|
|
|
Dankó Imre
Egy-egy helység kézművességéről, még inkább árucsereviszonyairól beszélve, természeti adottságaiból, táji viszonyaiból kell kiindulnunk.1 Az egész termelés, a mezőgazdasági nyilvánvalóbban, mint az ipari, a természeti adottságoktól függ. Ez a függés a termelés, a társadalmi fejlődés kezdetleges szakaszán nagyobb, a termelés és vele kapcsolatosan a társadalmi élet differenciálódásával csökken, de teljes egészében soha meg nem szűnik.2 Ezek előre bocsátásával ismertetjük Berettyóújfalu kézművességét és árucsereviszonyait, illetőleg közlekedési körülményeit, mert ez utóbbi elválaszthatatlan az előző két tényezőtől. Mond hatni kölcsönösen előfeltételei egymásnak és a közlekedési adottságok oly fontosak, legalább is a civilizáció széleskörű elterjesztése előtti időszakban, hogy szinte természeti tényezőknek is vehetők.
Tekintve Berettyóújfalu viszonylag új települését, a kezdetekre vonatkozóan legalábbis, az kínálkozik jó megoldásnak, ha nem magáról a községről, hanem területéről, illetve közvetlen szomszédságáról beszélünk. A XV —XVIII. században például inkább Berettyószentmártonról, amely hosszú időn keresztül a környék hangsúlyos települése volt, mezővárosi fejlődést mondhatott magáénak, kedvező földrajzi adottságai miatt jól bekapcsolódhatott a Berettyó-völgy árucseréjébe.
Amikor Berettyóújfalu kézművességének, valamint árucseréjének földrajzi meghatározóit vizsgáljuk, két tényezőre kell különös figyelemmel lennünk. Az első az, hogy területünk a Berettyó-völgy hangsúlyos helyén, ott terül el, ahol a folyó egyre szélesedő, majd síkságba elterülő völggyel a hegyvidékről az Alföldre ér. Tekintve, hogy a folyóvölgyek a legősibb szárazföldi és egyben víziutak is, elmondhatjuk, hogy területünk forgalmát a Berettyó-völgy közlekedési jelentősége határozta meg. A másik földrajzi tényező, amely meghatározó módon beleszólt területünk gazdálkodási és társadalmi viszonyaiba az, hogy két nagy, egymástól különböző földrajzi táj, a hegyvidék és az Alföld találkozásánál van. A két különböző táj egymást kiegészítő vegetációt hordoz. Eltérő termelési viszonyokat alakított ki és másfajta társadalmi formációkat hozott létre. Ez az egymást kiegészítő különbözőség az ilyen területeket, területsávokat vásárövekké fejlesztette. Itt kívánkozik megjegyezni azt is, hogy Berettyóújfalu esetében két kistáj találkozásáról is beszélhetünk. Berettyó újfalu a vizes Sárrét és a száraz, erdős, Debrecentől délkeletre, délre elterülő síkság ha tárán települt. Berettyóújfalu a Bihar hegység és az Alföld között nagyjából észak—déli irányban húzódó ősi vásáröv része.3 Nálánál is kedvezőbb fekvésű helyek, olyanok, amelyek fejlődése kevésbé volt zaklatott, mint Berettyóújfalué, nagyobbakká, országos jelentőségűekké fejlődtek: Szatmár, Nagykároly, Nagyvárad, Gyula. De ide tartozik a fontos szárazföldi utak találkozásánál települt Debrecen is. Az említett nagy, központi szerepet játszó vásárhelyek mellett vásárövünkben több kisebb is helyet foglalt, mint például északról dél felé haladva Érmihályfalva, Margitta, Székelyhíd, Cséfa, Berekböszörmény, Simánd, Békés.
Berettyóújfalu ezek közé a mondhatni másodrendű vásárhelyek közé tartozik. Fejlődését jelentős mértékben gátolta az a körülmény, hogy a vásáröv két legnagyobb, országos jelentőségű vásárhelye, Debrecen és Nagyvárad között, mintegy középütt épült. Nagyvárad és Debrecen árucsereviszonyai, amelyek kialakították az ottani kézművességet, majd ipart, fejlesztették a közlekedést és nagymértékben befolyásolták a társadalmi életet, hátráltatták Berettyóújfalu fejlődését. Ugyanúgy, mint ahogy Berettyóújfalu is akadályozta a vásáröv nálánál is kedvezőtlenebb helyen települt községeit kifejlődésükben. Berettyóújfalu a maga vonzáskörébe vonta Derecskét, Biharkeresztest, Berekböszörményt, Hajdúbagost, Nagylétát, Komádit, Bárándot, Földest, Biharnagybajomot, hogy a kisebb jelentőségű helyekről ne is szóljunk. Az eddig elmondottak bizonyítéka az, hogy az első világháború után, amikor Nagyvárad vonzása megszűnt, Berettyóújfalu új, lendületes fejlődésnek indult.4
Berettyóújfalu kézművességének, majd kezdeti iparának bemutatását azért kezdjük az árucsereviszonyok felvázolásával, mert az árucsere-lehetőség az, ami kifejleszti a helyi kézművességet, létrehozza az ipart, ami kihasználja a természetes utakat és megteremti a szükségletnek megfelelő mesterségeket; az útvonalakat, a vasutakat.
A Berettyó-völgy és környéke Berettyóújfaluhoz hasonló jeles vásárhelyei a következők: Asszonyvásár,5 Cséfa, 6 Diószeg,7 Kölesér,8 Margita,9 Kismarja,10 Érmihályfalva,11 Szalacs,12 Szalárd,13 Székelyhíd,14 Széplak.15 Ezek a kisebb-nagyobb jelentőséggel bíró vásárhelyek központjaivá váltak a Berettyó-völgy többi falvainak: Szentimrének,16 Nyűvednek,17 Hódosnak,18 Esztárnak,19 Hencidának,20 Gáborjannak,21 Szentpéterszegnek,22 Szentmártonnak,23 Bakonszegnek,24 Csifnek,25 Darvasnak,26 Csökmőnek,27 Adorjánnak,28 Szentjobbnak,29 Bályoknak.30 A Berettyó-völgy vásárhelyeinek felsorolásakor is meg kell jegyeznünk, hogy a vásárhelyek társadalmi fejlődése is egészen más volt, mint a vásár nélküli jobbágyfalvaké. A vásártartás a városiasodás alapfeltétele és akkor is hatásos, ha a városiasodás egyéb tényezői (pl. nagy lélekszám, jelentős ipar és kereskedelem stb.) hiányoznak. Vásárhelyeink gazdasági és társadalmi fejlődése mezővárosi jellegű volt, ez különös jelen tőséggel bírt történetünk egész ideje alatt.
A Berettyó-völgynek mint közlekedési útnak a jelentőségét az ősidők óta folyó faúsztatás adja. A Szalárdtól Szentmártonig leúsztatott fákat itt, a szentmártoni parton partra húzták, szárították és áruba bocsátották.31 Eladták nedvesen is, természetes állapotában is, de voltak olyanok is, akik faragva, a mai terminológia szerint „félkész" állapotban adták el leúsztatott fáikat. Szentmárton az egész környék szempontjából fontos faelosztó telep volt. Ilyen jellegű jelentősége csak az ármentesítéssel, illetve a vasút megépítésével szűnt meg.
De nemcsak a faúsztatás miatt volt Szentmárton fontos település, hanem a hajózás miatt is. Természetesen hajózáson nem a mai értelemben vett víziközlekedést, hanem a népi és történeti szóhasználatot értve. A középkori közlekedés döntő mértékben vízen zajlott le. Az egyszemélyes csónakok (az úgynevezett bődön vagy bodon hajók) mellett a teherhordó dereglyék, a sekély merülésű hajók (például gabonaszállításra) mindennaposak voltak a Berettyón és a környező mélyvizű nádasokban készített hajóutakon.
A szárazföldi utak, amelyek többsége úgynevezett gát volt, vagyis a vizek, vizes rétek közti természetes szárazulatok vagy mesterségesen hányt gátak (sok esetben malomgátak) kevésbé voltak jelentősek. Ezek az utak az évnek csak bizonyos szakaszaiban, kedvező idő járás esetén voltak járhatók. Használatukat nehezítette a sok rév, híd, illetve az ezeken szedett sokféle vám.
A berettyóújfalui, közelebbről berettyószentmártoni vám a Berettyón átvezető révhez, majd hídhoz kapcsolódott és mindig Bihar megye legjelentősebb vámhelyei közé tartozott.32 A vámjövedelmet sokféleképpen felhasználták. Túri Szabó János berettyószentmártoni nemes például, amikor 1693-ban tatár fogságba esett, a berettyóújfalui révvám ráeső részének és más birtokai eladásából szerzett pénzen váltatta ki magát.33 Különben az utasok általában panaszkodtak a berettyószentmártoni Berettyó-gátra, a révre, a hídra, elhanyagolt állapota, a vám könyörtelen beszedése miatt. A vámot a berettyóújfalui bírák szed ték.34 1749-ben csak rév volt a Berettyón, a mostani Révház-csárda mellett. De 1760-ban már híd volt és ez sokáig fennállott. Osváth Pál szerint még 1806-ban is ez létezett.35 De az, amit 1849-ben a visszavonuló honvédek felégettek és az oroszok újracsináltattak, már bizonyára más, újabb híd volt.36
Egyébként területünkön két fő szárazföldi út alakult ki. Az egyik a buda—pest—nagyvárad—kolozsvári útvonal volt. A másik pedig a Kassa—Tokaj—Debrecen—Berettyóúj falu—Békés—Gyula—Arad—Temesvár útvonal volt. Ennek az volt a jellemzője, hogy a Berettyó, a Körösök és ágaik, valamint a Sárrét miatt több, egymással nagyjából párhuzamos ágra oszlott és így érintette Komádit, Nagyszalontát stb. is.
A középkorban az itt különben is elterülő és mindinkább lassú folyásúvá váló Berettyó és ágai elgátolása nemcsak útkészítés, hanem malomépítés, malom működtetés miatt is gyakori volt. Az egyre szaporodó vízimalmok igényeinek megfelelő gátak létesítése megtartotta a vizeket és a messzi vidéket mocsárrá, vizes rétséggé változtatta. Sokan a Sárrét és más hasonló vizes területek kialakulásának okai között a malomgátak elszaporodását is felsorolják.37
Ahogy a Berettyóújfalu és Berettyószentmárton közötti híd környéke ősidők óta neves átkelőhely (rév- és hídhely), valamint vámhely is egyúttal, de malomhely is. Csak 1726-ból, elég későről, tudjuk, hogy Berettyószentmártonban a Berettyóra vízimalmot építenek: Baranyi Gábor.38 De, hogy korábban is volt, azt abból is tudjuk, hogy A molnár esküje 1704-ből ismeretes,39 hogy 1713-ban malombírót választottak,40 hogy 1760-ban külön „ma lombéli törvényt" alkottak.41 Berettyóújfalu déli része éppen a közlekedési lehetőségek ottani összpontosulása miatt mindig fontos malomhely is volt és nem lehet kérdéses, hogy a ma is kiterjedt környék őrletését végző malomnagyüzem miért ott létesült, ahol van.
Az eddigiekből következtetve azt állapíthatjuk meg, hogy Berettyóújfalu két különböző földrajzi táj találkozásánál, kiszélesedő völgyszájban, jó víziút mellett, fontos szárazföldi utak találkozásánál és átkelőhelynél települt. Első és legfontosabb ipari tevékenysége a molnárság, a malom volt. A középkori viszonyokra nézve az eddig elmondottaknál sokkal többet nem tudunk mondani. Nincsen forrás, ami mégis akad, az más természetű és tárgyunk szempontjából alig értékesíthető. Ugyanis a Berettyó-völgy középkori települési és közlekedési viszonyainak, útjainak iránya, árucsere- és kereskedelmi lehetőségei még Nagyvárad bizonyos mellőzését is jelentve, Újfalut és Szentmártont gazdasági központtá tette.42
Berettyóújfalu és Berettyószentmárton jobban ismert politikai történetéből kell következtetnünk a középkori kézművességre és árucserére. Abból a sajátos tényből, hogy Berettyóújfaluban nem alakultak céhek, hogy filiálisról sem tudunk, valamint abból is, hogy Szendrey István XVIII. századi összeírások alapján feltűnőnek találja, hogy Berettyóújfaluban milyen kevés iparos van, arra következtetünk, hogy jelentős kézművesség, ha tetszik: ipari tevékenység, sem Berettyóújfaluban, sem Berettyószentmártonban nem volt. Szendrey 1728-ban Berettyóújfaluban 2 molnárt, 3 váltószabót, 1 kovácsot, 2 takácsot és egy csizmadiát mutatott ki.43 A lakosság az ipari jellegű felszerelési tárgyait, eszközeit, viseled darabjait vagy maga készítette, vagy a környező helyek sokadalmain szerezte be. De ami ennél is fontosabb, minden bizonnyal itt is akadt mindig egy-két mesterkedő, mindenhez értő, esetleg bizonyos mértékben „szakosodott" paraszt is, aki a maga szükségletén túl másokét is kielégítette. Valóságos paraszt iparágak alakultak így ki, mint például Berettyóújfaluban is a kaskötés, általában a vesszőmunka (kosárkötés), a szövés és fa gazdasági eszközök készítése.
A középkorban a falu legfontosabb iparosa a kovács volt.44 Berettyóújfaluban és Berettyószentmártonban is működött mindig egy-egy kovács. Munkája nélkülözhetetlen volt Berettyóújfalu esetében is. Berettyószentmártonban a kovácsműhely hagyományos helye a híd közelében, a falu nyugati szélén volt, hogy ne csak a helybelieknek álljon rendelkezésére, hanem a réven, hídon átjövő szekereseknek vagy éppen lovasoknak is.45
A falvak birtokviszonyaival és társadalmi helyzetével összefüggésben, földesúri kötelékben fejlődött ki a mészárszék és a korcsma. Mindkettőre vannak korai adataink Berettyó újfalura vonatkozóan is. Bennük tisztelhetjük Berettyóújfalu első boltjait.
A mészárszéket érdekes feltételek mellett adták bérbe: „Mészáros István meg arendalta az nálunk való B: Ujfalusi mészárszéket 15 vonás Frt.-t, jövő Szent György napig; ilyen circumstantiakkal, a nyelve minden marhának a Bíró Számára való lészen."46 A korcsmát pedig csapiárnak adták bérbe. A csaplár eskümintáját 1745-ből ismerjük.47 1714-ben a csaplár béréről így rendelkeztek: „A csaplár conventiója minden itze pálinkátúl egy egy poltura, egy csebertűi Den. (dénár) 10. minden kondér Seprő égetéstűi Den. 12. Felesége részére csizmáért és patyolatért Frt. 10."48
A mészáros 1747-ben megegyezett a gazdákkal a káresett marhákra vonatkozóan: csak a kábaságba esett, a farkas marta és a lábatört marhákat mérte ki, azokat is alacsonyabb áron.49 Minthogy mind a mészárszék, mind a korcsma szigorú rendtartás szerint működött, a lakosság igyekezett megtalálni a módját érdekei védelmének, a mészárszékre és a korcs mára vonatkozó szabályok kijátszásának. Több helyen úgynevezett „zöld mészárszéket" tartottak, azaz olyan húsmérést, ahol a levágott, sokszor talán nem igaz járatú jószágot szabadon, saját hasznukra kimérték. Az elöljáróság természetesen tiltotta és üldözte a zöld mészárszéket. Sokszor eredményesen is, de megszüntetni nem tudta őket. Híres zöld mészár szék volt például Berettyószentmártonban a falu Nyártó felől eső részén. Osváth Pál egyenesen a tolvajok mészárszékének mondta.50 Voltak aztán úgynevezett kurta kocsmák, gugyorik, vagy ahogy hivatalosan mondtak: „tilalmas csapszékek" is. 1779-ben például Berettyóújfaluban Szűcs Ferenc felett ítélkezett a magisztrátus, mert „tilalmas csapszékre járt"'.51
A község gazdasági és társadalmi fejlődésére és bizonyos központjellegére utal, hogy már 1718-ban orvos mestert fogadtak Eökrös János uram személyében.52 Minden valószínűség szerint „sebészről", azaz chirurgusról van szó, nem pedig tényleges orvosról, azaz phisicusról.
Változás a XVIII. század elejétől kezdődően a békésebb időszak beköszöntésével következett be. Erőteljes fejlődésnek indult az ipar és a kereskedelem, bár Berettyóújfalura nézve továbbra is érvényben maradtak K. Nagy Sándor szavai, hogy tudniillik „Berettyóújfalu lakosai földművelők — van köztük több iparos is".53 A változást az árutermelésre való lassú áttérés, vele kapcsolatosan a belső piacok kialakulása és megerősödése okozta.54 Ez a folyamat nagyon összetett gazdasági és társadalmi helyzet közt alakult ki és erősödött fel.
Sajátos fejlődése, valamint a hagyományokra is hivatkozva azonban nem vált az általános jobbágytelepülések, falvak egyikévé, hanem mezővárosi fejlődés bontakozott ki benne. A gabonatermesztés konjunktúrája előrevetette a víziviiág felszámolását, a földművelés kiterjesztését. Tehát nagyarányú mezőgazdasági fejlődés volt kibontakozóban. Ugyanakkor azonban az általános átalakulás önmagában is igényelte az ipar fejlődését, de a mezőgazdaság erőteljes kibontakozása is megkövetelte. Tehát mind a mezőgazdaságban, mind az iparban, sőt a kereskedelemben is nagy átalakulás, változás volt várható.
Részben az uradalmi építkezésekhez, részben pedig az átalakuló házépítésekhez szükséges téglát a múlt század derekán a Derecske és Újfalu között létesített uradalmi téglaégető termelte. A berettyóújfaluiak robotban szállították innen a téglát.55 A változás jele az is, hogy a XVIII. századi néhány görög bolt56 mellé más boltok; a múlt század közepétől a kereskedelmet mindjobban átvevő zsidók boltjai sorakoztak.57 Ezek közül a legnevezetesebb volt Ferenc zsidó boltja, a volt református iskola egy részének a helyén. Mellette kapott helyet az immár nem uradalmi kocsma, hanem Berettyóújfalu első vendéglője, a Szabó Bálint-féle kocsma.58
Ez a kocsma már „rangos" hely volt. A korábbi uradalmi kocsmával szemben polgári vendéglő. Ez kifejezésre jutott abban is, hogy a parasztok kiszorultak belőle. A társadalom rétegződésére is jó példa, hogy a parasztok, pásztorok a régi kocsmába jártak. A Kőpince nevű híres öreg kocsma megmaradt paraszti vendéglátóhelynek. Sőt, egyenesen a juhászok kedvenc tartózkodási helye volt. Hosszan elnyúló fakorlát állt előtte a kikötött szamarak részére.59 A társadalmi fejlődést jelzi, hogy a szokványos szatócs boltok mellé, 1888-ban, Zádor Márton divatáru-kereskedést nyitott.60 Vas Jenő pedig 1868-ban gyógyszertárat létesített. Csak a társadalmi változás, differenciálódás szemléltetésére említjük meg, hogy Vas Jenő volt a Berettyóújfalui Úri Kaszinó egyik alapítója, egyben könyvtárosa.61
A gabonatermesztés fokozása, a folyamszabályozás és ármentesítés, ami megváltoztatta tájunk képét, kikényszerítette a malmok átalakulását, fejlődését is. A vízimalmok kora lejárt, gyorsan ismertté váltak más malomfajták is. Berettyóújfalun a szélmalmok kevésbé terjedtek el, inkább a szárazmalmok voltak jelentősek. Az egyik első szárazmalom a Pap Tamás malma volt, a múlt század 60-as éveiben.62 A nyolcvanas években Berettyóújfaluban már 11 szárazmalom, 2 szélmalom és egy gőzmalom működött.63 A további fejlődés szem pontjából a gőzmalom, Nyíry István „nagymalma" a leglényegesebb. A századfordulóra már villanyerőre rendezkedett be és a környék legnagyobb malmává fejlődött.64 A fejlődést elősegítette az is, hogy körülötte több magtár, gabonatárház épült, jelezve, hogy Berettyóújfalu piacai, hetivásárai és vásárai a mezőgazdasági termények, a gabona összegyűjtő, felvásárlási helyeivé váltak. Érdekes ebből a szempontból Feldmann Jenő 1888-ban alapított terménykereskedését figyelemmel kísérni. 1908-ban már tűzifa és mészkereskedő is. 1918-ban terményüzletet is nyitott és 1927—28-ban vezette az Angol—Magyar Bank helyi fiókjának terményosztályát .65
A megkésett tőkefelhalmozással együtt járt munkamegosztás legnagyobb fejlődést a kézművesség területén eredményezett. A régi, hagyományos kézműves tevékenység vagy megszűnt, vagy ipari foglalatossággá alakult. Berettyóújfaluban több csizmadia, kovács, kerékgyártó, szabó és más műhely, virágzó kisipar alakult ki. A kisipar mellett háziiparként továbbéltek a régi kézművesség egyes ágai: kosárkötés, szövés, gazdasági eszköz készítés.66 Ehhez az átalakuláshoz tőke kellett és korszerű pénzgazdálkodás, ahogy erre monográfiánk egy másik tanulmánya részletesebben is kitér. A hitelhiányon igyekezett segíteni a Berettyóújfaluban 1870-ben alakult Sárréti Takarékpénztáregylet ,67 majd a tizenöt évvel később létesült megyei érdekeltségű Biharmegyei Fakereskedelmi és Gazdasági Részvénytársaság , 68 1887-ben létesült a Sárréti Népbank.69 Ez is kivette részét a berettyóújfalui gazdálkodás, ipar- és kereskedelemfejlesztésből.
A kisipar erőteljes fejlődése megkívánta a korszerű érdekvédelmet, a szakszerű utánpótlás-nevelést, a szakmai fejlődés szervezett biztosítását. Berettyóújfaluban a céhek felbomlása nem jelentett különösebb gondot, mert nem voltak céhek. A céhek helyébe alakult ipartársulatokból sem lett itt semmi. Az 1885-ben Nagyváradon létrehozott Ipartestület, amely menházat, iparoskört, önképzőegyletet, betegsegélyző pénztárt és hitelszövetkezetet működtetett, mutatott irányt és adott lökést a berettyóújfalui iparosoknak a szervezkedésre.70 1892-ben megalakult a Berettyóújfalusi Ipartestület, ami 1938-ban Járási Ipartestületté fejlődött.71 Pataky József asztalos mester volt az alapítója és első elnöke. Az ipartestület jótékony hatást fejtett ki. A műhelyek megerősödtek, közülük több, néhány segéddel dolgozó, valóságos kisüzemmé fejlődött. A szakmai színvonal is állandóan emelkedett, az ipartestület jó munkát végző tanonciskolát létesített. Sokat foglalkozott érdekvédelmi kérdésekkel, állandó pereskedést folytatott az iparosok tekintélyének megóvása érdekében, erélyesen lépett fel a kontárok ellen. Hasonló átalakulás volt tapasztalható a kereskedelem terén is. Egyrészt a sok kis bolt, vegyeskereskedés, falusi szatócs üzlet némelyike megerősödött, szakosodott és több alkalmazottat foglalkoztató valóságos üzletházzá fejlődött. Másrészt a kereskedelem a hagyományokra épülten a gabona-, a gyapjúbegyűjtés és -tárolás irányába fejlődött, illetve fa- és építőanyag-elosztó hellyé nőtte ki magát.
Ennek a fejlődési szakasznak legnagyobb jelentőségű változása a vasút megépülése volt. A Püspökladány—Nagyvárad vasútvonal 1858-ban készült el. Bekapcsolta Berettyó újfalut a távolsági kereskedelem vérkeringésébe és erőteljes fejlődésnek indította a települést. Nagyon szerencsés volt, hogy a vasútállomás az ősi átkelőhely közelében, az átkelőhely szomszédságában korábban kialakult üzemi körzet (malom, raktárak stb.) mellett létesült.72 Az 1894-ben megnyílt Debrecen—Sáránd—Nagyléta—Székelyhíd, illetve később a Debrecen—Derecske—Nagyvárad vasútvonal nem érintette Berettyóújfalut. Az új vasútvonal nem tudta Derecskét kiszakítani Berettyóújfalu vonzáskörzetéből, illetőleg inkább helyi jelentőséget adott neki. Derecske azon túl, hogy erőteljesebben Debrecenhez kapcsolódott, megmaradt Berettyóújfalu vonzásában is.
Kiemelkedő eseménye volt még ennek a fejlődési szakasznak a hatását Berettyóújfaluban is éreztető, 1898-ban Nagyváradon alakult Nagyváradi és Bihar megyei Kiskereskedők Társulata működése.73 Már századunkra esik a további fejlődés szempontjából inkább számításba jöhető három intézmény létrehozása. 1907-ben a berettyóújfalui csizmadiák, cipészek egy része, akik legkevésbé bírták a versenyt és a legnagyobb tőkehiánnyal küzdöttek, megalakították a Berettyóújfalui Cipőtermelő Szövetkezetet, ami 1936-ban újjászervezve Berettyóújfalui Lábbelitermelő Szövetkezet néven működött tovább.74 A másik intézmény a Berettyóújfalui Hitelszövetkezet volt. 1911-ben alakult 432 taggal.75 Gyors fejlődéssel valósággal nagyüzemmé küzdötte fel magát. 1930-ban nagy gabonaraktárt is épített.76 A harmadik említésre méltó intézmény az 1912-ben alakult Hangya Szövetkezet volt.77 Mind három intézmény tevékenysége szorosan kapcsolódott a termelőmunkához, a termékek cseréjéhez és a szövetkezeti formához. Nagyjából az első világháborúig tart ez a fajta fejlődés, amire végeredményében az a jellemző, hogy új viszonyok között, fejlődő gazdasági és társadalmi körülmények mellett is megmaradt a mezővárosi fejlődés kereteiben.
Mindannak, amit eddig az ipar, a közlekedés, a kereskedelem fejlődéséről elmondtunk, összefoglalója a berettyóújfalui árucsere. Mind a kézművesség, mind a kereskedelem, a közlekedés a helyi árucsere igényeinek megfelelően alakult.
Az a tény, hogy Berettyószentmárton már a XV. században vásártartási joggal rendelkezett, azt bizonyítja, hogy területünk jelentőségét az árucsere szempontjából korán felismerték. 1481-ben Mátyás király adott a népes községnek vásárjogot, amivel Berettyószentmárton mezővárosi fejlődésének vetette meg az alapját.78 A berettyószentmártoni vásár szoros kapcsolatban állt a helység átkelőhely, illetőleg vámhely voltával.79
A berettyószentmártoni vásár idővel lehanyatlott. Helyébe a berettyóújfalui vásár lépett. Gyorsan fejlődött ki és több sajátsággal bírt. Már Osváth Pál „jelentékenynek" mondta őket.80 Később pedig Berettyóújfalu legjelentősebb, a további fejlődést leginkább befolyásoló intézményévé fejlődött. Tardy György méltán írta, hogy „Berettyóújfalu vásárai nagyon híresek lettek az egész országban, egy-egy nagyvásár alkalmával a vásárra ideutazott kereskedők nagy részét Budapest adja. Híresek az állatvásárai, nagyon sok idegen kereskedő állítja, hogy Berettyóújfalu község nagyvására vetekedik a debreceni híres nagyvásárral. De nemcsak a nagyállat-vására (számos állatra nézve) híres, hanem a baromfi- (tyúk, liba, kacsa, pulyka, gyöngytyúk) vására is, idegen teherautók viszik úgy a baromfiakat, mint többezer összevásárolt tojást is a városokba".81 Tardy következetesen nagyvásárról, azaz országos vásárról beszélt, holott a berettyóújfalui vásárok érdekessége éppen az, hogy kezdetben nem országos, hanem hetivásárok voltak. Jól látta ezt egy másik helyi író, Kiss Sándor, amikor azt írta, hogy „Berettyóújfaluban hetenként kétszer van vásár: hétfőn és csütörtökön. A csütörtöki hetivásáron a vidéki szekerek hosszú sora igyekszik minden irányból Berettyóújfalu felé. Nagyvásárt évenként négyszer tartanak Berettyóújfaluban a Laktanya melletti vásártéren. Bár a nagyvásárok jelentősége általában csökkent, Berettyóújfalu nagy vásárai még mindig igen forgalmasak. Az országos vásárok időpontja a következő: február első csütörtöké, április 24, augusztus 15, és az október 9-ét megelőző hét csütörtöké".82 Nyugodtan állíthatjuk K. Nagy Sándorral, hogy „a Sárrét fővárosa: Berettyó-Ujfalu" és, hogy vásárai tették azzá.83
A berettyóújfalui vásár ismertetésénél vissza kell mennünk Fényes Elekhez, aki 1851-ben még azt írta róla, hogy „országos vására nincs, de hetivásárt minden csütörtökön tart".84 Ezek a hetivásárok azonban már akkor is, a mindennapos kis piacok mellett, a valóságos nagyvásárok képét mutatták, és szerepét töltötték be. Ezeknek a múlt század közepi heti vásároknak a helye a város közepe, a városháza előtt kiszélesedő főutca, azaz a Piac utca volt, már a XVIII. században.85 A piacoknak, hetivásároknak Berettyóújfalu életében be töltött fontos szerepére mi sem utal jobban, minthogy a város főutcáját, akárcsak Debrecenben, Piac utcának nevezték el.86 A Piac utca térré szélesülő része vált a város központjává. K. Nagy Sándor még azt írta, hogy „a piac végén áll szabadon a nagy, emeletes város háza".87 Nem sokáig állt egyedül, mert rövid idő alatt beépült a környéke, és bolt bolt hátán szorongott. Itt a Piac utca végének mindkét oldalán alakult ki az üzletnegyed. Az úgynevezett „kisvárosi üzletnegyed" kialakulása a piacok-vásárok települési jelentőségének legjobb bizonyítéka.88
A berettyóújfalui hetivásárok a múlt század derekán főleg állatvásárok voltak, nagy volt a gyapjúfelhozatal is. Egy, ezekre a régi, még országos vásár nélküli állapotokra is vissza emlékező leírás jellemzően azt mondta, hogy Berettyóújfalu „évenkénti 48 heti vásárai rendkívül népesek és nagy környék lakosságát vonzzák".89 Valóban nagy vonzásterülete volt Berettyóújfalunak, bár főleg a szomszédos falvakra szorítkozott. Itt vásározott Berettyószentmárton, Bakonszeg, Zsáka, Fúrta, Darvas, Csökmő, Vekerd, Komádi, Magyarhomorog, Körösszakái, Körösszegapáti, Berekböszörmény, Mezőpeterd, Váncsod, Bojt, Szentpéterszeg, Biharnagybajom, Földes, Sáp, Hencida, Gáborján, Nagyrábé, Bihartorda, Dancs-háza, Esztár, Tépe, Hajdúbagos, Sáránd, Konyár, Báránd.90 A vetélytársként száma jövő helységek, mint például Püspökladány, Szeghalom, elég távol estek ahhoz, hogy veszélyeztethessék Berettyóújfalu vonzáskörzetét, árucsere-fejlődését. Derecske sem volt veszélyes. Egyrészt, mert Debrecen vonzáskörzetébe tartozott és amennyiben saját vonzáskörzetről lehetett szó, meg kellett elégednie Hosszúpályival, Monostorpályival, Nagylétával, Vértessel, ha azok egyáltalán Derecskére mentek piacozni-vásározni, ha már „megindultak" és megálltak Debrecenig. Osváth Pál meg is jegyezte, amikor Derecske iparáról azt írta, hogy „jótékony hatással volna (rá) a hétfői hetivásárja, de a vásár Berettyóújfalu, kivált pedig Debrecen miatt eléggé ki nem nőhette magát".91
A berettyóújfalui csütörtöki hetivásár igen jó napra esett. Alkalmazkodott a debreceni keddi és szombati, a derecskéi hétfői, a biharkeresztesi szerdai, a nagyváradi keddi és pénteki, a szeghalmi szerdai hetivásárokhoz. így volt lehetséges, hogy a vonzáskörzet minden helységéből könnyen, más hetivásárokkal való ütközés nélkül tudtak járni a berettyóújfaluira. A két hetivásár közül a hétfői helyi jelentőségű volt és alig emelkedett ki valamelyest a mindennapi, élelmiszert, tejet, tojást, húst, zöldségféléket, gyümölcsöt kínáló piacoktól, még ha néhány helyi iparos, kötélverő, csizmadia, szabó „kipakolt" is. A hétfői hetivásáron a vásárlás nem volt felvásárlás, összegyűjtő jellegű, hanem a helyi, mindennapi szükségleteket fedezte. Ellentétben a csütörtöki hetivásárral, amely mindinkább fejlődött, egyre nőtt a forgalom. Jelentőségét nem a helybeliek, hanem a vonzáskörzetből jött árusok és az ország távoli részeiből érkezett kis- és nagykereskedők adták. A kereskedők a berettyóújfalui csütörtöki hetivásárokon összevásárolták a legkülönfélébb árukat és amíg vonat nem volt, 'szekéren, mikor pedig a vasút megépült, vonattal szállították el az árut a távoli városokba, ipartelepekre. Gyakran Budapestre, sokszor Miskolcra, Temesvárra, Aradra, sőt, az első világháború előtt Bécsbe, Zágrábba, Grazba, Brünnbe is.
A berettyóújfalui csütörtöki hetivásárok elsőrenden állatvásárok voltak. Sok lovat, még több szarvasmarhát, tömérdek disznót, juhot hajtottak fel rájuk. Jelentőségüket az is bizonyítja, hogy rendszeresen megjelentek rajtuk az Alföld-szerte ismert szalontai és körös szegapáti marhakereskedők. 92 Nem különben a túrkevei lókupecek.93 A cigány lócsiszárok sem maradhattak el.94 Különösen a vasút megépülte után virágzott fel a baromfivásár. Nagy számú tyúkot, libát, kacsát adtak el. Külön figyelmet érdemel, hogy sok hízott, azaz tömött kacsát, libát is árultak. Ezeket csak gyors szállítás mellett lehetett árusítani, mert a hosszú utaztatás megtörte volna őket. Az állatvásárhoz tartozóan mindig jelentős volt a gyapjúfelhozatal is. A nagy mennyiségben összevásárolt gyapjút leginkább csehországi gyárakba szállították. Hasonlóan fontos volt a bőr és a tollvásár is. Az állatvásárokhoz csatlakozóan egy sajátos foglalkozás alakult ki Berettyóújfaluban, de különösen Berettyószentmártonban: a hajcsárság.95 A hajcsárság a vasút megépüléséig virágzott. Utána gyorsan hanyatlani kezdett.
A csütörtöki hetivásárokon sok termény is gazdát cserélt. A búza, rozs, őszi és tavaszi árpa, a csöves és morzsolt kukorica, a zab, a köles, valamint a sok bab, borsó, lencse esetében is érvényesült a hetivásárok lényege: a különböző áruk összegyűjtése és nagy mennyiségben való elszállítása, a felvásárlás. A legtöbb terményt Budapest, Miskolc, Pozsony, Temesvár, Győr, Arad, Szabadka tárházaiba, malmaiba vitték. Főleg a termény vásárok hoz kötődve fejlődött ki Berettyóújfaluban a fuvarosság. Valóságos fuvaros dinasztiák alakultak ki. Jelentőségükből keveset veszítettek a vasút megépülésével, mert a környék sok települése vasút nélkül maradt.
Az állat- és terményvásáron kívül a csütörtöki hetivásárokon nagy szerep jutott a berettyóújfalui kézműveseknek, iparosoknak és kereskedőknek is. Az állatait, terményét el adni Berettyóújfaluba jött környékbeliek itt vették meg a szükséges iparcikkeket: a ruhát, csizmát, a cipőt, a bundát; bekecset, kalapot; az edényféléket: cserépedényt, porcelán- és üvegholmit, vasfazekat, bádogot; szitát, mozsarat, lámpát, de még bútort is: komódot, almáriumot, sifont, kanapét, ágyakat, lócát, ládát, hárságyat, tükröt, székeket; mindenféle eszközöket, szerszámokat: hordókat, dézsákat, ásót, villát, lapátot, kapát, targoncát, jármot, létrát, szekeret, kosarakat, kasokat, szakajtókat, kaskákat, garabolyt, lószerszámot, nyírfaseprőt, boronát és ki tudja, hogy még mi mindent nem. Természetesen a berettyóújfalui kézműveseken-iparosokon kívül máshonnan jött, főleg környékbeli iparosok is kipakoltak. Állandóan, de főleg az Ipartestület megalakulása után a helybeli iparosok meg akarták nehezíteni a vidékiek árusítását. Szívósan küzdöttek a kontárok ellen. De számot tevő eredmény nélkül.
Ha a Berettyóújfaluban vásározók illetőségi helye szerint tartunk szemlét, igen érdekes képet kapunk. Székelyhídról a késő őszi, tél eleji vásárokon bort árultak, meg hordókat, dézsákat hoztak.96 Érmihályfalváról szűcsök jöttek leginkább és bekecset, ködmönt, kis-bundát, kucsmát, kesztyűt árultak. 97 Tépéről az asszonyok szüretelő vagy borzsákokat hoz tak.98 A berekböszörményiek cirokseprűt és paprikát árultak.99 Az esztáriak lencsével jelentkeztek.100 Szentandrásról néha — mert egyébként Váradon vásároztak — vesszőkosarat és sok szárnyast hoztak.101 Komádiból pedig halat, rákot, gyékénymíveket, amikor útba ejtették Berettyóújfalut, Debrecenbe menet.102 A bojtiak kasaikkal, gyékényponyváikkal, kosaraikkal tűntek ki.103 A hajdúbagosiak a tépeiekhez hasonlóan szüretelő zsákokat és sok baromfit vittek a berettyóújfalui hetivásárokba.104
A csütörtöki hetivásárokra néhány helybeli bolt is kipakolt, mint ahogy sátrat állított néhány kocsma is. Csütörtöki napokon a boltoknak, kocsmáknak is nagy forgalma volt. Általánosan elterjedt, hogy ilyenkor a boltosok bizonyos áruikat kirakták a boltajtó elé, vagy ha olyan természetű volt az áru, felakasztották a boltajtóra. így csináltak reklámot, hívták fel a figyelmet az árujukra. Már Osváth Pál panaszolta, hogy Berettyóújfalun belül 15, kívül pedig 2 csapszék van.105 Ezek csütörtöki napon mind megteltek, még kevés is volt a hely.106 A Piac utcából nyíló mellékutcák is telis-tele voltak szekerekkel, fel- és lepakoló vásárosokkal.
A múlt század nyolcvanas éveire oly nagymértékben megnőtt a berettyóújfalui vásár és olyan nagy ütemben haladt előre a településrendezés is, hogy külön kellett választani a piacot a vásártól és mindkettőt ki kellett helyezni a település központjából. Erre Osváth Pál 1875-ben javaslatot is tett. B. Újfalu és vásárja címmel a Biharmegyei Községi Értesítőben azt írta, hogy a berettyóújfalui vásár „távoli vidékekről látogatott, iparcikkekkel is ellátott és sokszor a gabonafélék, de kivált állatok kiállításában a n. váradival is vetekedő. Előnyei: Nagyvárad és Debrecen között terül el, a tiszai vaspálya mellett. Van itt orvos és gyógyszer tár. Hátránya: Roppant sár, mely miatt a vásárra hozott állatok ki sem állíthatók, ha mégis, meg nem közelíthetők. Szűk utcákon van elhelyezve. Nincsen rendes fogadó, bár ezen újabban az új városháza segített. Javaslat: „Az Állatvásárt ki kell vinni a város szélére."107 Ez 1909-ben meg is történt. Ekkor alakították ki Berettyóújfalu majd a mai napig fennálló piaci, vásári rendjét, elhelyezését. Az állatvásárokat, mind a heti-, mind az országos vásárok alkalmával kirakták a község belsejéből és a település szélén, a Püspökladány—nagyváradi országúira menő, térré szélesülő utca végén és környékén helyezték el.
Az úgynevezett kirakodó vásárt pedig meghagyták a Piac utcán, de rendezték. Az elhelyezés rendjét a Sárrét c. lapban két részben közzé is tették.108 A vásári rend azt mutatja, hogy az ekkorra már ki alakult kereskedelmi, ipari központot, a boltnegyedet nem lehetett odahagyni. A jövőben az üzletek még szerves részeivé váltak a piacoknak, vásároknak, ha egyre kevesebben pakoltak is ki árusítani. A boltokból árultak inkább, a piaccal, vásárral úgy teremtették meg és tartották fenn a kapcsolatot, hogy piaci- és vásárnapokon áruikat kirakták boltjaik elé „mutatóba". Mindinkább elterjedt a bolt előtt való „standállítás" és a bolt forgalmának ilyenképpen való fokozása. Ugyanez a folyamat ment végbe az iparosokkal is. Egyre fokozódott a „műhelyből" való árusítás. Nem mentek ki a piacra vagy vásárra, hanem készítményeiket kirakták műhelyeik elé és odavárták a vevőket. Ez a folyamat könnyű volt azoknak az iparosoknak, akik a piac-vásártéren laktak, akiknek ott volt a műhelye. De leheletlen volt azok számára, akik félreeső helyeken laktak, ott volt a műhelyük. Az ilyenek hiába rakták volna ki termékeiket a kapu elé, nem sokan látták volna és nem kereste volna fel őket senki.
Az ilyen távol lakó iparosok ezért arra törekedtek, hogy házat, műhelyt szerezzenek a piac-vásártéren. Ha ez nem sikerült, akkor tovább jártak a piacokra-vásárokra sátraikkal és ott igyekeztek maguknak kedvező helyet biztosítani. A legjobb hely az volt, ami mögött vagy közvetlen szomszédságában az azonos szakma műhelye és egyben elárusítóhelye állt. Az volt az igazi konkurrencia! — emlegetik a még élő idős mesterek. A vásározó, tehát a piacon-vásáron kirakodó iparos igyekezett elhódítani a vevőket a piactéren házzal, műhellyel rendelkező mestertől. Ennek legáltalánosabb módja az volt, hogy valamivel olcsóbban adta áruját, mint a műhelyből áruló. A műhelyből áruló iparosok pedig azzal vágtak vissza, hogy a vásározók áruinak minőségét ócsárolták. Hovatovább elterjesztették a lenéző, sajnálkozó „vásári" jelzőt (vásári szabó, vásári csizmadia stb.). Ennek a lekicsinylő jelzőnek az elterjedése nemcsak Berettyóújfaluban, hanem országosan is a vásárok jelentőségének csökkenését, illetve a bolti árusítás, a kereskedelem előretörését, fejlődését mutatta. Már az 1909. évi vásári rend is azt mutatja, hogy a piacon-vásáron leginkább a tőke, az alkalmas műhely nélküli, szegény mesterek rakodtak ki a sok és változatos háziiparszerűen készített áru mellett.
A piacnak a Piac utca egyik beszögellését jelölték ki, a vásárt pedig kirakták a város szélére, a kaszárnya mellé. A szétválasztásnak és kitelepítésnek a város központjában, az egy kori piactéren maradt boltok, kereskedések örültek, mert ezáltal forgalmukat növelték és mert az egész árucserét a kereskedelem irányába fejlesztették. Viszont nem örültek neki az iparosok, mert ezentúl messzire kellett hordaniuk. Nem is járt aztán mindegyik a vásárokra, hanem „műhelyből" árult. A műhelyből áruló iparosok vásárnapokon egy-két darabot a készítményeikből kiraktak a műhely elé, hadd lássák a vásározók, hogy mit lehet ott kapni.
Azok az iparosok mentek ezután csak a vásárokra, akik rászorultak, akik kevés tőkével rendelkeztek és szükséges volt számukra, hogy készítményeiket mielőbb eladják. Pedig Berettyóújfalu pártolta a vásárokat. Igyekezett minél kedvezőbb körülmények közé juttatni. Ez érdeke is volt a városnak, mert a vásárvámból jelentős jövedelme volt. A vásári jövedelem fokozását szolgálta a hatósági hirdetés, a publikáció is, vasárnaponként a templom előtt. A publikációk többsége eladó állatot, terményt, esetleg felszerelést hirdetett sokszor a hetivásárral kapcsolatban.109
A berettyóújfalui árucserének a kereskedelem irányába való átalakulását az is elősegítette, hogy a város 1868-ban négy országos vásár tartására kapott jogot.110 Ez azt jelentette, hogy a korábbi országos vásárszámba is elmenő csütörtöki hetivásárok jelentősége csökkent, forgalmuk alábbhagyott. Az évi négy nagyvásárban összegeződött a régi csütörtöki hetivásárok nagy forgalma, árugyűjtő, felvásárló szerepe. Ez az átalakulás csak fellendítette a korábbról is virágzónak ismert kisipart és kereskedelmet és végső soron Berettyóújfalut jelentős ipari és különösen kereskedelmi központtá tette. 111
Egymás után alakultak az új műhelyek, nyíltak a boltok, kereskedések. Egyikük-másikuk — ahogy hirdették is magukat — valóságos „fővárosi üzlet" volt „minden igényt ki elégítő raktárral". Kozma Ferenc 1889-ben alapított géplakatos műhelye — cséplőgépével bércséplést is végzett — már az új idők szelét hozta.112 1898-ban pedig Kenyeres Mihály ács- és kőműves mester valóságos üzemet alapított. 113 Hercz Farkas viszont 1900-ban nagy szabású hentes és mészáros céget létesített. A fejlődésre és a változás irányára jellemzően a hentes és mészáros üzlet hamarosan önálló hizlaldával bővült. 114 Stark Hermann is gyorsan nagykereskedéssé fejlesztette 1903-ban nyitott fűszer- és gyarmatáru kereskedését. 115 Fried Mór pedig az 1904-ben alapított kefekötő műhelyének Budapesten nyitott boltot.116 Varga Imre 1910-ben megindított „fényképészete" ugyancsak a változást, a városi igények megjelenését jelezte.117 Jellemző az is, hogy Tóth János 1911-ben létesített nagyszabású, raktárra dolgozó asztalos műhelyét „géperőre berendezett" üzemnek hirdette.118
Braun József, valamint Adolf és fiai pedig 1912-ben, valóságos részvénytársaságot alapítottak, termény- és gyapjúkereskedést nyitottak, amihez kamillaszárító és terménydaráló is járult.119 A luxus iparok, a városi igények megjelenésének, a felvázolt átalakulásnak jelzője az is, hogy Kery Jenő 1913-ban könyvkötő műhelyt nyitott, ahol könyvárusítás is folyt. De még jelentősebb, hogy vállalkozása 1919-ben nyomdával is bővült.120 A régi csapszékek, kocsmák eltűnését, a vendéglátóipar megjelenését jelezte Vadász Gyula 1917-ben megnyitott „Úri" vendéglője is.121 Az átalakulást nem tudta megakadályozni, még csak visszavetni sem az első világ háború. Faragó Zoltán éppen 1918-ban alapította sokoldalú fakereskedését, amely építő anyaggal kereskedett és cipészkérget is készített.122 Két évvel később, 1920-ban alapították a Schafer Testvérek nagyszabású terménykereskedésüket; külföldre is rendszeresen szállítottak. Ugyancsak 1920-ban nyitotta meg Veress István fűszer- és vegyeskereskedését, ami valóságos üzletház volt.123
Ehhez a nagyszabású ipari és kereskedelmi átalakuláshoz, fellendüléshez csatlakozott a berettyóújfalui hitel-pénzügy fejlődése is. A Hitelszövetkezet egyre növelte taglétszámát.124 A Sárréti Népbank 1916-ban beolvadt a Nagyváradi Egyesült Bank Rt.-be, 1919-ben pedig az Angol—Magyar Bank támogatásával Egyesült Bank néven önálló pénzintézetként működött — hogy csak a jellemzőbb változásokat említsük. 125
Az első világháború utáni fejlődés, amely már a gyáripar, a nagykereskedelem, a vasúttal, teherautóval végzett ipari jellegű közlekedés időszaka, nem tartozik tárgyunk körébe. Mindössze azt állapítjuk meg, hogy Nagyvárad Romániához való kerülése, Berettyóújfalunak megyeszékhellyé válása kedvezett Berettyóújfalu ipari, kereskedelmi és közlekedési fejlődésének. Árucsere vonatkozásban azt mondhatjuk el, hogy megnőtt a mindennapi piacok jelentősége. Kimondott városi élelmiszerpiacokká alakultak és a helyi, nem termelő rétegek ellátását szolgálták.126 A hetivásárok jelentősége csökkent. Megszűnt áruösszegyűjtő-felvásárlójellege. A kisgazdaságok egymás közti közvetlen árucseréjére zsugorodott. Különösen sokat veszített régi nagyságából a terményvásár. A nagymúltú hetivásárok jelentőségének csökkenésébe az is belejátszott, hogy a századfordulón sok, korábban hetivásárral, vásárral nem rendelkező környékbeli település vásártartási engedélyt kapott. A régi, nagy jelentőségű csütörtöki hetivásárok szerepét a négy országos, vagy nagyvásár vette át. Ezek az 1940-es évekig még fejlődtek is. Főleg állatvásárok voltak és rajtuk a felvásárlás, áruösszegyűjtés nagymértékben érvényesült.
JEGYZETEK
IRODALOM
Balogh István, 1965. A paraszti gazdálkodás és technika. = A parasztság Magyarországon a kapitalizmus korában 1848—1914. I. (Szerk. Szabó István) Budapest. 349—428.
Borovszky Samu szerk., 1901. Bihar vármegye és Nagyvárad. (Magyarország Vármegyéi és Városai) Budapest.
Dankó Imre, 1962. A Bihar megyei hidak vámja (1829). NK VII. évf. 1. Budapest. 230—232.
Dankó Imre, 1970. Berettyóújfalu hídvámja 1806-ban. Múzeumi Kurír 29. 29—30.
Dankó Imre, 1971. Egy százéves túrkevei vásárhirdetés. = Emlékkönyv a Túrkevei Múzeum fenn állásának 20. évfordulójára. (Szerk. Dankó Imre) Túrkeve. 39—41.
Dankó Imre, 1974. A vásárkutatás néprajzi jelentősége. DMÉ 1973. (Szerk. Dankó Imre) Debrecen. 281—304.
Dankó Imre, 1975. Bagos mezőváros polgárainak életmódja az árucsere megvilágításában. = Bagosi Krónika. (Szerk. Dankó Imre) Hajdúbagos. 90—101.
Dankó Imre, 1976a. Tiszántúli vásárok-piacok. = Vásártörténet—hídivásár. (Szerk. Szőllősi Gyula) Debrecen. 15—95.
Dankó Imre, 1976b. A berettyóújfaiui „malombeli törvény". Múzeumi Kurír 21. 13—14.
Dankó Imre, 1979. A Berettyó-völgy középkori települési —, közlekedési- és árucsereviszonyai. HBmLÉ VI. 5—18.
Erdős Kamill, 1959. A Békés megyei cigányok. (A Gyulai Erkel Ferenc Múzeum Kiadványai 3—4) Gyula.
Fényes Elek, 1851. Magyarország geographiai szótára. I—IV. Pest.
Gallacz János szerk., 1896. Monográfia a Körös—Berettyó-völgyármentesítéséről és ezen völgyben alakult vízrendező társulatokról. I — II. Nagyvárad.
Iványi Béla, 1905. Bihar- és Bars-vármegyék vámhelyei a középkorban. Magyar Gazdaságtörténelmi Szemle XII. évfolyam 81—104., 112—127.
Jakó Zsigmond, 1940. Bihar megye a török pusztítás előtt. (Település- és Népiségtörténeti Értekezések 5) Budapest.
Kertész János, 1938. Berettyóújfalu, a vármegye új székhelye. = Bihar-vármegye. (Szerk. Nadányi Zoltán) Budapest. 447—456.
Kiss Sándor, 1940. Berettyóújfalu és környéke. (Magyar Útikönyvek 2.) Budapest.
Kós Károly, 1972. Az árucsere néprajza. Népélet és néphagyomány. Bukarest. 9—51.
Kosa László, 1967. Az Alföld és a hegyvidék gazdasági kapcsolata. — Adatok a sarló—kasza eszköz váltáshoz. Ethn. LXXVIII. évf. 1. 22—40.
Major Jenő, 1954. A magyar falu a magyar tájban. Magyar Építőművészet 7—8. Budapest. 180—185.
Mendöl Tibor, 1941. Falu és város a magyar tájban. = Úr és paraszt a magyar élet egységében. (Szerk. Eckhardt Sándor) Budapest. 81—105.
Mendöl Tibor, 1949. Parasztság és táj. Néprajzi Tanulmányok I. Budapest. 20—27.
MendölTibox, 1963. Általános településföldrajz. Budapest.
Nadányi Zoltán, 1938. Bihar-vármegye községei. = Bihar-vármegye. (Szerk. Nadányi Zoltán) Buda pest. 468—519.
Nadányi Zoltán szerk., 1938. Bihar-vármegye. Budapest. II. Függelék: Személyi Adattár 1—167.
K. Nagy Sándor, 1884. Bihar-Ország. I — III. Nagyvárad.
K. Nagy Sándor, 1886. Biharvármegye földrajza. Nagyvárad.
Nemes István, 1938. Ipar, kereskedelem, hitelélet. = Bihar-vármegye. (Szerk. Nadányi Zoltán) Buda pest. 246—260.
Osváth Pál, 1875. Bihar vármegye sárréti járása leírása. Nagyvárad.
Szabó György, 1954. A falusi kovács a XV—XVI. században. Fólia Arch. VI. évf. 123—145.
Szabó István, 1969. A középkori magyar falu. Budapest.
Szendrey István, 1968. Egy alföldi uradalom a török hódoltság után. (Értekezések a Történeti Tudományok Köréből 43.) Budapest.
Székely György, 1961. Vidéki termelőágak és árukereskedelem a XV — XVI. században. Agrár történeti Szemle III. évf. 309—341.
Szűcs István, 1871. Debreczen város történelme. I — III. Debreczen.
Tartíy György, 1937. Berettyóújfalu keletkezése, története, fejlődése. Berettyóújfalu.
|
|
|