradalmi tisztikart, élükön Adriányi Samu főintézővel és Kluge Gyula intézővel. A faluból 25 kisgazda vett részt az ülésen. Fricke Valér földbirtokos „élénk színekkel ecsetelte”, hogy a kartellek és a külföld elzárkózottsága miatt nyomasztó a gazdaközönség helyzete. Ebből kiútként a több, a jobb és az olcsóbb termelést jelölte meg. Majd a kamara küldötte, Besenbek Alfonz tartott előadást a sertéspestis elleni védőoltásokról. A kamara egyébként ezeket az előadókörutakat a gazdakörök támogatása céljából szervezte.

Az 1889-es alapítású tűzoltó-testületet ezekben az években újjáalakították. A község 1928-ban előírta, hogy a 18–42 évesek kivétel nélkül – nyilvánvalóan a férfiak – kötelesek belépni a tűzoltóegyletbe. 1920-ban ez az előírás még a 16–45 éves korúakra vonatkozott.

1924-ben Hédervár község pénzügyminiszteri utasítás alapján elhatározta, hogy a területén fogyasztott mindennemű bor, pezsgő és habzóbor, hús, sör és égetett szeszes italok és folyadékok után községi bor- és húsfogyasztási adót, illetve sör- és szeszfogyasztási adópótlékot szed, nyilván a forráshiányos kassza megtöltésére.

A Szigetközben – ahogyan utaltunk rá – az első világháború miatt csak terv maradt a vasútépítés, s bár 1925-ben új elképzelések születtek a terület bekapcsolására, a vonalak hálózata ma is elkerüli a községet. A valóban „jószolgálati” tervek a birtokosok, köztük a Khuen-Héderváryak ellenállásán akadtak el. Az uradalmakat magánkisvasutak hálózták be, ezek biztosították a közlekedést a különböző majorok között. A hédervári uradalomnak például húsz kilométer hosszú iparvasútja volt, amely többek között Öttevénnyel és Lébény-Mosonszentmiklóssal kötötte össze a gazdaságot. Maguk az urak pedig lovas hintón vagy automobilon közlekedtek.

A vidék úthálózata viszont fejlett. Héderváron vezet keresztül az úgynevezett Szigetközi út, amelyen autóbuszok bonyolították le a forgalmat Győr és Hédervár között. Szintén az országos közlekedés főáramába nyújtott bekapcsolódási lehetőséget az Öreg-Dunán a közeli Dunaremetén létesített hajóállomás. A kisbodaki tanító, Érsek Imre szorgalmazására és küzdelmes munkája eredményeképpen az állomást 1933-ban adták át.

A közlekedés annál is fontosabb volt, mivel a hédervári országos vásárok még mindig népszerűek és forgalmasak. Például a Győri Hírlap 1929-es cikke szerint „a vásárra minden állatfaj fölhajtható”, s Győrből ilyenkor ide külön busz indult, reggel fél hétkor, a Royal Szállodától, a mai Rába Hoteltől. Villanyvilágítása viszont sajnos nem volt a falunak, a grófék csak a kastélyba és az uradalomba vezették be az elektromosságot.

Az 1709 katasztrális hold szántón zömében gabonát – búzát, rozst, árpát és zabot – vetettek, kilencmázsás átlagterméssel. Gyümölcsöt és zöldséget is termeltek. Megalakult a Hangya Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, boltja mellett megélt még több kereskedő is a faluban. Varga József és Farkas János képeslap kiadásával is reklámozták üzletüket. Létrejött a Hédervári Hitelszövetkezet. Mindkét szövetkezetnek Láng Ernő esperes plébános lett az elnöke, az ügyvezető-igazgatói tisztet pedig Láng József iskolaigazgató-kántortanító töltötte be.

Az uradalom hengermalmot, olajütőt, gőzfűrésztelepet, szeszgyárat és konzervgyárat üzemeltetett, és rajta kívül még négy társulás vállalt bércséplést. A szolgáltató iparosok száma is megnövekedett, a cipészek és csizmadiák heten, a kőművesek négyen működtek. Bognárból, borbélyból, kovácsból, kádárból, női és férfi szabóból, valamint hentesből mészárosból, asztalosból kettő-kettő, lakatosból, pékből és kertészből egy-egy, fazekasból három dolgozott a faluban. Két vendéglő szolgálta a lakosok kényelmét s látta el a község idegenforgalmát.

Az uraság a kastély és parkja csinosításán túl bővítette a Boldogasszony-kápolnánál lezárt parkot, fejlesztette a vadaskertet és a lovaspályát. A község pedig új létesítményekkel gazdagodott. 1938-ra felépült a szegényház, megrendelték a győri Hauser cégtől az egészséges vizet adó mélyfúrású kút létesítését. Húsz új padot kapott az iskola és öt új vaságyat a szegényház.

Ezt a békés építést, a fejlődést akasztotta meg Magyarország belépése a második világháborúba. A lakosság, különösen a katonák és hősi halottak hozzátartozói megsínylették ezeket az éveket. Kevés volt az élelem, a férfiak nélkül kellett a földeket megművelni, s eltartani, nevelni a családot. Igazi megpróbáltatást jelentett az a menekültáradat, amely már 1944 őszétől vagy átvonult a falun vagy itt letelepedve várta ki a háború végét.

A község 1944. november 26-tól menekült-nyilvántartási naplót vezetett, adatai szerint 197 családot, azaz több száz embert, asszonyokat és gyerekeket szállásoltak el a faluban. A hédervári családoknak nem kis áldozatot jelentett a menekült családok befogadása, házuk és a szűkös élelem megosztása. Dicséretesen helytállva vállalták magukra a súlyos terheket.

De nemcsak a keletről menekülő magyar lakosság vonult át itt, hanem – ugyancsak 1944 őszén – a németek is nyugatra kényszerültek. Ekkor költözött Hédervárra a német nagykövetség, élén a Magyarországot felvonulási terepnek tekintő Edmund Wesenmayerrel. A kastélyban rendezkedtek be.

A szovjet csapatok 1945 tavaszán szorították ki őket, a faluba március 31-én vonultak be. Szinte harc nélkül érkeztek, a visszaemlékezések csak kisebb-nagyobb csetepatékat idéznek, komoly ellenállásba nem ütköztek. Egy nap alatt, április 1-jén átvonultak a Közép-Szigetközön. Héderváron három polgári személy és két szovjet katona vesztette életét: aknára léptek.

A németek kivonulásukkor minden bizonnyal kifosztották a falut és a kastélyt is. Állítólag kétszáz szarvasmarhát, nyolcvan lovat, százötven birkát, négyszáz sertést hajtottak el. Eltűntek a Héderváry-kastély műkincsei is. Mindenesetre nem sokat hagytak a németek a szovjeteknek, akik a kastélyban kórházat rendeztek be.

Az 1945-ös év tavaszára Menyhárt József így emlékezett vissza: „A német nagykövetség utolsó magyarországi székhelye Hédervár volt. Sokszor láttam a kastély parkjában sétálni Wesenmayer német nagykövetet két testőr társaságában. A frontvonal közeledtével elhagyták Hédervárt és magukkal vittek több értéket, többek között gróf Khuen Károly aranygyapjas rendjét is. Majd a tüzérség kivonulásával a kastély orosz kórházként szolgált. A parkból hatalmas fenyőfákat vágtak ki és a hédervári konzervgyár mellett működő fűrésztelepen felvágták és kórházi ágyakat készítettek belőle. Engem is az oroszok kényszerítettek, hogy a kastélyban maradt számukra értéktelen tárgyakat elszállítsam a régi kavicsbányába – a birkahídhoz. Ezek között megtalálhatók voltak: nagy faliórák, vívóeszközök, különböző asztali díszek, lovaglószerszámok és még sok érték, amivel hármat-négyet tértem az említett helyre. Itt ezeket a tárgyakat leraktam a lovas kocsiról. A falu lakossága az értékesebbeket elhordta: kardokat, rézkengyeleket. A többi tárgy sorsa ismeretlen…”

Rosszul járt a község tenyészbikája is. A 915 kilós állat neve a falu közderültségére Anikó volt, és 1946-ban a Vörös Hadsereg élelmezési céljait szolgálta, igaz, később legalább e „tétel” tekintetében kárpótolták a községet. 1944 őszétől magyar, majd a megszállás óta szovjet katonák laktak a kocsmában. Emiatt egészen 1946 májusáig az italmérés szünetelt.

A második világháborúba Hédervárról mintegy százhúszan vonultak be, 28-an közülük soha nem tértek vissza. A templom falán az első világháborús hősi halottak mellett az ő áldozatukat is emléktábla őrzi és hirdeti, együtt a faluban halálukat lelő lakosok nevével. (Lásd Függelék VII.)

A harcokat követő napok viszonyaira jellemző, hogy a hédervári uradalmat és a konzervgyárat teljesen kifosztották, szinte a teljes községi lóállományt elvitték, jelentősen csökkent a marha- és sertésállomány is, a szántóföldek egy része bevetetlen. A község hídjait felrobbantották, a határa tele aknával, 1945. április 23-án az egyik felrobbant, és két embert megölt.

Válságos volt ez az időszak azért is, mert nehezen indult újra a közigazgatás, a szervezett gazdálkodás, az élelemtermelés. Összefogással és találékonysággal teremtették elő a létszükségleti cikkeket. Többek között az uradalom gabonáját a traktorral működtetett malomban őrölték meg, ennek egy részét Győrbe szállítva és üzemanyagra cserélve tudták a traktort ismét munkába állítani.

Az alapvető közigazgatási szervezést hamarosan kezébe vette a nemzeti bizottság, amely helyben, a pártok három-három delegált képviselőjével alakult meg. Elnöke a kommunista László János lett.

A Magyarországi Kommunista Párt a szovjetekkel érkezett, és tagjai később is büszkén mondogatták, hogy sikeresen nyerték meg a „munkásosztályt”. Hamarosan kétszázra gyarapodott a számuk. A párt titkára László János, majd Szekeres József volt. Már 1945. április 8-án népgyűlést hívtak össze, és Sós Istvánt választották meg községi bírónak.

A Szociáldemokrata Párt is talált magának ötven tagot, első vezetője Elekes István konzervgyári mester lett. Kiss Iván vezette a Nemzeti Parasztpártot húsz taggal, a Kisgazdapárt a maga 28 tagjával, Kiss Bélával az élén szintén komoly tényezőnek számított.

A nemzeti bizottságok országszerte és Héderváron is fontos szerepet vállaltak az élet megindításában, a földreformban, kezdeményezték a földigénylő bizottságok felállítását. A közbiztonságot ezekben a hónapokban fegyvertelen népőrség tartotta fenn.

Ifjabb gróf Khuen-Héderváry Károly katonaképe 1910-bő
 
Farkas János üzlete, képeslap az 1920-as évek végéről
 
A temető régi keresztje ma a Szent Mihály-plébániatemplom falánál
 
A kastély belső udvara
 
A kastély bejáratát őrző szfinxek
 

A második világháborús emléktábla a Szent Mihály-plébániatemplom falán

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet