| |
A kezdetektől 1306-ig
Bicske történelmét olyan időkkel kell kezdeni, amelyekről írott emlékek nem maradtak fenn. Az újkőkor (i.e. V. évezred) egyik legfontosabb települését a Bicske-Galagonyáson tárták fel a múlt században. A leletek tanulsága szerint már kőbaltát, a talajműveléshez agancskapát, kőpengékből készült eszközöket, valamint agyagból formázott, kiégetett edényeket használtak az itt élők. Ennek az életmódváltásnak európai hírű lelőhelye a Bicske-Galagonyáson feltárt újkőkori telep és temető. A tárgyak egy mára már feledésbe merült hitvilág emlékei. A kultusz fontos részei még az idolok, amelyek emberalakot ábrázolnak. A vonaldíszes kerámia olyan művészi szobrocskái ezek a különleges tárgyak, melyek az égei-anatóliai és nyugat-európai újkőkori kultúrkörhöz kapcsolják a település lakóit. Az ásatások során kiderült, hogy a Galagonyáson, a dunántúli újkőkor minden fejlődési szakaszában volt település, volt élet. Bicske, mint névadó lelőhely európai hírű lett a szakemberek körében. Két népességet neveztek el róla. Az egyik a Bicskeemlékanyag, ami az újkőkor legkorábbi szakasza. A másik a Sopot-Bicske típus, ami az újkőkor vége. (A Sopot-Bicske azt jelenti, hogy hasonló leleteket találtak Horvátországban.) Valójában a Bicske-emlékanyagnak igazi párhuzama mindmáig nincs. („Kivéve" azt a 28 leletet, amit a szlovákok Bicske-Bina néven neveznek.)
 |
 |
| A Galagonyáson feltárt régészeti leletekből. |
A város középkori elődje a mai település közepén feküdt. A római katolikus plébániatemplom a tatárjárás után épült középkori templom helyén található. A templom és a temető egy részét feltárták. A legrégibb települések Bicske határában két területen határozhatók meg: a település keleti részén, a Szent László-víz völgyében és a város északnyugati határában, a Váli-víz völgyében. A tatárjárás előtt a falu helye, a Tóra-dűlő. A Szent László-vízi halastó nyugati oldalán lévő dombon feltárták a félkörös szentélyű, egyhajós románkori templom és temető maradványait. A Mány felé vezető út mellett római település nyomait ismerjük.
A Bykche-nemzetség Árpád-kori birtoklása I. István király idején bizonyítottan a Tápió-patak mellett lehetett, de a nemzetségnek Fejér megyében is volt szálláshelye, a Tápió melletti zsombékos. A téli szállást jól kiegészítette a Fejér megyei erdőségtől körülvett Bicske, a maga tölgyerdeivel, nyári legelőjével. Bicske (a középkorban Bykchew, Bykche, Bykcse, Biccse, Bitske, majd hangátvetéssel később Biczke és végül Bicske) helység a középkorban Pilis (Visegrád) megyében volt. Később Fejér megye területéhez került Pilis megye déli részeivel együtt.
Az államalapítás idején új gazdasági rend keletkezett. Ekkor szakadt ki a Fejér megyei Bicske a Tápió menti nagy családból, amely egyébként a fejedelmi törzs része volt. Az első birtokosok a Botond nemzetségből származnak, amelyek a Botond-fiakkal kapcsolatosak. Tagjai később vették fel a Bicskei nevet. Első adataink 1258-ból, majd 1274-ből származnak. 1291-ben Bicskei Gergely őrkanonok, 1295-ben székesfehérvári kisprépost, 1298-ban pedig esztergomi érsek lett. Gergely érsek - mint az ország főurai általában, belekeveredett az Árpád-házi királyok örökébe lépő trónkövetelők küzdelmeibe. Gergely érsek Anjou Károlyt támogatta, ezért az 1300-as évek elején elmenekült az országból, de testvérei idehaza maradtak, akiknek 1306-ban Károly Róbert vám- és adószedési jogot adományozott Bicskén. Egyébként Bicske falu az Árpád-házi uralkodók idején a mai Tóra-dűlőben volt, de még a XIII. sz. közepén lakói azt elhagyták, és a dűlőben mintegy 2 km-re kelet-nyugati irányban kezdett kiépülni az új település.
A kiegyezésig
Az új falun átvezetik azt a kereskedelmi utat, amely Budát köti össze az ország nyugati területeivel. Ezt az utat később királyi útnak nevezték, és ez hozta meg Bicske fejlődését. Közben a falu urai megszerzik maguknak a csabdi (és Szent László föld) birtokokat. 1373-ban arról van adatunk, hogy a bicskei földesúr nejének Budán háza és szőlőbirtoka van.
A Bicskey család mellé más birtokosok is kerültek, főleg házasság révén jutottak idegen férfiak birtokhoz. A nászajándékokról, leánynegyedek kiadásáról, zálogbirtoklásról több adatunk van. A birtokvizsgálatokról szóló oklevelekből tudjuk, hogy a régi falunak is volt temploma, papja. A XV. sz. eleji falu gazdaságáról több adattal rendelkezünk, Bicskey László a maga és Jakab, János, Péter, Pál fiai és István nevű édestestvére nevében részét a hozzátartozó vámmal együtt 1418-ban a visszaváltásig elzálogosította egy székesfehérvári polgárnak. A következő években Zsigmond király Szerdahely várát és annak fenntartására szolgáló birtokokat adta Bicskey Lászlónak és fiainak. A család felveszi a Szerdahelyi nevet, akik Ulászló király idejében gyökeresednek meg Szerdahelyen, Bicskén pedig az ország első családjának számító Rozgonyiak lesznek az urak.
A történelmi események miatt az ország két pártra szakad. Az egyik rész a török veszedelemre hivatkozva Jagelló Ulászló mellé áll. Az országirányító Rozgonyi család is megoszlik, idősebb Rozgonyi István feleségével Szentgyörgyi Cicellével és János fiával, a család mellett marad, viszont Rozgonyi Simon egri püspök és Rozgonyi János pozsonyi gróf harcol Ulászlóért. Ezért I. Ulászló 1443. június 10-én kelt adománylevelében Bicskey János fiainak: Benedeknek, Györgynek, Mihálynak, Istvánnak és Jánosnak pallosjogot ad. A hatalmi harcok folytán a Bicskeyek végleg elvesztik Bicskét, és Nyitraszerdahelyen folytatják életüket.
A XV. század közepétől a földesurak gyakran váltogatták egymást: a Rozgonyi család kihalt, a birtok leányágon (Rozgonyi Klára lévén Egerváry Lászlóra, majd ennek halála után a birtokosnő újbóli férjhezmenetele után, Kanizsay Györgyre szállt). A XVI. sz. első harmadában birtokos itt a Buzlay, a Zalay és a Pálffy család is.
A török a mohácsi vész után e vidéket is elpusztította, Bicskét is felégette. 1580-ban mindössze 16 család volt Bicskén. A települést 1591-ben a Poppel család kapta. A 15 éves háború idején elpusztult, de hamarosan újjáépült. 1608-ból ismerünk egy bicskei pecsétet: „Bickei falu Pöczétye 1608" felirattal. 1619-ben a Széchy és Batthyány család a birtokos. 1626-ban már református lelkész működött a faluban. 1642-ben végleg a Batthyányiaké, de a Zichyek bírták zálogképpen 1678-ig. Utána Király János soproni harmincados a zálogbirtokos Bicskén. Ismerjük a falu második pecsétjét is, amelynek évszáma: 1682. 1696-tól Kurtz János a zálogbirtokos 1713-ig. A hódoltság második felében (XVII. sz. második harmadától) Bicske viszonylag békésen élt, sőt lakói gazdaságilag gyarapodtak is.
A török elleni felszabadító háború alatt, különösen Buda ostromakor a falu ismét elpusztult, állataikat a katonaság igénybe vette. Újratelepítések során a földesurak kedvezményeket adtak a gazdáknak, többek között igásökröket. A Rákóczi felkelés alatt a bicskei gazdákat a labancok, de a kurucok is zsarolták. Népes lakossága van: 1711-ben 63 gazdát írtak össze. A lakosságot a hosszas háborús évek anyagilag kimerítették, de 1710-ben a pestisjárvány is szedte áldozatait. Ebben az évben 751 fő halt meg járványban, akik között mintegy 200 volt más helységbeli. Bicskére ugyanis a környékből (az éhezés miatt) több száz ember bevándorolt, hogy ott megélhetést találjon.
A bicskei uradalom 1713-tól házi kezelésbe került. Ez időtől fogva a Batthyány családdal közelebbi kapcsolatba került a település. A gazdálkodás belterjessé vált: tehenészetről, ménesről, ökörhízlalásról vallanak a források. A község 1768-ban katonai kvártélyházat, 1764-ben két kőhidat épített. 1768-ban Batthyány József a későbbi esztergomi érsek a kastélyt bővíti, melyet apja, Batthyány Lajos nádor épített. Ugyancsak az érsek építtette 1774-ben a katolikus templomot. Ezután a földesúri család idegenben élt. Tagjai nem tudtak magyarul, sőt Batthyány Kázmérról elterjedt az a hír, hogy angolul, olaszul, franciául beszélt, de németül és magyarul nem. Az uradalom 1828-ban szállt Batthyány Kázmérra, aki a polgárosultabb világ megteremtését életcélul tűzte ki. Ezt birtokán, Bicskén akarta megvalósítani: lelkes harcosa volt a jobbágyfelszabadításnak, a reformoknak. Bicske kultúrközpont lett Batthyány Kázmér földesúr idején. Nagy Károly matematikus, csillagász 1847-ben kezdte meg a csillagvizsgáló megépítését. Pártfogoltja a költő, Vörösmarty Mihály, kapcsolatot tartott Bajza Józseffel.
A település 1773-tól 1848-ig mezőváros. Bicske fejlődésének nevezetes napja 1848. október 6-a, amikor felállították az első és azóta is működő postahivatalt. A magyar hadügyminiszter felszólítja Fejér megyét, hogy a hadi levelezések gyorsítása és szállítása végett egy postahivatalt állítsanak fel a településen. Az 1848-as események alatt, amikor Kossuth Lajos 200.000 katonát kér a nemzettől, a szabadságharcosok élvonalában találjuk Batthyány Kázmért, Barsi (Neumann) József plébánost, akinek több forradalmi verse, cikke jelenik meg ebben az időben. Barsi József plébánost az osztrákok elfogták forradalmi magatartása miatt.
 |
| Batthyány Kázmér domborműve a kastély díszteremben |
 |
| Béke küldöttség Windisch-Gratznél a kastély "vörös szalonjában". |
A Batthyány-birtok 1837-49 között gróf Batthyány Kázmérnak, a reformkor, az 1848/49-es szabadságharc kiemelkedő személyiségének, Kossuth Lajos közvetlen munkatársának, a Szemere- kormány külügyminiszterének, a magyar tudomány és közművelődés bőkezű mecénásának, Bicske fejlődését meghatározó módon elősegítő, mintaszerű gazdálkodást folytató földesurának a tulajdona. Ő építtette a kastély különleges szépségű lépcsőházát. Batthyány Kázmér maga is a szabadságharc országos eseményeinek élén állt. A mezővároson a forradalom, de az osztrák császári katonaság is többször átvonult, főhadiszállást is rendeztek be a kastélyban (az osztrákok háromszor is). A szabadságharc alatt a kastély volt főhadiszállása Windisch-Gratz herceg osztrák főparancsnoknak, aki 1849. január 3-án a kastély „vörös szalonjában" fogadta - csupán magánszemélyekként - a magyar országgyűlés békeküldöttségét, a küldöttség vezetőjének, gróf Batthyány Lajos, volt miniszterelnöknek kivételével, akit nem engedett maga elé.
A szabadságharc után az emigrációban lévő gróf Batthyány Kázmért halálra ítélték, az ítéletet távollétében jelképesen végrehajtották, birtokát s a kastélyt elkobozták. 1860-ban gróf Batthyány Gusztáv - gróf Batthyány Kázmér bátyja - visszakapta, és 1863-ban eladta egy belga banknak, mely azután a birtokot több darabra parcellázta. 1877-ben megszűnt a járási székhely Bicskén, azt Válban szervezték meg.
egymást váltó tulajdonosai után 1912-ben került vétel útján gróf Károlyi Zsuzsanna, gróf Batthyány Gyuláné tulajdonába. Az 1920-as években gróf Batthyány Gyula festőművész és grafikus alakíttatta át jelenlegi formájára a kastély park felé néző, keleti homlokzatát. 1928-ban megvette a Népjóléti Minisztérium, s azzal adta át Budapest székesfővárosnak, hogy ott gyermekvédelmi intézményt létesítsen. Felújítás, korszerűsítés, belső átalakítás után 1929-ben kezdte meg működését a Horthy Miklósnéról elnevezett gyermekotthon. A II. világháború alatti harcok során a kastély súlyosan megsérült, kiégett, teljes berendezése, felszerelése elpusztult. 1948-49-ben a főváros újjáépítette. Még az építkezés alatt (1949. január 15-én) érkezett meg az első gyermekcsoport a Budapesten 1861-ben alapított s a királynéról elnevezett „Erzsébet Leányárvaház"-ból, melynek épületét átadták a Kertészeti Egyetemnek. Az otthon magával hozta történelmi értékű irattárát, valamint számos értékes relikviát, melyet gondosan megőriztek. A gyermekotthon 1953 óta Kossuth Zsuzsának, Kossuth Lajos húgának, a 1848/49-es magyar szabadságharc áldozatos lelkű hősnőjének nevét viseli. Emlékét Domonkos Béla szobrászművész domborműve őrzi a kastély dísztermében.
A nagyközség polgárosodása a XIX. század utolsó harmadában szemmel látható volt. Ekkoriban kiépültek a paraszti társadalom polgári intézményei, a korábbiakat átszervezték, korszerűsítették. A modern közlekedés révén Bicske bekerült az országos kereskedelmi forgalomba, a magyar főváros, a szomszédos nagyvárosok, de még Bécs irányába is.
A közúti közlekedés mellett gyorsabb és olcsóbb utazási és áruszállítási kapcsolatok alakultak. 1884-ben megindult a vasúti forgalom a főváros és Újszőny között. A vasútvonal Bicske határában vezetett át, ahol vasútállomást is létesítettek, 1898-ban pedig megépült a Bicske-Székesfehérvár szárnyvonal.
Az iskolai oktatást a kor színvonalának megfelelően szervezték meg. Bicskén 4 felekezeti elemi iskola működött: 2 katolikus, 1 izraelita, 1 református. Volt még elemi népiskola is. A közgyűlés a falukép alakításával, utak, járdák, terek kiépítésével 1902 óta foglalkozott. Terveikben szerepelt a vágóhíd létesítése, községi rendőrség felállítása, községi könyvtár, körállatorvosi állomás megszervezése, a piactér, vásártér rendezése, iparostanonc-iskola építése, és 1907-ben második gyógyszertár szervezése. Válból a járásbíróságot Bicskére helyezték, amely 1912-ben meg is kezdte működését. A szolgabíróság azonban 1947-ig Válon maradt. 1912-ben Rosenfeld Henrik nagybirtokos egy kórház költségeire tett alapítványt. A telket a községi közgyűlésen meg is szavazták, de a közbejött első világháborús események ezt a tervet megsemmisítették. A háború alatt a polgári iskola felállítására tettek előkészületeket, az iskola 1918-ban nyílt meg. A háborúban 280 fő halt meg. A forradalmak alatt a közélelmezés lett az elsőrendű kérdés, ezt megoldották az uradalmak, kereskedők készleteiből. Politikai, társadalmi szervezetek létrehozásával sikerült a társadalmi zendülést elkerülni. A tanácsköztársaság idején a 100 hold feletti nagybirtokokból termelőszövetkezetet hoztak létre.
A polgári rend restaurációja után a földreformmal, házhelyek kimérésével a társadalmi elégedetlenséget vezették le, de a munkaalkalmak megteremtésével is ezt a célt szolgálták. Az uradalmak egyre több munkát igényeltek, mivel intenzív művelést folytattak. Munkásokat vett fel az Aranka Gőzmalom, a Textilgyár, a Szkok-féle malom, az áramfejlesztő telep. A munkaképes lakosság 25%-át a fővárosban alkalmazták. Budapest a mezőgazdasági termékek piaci helye is volt. A háború előtt tervezett községi építkezéseket az 1920-as évek második felében valósították meg: 1929-ben elkészült a vágóhíd, 1931-ben a kultúrház, 1937-ben a községi szegényház. A Stefánia Szövetség helyi intézete 1923-ban létesült, de új helyiségekhez csak a harmincas évek közepén jutott. 1927-től évente folyik a betonjárdák építése. 1928-ban a Shell vállalat a Rákóczi úton, a Vacuum Oil Company az Esztergomi úton kapott benzinkút létesítésére engedélyt. 1939-ben új épületbe költözött az iparostanonc-iskola. A háborús események Bicskén és környékén különösen éreztették hatásukat. 1944. december 25-én Bicskére bevonultak a szovjet csapatok, és ezzel elvágták a Vértes-hegységben állomásozó német csapatokat (6. hadsereg) a Budapesten lévő erőktől. Bicske heteken át frontvonalban volt. A lakosságot hadimunkák végzésére igénybe vették. 1945. január l-jén Komárom térségéből német páncélosok támadtak Bicskére, az ottani szovjet csapatokra, de azt elfoglalni nem tudták. A bicskei lakosságot a szovjet parancsnokság 1945. január 22-én Etyekre, Biára, Torbágyra telepítette ki. A lakosság vagyona ezalatt elveszett, mivel a bicskeiek április 10 körül érkeztek vissza a kitelepítésből.
Az élet megszervezése a lakosság visszatérésével egyidejűleg történt. Létrejöttek a munkáspártok, megalakult a Földigénylő Bizottság, mely kétszáz földmunkásnak 3 ezer hold földet osztott ki.
1945 utáni évek
Az 1945. évi újjáépítés eredményeit a lakosság a polgári pártok vezéreinek tulajdonította, így az 1945. november 4-i nemzetgyűlés helyi választását a Kisgazdapárt 50%-os fölénnyel nyerte meg. Bicskén az egyéni gazdák néhány év alatt helyreállították korábbi gazdasági színvonalukat. A fejlődés az ipar és mezőgazdaság területén a községi társadalom átrétegződését vonta maga után. Míg 1941-ben 8176 fő élt Bicskén, 1960-ban már 9106, 1970-ben 9948 fő. A gazdaságfejlesztés a községbe bevándorlással is járt. Tornyón 1948-ban állami gazdaság működött, amely a későbbi években gyarapodott. Nagyegyházán bauxit és szénbányát, Csordakúton szénbányát nyitottak. Itt 1976-ban 433 fő dolgozott. 1976-ban megszületett a Dunántúli Hőerőmű és a Bicske környéki hegyek alatti gazdag eocénkori szénréteg kitermelésének terve. A munkálatokat megkezdték, de abba is hagyták. A 70-es évek nagy álma, az eocénprogram keretében megvalósuló erőmű, torzó maradt.
| |