Előző fejezet Következő fejezet

Kastélyok és kúriák

 

A Kállayak volt lakóházairól, kúriáiról nem maradtak fenn írásos adatok. Pedig az 1800-as években, amikor egy időben népes családjuk élt a településen, vélhetően a többségüknek külön lakóháza is volt. Eladták vagy az enyészet sorsára jutottak? Ma már nem tudjuk. A falu közepén, egymástól nem messze, két ódon épület áll elhanyagolt, igen rossz állapotban. A falu népe mindkettőt kastélynak nevezi.

A korban fiatalabb építési idejére nincs konkrét adatunk. Az biztos, hogy a bejárat két oldalán elhelyezett vasoszlopok az 1850-es években voltak „divatosak”, a balkont alátámasztó négy oszlop díszítése is a korai eklektikára utal. Az épület kisméretű téglákból épült, teljesen alápincézett, ahová a terepszintről viszonylag sértetlen állapotban fennmaradt vörös márványlépcsőn lehet lejutni. Négyszintes, kétemeletes, szabadon álló. A téglalap alaprajzú épülethez egy kis torony kapcsolódik, amely a földszinten kör alaprajzú, az első emeleten a körből nyolcszögbe megy át. A főbejáratot négy oszloppal alátámasztott balkon díszíti, ez az első emelet terasza is.

A belső nyílászárók egységes méretűek (1,95 vagy 1,90–2,20 méter), de az ajtólapok ma már nincsenek meg. Az ablakok fölött egyenes boltöv található, az ajtók fölött köríves. Az ablakok helyén ma acélrácsok vannak.

Az 1950-es évekből fennmaradt forrás szerint 31 szoba volt az épületben: „...mind parkettásak és 100 százalékosan jó állapotban vannak. A fürdőszoba berendezve, lábazat, falazat, ablakok megvannak. Gőzfűtési csövek megvannak, nincsenek leszedve.” Berendezését nem ismerjük. A kastélyból a radiátorokat a Nyíregyházán megépített száznegyven szobás irodaházba vitték 1953-ban, mert „...a szükséges radiátorokat anyaggazdálkodásunk nem tudja kielégíteni. Ezért megyénk területén az összes volt kastélyból a radiátorokat kiszerelték, hogy ezáltal biztosítsuk az irodaház központi berendezését. A teljes mennyiséget így sem tudtuk biztosítani, mert 100 m2 radiátoranyagunk hiányzik, és így az épület téli üzemeltetése veszélyeztetve van. A kállósemjéni állami gazdaság üzemegységének épületében a még hiányzó radiátoranyag teljes mértékben fellelhető, és ezzel a problémánk megoldást nyerne” – írta a megyei tanács vb tervosztálya.

Tudjuk, hogy Kállay Gusztáv (anyja Sárközi Katalin) 1882. május 31-én öröklés jogcímen jutott a kastély birtokába, apja, Kállay Elek hagyatékaként. Kállay Gusztáv később, 1905. április 18-án a kastélyt eladta Jármy Jordánnak. Dr. Kállay Miklós (ekkor nagykállói lakos) 1917. december 4-én már tőle vette meg az épületet, de 1919. október 25-én továbbadta édesanyja barátnőjének, báró Wimmersberg Manóné Gaál Ilona balkányi lakosnak. Egy 1923. július 16-án kelt adásvételi szerződés alapján a tulajdonjog gróf Wolkenstein Oswaldné Schaffgotsch Marietta grófnőre szállt, a kastély átépítése, rendbetétele, barokkos jellege a gróf érdeme.

A grófnő halála után (1925), a férj haszonélvezete mellett, a kastély öröklés jogcímen háromhatod részben herceg Thurn Taxis Frigyesre, egyhatod-egyhatod részben pedig a kiskorú herceg Thurn Taxis Máriára, Antóniára és Irénre szállt. Dr. Kállay Miklósné Kállay Helén budapesti lakos 1939. április 25-én vásárolta vissza tőlük.

Az épületet nem használták, később szándékoztak sorsáról dönteni. A hatalmas pincéit azonban Kállay Miklós azonnal birtokba vette, a Forrástanyáról ideszállított must forrt ki itt. A háború alatt és után a kastélyban volt orvosi rendelő, intézői lakások, katonai szállás, miközben a bútorokat a falusiak széthordták. 1947-ben a Földmíves Szövetkezeté lett, majd az 1950-es években a Nyíregyházi Gabonaforgalmi Vállalat magtára. Ezzel az épület sorsa megpecsételődött: egyszer vagy kétszer tatarozták, 1972-ben tetőt cseréltek. 1992-től a helyi önkormányzat tulajdona.

A valaha gyönyörű parkban áll a régi Kállay-kúria, megépítésétől 1948-ig csak a família birtokolta és lakta. Építési idejéről Kállay András főispán tudósít bennünket: Kállay Miklós apja, György a nagykállói vármegyeháza építőmesterével s azzal egy időben építtette (talán 1767-ben). Ezt támasztja alá az a forrás is, amely szerint Kállay György a vármegyétől tizennégyezer zsindelyt kapott kölcsön. Az építész személyére (Salvator Aprilis vagy inkább öccse, Giuseppe Aprilis) nincs írott forrásunk, ahogy az épületen végzett különböző átalakításokra sem, egészen 1964-ig. A kúria 1922–1944 közötti belső elrendezéséről, az épület környezetéről egykori lakójának, dr. Kállay Kristófnak a visszaemlékezéseiből tudunk. Kastélyleltár sem maradt fenn az utókorra.

Dr. Kállay Miklós, a későbbi miniszterelnök 1922 után, György testvére halálát követően jutott a kúria tulajdonába, azon az 1920-as években átalakításokat végzett. A déli oldalon a volt padláson, három fiának három manzárdszobát alakíttatott ki, továbbá egy vendég fiúszobát, fürdőszobát, tanulószobát és játszószobát, amiből egy ajtó nyílt a kis erkélyre. Az erkély ma is megvan, de semmi egyéb nem hasonlít az 1944. évire. A manzárdszobákhoz felvezető lépcső a régi, de valaha fakorlátja volt. Az északi oldalon nem voltak szobák olyannyira, hogy a legszélső manzárdszoba (amit Kállay Kristóf használt) mellett egy ajtó vezetett a padlásnak az épület nyugati részén végighúzódó, meghagyott részéhez. Itt diót és almát szárítottak.

A déli oldalon a homlokzatfalon látható Kállay-címer nem a régi (egyébként heraldikailag hibás is). A terasz ugyanaz, azon hajdan virágládák sorakoztak sok-sok virággal. Belépve a teraszról az előreugró kis szögellésbe, itt jobbra-balra szekrények, tárlók álltak a kabátoknak, kalapoknak, botoknak, és egy zárt puskaszekrény. Innen a pipázónak nevezett helyiségbe vagy más néven a fogadószobába vezetett az ajtó. A régi kandalló az ellentétes oldalon volt, fölötte a Kállay Miklós által lőtt két kitömött sas és egy vadliba, a falon körben agancsok, a háziúr trófeái díszelegtek. A jelenlegi kandalló előtt állt Kállay Miklós íróasztala, körülötte székek, a vele szembeni falnál kanapé, rajta a Kállay Miklós főispán által Brazíliában lőtt jaguárbőr (fülét a ház úrnőjének tacskója megrágta). Itt fogadta a ház ura a hozzá ügyes-bajos dolgokban fordulókat. A fogadószobából jobbra a keleti traktus első helyisége a könyvtárszoba (méreteiben ma is a régi), a falon körben könyvszekrények, egy-egy asztal, ahol olvasni lehetett, nehéz bőrfotelek és egy szép fehér kandalló állt. Kállay Miklós itt fogadta barátait és a gazdatisztet. A könyvtárszobából egy előtérbe jutunk, ahonnan a déli oldalra nyíló kisebb szobában lakott a miniszterelnök Emil nevű testvére, majd annak halála (1934) után a szobát az elsőszülött fiú, Kristóf kapta meg.

Az épület keleti szárnyának további részét 1949 után valamikor teljesen átépítették. Valaha itt szép, tágas fürdőszobás vendégszobák voltak, amelyeket Kállay Miklós alakíttatott ki. Visszatérve a pipázóhoz, innen egy teraszra nyíló, tágas terembe vezet az ajtó, ez volt a ház úrnőjének szalonja, szép kárpitozott bútorokkal. A kúria hajdani, gazdag mintázatú intarziás parkettjének egyetlen kockája ebben a helyiségben maradt fenn. A pipázótól balra lévő nyugati traktusban volt Kállay Miklós és felesége hálószobája, mellette a fürdőszobájuk. Az épületnek ebben a szárnyában lakott egykor a sokat pipázó Kállay György, a miniszterelnök bátyja, majd 1944 után egy ideig Tamás nevű bátyja is.

A legnagyobb átalakítást, változtatást a kúria nyugati traktusa szenvedte el 1964-ben. Hajdan itt tágas ebédlő volt, amelyhez Kállay Miklós egy félkör alakú, földszintes toldalékrészt építtetett tálaló céljára. Szintén földszintes zárt folyosó vezetett a konyhából az ebédlőhöz és a tálalóhoz. 1964-ben ezeket a helyiségeket egy szintre hozták, és emeletet húztak föléjük. Az épületnek nem volt pincéje.

A kúria déli oldalában a mai fenyők helyén virágoskertek, dombos virágágyások díszlettek, mögötte fenyőallé, azon túl álltak az istállók (később a garázs is), jégverem, jobbra virágházak. Kállay György imádta a krizantémokat, minden fajtának külön háza volt (nyolc-tíz összesen). Kállay Miklós egy virágházat hagyott meg, a többi helyén zöldségeskertet létesített, ahol fiai a Mohosról hozott teknősbékákat engedték el... Jobbra platánsor vezetett a kapuig, ahonnan az út a Polomék birtokához ment tovább, a platánsortól jobbra a teniszpályával. A mai betonmonstrum víztorony helyén állt a Kállay-víztorony acélból, szőlővel felfuttatva.

A kúria északi oldalában a terasz körül is tulipánok, rózsák, virágágyások, fák sorakoztak. Nyoma sem látszik már az itt élő sok száz éves akácfáknak sem. Az akácfatöveket a családi hagyomány szerint Mária Terézia királynő ajándékozta talán gróf Kállay Jánosnak. A régi faállományra a kúria nyugati sarka közelében egy ősrégi fehér nyár óriási csonkja emlékeztet. A parkban a mai nyírfák helyén óriási normandiai fenyők sora állt, mögöttük gesztenyefaallé (ahol a fiúk lovagoltak), aztán egy árok, ott kezdődött Törökék felé a határ. 1949-től a park területe állandóan csökken, a kiöregedett és kitermelt fák helyére a régit pótló, értékes facsemetéket nem ültettek.

Magát a kúria épületét, a falakat lila akác borította, futotta körbe, a tövek 1948-ra a gondozás hiányában kipusztultak. A déli falon, a Kállay fiúk egykori manzárdszobájánál, egy tő azonban máig dacol minden kihívással, és emlékeztet bennünket a kúria fényes évszázadaira.

A kúria keleti vége mellé 1945 után épített (nem odaillő) sorház helyétől valamivel távolabb állt hajdan a férfiszemélyzet lakrésze, a női személyzeté a konyha mellett volt. A konyha a későbbi óvodaépület helyén állott.

A kúriát 1948–49-től használta például az erdőgazdaság munkásszállásként, beolajozták, fát vágtak a parketten. Az Apagyi Állami Gazdaság 1949-ben vette birtokba, terményraktár céljaira használta, gyönyörű parkettjén műtrágyát és terményt tároltak. Az Országos Műemlékvédelmi Felügyelőség költségén és kivitelezésében az épületet 1964-ben állították helyre, műemlékké nyilvánították, miközben a leírt átépítéseket is elvégezték. Ekkor vitték el a megmaradt intarziás padlózatát is. Ma üresen áll.

Nem tudjuk az építési idejét az utóbb Gyulaházi-kúria („kastély”) néven nyilvántartott földszintes épületnek (ma Kossuth u. 137.). Egyes források szerint még az 1750-es évek körül épült. Alapozása vegyes falú, kilencven centiméter vastagságban téglából és kőből készült. A földszint feletti vegyes falazat negyven–hatvan, illetve hetvenöt centiméter vastagságban vályogból, téglából és kőből való. A válaszfalak tizenöt centiméter vastagságú nagyméretű téglából épültek.

Tudjuk, hogy Mándi Ignácz és neje, Polatsek Terézia tulajdonába 1874. november 30-án vétel jogcímen került, de hogy melyik Kállay leszármazottól, nem ismert. Mándiék 1909. december 23-án adták el az épületet Gyulaházi (Weinberger) Samu és felesége, Reizman Amália gyulaházi lakosnak. A tulajdonjog fele 1938-ban vétel, majd ajándékozás címén egészében Gyulaházi Miklósné Bodor Kornélia semjéni lakosra szállt, 1940-ben öröklés jogcímen a kiskorú Gyulaházi Vilma és Péter is résztulajdonosok lettek.

1949-ben a Gyümölcstermelő Nemzeti Vállalat használatában volt, itt működött az üzem központja, 1954-től a Növényvédő Állomás tulajdonába jutott. 1974-ben került százágyas elmeosztály céljaira a nagykállói Elme- és Ideggyógyintézet kezelésébe. 1960-ban az épületet átépítették, felújították, ennek során a tetőszerkezetet teljesen kicserélték. Az 1970-es években újabb felújításokat végeztek rajta, de a kúria átfogó korszerűsítése, környezetének rendbetétele dr. Vágvölgyi János főigazgató főorvos és Nagy Illés gazdasági igazgató érdeme. A cserépkályhafűtést gázfűtés váltotta fel, az intézet csatlakozott a községi vízműre és szennyvízhálózatra, átépítették a raktárakat, belső szilárd burkolatú út készült és így tovább. Ma a nagykállói Pszichiátriai Szakkórház telephelyeként működik itt két osztállyal: elme-rehabilitációs osztály hatvan ággyal, krónikus elmeosztály hatvan ággyal. A telephely vezetője dr. Kancsev Alexander pszichiáter főorvos, munkáját 46 dolgozó segíti. Ma a gyógyításhoz szükséges valamennyi feltétel biztosított a régi-új kúriában.

Az épület körüli park fáit a háború után majdnem teljesen kiírtották. Az eredeti, Gyulaházi-féle telepítésből mindössze a hársfák, a szivarfa és a különböző életfák maradtak meg. Védendő lenne a két méternél nagyobb törzsátmérőjű akác s a Növényvédő Állomás ültette fenyők is.

A Wolkenstein-kastély a két világháború között
 
A volt Wolkenstein-kastély ma, kelet felől
 
A volt Wolkenstein-kastély ma, a nyugati oldalról
 
A Kállay-kúria a XIX. század végén
 
A volt Kállay-kúria ma, lakóitól elhagyatva
 
A volt Gyulaházi-kúria, ma a nagykállói Pszichiátriai Szakkórház kállósemjéni telephelye

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet