Előző fejezet Következő fejezet

Szabó Géza—Szécsi Attila

Bölcske határának régészeti lelőhelyei

 

A falu határában az eke gyakorta fordított ki régi sírokat, edényeket, olykor ezüstpénzeket, ékszereket, fegyvereket. Számos határrészhez, dűlőhöz fűződő mondát, legendát ismernek az idősebbek, melyeknek régi romok, érdekes terepalakulatok jelentették az alapját. A Dunából időről-időre kilátszó omladékokról például azt tartották, hogy azok a régi Káli falu templomának maradványai, és „Templomos"-nak nevezték azt a határrészt, amelyről ma már tudjuk, hogy valójában egy római kikötőerőd romjait rejti. A Magyarhalmot ott eltemetett magyar katonák sírjának vélték, s csak a legutóbbi régészeti feltárás tisztázta, hogy valójában ez egy majd kétezer éve élt kelta előkelőség nyughelye. A Leányvár, a Kis- és Nagylesvölgy közötti bronzkori földvár, vagy az 1868-ban előkerült többkilónyi arany- és ezüstpénz, a Granárium régi falai, az alatta húzódó hatalmas pince mind-mind legendák alapjául szolgáltak. A régészeti leletek gyakori előfordulása, a számos monda, legenda felkeltette az emberek figyelmét, s a mai napig alig akad olyan ház, ahol ne őriznének egy-két római vagy középkori érmét, bronzkori edénydarabot, vagy éppen kőkori kovapengét, kőbaltát. Emellett már a múlt században is voltak, akik megkísérelték öszszegyűjteni a környéken előkerült leleteteket. A szentandrási Nagy Lajos és Nagy László kastélyában gazdag őskori, római és középkori gyűjtemény volt, amelynek anyaga sajnos nagyrészt elkallódott. Sok tárgy került a Magyar Nemzeti Múzeumba, s 1896-os megalakulása után a szekszárdi megyei múzeumba is. Hőké Lajos, Szelle Zsigmond, Wosinsky Mór múlt századi kutatásait folytatva Bölcske területén a mai napig gyakoriak a régészeti leletmentések, ásatások.

*

A bölcskei határ régészeti lelőhelyeinek összegyűjtése során egyrészt a régi kutatások eredményeire, másrészt a helyi gyűjtők segítségére támaszkodhattunk. Dr. Ballá Miklós helytörténeti, Szécsi Attila főként bronzkori leletekből álló, Varga Bálint elsősorban pattintott kőeszközöket tartalmazó gyűjteményének feldolgozása, a nyári kutatótábor lakóinak segítsége és a terepbejárásokon gyűjtött anyagok révén sikerült tovább pontosítani a környék történetének az őskortól a középkorig terjedő időszakáról felvázolt képet.1

Munkánkat nem tudtuk volna elvégezni a falubeliek támogatása nélkül. Ezért szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, akik a régészeti terepbejárásokon, feltárásokon autóval, markolóval, szívesen kínáltak enni-innivalóval, egy-egy adattal, visszaemlékezéssel, vagy akárcsak egy jószándékú útbaigazítással is segítségünkre voltak.

 

Régészeti leletek, lelőhelyek Bölcskén és környékén

Vörös-köröszt (1.) — /bronzkori urnatemető/

A földvári út melletti Vörös-körösztnél még a múlt század végén találtak egy kis egyfülű bronzkori edényt.2 Legutóbb Szécsi Attila bukkant a dunaföldvári út mentén a valamikori Vörös-köröszttől északra 100 méterre lévő Fazekas Lajos szőlőjében kora bronzkori urnatemetőre utaló leletekre. (1. kép  1—2.)

 

Dunaföldvári út 43. (2.) — /bronzkori urnatemető/

A belterület legszélső házának kertjében fatuskók kiásásakor többször találtak bronzkori urnasírokat. A sírmellékletek között korsókat és spiráltekercs alakú bronzdíszeket említettek. A leletanyag sajnos megsemmisült.

 

Dunaföldvári út 41. (3.) — /bronzkori urnatemető/

Lencsés József udvarában a hetvenes években bronzkori urnatemetőre utaló leleteket találtak.

 

Dunaföldvári út 31. (4.) — /bronzkori telep/

Ifj. Sárközi Sándor udvarában építkezés során több alkalommal kerültek elő edények. Egyszer egy kis korsókkal teli, átégett üreget is találtak, ami a tulajdonos elmondása  szerint kemence  lehetett.

 

Dunaföldvári út 11. (5.)

Az építkezés során udvarában id. Sárközi Sándor kb. 1,5 m mélységben hamus, átégett talajt figyelt meg.

 

Dunaföldvári út 3. (6.) — /bronzkor/

Imre Gyula északi telekhatára kerítésének alapját ásva 1 m mélyen mintegy 20 db agyagkorsót, tálszerű edényt és kis korsót talált. A legtöbb lelet teljesen ép volt, de ezek sajnos elvesztek.

 

Diófa utca 7. (7.)

Valter János házának alapásásakor egy nagy állatcsontot talált.

 

Diófa utca  17. (8.) /bronzkor/

Hanák Tibor a ház alapozása során egy kemence vörösre égett maradványaira és edénytöredékekre bukkant, melyek közül egy kis egyfülű, nagyrévi korsót ma is őriz.

1. kép. 1—2. Vörös-köröszt. Középső bronzkori bögre és karperec töredéke az egyik urnasírból. 3—6.; Diófa utca 21. Bögrék az urnasírokból

 

Diófa utca  19. (9.) — /bronzkori urnatemető/

Szigeti László házánál alapásáskor fél méter mélységben középső bronzkori urnasírok kerültek elő. A tulajdonos ajándékaként hat urna, három fedőtál, egy, a ruházathoz tartozó bronz pityke és csavart szárú tű töredéke, valamint egy bronz fűrészlap darabja Szécsi Attila gyűjteményébe került.

 

Diófa utca 21. (10.) — /bronzkori urnatemető/

Farkas Mihály udvarán alapásáskor fél méter mélységben középső bronzkori urnasírok kerültek elő. Az urnákban az égett emberi csontok felett kis bögrék voltak, melyekből a tulajdonos hármat Szécsi Attilának ajándékozott egy urnával egyetemben. A többi lelet elveszett. (1. kép 3—6.)

2. kép. Diófa utca 19. Középső bronzkor temető urnája a fedőtálakkal és a sírban talált mellékletekkel

 

Diófa utca 23. (11.) — /bronzkor/

Halasi György háza alapjának ásásakor egy kézzel formált urnát talált, amely elveszett.

 

Diófa utca 25. (12.) — /bronzkor/

Horváth Imre háza alapozásakor egy urnára bukkantak, melyben egy kis bögre is volt. Az urna töredéke dr. Ballá Miklós, a bögre pedig Bernáth László ajándékaként Szécsi Attila gyűjteményébe került.

 

Lomb utca 2/e (13.) — /bronzkori teli telep/

Szécsi Attila háza előtt a terület rendezésekor a magaspart szélén lévő kora bronzkori teli telep rétegeit ledózerolták. A megbolygatott rétegekből előkerült leletek jelentős része ma is gyűjteményében található. A földmunkák helye a szakirodalomban Bölcske-Vörösgyír néven ismert lelőhely közelében található. (3. kép)

 

Lomb utca 2/d (14.) —/bronzkori teli telep/

Szintén terület rendezése alkalmával dózerolták le Varga Lajos háza előtt a magaspart szélén lévő kora bronzkori teli telep rétegeit. A megbolygatott rétegekből

előkerült leletek jelentős része Szécsi Attila gyűjteményébe került.

3. kép. Lomb utca 2/e. A kora bronzkori nagyrévi kultúra edényei

 

Lomb utca 2/c (15.) — /bronzkor/

Árki  László  lakóházának  alapárkában  bronzkori  edénytöredékeket  találtak.

 

Lomb utca 2/b (16.) — /bronzkor?/

Madár András  alapásáskor csontokat,  cserepeket  talált.

 

Lomb utca 2/a (17.)

Monori József alapásáskor az alapárok falában hamus rétegeket figyelt meg.

 

Lomb utca 6. (18.) — /bronzkor/

Pálinkás János az építkezés során állati csontokat, kézzel formált edénydarabokat és égett földet talált. Egy kora bronzkori kis korsót Szécsi Attilának adott.

 

Lomb utca 8. (19.) — /bronzkor/

Mérges György alapásás közben három kis korsót és csontokat, cserepeket talált. A leletek elkallódtak.

 

Lomb utca 12. (20.) — /bronzkor/

Tóth Mihály a szennyvízakna ásása során csontokat talált. Az udvara előtti területen mintegy tíz éve a szántás után zsákszámra kerültek elő mészbetétes mintákkal díszített urnák töredékei, amelyek azóta sajnos elkeveredtek.

 

Lomb utca 14. (21.)

Mihálovics László az udvarában ásott emésztőgödör falában 4 m mélységben hamucsíkot figyelt meg.

 

Lomb utca 16. (22.) —   /bronzkori urnatemető/

Illés Lajos háza alapjának ásásakor egy nagy edényben négy kis korsót talált. A leletek elvesztek.

 

Lomb utca 20. (23.) — /bronzkor?/

Pálinkás József házának  alapozásakor cserepeket,  csontokat talált.

 

Lomb utca 22. (24.) — /bronzkor?/

Ruff Sándor az építkezés földmunkái során 2 m mélyen cserepekre, csontokra bukkant.

 

Lomb utca 26. (25.) — /bronzkor?/

Valter István  alapásás során cserépedény darabokat talált.

 

Lomb utca 28. (26.)

Greksza István az alap ásása alkalmával csontokra bukkant.

 

Hársfa utca  1. (27.) — /bronzkor/

Szanyi János alapásás közben több kis korsót és egy csonttűt talált. Az edények elkallódtak,  a csonttűt  Szécsi  Attilának ajándékozta.

 

Hársfa utca 9. (28.) — /bronzkor/

Csire László az alapásás munkái során állati csontok, cserépdarabok mellett egy kis korsót talált. A leletek elvesztek.

 

Hársfa utca 11. (29.)

Morovik József az emésztőgödör ásása közben csontokra bukkant.

 

Hársfa utca  15. (30.)

Monori János az emésztőgödör ásásakor csontokat és egy kis füles korsót talált.

 

Hársfa utca  17. (31.) — /bronzkor/

Orsós Ferenc portáján alapásás közben csontok, cserepek kerültek elő.

 

Hársfa utca  19. (32.) — /bronzkor/'

Bukodi Ferenc háza alapozásakor egy kis bögrét és csontokat, cserepeket talált.

Az ép edénykét ma is őrzi.

 

Hársfa utca 29. (33.) — /bronzkor/

Pálfi   Józsefnél   alapásás   közben   korsótöredékek  kerültek  elő,   de  nem  szedték

össze az edénydarabokat.

 

Hársfa utca 2/a (34.) — /bronzkor/

Lukácsi Ferenc  aknaásás  során több kis korsóra bukkant,  ezek azonban elkallódtak.

 

Hársfa utca 2/b (35.) — /bronzkor?/

Szabó István házának alapozásakor edénytöredékek kerültek elő.

 

Hársfa utca 4. (36.) — /bronzkor?/

Kerti Márton az emésztőgödör ásásakor egy hamus foltban edénytöredékre bukkant.

 

Hársfa utca  10. (37.) — /bronzkor/

Fazekas László alapásás közben egy nagyobb edényt talált, amelyben hamu, cserepek és csontok voltak. A leletek elvesztek.

 

Hársfa utca 18. (38.) — /bronzkor/

Fekete Imre az alapárok ásásakor cserepeket, csontokat és egy kis ép korsót talált. A leletek elkallódtak.

 

Hársfa utca 20. (39.) — /bronzkor?/

Molnár István alapásás során az udvarban cserepeket, csontokat talált.

 

Hársfa utca 22. (40.)

Fehérvári Mihály udvarában alapásás közben csontok kerültek elő.

 

Akácfa utca 1/c (41.)

Rábel István emésztőgödrének ásásakor kb. 4 m mélyen csontokat találtak.

 

Akácfa utca 3. (42.) — /bronzkor?/

Gerzsei János háza alapozása során csontok, cserepek kerültek elő.

 

Akácfa utca 5. (43.) — /bronzkor?/

Kovács Lajos háza alapozása közben edény töredékekre bukkantak.

 

Akácfa utca 7. (44.) — /bronzkor/

Regős Gábor a pinceépítés során csontokat, cserepeket és egy kis nagyrévi korsót talált. A leletek ma is megvannak.

 

Akácfa utca 9. (45.) — /bronzkor?/

Pongrácz István házának alapozásakor csontok, cserepek kerültek elő.

 

Akácfa utca 15. (46.)

Rausch  Istvánnál   az  alapozás   során   nagymennyiségű  folyamikagyló-törmelékre bukkantak.

 

Akácfa utca  19. (47.) — /bronzkor/

Sudár Márton  udvarában  a vízóraakna ásása közben  két kis korsót találtak. A leletek sajnos elvesztek.

 

Akácfa utca 23. (48.)

Bernáth László a háza alapjának ásása közben egy árokszerű folt betöltését figyelte meg.

 

Akácfa utca 2. (49) — /bronzkor/

Hídvégi György alapásás során ép edényeket és cserépdarabokat, csontokat talált. A leletek elkallódtak.

 

Akácfa utca 8. (50.)

Bereczki József, házának alapozásakor 2 m mélyen csontokat találtak.

 

Akácfa utca  18. (51.)

Nagy János alapásás közben hamuval telt gödröt talált.

 

Akácfa utca 22. (52.) — /bronzkor?/

Deák Lajos háza alapozásakor sok összetört edény darabjaira bukkant. A leletek elkallódtak.

 

Akácfa u 26. (53.) — /bronzkor?/

Gerzsei  István  alapásás során csontokat,  cserepeket talált.

 

Akácfa utca 30. (54.) — /bronzkori urnatemető/

Takács István háza alapozása közben több urnasírt találtak. A visszaemlékezések szerint az egyik urnában csontok és hamu között egy kis bögre is volt. A leletek elkallódtak.

 

Nyírfa utca 5. (55.)

Szénási  István  elmondása szerint a telken  a korábbi  tulajdonos  agancsszerszámot  talált.

 

Nyírfa utca  11. (56.) — /bronzkor?/

Kasztner József telkén  földmunkák során  másfél méteres  mélységben  csontok, cserepek kerültek elő.

 

Nyírfa utca 13. (57.) — /bronzkor?/

Gotthárd István elmondása szerint a telken  gödörásás közben sok csontra, cserépre és egy kövekkel  körülrakott csontvázra bukkantak.

 

Vörösgyír (58.) — /bronzkor/

A lelőhelyet először Wosinsky Mór említette egy a partszakadásból 1869-ben előkerült, négy karikával egymáshoz kapcsolt, négytagú bronz övrész kapcsán.3

A Duna jobb partját kísérő meredek löszpart szélén lévő bronzkori telepet a nyugati oldalról egykor széles árok védte az ellenséges támadásoktól. Az évszázadokon keresztül egyhelyben lakás, és az ehhez az életmódhoz kapcsolódó intenzív gazdálkodás következtében egymásra rakódó házomladékok, hulladékrétegek eredményeként alakultak ki a telltelep jellegzetes rétegei. A partfalban helyenként még ma is láthatók a bronzkori település többszöri leégésére utaló átégett piros-, a leomlott házak tapasztott agyagfalának elplanírozására utaló sárga-, vagy éppen a mindennapi élet során a szerves hulladékból keletkezett szürke, fekete csík, feltöltődés. A valamikori szőlőhegy beépítése, tereprendezése során — mint az a fentiekből is kitűnik— különösen sok régészeti lelet került elő. Részben ennek is köszönhetően 1965—67 között Nováki Gyula vezetésével a Magyar Mezőgazdasági Múzeum végzett itt régészeti feltárást.

Három év alatt a telep 140 m" felületű részletét tárták fel' A 4—6,5 m vastag feltöltődésben 20 réteget lehetett elkülöníteni.1 A rendkívül gazdag kerámiaanyag arra utal, hogy a település élete a kora bronzkortól a középső bronzkor végéig folyamatosnak mondható: az alsó rétegekben (20—8. réteg) a kora bronzkori nagyrévi kultúra leleteit, följebb (7—1. réteg) pedig a középső bronzkori vatyai kultúra településrétegeit figyelték meg. A mezőgazdasági termelés fejlettségére, a termelt növények sokféleségére utalt az ásatások során előkerült rengeteg megszenesedett mag.8

Virág utca 6. (59.) — /népvándorlás kor?/

A Magyar Péter telkén végzett földmunkák során egy lócsontvázat találtak.

 

Virág utca 8. (60.) — /népvándorlás kor?/

Szabadi  Istvánné telkén emberi  csontvázakat és  lócsontokat találtak.

 

Virág utca 12. (61.) — /népvándorlás kor?/

Szíjjártó  Sándor pinceásáskor nagy  csontokat  talált.

 

Tölgyfa utca 8. (62.) — /bronzkor?/

Kiss Gyula telkén 2 m mélységből égett edénytöredékek kerültek elő.

 

Nefelejcs utca 3. (63.) — /bronzkor/

Mihálovics József pinceásás közben egy bronzlándzsát és cserepeket, csontokat talált.

 

Nefelejcs utca 5. (64.) — /bronzkor/

Lipót Balázs a földmunkák során egy kétfülű kis korsót, csontokat és cserepeket talált. Emlékezete szerint a metszetfalban egy 2 m széles árok foltja is látható volt.

 

Nefelejcs utca 11. (65.) — /bronzkor/

Bán András telkén edényeket — köztük több egyformát is — és csontokat talált.

 

Nefelejcs utca  13. (66.) — /bronzkor?/

Mravik Pál földmunka során csontokra, cserepekre bukkant. Elmondása szerint egy alkalommal az égett földből rózsaszínű salak között nagyon sok gyufaszál nagyságú és vastagságú lila kristály vagy kődarab került elő.

 

Nefelejcs utca 19. (67.) — /bronzkor/

Kanász János udvara végében rengeteg cserép, csont hever a felszínen, amelyek az eddig nyúló bronzkori leli rétegeihez tartoznak.

 

Nefelejcs utca 21. (68.) —/bronzkor?/

Madár  István  háza alapjának  ásásakor  edénydarabokat,  csontokat talált.

 

Nefelejcs utca 27. (69.) — /bronzkor/

Kovács László lakóháza építésekor csontok, cserepek kerültek elő az alapárokból.

 

Nefelejcs utca 29. (70.) — /bronzkor?/

Bujdos Ferenc az építkezés során csontokat talált. Ugyanekkor egy hosszú árkot is megfigyelt, amely hamuval kevert földdel volt betöltve.

 

Gábor Áron utca 3. (71.) — /római kori temető/

Özv. Hídvégi Györgyné elmondása szerint udvarában földmunkálatok során a Ferdéék felöli  oldalon csontvázakat és korsókat találtak. A leletek elkallódtak.

 

Gábor Áron utca 7. (72.) — /római kori temető/

Özv. Kovács Istvánná emlékezete szerint udvarában csontvázakat, a sírokban karpereceket találtak. Bertók Ferenc is megerősítette ezt, s hozzátette, hogy az egyik sírból aranykarperecek és függők kerültek elő.

 

Gábor Áron utca 9. (73.) — /római kori temető/

Ifj. Ferenczi Mihály  házának alapozása során embercsontokat találtak.

 

Kossuth utca 5. (74.) — /népvándorlás kor/

A Polgármesteri Hivatal udvarában 1956—57-ben a főépület alapozása közben több népvándorlás kori sír került elő.

 

Kossuth utca 24. (75.)

Katz Lajosné elmondása szerint az előző tulajdonos Ferencziék az udvarban egy melléklet nélküli  csontvázat találtak.

 

Kossuth utca 28. (76.)

Benke József az alapásás során csontvázakat, edényeket, pénzeket talált. A leletek sajnos elkallódtak.

 

Kossuth utca 30. (77.)

Rigó Lajos a földmunkák közben csontvázakra bukkant. Más alakalommal kb. 40 cm mélységben mintegy 2 m széles, fehér mészkövekből kirakott, a Duna felé vezető utat talált, melynek anyagát felszedte.

 

Rózsa utca 1. (78.) — /római kori temető/

Körösztös Lajosné udvarán — amely előzőleg Magyar László telke volt — több esetben történt régészeti leletmentés. A régi tulajdonos szerint itt eddig mintegy 50 sír került elő, de ezeknek csak kisebb részét tárták fel a régészeti leletmentések során. Magyar László elmondta, hogy korábban talált egy 50 cm széles és 2 m hosszú cserépkoporsót is, amelyben egy csontváz volt. Ez nyilván egy nagyméretű római téglákból összeállított téglasír lehetett. A régészeti szakirodalomban a lelőhelyet több elnevezéssel is említik, azonban a Rózsa u. 757. sz. ház, Csordás Ferenc u. 1., megjelölés egységesen erre a telekre vonatkozik. A lelőhelyen 1955-ben B. Vágó Eszter, majd 1971-ben Horváth Jolán végzett leletmentést. A késő római sírokból egyebek között kígyófejes bronz karperecek, ezüst fülbevalópár, csonttégely, üvegpohár, hagymafejes bronzfibula, mázas és mázatlan edények, II. Constantius kori érmék kerültek elő.9

 

Rózsa utca 3. (79".) — /római kori temető/

Az udvarban római kori temetőre utaló leletek kerültek elő. Régészeti leletmentés itt eddig még nem volt.

 

Rózsa utca 4. (80.) — /római kori temető/

Bertók Ferenc elmondta, hogy az udvarában végzett földmunka során csontvázas temetkezésre bukkant, és egy téglasírra, amelyben csak hamu volt.

 

Rózsa utca 5. (81.) — /római kori temető/

Domsa Gyula udvarában két csontvázas sír került elő. A mellékletek között kigyófejes csat, agyagbögre, hajtű és egy üvegpohár volt. Az üvegpohárban a megtaláláskor kocsonyaszerű anyagot figyeltek meg. A leletek a bögre kivételével elvesztek. Az egyetlen megmaradt tárgy a tulajdonos ajándékaként Szécsi Attila gyűjteményébe került.

 

Rózsa utca 7. (82.) — /római kori temető?/

Kovács István az előző tulajdonostól tudja, hogy telkén korábban csontvázak kerültek elő.

 

Rózsa utca 23. (83.) — /római kori temető?/

Fülöp Istvánná ugyancsak a korábbi tulajdonostól, Szöbölődiéktől tudja, hogy telkükön  korábban  csontvázat  találtak.

 

Hegyhát utca 18. (84.) — /kelta temető/

Esztergomi János az udvara végében lévő magaspart elhordása közben több esetben talál urnás, illetve csontvázas temetkezéseket. Az anyag egyrésze elveszett, másik része — közte egy kelta urna és lábperec, valamint két karperec — dr. Ballá Miklós gyűjteményében található. (4. kép)

 

Hegyhát utca  19. (85.) — /rézkor/

Szilágyi Sándor udvarában a vízvezeték ásásakor egy kis szalagfüles rézkori bögrét talált, amelyet ma Szécsi Attila őriz.

 

Hegyhát utca 20. (86.) — /kelta temető/

Takács István az udvar végében lévő domb elhordása során csontvázas sírokban karperecekre, bronz függőkre, edénytöredékekre bukkant. A leletek sajnos elkallódtak.

 

Hegyhát utca 22. (87.) — /kelta temető/

Özv. Soós Jánosné a partoldal elhordásakor udvarában csontvázakat, edényeket talált. A leletek elvesztek.

 

Hegyhát utca 28. (88.) — /kelta temető/

Varga Mihály az emésztőgödör ásása közben kb. 2 m mélyen két csontvázra bukkant, melyek közül az egyik karján bronz karperec volt. A lelet a tulajdonos ajándékaként  Szécsi  Attila gyűjteményébe  került.

 

Hegyhát utca 25. (89.) — /kelta temető/

Szíjjártó  Sándor házának alapásásakor embercsontok  kerültek elő.

 

Hegyhát utca 29. (90.) — /kelta temető?/

Felföldi Kálmán az alapásás munkálatai közben egy urnát talált, amelyben hamvak voltak.

 

Zrínyi utca 9. (91.) — /bronzkor/

Özv. Bobesik Istvánné udvarában öt kis középső bronzkori korsóra bukkantak, melyek egyike Szécsi Attila gyűjteményébe került, a többi sajnos elveszett.

 

Zrínyi utca 25. (92.) — /római kori temető'?/

Ifj. Bertók Ferencnél az emésztőgödör ásásakor embercsontokat, egy zöldmázas tálat és egy bronz amulettet találtak. A bronztárgy a találó ajándékaként Szécsi Attila  gyűjteményébe  került.

 

Zrínyi utca  14. (93.) — /római kori temető?/

Néhai Tóth Józsefné emlékezete szerint amikor férje a pincét ásta, egy mészkövet talált, amelynek szélessége 50 cm, a hosszúsága kb. 1 m volt, s a közepe ki volt vésve. A faragott kő mellett egy kis korsót is leltek. A találó szerint a mészkő egy kis koporsó lehetett. A leletek sajnos elkallódtak.

 

Zrínyi utca 24. (94.)

Tóbiás István pinceásás közben embercsontokra és cserépedényre bukkant. A leletek  elkallódtak.

 

Kálvária (95.) — /késő középkori temető/

A Kálvária keleti oldalánál, a Zrínyi utcai földmunkák során többször kerültek elő sírok. A vízelvezető árkot ásva 1962-ben 18. századi sírokat találtak. A leletmentő ásatás során Mészáros Gyula három fakoporsós sírt tárt fel, melyek közül kettőben gyerek feküdt. Az egyik gyerek nyakán üveggyöngysor volt, a másik lábán bőrcipő foszlányait figyelték meg.10

 

4. kép.  Hegyhát utca  18.  Kelta urna és a benne talált  bronzékszerek

 

Vörösmarty utca 5. (96.) — /római kori temető/

Zeleszkó  András  alapásás  közben  csontvázakat  talált.  Az egyik  sírban  csat is volt. A lelet dr. Ballá Milós gyűjteményében található.

 

Vörösmarty utca 7. (97.) — /római kori temető/

Győrök István földmunka során embercsontokat és egy zöldmázas korsót talált.

 

Dankó Pista utca 3. (98.) — /kelta temető/

Horváth István udvarán úgy félméter mélyről egy urna került elő. Megégett csontok és egy nagyon jó állapotban lévő olló volt benne. A leletek Szécsi Attila gyűjteményébe kerültek.

 

Dankó Pista utca 8. (99.)

Horváth Gyula telkén az alap ásásakor embercsontokat szedett ki a markológép.

 

Gugatemető (100.) — /bronzkori, késő középkori temető/

Homokbányászás során középső bronzkori urnasírokat és 17—18. századi sírokat dúltak szét. A lelőhelyen 1973-ban és 1975-ben végzett régészeti leletmentés során 11 késő középkori sírt tártak fel. Viselettörténeti szempontból különösen jelentős az a női sír, amelynek ruházata szinte teljes egészében megmaradt, konzerválódott.11

 

Esze Tamás utca (101.) — /kelta temető/

Az úgynevezett 'Mini gáztelep' feletti part aljában 1893-ben egy Pekni nevű kisházas földhordás alkalmával grafitos kelta urnában babos karperecet és fibulát talált. A helyszínt megvizsgáló Wosinsky Mór ugyanitt egy másik grafitos urnában fiatal vadkan teljesen ép csontvázára bukkant.12

 

Paksi utca 25/a (102.) — /késő középkori falu/

Bobesik Szabolcs kertjükben 16—18. századi bögre alakú kályhaszem töredékét találta.

 

Paksi utca 10. (103.) — /népvándorlás kori temető/

A valamikori Szendey postamester udvarán, amely jelenleg id. Bán Máté tulajdona, még a múlt században római és népvándorláskori leletek kerültek elő. A római kori hagymafejes fibula mellett főként avar leletek, dinnyemagalakú gyöngyökkel díszített fülbevaló, préselt és öntött bronz övveretek kerültek Nagy László birtokos, majd a megyei múzeum gyűjteményébe.13

 

Paksi u. 2. (104.) — /népvándorláskori temető/

A Kék Duna étterem alapozási munkálatai során több népvándorláskori sírt találtak, melyek anyaga a leletmentést végző szekszárdi múzeumba került.

 

Petőfi u. 7. (105.) — /késő középkori falu/

Katz Gyula gyümölcsöskertjében az 1970-es évek elején 16—18. századi bögre alakú kályhaszemekre akadt. A hitelesítő ásatás során a munkákat irányító Mészáros Gyula megfigyelése szerint az Árpád-kori kultúrrétegbe mélyedő ovális gödörben az egymásba tolt, használati nyomokat mutató kályhaszemeket két rétegben helyezték el. Az ásató véleménye szerint a belül kormos, kívül meszelt kályhaszemeket a török hódoltság  idején  rejthették el.14

 

Református  templom  (106.)

Az egykori katolikus templom helyén emelt mai épületbe számos korábbi, római kori és a madocsai apátságból származó faragott követ is beépítettek. A déli bejárat fölé befalazott római kori faragványról már Egyed Antal is megemlékezik 1829-es összeírásában.15 A felirat tanúsága szerint a környéken állomásozó Cohors I. Thracum equitata veterán katonája, Lucius Septimius Tatulus sírját díszítette valaha ez a domborműves faragvány. Az egykori szarkofág előlapja ma a szekszárdi múzeumban látható.16

Ugyancsak a régi templomba volt beépítve az egyik legszebb eraviscus női ábrázolásunk, mely a Nagy család kertjébe, majd a Nemzeti Múzeumba került.17 Az egykori sírkápolna (aedicula) falrészletén egy bennszülött nő látható, amint a hóna alatti ovális tálon egy vadkanfejet tart. A 2. század második felére keltezhető ábrázoláson a hosszúruhás táncosnő feje fölött lebbenő fátyol, fején sima főkötő, vállain nagy szárnyas fibula, lábán kivágott, pántos saru.18

A templom az első, 1686-ból fennmaradt ábrázolás szerint egy kelet—nyugati tengelyű, egytornyú, háromhajós, fallal körülvett épület lehetett,19 amit a török kiűzése után a reformátusok kijavítottak és használatba vettek, s csak a múlt században építették át teljesen. Ekkor bukkantak az előbb említett kelta ábrázolásra is.20

A templom épületéhez hasonlóan a református gyülekezet kelyheinek, kannáinak eredete is a középkorra nyúlik vissza. A legkorábbi ezüstkehely 1638-ból, egy másik 1805-ből való. A kannák 1639-es, 1727-es, az ezüsttányér 1768-as keltezésűek. Akeresztelő kanna 1746-ból való.21

 

Katolikus plébánia (107.)

A katolikus plébánia épületének déli, kert felőli oldalába egy római kori rozettás díszítésű szarkofág oldallapját falazták be.

 

Granárium (108.) — /középkor/

A falu központjában levő középkori falmaradványok még ma is jól látszanak, a mészkőből rakott hatalmas pincét pedig jelenleg is használják. Építési idejét az eddig ismert adatok alapján sajnos nem lehet pontosan megállapítani, de feltételezhető, hogy azonos a középkori forrásokban emlegetett egyik udvarházzal.

 

Andráspuszta, Magtár (109.) — /középkor/

A középkori kastélyt az utóbbi időkben magtárként hasznosították. Az épületet az egyik ajtó felett még az 1950-es években is olvasható felirat szerint 1515-ben Paksi Lajos fia építtette.23

 

Baracsi utca 3. (110.)

Géringer Gyula egy Madocsáról áthozott római kori sírkő domborműves töredékét falazta be háza bejáratába. (5. kép)

 

Templomos (111.) — /római kikötőerőd/

Az elmúlt években a Duna közepén lévő római kori régészeti lelőhelyen rendszeres búvárrégészeti kutatás folyt. A feltárt, felmért kikötőerődök és a kiemelt domborműves, feliratos oltárkövek, sírkövek jelentőségére való tekintettel erről az Európában egyedülálló feltárásról külön fejezetben számolunk be.

 

Öreg-sziget (112.)

Az Öreg-szigetnek a szlavóniai tölgyes felőli részén az öregek egy régi temetőre emlékeznek. A terepbejárások során a felszínen temetőre utaló nyomokat nem találtunk. E helyről került viszont elő az a törökkori kengyel, amely dr. Ballá Miklós gyűjteményébe  került.

 

Alsó-várrév (113.) — /római kori őrtorony?/

A dunai romok feltárása során többször is említették a helybeliek, hogy a feltárás helyszínétől 4 km-rel lejjebb alacsony vízállásnál szintén láthatók faragott kövek. Az Öregszigetet ölelő oldalág torkolatának északi oldalán, a mai jobb parton, a vízben nagyméretű, faragott építőköveket figyeltünk meg, melyek a parti fövény alatt is folytatódtak. A kb. 40x60x80—120 cm méretű, szabályos oldalú mészkőtömbök L-alakban helyzkednek el úgy, mintha az L szárát a partra merőlegesen, a talpát pedig déli irányba húzták volna. A kötőanyag és a kísérő leletek nélküli kövek pontos korát, rendeltetését nem lehet megállapítani, de nem zárható ki, hogy esetleg egy — a Duna által fele részben elmosott — római kori őrtoronyhoz, vagy a madocsai kolostor okleveleiből  ismert kikötőhöz tartoztak.

 

Pétervára  (114.)

Az Öregszigetet záró Duna-ág torkolatának a déli oldalán a légifotón régészeti objektumokra utaló, határozott vonalak láthatók. Azonban az eddigi terepbejárások során a felszínen régészeti leleteket nem találtunk. (A helyet a felszíni leletek hiánya ellenére is felvettük a régészeti lelőhelyek sorába, hiszen a Duna menti terepbejárások során már nemegyszer találkoztunk azzal a sajátos jelenséggel, hogy az áradásnak kitett régészeti lelőhelyeket a folyó olyan vastag, egyöntetű iszapréteggel zárta le, hogy az intenzív talajművelés ellenére egyetlen régészeti lelet sem került a felszínre.) A légifotón és a felszínen is jól kivehető egy egyenes vonalban egészen Madocsáig húzódó kis kiemelkedés.

 

Kápolna (115.) — /Árpád-kori falu/

A ma már Madocsához tartozó területen a védgáton belül, a part szélén lévő kis kiemelkedésen a horgásztanya körül és a kertben elszórtan Árpád-kori edények oldaltöredékei és cserépbogrács peremtöredékei találhatók a felszínen.

 

Kormó (116.)

Dunakömlőd és Madocsa között majdnem félúton, a kövcsút déli oldalán két nagyobb kiemelkedés van. A terület relatív magassága különösen akkor szembeötlő, ha a Duna felől közelítjük meg. Az egykori, ma már kiszáradt ér magaspartján a 95 m tengerszint feletti magasságú domb oldalán a 94 méteres szintvonalig lehúzódó középkori településre utaló leletek vannak. A terepbejárás idején a frissen szétszántott kemencék szinte a felszínre rajzolták az egykori falu házainak helyét, az egy utcás település szerkezetét. A szürke, hamus foltokban a nagymennyiségű állatcsont mellett kevés Árpád-kori, és viszonylag sok a középkor későbbi, de javarészt még a törökkor előtti időszakára utaló lelet került elő. A lelőhely két, egymástól 200 métérre lévő dombja közötti mélyebb részeken nem találtunk leleteket. Árpád-kori leletek csak a nyugatabbra fekvő dombon voltak, míg a későbbi edénytöredékek mindkét helyen előfordultak. A nyugatabbra lévő dombon a parttól távolabb egy kis elkülönülő részt, találtunk, ahol néhány középkori tégla mellett pár embercsonttöredék is előkerült. Valószínűleg itt lehetett a középkori település temploma. A régészeti lelőhely kétséget kizáróan azonos az oklevelekben többször is említett Kormó középkori faluval.24

5. kép. Baracsi utca 3. A Géringer Gyula házába befalazott római kori sírkő töredéke.

 

Hüllő (117.) — /Árpád-kori falu/

Az egykor a Dunába futó Sós-völgy déli partján Varga Bálint több alakalommal bukkant Árpád-kori cserépbográcsok perem- és oldaltöredékeire, egyéb edények darabjaira. A régészeti leletek és a helynév alapján egy korán, legkésőbb a 13. században elpusztult település lehetett itt.25 (6. kép. 7—12.)

 

Káposztáskert (118.) — /új kőkor/

A falu szélén, a madocsai kövesút keleti oldalán a 95 m tengerszint feletti magasságú kiemelkedésen Varga Bálint és családja folyamatosan gyűjti a felszínen található pattintott kőeszközöket. A jól körülhatárolható foltokban található nyersanyagok, magkövek, pengék, vakarok és pattintási hulladékok mellett kerámiadarabot eddig még nem találtak. Más részeken újkőkori edénytöredékek is előkerül tek. A leletek a család gyűjteményében vannak.26 (7. kép).

 

Meszes-köz (119.) — /népvándorláskori temető?

A Szentandrásra futó kövesút északi oldalába Kövesszállás előtt betorkolló víz-mosásos földesút oldalából népvándorlás kori leletek kerültek elő. A Kövesszállás keleti szélén lévő murvás gödörnél találhatta Wosinsky Mór és Csallány Dezső a Kis országút kezdeténél említett népvándorláskori kengyelt és zablát is.27

 

Kövesszállás (120.) — /bronzkor, római kor, középkor/

A vasútállomásra vezető kövesút által kettévágott, egykor a Duna és a Szentandrási völgyben folyó víz által határolt domb északi oldalán a légifotón mintegy 100x200 m hosszan egy téglalap alakú elszíneződés látszik. Ez a jelenség szántás után a terepen is jól kivehető. A 2—3 m széles világosabb sávban a mélyebb rétegekre jellemző, világosabb, meszesebb talaj van. A felszínen mindenfelé római kori edénytöredékek, terra sigillata töredékek kerülnek elő. Kisebb-nagyobb kődarabokat, téglatöredékeket is kifordít az eke, de ezeken általában nem figyelhető meg jelentősebb habarcsnyom. Megfelelő feltárások nélkül nehéz lehet egyértelműen eldönteni, hogy egy település maradványairól, vagy arról a szakirodalomban régóta keresett táborról van-e szó, amelyben a cohors I. Alpinorum peditata táborozott hosszabb-rövidebb ideig — akár esetleg ideiglenes jelleggel — a 2. század közepén.28

A lelőhely úttól délre eső lejtőjén 1992. őszén III. Gordianus (238—244.) IMP. GORDIANUS PIUS FEL. AUG. köriratú ezüstdénárja került elő. A platón és a déli lejtőn máskor is kerültek már elő római kori bronzpénzek, de ezek többnyire elkallódtak, vagy igen rossz megtartásúak voltak.

Elszórtan a lelőhely mindkét részén találtak középső bronzkori, a dél-dunántúli mészbetétes  edények  népének kultúrájára jellemző edénytöredékeket  is.

Az egykori Duna-ágra néző déli lejtőn az említett őszi terepbejáráson egy középkori, lengyel területen vert, 1516-os évszámú ezüstdénárt is találtunk. A szántásban Árpád-kori és középkori cserepek is voltak. A régészeti leletek és a helynév alapján ezt a települést az oklevelekben az 1590-től Kövesfok néven említett, Bölcske határában fekvő faluval  lehet azonosítani.29 (8. kép)

 

Mérges-tanya  (121.)

A Tanya-dűlő végében, Kövesszállás mellett egy 20 m átmérőjű, környezetéből 2 m-re kiemelkedő magányos, mesterséges halom van. Az erősen leszántott sírhalom felszínén csak néhány jellegtelen,  lekopott felületű őskori  edénytöredéket találtunk.

 

Szenlandrás-puszta,  Iskola  (122.)

Az iskolával szemben, az út túloldalán a szántás északi végében, a patakhoz közeli részen elszórtan egy-egy őskori és kelta, illetve Árpád-kori cserepet találtunk.

Szentandrás-puszta, Tanya-dűlő (123.) — /középkori temető, falu/ A vasút keleti oldalán  a Tanya-dűlőben  vonuló dombháton  egy,  a légifotókon jól kivehető nyílegyenes világos csík húzódik, mely a mai 6. számú útnál a Pénzásás nevű határrésznél indul, s Kövesszállásig követhető. A mellette lévő legmagasabb dombon egy világosabb folt figyelhető meg. E helyen egyértelműen római kori őrtoronyra utaló leleteket nem találtunk, csak a környezetben idegen néhány kisebb-nagyobb mészkődarabot és folyami kavicsot.

6. kép.   I—6.  Hegyorra.  Kora bronzkori  leletek. 7—12  Hüllő.  Cserépbogrács töredékek az elpusztult Árpád-kori  falu  területéről

 

A két patak között húzódó dombhát középső részén mintegy 30x40 m-es foltban embercsontok kerültek elő, és elszórtan néhány középkori kerámia. A dombsor déli végében a két patak találkozásánál lévő lejtő oldalában Árpád-kori cserépbográcsok perem- és oldaltöredékei, edénydarabok, a településre utaló állatcsontok, paticsdarabok, hamus foltok voltak a szántáson. A településre utaló régészeti jelenségek, és a magasabb részen lévő temető az Árpád-kori Szentandrás falut, illetve temetőjét jelzi. A leletanyag alapján feltételezhető, hogy a falu lakói a középkor későbbi századaiban valahol másutt, de nyilván a közelben folytatták életüket.

7. kép. Káposztáskert. A szántásban gyűjtött pattintott kőeszközök és jellegzetes, bekarcolt vonalakkal, körömbecsípéssel díszített edénytöredékek

 

Szentandrás-puszta, Nagy-kastély (124.) — /római  kor/

A Nagy család egykori kastélyánál a park környéken terra sigillata töredékek és római kori edénytöredékek kerültek elő, melyek sajnos elkallódtak.30 Azonban a kastély melletti szántón elszórtan jelenleg is találhatók római kori településre utaló töredékek. A kastélytól északra lévő dombon a múlt században egy nagyméretű kelta urnát találtak.31

 

Szentandrás-puszta (125.) — /római kor/

A szociális otthontól északra római kori épületre utaló mészhabarcsba ágyazott köveket és  teguladarabokat találtak.

 

Korsós-tanya (126.) — /bronzkor, római kor/

A vasútállomástól nyugatra lévő dombon elszórtan erősen lekopott felületű, bronzkori cserepek kerültek elő. A domboldal folytatásában, a Korsós-tanya feletti részen a szántásban római kori épületmaradványokra utaló mészhabarcsos kőtörmelékeket,  teguladarabokat figyeltünk meg.

X. kép. Kövesszállás. Bronzkori, római kori és   Árpád-kori edénytöredékek

 

Csonka-köz (127.) — /bronzkori temető/

A Kövesszállással szembeni két kis különálló domb közül az északin a terepbe járások során középső bronzkori urnatöredékeket és kalcinált csontokat találtunk. Varga Bálint korábbi megfigyelése szerint régebben emberi csontok is voltak a felszínen.  Állítását alátámasztja egy  általunk  talált koponyatető-töredék  is.

 

Hada (128.) — /Árpád-kori falu/

A dömbsor kanyarulatában lévő lelőhelyen lehetett a helynév alapján az az oklevekeben említett Hada falu, melyet a török után németekkel telepítettek újra. Valószínűleg erre utal az a gótbetűs kerámiatöredék is, amit Varga Bálint a Csonka közzel szemközti lejtőn talált. A lelet sajnos elkallódott.

A Hadai hegy délkeleti lejtőjén egyébként alig van leletanyag, csak néhány lekopott felületű bronzkori edénytöredék, Árpád-kori cserépbogrács perem- és oldal-töredéke, középkori korongolt edény oldaltöredéke került elő. Az oklevelekben Bölcske közelében először  1417-ben említik a falut.32

Gráf András megjegyzése szerint a római utat Hadánál a Bölcske—Kömlőd út közelében, a vasútvonal mellett figyelték meg.34 Adatát a terepbejárások nem támasztották alá. A domb lábánál, a délkeleti oldalon lévő homokkúpon néhány római-és  középkori   edénytöredéket  találtunk.

 

Hadai-hegy felső vége, Tamás tanya (129.) — /bronzkor/

A Hadai-hegyen lévő tanya feletti dombon lekopott felületű, nagyméretű bronzkori edények töredékei és néhány apró, kalcinált csontdarab került elő. A leletek alapján egy bronzkori urnatemető lehetett itt. A terepbejárási adatok szerint a Hadai hegy  szinte egész területén találhatók elszórtan bronzkori edénytöredékek.

Feltehetően erre a területre vonatkozik Wosinsky Mór megjegyzése is, mely szerint a Hadai-hegy felső végében egy 41 cm magas, 90 cm átmérőjű, öblös részén ujjbenyomkodással díszített, edényben 3 db csavarmenetes láncszemet, néhány sodronyt, 12 sodronytekercset találtak, melyről fordított szívalakú csüngők lógtak le. A lelőhely közelében még egy további, poncolt díszítésű fordított szívalakú csüngő került elő.34 A különböző leírásokat összevetve úgy tűnik, hogy a bronzkori arany haj-fonatszorító karikák, melyeket az 1880-as években Szigethy Ferenc földműves adott el a Nemzeti Múzeumnak, szintén innen származnak.31

Wosinsky felsorolja a Nemzeti Múzeum gyűjteményében lévő bölcskei leleteket is: aranytekercs vékony aranydrótból; kettétört aranytekercs aranylemezből; félhold alakú, bronz lemezdísz; pápaszem alakú bronz dísz; bronzpityke, szélein poncolt díszítéssel. Ezek közül néhány szintén ehhez a lelőhelyhez köthető.36

 

Örsi-hegy (130.) — /kelta- és népvándorláskori temető, Árpád-kori falu/

A Bölcskéhez tartozó, de a madocsaiak által művelt szőlők miatt Madocsa-hegynek is nevezett területről 1906-ban kelta sírokból származó kardokat, hüvelytöredékeket, pajzsdudort, vaslándzsát, vaskést, vasláncot kapott a Nemzeti Múzeum/

A hegyre kapaszkodó löszmélyút oldalában, ahol már többször volt régészeti leletmentés, az eső gyakran mos ki avar sírokat. E lelőhelyet két avar edény képviseli Szécsi  Attila gyűjteményében.

A helynév alapján itt leheteti az oklevelekben először 1343-ban említett középkori Örs falu, amelynek pontos helyet egyenlőre nem sikerült beazonosítani. Őrsöt a törökkorban már csak bölcskeiek által művelt pusztaként, 1562-ben a madocsaiak szőlőjeként  említik.39

 

Gabonás-völgy (131.) — /népvándorláskori temető/

A valamikor a dombsor aljában futó Dunába torkolló Gabonás- és Hidegaszaló völgyek közötti domb keleti lejtőjén az út árkolásakor 1886-ban avar sírokat találtak. Nagy László és Szelle Zsigmond négy év alatt 48 sírt tárt fel. Megfigyeléseik szerint a temető gazdagabb része az ásatásokat ellenző szőlősgazdák területén, a domboldalon húzódik. A feltárt sírokból préselt és griffes áttört veretek, szemes és dinnyemag alakú üveggyöngyök, lószerszámok, vasfokos, bronzbogrács, cserépedények kerültek elő. A régészeti leletek, között a korai és a késői avarkorra jellemző tárgyak egyaránt találhatók, ami azt mutatja, hogy egy évszázadokon át használt, sokszáz síros temetőről van szó. A leletek nagyobb része a Nemzeti Múzeumba került.40

 

Szőlősi völgy (132.) — /kelta és középkori falu/

A völgy déli oldalán a szántásban fésűs díszítésű kelta edények grafitos oldal és peremtöredékei, állatcsontok, hamus foltok figyelhetők meg, a lejtő külső, keleti oldalán pedig néhány középkori cserepet találtunk. A középkori falu a szántáson talált töredékek tanúsága szerint a vasút túloldalán is folytatódott, követve a 94 m-es magassági vonalat. A lelőhely azonos lehet az először 1480-ban, majd 1562-, 158O-, 1590-ben is említett Szőlős nevű középkori faluval, melyről Vártövivel együtt, mint önálló határú pusztákról  szólnak Bölcske határában.41

 

Itatókút (133.) — /őskor/

Az egykori, Bölcske—Kömlőd közötti út mellett a Hidegaszaló- és a Szénási völgyek közötti itatókútnál Wosinsky az egykori Dunameder partjában bronzkori gödrök foltját figyelte meg. A beásásokban edénytöredékek mellett kőpengével elfűrészelt  szarvasagancsokat  talált.42

 

Szőlősi-völgy tető (134.) — /római őrtorony?/

A völgy délkeleti vegén lévő magaslat oldalában egy 20x20 méteres mesterséges terasz van. Az alatta lévő vízmosásból szórvány római kori peremes tégla került elő. A tegula és a teraszozás talán egy római kori őrtoronyra utal.

 

Kis- és Nagylesvölgy között (135.) — /bronzkor, középkori templom és temető/

A lelőhelyet már a múlt században is többször kutatták. A meredek oldalú völgyek miatt szigetszerűen elkülönülő kis dombtetőn az ásatások során bronzkori, római kori és középkori leletek egyaránt előkerültek. A dombtetőn kiterjedt középső bronzkori településre utaló mészbetétes edénydarabok és a vatyai kultúra jellegzetes edénytöredékei találhatók. Wosinsky Mór a helyszínt megszemlélve arra a következtetésre jutott, hogy a két Lesvölgyet összekötő árok egy mesterségesen ásott sánc, mellyel az őskori ember védte települését az ellenség ellen.43

Az őskori földvár déli sarkában egy jól elkülönülő, három oldalról mesterségesen rézsűzött, négyzet alakú területen római tegulák és cserepek, valamint épület maradványok, emberi csontok vannak. Szelle Zsigmond és Nagy László a múlt században végzett feltárás során talált teguladarabok, a 6,5 m átmérőjű, kerek alaprajzú épület alapján római kori őrtornyot feltételezett e helyen.44 A kerek alaprajz, az általuk is megfigyelt sok emberi csont azonban inkább középkori kör templomra, ún. rotundára utal.45

9. kép. A rotunda kiszedett falának maradványai

 

A bokrokkal sűrűn benőtt romoknál 1991-ben frissen szétdobált emberi csontvázakra, falmaradványokra hívták fel figyelmünket. A helyszíni munkákat a tsz brigádjának segítsége tette lehetővé: csak a bokrok kivágása után lehetett megközelíteni és felmérni a területet, kitűzni a kiugró hegyorrot ÉK—DNy, DK—ENy-i irányban átmetsző kutatóárkokat. A felszínen — különösen a keleti oldalon — nagyon sok, egész apró római peremes tegulatöredék, mészkődarab, habarcsmaradvány volt. Az 1 m széles kutatóárkokban a rengeteg szétdobált emberi csont mellett néhány melléklet nélküli, fejjel megközelítően északi irányba fektetett csontvázat is találtunk. Az árkok metszéspontjánál, közvetlenül a mai felszín alatt, egy szögletes záródású szentélyű középkori templom apró kövekből rakott falrészletére bukkantunk. Sajnos az 1 m széles, a külső oldalakon három, a belső oldalakon 2 méter hosszúság után törő falmaradványokat az északi oldalon nem lehetett követni, mert a korábbi bolygatások teljesen elvitték. Egy egészen kis felületen döngölt, köves padlórészletet is sikerült megfigyelni, de ennek pontos határát szintén nem lehetett megállapítani. Azonban az egyértelmű, hogy a meszes habarcsba rakott apró mészkövekből épített függőleges, egyenes vonalú kőfalhoz egy köralakú, paticsszerkezetű falrészlet csatlakozott, amelyhez döngölt, helyenként égett, kormos padlórészlet is tartozott. A döngölt agyagpadló 20 cm-rel volt mélyebb a köveket is tartalmazónál. Az 5,5—6 m átmérőjű kör mentén húzódó paticsfal belső oldala tapasztott, simított, külső oldala azonban a megmaradt kis szakaszon is hiányzik, így pontos szerkezetét, vastagságát nem lehetett megfigyelni. A romok vonalát követő rábontások során a paticsfal maradványától egy méterre, a fallal majdnem párhuzamos, de attól teljesen független falcsonkot és pillért találtunk. A pillért agyagba rakott alaktalan, csak a külső oldalán nagyok, lapos mészkövekből rakták. A pillérhez egy körív menten elhelyezkedő, vastagon élére állított kvádersor csatlakozott. A legalsó sorban lévő kváderek egy 20 cm széles belső padkát képezve előreugrottak. A falmaradványok környékén a föld mindenütt laza, bolygatott, leletanyag nélküli volt, ami valószínűleg összefügg a már említett múlt századi kutatásokkal. A romok északi oldalán egy pillér széthányt maradványaira bukkantunk, amelynek közelében laza betöltésű, északi irányú, 1 méter széles régi kutatóárok futott. A terület rétegvonalas felmérése és a metszetek alapján az is kiderült, hogy a még ma is jól elkülönülő, mintegy 40x40 m-es négyszögletes plató oldalait egyenesre vágták és mesterségesen rézsűzték. A meredek három oldalon egy 4 m széles terasz fut, a nyugati, domb felőli részen pedig egykori árokra utaló mélyedés van.

A feltárt falmaradványok értékelése a falrablások, bolygatások és a pontos párhuzamok hiánya miatt meglehetősen nehéz. A megfigyelt égési nyomok az egykori épület pusztulására utalnak az eltérő falszerkezetek pedig a többszöri átépítésre. Az eddigi régészeti megfigyelések alapján egy szögletes záródású szentélyű körtemplomot, rotundát feltételezhetünk itt. A talált teguladarabok arra utalnak, hogy a templom építéséhez valamely környékbeli római kori őrtorony anyagát is felhasználták. (Nem zárható ki, hogy az őrtorony akár ugyanezen a platón is lehetett, és talán ezzel függ össze a domboldal négyszögletesre faragása, rézsűzése is. Ennek tisztázása további kutatások feladata.) (9. kép)

 

Külső-Hegyalja (136.) — /középkor/

A Kis- és Nagylesvölgy által közrezárt domb' aljában és a vasút kelti oldalán lévő kis kiemelkedésen a szántásban elszórtan középkori cserepeket találtunk. A lelőhely azonos lehet a forrásokban Szőlőssel együtt emlegetett Vártövi középkori faluval, mely  1562-ben már csak puszta:46

 

Magyarhalom (137.) — /római kori halomsír/

A Bölcske-Magyarhalom nevű régészeti lelőhely  a falu délnyugati határában,  a 6. sz. főközlekedési út K-i oldalán, a kömlődi lejtő kezdetének magasságában, a leszakadó löszpartig terjedő szántóterület közepén van. A halom a  18. századtól tájékozódási és magassági pontként szinte minden térképen szerepel. A mintegy 30—35 m átmérőjű halom közel másfél méterrel emelkedik ki környezetéből. Nyugati oldalán egy E—D irányú, mélyen kiszántott rész van. A halom környezetében pontosan nem  meghatározható  bronzkori  és  korongolt  kelta  cserepek  találhatók  a  felszínen. Emberi  fog és  kisebb csontdarabok is  előkerültek terepbejárásaink során.  Az 1993. őszén végzett leletmentés során megfigyeltük, hogy  a feltárt halomtól D-re szintén van egy kerek, kb. 60—70 cm magas, mintegy 50 m átmérőjű kiemelkedés, amely ugyancsak  mesterséges  halomnak  tűnik.  A halom   nyugati   fele,   a  magassági  pont mellett — minden bizonnyal az egykori kincskeresés miatt — a többi rész kopásánál is gyorsabban pusztult. Az eke e ponton emberi csontokat fordított ki. Ezért került sor a Kiss József polgármester és bölcskei diákok segítségével végzett leletmentésre. A Magyarhalom  a régészeti  szakirodalomban  Szelle Zsigmond, Wosinsky Mór leírásaiból   is jól  ismert.47 A topográfiai  terepbejárások  során  mi  is  szinte  évente bejártuk a lelőhely környékét, saját szemünkkel látva rohamos pusztulását, szétszántását. A múlt században Szelle Zsigmond és Nagy László a halmot egy árokkal keresztül vágta, de nem találtak semmit. Az 1960-as években kézzel, majd markolóval ismét megpróbálták felnyitni. Az adatok, visszaemlékezések szerint egyik alkalommal sem találtak semmit, csak nagy, vastag fadarabokat. Mivel idejük korlátozott volt, s a remélt kincseket sem találták meg, a fadarabok előkerülése után abbahagyták az ásást. Mint megtudtam, a halom nyugati felében húztak egy árkot. (Az adatokhoz sajnos csak áttételesen jutottam, mert az egykori kincskeresők — bár nevük a faluban mindenki előtt ismert — nem nyilatkoztak.)

10.  A  magyarhalmi  halomsír keresztmetszete

 

A halom melyen szétszántott Ny-i felében, közvetlenül a magassági pont mellett jelöltük ki azt a 14 m hosszú, 3,5 m széles kutatóárkot, amivel keresztül akartuk metszeni a dombot. A traktorral nagyon óvatosan, centiről centire letolattuk a szántott réteget. A letolt földet átvizsgáltuk, abban csak' egy-két apró, lekopott felületű, jellegtelen bronzkori edénytöredéket találtunk. A kutatóárok É-i végében famaradványok, világos piros színű, korongolt császárkori edénydarabok kerültek elő. A szántott réteg alsó határán megnyestük a szelvényt, de a még mindig erősen kevert talajban elszíneződés nem látszott. Folytattuk a kevert réteg eltávolítását a halom egykori alját jelentő, apró paticsszemcsékkel kevert barna humuszig. A kutatóárok D-i felében a megnyesett eredeti talajszinten nem mutatkoztak régészeti jelenségre utaló nyomok, ezért itt mélyebbre mentünk. A sárga, eredeti altalajt csak a 4. ásónyom után értük el. A szelvénynek ezen a részén a biztonsági ásónyomok kidobása-

kor sem kerüli elő értékelhető jelenség, de a metszet révén jó adatokat kaptunk a halom építésének történetéhez. A kutatóárok északi oldalán a barna eredeti talaj szint bontása során egy égett, kormos felületről jól elvált a fölötte lévő réteg. A kormos felület közepén egy nagy, külső részén több kis foltban is hiányzott az átégett felület. Helyenként faoszlopok elkorhadt maradványai bukkantak elő. A magassági pont tövében lévő tanufalunktól 25 em-re, a fixpontnak számító alapponttól É-ra 60 cm-re, az eredeti talajszint felett 10 cm-re egy emberi felkarcsont volt. Folytattuk a kutatóárok É-i felének bontását. Lassan kirajzolódott előttünk a sírgödör és a körülötte lévő több későbbi beásás, láthatóvá váltak a különböző korú magassági pontok faoszlopainak ásott gödrök, illetve az ahhoz tartozó famaradványok. A sírgödör széle a Ny-i oldalon egyenlőre nem mutatkozott egyértelműen, valószínűsíthető, hogy itt rablás történt. Egyébként a magassági pont alatti tanufalban is egy egész késői beásás laza betöltésű — a halom feltöltésének rétegeit vágó — foltja látszott.

Szintezőműszerrel E—D és K—Ny  irányban metszetet készítettünk a halomról. A feltárás ötödik napján, október 25-én teljesen kibontottuk a sírt, s amit már előző nap is sejtettünk, egyértelművé vált, hogy egy császárkori hamvasztásos sírt találtunk. Bölcske-Magyarhalom 1. sz. sír leírása:

A magassági pont nyugati oldalának tövében bukkantunk a téglalapalakú sírgödörre. A sír foltjában ugyanaz a laza, szürke kevert betöltés volt, amit a metszet falban is megfigyeltünk. A sírgödör téglalapalakú foltja a nyugati oldalon szabálytalan alakot vett fel, s betöltése megegyezett a többiével. A sírgödör környékén 40—60 cm széles sávban egy téglalap alakú foltban a felszín égett volt, kormos. Az égett rész szélén néhány centi széles kis bemélyedés futott, amelyben helyenként elszenesedett famaradványok voltak. Az északkeleti sarokban egy függőlegesen álló, égett faoszlopot figyeltünk meg. Az északnyugati, derékszögű saroknál egy kis elszenesedett fa felezte a szöget. Ezt a sarkot elvitte egy 30x30 cm-es, négyszögletű, az eredeti felszíntől mérve 64 cm mély beásás. (Ez; a mellette lévő másik hasonló, 57cm mély beásással együtt egy korábbi magassági pont oszlophelye lehet.) A sírgödör Ny-i oldalán egy ovális gödörben két másik, kerek oszlophelyet figyeltünk meg. (Mélységük a felszíntől mérve 74 és 110 cm.) A tanufal tövében, a sír déli végében egy ovális, 10 cm mély, leletanyag nélküli gödör volt. A sírgödröt keretező kis mélyedésen kívül csak egy helyen, a nyugati oldalon figyeltünk meg átégett részt, egyébként — a későbbi beásások kivételével — mindenütt sikerült megfogni és követni a halom építése előtti eredeti humusz-felszínt.

A bontás során a sírgödör nyugati felében lévő bolygatásban vörös színű, korongolt, engóbozott táltöredékek, terra sigillata tálak darabjai, üvegtöredékek és vasdarabok kerültek elő.

Az eredeti felszíntől mérve 108 cm mély sírgödör alja egy téglalapalakú foltban megégett. Ezen a részen égett emberi csontdarabokat, hamut, a sarkokon nagyméretű vasszegeket találtunk. A nyugati oldal bolygatása csak  102 cm-re mélyedt le, de a sírgödör középső részén is volt két szabálytalan alakú bolygatás, és egy kerek oszlophely. A sírgödör északkeleti sarkában vasszeggek mellett üvegdarabok kerültek elő, és teljesen elkorrodált bronztárgy oxidjának nyomát láttuk. A sírgödör két vége és részben oldala is megégett. A leletek alapján a sír egy 2. századi bennszülött temetkezése lehetett. A régészeti megfigyelés alapján egyértelműen követhető a helybenhamvasztás menete,  a temetkezés rítusa.

A magassági pont túlsó felén kijelöltük kutatóárkunkat a halom másik oldalának, esetleges további temetkezések feltárására. A kutatóárok 2 m, a magassági pont után az I. sz. kutatóárokkal összebontva 3 m széles és  10 m hosszú volt.

A II. sz. kutatóárokban folytattuk a munkát, majd megnyestük a felszínt. A II. sz. kutatóárok É-i felében egy ÉK—DNy irányban futó lm széles, laza, szürke humuszos betöltésű árok nyomát figyeltük meg, amely nekifutott a másik kutatóárokban lévő sírnak. Az árok vágott egy megközelítően téglalapalakú, az árokkal azonos betöltésű, sírgödörnek tűnő beásást. Az árokban, a másik beásásban leleteket nem találtunk. A kutatóárok közepe táján egy rókalyuk félbenyesett járata rajzolódott ki, a déli részen pedig két, minden bizonnyal korábbi magassági ponthoz tartozó oszlophely volt.

A megnyesett és lerajzolt metszetfalon jól követhető volt a halom építésének menete. A négyszögalakban keretelő talpgerendákra és merevítő sarokoszlopokra rakott máglya tetején elégetett halott maradványai egyenesen a sírgödör aljára csúsztak. (Hasonló jelenséget figyelhettünk meg a regölyi kísérleti régészeti táborban folytatott kísérlet során is.) Az eredeti humusszintbe ásott, majd arra felhordott rétegeknél a sírra először egy sárga agyagos réteget raktak, ami a keretelő négyszögtől indult, tehát fedte az egész égett részt. Ez csak kis szakaszon, a metszetfalban a sír északi végénél látszott. Ezt követően hordták fel a sírból kidobált, sárga altalajjal kevert barna humuszos földet, majd a halom lábánál kis körárkot ástak, és abból, illetve a környezetből hozott földből emelték magasabbra a halmot. A halom lábánál körben ma is látszik egy kis mélyedés, amelynek egyik oldala a halom felé, a másik széle az ellenkező irányban emelkedik. Az őskori réteg felhordására utalnak a halom felszínén talált őskori cserepek is.

A tanúfalban éppen a sírgödörnél látható beásás árulkodik a sír korábbi, legalábbis részbeni felbontásáról. A másik kutatóárokban megfigyelt árok keresztmetszete ez. Részben ezzel az árokkal — amely valószínűleg Szelléék eredménytelen kutatását jelzi — vitték el a sír nyugati szélét. Szelléék feltehetően azért nem találtak semmit, mert nem mentek elég mélyre. Azonban a sírt valamikor valakik egy mélyre ásott gödörrel mégis feldúlták, s mint azt a sírgödör aljában megfigyelhető szabálytalan alakú beásás is mutatja, még az 1960-as évek előtt.

Valószínű, hogy az árokkal megbolygatott, a II. sz. kutatóárokban lévő téglalapalakú beásásban egy, a hamvasztásos sírnál jóval későbbi csontvázas sír lehetett, aminek szétszórt csontjait találtuk meg a földmunkák során. Az utolsó pillanatban végzett leletmentés eredményeként még sikerült a hamvasztásos sír környékén az eredeti felszínt kibontani, amivel a 2. századi bennszülött temetkezési szokásokhoz nyertünk új, eddig soha meg nem figyelt részletességű adatokat.

 

Magyarhalmi dűlő (138.) — /bronzkor/

A lelőhelyről felszíni gyűjtésből késő bronzkori, a késő halomsíros — korai urnamezős kultúra népe telepére utaló leletek kerültek a szekszárdi múzeum gyűjteményébe.48 A karcolt vonallal és pontsorral díszített oldaltöredékekhez, egyenesen levágott, vízszintesen árkok peremtöredékekhez, illetve enyhe, széles turbán tekercsezéssel díszített vagy enyhén behúzott tálperemekhez hasonló leleteket találtunk mi is legutóbbi terepbejárásunk alkalmával. A lelőhely meglehetősen nagy kiterjedésű, szinte az egész dűlőben megfigyelhetők régészeti leletek. Az egyes terepjelenségek között azonban olykor 80—100 m üres terület is van.

 

Síkhát (139.) — /újkőkori- és kelta település/

A hegyek alatt az egykori mocsárvilágból alig kiemelkedő dombon, melynek tengerszint feletti magassága mindössze 93—94,5 m, 150—200 m szélességben, a még ma is meglévő kis patak partján közel 500 m hosszúságban vonaldíszes újkőkori cserepek, pattintott és csiszolt kőeszközök, paticsdarabok, állati csontok, valamint korongolt kelta edénytöredékek kerültek elő, köztük számos grafitos oldaltöredék.

 

Forster-rét (140.) — /újkőkor/

A hegyek végével szemben, a mélyen fekvő rétből 3—4 m-rel kiemelkedő dombon paticsdarabok, vonaldíszes, újkőkori edénytöredékek, pattintott kőeszközök voltak. A térkép szerint a lelőhely legmagasabb pontja 94,5 m.

 

Hegyorra (141.) — /kora bronzkor, római őrtorony/

Varga Bálint gyűjteményébe nagyrévi tál- és korsó töredéke került a lelőhelyről. A leletanyag összetétele, épsége kora bronzkori temetőre utal. E helyről egy öntőkanál is ismert..

Légifotók alapján Visy Zsolt római őrtorony helyét határozta meg az egykori Duna-ágat kísérő dombsor déli lejtőjén.49

 

Leányvár (142.) — /római kori őrtorony/

Bár a helyhez számos monda fűződik, valójában egy rombusz alakú árokkal körülvett római kori őrtorony állt itt. Ettől a ponttól északra és délre egyaránt jól követhető a római kori országút nyomvonala. A múlt században Szelle Zsigmond írta le részletesen a Buda—Eszék, Aquincum—Mursa útvonal mentén a földvári és bölcskei határban található őrtornyokat, legutóbb pedig Visy Zsolt légifotók segítségével pontosította az út vonalvezetését.50 Pénzhányást elhagyva, a 95. kilométerkőnél a mai országúttói 200 m-re nyugatra található az első, már a bölcskei határba eső út menti, kettős árokkal körülvett késő római őrtorony. A következő a leány vári parkoló mellett állt, s délebbre, a 98. kilométerkő nyugati oldalától, 30 m-re lévő kis halmon is volt egy kettős árokkal védett őrtorony. Innen a római út sávja hol a mai út keleti, hol ismét a nyugati oldalán bukkan fel, majd a Gyűrűsi-völgyet a mai út mellett átvágva fut tovább Kömlőd felé.51

 

Plébániai földek (143.) — /római kori mérföldkő/

A Dunaföldvár—Dunakömlőd országút melletti plébániai földön 1876-ban egy mérföldkövet találtak, melyet a Nemzeti Múzeumnak ajándékoztak. A mérföldkövet a felirat szerint Aquincumtól 66.000 páros lépésre, 66 mérföldre állították 217— 218-ban, Aelius Triccianus  helytartó  igazgatása alatt.52

 

Magyar-tanya (144.) — /bronzkor, középkor/

A Gyűrűs folyó déli partján, a Magyar-tanya mellett lévő dombon középső' bronzkori mészbetétes edénytöredékek, és elszórtan középkori kerámiadarabok találhatok a szántáson. Az eddig előkerült középkori leletek alapján még nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy itt volt-e az oklevelekben már 1343-ban is említett Gyűrűs falu, vagy inkább a mai kövesút másik oldalán, ahol a földmunkák során a kiskert-tulajdonosok  többször  megfigyeltek  tűzhelymaradványokat,  kemencéket.53

 

Gyűrűs (145.) — /bronzkor/

A múlt században a közelebbi lelőhely megjelölése nélkül egy középső bronzkori, mészbetéttel gazdagon díszített edény került innen Nagy László gyűjteményébe.54

 

Tulgyűrűs (146.) — /bronzkor/

A Gyűrűs folyó mellett lévő dűlő déli végében a felszínen középső bronzkori, mészbetétes edénytöredékek vannak. Lehet, hogy ez a lelőhely azonos a Nagy László gyűjteményébe került edényével.

 

Az út túloldalán lakó Magyar Péter emlékezete szerint évtizedekig hányódott ezen a részen egy hengeres mészkő, melyet elmondása alapján egy római mérfölmutatóval lehet azonosítani. A több alkalommal keresett kő eddig nem került elő. Az is előfordulhat, hogy valamelyik tanya alapozásakor felhasználták.

 

Külső-telek part (147.) — /bronzkor/

A Gyűrűs-völgy és a Kanacs-völgy találkozásában lévő domb déli lejtőjén a terepbejáráskor erősen lekopott felületű bronzkori edénytöredékeket és állatcsontdarabokat, paticsrögöket találtunk.

 

Koplaltató (148.) — /bronzkor/

A Gyűrűs folyó keleti oldalán lévő széles dombhát keleti szélén elszórtan erősen lekopott felületű bronzkori edénytöredékek, állatcsontok, paticsdarabok találhatók a felszínen.

 

Dér-villa (149.) — /kelta temető/

Baranya János szőlőjében ültetéskor kb. 70 cm mélyen kelta urnát talált. A lelet dr. Ballá Miklós gyűjteményében van.

 

Forró-völgy (150.) — /kelta temető/

Debreczeni Nándor szőlőjében egy fa kiásásakor kb. 60 cm mélyről két kelta urna került elő, melyekben kalcinálódott csontok és megolvadt bronzdarabok voltak. Az egyik urnát a találó megtartotta magának, a másikat Szécsi Attila gyűjteményének  ajándékozta.

 

Szakács-pince (151.) — /bronzkor/

A focipálya feletti részen, a pincesor irányában húzódó mélyút bal oldalában néhány erősen lekopott felületű bronzkori edénytöredék került elő.

 

Csorda-út  (152.)

Az út mellett domborműves bronztál került elő, melynek áldozati jelenetének pontos párhuzamai egyenlőre nem ismertek. (11. kép)

 

Szénaföld (153.) — /bronzkor/

A földvári határhoz közel eső szénaföldi dombélen a múlt században négy nagy bronzkori urna került elő. Szelle Zsigmond szintén talált itt egy nagy mészbetétes edényt és egy szép bronzleletet.55

 

Itatópart (154.) — /újkőkor/

A Duna leszakadt magaspartjában ezen a részen több helyen is újkőkori beásások foltja figyelhető meg. A felszínen vonaldíszes, valamint a lengyeli kultúrához tartozó edénytöredékek, kova- és obszidiánpengék, állatcsontok, valamint folyami kagylók   voltak. (12. kép)

A szakirodalomban még további számos, ma már pontosan nem beazonosítható lelőhelyű régészeti tárgy is ismert a bölcskei határból. Az alábbiakban ezeket vesszük számba.

 

Újkőkor

  1. Szentandrás-pusztán újkőkori, az alföldi területekre jellemző tiszai kerámiát

    említ Csalogovits József.56
  2. Szentandrás-puszta megjelöléssel Csalogovits egy hengeres falú, oldalán négy

    bütyökkel díszített újkőkori, a lengyeli kultúrába sorolt edényt közöl.

 

Rézkor

  1. Szentandrásról egy áttört talpcsövű, rézkori tálat említenek.58
  2. Bölcskéről jellegzetes késő rézkori, kosztoláci edényt említenek.

 

Bronzkor

Nagy László a századfordulón több bronzkori edényt ajándékozott a szekszárdi múzeumnak.60 A leletek feltehetően kora bronzkori, a nagyrévi kultúrához tartozó hamvasztásos sírokból kerültek elő. Bóna István az itt talált leletek többségét a kulcsi csoporthoz, más részét a szigetszentmiklósi, illetve a kisapostagi csoporthoz sorolta. Wosinsky Mór más kora bronzkori leleteket is közöl könyvében, melyek feltehetően a fentebbi edényekkel azonos lelőhelyről származnak.62 Wosinsky Mór Nagy László gyűjteményében a  környéken gyűjtött bronzkori tárgyak   között megemlít egy "gomba alakú" fejű tűt, melynek a feje alatt kidomborodó testét párhuzamos, függőleges vonalak díszítik; három mészbetétes díszítésű, ismeretlen lelőhelyű edényt; kis fényezett tálat és egy egyfülű korsót.64

11. kép. Csorda-út. Bronz tál áldozati jelenettel

 

— Szentandrásról származó késő bronzkori, BD—HAi korú, szórvány töredékeket is említ a szakirodalom.65 Talán ezekkel azonos helyről származhat a Wosinsky által közölt, síkozott hasú kis korsó is. melyet újabban a váli kultúra II. periódusába sorolnak.66

— Bölcskei szőlőjében Szűcs József 1889-ben egy bronzsarlót talált, melyet a Nemzeti Múzeumnak ajándékozott.67

 

Vaskor

— Nagy László földbirtokos a Tolnavármegye 1898. évi tudósítása szerint kelta agyagedényeket és egy keltakori bronzlánc darabjait ajándékozta a szekszárdi múzeumnak.

 

Római  kor

3. századi sírkápolna domborműves töredékét ajándékozta a szentandrási birtokos, Nagy László a Nemzeti Múzeumnak.69 Egy Bölcskéről származó, 3. századi sírkő felső, tympanonos része a szekszárdi múzeumba került.70

12. kép Itatópart Újkori edénytöredékek a  partomlásból Szécsi Attila gyűjteményében

 

Honfoglalás kor

— Baranya Pál 1901-ben Marcus Aurelius nagy bronzpénze mellett egy 4. századi római pénzt, valamint egy osztrák réz- és egy stájer ezüstpénzt ajándékozott a Nemzeti  Múzeumnak71

— Két honfoglalás- vagy kora Árpád-kori fejsze került a Nemzeti Múzeumba Bölcskéről.72

 

Középkor

Nagy Lajos kertjében az országot először módszeresen bejáró régész, Rómer Flóris  egy  Madocsáról  odakerült "tympanon"-követ említ, rajta Tótország  (Horvátország) címerével.73 Ugyancsak a Nagy család gyűjteményében említ Rómer Flóris egy középkori vaskardot.74 (Ez egyébként egyben Bölcske első említése a régészeti szakirodalomban.) A vasútvonal építésekor egy kereszt alakú fenékbélyeges, hullámvonal díszítésű edényt találtak.75 Hanzély János földbirtokos   1898-ban egy Szentandráson talált gótikus,15.századi  aranyozott ezüstkeresztet adományozott a szekszárdi múzeumnak.76 Bölcskén 1868-ban pinceásás közben 6,5 font súlyú, mintegy 800 éves arany és ezüstpénzeket tartalmazó lelet került elő.77 A Nemzeti Múzeum hadtörténeti gyűjteményének Bölcskéről 1905-ben késő középkori lándzsahegyet ajándékoztak.

 

Bölcske és környéke rövid története az újkőkortól a honfoglaláskorig

Bölcske határának bőséges régészeti leletenyaga lehetőséget ad a terület történetének felvázolására. Természetesen egyetlen falu határában talált, sokszor szórványos leletek alapján nem lehet minden korszakot egyenlő mélységben érintő, messzemenő történeti következtetéseket levonni, és erre a jelen kötet keretei sem adnak lehetőséget. A lelőhelyek anyagának közreadása azonban remélhetően elősegíti a további kutatásokat, megteremti a lényegi kérdések tisztázását célzó ásatások alapjait, s a főbb történeti problémák rövid áttekintése is segíti majd a bölcskeieket múltjuk jobb megismerésében. Az egyes népcsoportok, régészeti kultúrák mozgását, az egyes korok történeti változásait nem lehet követni csupán egy település régészeti topográfiai adatai alapján. Ezért egy-egy nagyobb időszak rövid leírása mellett a történeti, időrendi problémák részletesebb tárgyalására csak akkor térek ki, ha azt a területünkön talált lelőhelyek anyaga indokolttá teszi.

A Duna szabályozás előtti medre és az alacsony fekvésű, mocsaras területből kiemelkedő kisebb-nagyobb szárazulatok elhelyezkedése, illetve a folyót követő dombsor messzemenően behatárolta az emberi megtelepedés szempontjából számbavehető területeket. A huzamosabb megtelepedésre utaló régészeti lelőhelyek a község belterületén, illetve attól nyugatra, az egykori Duna partján húzódó dombsor oldalán, vagy a benyúló völgyekben lévő kisebb vízfolyások mentén vannak. A Madocsa felé eső mocsarasabb terület kisebb kiemelkedésein a leletek csekély száma arra mutat, hogy ezeket a részeket inkább csak ideiglenesen, a szárazabb időszakokban lakták. A tengerszint feletti magasságot tekintve a régészeti leleteket általában 94—95 m magasságú hátakon találtuk, de már 93 m magasságban is volt néhány töredék. A magassági adatok azt jelzik, hogy a meghatározó vízszint 94 m alatt volt. Ezeken az alacsonyabb területeken  főként újkőkori és Árpád-kori  leletek kerültek elő, melyek a viszonylag szárazabb, alacsonyabb vízállású időszakokra is utalnak.

13. kép. Régészeti lelőhelyek a falu belterületén

 

Bölcske határában a legkorábbi leletek az újkőkorra keltezhetők. A Dunántúl újkőkori történetének kialakulását az ic. 6—5. évezredben a déli részeken a Sió-torkolat magasságáig a Körös—Starfcevo-kultúra termelőgazgálkodást folytató népessége, az északi területeken pedig a déli hatásokra a helyi mezolitikus őslakosságból kialakuló dunántúli vonaldíszcs kerámia népe határozta meg. Mint azt a Forster-rét, Síkhát, Káposztáskert és a földvári határba eső Itatópart leletei is tükrözik, a bekarcoltdíszű, sokszor tökformát utánzó edényeket, pattintott kőeszközöket, csiszolt kő-baltát használó népesség állattartó, talajváltó gazdálkodása miatt csak rövid ideig lakott egy helyen, s a föld kimerülését követően másik területre húzódott.

Csalogovits Szcntandrás-pusztáról említ egy, az alföldi területekre jellemző tiszai kerámiát, amely nyilván az Alföddel való kapcsolat, pl. kereskedelem révén kerülhetett ide. A lelet előkerülési körülményeinek pontos ismerete nélkül sajnos nem dönthető el egyértelműen, hogy ez a töredék még a dunántúli vonaldíszes kultúra élete végén kialakuló Sopot-Bicske csoport, vagy a már a kőkor végén kialakuló lengyeli kultúra idején került ide.79 Az itatóparti leletek és a lengyeli' kultúra Szentandrás környékén előkerült hengeres falú, oldalán négy bütyökkel díszített edénye a Dunántúl újkőkorának késői, és rézkorának korai szakaszát kitöltő régészeti kultúra megtelepedését jelzi  a környéken.80

A rézkor végén a kosztoláci kultúra szállta meg területünket. A déli erdetű népesség jellegzetes edénye ismert Bölcskéről.81 Ez a kultúra előzte meg a Duna mentén dél felől északra húzódó kora bronzkori betelepülőket. A szomszédos Dunaföldvár-Kálvárián a kosztoláci réteget a proto-nagyrévi leletek követik,82 melyek korát a C14-es adatok alapján i.e.. 2200—1900 elé kell kelteznünk.83 így a Vörösgyírben talált proto-nagyrévi töredékek alapján a kora bronzkori teli lakóinak területünkre érkezését az említett évszámoknál valamivel korábbra, de mindenképpen még az i.e. 3.  évezreden belülre  tehetjük.

A Bölcske határában feltárt régészeti lelőhelyek közül a vörösgyíri egyrészt a Kárpát-medence bronzkori történetének megvilágítása szempontjából bír különös jelentőséggel, másrészt lehetőséget ad a korszak életmódjának felvázolására, így különösen  indokolt anyagának részletesebb  ismertetése.

A rézkori kosztoláci kultúra vége után, a kora bronzkor 1. időszakban a Duna vonalát követve, a Dél-Dunántúlt megszálló somogyvári csoporttal valószínűleg egy időben, vagy nem sokkal azt követően a magyarországi Duna-szakasz középső és déli részén megjelent egy,-életmódja miatt a folyókhoz kötődő népesség. Duna mentén a proto-nagyrévnek elnevezett, a Vörösgyírból szórványként előkerült régészeti leletanyag tölti ki azt a látszólagos űrt a kora bronzkor 1. időszakban, amelyet itt a korábbi kutatás által feltételezett makói lelőhelyek hiánya okozott. Ez a proto-nagyrévi népesség olvasztotta magába a kora bronzkor 2. időszak elején nyugatról érkező ha-rangedényes elemeket, és a Duna mentén ez képezi alapját a Középső-Tisza vidéken kifejlődő nagyrévi kultúrának. Egyben ez a proto-nagyrévi népesség a hordozója annak az életmódnak és tudásanyagnak, amely már a kora bronzkor 2. időszakának elején meginduló teli szerkezetű települések kialakulásához szükséges a Duna mentén, s amely folyamatot a kutatás a Tisza menti nagyrévi tellek alapján eddig a kora bronzkor 3. időszak elejére helyezett. Ebből következően a nagyrévi kultúra a korábbi felfogással ellentétben a Duna mentén alakult ki, terjedt el, és érte el teljes kifejlődését az Alföld középső területein is.84

14. kép. Régészeti lelőhelyek a falu külterületén

 

A nagyrévi kultúra folyóparti -telepein, a huzamosabb ideig való egyhelyben lakás eredményeként egymásra rakódó településrétegekből, házomladékokból kialakuló teli településeken fejlett paraszti termelés folyt. A partoldalban ma is megfigyelhető égett, hamus rétegek között megszenesedett búza, árpa, köles, lencse, borsó éppúgy megtalálható, mint az ínségidőkben még legutóbb is gyűjtött vadontermő növények termései közül a makk.85 A gazdálkodás fejlettségének egyik legjobb fokmérője a szemétgödrökből előkerülő csontmaradványok százalékos összetétele. Az egykori étrend összetételét is jelző marha-, juh-, sertés-, ló- és szárnyascsontok mellett gyakori a halcsont, halpikkely, kagylóhéj, s csak kisebb arányban vannak jelen a vadcsontok.

Újból és újból megújított házaik vesszővel font, kétoldalről betapasztott falát gondosan meszelték, geometrikus mintákkal díszítették.86 Döngölt padlójú, gyakran többosztatú házaik a családszerkezetre is utalnak.

Vörösgyírban az ásatási megfigyelések szerinti legalsó, 20. réteg proto-nagyrévi leleteinek korától egészen a kultúra késő időszakáig, a 8. rétegben lévő kulcsi típusú leletekig folyamatos az élet.

A somogyvári csoport jellegzetes, hengeres falú palackjainak Duna menti megjelenése a területünktől nyugatra eső részeken végbement történeti folyamatokat jelzi, melyek eredményeként először a kisapostagi csoport elöl menekülő somogyvári lakosság szorul a nagyrévi területekre, majd a korszak végén egyre több kisapostagi elem is megjelenik a folyó mentén.87

Vörösgyírban a Lomb utcában a part mentén a Ncfelecs utcáig húzódó központi teli telepet kisebb házcsoportok, környékbeli települések és temetők vették körül. A Dunaföldvári úton előkerült nagyrévi leletek például minden bizonnyal már központi részen kívüli házakat jelölnek. A Hársfa, Akácfa utcáknál pedig — akárcsak a Vörös-körösztnél, vagy a szakirodalomban gyakran emlegetett Hadai hegyen88 és a He-gyorra lelőhelyeken — inkább temetőre utaló leletek kerültek elő,

Az i. e. 18—17. századtól a középső bronzkorban a vatyai kultúra népe szállta meg a korábban is lakott dombot, s a Vörösgyír 7. rétegétől a felszínig az ő leleteiket találhatjuk. Urnatemetőjük a Lomb utca északi végétől a Diófa utcán át egészen a Dunaföldvári útig terjedt. Talán a középső bronzkor végén az addigi paraszti műveltségeknek véget vető nyugati erdetű nagyállattartó népesség, a halomsíros kultúra támadása elől való védekezésként készült az az árok, amely északon az Akácfa u. 23. sz. ház vonalában, délen pedig a Nefelejcs utca 5. és 29. sz. ház vonalában fut. A Hadai szőlőhegyen is az i.e. 13. században érkező támadók elől rejtették el azokat a kincseket, amelyeket Szigethy Ferenc talált meg. A bronzkor későbbi szakaszaiban a vörösgyíri teli már nem népesült be, hiszen az új népességnek más jellegű gazdálkodásához, a pásztorkodáshoz a vízjárta völgyek, lankás domboldalak, széles löszplatók sokkal jobban megfeleltek. Ezért régészeti leleteiket főként a falutól nyugatra eső területeken, például a Magyarhalmi dűlőben találhatjuk meg.

15. kép. Vörösgyír. Csontszerszámok a kora brronzkori tellről

 

A bronzkor végén kelet felől beáramló kora vaskori népcsoportok után a Kárpát-medencét ismét nyugat felől érkező népesség szállja meg: a kelták. Az egyik legjelentősebb svájci lelőhelyük alapján La Téne-kultúrának nevezett kelták terjeszkedése az Alpoktól északra eső területekről indult el. Az i. e. 4. sz.-ban a Dunántúlt, majd az i. e. 3. sz.-ban az Alföldet is megszállták. A vasfegyverek és -eszközök, valamint a korongolt kerámia tömeges Kárpát-medencei elterjedése e népcsoporthoz köthető.89 Korongolt, gyakran grafitos edénytöredékeik, jellegzetes formájú szürke vagy fekete urnáik a falu bel- és külterületén egyaránt gyakran kerültek elő. Kelta leletek ismertek az Esze T. utcából és az Örsi-hegyről, a Dér-villa környékén lévő temető pedig a római hódítás idején valószínűleg a Rózsa utcai részen folytatódott.

Római kori leletekben a falu határa különösen gazdag. Sajnos azonban számos, a szakirodalomban Bölcskéhez kötött feliratos római kőemlékről nem tudjuk megállapítani pontos előkerülési helyét, de az esetek nagy részében aligha tévedünk, ha a falu területén lévő temető mellett a Dunában lévő romokból kifeszegetett kövekkel is számolunk. Erre utal egyébként Fröhlich R. megjegyzése is, amely szerint az egyik feliratos töredéket (RIU 1015.) Kömlőd, Lussonium közelében, Bölcskén a Dunánál találták, onnan került Nagy László kertjébe.90 A lelőhelyet az újabb szakirodalom már teljesen ismeretlennek tünteti fel, s csak annyit vél tudni, hogy a Nagy család kertjébe került (CIL III 10298. = RIU 1015.).91 Ez az apró adatvesztés különösen figyelmet érdemel egy másik kő esetében, amelyet a felirat tanúsága szerint a 2. század hatvanas éveiben a Lussoniumban állomásozó I. Alpi gyalogos zászlóalj állított testületileg Marcus Aurelius császár tiszteletére a tábori szentélyben 161-ben (CIL III 3318. = RIU 1016.)92 A római feliratok talán legszélesebb körben használt gyűjteményében a császárbázis lelőhelyeként csak Dunakömlődöt említik.93 Azonban Wosinsky leírása szerint ez a kő Bölcske határában került elő, s onnan vitték Nagy Lászlóhoz (jelenleg a Nemzeti Múzeumban van).94 A császárbázis felirata alapján Nagy Tibor a cohors I. Alpinorum ppditata állomáshelyét a 2. század hatvanas éveiben Bölcskérc helyezi.95 A kő lelőhelye a keltezés miatt nem lehet azonos a dunai romokkal, mint ahogy másodlagos beépítése sem valószínűsíthető, hiszen akkor előkerülésére a határ szó helyett a Dunából vagy a folyóból szót használnák. Azonban a kikötőerőd szempontjából is mindenképpen jelentőséggel bír, hiszen a zászlóalj 2. századi környékbeli állomásoztatása azt mutatja, hogy a stratégiailag rendkívül fontos átkelőhelyet már a korábbi időszakban is védték, s valahol a parton, a falu határában egy katonai táborral kell számolni.96 így a parti létesítmény megépítése nem minden előzmény nélküli a 4. sz.-ban, hanem csak a történeti folyamatokat követő stratégiai  megoldások új  megjelenési  formája a hadászatban.

A partvonal, és a hadászatilag a római korban végig rendkívül fontos Mursa-Aquincum útvonal biztosításáról a már említett erődök mellett a mai 6-os út környékén a Leányvárnál, a Hegyorrán stb. megfigyelt őrtornyok, karbantartásáról pedig a mérföldkövek feliratai tanúskodnak. Ez a jól szervezett határvédelem sem volt képes azonban  feltartóztatni  a népvándorlás keletről  érkező hullámait.

A római birodalom bukása után a Kárpát-medencében csak az avaroknak sikerült évszázadokon át tartó birodalmat kiépíteni. Az alföldi gepidák földjét 567-ben a langobardokkal kötött katonai szövetségük értelmében az avarok kapták meg. Egy év múlva már volt szövetségeseik elől a langobardok is elköltöztek Itáliába, a mai Lombardia területére.97 Az egész országot megszálló harcias pásztornépnek, az avaroknak  Bölcske  határából  több  temetőjét  is  ismerjük.  A  falu  belterületén  a Virág utcától délre, egészen a községházáig terjedő területig kerültek elő csontvázas, gyakran lovakkal együtt eltemetett sírok. A Kék Duna étterem környékén, a külterületen a Meszes-köznél, az Örsi-hegyen találtak népvándorlás kori sírokat. A legnagyobb, leggazdagabb temető azonban a gabonási és hidegaszalói völgyek közötti domboldalon van. Az eddig előkerült leletek tanúsága szerint egyaránt temetkeztek ide a legelőször betelepülők és a 670 körül érkezők is. A korai sírok préselt övgarnitúrái, dudoros üveggyöngyei mellett a későbbi időszak öntött, griffes-indás emlékanyaga, dinnyemag alakú gyöngyei egy etnikailag is különálló csoport megtelepedését is mutatja. Egyes kutatók kettős honfoglalást feltételezve ebben a népességben már a 896-os honfoglalást megelőzően beköltöző magyar töredékeket látnak, melyek átélték a 9. század pusztító háborúit is.98 Bóna István a régészeti leletek hiányára hivatkozva nem tartja valószínűnek, hogy a megyében még a honfoglalás idején is jelentős avar népesség lett volna."99

A honfoglalás és a kora Árpád-kor idejére a szakirodalomban említett két fejsze mellett inkább csak korai helyneveink utalnak, a későbbi időszakra azonban már a terepbejárások során is sok leletet találtunk.100 Az Árpád-korban kialakó Kövesfok, Szentandrás, Hada, Örs, Szőlős, Vártövi, Gyűrűs, Kormó, Kápolna, Hüllő nevű települések lakossága a falvak pusztulása után a környéken legjobb adottságokkal rendelkező Bölcskére költözik, s így ezer év történeti folyamaitait tükrözve kialakul a mai óriási bölcskei határ.


 

JEGYZETEK

  1. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani Baranya Bernadett, Baranya Gábor, Béni István, Berek Gábor, Bobesik Szabolcs, Czompa Gyöngyi, Darkó Balázs, Hoffer Mihály, Gáborjáni Orsolya, Imre Gábor, Kanász. János, Kiss Gábor, Kiss Péter, Kovács Annamária, Ladányi Andrea, Majchrák Judit, Molnár Gábor, Regős Gábor. Regős Péter, Regős Tamás. Szabó D. Dániel, Szabó G. Tamás, Szabó Tibor, Szécsi Attila, Szentgyörgyi Viktor, Tamás Krisztián, Tánczos G. Péter, Tánczos Orsolya, Varga Bálint, Varga Krisztina, Wagner Zsolt terepbejárásokon és leletmentéseken nyújtott segítségéért. A régészeti megfigyeléseket az egyes lelőhelyek jobb körülhatárolhatósága. érdekében topográfiai sorrendben említjük.
  2. Wosinsky Mór: Tolnavármegye története az őskortól a honfoglalásig. I. 395. (A továbbiakban: Wo-sinsky ...)
  3. Wosinsky I. 396.
  4. Reg.Füz.Ser.l. 19(1966) 5.; Reg.Füz.Ser.I. 20(1967) 9.; Reg.Füz.Ser.I. 21(1968) 4.; ArchÉrt 93(1966) 290.; ArchÉrt 94(1967) 217.: Nováki Gy.— Regius J.: Methodischer Versuch der Schichtenersch-liessung auf der bronzezeitlichen Siedlung in Bölcske. MFMÉ  1966/67/2. 85—90.
  5. Poroszlai   1993.   141.
  6. Poroszlai   1993.   141—42
  7. Poroszlai 1993. 142—143. Az ásatás rétegeinek értékelését Poroszlai I. végezte cl doktori disszertációjában. Szerinte a vörösgyíri teli is a dunaföldvári ásatás eredményeként először körülhatárolt Proto-Nagyrévi leletek népének megtelepedésével indul, amit a rétegek tanúsága szerint — a korábbi véleményekkel elentétben — nem követ a kisapostagi kultúra településszintje. Cserepei nyilván csak a késő-nagyrév — kora-vatya telepen jelennek meg, ezért találnak itt a Balaton környéki kisapostagi  anyaghoz  párhuzamokat.
  8. P. Hartyáni B.: Ánderungen der Weizenarten in Ungarn von derBronzezcit bis zum Mittelalter. MFMÉ 1969/2. 39—45., 41..; P. Hartyáni B. — Nováki Gy.: Samen- und Fruchtfunde in Ungarn von der Neusteinzeit bis zum  18.  Jahrhundert. Agrártörténelmi  Szemle  17(1975) Suppl.   1—65.
  9. Fritz Jenő: Fejér megyei  múzeumok évi jelentése   1955. évre.  István király Múzeum Közi.    1(1956) 20—21.; B. Vágó Eszter: Bölcske, Rózsa u. 757. ArchÉrt 84(1957) 85.; B. Vágó Eszter: Késő római sírok Intercísában és  Bölcskén.  ArchÉrt  88(1961)  264—272.;  Rég.Füz.Ser.l.  25(1971)  26.
  10. Rég.Füz.Ser.l.   15(1962) 65.;  RegFUz.Ser.I.   16(1963)  61.
  11. Rég.Füz.Ser.l.  27(1974) 4.;  Rég.Füz.Ser.l. 27(1974)  81.;  Rég.Füz.Ser.l. 29(1976) 73.
  12. Wosinsky 11. 576. CXXX.6.
  13. Irodalom Wosinsky II. 763, 865. CLXIX.4.
  14. Rég.Füz.Ser.l.  26(1973)   92.
  15. Cserna Anna — Kaczián János: Egyed Antal összeírása és korrajz Tolna vármegyéről. Szekszárd, 1986.    62—64.
  16. Wosinsky II. 700, 763. CLXI.; RIU 4. Budapest,  1984. 96. (C1L III 3319 =  10299)
  17. Wosinsky II. 576—577. CXXVI.; Hampel, J.: BudRég 4/1892/ 71.
  18. Erdélyi Gizella: A római kőfaragás és kőszobrászat Magyarországon. Bp.  1974. 88.; Erdélyi Gizella: Adatok   a   pannonjai   sír-aediculákhoz.   ArcÉrt   88(1961)    184—191.;   Erdélyi   Gizella:   Über   die Grabmler in Pannonién. RégDolg 10(1969) 42.; Sz. Burgel Alice (szerk.): Die Skulpturen des Stadt-gebietes von Sopianae und des Gebiettes zwischen der Drau und der Limesstrecke Lussonium-Al-tinum. Bp. 1991. 59.
  19. Gaál Attila: Az 1686 őszi felszabadító hadjárat grafikai lapjainak Tolna megyei vonatkozásai. BÁMÉ 12(1984) 151.
  20. Wosinsky 11. 763. CXXVI.
  21. Kováts J. István: Magyar református templomok. Budapest, 1942. 75. 99, 256, 415.: Genthon István: Magyarország műemlékei. Budapest,  1951. 426.; Genthon István: Magyarország művészeti emlékei 1. Budapest,  1959. 47.
  22. A kérdés részletes tárgyalását lásd a 2. kötetben, Havassy Péter tanulmányában.
  23. Genthon István: Magyarország műemlékei. Budapest,  1951. 426.
  24. A kérdéskör történeti oldalának részletes megvilágítására lásd bővebben a 2. kötetben Havassy P. tanulmányát.
  25. U.o.
  26. A kőeszközök meghatározásáért,  véleményezésért  Kertész Róbertnek tartozunk köszönettel.
  27. Wosinsky II. 1012.; Csalány D.: Archaologische Denkmaler der Awarenzeit in Mitteleuropa. Budapest, 1956.  91,   107.; Csallány D.  ArchÉrt 82(1955) 33.
  28. Fitz Jenő: A military history ... AAH  14(1962)61—62., Nagy Tibor: The Militari Diploma... AAH 7(1965) 65.; Radnóti A. — Barkózczi L.: The distribution of toops in Pannónia lnferior during the 2nd centura A.D.  AAH   1(1951) 207.   184.  jegyzet.
  29. Káldi-Nagy Gyula: A budai szandzsák  1546—90. évi összeírásai.  Budapest,  1985. 391.0.
  30. Wosinsky II. 798.
  31. Wosinsky II. 612.
  32. Csánki Dezső: Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában. Budapest,  1897. 428.; A kérdéskör történeti oldalának részletes megvilágítására lásd bővebben a 2. kötetben Havassy P. tanulmányát.
  33. Gráf András: Übersicht der Antiken Geographie von Pannonién. Diss.Pann.1.5.  108.
  34. Wosinsky II. 506. CXXXIV. 1—8.
  35. Wosinsky 11. CXXXIV.7,6.; Mozsolics, A: Der Goldfund von Kengyel. AAH 9(1959) 263.; Mozsolics, A.: Bronzefunde des Karpatenbeckens. Bp.,  1967.  131.; Trogmayer, O.: Der Schatzfund von Baks-Levelény.  MFMÉ  1(1968) 20.
  36. Wosinsky  I.  395—96.
  37. Jelentés a MNM  1906. évi állapotáról. Budapest,  1907. 36.
  38. Csánki Dezső:  Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában.  Budapest,   1897.  445.
  39. Káldi-Nagy  Gyula:   A  budai  szandzsák   1546—90.  évi  összeírásai.   Bp.   1985.  471.0.;   A  kérdéskör történeti oldalának részletes megvilágítására lásd bővebben a kötetben Havassy P. tanulmányát.
  40. A lelőhelyre vonatkozó nagyszámú szakirodalmi megjegyzésből helyhiány miatt csak néhányat emelhetünk  ki:   Szelle   Zsigmond:   Régészeti   ásatások  a  böleskei   népvándorláskori  temetőben.   ArchÉrt 9(1891) 239—249.; Wosinsky  II. 865—886.:  Hampel József:  A régibb középkor emlékei Magyar honban. I. Budapest, 1894. 1. 81—83.; Hampel József: Altertümer des frühen Mittelalters in Ungarn. Budapest,  1905. II. 315—318.; László Gyula:  A koroneói lelet és a honfoglaló niagyarok nyerge. AH 27(1943) 73.; Bóna István: Avar lovassír Iváncsáról. ArchÉrt 97(1970) 250.
  41. Csánki Dezső:  Magyarország történeti  földrajza a Hunyadiak korában.  Budapest,   1897. 453.;  Káldi-Nagy Gyula:  A budai szandzsák  1546—90. évi összeírásai. Budapest,   1985. 617.o.; A kérdéskör történeti oldalának részletes megvilágítására lásd bővebben a 2. kötetben Havassy P. tanulmányát.
  42. Wosinsky I. 395.
  43. Wosinsky I. 237.
  44. Szelle Zsigmond:  A bölcskei ásatásról.  ArchÉrt 9(1889) 353—356.; Wosinsky II. 761—763.; Gráf András: Übersicht der Antiken Geographie von Pannonién. Diss.Pann.1.5.  108.; Fitz Jenő: Der rö-mische Limes in Ungarn. Székesfehérvár.  1976.  109.
  45. Gervers-Molnár Vera: Magyarország középkori rotundái. Budapest,  1972. /Művészettörténeti  Füzetek 4./  26.
  46. Káldi-Nagy Gyula:  A budai szandzsák   1546—90. évi összeírásai.  Budapest,   1985.  616—617.0.; A kérdéskör történeti oldalának részletes megvilágítására lásd bővebben a 2. kötetben Havassy P. tanulmányát.
  47. Wosinsky I. 237.
  48. Kőszegi Frigyes: A Dunántúl története a későbronzkorban. Budapest,  1988.  127.
  49. Visy Zsolt: A római limes Magyarországon. Budapest,  1989.  107.
  50. Visy Zsolt: A római limes Magyarországon. Budapest,  1989.  106.
  51. Visy Zsolt: A római limes Magyarországon. Budapest,  1989.  107.
  52. Wosinsky  II.   672—673.,  763.;  Gráf András:   Übersicht  der  Antiken  Geographie  von  Pannonién. Diss.Pann.1.5. 107.; Fitz   Jenő: Útjavítások Aquincum és Mursa között. ArchÉrt 83(1956) 202.
  53. Csánki Dezső: Magyarország történeti földrajza a Hunyadiak korában. Budapest,  1897. 428.; A kérdéskör történeti oldalának részletes megvilágítására lásd bővebben a 2. kötetben Havassy P. tanulmányát.
  54. Wosinsky I. 395. LXXIX.4.
  55. Wosinsky I. 394—95.
  56. Csalogovits József: Tolna vármegye múzeumának újabb szerzeményei. I. In: Tolna vármegye múltjából  2(1936) 19.
  57. Csalogovits József: Tolna vármegye múzeumának újabb szerzeményei. I. In: Tolna vármegye múltjából  2(1936) 19.
  58. Wosinsky Mór: Praehistonkus talpcsöves edények. ArchÉrt 9(1891) 213.
  59. Banner. J.: Die Péceler kultur. Budapest, 1956. 48.; Bognár-Kutzián I.: The relationship betweenn the Bodrogkeresztur and the Baden Cultures. = Symposium ... Badener Kultur, Bratislava, 1973. 42.
  60. Tolnavármegye,   1898.  márc.  20,  5.;  Szilágyi M. BÁMÉ  10—11(1979—1980) 416.
  61. Bóna István: The Cemeteries of the Nagyrév Culture. Álba Regia 2—3(1961—62) 18.; Bóna István: The Early Bronzé Age Urn Cemetry at Kulcs and the Kulcs Group of the Nagyrév Culture. Álba Regia   1(1960)   15.
  62. Wosisnky I. LXXXVII.l., LXXIX.3.,7—8., XCIII.5.
  63. Wosinsky I. 394.
  64. Wosinsky I. 395.
  65. Patek, E: Die Urnenfelderkultur in Transdanubien. Budapest, 1968. 127.; Kőszegi Frigyes: A Dunántúl története a későbronzkorban.  Budapest,   1998.   127.
  66. Wosinsky I. LXXXVI:6.; Kőszegi, F.: Beitrjger zur Geschichte der ungarischen Urnenfelderzeit.  AAH 12(1960)  186.; Wosinsky I. 506., LXXXVI.6.
  67. Hampel II.  16.
  68. Tolnyvármegye,   1898.  márc. 20,  5.; Szilágyi  M.  BÁMÉ  10—11(1979—1980)  416.
  69. Hampel József, ArchÉrt  1(1882)  167.; Die Skulpturen des Stadtgebietes von Sopiane und des Ge-bietes zwischen der Drau und der Limesstrecke Lussonium-Altinum. Red: Sz. Burger Alice. Budapest,   1991. 59. o. 42.t.
  70. Die Skulpturen des Stadtgebietes von Sopiane und des Gebietes zwischen der Drau und der Limesst-recke Lussonium-Altinum. Red:  Sz. Burger Alice. Budapest, 1991. 40. o. 29.t.
  71. Jelentés a MNM  1901. évi állapotáról Érem és Régiségtár. Budapest, 1902. 30.; Gohl Ödön: A Magyar  Nemzeti   Múzeum  éremtárának 1901. évi gyarapodása. ArchÉrt  20(1902)   186.
  72. Fehér—Éry—Kralovánszky:  A  Közép-Duna-medence  magyar honfoglalás-  és  kora  Árpád-kon sírleletei. Leletkataszter. Budapest,   1962. 101.  sz.
  73. Rómer Flóris:  Román és  átmenetkorú építmények hazánk területén.  ArchKözl   10(1876)  30.
  74. Rómer Flóris:  Magyar régészeti krónika.  ArchKözl 6(1866) 108.
  75. Wosinsky 11.  1012.
  76. Szilágyi   Miklós:   Régészeti   leletek   és   leletmentések   híre a szekszárdi újságokban. BAME 9—10(1979—80) 58.
  77. Századok   2(1868) 450.
  78. Jelentés a MNM   1905. évi állapotáról.  Bp., 1906.  42.
  79. Csalogovits József: Tolna vármegye múzeumának újabb szerzeményei. 1. In: Tolna vármegye múltjából  2(1936) 19.
  80. Uo.
  81. Banner, J.: Die Péceler kultur. Bp., 1956. 48.; Bognár-Kutzián 1.: The relationship betweenn the Bod-rogkeresztur and the Baden Cultures. = Symposium ... Badener Kultur, Bratislava,  1973. 42.
  82. Szabó Géza: A Dunaföldvár-Kálvária teli-település kora bronzkori rétegsora. WMMÉ 17(1992) 78.
  83. Kalicz-Schreiber, R.,:  Komplex der Nagyrév-Kultur, In. Kulturen der Frühbronzezeit des  Karpaten-beckens  und Nordbalkans,  Beograd, 1984. 143—144.; Szabó Géza:  A Dunaföldvár-Kálvária teli-település  kora bronzkori  rétegsora. WMMÉ 17(1992) 82.
  84. Szabó Géza: A Dunaföldvár-Kálvária teli-település kora bronzkori rétegsora. WMMÉ   17(1992)  84.; Bóna   1993   14—15.
  85. P. Hartyáni B.. Ánderungen der Weizenarten in Ungarn von derBronzezeit bis zum Mittelalter. MFMÉ 1969/2. 39—45., 41..; P. Hartyáni B. — Nováki Gy.: Samen- und Fruchtfunde in Ungarn von  der Neusteinzeit bis  zum   18.  Jahrhundert.   Agrártörténelmi  Szemle   17(1975)  Suppl.   1—65.; Szabó Géza: A Dunaföldvár-Kálvária teli-település kora bronzkori rétegsora. WMMÉ 17(1992)   46.
  86. Szabó Géza:  A Dunaföldvár-Kálvária teli-település kora bronzkori rétegsora. WMMÉ   17(1992)  43.
  87. Szabó G.,:  Die Probleme der Entstehung der Nagyrév-Kultur entlang der Donau.  Zalai  Múzeum 5(1994).
  88. Bóna István: The Cemeteries of the Nagyrév Culture. Álba Regia 2—3(1961—62) 18.; Bóna István: The Early Bronzé Age Urn Cemetry at Kulcs and the Kulcs Group of the Nagyrév Culture. Álba Regia   1(1960)   15.
  89. Szabó Miklós: A kelták nyomában Magyarországon. (Budapest  1971)
  90. Fröhlich  Róbert:  ArchÉrt   10/1890/   151.
  91. RIU 4. 90.
  92. Tóth István: Lussonium környékének római feliratai. Specimina Nova Supplementum  1. 40—41.
  93. RIU 4. 92.
  94. Wosinsky II. 763.
  95. Nagy Tibor: The Militari Diploma... AAH 7(1965) 65.
  96. Fitz Jenő: A military history... AAH 14(1962)61—62.; Radnóti A. — Barkózczi L.: The distribution of toops in Pannónia Inferior during the 2nd centura A.D. AAH  1(1951) 207.  184. jegyzet.
  97. Bóna  István:   A középkor  hajnala.  A  gepidák  és  a  langobardok  a Kárpát-medencében.   Budapest 1977.; Bóna, I.: A népvándorlás kor és a korai középkor története Magyarországon, in.: Magyarország története.  Budapest   1984.  I.  265-373.
  98. László Gyula: Régészeti tanulmányok.  Budapest,   1977. 263—275.
  99. Bóna István: A népvándorlás kor és a korai középkor története Magyarországon, in.:   Magyarország története.  Budapest   1984.  I.  352.
  100. Az  oklevelek  alapján  is  követhető'  történeti  események  részletes  ismertetésére lásd  Havassy  Péter tanulmányát a 2. köteteben.

 

IDŐRENDI TÁBLÁZAT

 

KORSZAK LELŐHELY KOR
ÚJKŐKOR Forster-rét, Síkhát, Káposztáskert i. e. 5000
RÉZKOR Szentandrás i. e. 2500
BRONZKOR Vörösgyír, Hadai-hegy, Hegyorra, Gyűrűs, Magyarhalmi dűlő i. e. 2100
VASKOR   i. e. 850

R

Ó

M

A

I

K

O

R

K

E

L

T

Á

K

Dér-villa, Szőlősi-völgy

 

Rózsa utca

 

Kövesszállás, Duna-meder Leányvár, Plébániaföldek
i. sz. kezdete

N

É

P

V

Á

N

D

O

R

L

Á

S

A

V

A

R

 

K

O

K

Gabonás és Hidegaszalói völgyek

 

Őrsi hegy, Meszesköz, Kék Duna étterem, Községháza, Virág u.
i. sz. 567
HONFOGLALÁS KOR   i. sz. 896
ÁRPÁD

KOR
Kövesfok, Szentandrás, Hada, Örs, Szőlős, Vártövi, Gyűrűs, Kormó, Kápolna, Hüllő i. sz. 1302

 

A régészeti terepbejárások segítői a regölyi  kísérleti  régészeti  telepen

 

...ahol ki is próbálhatták  az egykori eszközök készítését, használatát

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet