Előző fejezet Következő fejezet

Az első világháború után

 

A pusztaszeri birtok az 1880-as évekhez képest némi változáson ment át. Mindenekelőtt a kilencvenes években történt parcellázások miatt mint­egy 15 000 holddal kisebb lett, ezen a területen jött létre Péter és Pál mo­nostora, majd a Farki rétből is eladott a gróf 2000 holdat. Így területe 1918 végén 57 763 hold volt. A házi művelés ekkor is kilenc majorra osztva történt, majd ezekből később kettőt, a homoki és a mindszenti majort fölszámolták. Ez nem jelenti azt, hogy ezek a területek megszűntek az uradalom számára, de más gazdasági egységhez csatolták földjüket. Az idők folyamán a birtok vezetése koncentráltabbá vált, bár most is három helységre oszlott. A gróf székhelye, a kastély Sövényházán volt. Az irányítási központ Sándorfalván, a mérnöki hivatal pedig Mindszenten működött.

Az uradalom nagysága az első világháború kezdetén Sövényháza köz­igazgatási területén 50.450, Sándorfalván 11, Algyőn 0,5, Mindszenten 2534, Tömörkényben 1142, Pétermonostorán 530 és Pálmonostorán 1803 hold volt.

A társadalmi feszültséget érzékelve az őrgróf kiosztatott ki 4106 hold földet az októberi forradalom hírére. De a meginduló szervezkedést már nem lehetett megállítani. Sándorfalván 1918 végén elűzték a jegyzőt, 1919. január elején pedig a Nemzeti és Munkástanács egyhangú döntése nyomán elmozdították Marosi Pált, az uradalom jószágigazgatóját. Bűnéül felrótták, hogy az őszi betakarítások folyamán nem járt el elég gondosan, a termény egy része tönkrement. Másrészt szlovák munkásokat hozatott, és így a helyiek bérét leszorítani törekedett. Ráadásul azokat a bérleti földeket, amelyeket az őrgróf hadirokkantaknak és hadiözvegyeknek ígért, a nagybérlőknek adta oda.

Uradalmi ménes, 1920-as évek
 
Uradalmi ménes az 1930-as években
 
Két éves lipicai mén, 1930-as évek

Csongrád megyében a világháború végén három nagybirtok volt: a Pallavicini-, a Károlyi- és a Szeged város tulajdonában lévő. Szeged elöljárói - hogy a város birtokát mentsék - fölvetették, hogy a földre jogosultakat a Pallavicini-uradalom területéről kell kielégíteni. Február 8-án a Délmagyarország arról írt, hogy a birtok körüli községek sürgős földosztást követelnek. A Szegeden összejött képviselőik arról értekeztek, hogy melyik község mennyi földet kapjon, és hogy az elosztás igazságos legyen. Nem sokkal korábban - látva a helyzet éleződését - a gróf 15 000 holdat ajánlott fel önként, felosztás céljára, de a községek ekkor már az egész uradalmat akarták. A küldöttek Kistelek, Mindszent, Tömörkény, Sándorfalva földnélkülijei - „csupa szociáldemokrata szervezett földmunkás", írta az újság- nagyon erélyesek voltuk, és elhatározták, hogy küldöttséget menesztenek a földmüvelésügyi miniszterhez, majd ugyanez a delegáció részt vesz a szociáldemokraták országos kongresszusán.

A kormány rendeletére február közepén földosztó bizottságok alakultak. Csongrád megyét hét körzetre osztották, mindegyikben egy-egy bizottság működött. Az egyik ilyen egyesítette Kistelek, Algyő, Tápé, Sándorfalva, Tömörkény, továbbá Sövényháza községeket, és ez utóbbi lett a székhely. Február 25-én Dettre János kormánybiztos-főispán és Jócsák Kálmán kor­mánybiztos Sándorfalvára látogatott, ahol megtekintette az uradalom 170 tehénből álló gazdaságát. Ekkor még arról volt szó, hogy a város megvásárolná ezeket az állatokat, amelyek eddig is Szegedet látták el tejjel.

Mivel a kormány a földosztásról konkrétan nem intézkedett, a bizottság összegyűjtötte a földigénylők névsorát a környező községekből, és elfogadta azt is, hogy szegedi igénylőknek is juttasson az uradalomból. A grófnak ötezer holdat kívántak meghagyni. Március 8-án arról írt a Délmagyarország, hogy a földosztás már meg is indult a birtokon. A kastélyból Pusztaszeren tüdőszanatórium lesz, a földek egy részét - így a levelényi nyolcszáz holdas majort, a tömörkényi állattenyésztő gazdaságot, a gyékénytermő Dóci tavat és környékét - együtt kívánták tartani úgy, hogy termelőszövetkezetet szerveznek belőle. Három nappal később viszont arról tájékoztatott az újság, hogy a földmunkások nagyon elégedetlenek, mert nem jut elég föld nekik, és azt követelték, hogy olyanoktól is vegyék el, akinek húsz holdja van. Szerintük elég az öt hold egy családnak. Az elégedetlenség híre eljutott a kormányhoz is, ahonnan Dettre kormánybiztost figyelmeztették, hogy az uradalom nagyobb egységeit ne engedje szétosztani. Ha nem tudnak belőle szövetkezetet alakítani, akkor vegye állami kezelésbe. Ilyen körülmények között jött híre a Tanácsköztársaság kikiáltásának. Az ezt követő néhány nap eseményeit Pusztaszeren és környékén nem ismerjük pontosan. Tény viszont, hogy áprilisban már a birtok nagyobb részét állami kezelésbe vonták, és egészen augusztusig fenn is maradt az állami ellenőrzés. A birtok ezen alig öt hónapi történetéről Oltvai Ferenc néhány éve írt tanulmányaiból tudhatunk meg legtöbbet.

Ami a Pallavicini-uradalomban április és augusztus között lejátszódott, az betű szerinti illusztrációja azon tévedéseknek, amiket a szakkönyvek -joggal - a Tanácsköztársaság agrárpolitikájának hibáiként emlegetnek. Ahelyett, hogy a szegényparasztok és zsellérek földéhségét kielégítették volna, szövetkezesítették a birtokot. A pusztaszeri birtokból 28 074 holdat vontak állami kezeles alá. Jellemző módon számos bérlő megmaradhatott haszonbéres földjén, miközben másutt a körzeti felügyelők gyakorolták a vezető szerepet, itt pedig a sövényházi munkástanács kezében volt az irányítás. A direktórium a legtöbb helyen meghagyta a birtok eredeti szervezeti rendszerét, és az egyes majorok, tenyészetek élén az uradalom embereit is. Szinte valamennyi gazdatiszt a helyén maradt, ők irányították a további termelést, sőt feladatuk volt a szerződések megkötése és a jogügyletek lebonyolítása. A napszámosok szinte semmi változást nem vettek észre, ami a Tanácsköztársaság iránti bizalmat nagyon meggyöngítette. Olyannyira, hogy egyes községek - direktóriumaik révén - önkényes föld­foglalásokat hajtottak végre. Így tettek a mindszentiek, a tömörkényiek és a kistelekiek is.

A Pusztaszeri major az 1930-as években
 
Szénahordás a major udvarában, 1930-as évek

Legalább ilyen súlyos hiba volt, a „társadalmasított" föld nem átgondolt kezelése, ami helyenként rablógazdálkodássá fajult. Az irányító direktórium - rosszul értelmezett szolidaritásból - az uradalom jelentős készleteit szétosztogatta. Áprilisban - a román támadásra hivatkozva - elvittek Budapestre hatszáz szarvasmarhát, nyolcszáz sertést és négyszáz birkát. Ezeknek az állatoknak nagyobb része értékes tenyészanyag volt. De elszállítottak sok gyapjút, bort, gabonát, takarmányt, szalonnát. A Vörös Hadsereg részére az uradalom készletéből adtak benzint, gépeket, nyergeket, kocsikat, lovakat, ruhaneműt, fát, igásállatot. A legfőbb hiba az volt, hogy mindezek során az uradalom működéséhez alapvetően szükséges eszköz, vetőmag- és igásállatkészlet nagyobb része is megsemmisült. A hozzá nem értő kezelés miatt fiatal erdőrészeket irtottak ki.

A direktórium fölemelte a cselédek és szegődményesek bérét. Gabonát osztottak, Sövényházán pedig bort a lakosok között. Ugyanakkor a belső fegyelem biztosítására március végétől minden majorban hat-hat fegyveres vörösőr teljesített szolgálatot. A környező községek direktóriumai egymástól elszigetelten működtek, többször egymásnak ellentmondóan intézkedtek. Egy későbbi kimutatás szerint a Vörös Hadseregnek összesen 2,5 millió korona értékű élelmiszert és egyéb támogatást adott a direktórium. A proletárhatalom nem tudta megnyerni támaszul a parasztságot. Amíg a legradikálisabb községek nincstelenjei legalább a földfoglalásokon részt vettek, addig a jobbára belső cselédségből álló Sövényháza és Sándorfalva lakosai szinte teljes passzivitással szemlélték az eseményeket, sőt akadt rá példa, hogy az uradalmi teheneket a cselédek házába hajtva rejtették el a Vörös Hadsereg katonái elől, amit a diktatúra bukása után visszaszolgáltattak az őrgrófnak. El kell ismerni azt is, hogy ezek az emberek az uradalomtól kapott juttatások révén viszonylag jól éltek. Az egy-két holdból tengődőkkel szemben - a korabeli vélemények szerint - a felnőtt cseléd évi járandósága megfelelt egy nyolc-tíz holdas paraszti birtok kockázatmentes jövedelmének.

Rambouillet juhok az uradalomban, az 1930-as években
 
Az uradalom mangalica disznai az 1930-as évekből
 
Egy-két éves magyar bikák, 1930-as évek
 
Az uradalom számadó juhásza, 1933

A Pallavicini-uradalom kivette részét a tanácshatalom elleni szervezkedés­ben. 1919 nyarán Sándor őrgróf a farki major földjeiből 2165 holdat ajánlott föl parcellázásra azoknak, akik belépnek Horthy hadseregébe, amit elsősorban a tápéiak, algyőiek, sándorfalvaiak között osztott szét. Jelentős

birtokokat kaptak a vitézi cím elnyerői is. 1919 őszén vizsgálatot indítottak a tanácskortnány alatti események tisztázására.

A Tanácsköztársaság bukása után visszajött a gróf, de Pallavicini Sándort annyira megrendítették az uradalmát ért veszteségek és kedves állatállományának elszállítása, hogy nem volt ereje a gazdálkodást újra kezdeni. Ezért 1919-ben hivatalosan átengedte a hitbizomány irányítását elsőszülött fiának, Pallavicini Alfonz Károlynak. Apja helyébe lépve első dolga volt a károk fölmérése. Megállapítása szerint az állatállományban nyolcmillió, az eszközökben és egyéb készletekben is többmilliós kár keletkezett. Természetesen ez nemcsak a proletárdiktatúra kikövetelt szállításainak volt a következménye. 1919-20 folyamán a birtok területéből összesen 26 074 hold volt részben francia, de főleg román megszállás alatt. Ez igen nagy károkat okozott. Súlyosbította a közlekedési és szállítási nehézségeket az is, hogy a visszavonuló románok fölrobbantották a Szentes-Csongrád közúti Tisza-hidat.

1920-ban a nemzetgyűlés elfogadta a XXXVI. törvénycikket, amelyet a köztudat - beterjesztője után - főként Nagyatádi-féle földtörvény néven ismert meg. Az új törvény eleve „nem célozta a történetileg kialakult birtokviszonyok gyökeres átalakítását", csupán a helyesebb megosztást kívánta elérni. Nem szabott birtokmaximumot, és nem is tette lehetővé, hogy valaki földet kérjen az államtól. A föld nélküli mezőgazdasági munkások legfeljebb háromholdas birtokhoz juthattak. De a sok jelentkező miatt ennél is kevesebb jutott. Az állam a földet a birtokosoktól elsősorban megváltással szerezte meg. Az 1920. XXXVI. törvénycikket követte 1921-ben a XLV. törvénycikket, amely kötelezte a nagybirtokosokat, hogy „egyszer a mindenkori külön adózás címén a föld kataszteri jövedelmének arányában területük 15-20 százalékát, ellenérték nélkül, természetben engedjék át az államnak".

A kiosztandó föld megszerzésének másik módja a vagyonváltság volt. Az egész folyamat lebonyolítására létrehozták az Országos Földbirtokrendező Bizottságot (OFB). A felemás módon hozott törvények nem érték el céljukat. A reform eredményeként kevesebb lett a mezőgazdasági munkások részére a munkaalkalom, ugyanakkor a földhöz jutottak nem tudtak önállóan megélni tenyérnyi földjükből. A reform az ország művelhető területének mintegy hét százalékát érinthette.

A Pallavicini-birtokon is sor került a törvény érvényesítésére. A földreform végrehajtásának egyik nagy problémája az volt, hogy igen lassan, vontatottan haladt. A Pallavicini-uradalom 1926-ig vagyonváltság címén 6131 holdat, megváltás fejében pedig 4695 holdat engedett át az államnak, illetve a földigénylőknek. A környező lakosság nagy izgalomba jött a földreform hírére, de a kiosztott föld kevesebbnek bizonyult, mint az igénylők száma. A földek átadására az 1925-26-os gazdasági év terményeinek betakarítása után került sor. Az átadással járó összes költségek az új tulajdonost terhelték. Jellemző a lassúságra, hogy az uradalom még 1932-ben is engedett át — az addigiakon fölül — a kispusztaszeri és pitricsomi részek­ből 3060 holdat földosztásra.

A frissen földhöz juttatott parasztokat a legrosszabb anyagi helyzetben érte az 1929-es gazdasági világválság. A búza ára az 1929-es 24 pengőről 1931-re kilenc pengőre esett, de volt, hogy csak hat-hét pengőt adtak érte. Leesett az állatok ára is. A földet bérlő parasztokat sújtotta, hogy a bérleti díjat az 1927-28-as búzaértéknek megfelelően állapították meg és az­után kellett fizetni. A nagybirtok jobban járt, mert a bolettarendszer révén az államtól támogatást kapott. (A nagybirtok minden mázsa gabona eladása után meghatározott értékű adójegyet kapott, amit adófizetéskor leszámítottak neki, vagy akár készpénzre is válthatta.) Nehéz idő járt a napszámosokra is. Igen alacsony volt a napszám, és a földbirtokosok még a hatóságok által előírt minimális bért sem adták meg. Mégis kénytelenek voltak elfogadni, mert igen nagy volt a munkanélküliség. Ráadásul a munkához jutók is csak az év egy részében dolgoztak. Hiányzott a háziipar, ahol télen keresetet lehetett volna találni, Nem volt betegbiztosítás, nem volt állami.

A pusztaszeri birtokon soha nem voltak sztrájkok, összetűzések. Ezért meglepő, hogy 1929 nyarán a Károly-majorban munkabeszüntetésre került sor. A napszámosok összekülönböztek a kasznárral, mert az azzal vádolta őket, hogy a részesedés szerint nekik járó búzakeresztbe több kévét raktak össze, mint amennyi jogos volt, ezért elrendelte, hogy a kereszteket szedjék szét. Ekkor hagyták abba az aratók a munkát. Az egész megmozdulás spontán, szervezetlen volt, semmiféle gazdasági vagy politikai követelést nem támasztottak. Az ügyet röviden elintézték a csendőrök. A fojtott hangulatot jól jellemezték a harmincas években többször ismétlődő, hasonló esetek, főleg a Károly- és Irma-majorban. Nem is értek el eredményeket. A dorozsmai, kisteleki csendőrök mindig beavatkoztak.

A cselédek marhái, 1930-as évek
 
Uradalmi fakitermelés, 1930-as évek

Vitathatatlan, hogy a különböző adományok, parcellázások és kisajátítás révén 66 000 holdról 40 000-re fogyott Pallavicini-uradalom a kor viszonyai között az átlagosnál magasabb szintű gazdálkodást folytatott. A birtokon a XIX. század eleje óta először történt meg, hogy a házi kezelésű terület túlsúlyba került a haszonbérlettel szemben. A földet bérlők aránya most is hasonló volt, mint 1918-ban. 1585 kisbérlő kezén van 4684 hold és 27 bérlő kezén 9502 hold. Az igazi hasznot a közép- és nagybérlet jelentette. Ezek bérlői rendszeresen és jól fizettek. Több évre vettek birtokba nagyobb - néha egész majornyi -területet, és ott fejlett növénytermelést folytattak. A bérletek az uradalomnak az egyik fix pénzbevételi forrását jelentették. A nagyszámú kisbérlet pedig - politikai szempontból is -bizonyítani volt hivatott az uradalom jó szándékát és készségét, hogy a környező nincstelenek szociális helyzetén segíteni akar.

A földművelésben elsősorban a gabona, ipari és takarmányfélék termesztésére törekedtek. A vetésterület 32 százaléka őszi kalászos, tavaszi kilenc," kapásnövény 28, ipari növény 15 és takarmány 16 százalék. A cukorrépa-termesztés föllendülése a húszas években indult meg, szedését napszámo­sok végezték öt pengőért száz négyszögöl területen. A percsorai majorban, Kőtörésen 99 hold szőlő volt, itt működött a szeszfőzde is. Az uradalom termékeit a korábban kiépített úton Kistelekre szállították a vasútra. Éppen ezért nem is volt eléggé érdekelt abban, hogy a birtokot érintő Szeged-Sándorfalva-Sövényháza-Csongrád útvonal korszerűsítve legyen. Ugyanakkor a környékbeli községek parasztjai, akik ősztől-tavaszig szinte mozdulni sem tudtak a sártól, hótól, jól jártak volna, hogyha ez a vonal kiépül.

Az uradalom fát oszt a környékbeli lakosoknak, 1930-as évek
 
Az uradalom gépei, 1930-as évek

Az uradalom csak úgy segített ennek az útnak az elkészítésében (1926-ig Szeged-Sándorfalva között építették meg), hogy a kormány jelentős anyagi támogatást adott hozzá. Az igazi megoldást a vasút jelenthette volna. Már a századelőn készült terv az uradalmat és a környező községeket összekötő helyiérdekű vasútról, de ennek megvalósítására egészen 1924-ig kellett várakozni. Ez év július 5-én állapodott meg az uradalom a Csongrád megyei Cukorgyár Rt.-vel, amely a megépítéshez szükséges 1,3 millió koronát biztosította. Az összeget az új cukorrépaföldek termésével kellett 12 év alatt letörleszteni. A 760 milliméter nyomtávú gőzvasút Algyőről indult az állomásról és 41 kilométer hosszú, rögzített, továbbá hat kilométer hordoz­ható pályából állt. Ez utóbbit a répabetakarításnál és a tárgyakihordásnál vették igénybe, egészen a földekig be lehetett így menni.

Az uradalomnak saját kéthengerszékes gőzmalma volt a Hantházi major­ban, amely az uradalom terményei mellett a cselédek gabonáját és az állatok takarmányát őrölte meg. Az uradalom épületfa- és deszkaszükségletét saját fűrésztelepén állította elő Hantházán. A három pár Kemna-rendszerű gőzeke mellett 11 cséplőgép, gőzzel hajtott kukoricamorzsolók, heremag­fejtők, szelektorok voltak. A gépműhely a pusztaszeri majorban volt, 11 gép­lakatossal. A gépek mellett a földművelésben továbbra is nagy súlyt kapott a 72 kettős lófogat és a 187 négyes ökörfogat. A birtok egyes majorjait és az egyéb egységeket, gátőrházakat telefon kötötte össze, amelynek központja - külön telefonos kisasszonnyal - Hantházán volt. A földek művelési módja mégsem volt igazán korszerű. Évente ökrökkel szántottak, négy-öt évente gőzekével mélyszántást végeztek, boronáltak és „krimliz-tek". Ez egy ökör húzta borona volt, és a borona fogain kis talpakkal, amelyek a földben elvágták a gazt. Négy-öt évente trágyáztak istállótrágyával, műtrágyát viszont alig használtak, az uradalom ehhez nem rendelkezett elegendő pénzzel. Az országos átlagnál jobb eredményt főként a jobb emberi munkaráfordítás és a szakértelem révén, illetve a nagytáblás rendszer előnyei által sikerült biztosítani. Általában az egész uradalom egy önfenn­tartó, magát újratermelő gazdaság volt, amely hasznot nem hozott. A már említett gépek, gőzekék mellett voltak aratógépek is a birtokon, de a két háború között ezeket nem szabadott használni.

Kemma gőzeke, 1930-as évek
 
Az uradalom öntözött rétjének szivattyúja, 1930-as évek
 
Az uradalom lakatosműhelye, 1930-as évek

A földművelésnél korszerűbb volt az állatállomány. Jobban törődtek a fajtákkal, igyekeztek mindig újabb, jobb egyedeket keríteni, tenyészállataik gyakran nyertek kiállítási díjakat. A magyar gulyát Hantházán tartották. Pusztaszeren volt a tehenészet, és a nyert tejből az uradalom szakembere sajtot és vajat készített. A lóállomány két ménesből állt: az angol félvérből és nóniuszból 58, a lipicaiból 50 volt és 102 csikó. Jól jövedelmezett a ser­téstartás. Saját nevelésű hízóállomány volt, a perc sorai majorban tartották a kocákat, a malacátlag hat volt. Évente átlag 1000-1200 hízót adtak el -élve szállítva -, egy részét a szegedi Pick gyárnak.

Külön figyelmet érdemel az uradalom alkalmazottainak létszáma. Éves cseléd volt 397, állandó hónapos 136, arató- és cséplőmunkás 1040. Rajtuk kívül évente 15 000 férfi, 10 000 női és 5000 gyereknapszámot vettek igénybe a birtokon.

 

   
Előző fejezet Következő fejezet