Előző fejezet Következő fejezet

„Fekete Péter” – a lelkész-forradalmár

 

Élt Nagybörzsönyben egy különleges ember, aki a korban megszokott Ferenc József-kabát helyett – paptársai intése ellenére – általában könynyű öltözetet hordott, sőt térdnadrágot is. Evangélikus lelkész volt itt 13 éven át, akit hívei nagyon megszerettek, s miután elkerült a községből, még évtizedeken át leveleztek vele. Ő volt a községi direktórium elnöke 1919-ben. E szerepvállalása miatt sokan meggyűlölték, sőt világi és egyházi bíróság elé citálták, kommunizmussal vádolva. Ki is volt valójában „Fekete Péter”, igazi nevén Szimonidesz Lajos?

A Békés megyei Pusztaföldváron született 1884-ben. Apja eredetileg szűrszabó volt, aki azonban odahagyva mesterségét, földet bérelt, hogy így tartsa el családját. „… németbe ojtott francia leány volt is az édesanyám”, írta későbbi visszaemlékezésében. Apai ágon felmenői között volt az a Szimonidesz János is, aki lutheránus prédikátorként majdnem gályarabságra jutott.

A család a szerény anyagi lehetőségek ellenére is taníttatta fiát, aki a gimnáziumot Aradon, Lugoson és Késmárkon járta ki 1902-ig, s ezt követően felvették a Pozsonyi Evangélikus Teológiai Akadémiára. Már akadémista korában kiváló tudományos értekezéseket publikált, s nem véletlen, hogy 1906/7-ben ösztöndíjas lett a göttingeni egyetemen. Már ekkor úgy látta: mélységes szakadék van a teológia tanítása és a protestáns egyház gyakorlata között, mely Jézus tanításait meghazudtolva a világi, emberek feletti hatalmat többre tartja, mint Isten szolgálatát. A dogmatikus egyházi gyakorlat és a „saját” hitét vallani akaró, és emiatt lelkiismereti válságba jutott fiatalember végül a hit és hivatás mellett dönt: „...a magam útján keresem a megnyugvást és a boldogságot. Ha magam megtaláltam, szolgálok másoknak is vele. Talán lesznek olyanok, akik szívesen hallják mégis az én hitemet, ...s azért én reménykedem benne, hogy gyülekezetem közhitében támaszt találok és bátorítást, hogy saját hitemet el ne hagyjam.”

A pályakezdő és kétkedő lelkészt 1909 tavaszán választotta meg vezetőjévé a nagybörzsönyi evangélikus közösség. (A gyülekezetnek annyira megtetszett a délelőtti magyar és a délutáni német nyelvű bemutatkozó prédikáció, hogy Mayerhofer kurátor kétszáz korona előleget adott az ifjú lelkésznek „foglalóként”, nehogy más község elcsábítsa.) E kapcsolat mindkét félnek gyümölcsöző volt: a fiatal lelkész önmagát nyújtotta, tetteiben megvalósította az evangéliumi hitelveket, minden tettével együtt élt gyülekezetével, s ezt hívei szeretettel viszonozták. A lelkészi tevékenység mellett jutott idő a tudományos munkára is: Nagybörzsönyből szerkesztette az Evangélikus Lapot, majd a Theológia Szaklapot, a Megértő Theológiát és a Könyvújságot; fizetését általában könyvek vásárlására költötte.

Lelkészi tevékenysége mellett rendszeresen figyelemmel kísérte a falu népének sorsát, mely az első világháború éveiben egyre inkább rosszra fordult, s Szimonidesz önéletírása „Fekete Péter”-ének felháborodása nőttön-nőtt az emberek romló szociális helyzete miatt. A jövedelmüket házi szeszfőzéssel kiegészítő családoknak kormányrendelet tiltotta meg a hullott gyümölcs felhasználását. A megoldást a központi szeszfőzde jelentette, s ezt szövetkezeti alapon Szimonidesz Lajos szervezte meg.

Az őszirózsás forradalom idején emberhalál is történt a faluban, s mikor 1919 márciusában megalakult a községi direktórium, a falu evangélikus lelkésze – mint később írta – az „esetleges vérengzések elkerülése végett” vállalta a községi tanács és a direktórium elnöki tisztét. A direktórium, illetve elnökének tevékenysége – mint az alábbiakból kitűnik – valóban eltért a környékbeli munkástanácsokétól, de az országban működő többi hasonló szervezetétől is.

A tanácsköztársaság alatti tevékenysége miatt fegyelmi eljárást folytatott le ellene a fejérkomáromi evangélikus egyházmegye, s az 1922-ben hozott ítélet szövegéből kiderül, mit is tett a tanácsköztársaság fennállása alatt Szimonidesz Lajos. 1919. március 21. körül saját elhatározásából állt a tanácsköztársaság szolgálatába, s 1919. május 8-ig, míg el nem mozdították, megakadályozta a községi elöljáróságot működésében, s gyakorolta a hatósági jogokat. S az ítélet szerint „… az akkori ún. földművelésügyi népbiztost Budapesten felkereste, és attól olyan értelmű rendeleteket eszközölt ki, amelyek értelmében a Hercegprímásnak nagybörzsönyi uradalmi erdejében a nagybörzsönyi lakosok részére legeltetési jogot, az ún. ganádi uradalomban, valamint a gróf Pongrácz féle István majorban pedig a község lakosai részére, feles művelésre szántóföldeket eszközölt ki, ekként idegen magántulajdonokkal törvényellenesen és önkényesen rendelkezett, hasonló minőségben a közeli Vámosmikolán is járt és az ottani lakosságnak a kommunizmus szellemében ingatlancserét ajánlott fel, a kommunizmus érdekét szolgáló népgyűléseken részt vett,…” Intézkedésein túl lelkész mivolta, impulzív személyisége is sokakat magára haragított, különösen római katolikus lelkésztársát, Böschatt Ferenc plébánost. Ő azért is kárhoztatta Szimonideszt, mert „… a r. k. tanítóval [Puchardt Győzővel] szövetkezett terveinek megvalósítására, ezzel a két felekezet között évszázadokon fennálló testvéri együttélés közé a legvehemensebb viszálykodás és torzsalkodás ékét verte.”

Szimonidesz Lajos az ellene megindított igazolási eljárás során írásban, nyilatkozatban indokolta meg tettei kiváltó okait: „Állásfoglalásom indoka az volt, hogy a község igazi proletárjait [értsd forradalmárait] elüssem és elüttessem ennek a rendkívül vagyonos [!] község vezetésétől s elvegyem a lehetőségét annak, hogy zavart csinálhassanak vagy károkat okozhassanak. A tanács és a direktórium a »tanácsköztársaság« környékbeli magasabb hatóságainak az elismerését nem tudta kivívni. Mégpedig azért nem, mert a falu legmódosabb gazdái voltak benne, és mert a szelleme sem volt olyan, aminőnek azok szerették volna. A felsőbb hatóságok rendeleteit (egyházak liquidálása, vagyonok zár alá vétele) nem hajtotta végre, amit tett, nem a kommunizmus szellemében tette. A leltározott birtokokból nem szövetkezeteket csinált, hanem azok egyes részeit minden eshetőségre számítva, feles művelésre adta ki. A mérték akkor telt be, mikor a vörös hadsereg részére lovakat rekviráló bizottságot a faluból kétszer elküldtem, s nem engedtem meg a lórekvirálást. Emiatt a váci katonai parancsnokság eljárást indított ellenem. Egyidejűleg eljárást folytatott a belügyi népbiztosság is a tanács ellen, melynek eredménye az volt, hogy előbb én, azután az egész tanács elmozdíttatott, mert a diktatúra megbízhatatlanoknak tartott bennünket.” Úgy tűnik, Szimonidesz Lajos mások szemében túl radikális volt evangélikus lelkésznek, de nem volt elég jó forradalmárnak sem, mert a proletárdiktatúra is kitaszította soraiból.

A tanácsköztársaság bukása után már 1919 novemberében vizsgálatot indítottak ellene kommunizmus vádjával, s négy hetet töltött vizsgálati fogságban a Budapestvidéki Ügyészségen, a gyűjtőfogházban és a váci fegyházban. Az állami szervek elejtették ez ellene felhozott vádakat, s ezt követően azonnal megkezdődött az evangélikus egyház három éven át tartó fegyelmi eljárása, melynek végén „minden egyházi és iskolai hivatal viselésére képtelen”-nek ítélték. Nagybörzsönyi hívei, itthoni és külföldi lelkésztársai hiába küzdöttek az ítélet megsemmisítéséért. Csak 1930-ban tárgyalták újból ügyét, ahol többek között 36 börzsönyi lakos vallomása alapján felmentették az összes korábbi vád alól.

Szimonidesz Lajos evangélikus lelkész életének egy rövid, de további sorsára kiható szakaszát mutattuk be. A nagybörzsönyi lelkész, kinek jó emlékét talán megőrizték egykori híveinek leszármazottai, elsősorban nem lelkészi és direktóriumi tevékenysége révén tett szert hírnévre, hanem tudományos munkásságával. Számtalan valláselméleti cikke, tanulmánya mellett vallástörténeti munkái is megjelentek, s ezek közül adták ki 1988-ban újból A világ vallásai című kétkötetes művét. Polgári radikalizmusa a két világháború között elvezette a szociáldemokratákhoz, baloldali értelmiségi csoportosulásokhoz, Illyés Gyula és József Attila baráti köréhez, s mint a Svéd Vöröskereszt alkalmazottja és a Szabadság, Emberség, Magyarság nevű antifasiszta mozgalom tagja, sok magyar zsidó életét mentette meg a második világháború, a holokauszt idején. 1948-ban őt nevezték ki az első evangélikus tábori lelkésznek ezredesi, majd vezérőrnagyi rangban, de a politikai szándék hamar visszafejlesztette a katonai lelkészi intézményt. 1955-ban vonult nyugdíjba a Hadtörténeti Intézet munkatársaként. 1965-ben hunyt el. „Fekete Péter” így foglalta össze életét: „Én nem voltam soha semmi, de azért azt hiszem, hogy ennek az evangélikus egyháznak, amely most talán az utolsó napjait éli, mégis egy minden igazság után sóvárgó tagja voltam.”

Szimonidesz Lajos

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet