Kvetkez fejezet

Külső-Somogy szép vidékén

 

A „rengeteg Somogyság”-ot a Dráva folyótól a Balaton taváig terjedő, szemet gyönyörködtető vidéket változatos kistájak alkotják. Az egykor mezővárosként is jegyzett Zala község Külső-Somogy északkeleti harmadában, a Kis-Koppány patakba folyó, Zalai-víznek is nevezett patak mellett fekvő település.

Külső-Somogy a Somogyi-dombság keleti, északkeleti részének népi eredetű elnevezése. Ez a vidék önálló tájképi vonásokkal rendelkezik, jól megkülönböztethető a Dunántúli-dombság többi részétől. A sokszínű Külső-somogyi-dombság a balatoni táj déli részén helyenként szelíden, néhol meredeken emelkedik ki. A változatos felszínű terület déli lankái a Kapos folyó völgye felé ereszkednek. Középső része széles hátságokkal, folyók, patakok völgyeivel és az ezeken sok helyütt előforduló erdőfoltokkal gazdagon tagolt. Mindez pazar természeti képet mutat. A fővölgyek között, amelyek észak–déli irányban húzódnak, sokféle arcot mutató dombhátak emelkednek ki. Ezt az óriási hullámokra emlékeztető látványt nyugat–kelet irányú mélyedéseivel a Kis- és a Nagy-Koppány, valamint a Jaba patak törik meg. A természet erőinek földfelszín-átalakító tevékenysége számos sajátosságot hagyott ránk örökül a dombság lösszel borított felső rétegében. Gyakoriak például a löszmélyutak, melyek falai mészben gazdagok. A nyolcas alakú úgynevezett löszbabák is a pusztulási folyamatnak a tanúi.

A dombokba ágyazott Zala belterülete mintegy 185 méterrel fekszik az Adriai-tenger szintje felett. A környék egyik legjobb kilátó- és megfigyelőpontja ennél közel száz méterrel magasabban található a község határának északnyugati szegletében. A 269 méteres tengerszint feletti magasságot is elérő Halomi-dűlő tetejéről remek kilátás nyílik mind a négy égtáj felé.

Külső-Somogyot évente átlagosan több mint ezerkilencszáz óra napsütés éri. A Zalától mintegy tizenöt-húsz kilométerre található Balaton tava különösebb hatással nincs az itten időjárásra. A szabadhídvégi és a kaposvári meteorológiai mérőállomások adatainak felhasználásával kiszámítható, hogy a XIX. század utolsó évtizedeiben az évi középhőmérséklet +9,5 Celsius-fok volt a falu vidékén. Januárban –2,5 és júliusban +20,5 fok átlagot regisztráltak ekkor, ám előfordult –24 és +37 fok is a környéken. Hosszan tartó kemény hideg a helybeliek szerint a XIX. század végén és 1927-1928 telén fordult elő.

Csapadék Külső-Somogyban évente mintegy 650 milliméternyi hullik. Kisebb területekre kiterjedő, borsó nagyságú jégdarabokat hullató jégeső sokszor előfordult már a település történetében, de igazán jelentős károkkal szerencsére csak ritkán kellett számolniuk a gazdáknak. 1840 őszén a megyei gyűlésen is napirendi pont volt, hogy óriási jégverés érte Zalát. Alig több mint egy emberöltővel később, mikorra a helybeliek körében már elhalványult ennek az égi csapásnak a híre, 1882. május 25., Orbán napja ismét nemzedékekre szóló hatást gyakorolt a közemlékezetre. A tyúktojás nagyságú jég sűrűn záporozott a sötét fellegekből szinte az egész zalai határra. Máskor, például két év múlva, augusztusban napokig esett az eső, az ekkor esedékes egyik zalai országos vásárt is el kellett halasztani. Ugyanakkor aszály is sokszor sújtotta a vidéket, mint például 1952 tavaszán és nyarán.

Zalának nincs sem álló-, sem jelentősebb folyóvize. A XX. század nagy részében még mindenki ásott kutat használt a faluban. A központi részen tizenkét–tizenöt méter mélységben, Bótapusztán – mely dombhátra épült – húsz–huszonöt méter mélybe merítve telt meg a vödör. A nagy nyári melegben több kút is gyakran kiszáradt. Egy 1950-es iskolaorvosi vizsgálat megállapította, hogy a gyerekek nyolcvan-nyolcvanöt százaléka az egészségtelen ivóvíz miatt golyvás, és a felnőttek jelentős része is ebben a betegségben szenvedett.

A község vidékének uralkodó széljárása az északi, illetve a nyugati irányból érkező. A gyakori északi szelet a helybeliek „főszélnek” is nevezték. Ennek elültével általában jó idő köszönt be. A gazdák szeme főként a nyugati égboltot pásztázza, mert a tartós eső és a zivatar innen érkezik a szél által hajtott fellegekkel, főleg a nyári időszakban. Télen gyakori a metszően hideg keleti szél. Ezen a zalaiak nem csodálkoztak, a népi bölcsesség tömörségével állapítva meg: fagyos levegőt hoz, hiszen „hazájábul fúj”.

Somogyország rengetegei a középkorban és az azt követő évszázadokban egyaránt jól szolgálták az itt élőket, és gyakran az ezekbe húzódó törvényen kívül került személyeknek is menedéket adtak. Az erdőkben építőanyag, szerszámok nyersanyaga, tüzelő, állati és emberi eledel mind-mind megtalálható volt. Akkora egybefüggő erdőségek húzódtak a középkor és a kora újkor folyamán még a megye területén, hogy az a mondás járta: nem az erdő van Somogyban, hanem Somogy van az erdőben.

A II. József uralkodása (1780–1790) alatt készített első katonai felmérés térképein jól látszik, hogy a Kis-Koppány és a Jaba patak vidékét a maiaknál jóval kiterjedtebb erdőségek borították. A lakosság számának emelkedése következtében mind több erdőrészt irtottak ki és tettek földművelésre alkalmassá a falu határában is. A XIX. század közepére – holdját ezerkétszáz négyszögölével számolva – már csak hétszáztíz holdnyi erdőről tudunk, és jobbára az is Szőllőspuszta területén húzódott. Ez a háromezer-hétszáz holdra becsült zalai és szőllősi földállománynak nem egész ötöde. A XIX. század végén a település területének már csak 12,2 százaléka, 337 hold volt az erdő, mely a XX. század közepére nem egész tízszázaléknyira, azaz százhatvan holdra csökkent. Az utóbbi időpontban a több mint másfélszáz holdnyi erdő zöme nyolcvan hold cserből és tölgyből, hatvan hold akácból és négy hold kőrisből állt. A falu egykori pedagógusa, Bán Béla szerint a Cserháti-erdőt 1885 táján, a Tölösit az 1900-as években vágták ki.

A természetes növényzet kiirtásával a környék vadállománya is tetemesen megcsappant a XIX–XX. század folyamán. Ennek ellenére a jelentősebb vadászott állatok közül a szarvas, az őz, a vaddisznó, a nyúl még mindig előfordul a település határában, és a róka alkalomadtán még a portákra is bemerészkedik.

A zalai határban a kultúrnövényeken kívül természetesen sok vadon termő gyógynövény is található. Többek között anyarozs, papsajtmályva, erdei pajzsika, fagyöngy, fecskefű, árvacsalán, fekete bodza, gyalogbodza, hársfa, ibolya, kökény, vasfű, martilapu, mezei surló, nagy csalán, orvosi székfű, pásztortáska, pongyolapitypang állt a régi javasasszonyok rendelkezésére.

Megyei jelentőségű természetvédelmi területek is találhatók a községben. A Zichyeké volt egykoron az a ma is barangolásra csábító, mintegy tizenegy és fél hektáros park, melyet a bekötőút aszfaltcsíkja oszt két részre. Ennek kisebbik, nyugati fertályában áll a falu egykori földesurainak kúriája: keleti tájolású bejáratától nézve pompás látvány lehetett hajdan a szépen parkosított terület. Az épület előterében főleg a lucfenyők érdemelnek figyelmet. A keleti parkrészbe vadregényes gesztenyefák alkotta sétány vezet. Középtájon, a faágak és az aljnövényzet árnyékában csörgedezik a Kis-hegy aljából eredő vízfolyás, mely a Kis-Koppány patakba tart. A medret övező talajra itt ritkán talál rá a napsugár, így kissé mocsarassá vált. Méretes juharok, tölgyek, platánok, kőrisek és erdeifenyő-csoportok teremtenek ezen a ma már belterületi ingatlanon valódi erdei hangulatot. A patak közelében, tőle keletre egy kis tisztáson állnak Zichy Mihály vasfái, melyeket kopjafával 2001-ben jelölt meg az Országépítő Alap.

A falu déli határában fekszik a régi temető, melyet az erdő szinte teljesen visszafoglalt. Ez a 0,9 hektáros földdarab is védett terület, jórész azért, mivel a Zichyek is gyakran temetkeztek ide. Öreg erdei fenyők, akácfák és elburjánzott aljnövényzet közt alusszák itt örök álmukat a régi zalaiak.

A határ elnevezései is elmúlt világok üzenetét hordozzák. A kapolyi és bálványosi hármas határnál fekvő Halomi-dűlő a tetején található, egykor szabályos kör alakú halomról kapta a nevét. A XIX. század közepén még úgy tartották a zalaiak, hogy egykor török erősség állt itt, egy évszázad múlva pedig már egy török vezér temetkezési helyeként emlegették. Utóbbi járhat közelebb az igazsághoz, mert Német Péter régész 1996-os terepbejárásakor egy őskori helyi „fejedelem” síremlékeként valószínűsítette, több más Somogy megyei halommal való párhuzam alapján.

A település mostani területének közepén lévő Halász-kúti-rét annak az időnek az emlékét őrzi, mikor még itt a kis-hegyi forrásból töltekező mély területen halászni lehetett, de amit a XIX. század közepén már rétként használták.

Valamikor kis malom is működött a Kis-Koppányba csörgedező patakon, ma ennek az emlékét őrzi a falu déli részén a Malmosmajor helynév. A Zima-hegy, vagy inkább Ima-hegy volt a búzaszentelési körmenetek célpontja. A sérseki határnál fekvő Iskola-páskom a helyi iskola fenntartását segítette, a Bálványos felé vivő dűlőút melletti Mester-páskom pedig a kántortanító, azaz a mester javadalmazását javította. A Kisházas-páskomban kisbirtokosoknak voltak földjeik. A belterületi, Burgundinak nevezett helyen a XIX. századi történész, Pesty Frigyes szerint egykor zsellérek laktak. A Zichy-műtermet, majd múzeumot Atélia elnevezéssel illették a helybeliek, a Zichy-parkot Urak kertjének nevezték. A beltelek déli része Alszeg, míg az északi a Felszeg, másképp Csú-rét néven volt ismeretes. A Bányosi-lap, -szél és -páskom a szomszédos Bálványos falu régebb helyi elnevezését rejti magában. A Főső-közös a tabi határszélen levő közösen használt terület volt. A Dunáté (Dunatéj, Dunate, Dunete, Donaté, Donáti formában is) nevű részek jobbára Kapoly felé esnek, melytől a Dunáté-árok választja el Zalát. Az 1840-es években száradt ki az itteni posvány, több forrást hagyva maga után.

Egykori tevékenység nyomát őrzi a Hamuházi kereszt megjelölés előtagja. A hamuházban gyűjtötték össze a lúg és hamuzsír készítéséhez az alapanyagot. A déli faluhatáron, az Úsztatónál (másképp Buzogányosnál) fürdették hajdan a szép számmal tartott birkákat. A XIX. század közepén az itteniek még a Szállási-dűlőben levő csűrökbe hordták össze a terményeiket. A Kis-hegy elnevezés viszont nem árulkodik arról, hogy itt időtlen idők óta szőlőt művelnek a zalaiak.

A Feketés-irtásban, mely Pesty szerint az itt termett fekete bogyójú bodzáról nyerte a nevét, valaha aranyat kerestek, tizenkét lépcső mélyen le is ástak utána. A Büdösnyálasi-dűlőben rossz szagú vadkender termett.

A helybeli családneveket is számos helynévben élnek. Az itt lakó Sztranyákokról közt is elneveztek, melyet másképp Vásártéri köznek hívtak, a Surék családról kapta a nevét Surék-sarok. A határ északi részén egykor birtoklókról nyerte nevét a Karsai-csucska vagy Karsai-sarok és a Szappanos-dűlő, a keleti fertályon található a Csermák-gödör nevű rész. Egy Surék és egy Kázik nevű forrás fakadt a kapolyi határszélen, míg a kettő között adott vizet a Bódis-kút.

Az egykor erdők uralta földek nevei, még a fák nélkül is, sokszor tovább élnek. A Tölös nevű részen valószínűleg tölgyerdő állt: ezt a fafajt töllnek is hívták egykor. A Tab felé eső Agárcás helyen természetesen akácerdő nőtt, ugyanúgy, mint az ettől a falu közepe felé eső Betyár soron (a mai Rákóczi Ferenc utca táján), ahol a helyiek elmondása szerint sok embert kiraboltak, és a hagyomány úgy tartotta, hogy megfordultak itt olyan híres betyárok is, mint Patkó Pista és Keserű Jóska. Az egykor Zalai-erdőnek is hívott fertályban Kerek-agárcás helynév található. A Sérsekszőlős felé eső Bükkfai- és Öreg-cseres nevek önmagukért beszélnek. A bálványosi határszélen állt a sűrű Szentpáli-erdő, mely a Sérsekhegyig húzódó – beszédes nevű – Vadalmási-erdőben folytatódott. Hársfa is bőven nőhetett valamikor erre, mert a Szőllőspuszta felé eső részen egy nagy terület viselte nevét az 1858-as térképen.

A környékbeli vadak csak néhány helynévben bukkannak fel. Az 1860-as években még Farkasvári-hegy elnevezés is előfordult. A Kapoly és Bálványos irányában lévő hármas határ közelében terül el a Róka-dűlő.

A település közigazgatási viszonyainak változásairól erősen vázlatosan a következőket tudjuk elmondani. Zala a XVI. század második felétől mintegy szűk másfél évszázadon át a törökök által 1555-ben megszervezett Koppányi szandzsák (megyényi középszintű közigazgatási egység) kebelébe tartozott. Ezen belül először a Dombói nahijéba (bírói, közigazgatási körzet) került. A falu XVIII. század eleji újratelepülése idején három járása volt Somogy megyének. Ekkor Zala helység, a Zichyek faluja, a Kaposi járásba nyert besorolást, ám a század közepén már az időközben kialakított negyedikben, az Igali járásban találjuk. Lényegében 1870-es évek elejéig ide tartozott a possessio (falu), majd 1842-től mezőváros elnevezésre igényt tartó helység.

Az 1871. évi XVIII. törvénycikk, az úgynevezett első községi törvény egységes szempontok szerint szervezte át az ország közigazgatását. Zala kisközségi státust kapott, és az 1872-ben megalakult Tabi körjegyzőséghez csatlakozott, ahová Tab és Torvaj is tartozott.

A 1867-es magyar–osztrák kiegyezés után kialakított új járási beosztások előmunkálatai idején reális veszélyként merült fel, hogy nem Tab lesz az ekkor kialakítandó járás székhelye. Így azt a kis helyzeti előnyét is elvesztette volna Zala, amit ez nyújthatott neki. Karád és Kötcse is igényt tartott a járási székhely státusra, ám végül is Tab mellett döntöttek.

1870 tavaszán 26 település küldötteinek gyűlésén írásban fogalmazták meg az emellett érvelők indokaikat: „Tabnak oly virágzó kereskedelme, élénk ipara és forgalma oly annyira felette áll Karádnak, hogy nem is hasonlítható, mert elmondhatjuk, hogy Somogy megyében Kaposváron és Szigetváron kívül nincs olyan város avagy község, a mely Tab élénk kereskedelmével és iparával versenyezhetne. Elég igazolása a kereskedelemnek, hogy egyszeri hetivásárát kettőre kellett szaporítani; már a hiteles kimutatás szerint Tab magában 300 kisiparost és kereskedőt számlál lakosai között, s mintegy 600-on felül laknak itt izraeliták, kik hihetőleg azért összpontosulnak itt Tabon, mert az élénk kereskedelem és ipar útján magukat könynyebben fenntartják, és még emellett vagyont is szerezhetnek. […] Vásáraira behajtatik 6-8 ezer db szarvasmarha és ló: Hetivásáraira részint soványan, télen hízottan behajtatik és hozatik 8-10 ezer sertés. Hetivásáraira mintegy 40-50 ezer mérőszemes eleség; azonkívül bőr, rongy, bor, pálinka, és egyéb termények, még a gyapjú is nevezetes mennyisséget tett ki: szóval 8-9 százezernyi forint évi forgalmat tüntettek elő. Ezenkívül van Tabon élénk hiteltársulat, mintegy 150 000 forintnyi hitel míveléssel és forgalommal, postahivatal, gyógyszertár, kávéház, számos vas-, fűszer-, rőfös és egyéb kereskedés, 2 divatárusnő stb. – szóval ezek mind oly jelenségek – melyek határozottan arra utalnak, hogy Tab központi helység. S ezt méltán mondhatjuk, mert gazdagabb vidék felesleges terményét ide Tabra hozzák elárusítani, s viszont szükségleteit Tabon vásárolja be, a szegényebbek szükséges élelmiszereket itt vásárolják; s Karád vagyonosabb lakossága is itt árusítja terményeit és itt szerzi be szükségleteit.”

1921-ben „osztódással szaporodott” a Tabi körjegyzőséget alkotó települések létszáma, mikor a Zalából kivált külterületi részek önálló községet alakítottak. Szőllőspuszta és Sérsekhegy Szőllőssérsek néven került a tabi körjegyzőségbe, 1926-tól nevét Sérsekszőllősre változtatták. A Tabi körjegyzőség feloszlatásakor 1946-ban Sérsekszőllős, Torvaj és Zala megalakította a Tab vidéki körjegyzőséget, melynek a következő évben teljes jogú tagja lett a Torvajhoz tartozó lakott helyből községgé alakult Lulla is. (Hivatalos kiadványokban 1956-ig Sérsekszőllős, 1962-től Sérsekszőlős formában találkoztunk az 1921-ben Szőllőssérsek néven létrejött faluval.)

A Magyar Népköztársaság Országgyűlése 1950. május 18-án kihirdetett I. törvénye a megszálló Szovjetunió államrendjéhez igazodó, az új magyar közigazgatás alapját képező tanácsrendszer bevezetését írta elő. Az átalakulás lebonyolításához még igénybe vették a Magyar Függetlenségi Népfront helyi szerveit. Ezek jelölték az 1950. június közepén megválasztott megyei, majd az augusztus közepén választott járási tanácsokat. Zala ekkor a Tabi Járási Tanács felügyelete alá került. Zala saját községi tanácsot és ennek végrehajtó bizottságát hozhatta létre, mivel az 1949. évi népszámlálás adatai szerint a jelen lévő népesség 572 fő volt. A tanácstörvény gyakorlatilag a felsőbb – járási, megyei – tanácsi szervek irányítása alá helyezte a települések tanácsait.

A tanácsi igazgatás ésszerűsítésének jegyében 1965 októberében a minisztertanács hozzájárult, hogy az olyan kisközségekben, mint például Zala, a községi tanácsok végrehajtó bizottságainak működését felfüggesszék, és feladatukat a községi tanács lássa el. Ennek kedvező tapasztalatairól mintegy három év múlva a következőképpen számoltak be a helyi tanács végrehajtó bizottságának ülésén: „Kevesebb lett az improduktív gyűlések száma, és aktívabb lett a produktív munka.” Persze a szocializmusnak nevezett társadalmi berendezkedés tervutasításos rendszerében a kistelepülések – mint Zala – vezetői jelentősebb döntéseket nem hozhattak.

1969. január 1-jével megszüntették a Tabi járást, területét az 1950-ben létrehozott Siófoki járás kebelezte be, így Zala már nemcsak a megyeszékhelytől, hanem a járási székhelyről nézve is „isten háta mögöttinek” számított.

Az 1971. évi I. törvény újabb változásokat hozott a tanácsi közigazgatási rendszerben. A megszüntetett járási tanácsok felügyeleti funkciójának egy részét a megyei tanácsok végrehajtó bizottságainak járási hivatalai vették át 1971. április 25-étől. A községi tanácsok döntési jogosítványainak körét szélesítette a törvény, de a községi közös tanácsok létrehozásához is új lendületet adott. Mindez Zalát nem különösebben érintette, mert már 1969. július 1-jén a Tabi Községi Közös Tanács társközsége lett, így a helyi érdekek érvényre jutását még kevésbé tudták elérni. A települések „rangemelkedéssel” 1970 januárjától Tabi Nagyközségi Közös Tanáccsá alakultak. 1984. január 1-jei hatállyal törvénnyel megszüntették a járásokat. Ezek felügyeleti jogkörét a városi, illetve a városi jogú nagyközségi tanácsok vették át. Ugyanekkortól beszélhetünk Tab Városi Jogú Nagyközségi Tanácsról, mely 1989. március 1-jétől Tabi Városi Tanácsként működhetett tovább. Zala város környéki településként ennek védőszárnyai alatt élte mindennapjait.

A tanácsrendszert a Szovjetunió végelgyengülésének éveiben demokratikusan választott önkormányzatok váltották fel. Az 1989–1990-ben lezajlott vértelen, demokratikus átalakulást követően Zalán is polgármestert és képviselő-testületet választottak a helybeliek.

A település nevéből számos félreértés származott története során. A zalaiak, ha nem esett nagyobb káruk belőle, akkor ezt elnéző mosollyal nyugtázták. Néha azonban a somogyi újságírók is kikeltek magukból, ha olyanokat kellett látniuk országos terjesztésű lapokban, ami „somogyországi” érzületüket sértette, mint például 1880-ban Zichy Mihály kapcsán, utalva a Zalai Közlöny egyik hírére: „Fővárosi lapokban olvassuk: Zichy Mihály zalamegyei Zich községben magyar falusi csendéletet fest. A kép közel áll a befejezéshez és akik látták, igen elismerően szólnak róla. A mester e hó végével a fővárosba jön és innen tanitványával Miss Maryval a Kaukázusba utazik, ahol hat hetet szándékozik tölteni. Hamár a fővárosi lapok Zich községet Zalába kebelezik is isten neki! De a Zalai Közlönynek tudnia kellene, hogy Zics nem Zala, hanem Somogyban van. Aztán Zichy Mihály nem is Zicsen szokott festeni, hanem Zalán, s az a Zala megint nem Zalában van, hanem Somogyban.”

Az ókorban már ismert utakból sokat a középkor folyamán is használtak, így Zala vidékén a Karád és Ádánd közötti szakaszt. Mivel a helységek ebben az időszakban sűrűn települtek, ezért Somogy vármegyében újabb útvonalakat is kialakítottak, mint például a Rád–Kapoly–Lulla–(Sió)Fok köztit.

Az 1782–1785-ös első katonai felmérés a helyi jelentőségű utakat is feltüntette. Zala belterületére a négy égtáj felől hat érkezett. Nyugatról szinte toronyiránt húzódott egy átkötő út Kapoly felől, egyenesen Bálványosnak is tartott egy, míg az ezzel párhuzamos út csak a Jaba-völgyi útig tartott. Az erdő ölelte sérseki részen keresztül Lullára vezetett a következő útvonal, és Tabra két irányból is el lehetett jutni. Vagy egyenesen a Kis-Koppány völgyében húzódó útra csatlakozó, délre tartón keresztül, vagy a faluszéltől keletre fordulva a földek közt vezető rövidebb, de rosszabb minőségűn.

Az 1793-as megyei térkép sűrű úthálózatot mutat. A Kaposvár–(Sió)Fok útvonal Tab előtt balra fordult, és valószínűleg Zalán is áthaladt. Mivel ezen a vidéken nem járt postakocsi, így az utakat itt kevésbé fejlesztették. Mindössze a Balaton parton futott egy Nagykanizsa felé tartó postaút, a második később a megye déli fertályán húzódott.

A vidékünkre vetődő külföldi utazóknak csapadékos időjárás esetén a vendégmarasztaló sárral mindig számolniuk kellett. Ezek az állat- és emberpróbáló viszonyok nem öregbítették Somogyország jó hírét. 1818-ban egy bizonyos Franc¸ois Lupiec Beudant magyarországi utazgatásai során Zala környékén is megfordult: „Az utak oly kegyetlenek – írja –, hogy Somogyban többet gyalogoltam, mint kocsisom. (…) Megesett számos helyen, de Szántódtól délnek fordulva kezdőben is, hogy barom módjára húztam a kocsit.”

A természeti hatásoknak kiszolgáltatott, laza földfelszínen futó utak mindenkor sok munkát adtak a rendbetételükért felelősöknek. Az olyan, helyi jelentőségű, kisebb utak karbantartása, mint a Zala és Tab közöttieké, a földbirtokosok feladata volt még a XIX. században is. Sokallta a jobbágyai által a két település közti mindkét út fenntartására fordított időt és fáradságot az 1820-as évek végén Zala földesura, Zichy Sándor. Kérelemmel fordult a vármegyéhez: „Alázatossan jelentem a' Tekintetes Nemes Vármegye előtt, hogy ámbátor Zalai Helységem, Tab Helységhez igen közel fekszik, még is ezen két Helységek között két féle út is járattatik, melyeknek esztendőnként való igazítása, mind az én zalai jobbágyaimnak, mind a' tabiaknak kettős fáradtságokban kerül. Erre nézve alázatossan könyörgöm a Tekintetes Nemes Vármegyének, hogy ezen utaknak meg vizsgálására – a' mennyiben Tekintetes Zichy Járás béli Alszolga Bíró Úr hozzám interpretáltatna – Tekintetes Siklóssy Fő Szolga Bíró Urat 's valamellyik Földmérő Urat, kegyessen ki küldeni, – 's azoknak megvizsgálások után az alkalmasabb útat azoknak meg állapítani – kegyessen méltoztassa.”

Bár nem kapkodták el a döntést a megyénél, a kérelmező meghallgattatott, így az utat leronthatta. Minderről 1832 júliusában Siklóssy József szolgabíró tudósította Zichy Sándort. „Ki menvén Zalára, ezen Helységbül Tabra igazi járt utat egyet találtam a másikat pedig melly nem nagyon jártas, a Zalai réteken és a Tabi Szántó földeken keresztül menve tapasztaltam. – A régi jártabb út egy hegyen melly ugyan nem igen nagy, megy keresztül, amaz pedig mellyet nyáron csak azért járnak; hogy egyenessen mehessenek lapányban fekszik; mind azért tehát hogy télen a lapánnyos utak rosszak, szoktak lenni, de még azért is minvel az Tabi Földes Uraságok, kiknek Földjein Keresztül megy az út, ezen keskenyen menő kerülő utat meg szélesíteni nem kivánják, a régi járás utat utnak meghagytam, amaz eránt pedig a folamodo Zichy Sándor Urnak megmondani; hogy ha néki ugy tetszik, és ha annak igaziságát (melly még eddig nem sokra ment) nehezteli árkot huzatván bizvást zárassa el.”

Az 1806-os országtérkép egyetlen utat sem jelöl egész Külső-Somogyban, ám az 1832-es egy Bonnya–Tab–(Sió)Jut közöttit már igen. Utóbbi térkép két észak–déli irányú utat is mutat a megye északkeleti részén, de ezek elég távol haladtak el falunktól. Az 1848-as országtérkép egyetlen utat sem érdemesített feltüntetésre a megye egész északkeleti negyedében, 1857-ben viszont a Tabot is érintő Kaposvár és (Sió)Jut között útvonal országos kereskedőútként van jelölve. Ez azért is lényeges, mert ekkor már Zalán mintegy másfél évtizede évi négy országos vásárt tartottak, igaz, egy 1865-ös térképen ismét elkerülték Tab vidékét az országos útvonalak. A négy évvel késő kiadotton viszont már a Tab és Szántód közti postaút is feltűnik. Az 1880-as állapotokat rögzítő megyetérkép ismét egyetlen jelentős utat sem tüntet fel Kaposvártól északkeletre.

Közben Zalát a szomszédaival összekötő helyi utak lényegében nem változtak az évszázadok alatt, s így van ez napjainkban is.

Jókai Mór, a romantika nagy hatású és termékeny prózaírója 1880 szeptemberében Zalán meglátogatta Zichy Mihályt. Az utazásáról A Hon című lapban közölt leírása szemléletes képet fest Külső-Somogy korabeli közlekedési viszonyairól: „Sok szép vidékét bejártam az idén Magyarországnak, voltam a csorbai tónál, a Lengyel-nyeregnél, a tarpataki zuhatagnál, megmásztam hét ősi várrom düledékeit, rengeteg erdőkön hatoltam át, mikben a medve bandaszámra kóborol, de azt az egyet meg kell vallanom, hogy mind valamennyi tájék fölött SOMOGY megye tabi járását illeti meg az elsőség – a rossz utak tekintetében. Ilyen utak még Boszniában sem lehetnek – Siófoktól Zala helységig az egész út a lehetetlenségek meglepő változatossága. Gödrök, amikbe vakmerően bele kell rohanni, pocséták, amikben a ló hasig gázol, vízmosások, amiknek kígyóvonalát mesterséges tekervényben kerülgeti az ügyes kocsivezető, itt-ott megrakták a dágvány mentén fűzfakarókkal, hogy el ne süllyedjen a szekér, némely helyen mutatja a bedült árok, hogy ott egy előttünk haladt kocsi beledült a mélységbe, s előre figyelmeztet, hogy jó lesz kiszállni és fogni a kocsi oldalát, nehogy ez is utána düljön. Rettegés fog el a gondolattól: hogyha szemközt talál jönni egy másik szekér, hogy térünk ki egymásnak? Dehogy jön! Három óráig baktatunk előre, s nem hogy szekeret, de még gyalog embert sem találunk, még a mezőn sem látható egy emberi alak. A réten ott savanyodik a lekaszált csáté, a pocsolyában ott bűzöl a lekötözött kender, aztán a hátahoporjás hegyeken ott terül el hosszan a mély hallgatag erdő. Ez az erdő volt tanyája Somogy hírhedt rablóinak, itt uralkodott Patkó, Hajnal és Kutyási meg Séta Pista. Innen látogattak be a szegénylegények a tabi plébánoshoz fényes nappal, s a míg csendőrök az utcán bertáfoltak [őrt álltak], azalatt kedvükre raboltak a fickók, s a zsákmányt a plébános saját fogatán nagy dalolva vitték odább. A dolognak még szomorúbb vége is lett. Aznap éjjel a plébános arra riadt fel, hogy a kapuján egy ember átmászik, hirtelen puskát ragad, kilő a sötétbe, s a kapumászó halva esik le. Az pedig nem volt zsivány, hanem a szolgáló szeretője.

Látni kell ezt a tájat, hogy az ember megértse a somogyi Abruzzók kalandorainak viselt dolgait. Soha szolgabíró, útbiztos erre a tájékra nem vetődik: az utakat tavasszal beboronálják, s azzal minden meg van téve. Így aztán az is megérthető, hogy az express levél, amit három nappal előbb küldünk Zalába, érkezésünket tudatva az ott lakókkal, éppen három órával később érkezett meg, mint mi magunk, lévén geometriai távolság Siófok és Zala között – két magyar mérföld. [1 magyar mérföld = 8,35 km]

Mikor az ember végre épkézláb eljutott annak a hegyi pataknak a hídjához, amelyik az egész völgyet, mint egy széles mocsár, elöntve tartja, s a hídról bombanagyságú görgeteg kövekkel meghordott úton szerencsésen keresztültörtet tengelytörés nélkül, akkor maga előtt látja Zala helységet, s annak túlsó végén, egy szép park közepette, azt az úri lakot – ahol vágyai célját találja. Itt lakik Zichy Mihály, a világhírű művész. Jobb helyet bizony ki nem találhatott volna, ha az volt a célja, hogy atelierjében háborítatlanul dolgozhassék, mert itt ugyan rá nem bukkan más, mint aki művészetének fanatikus tisztelője.”

Az 1880-as évek közepétől használatos megyetérkép az alsóbb rendű utakat is jelöli. A Karádtól Tabon át (Sió)Jutig tartó vonal törvényhatóságiként van feltüntetve, Zalát ez alapján még községi út sem érintette, mint ahogy az 1910-ben megjelentetett szerint sem.

Felsőbb utasításra az 1890-es évek első felében meg kellett határozni a község területén futó utakat. Erről az alábbi, hivatalosnak szánt jelentést készítették. „Zala község közdűlő utakul a következő utak állapítatnak meg.

Tab felöl a törvényhatósági utbol a vásár állásnál kiágazó Zala községen átt a kis hegyi szőllő keleti részén bálványosi irányba haladó – köröshegy– siófoki utba beolvadó ut […].

Zala községből – a korcsma ház mellett kiágazó a vásár állás úgy Bóta és Szőllős puszta melletti Torvaj fele haladó a Tab Kiliti utba olvadó utvonal […].

Zala községből a község háza mellett a tabi határon itt Kapolyra vezető utvonal mely a tabi határnál végződik […].

Zala-bálványosi határszélen vonuló köröshegyi és kapolyi utvonalat öszszekötő út zalai határban fekvő része […].”

Az 1912–1922. évi országos úttérképek elsőrendű autóútként jelölték a Szántód–Tab közötti szakaszt, ám a közelben egyebet nem is. Az 1932-től érvényes autótérkép a Karád felől Tabon át vezető vonalat „legalább kavicsoltnak” minősítette, melyről megállapították, hogy használata előtt ajánlatos érdeklődni. Az 1935-ös útállapot térképen viszont már nemcsak a Tabon átvezető, de a Zalára betérő utat is a második legjobb kategóriába sorolták. A Tab környéki forgalom a megyében a legkisebbek közé tartozott. A második világháborút követően is csak lassan javult a helyzet, de egy 1966-os térkép már Zalát is autóbuszjárattal ellátott településként tünteti fel. Bán Béla úgy tudta, hogy a Kis-Koppány völgyéből a faluba érkező bekötőutat az 1920-as években kövezték le, míg Csicsery-Rónay István szerint1935-ben.

A turistautakat az adott vidék legszebb részein szokták kialakítani. A hatalmas vargabetűket leíró, Kaposvár és Siófok közti jelzett turistaút ennek megfelelően Zalát is érinti. A „bakancsosok országútja” ezen az útvonalon a piros jelzést kapta. Az út Kapolyon át a bálványosi határ felé tartó szakasza a zalai Kis-hegy magasságában fordul délnek, és a Kis-hegy alatti dűlőúton át a falu belsejébe érkezik. Innét Bótapuszta érintésével Tab felé veszi az irányt. A falusi vendéglátás nem elterjedt erre felé, szállás alig akad. Talán ez is oka annak, hogy a helybeliek elmondása szerint csak ritkán látni a faluban hátizsákos, bakancsos turistákat, pedig látnivaló akadna bőven.

Részlet Külső-Somogy dombvidékéből. A völgyben, a fák között bújik meg Zala
 
A lombok alatt a Kis-hegyi-patak csordogál
 
A Külső-somogyi-dombság lankái Zalánál
 
A Jaba és a Kis-Koppány közötti tábladarab vázlatrajza (Szilárd Jenő nyomán)
 
 
A falu környéke az 1780-as évek közepén készült első katonai felmérés térképén. Zalát tévesen Solar-nak írták (SML)
 
A Tabi körjegyzőség egykori pecsétlenyomata (SML)
 
A Tabi járás főszolgabírájának egykori pecsétlenyomata (SML)
 
Somogy megye fontosabb útvonalai a XVIII. században
 
Zichy Sándor útügyi kérése az 1820-as évek végén (SML)
 
A falu és vidéke a XIX. század közepén, a második katonai felmérés térképén (SML)
 
Antal Károly és László 1960 körül a család Csepel motorkerékpárján (Antal Lászlóné gyűjteményéből)

 

  
Kvetkez fejezet