Előző fejezet Következő fejezet

Népek és vallások

 

Hédervár színmagyar lakosságáról a XVIII–XIX. században rendszeressé váló népszámlálásokig szinte csak véletlenszerű értesüléseink vannak. A korai századok különböző okiratai – az urbáriumok, adománylevelek, porta és adóösszeírások is – többnyire csak egy-egy különböző jogállású lakosságcsoportot érintenek. A régi anyakönyvek pedig hiányosak.

A birtokközpont köré települő közösségekről, a feudális jobbágyfaluról első ízben egy XVI. századi, már idézett portaösszeírás ad számot. 1518-ban tizenöt portát számoltak össze, s ez 1531-re négyre csökkent. Ha egy porta négy jobbágyháztartást jelent, és háztartásonként hat személyt számolhatunk, akkor Héderváron háromszázhatvanan laktak, s a török után számuk 96-ra csökkent.

Hédervár lélekszáma

Év 1786 1880 1900 1910 1920 1930 1941 1949 1960 1970 1990 2000
790 984 937 1065 1139 1139 1119 1272 1286 1227 1063 1102

A település lélekszámát elsősorban a nagyobb történelmi vagy természeti katasztrófák alakították jelentős mértékben. Ide kell sorolnunk a régi korok pusztító árvizeit, a tatár, a cseh, az osztrák, a török hadjáratokat.

A lakosságszám alakulásának trendje

Az első magyarországi népszámlálás adatai (1784–87)

Jogál-lása házak családok jogi népes-ség távol-levők

(-)

idege-nek

(+)

tényleges népesség férfiak száma Nők

össze-sen

      száma       házas nőtlen összesen  
k. 86 166 777 19 32 790 131 252 383 394
a férfiak közül összesen
pap nemes tisztviselő polgár paraszt polgár és paraszt örököse zsellér egyéb szabad-ságolt

katona

sarjadék  
                  1–12 éves 13–17 éves  
3 34 5 25 28 102 40 102 35 374

Az első magyarországi népszámláláskor, 1786-ban Héderváron 86 házat számoltak meg, a településen 164 keresztény és két zsidó család élt, összesen 777 fő. A keresztények közül „a férfi nembűl valók” a következőképpen oszlottak meg: papi rendből való: három, a nemes rendből: 34, városi polgár illetve falusi mesterember: öt, paraszt: 25, a polgárok illetve a parasztok leszármazói: 28, zsellérek, cselédek: 102, a regimenttől határozatlan időre elbocsátott nem volt.

„A Birodalom egyéb szükségleteire fordíthatandók” száma negyven, az egy–tizenkét éves korú fiúgyerekeké 102, a tizenhárom–tizenhét éves korú fiataloké 35. A keresztény nők száma 384. A zsidó férfiak közül házasember három, a „nőtelenek és özvegyek” pedig hatan voltak. Zsidó lakos tizenkilenc fő volt, ez a lakosság két és fél százalékát tette ki. A keresztény férfiak közül 128-an házasok, 240-en nőtlenek vagy özvegyek. A Héderváron honos személyeken kívül a településen megszámoltak 24 magyarországi, és hét osztrák örökös tartományból származó idegent is.

Az éppen távollevők és az itt tartózkodó idegenek számával korrigálva a mezőváros tényleges lakossága az 1784–1787. évi népszámlálás idején hétszázkilencven lélek volt.

Az összeírás 34 nemest is feltüntet. Nem tudjuk, milyen szempontok alapján minősítették így nevezetteket, mindenesetre tény, hogy a hivatalos források 1750-ben az uraságon kívül még csak egyetlen nemest jegyeztek, Georgius Dobost. Őt is csak személyében: házatlan zsellérként tengette életét. 1759-ben viszont már a Tóth és a népes Angyal család nevét is rögzítették – armális nemesként. Egyébként az Angyal család neve továbbra is szerepel, 1845-ben a szigetközi szavazó népesség összeírásában is, ahol 44 nemes családfőt regisztráltak. Mindegyik lista – az 1798-as, 1800-as, 1820-as és az 1845-ös is – vegyesen tüntet fel armalistákat, honoratiorokat.

Egy századdal később, 1881-ben a faluban élő 986 személyből 965 magyar, tizenkét német, négy tót, egy rutén, egy horvát-szerb és egy Magyarországon nem honos volt. 967 római és két görög katolikus mellett egy evangélikus, egy református és tizenkét izraelita vallásút jegyeztek fel. 1910-re ezek a számok érdekes módon jelentősen megváltoztak. Ekkor mindöszsze egy fő nem magyar anyanyelvű, viszont a protestánsok száma harmincra emelkedett – tizenhat evangélikus, tizennégy református –, az izraelitáké pedig tizenhárom fő. Az izraelita lakosság már jóval a második világháború előtt elhagyta egyébként a falut: az 1929. évi helységnévtár adatsorában már nem szerepel ide tartozó.

A lakosság megoszlása 2002-ben

Életkor (év) 0–5 6–13 14–17 18–59 60– Összesen
75 108 67 663 217 1130

A népszámlálási táblázatokból kiolvasható, hogy Héderváron mindig túlnyomó többségben éltek a magyarok és a katolikusok. A korcsoportok közötti megoszlás a mai állapotokhoz képest elgondolkodtató: a XX. század kezdetén a tizennyolc éven aluliak száma a hatvan éven felüliekhez úgy aránylott, mint öt az egyhez, azaz ötször annyi fiatal volt, mint idős. A XXI. század elején ez a viszonyszám mindinkább csökkent: egy az 1,1-hez alakult, ami a társadalom elöregedését mutatja. A munkaképes korúak, a tizennyolc–hatvan évesek aránya viszont az összlakossághoz képest napjainkban 58 százalék, száz évvel ezelőtt pedig csak 48 százalék volt, ezen a területen tehát kedvezőbb a tendencia. A legutóbbi, 2000. évi népszámlálás szerint Hédervárnak 1102 lakosa van, csaknem harminccal több, mint 1990-ben. Vagyis talán megállt a népesség fogyása.

Hédervár mai templomainak elődjére – bár vitathatóan – a hagyományt lehet segítségül hívni. Már utaltunk rá, hogy a hagyomány 1031-re teszi a hédervári első plébánia alapítását (ezt az évszámot vésték a templom díszes keresztelőkútjára), ezt azonban történelmi adatokkal igazolni nem lehet. A római katolikus plébánia első írásos nyoma 1397-ből való, amikor az esztergomi káptalanhoz fordultak. Ami bizonyos, volt már temploma vagy kápolnája – talán a Boldogasszony-kápolna – abban az időben a településnek.

A XVI. század közepén a hitújítás a Szigetközbe is eljutott, a Bakics család jobbágyai protestánsokká váltak (egészen Héderváry István erélyes fellépéséig). Az új vallás több úton érkezhetett a Szigetközbe a XVI. század második felében. A fő tényezőknek több történész is a Győr mellett állomásozó nyugati hadsereg új gondolkodású katonáit, és Huszár Gál vándornyomdász hittérítő útjait tartják. A Bakics család birtokán élő jobbágyok bizonyára uruk hitét követték, csakúgy, mint más urak más jobbágyai. Payr Sándor, A dunántúli evangélikus egyházkerület című munka szerzője szerint: „A mohácsi vész után a Héderváryak is evangélikusok voltak. Héderváry Istvánt 1630 körül Pázmány Péter áttérítette.” A történetíró megemlíti, hogy Hédervárnak már 1544-ben Mérey Mihály személyében evangélikus lelkésze volt, sőt 1556-ban a szintén evangélikus Beythe István lett a falu tanítója. Pálházi Göncz Miklós evangélikus püspök megemlékezése szerint 1615-ben egy névtelen papja is volt Hédervárnak, akinek a hívekkel valami nagy viszálya volt „amelynek sebhelyeit még most is érzi az egész papi testület”.

Ez időben már a Szigetköz szinte teljes lakossága evangélikus hitre tért, és az egész környéken éppen csak Hédervárott lehetett és minden, az általános tendenciákat jellemző idézett adat ellenére katolikus hitre is keresztelkedni. A korabeli anyakönyv tele van a messze földről idehozott gyermekek keresztelési adataival.

Czobor Imre felesége, Angelika révén került a Bakics családba. Az ő unokája – szintén Imre – lesz az, aki a XVII. század első felében ismét bonyodalmakat okoz hitével. Ma már valószínű, hogy Ferdinánd király az 1530-as években a hozzá megtérő Héderváry Györgynek azért bocsátott meg olyan gyorsan, mert az ellenfelei, a Bakicsok a reformáció hívei voltak. Az viszont biztos, hogy Czobor Imre és jobbágyai száz évvel később már meggyőződéses evangélikus hívők lettek.

Érdekes, hogy rövid idő alatt mekkora a változás. A reformáció az 1550-es évektől kezdett terjedni a Szigetközben, az új vallásnak az első igazi megpróbáltatást 1634-ben kellett kiállnia. Harminc évvel ezután pedig már el is tűnik innen Luther Márton hite. A küzdelemről kivételesen részletes forrásaink vannak. Az első egy ilyen, egyházlátogatást végző visitatortól származik, 1561-ből. Héderváron ekkor már évek óta nélkülözték a plébánost, és a templomot istállónak használták, mivel az uruk „nagy lutheránus és a jó templomot maga használja”.

A Czobor család örökölte a Bakicsoktól a Héderváryakkal való ellenségeskedést. Az elveszett birtokok feletti per most kiegészült egy új elemmel, a valláskülönbséggel. A „felülről” támogatott egyenlőtlen „küzdelem” vesztesei nem a katolikusok lettek. Hédervár ura, István rangos udvari tisztséget viselt, királyi fő étekfogómesterként. Külön önbizalmat adhatott neki, hogy a nádor, Esterházy Miklós rokona volt. A szigetközi ellenreformáció jó példa arra, hogyan érvényesíthette egy főúr a pozíciójából és a rokonsági kapcsolataiból adódó előnyöket.

Héderváry István fellépéséről 1634-ben a szigetközi evangélikus jobbágyok leveleiből értesülünk. Czobor Imre parasztjai urukat ostromolták, azt kérve, hogy védje meg őket a dühöngő Hédervárytól. Az ugyanis a templomokat, amelyeket a protestánsok használtak, erőszakkal elvette, a prédikátorokat elkergette. Mindezt megtette Héderváron, Remetén, Lipóton, Ásványon, Szentpálon. Öttevényen a templomba zárkózókra rá is törte volna az ajtót, ha egyik szolgája nem téríti jobb belátásra. A jobbágyok Czobor Imréhez így könyörögtek: „…hogy ha n[a]g[yságo]d segítségünk s oltalmunk nem leszen, egyáltalán fogva minden jószágunkat elhagyjuk és az hódultságra megyünk az pogány alá”.

Czobor Imre meghallgatta panaszukat. Személyesen is felkereste Esterházy Miklós nádort, levelet is írt neki. „Nilván vagyon n[a]g[yságo]dnál, egynihány ízben szólottam ngdnak Hédervári uram törvénytelen cselekedeteiről. Emberemlékezetitől fogva az mely öt szentegyházat elvett hatalmasul, mindenkor lutheranus praedicatorok birták. Most immár a hatodikat is elveszi, ezután 7. is 8. is el fogja venni, így végre egy sem marad etc.”

Két hét sem telt el, a nádor elküldte Czobor levelét Hédervárra, hátbatámadva a hozzá forduló földesurat. Nem is lehetett kétséges a per kimenetele.

Nem maradt nyoma Czobor Imre további próbálkozásainak. Úgy látszik, hogy hatalmasat csalódott, és kénytelen volt átadni jobbágyait a katolizálásnak. Héderváry István pedig élt a szabadságával. Erről közvetett bizonyíték tanúskodik. Thúry Etele adta közre a dunántúli ágostai hitvallású evangélikus egyházak összeírását. Az 1661-ben készült műben nem találhatóak az emlegetett protestáns prédikátorú falvak – egyedül csak Öttevény. Mindezek alapján méltán nevezhetjük Héderváry Istvánt „a Szigetköz ellenreformátorának”.

Az ismertetett ellenséges légkörben, 1634-ben Baghy József komáromi főesperes végezte el kerületének és Hédervárnak az egyházlátogatását. Idézünk a jegyzőkönyvből: „Először szeptember 11-én látogattam meg Bogáthfalvay János hédervári plébánost, ki… szorgalmasan elvégzi feladatát; hogy a templom számára milyen felszerelése van, katalógusba vettem. Eltartja még az iskolamestert, tisztességes és jó az ellátása, a Héderváry uraság pedig eltartja segíti a plébánost teendőiben, és nehogy a plébánosnak a jobbágyokkal gondja legyen a jövedelmek behajtásában, maga fizet neki, ebből a hívek mégsem vonták le azt a következtetést, hogy bármilyen ürüggyel a plébánosi jövedelemről megfeledkezhetnek… Vannak szent folyadékai a szükséges könyvekkel; egy szertartáskönyvvel és egy másikkal, melyben a megkeresztelt gyermekek nevét felírják.”

A katalógusban érdekes módon nyoma sincs a híres márvány keresztelőkútnak, feltehetően a kastélyban lehetett, itt csak egy rézből való kút szerepel. A jegyzőkönyvből értesülhetünk egy másik hédervári templomról, amelyet a főesperes lerombolva talált. Ez nyilvánvalóan az evangélikusoké volt. A vizsgálat egyébként meg sem említi az ellenreformációs küzdelmeket.

Nagyon fontos és értékes egyházi és demográfiai forrás Hédervár legrégebbi anyakönyve, amelyet 1673–1700 között vezettek, és a plébánián – jelenleg Darnózselin – található meg.

A 1680-as években Héderváry Katalin átépíttette a Boldogasszony-templomot. A sekrestyét lebontották, és az északi oldalhoz lorettói kápolnát emeltek. A templom Mária-kegyhely, valamint a család temetkező kápolnája lett. Szintén Katalin volt az, aki a családi hitbuzgalmat újabb templom építésében is kimutatta. A mai plébániatemplom a korai barokk stílus megjelenítője. 1703-ban szentelték fel. A buzgó vallásosság bizonyítéka az a két köztéri szobor is, amely a XVII. század közepén készült: a Pietà és a pestisszobor. A Viczayak emelték a Peregrinus-kápolnát is a község határában. Ezekről már szó volt korábban.

Az épített emlékek mellett Hédervár urai sokat áldoztak a vallásos élet támogatására is. Pénzbeli adományokat nyújtottak az egyházközségnek, és végrendeleteikben sem feledkeztek meg hitükről, gondoljunk például Héderváry Katalinra és Viczay Terézre.

Ugyancsak ezen század végéről maradt fent az egyházfi, vagy ahogyan akkor nevezték az „egyház attya” eskütételének szövege. A négy pontba szedett esküvés szerint az egyházfinak „tellyes gondot” kellett viselnie a templom épületére, tisztaságára, „javéttatására”, ingó és ingatlan javaira. Lelkiismerete szerint „igaz számot kellett adnia” a templom jövedelméről. Az anyaszentegyház parancsolatait kellett védelmeznie, s végül megesküdött arra is, hogy az ünnepszegőket, káromkodókat és botránkoztatókat „megfenyitti” és azt törvényes elöljárójának, úgy mint „Plébános uramnak” bejelenti.

A katolikusok mellett kisebb, és folyton változó számban éltek más vallásúak is a községben, például az izraeliták. A környékbeli zsidó lakosság hitközsége Hédervár központtal működött, és bár a XIX. század végén felmerült több falu elszakadása, a közösség fennmaradt. 1882-ben Rehberger József darnói lakos panaszolta el a szolgabíróságnak, hogy Berger Mihály izraelita hitközségi elnök akadályozza az elválást. Szerinte az önálló hitközségre Darnó, Zseli, Arak, Remete, Püski és Kisbodak falvaknak többek között azért is szükségük lett volna, mert az ügyintézés, temetkezés sok nehézséggel járt. A régi rabbi ház, illetve a zsidó közösség emlékét ma is nevében őrzi a falu közepén lévő Zsidó-domb, és a Cseh komornyik-ház is.

A katolikus plébános lelkipásztori tevékenysége mellett a legnagyobb társadalmi szerepet az iskola fenntartásával vállalta. A korábbi időkben ő tanított, illetve ő tartotta el az uraság segítségével az iskolamestert. A község a XVIII. században már saját költségvetéséből is áldoz az iskolára és tanítójára, és ez a felekezeti iskola fennmaradásáig így is maradt, noha a terhek jelentős részét, a működési kiadásokat a plébános viselte.

A plébánosok részt vettek a helyi társadalmi életben, ennek jelentősége abban rejlett, hogy tanult és általában világot, de legalábbis országot látott emberekként Hédervár népéhez közel kerülve értékes kezdeményezések elindítói voltak. Álljon itt példaként Láng Ernő személye, aki a két világháború között látta el plébánosi teendőket a községben. A teológiát 1891-ben, Esztergomban végezte el, majd helyben káplán, később Ásványon plébános volt. 1906-tól 1910-ig az érseki szeminárium lelki igazgatója, majd hittanári vizsgát tett, és utána az óbudai állami főgimnázium hittanára. 1912 óta a helyi római katolikus egyházközség plébánosa, három év múlva esperes és tanfelügyelő. A civil társadalomban is szerepet vállalt, hiszen ő volt az elnöke a Hédervári Hitelszövetkezetnek és a Hangya Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezetnek is – amint arra már szintén utaltunk a korszakot tárgyaló fejezetben.

A kommunista rendszerváltásig a helyben működő egyesületek, főként a KALOT, KALÁSZ és Szívgárda tagok, a falu fiataljainak hazafias és erkölcsi nevelését is célul tűzték ki. Jelentékeny szerepet vállaltak a vallásos élet eseményeinek megszervezésében, mint amilyenek a körmenetek, a búcsúk, ünnepek, zarándoklatok. A világháború után éppen ezért sorsuk megpecsételődött, felszámolták őket. Mégis a szocialista rendszerben is tudott az egyház anyagi forrásokat előteremteni, például a plébániatemplom rekonstrukciójára és új plébánia építésére. Feltétlenül ki kell emelni Kőrös József plébános nevét, aki hangyaszorgalommal állította össze az 1960-as években Hédervár Historia Domusát, örökségül a falunak, és a későbbi korok kutatóinak.

Az egyház-igazgatási reform következtében 1993-ban Hédervár az esztergomi egyházmegyéből a győri püspök fennhatósága alá került. Napjainkban 1990-től olyan alapítvány is működik településünkön, melynek célja a falu két templomának megőrzése, karbantartása, szépítése. Az Alapítvány a Hédervár Templomaiért nevet viseli.

A Rákóczy család háza az 1960-as években
 
A keresztelőkút 1031-es évszámát magyarázza a historia domus 1798-as bejegyzése
 
A Szent Rozália parkba áthelyezett pestis szobrot Göndöcs László polgármester avatja fel 1997-ben
 
Az egyházfi esküje a XVIII. század végéről (részlet)
 
Tábori mise az újra megnyitott Boldogasszony-templom előtt 1989-ben

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet