Előző fejezet Következő fejezet

Fejezetek a ménes történetéből

 

A legutóbbi évtizedekben Sárd mint a hazai versenylótenyésztés és lóversenyzés egyik kiemelkedő színhelye vált fogalommá Magyarországon. A község életében sajátos helyet elfoglaló intézmény múltját és jelenét egy régi feljegyzés és a lovasbázis vezetőjével, Ernyes Istvánnal folytatott beszélgetés segítségével mutatjuk be az olvasónak.

Történetéről az 1960-as években készült egy rövid feljegyzés az akkor még élő Somssich Mária közreműködésével. A családi emlékezet szerint mintegy másfél évszázados múltra tekint vissza Somogysárdon a nemes vérű lovak tenyésztése, tehát már az 1800-as évek elejétől volt egy néhány tenyészlóból álló ménes az uradalomban. Sörnye egyik akkori birtokosa, Leveldi Kozma Ferenc maga is tartott tenyészlovakat, de különösen a vele azonos nevű fia jeleskedett a lótenyésztésben, aki ezen a téren országos szaktekintélynek számított. A sörnyei birtok megvásárlása idején tehát jó alapról indulhatott a tenyészménállomány gyarapítása és fejlesztése.

A Somssich-uradalmakban folytatott minőségi lótenyésztés alapvetően két célt szolgált: az uradalom szükségleteinek magas szintű kielégítését és a tenyészállatok értékesítését. Érdekes adalékként említhetjük: 1910 körül egyedül Somssich Mikósnak volt a megyében angol telivér parádéslova. Antunovics Dániel, a ménes akkori vezetője, 1958-ban azt is lejegyezte, hogy egy Bamboczler nevű angol telivér ménnel fedeztették a lipicai és az arab állományt. A ménes harminc állatot számlált a XX. század elején.

A Kaposvári Felsőfokú Mezőgazdasági Technikumban 1964-ben diplomázó Ernyes István a családi élmények hatására került szoros kapcsolatba a lótenyésztésel. Gyermekkorának első éveit Kiskunhalason töltötte, ahol édesapja lovascsendőr-kiképzőként dolgozott. Szakmai pályájának első szakasza a Kaposvári Állami Gazdaság bőszénfai méneséhez kötődik, amely az állami gazdaságok közös ménese volt abban az időben. Ezután egy évtizedig dolgozott a Kutasi Állami Gazdaság hízómarhatelepén, majd 1985-ben tért vissza a lótenyésztéshez, amikor az előbbi gazdasághoz tartozó Somogysárdi Ménes vezetője lett.

1953 tavaszán született meg ez az intézmény, előzménye, hogy 1952-ben a közeli Somogyfajszra telepítettek mintegy negyven ügetőlovat, de ott kicsi volt a rendelkezésre álló földbirtok, hiányoztak a sárdi adottságok. A Somssich-birtok istállói még álltak, az egykori kastély üres, benne néhány szolgálati lakással, s volt megfelelő földterület is. A tenyészállományt és annak szaporulatát jó körülmények között tudták elhelyezni, újabb istállókat is építettek. A ménes létrehozásának kedvező hatását a falu is érezhette, állandó munkalehetőséget nyújtott – rendszeres havi fizetéssel – a fiatalok egy részének.

A ménes önálló állami gazdaságként, a lovászat fenntartásához szükséges földbirtokkal is rendelkezett. Mint már említettük, az 1945. évi földreform során a kastélyt és egy száz hold nagyságú birtokot meghagytak a Somssich családnak, amely azonban, a magángazdálkodást sújtó korlátozások és adóterhek miatt, átadta földjét az államnak a kastéllyal és a gazdasági épületekkel együtt. A ménes az államtól is kapott úgynevezett tartalék földeket a sárdi, a mezőcsokonyai és a kaposfői határban. Ezeken a lovak ellátásához szükséges takarmánynövényeket termesztettek, valamint gabonát és kukoricát – értékesítés céljából.

Az évek folyamán a mintegy húsz ügetőlóval gyarapodó tenyészállomány s az utódok a versenyek igényeit elégítették ki. Néhány angol telivér és magyar félvér is gazdagította a sárdi ménest. Évente mintegy negyven csikót szállított az ügetőre, ahol betanították azokat a versenyzésre.

Az önállóság 1962-ig tartott, amikor is az állami gazdaságok összevonási hulláma elérte Somogysárdot, beolvasztották a Kutasi Állami Gazdaságba. A méretek növekedése – ezer hektáron gazdálkodhattak – a ménesre is hatással volt, immár kétszáz lovat tenyésztettek évente.

A ménes állománya az 1960-as évek második felében kiegészült húsz angol telivérrel, továbbá húsz fakó színű magyar félvérrel (magyar fakóval). Ez utóbbi fajta kuriózumnak számított, itt tenyészette ki Rádoki József ménesvezető.

Az ügetőcsikókat felvitték a hajtóversenyekre, a fakókkal főleg díjugrató versenyekre jártak. A gazdaság saját lovas sportkört alakított, amelyben helybeliek, kaposváriak és más amatőrök versenyeztek, általában jó eredménnyel. Az ügetőlovakkal fővárosi szakemberek foglalkoztak, akikkel rendszeres kapocsolatot tartottak. Minden évben ősszel tartották a csikóátvételt, ezeken részt vettek a versenyistállók és a Magyar Lóverseny Vállalat vezetői. A mustra után elosztották a csikókat az egyes istállók között. Egy ideig Somogysárdnak is volt önálló ügető versenyistállója. A galoppversenyekre is adtak lovakat, de igazán az ügetőlovak mezőnyében volt jelentős szerepe a sárdi ménesnek, ahol százhúsz-százharminc általuk nevelt lovat futtattak évente.

A lóversenyvállalatnak tagjai voltak a ménesek és a versenyrendezők. A versenyló tenyésztésből meg lehetett élni, a gazdaság általában nyereséget hozott, és biztos kenyeret adott annak az ötven-hatvan embernek, akik állandó alkalmazottként dolgoztak itt.

A ménes fennállása alatt importból származó, amerikai eredetű ügetőlovakat tenyésztettek. Később az állam vásárolt néhány mént külföldről, amelyek végigfedezték az akkori két-három ménest. Ez a lehetőség azonban a nyolcvanas években megszűnt. Ezután a ménesek saját maguk szerezték be a tenyészméneket vásárlás vagy inkább csere útján.

A versenylótenyésztéshez feltétlenül hozzátartozik, hogy egy-egy ménes maga is rendezzen lovasversenyeket. Somogysárdon 1963-ban rendezték az elsőt, amely díjugrató és ügetőszámokból állt. 1969-ben, az állami gazdaságok megalakulásának huszadik évfordulója alkalmából nagyszabású, bár szintén egynapos bemutatót tartottak, amelyen a közeli állami gazdaságok versenyzői is részt vettek. Abban az évben kezdtek megalakulni az első lovasklubok is. A sárdi ménes csapata a dél-dunántúli egyesülethez tartozott, s házigazdája lett a bemutatót követő háromnapos versenynek.

Az augusztus 20-án tartott területi versenyek hatalmas közönségsikert hoztak, egy-egy alkalommal több ezer vendég jött el Somogysárdra, teherautókkal, majd később autókkal és különbuszokkal. A közönség leginkább az ügetőversenyeket és az úgynevezett kitartásos versenyt kedvelte. Az utóbbiban nem volt ritka eset, amikor 170-180 centiméteres magasságot is átugrattak egy-egy lóval. Nagyon népszerűnek számítottak az olyan szórakoztató programok, mint a malacfogó verseny, amelynek a győztese magával vihette az elfogott malacot. Természetesen, a sárdi lovasnapokon is megrendezték az igen kedvelt játékos vagy népies csikós bemutatókat. A régi lovasnapok egyik csúcspontját a díjugratás jelentette, már csak azért is, mert a bajnokavatás részeként a bajnokot ruhástul beledobták az akadályként szolgáló vizesárokba.

A lovasnapokat most is megrendezik, bár ma kisebb közönség előtt csillogtathatják tudásukat a versenyzők. A program is változott: nem díjugratásban, hanem a sportág military, vagyis katonai jellegű szakágában rendezik a bajnoki fordulót. Díjlovaglással kezdik a versenyt, majd a terepakadály-verseny következik, végül a harmadik napon tartják meg a díjugratást. A lovasnapok zárásaként rendezik meg a megyei lovasbajnokságot. A különféle csikós bemutatók és szórakoztató programok ma is elengedhetetlen részei ezeknek az alkalmaknak.

A közel fél évszázad során számos olyan lovat neveltek a sárdi ménesben, amely sikerrel szerepelt az ügetőversenyeken. Az itteniek a mezőhegyesi ménessel voltak nagy versenyben, s mert ott több állatot tartottak, mintegy száznegyven-százhatvan lovuk futott az ügetőn. Sárdnak pedig, ahogy ezt már említettük, általában százharminc lova került a versenyekre.

Évente körülbelül húsz tenyészverseny volt. A nagyobbak: a Nemzeti Díj májusban, az Édesipari Kupa, a Magyar Ügető Derby, a Négyévesek Díja, majd a Szent István Díj,a Hungária Díj és a Villám Díj. Természetesen változó sikerrel alakult a két hírneves ménes küzdelme: volt amikor a mezőhegyesiek szerepeltek jobban, máskor pedig a sárdi ménes lovai arattak nagyobb sikereket. Szerepe volt ebben olyan véletleneknek is, mint, hogy „rossz lóra tettek”, vagyis nem jól választották ki a nagy versenyeken szereplő lovakat, esetleg váratlanul lesántult közülük egy-egy, különben favoritnak számító hátas.

A ménesből kikerült néhány nagyon emlékezetes teljesítményt produkáló versenyló, mint például a hatvanas években Gellért és Gházi. Api az 1970-es évek második felében Moszkvában nyert egy nagy nemzetközi futamon. Egyébként sokáig ez a versenyló tartotta a magyar ügető gyorsasági rekordját. A kancák közül a Gyógyír nevű volt a maga idejében szintén a leggyorsabb ügetőló. Feltétlenül említeni kell az Api csikaját, Jágót, amely ugyancsak szinte minden megnyert, ami megnyerhető volt az ügető versenyeken: a Magyar Derbyt és a Nemzeti Díjat és így tovább. A kilencvenes években Jágó egyik utódja és a sárdi ménes egy másik lova voltak az ügetőversenyek nagy sztárjai. 1998-ban az ORFK Lovasbázis nyerte el Az Év Ügetőló-tenyésztője megtisztelő címet.

A rendszerváltozás után napirendre került a mezőgazdaság privatizációja s a Magyar Lóverseny Vállalatnál is megváltoztak a körülmények. A sárdi ménes 1991-ben még a szokásos bevételhez jutott, vagyis mintegy tizenegymillió forintot kapott a versenylovakért. 1992-ben azonban drámai fordulat következett be, tízmillió forintos veszteséget „termelt” a versenyló-tenyésztési ágazat. Ekkor a versenylovak egy részének eladásával igyekeztek semlegesíteni a pénzügyi veszteségeket. Szerencsére még így is szépszámú állomány maradt Sárdon.

Az ÁPV Rt. 1992-ben meghirdette a Somogysárdi Ménes eladását. Két vevő nyújtott be pályázatot, de egyik sem volt igazán megalapozott vételi ajánlat. A következő évben, amikor ismét meghirdették, végre két komoly vevő jelentkezett. Ezek egyike az Országos Rendőr-főkapitányság volt. Ismeretes, hogy akkoriban alakult ki az az elképzelés, hogy fel kell újítani a lovas rendőri szolgálatot, és ehhez szükség volt egy kiképzőbázisra.

1993. április 16-tól az ORFK Lovasbázisa lett a sárdi ménes. Szakmai és családi szempontból is rendkívül érdekes, hogy a 83 éves Ernyes József, az egykori lovas csendőr lett az első kiképző Somogysárdon. A ménes alapvető szerepet tölt be a kiképzésben, mert itt tenyésztik a lóállományt, és Somogysárdon folyik a lovas rendőrök alapképzése is. A lovasbázis rendelkezésére áll több mint hatszáz hektár föld, amelyből 56 hektárnyi saját tulajdonukban van. Itt található a ménes és a negyven hektár nagyságú legelő. Miután a ménes funkciója átalakult, a lóállomány fajtajellege is változott az elmúlt években. Az ügetőlovak száma lényegesen csökkent, a félvérállomány növekedett. Tulajdonképpen az itt kitenyésztett húsz-huszonöt magyar fakó fajta utódait állították be tenyésztésre, így biztosítják a rendőrség lóigényeit.

A rendőrök felkészítését egy nyolcfős kiképző szakcsoport végzi. Két-két kiképző tiszt és tiszthelyettes, valamint négy szakoktató alkotja ezt a csoportot. A képzésben részt vevő rendőrök száma változó, egyébként pedig öt hónapot, pontosabban száztíz képzési napot vesz igénybe egy-egy csoport felkészítése a lovas rendőri munkára. A Somssich-kastély emeletén alakították ki a legénységi szobákat és az elméleti oktatásra szolgáló tantermet. A kastély földszinti helyiségeiben vannak az irodák, bár ma még nem lakták be az egész épületetet.

A képzés sikeres befejezése után úgynevezett mezei portyaszolgálatra jogosító bizonyítványt kapnak a hallgatók, vagyis az üdülőövezetekben, parkokban és tanyákon teljesíthetnek lovas rendőri szolgálatot. Egy év után vissza kell térniük egy rövidebb, a specális feladatokra felkészítő továbbképzésre. Minden évben tartanak egy erőfelmérő összejövetelt, amely tulajdonképpen a lovas rendőrök országos bajnokságának tekinthető. 2001 júniusában rendezték meg nyolcadik alkalommal ezt az eseményt az egyébként nyilvános háromnapos versenyt. A rendőrök díjlovaglásban, akadályversenyen, majd a harmadik napon díjugratásban, ügyességi gyakorlatokban mérik össze a tudásukat.

A lovasbázis létrejötte után átalakult a sportélet is, Somogysárdon működik a Budapesti Rendészeti Sportegyesület lovasszakosztálya. A versenyezni kívánó lovas rendőrök így kapcsolódhatnak be a lakóhelyükön vagy másutt a nyilvános versenyekbe. Az utóbbi években már a díjugratásban és díjlovaglásban is vannak számottevő eredményeik. A tenyészbemutatókon az említett szakágakban a legjobbak, az első tíz között végeznek a versenyzőik, illetve a lovaik.

A sportkörnek sikeres, jó nevű versenyzői vannak, mint például Jobbik Ákos rendőr őrnagy, a kiképzési csoport vezetője és Hercegfalvi Tibor, aki már három olimpián is tagja volt a magyar válogatottnak. A ménes és a sportegyesület jó kapcsolatokat ápol a környező helységekben lévő somogyi lótenyésztőkkel, a lovasversenyek rendezőivel, így a Kaposvári Egyetem Állattenyésztési Karának a szakembereivel és versenyzőivel.

A sárdi ménes és lovasbázis történetének lezárásaként ejtsünk szót arról az érdekes tényről, hogy a lovasbázis lovai komoly szerepet játszottak a Honfoglalás, valamint a Sacra Corona című film egyik-másik jelenetében. Talán úgy is fogalmazhatunk, hogy a majdnem fél évszázados múltra visszatekintő állami ménes több évtizedes munkája elismerésének is tekinthető a nagyszabású történelmi filmek elkészítésében való részvétel.

A legelésző ménes
 
Lovak a karámban
 
Díjugratás
 
Ügetőverseny
 
Csikósbemutató
 
Díjlovaglás
 
Ügetőversenyek díjai a Félszeg nevű ló képével
 
Díjsarok
 
Api – Kopátsy festménye

 

 

   
Előző fejezet Következő fejezet