Előző fejezet Következő fejezet

A gazdálkodás fejezetei

 

A település lakossága a XX. századig elsősorban a földből élt, és sorsát meghatározóan befolyásolta az, hogy a hédervári uradalom birtokközpontjában lakott. A falu szinte teljes határa mindvégig az urasághoz tartozott, s a lakosok zöme jobbágyként, zsellérként, uradalmi cselédként kereste kenyerét. A település kisszámú önálló birtokoscsaládjának földjeit az uraság sorra felvásárolta, nehezen tűrte, hogy mellette, az ő birtokközpontjában mások is nagyobb földterületeken gazdálkodjanak.

A Héderváryak a váruk, majd később a kastélyuk köré telepítették jobbágyaikat és a gazdaságukat kiszolgáló épületeiket. A környező, szintén az uradalomhoz tartozó falvak majorsági, illetve tanyai központokként működtek: a mezőgazdaság különböző ágaira szakosodva.

Itt, ebben a vízi világban egyébként a legelső gazdálkodási formát, a legelső megélhetési forrást a két ősfoglalkozás közül nem a növénytermesztés, hanem a halászat, az állattenyésztés jelentette. Az uradalmi és falusi családok végiglegeltették a dús füvű réteket a szigeteken, a folyóágak partján és az erdők tisztásain. A várbirtokhoz tartozó földeken marhát, birkát, kecskét, lovat és disznót tartottak. A régi nyomásos gazdálkodásban elsősorban kenyérgabonát, kölest, árpát és zabot termeltek.

A hédervári uraság amellett, hogy földjeit megműveltette, az értékesítést is a maga kezébe vette – már a korai időkben. Ekkor a Szigetközben a szárazföldi útnál jóval nagyobb szerepet játszott a Mosoni-Duna, különösen a folyás irányában, Győr felé. A kereskedők már a XIV. században is inkább ezt használták, mint a Nagy-Dunát, mert nyugodtabban és biztosabban hajózhattak rajta. A dunai hajózás jövedelme, a jelentős összegeket hozó vám rövidesen a Héderváryak kezébe került. A család korlátlan úr volt a Mosoni-Duna felett Óvár felől Győrig.

Tóth Vilmos írja gazdaságföldrajzi tanulmányában: „1360-ban a pozsonyi kereskedők perlik a Héderváryakat, akik nyilatkozatot adnak, hogy Öttevény vámhelyükön nem fognak a pozsonyi kereskedőktől vámot szedni. 1376-ban a király megtiltja a Héderváryaknak és Gönyöi Jánosnak, ki az abdai vámhelyet bírta, hogy megsértsék a pozsonyi polgárok vámmentes privilégiumát. A Mosoni-Duna-ág még nagyobb jelentőségű lesz a XV. században, midőn a gazdasági élet primitív agrárius jellegét levetve, a Duna menti vidékek gabonából a helyi szükséglet kielégítésén felüli mennyiséget termelnek.”

A földművelés az erdők, rétek rovására terjeszkedett. Megfigyelték, hogy milyen területeket nem önt el az áradás, és ezeken irtották az erdőt, törték fel a réteket. A régit ekkor kezdte felváltani a háromnyomásos gazdálkodás. Megegyezéssel együtt ugaroltak, vagyis egy-egy határrészt pihentettek, így könnyebben, gazdaságosan tudtak legeltetni is. A rendszeres trágyázásról a legelő csordák gondoskodtak. A termények maradtak a korábbiak, ezekhez még a kertek alatt, a porták körül alakítottak ki gyümölcsösöket, káposztáskerteket, len- és kenderföldeket.

A dunai szigetek legelőit szilaj, úsztatásos marhatartással hasznosították. Az ugarföldeken és a belső legelőkön a kezes jószágot tartották. Ide járt a fejőgulya is, és munka után ide csapták ki éjszakai legelésre az igáslovakat és ökröket.

A természeti adottságokat kihasználva alakult ki a jellegzetes szigetközi félszilaj vízi baromfitartás – írja Timaffy László néprajzkutató. A kitollasodott kacsákat, libákat egy előre kijelölt határrészre vagy közeli szigetre csapták ki, és itt hagyták késő őszig. Az állatok egész nap a vizeket járták, bújták a nádasokat, lápokat, csigán, békán, halon gyorsan fejlődtek, meghíztak. Az egy fészekaljhoz tartozók együtt maradtak, kijártak legelni a sziget fűvére. Vasárnaponként a gazdasszonyok egy kis hazai eleséggel odaeveztek, és jóllakatták őket. Ezek a jószágok csak az övéik voltak. Minden falunak volt egy-egy szigete, ahol felhizlalhatták állataikat. Zömét az uraság vásárolta meg tőlük.

A nem paraszti munkát végzők körébe elsősorban a halászokat, a kevés eladásra szánt árut készítő kézműveseket, a Mosoni-Duna erejét hasznosító malmok molnárait, a kovácsokat, tímárokat, szűcsöket és takácscéh tagjait sorolhatjuk a korai időkben. A háziiparosok egyszerű anyagokból egyszerű termékeket állítottak elő. Fűzvesszőből kosarat, csibeborítót, kukoricacsuhéból papucsot, szatyrot. A csekély felesleget a hédervári piacon könnyű volt eladni. Éltek a községben aranymosók is, akik a Duna fövenyét rostálták át hangyaszorgalommal. Egy köbméterből mindössze 0,012 grammnyi aranyport lehetett nyerni, így értéke nem állt arányban a ráfordított munkával. Az ősi mesterség még a XX. században is követőkre talált, pedig már a korai időkben megszületett a szigetközi népdal: „Aranyász, üres zsebben kotorász.”

Viczay Héder birtoka 1857-ben

  hold négyszögöl
Belső telek 10 254
Kert 18 387
Szántóföld 704 1146
Rét
Erdő és szigetek 53 694
Legelő 414 1182
Különneműek 144 472
Összesen 1346 535

A XVII–XVIII. században, a Viczayak alatt vált igazi gazdasági központtá a hédervári uradalom. Modernizálták, mintaszerű, szakosodott majorokat alakítottak ki. Az állattartás szinte minden ágával foglalkoztak. Jelentős volt a károlymajori tehenészet, Zseliben a négy-ötszáz férőhelyes juhakol, a konda és a ménes, utóbbiban a lovakat továbbtenyésztésre, igavonásra nevelték. A régi magyar parlagi lóállományt csak a későbbiekben váltották le nagyobb testű fajtákkal. Egy időben versenylovak tartásával is kísérleteztek.

A juhnyájakat inkább a gyapjukért tartották, a századforduló táján le is mondtak róla. Az aklokat disznóólakká alakították: az uradalom és a parasztok is áttértek a sertéstenyésztésre.

A kenyérgabona- és takarmánytermesztés mellett jelentős termelvények voltak a kukorica, a cukorrépa és a krumpli is. A szigetközi kertészet újra fellendült. Ez már a korai századokban is híres volt, Mátyás király korában úgy emlegették a Szigetközt a Csallóközzel együtt, mint „aranykertet, Magyarország zöldséges- és gyümölcsöskertjét”. A hédervári uradalom területén nemes gyümölcsfákat ültettek, almát, diót, málnát, körtét és cseresznyét. Megpróbálkozott a grófság a szőlőtelepítéssel is a nováki határ felé ma is Szőlő-gyöpnek hívják ezt a területet. A termelt bor minőségét mutatja, hogy a cselédeknek adták ki fizetség fejében.

Az 1857. évi ingatlan-összeírás szerint a hédervári uradalom harminc falu és puszta határában terült el, összesen 28 803 kataszteri holdon, ennek becsült értéke 1 695 035 forintra rúgott. Hédervár határában 1038 hold volt az övé, az uradalom 621 holdat művelt, a többit haszonbérletbe adták.

A földbecsü és az ingatlan-összeírás plasztikus képet mutat a birtokról. A Viczay-latifundiumhoz a következő falvak és puszták tartoztak: Mosony megyében ekkoriban Orbánypuszta, Lószigetpuszta, Kisbodak, Arak, Remete, Novákpuszta, Nováksziget, Darnó, Zseli, Adolfmajor, Lipót, Bokros puszta, Gombócospuszta. Győr megyében Héderváron (és Parázsszegpusztán) kívül ide sorolandó Ásvány, Szentpál, Dunaszeg, Ladamér, Zámoly, Újfalu, Szabadi, Patkányos, Öttevény, Öttevénysziget, Pilingérpuszta, Táplány, Hédermajor, Kisbaráti. Komárom vármegyében Medve község határának egy részét bírta az uradalom. A Viczay család birtokolta még a lósi és iregi uradalmakat is, a három összesen 49 694 holdon terült el.

A Viczay-birtok eszközállományának értéke forintban (1857)

Eszközök Héderváron A hédervári uradalomban
Szántó 52 772 1 695 035
Épületek 98 504 211 535
Bevételek 883 138 852
Felszerelések 3 465
Gazdasági állatok 11 266 73 353
Erdőségek 14 279 213 011

A Viczay-uradalomról 1862-ből a Győrvidéki Gazdasági Egylet is részletes statisztikai felmérést, leírást készített. A bizottságot gróf Viczay Héder kalauzolta végig három majorjában. A modernizált uradalom rendelkezett egy angol Craskill körboronával, hantzúzó géppel, egy Clayton-Schuttlewart rámás cséplőgéppel. Ez a cséplőgép szíjösszeköttetésben állt az angol gyártmányú Horusky-féle tisztítórostával. Kilenc munkás részvételével percenként négy-négy és fél kéve búza cséplésére volt képes. A gazdaság használta a Stádel Károly győri gépgyárában készült vashengeres répavágót, valamint egy Richmond-féle angol szecskavágót, amely egy óra alatt száz mérő szecskát vágott meg.

A község külterületén egy ezerkétszáz négyszögöles faiskola is volt. A „fatenyésztés” nem sok sikerrel járt, mivel a nagy hó, az árvizek és telente a nyulak gyakran okoztak benne károkat. A falu iskolájának nagyobb tanulói viszont itt foglalkozhattak a gyakorlatban is a fanemesítéssel.

Az 1872. évi ipartörvény eltörölte a céhrendszert, egyben előírta a megszűnt, illetve átalakult céhek összeírását. Héderváron az 1875. évi lajstrom szerint két céh, a szabóké és a takácsoké működött. A szabócéh vagyona ingó- és ingatlanban 61 forintra rúgott, és „hatóságilag feloszlattatott”. A takácsok céhéből ipartársulat alakult. A tagok háromforintnyi ingóvagyont, 618 forint készpénzt illetve értékpapírt vihettek át a jogutód társaságba.

A társulat további sorsáról és a falu lakóinak foglalkozásáról egy 1900. évi sokoldalú felmérés ad képet.

Az összeírás szerint a „tulajdonképpeni” iparral 45 személy foglalkozott, közülük önállóan 27-en dolgoztak, a segédszemélyzethez tizenkét segédmunkás, négy tanonc és két szolga tartozott. A községben 36 „iparvállalat” működött, közülük 28 segéd nélkül (mindössze három tudott kettő–öt segédet foglalkoztatni). Kimutatták az egyes iparágak szerinti megoszlást is. Eszerint Héderváron a század elején hat kovács, két lakatos, négy asztalos, két szabó, hat cipész és csizmadia, két hentes és mészáros, ácsból csak egy működött. A fonó- és szövőipar kettő, a malomipar egy, a sütőipar három személyt foglalkoztatott. A szállodások és vendéglősök száma öt volt, és 24-en végeztek mellékesen ipari tevékenységet.

Mezőgazdaságból és kertészetből 268-an éltek keresőként, az ő eltartottjaik száma 351. Önálló birtokos és bérlő 46 fő, közülük ketten kertészek voltak. A 88 cseléd 167 eltartottról gondoskodott. A mezőgazdasági munkások kilencven keresőjéhez 69, 28 napszámoshoz 52 eltartott tartozott. Ez utóbbiak a cselédek, mezőgazdasági munkások, napszámosok és a házi cselédek voltak a legszegényebbek, nyomorúságosan éltek.

Kereskedelemmel és hitelnyújtással hatan foglalkoztak, a közszolgálatban lévők és a szabadfoglalkozásúak nyolcan voltak. A közlekedési ágazatban négyen dolgoztak.

Érdekes lenne összevetni – ha fennmaradt volna ilyen kimutatás – az uradalom és a falu népének tulajdonlási viszonyait. Mindenesetre egy 1911-es statisztika legalább az állattartásról áttekintést ad, amely arra enged következtetni, hogy a lakosság éppen ebben az ágazatban szorgoskodva igyekezett javítani a sorsán, illetve a tehetősebbek, a kisbirtokosok így próbálták vagyonukat gyarapítani.

Szarvasmarha 582, ló 118, szamár négy, kecske 12, sertés 1824 volt a faluban, 98 ökröt és tizenhárom bivalyt igavonásra hasznosítottak.

A településen sokan, szinte a legtöbben rászorultak volna a földosztásra. A Nagyatádi-féle földreform nem oldott meg semmit, nem alakította át az agrártársadalom szerkezetét. A földbirtokoknak csak egy részét érintette, és a juttatásban részesülő törpegazdáknak teljes árú térítést kellett fizetniük. Így csak a falusi értelmiség és a mintagazdaságokat vezető gazdatisztek kaptak nagyobb földterületeket. Nem hozott különösebb változást ez a reform Héderváron sem.

Már az öreg Khuen-Héderváry gróf is nagyon gyakran távol volt, közéleti-politikai szereplései sokszor elszólították. A fiatal grófok pedig szinte állandóan külföldön vagy Budapesten tartózkodtak.

A birtok megszenvedte a gazda távollétét. A tarthatatlan helyzetet megoldani látszott az a haszonbérleti szerződés, amelyet a Magyar–Német Mezőgazdasági Részvénytársasággal 1927. április 30-án kötött gróf Khuen-Héderváry Károly és testvére Sándor. A cég 11 694 magyar hold ingatlant vett bérbe a gazdasági épületekkel együtt: Magyarkimlén, Rárón, Dunaszentpálon, Dunaszegen, Győrladaméron, Győrzámolyon, Győrszabadin, Zselin, Mosondarnón, Lipóton és Dunaremetén. Külön rendelkezett a szeszgyár, az olajmalom, a villany- és szárítóberendezések bérbeadásáról. Természetesen Héderváron a kastélyt, a hozzá tartozó parkot, gyümölcsöst, konyhakertet, istállót, összesen 55 magyar holdat és 1073 négyszögölet a család megtartott a saját kezelésében.

A szerződés időtartama húsz évre, 1946 végéig szólt. A bérbeadók kikötötték, hogy 1931, illetve 1936 decemberében a bérleti viszonyt egyoldalúan is felmondhatják. A bérbe adott terület, valamint a szeszgyár, olajütő, malom, hidak, tengeriszárító és kisvasút után összesen 12 235 mázsa búza értékét volt köteles kifizetni a bérlő évenként. A búza értékére a budapesti tőzsde jegyzési árfolyama volt az irányadó.

Mellékkötelezettségként szerepelt, hogy a részvénytársaságnak kellett a grófok lovait élelemmel, a plébániát fával, a cselédeket villannyal ellátni. A község virilista adófizetői képviseletét is a bérlő látta el, mivelhogy az adót is ő fizette.

Az uradalom alkalmazottainak, a cselédeknek az életszínvonala az új helyzetben sem változott előnyére. A falu népe csekély mellékjövedelemre a gazdakör által propagált háziiparból tehetett szert. A Magyaróvártól és Győrtől is távol eső helység kedvezőtlen helyzetén a vasút megépítése segíthetett volna. A Szigetköz községeinek e téren sikertelen próbálkozásairól már szóltunk.

1922-ben, mintegy a vasút pótlására a Szigetköz tizennégy községe elhatározta, hogy Kisbodakon dunai gőzhajóállomást létesítenek. A megvalósításért folyó hosszas küzdelembe az országgyűlési képviselőkön és a vármegyei tisztviselőkön kívül a hédervári uradalom is bekapcsolódott.

A hajóállomás ügyének harcosa, Érsek Imre kisbodaki tanító szerint a Szigetköz „…rendkívül értékes területe lehetne a mezőgazdasági termelésnek, nagy nemzeti jövedelmek forrásává válhatnék. Az éghajlat és a talaj nagyarányú zöldség- és gyümölcstermelésre predesztinálja. Foglalkoznak is ezekkel az üzemágakkal, de fejlődésüket megakasztja, hogy a piactól el vannak zárva, a rossz úton nagy távolságra való szállítás nem volt kifizetődő. A sok ezer köbméter kitermelt fa sem hoz hasznot, mert óriási munkával és időpazarlással, fél köbméteres fuvarokkal tudják csak apránként értékesíteni.” „Vasútépítésre gondolni a mai szomorú gazdasági viszonyok mellett nem lehet, így annál fontosabb a kikötő létesítése” – fejezi be okfejtését Érsek Imre.

Az 1932. június 3-i helyszíni szemle megállapította, hogy csak Dunaremete határában található alkalmas kikötőhely. Az építési költséget 26 ezer pengőre becsülték. Ebből a rárói körjegyzőség falvaira – Ráró, Ásvány és Hédervár – távolságuk és várt nyereségük alapján ötezer pengő esett, katasztrális holdanként ötven fillérrel számolva. Végül a húszezer pengős összköltséghez a hédervári uradalom ezer, Hédervár község pedig négyszáz pengővel járult hozzá. A hajóállomást 1933-ban adták át. A kikötő a gazdasági világválság idején épült fel, és azért is figyelemre méltó, mivel a válságot a Szigetköz is megszenvedte, s ekkor szűnt meg a hédervári országos vásár is.

A két világháború közötti korszakban a község területéhez tartozott 1709 katasztrális hold szántón kívül 83 hold rét, legelő 288 hold, erdő 208. A szőlő tizenkettő, a kert tizenkilenc, a nádas tizenhárom hold területű, és mintegy 169 holdat tett ki a terméketlen terület. A vizes talajon a fő termények – mint mindig – a búza, a rozs, az árpa és a zab, holdanként kilencmázsás átlagterméssel termesztettek gyümölcsöt és zöldséget is. A 208 holdas erdőbirtok nagy része a gróf tulajdona volt.

Ebben az időben a faluban, az uradalmon kívül tizennégy család gazdálkodott saját birtokán, zömük 25–35 katasztrális hold megműveléséből élt. Karácsony Józsefnek 43 holdas birtoka volt, de a legnagyobb területet Rákóczi János tudhatta magáénak. Saját százhúsz holdas birtokához még háromszázötvenet bérelt a győri székeskáptalan Püskin lévő uradalmától. Egyébként is tekintélyes tagja volt a helyi társadalomnak, belépett az Országos Mezőgazdasági Kamarába, tisztségviselője volt a Szigetközi Ármentesítő Társulatnak és a Hitelszövetkezetnek.

A legnagyobb mezőgazdasági üzem természetesen az uradalom volt, korszerű felszereléssel, ipari üzemekkel. Rendelkezett egy napi nyolcvan mázsa őrlésű „motorüzemi” hengermalommal, kertészettel, mezőgazdasági szeszgyárral. Az olajütőmalom naponta huszonöt-harminc mázsa magot is képes volt feldolgozni. Volt még gőzfűrésztelepe is, és működött egy modern szárítóberendezés Gyulamajorban. Amikor a szeszgyár gazdaságtalanná vált, Adriányi Samu főintéző konzervgyárrá alakította át. Itt először zöldséget, gyümölcsöt dolgoztak fel, később húsféléket. Az üzemek a faluban és a környező településeken vásárolták fel az alapanyagokat. Ekkor már működött a Hangya, s mellette még két vegyeskereskedés. Az iparosok száma is megnövekedett.

A második világháború után a földosztással megszűnt az uradalom. A földosztó bizottságnak kellett gondoskodni a földeken kívül a vagyontárgyak, szerszámok, gépek megőrzéséről, az állatállomány ideiglenes eltartásáról, a lefoglalt épületek átmeneti hasznosításáról. Elő kellett készítenie a szegődményes alkalmazottak, gazdasági cselédek átköltöztetését. A negyvenszobás kastély leltározása külön gondot jelentett. A bizottság határozatai ellen benyújtott mentesítési kérelmeket – mint már említettük a korszakot tárgyaló fejezetben – sorra elutasították. Khuen-Héderváry Károly elhagyta a falut.

A földosztás során igénybe vett földek megoszlása művelési ágak szerint

művelési ág szántó kert rét szőlő legelő erdő nádas nem összesen
katasztrális hold 645 13 23 12 104 207 77 1084
négyszögöl 1300 100 900 500 1100 600 1500 1200

A földigénylők és földhöz juttatottak száma és foglalkozási csoportok szerinti megoszlása

foglalkozás gazdasági cseléd mezőgazdasági munkás törpe- és kisbirtokos
jogosultak száma 72 54 44
juttatott föld

(kat. hold - négyszögöl)

446 199 – 1500 99 – 300

Természetesen dönteni kellett a gazdaság nagyüzemeinek sorsáról is. Még 1943-ban alakult meg a Hédervári Konzervgyár Szövetkezet tíz taggal. Igazgatóságának tagjai gróf Khuen-Héderváry Károly, Czapári László és Blascsók Gyula. A vállalkozás sikertelennek bizonyult, 1949. november 26-án a Belkereskedelmi Minisztérium elrendelte felszámolását, és 1950. február 21-én a cégbíróság törölte a céget. Hasonlóképpen járt a Mezőgazdasági Szeszfőző és Gazdaszövetség is. 1950-ben a földreform útján ingatlanhoz jutottak sorra mondtak le önkéntesen a tulajdonjogukról, amely aztán átszállt a termelőszövetkezetre. A gazdasági vasút felett a Földalap szerzett tulajdonjogot.

A Hédervári Földmíves Szövetkezet 1946. február 2-án alakult meg a kommunista párt székházában 46 aláíróval, köztük a miniszteri biztoséval. Az igazgatósági tagok: Téglás István, Bognár János, Bognár István, Menyhárt József, Nagy György, Csaplár Ferenc, Kiss Lőrinc, Szabó László és Dobos László. Kifejezetten azért alakult, hogy a „gróf Khuen-Héderváry Károly”-birtokhoz tartozó, kisajátított, de egyéni juttatás céljára fel nem használt gazdasági felszerelésekről, a mezőgazdasági üzemekről, gazdasági épületekről, és cselédlakásokról gondoskodjék. A szövetkezetnek juttatták a grófi parkot és a kastélyt is, utóbb, szerencsére már 1947-ben, átadták az iskolának, s ezzel megvédték, megőrizték mindmáig.

A Hédervári Földmíves Szövetkezethez Gyenese József magyarkimlei lakost rendelték ki vállalatvezetőnek, de már 1947-ben hűtlen kezelés miatt leváltották: „Nevezett vállalatvezető működése a gazdasági nehézségekkel küzdő Földmíves Szövetkezet ügyét nem vitte előre… annyira nehéz helyzetben van, hogy még a vállalatvezető alkalmazásával járó terheket sem képes fedezni” – olvasható a jelentésben. A vezetőt semmiféle elszámolásra sem kötelezték.

A szövetkezet 1950. augusztus 11-i jelentésében már az szerepel, hogy az 1949-es évet eredményesen zárták – termelési szerződések kötésével foglalkozott, rendelkezett kocsmával, malommal, hentesüzlettel. Kizárta a soraiból a kuláknak és osztályidegennek tartott „elemeket”, a tagságot „harcos tömegszervezetté” fejlesztette. Ekkoriban 66 tagja volt, és 1949. március 6-án tartott közgyűlésen kimondta a Hangya Hédervár és Vidéke Fogyasztási és Értékesítési Szövetkezettel való egyesülését. A későbbi évtizedekben ez volt a magja az Ásványráró és Vidéke Áfésznek, amelyhez Hédervár is tartozik.

1949 őszén kezdték el szervezni a termelőszövetkezetet. Összefogott kilenc volt uradalmi cseléd, hogy – talán külső biztatásra – megmutassa, mi is az igazi közös gazdálkodás. A Rózsa Ferenc Termelőszövetkezet alapítói Fekete Mihály, Csanádi Sándor, Csanádi János, Angyal Ferenc, Lendvai Imre, Szabó László, Bekő József, Bekő István, Gondár József. Mindössze 58 holdon kezdték meg a munkát, egy szamárral, két lóval és három tehénnel. Tagságuk gyorsan gyarapodott, főként a kisemberek köréből, a helyi gazdatársadalom, amíg tehette, távol tartotta magát a szervezettől. Elnöknek Nagy Ferencet választották. 1950-ben 38, 1952-ben már száztíz tagot számlált. A termőterület ennek megfelelően a belépők által behozott földekkel szépen növekedett: a kezdeti 58 hold hamarosan megsokszorozódott, 1952-ben már 334 holdon gazdálkodtak. Nem maradt el az országos elismerés sem: 1954-ben a hédervári Rózsa Ferenc Termelőszövetkezet kapta meg a Csepel Autógyár húszezredik teherautóját.

1956-ot is átvészelte a gazdaság, együtt maradtak. 1959-ben több hétig tartó kemény szervezőmunka eredményeképpen lett Hédervár termelőszövetkezeti község. A falu határa ez idő tájt meglehetősen tarka képet mutatott a birtokmegoszlás tekintetében. A tagosításkor a termelőszövetkezet mellett az Állami Erdőgazdaság, az Állami Sertéstenyésztő Vállalat is részesült egy-kétszáz holddal. A határ tíz százaléka állami tartalék földként szerepelt a nyilvántartásban. A belsőséggel, ahol a termelőszövetkezeti major is állt, a szomszédos termelőszövetkezet itteni birtokával, külterülettel, háztájival az összterület 1959-ben 2485 katasztrális holdat tett ki. A tagok száma 198-ra nőtt.

A termelőszövetkezet a község életében meghatározó és sikeres szerepet játszott, a Szigetköz egyik mintagazdasága volt. Földrajzi adottságait még erősítette – a közlekedés javulásával – a városok könnyebb megközelíthetősége. A szállítás az utakon egyre egyszerűbb lett, a Lébénybe vezető kisvasutat nem is igen vették igénybe. A termelőszövetkezeti majort a szükségleteknek megfelelően fokozatosan bővítették.

1976-ban az akkori kormányzat mezőgazdasági politikájának jegyében újra létrejött a térségben a „hédervári uradalom”. Az új birtokközpont azonban nem Hédervár, hanem Darnózseli lett. A szigetközi Magyar–Csehszlovák Barátság Termelőszövetkezetben egyesült Ásványráró, Darnózseli, Dunaremete, Püski, Kisbodak, Hédervár és Lipót szövetkezeti gazdasága. A szövetkezeti taglétszám 1386-ra, a földterület 7850 hektárra emelkedett. Az új nagygazdasággal tulajdonképpen nem járt rosszul a falu lakossága, az egyesült termelőszövetkezeti birodalom jó mutatókkal, eredményesen működött, s a héderváriak végül is már korábban elveszítették központi szerepkörüket.

1991-ben a társult falvak kiváltak a konglomerátumból, és ismét önállóan kezdtek gazdálkodni. Héderváron újra felvették az egyesítés előtti nevüket. Ma Rózsa Ferenc Termelő, Kereskedő és Szolgáltató Szövetkezet néven működnek. Profiljuk: mezőgazdasági termékek előállítása és szolgáltatások. Korábban hízómarhatartással, ma pulykatenyésztéssel is foglalkoznak. 578 hektáron tíz-húsz főt foglalkoztatnak.

A faluban több gazdasági társaság is jegyzi székhelyét és biztosít szolgáltatást a lakosságnak, az idegenforgalomnak, s nem utolsósorban helyi munkavállalásra ad lehetőséget. A község lakosságát három üzlet látja el, a vendéglátás terén is bő a választék, az idelátogatók több szálláshely közül választhatnak. Hasznos beruházásnak bizonyult és nagy újdonságot jelentett a községnek és környékének, hogy a Mol Rt. a falu határában benzinkutat nyitott.

Hédervár – a mai kilátások és tervek szerint – meglévő üzemeinek szolgáltató és munkahelyteremtő képességére és az eddig még kellően ki nem aknázott idegenforgalmi lehetőségek hasznosítására alapozhatja jövőjét.

A takácscéh artikulusai 1701-ből (részlet)
 
A Hangya első igazgatósága: (álló sor) Hegedüs Ferenc, Fazekas József, Molnár Lajos, Karácsony József, Kiss Lőrinc, (ülő sor) Binder József, Láng József tanító, Láng Ernő esperes, Soós József
 
Képeslap az 1950-es évekből
 
A hédervári Templom sor háztetői az 1950-es években
 
Az első közös cséplés a termelőszövetkezet földjén 1959-ben
 
A tejcsarnok, 1965
 
A volt uradalmi kasznárház, ma a Kastély Szálló kiszolgáló épülete

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet