Előző fejezet  

Spányi Béla: Bodajk tájképfestője

 

Spányi Béla 1852. március 19-én Pesten született. Tanulmányait Szolnokon, majd Bécsben végezte. Élt és alkotott Münchenben és Párizsban, de legszebb alkotásai Bodajkon születtek.

Az itteni mocsaras, nádas, szabad természet adta meg végleges művészi irányvonalát és ennek a tájnak hangulatát tükrözi festményeinek túlnyomó része. Képei Európa-szerte keresettek voltak. Gyermekéveit Szolnokon töltötte és itt ébredt fel először benne a vágy a természet szépségeinek tolmácsolására. Vácon kezdte tanulmányait egy Török nevű festőnél. Állami  ösztöndíjjal 1870-ben Bécsbe ment a festészeti akadémiára, de hamar jutott arra az elhatározásra, hogy az iskolai szabályok és kötöttségek helyett magától a természettől kell tanulnia 1878-ban visszatért Szolnokra és ez időtől a szabad természet lett a mestere a fiatal festőnek. Külföldön neves mesterektől tanult, de megtartotta saját művészi irányvonalát, nem lett utánzója soha senkinek. Egyedi stílusának, melankólikus, meleg hangulatú képeivel nem csupán hazájában emelkedett nagy népszerűségre, hanem külföldön is.

 

Müncheni tartózkodása alatt a bajor és amerikai műkereskedők elhalmozták megrendeléseikkel. A bajor régens herceg is nagyra becsülte tehetségét, képeiből is vásárolt és gyakran felkereste műtermében. 1980-as évek végén szolnoki otthona környékén már nem talált megfestésre alkalmas tájat. Barátai több vidéket is ajánlottak neki, de azok nem nyerték meg tetszését. Elindult hát maga tájat keresni, így került Bodajkra.

Folyóparti táj

Mikor hazatért, örömmel újságolta barátainak: most láttam egy igazán szép tájat, ahol örökösen esik az eső és alig lép az ember kettőt, már valami pocsolya szélére jut, ahol festői összevisszaságban henteregnek a békák. Akárhová nézek mindenütt sár, mindenütt korhadt fák és összedőlt vályogkunyhók.

Ó be isteni vidék! Ezt már érdemes festeni. Legszebb képeinek ez a vidék adta az ihletet.

Mocsaras táj
 
Alkonyi fények

Képei szerte a világon szétszóródtak, de munkáinak nagy része országon belül maradt. Állami aranyérmet kapott az "Őszi napfény", Róth - díjat a "Sás-szedő", Társulati díjat az "Őszi reggel" című képe.

Néhány alkotásának a címe: Utolsó gólya, Őszi hangulat, Mocsaras táj, Falu vége, Országút este, Bodajki Kálvária, Pihenő, Alkony, Dobai vára, Erdők mélye, Napos út, Nádas tavon... stb.

Az Országház ebédlőjébe öt nagy méretű freskót készített (Magyar várakról).

A visegrádi vár

1890-es évek végén a kormány megbízásából Bosznia regényes vidékéről készített képeket. 1905-ben gyűjteményes kiállítása volt a Műcsarnokban. Több képét őrzi a Nemzeti Múzeum, néhányat a Szépművészeti Múzeum, a szegedi Móra Múzeum. Munkássága kezdetén szerény anyagi körülmények között élte mindennapjait.

 
 
Juhászpásztorlány. (Magyar Nemzeti Galéria)
 
Őszi hangulat
 
Nyári reggel

Alkotásait kis összegű juttatásért adta író barátainak, hogy irodáikat ne kétes értékű másolatok, hanem eredeti festmények díszítsék. Idővel természetesen kapta a megbízásokat egymás után és így könnyebben költhetett vászonra, festékre.

Ami kezdeti képeit is sajátossá tette az a hangulat, mégpedig a búskomor melegség, amin az erdők, mocsarak, gólyák és sirályok, útmenti fák sora, erdők és tehenek, a természethez fűződő szoros kapcsolatát, a reális magyar táj érintetlen szépségét vetítik elénk. Mészöly Gézával együtt Spányi Béla lett a magyar föld ecsettel író legnagyobb poétája és pictora, mert a magyar vidéket művészibb felfogásban, hangulatosabb kifejezéssel náluknál senki sem tudta jobban lefesteni.

Készül a körkép.

Fesztyvel együtt hónapokig dolgozott a híres körkép tájképmunkáin, sőt önálló körkép festésére is vállalkozott, ez sajnos megsemmisült. A korabeli újságok így írnak róla.   

 
 

A  félszázados   évforduló emlékére.

A szabadságharc félszázados évfordulójának hatalmas művészi emléket emelt három képíró művész: Vágó Pál, Spányi Bála és a lengyel Stika Jan. Megfestették NagySzebennek 1849. március 11-én Bem által történt bevételét. 120 méter hosszú és 15 méter magas óriási vásznon elénk varázsolták Bem apó egyik legszebb diadalát, a magyarok első győzelmét az osztrák-orosz szövetségeseken. Szemünk előtt folyt le az ütközet, magunk is benne vagyunk a csata hevében és mi is érezzük, hogy győzelem lesz a vége ennek a tusának, olyan reménykedve nézünk a "hős lengyelre", a veres sipkásokra, a halálmegvető székely fölkelőkre, a száguldó huszárokra. Fényes táborkara élén vizsga szemmel kíséri a harc harc minden mozzanatát a hős vezér. Amodább kaszás góbék roppnak össze a szuronyos muszkával. Jobbra KóburgVilmos huszárok fergetege szalajtja meg a muszka ágyukat, futva közelg végső rohamra a veressipkás 11. zászlóalj. Él, mozog, küzd minden alak, hullámzik az egész had s hogy teljes legyen az illúzió, művészi kéz csalóka földdel kötötte össze a vásznat, a festett fű-fa összeolvad az igazival és nem tudod, melyik a művész s melyik a természet munkája. -Végezetül maradt, aki nekünk legkedvesebb. Különváltan, a győzelem reményétől lelkesülten, hatalmas lovon ül Petőfi Sándor a szabadságharc Tyrtaeusa, a szabadság dalosa, a szabadságért elvérzett költő. Magyar-lengyel művészi hév egy képre hozta a magyar-lengyel testvériség két legnagyobb alakját: Petőfit és Bem apót. -Aki látta ezt a képet, csak egy mondani valója van még: Pesten jártában senki el ne mulassza megnézni a Bem Petőfi körképet.

(Moór és vidéke. -1898. VII. 17.)

Pipacsos mező.
 
A bodajki Kálvária-hegy (MN. Galéria)
 
 

Nagy álma volt, hogy Bodajkon művésztelepet hozzon létre, de erre már betegsége miatt nem kerülhetett sor.

Bodajk főutcáján építtette fel kastélyszerű hatalmas műtermét, ami pompás múzeum is volt egyben és családjávan együtt egész életét itt töltötte öregségéig. Utolsó éveire Budapestre költözött.

 
Koszorúzás a  villánál 2003-ban.
A  megemlékezésen  részt vett a helyi egyházak képviselői mellett Spányi Antal megyés püspök is

 

  
Előző fejezet