Előző fejezet Következő fejezet

Szabó Géza

A „bölcskei sziklák" és a magyarországi víz alatti

régészeti kutatások kezdetei

 

A környékbeliek, különösen a vízi emberek, régóta számontartották a bölcskei sziklákat: a hajósok számára veszélyt jelentő zátony, a halászoknak jó halfogó hely volt. Az időről időre fel- és eltűnő" falakat a falubeliek az elsüllyedt Káli falu templomának  romjaiként  emlegették.

A múlt század neves régésze, "Rómer Flóris már megemlíti, hogy alacsony vízállásnál Bölcskénél, a Duna közepén kőboltozatok és márványtagozatok láthatók.1 A vízből kilátszó részeket 1865-ben bontani kezdték, s az anyag egy részét elhordták.2 Nagy László helyi birtokos, aki tudatosan gyűjtötte a régiségeket Bölcske környékén, a dunai  lelőhelyről is vitetett parkjába néhány római  kőfaragványt.3

Egy itt zátonyra futott hajó balesetének kivizsgálása során előkerült római kori bélyeges tégla hívta fel ismét a régészek figyelmét a lelőhelyre. Pallos György búvár 1973-ban  az általa talált régészeti  leletet a bajai múzeumba juttatta.4

Arra azonban, hogy a romok a kutatók számára is hozzáférhetővé váljanak, több mint egy évtizedet kellett várni. 1986 októberében a dunaföldvári Dánó Lajos hívta fel a figyelmünket arra, hogy a rendkívül alacsony vízállásnál a 1151,4 folyamkilométernél a „sziklák" kilátszanak. Bagó Zoltán kotrómester segítségével másnap a helyszínre eveztünk. A térdig és derékig érő vízben kisebb-nagyobb domborműves, feliratos római kori kőemlékekre, épületromokra bukkantunk. A vízzel fedett terület felmérése után egy úszódaru segítségével kiemeltük az omladék tetején heverő 18 kisebb-nagyobb faragványt. Számos bélyeges tégla, több Iupiter Optimo Maximo TEVTANO feliratú oltárkő, dombormű, szobortöredék és egyéb faragvány került elő. Ezzel a nem mindennapi munkával a bölcskei Dunában kezdetét vette az első magyarországi tervszerű víz alatti régészeti feltárás.

A rendkívül gazdag, leletanyag nyilvánvalóvá tette, hogy további alapos kutatásokra van szükség. Az akkori MHSZ vezetése, a hadsereg és a bajai vízügyesek együttműködésével sikerült megteremteni a technikai feltételek alapjait.5 A következő években a dunaújvárosi búvárok segítségével egy pontonokból U-alakban összeállított merülőbázisról megkezdtük a romterület vízalatti részének felmérését és kutatását.6 A víz alatt a kézzel kibontott, vagy nagynyomású vízsugárral kimosott köveket bemértük a parton elhelyezett fix pontokhoz, majd csörlő segítségével a víz színe fölé emeltük, és egy szállítóponton segítségével a partra raktuk.7

1. kép. A dunai rommező felmérése 1986-ban

 

A magas fokú szervezettséget és több szakterület együttműködését kívánó munkát az ingadozó vízszint, a sebes folyás és a rossz látási viszonyok alaposan megnehezítették. A hideg víz, a megszokottnál is keményebb fizikai munka alaposan próbára tette a merülőket. A sok szemét állandó balesetforrás volt a búvárok számára: egy-egy merülés után kezük-lábuk vágott, szúrt sebekkel volt tele.

A feltárás eredményeként lassan kibontakozott előttünk egy kb. 80x80 méteres kikötőerőd körvonala. A nyugati, az északi és a déli falakat csak a törmelék vonala jelezte. A mélyebben lévő keleti falon egy nagy rés a védett öböl egykori bejáratára utalt, ahol 2-3 méter magas, 5-6 méter hosszú, kirobbantott, erősen megdőlt falakat találtunk. Ha a szárazföldön állna ez a római kori erőd, mindenki a csodájára járna, de így pusztulásra ítélt...

Az erőd a római korban közvetlenül a parton állt, illetve egy része a vízbe nyúlt. Később, megváltoztatva medrét, a Duna elfedte fövénnyel, így maradhatott meg számunkra. Amióta azonban a zátony fölé sarkantyút helyeztek, a romot állandóan rombolja a Duna erős sodrása. Ráadásul a harmincas években a jeges áradás megelőzésére bombázni kezdték a zajló jeget megfogó sziklákat . Még a közelmúltban is időről időre felröppent a hír: ki fogják robbantani a hajózó út szélében lévő, mindenkinek útjában álló sziklákat,8 Bár ez a veszély ma már nem fenyegeti a régészetileg védett területet, folytatni kell a kutatásokat — mielőtt a természet elvégzi munkáját.

2. kép. Az első merülések résztvevői 1987-ben

 

A nem mindennapi körülmények között folyó feltárás és az előkerült leletek mind a szakemberek, mind a kívülállók érdeklődését felkeltették. Az eredményekről több hazai és nemzetközi szakmai konferencián beszámoltunk.9 Cousteau kapitány filmeseinek érdeklődését is felkeltették a romok. A Dunáról készített filmjükhöz az ásatás helyszínén is forgattak.

A feltárás még nem fejeződött be, a leletek feldolgozása, értékelése még hátra van.10 A továbbiakban az eddig közreadott kutatási eredmények alapján az előkerült fontosabb régészeti leleteket ismertetem, s egy — a korábbi feltárásokhoz is kapcsolódó, s a Bölcskei víz alatti ásatási megfigyelések alapján felvetődő — a limes szerkezetét érintő problémát körvonalazok.

A Dunában előkerült erődítmény korát elsősorban az omladékban talált téglák bélyegei alapján lehet meghatározni. A téglákon leggyakrabban az OF ARN MAXENTI ARP, OF ARN MAXENTI A VIN felirat szerepel, amelyek más későrómai lelőhelyekről is ismertek. Vannak azonban eddig ismeretlen típusok is, mint a LEG X VIND MAG MAXENTI, a LEG X MAG MAXENTI bélyegűek. Míg LEG X GG VRSICINI CENT feliratú téglát errefelé eddig nem találtak, addig pl. a LEG X SATVRNINVS bélyeg egyebek között a közeli imsósi erődből is ismerős. A hasonló leleteket a kutatás a 350-es évekre keltezi. Ezek beépítése — s minden bizonnyal a Bölcskénél a Dunában feltárt erőd építése is — 350—360 körül történhetett."

A falakba a téglákon kívül nagy mennyiségben építettek be korábbi épületek bontásából, temetőkből származó köveket is, melyek között gyakori volt a faragott, feliratos, domborműves töredék. A közelben készített téglákkal ellentétben ezeket vízi úton az északabbra eső településekről hozták.

A kőfaragványok legjelentősebb csoportját azok az oltárkövek alkotják, amelyek eredetileg a mai Gellért-hegy területen lévő eraviscus szentélyben álltak. Ezeket az oltárköveket — a feliratok tanúsága szerint — a romanizált kelta őslakosság, az eraviscusok főistene tiszteletére emelte. Az oltárkövek feliratának legfelső sorában az IOM rövidítés látható, ami utal arra, hogy korabeli szokás szerint az eraviscus fő-isten megkapta a hasonló rangú római isten nevét, jelzőit is, így lett teljes neve Iupiter Optimus Maximus Teutanus.

A mintegy 2 m magas, feliratos, domborműves faragványokat magas rangú aquvincumi tisztségviselők állították, mindig június hó 11. napján.12 A feliratokon szereplő uralkodók és a tisztségviselők neve alapján a felállítás éve is meghatározható. Az egyik legkorábbi dátum 182. június 11.. a legkésőbbi 286. június 11. napja.13 Két, egymást követő évben (250. és 251.) keltezett oltárkő arra utal, hogy a kőemlékek  állítása évenként  ismétlődött.14

3. kép. Oltárkő kiemelése (Walter P. felvétele)

 

A későbbi  korok  nem mindig emlékezlek jó szívvel  a volt császárokra. Haláluk után gyakorta eltüntették nevüket a korábbi  feliratokról. Több oltárkövön kitörölték például Alexander Severus császár nevét.

A feliratos kövek másik részének zömét az északabbra fekvő táborokban állomásozó katonák állították, többnyire Jupiter tiszteletére, s onnan hurcolták el a 4. századi határerődítés során. A dunai leletek feliratai jól mutatják, hogy amikor a kereszténység államvallása tételét követően, egy ideológia -váltás után a Kelet felől érkező támadások miatt a határvonal erődítéséhez hirtelen nagymennyiségű építőanyagra volt szükség, a már pogánynak tekintett szentélyek anyagát építették be falazóanyagként.

A feltárás során különböző vélemények alakultak ki arról, hogy eredetileg az építmény a Duna jobb vagy bal partján állt-e. A bélyeges téglák és az eddig ismert nógrádverőcei típusú erődök a bal part mellett szóltak.15 A víz alatti megfigyelések, a terepviszonyok, a lassan kibontakozó alaprajz azonban a jobb parti elhelyezkedést valószínűsítette.16 A szokatlanul alacsony 1991-es október-novemberi vízállásnál sikerült felmérni és rögzíteni az erőd pontos alaprajzát. A K felé nyitott alaprajz egy ellenerőd létét feltételezte, amelyet meg is találtunk a túlparton, alig kétszáz méterre az eddigi feltárás helyétől. Mindezek alapján úgy tűnt, a további kutatások során egy  erődítményrendszerben  kell  gondolkodnunk.

4. kép. Oltárkövek a Dunából

 

5. kép. Cousteau buvárai a bölcskei Dunán

 

A romterület pontos felmérése és a Dana keleti partján lévő ellenerőd feltárása után végképp eldőlt, hogy a „bölcskei sziklák", a Duna 1551,4 fmk-énél a hajózóút nyugati szélében lévő római erőd eredetileg a jobb parton állt. Az is kiderült, hogy szemben, mintegy 80 m-rel feljebb, a bal parton is állt egy erőd. A két római kori erődítmény alaprajza hasonló volt: középen egy nagyobb torony, a belső, zárt öblöt körülvevő négy kis saroktoronnyal.

A mai hajózóút szélén fekvő erőd 76 m hosszú, 56 m széles volt. A túlparti erőd hosszúsága 74 m volt, szélességét pontosan nem lehetett megmérni, mert nyugati oldalát elmosta a Duna. A 200 m távolságban fekvő erődök egymás felé nyitottak voltak. A folyó felőli fal nyílásának mélységadatai és az alapozás itt megfigyelt jelenségei azt mutatják, hogy ezen a részen vízijárművek is bemehettek a falak és tornyok által  védett, körbezárt öbölbe.

A két építmény között a kisebb-nagyobb katonai egységek átkelését elvileg egy állandóan vagy időlegesen felállított hajóhíd, vagy kifeszített kötél mentén mozgó úszóalkalmatosság szolgálhatta. Hajóhíd esetében azonban a folyó felőli oldalon futó fal megszakításának nincs értelme, sőt ellenkezőleg, ott egy széles, az érkezők gyors távozását szolgáló móló lenne praktikus. Az eddigi feltárások során tett megfigyelések alapján feltételezett belső, védett öböl véleményem szerint inkább arra mutat, hogy miként az néhány helyen még a közelmúltban is gyakorlat volt, a két part között kifeszített kötél mentén mozgatott vízijármű vette fel és tette szárazra a középső torony előtt az átkelőket.

6. kép. ... és a pincesoron

 

A Dunában található erődök kérdésével bővebben először Paulovics István foglalkozott. Ásatása, amelyet 1934-ben Horváth A. János nagymarosi tanár értesítése alapján Nógrádverőcénél, az új dunaparti út építése miatt veszélyeztetett lelőhelyen, a Rómer Flóris által is ismert, a helyiek szerint régi hídfőnek nevezett részen végzett, ma már tudománytörténeti jelentőségű.17 A szárazföldön húzódó 23 m hosszú, két belső pilléres középső torony és a hozzá csatlakozó szárnyfalak végén lévő két kis saroktorony után a novemberi alacsony vízállásnál a keleti szárnyfal mederbe vert cölöpéit is sikerült megtalálnia.18 A Nógrádverőce-Dunamezőben először feltárt, négy saroktornyos, a parti rész közepén nagy toronnyal rendelkező késő római kori erődöket a szakirodalom nógrádverőcei típusnak nevezte el.19 Alaprajzuk alapján e típushoz sorolhatók a bölcskei Duna szakaszon feltárt erődök is.

A bölcskei víz alatti feltárások eredményei azt mutatják, hogy nógrádverőcei típusú alaprajzú erődökkel a korábbi felfogással szemben nemcsak a bal, hanem a jobb parton is számolnunk kell.

A bölcskeiekhez hasonló alaprajzú nógrádverőcei erőddel szemben, a túlparton is van egy hasonló szerkezetű és korú erőd. A Dunán, a római határfolyón először sikerült megfigyelni a későrómai határvédelem szerkezetének e jellegzetességét.20

Egyenlőre felbecsülhetetlen az eddig előkerült római kori feliratok nyújtotta történeti információk jelentősége. Azonban már most látszik: minden eddigi munkánkkal még csak a jéghegy csúcsát karcolgattuk...

A számos látványos és tényleg értékes eredmény ellenére az igazi munka, az erőd részletekbe menő feltárása még csak ezután kezdődik. Ez azonban egyetlen szakterület lehetőségeit messze meghaladja. Az egykori erőd alaprajzának pontosítása, a nagyméretű oltárkövek többségének kiemelése után felszínre kellene hozni a bennmaradt omladékokat és apró leleteket (ami zömében szobor- és dombormű töredékeket, fémtárgyakat, bélyeges téglákat, feliratrészleteket stb. jelent). A vízügy által használt kotróberendezésekkel érdemes lenne szektoronként vagy sávonként uszályokra rakni, majd a partra szállítani a rommező anyagát. (A múzeumnak sajnos nincs lehetősége arra, hogy ezt a munkát megrendelje. Ezért csak abban bízhatunk, hogy sikerül egy olyan összehangolt együttműködést kialakítani, amelynek eredményeként mindenki jól jár: eddigi felméréseink megkönnyíthetik a hajózás biztonságosabbá tétele érdekében a hajóutat éppen a kanyarban leszűkítő, a jeget megfogó "bölcskei sziklák" eltávolítását, és egyik legjelentősebb római kori leletetegyüttesünket is sikerül megmenteni.)

A bölcskei víz alatti kutatásoknak köszönhetően sikerült megteremteni a megfelelő szervezeti kereteket, s a Régészeti és Művészettörténeti Társulat Búvárrégészeti Szakosztályán belül megkezdődött a víz alatti régészeti lelőhelyekre vonatkozó adatok összegyűjtése,  feldolgozása.

Az eddigi dunai kutatások eredményeként egy több lépcsőben erődített, a korábbi nézetektől jelentősen eltérő limes-vonal szerkezete kezd kibontakozni. Sőt, néhány település római kori neve is kérdésessé vált. Felmerült, hogy Alta Ripa nem Tolnát hanem a magasparton lévő dunakömlődi települést, Lussonium pedig Bölcske elődjét jelölte egykoron.21

A múlt századi kutatók a római kori települések, táborok nevét, helyét a korabeli útleírások, az ún. itineráriumok megjegyzései és távolságadatai alapján határozták meg. A mély- vagy magaspartot jelentő Alta Ripa neve több felsorolásban is szerepel, Alisca és Lussonium között (pl. Itinerarium Antonini, Tabula Peutin-geriana).

A távolságszámítások és a faddi határban, Aquincumtól — ahogy a korabeliek számították — 86 ezer páros lépésre (kb. 127 km) 237-ben felállított mérföldkő alapján a kutatók Alta Ripa táborát a mai Tolna határába helyezték.22 Alta Ripa és Tolna azonossága a köztudatba is beépült. Azonban a szakemberek egy része kezdettől fogva óvatos volt: Tolna területén a szórványos leleteken kívül a mai napig nem kerültek elő egyértelműen a római kori tábor létére utaló fal maradványok, kő-és tégladarabok.23 Erre a körülményre Wosinsky Mór felhívta a figyelmet, sőt szerinte a Tolna, és a Szekszárddal azonosított Alisca közötti távolság is lényegesen kisebb, mint amekkora általában a római erődök között volt.24 Régészeti leletek után kutatva az elmúlt években a megyei múzeum munkatársai Tolna környékének jelentős részét is bejárták. A szántások,  a kertek,  a belterületet keresztül-kasul  átvágó földmunkák alapos átvizsgálása után sem találtak jelentős római kori építményekre utaló nyomokat. A bizonyító erejű leletek hiányát korábban azzal magyarázták, hogy a Duna elmosta a partján álló tábort. Néhányan vízben lévő romokat is említettek Tolnán, azonban a parton talált faragványok azt valószínűsítik, hogy a sekély vízállásnál a századfordulón még kilátszó kövek középkoriak voltak.

7. kép. A kikötőerőd rekonstrukciós rajza (Szekér J.)

 

A gyakorlati példák is azt bizonyítják, elképzelhetetlen, hogy egy jelentős római kori települést nyom nélkül, teljes egészében elmosson a Duna. Hiszen a katonai létesítmények közelében mindenütt ott voltak a polgári lakosság házai, műhelyei, üzletei — és szükségszerűen a temetők is. Tolna környékén pedig ezek egyikének sincs nyoma.

A Bölcske térségében végzett feltárások eredményeként kirajzolódott egy jelentős település és katonai tábor körvonala,25 amelyet eddig nem vettek figyelembe az itineráriumok felsorolásának értékelésekor. Úgy tűnik, Bölcskénél egy táborral több van, Tolnánál pedig hiányoznak az adatok. Az útleírások a mai Eszéktől Aquincumig az utazók által érintett sorrendben említik az egyes helyeket. Önkéntelenül adódik tehát egyfajta lehetséges megoldás: egy helyet csúszik a névsor. így a magas- vagy mélypartot jelentő Alta Ripa tábora a kömlődi sáncra kerülne, ami — a terepviszonyokra figyelemmel — igen találó elnevezés,26 a bölcskei erőd pedig Lussoniummal lenne azonos. Természetesen ez csak egy lehetőség, amely mellett és ellen egyaránt szólnak érvek. Ezek tisztázása a további kutatás feladata.

Bölcskénél a közvetlenül a löszfal aljában folyó Duna a falu magasságában két nagy ágra szakadt. A legutóbbi időkig megfigyelhető, óriási szigetet magába záró két ág a dunakömlődi magaspart tövében, az Imsósi-szigetnél egyesült ismét. Mint azt a régészeti terepbejárások adatai is bizonyítják, a vizek által szabdalt mélyfekvésű, mocsaras szigeteken az emberi megtelepedésre csak néhány kisebb kiemelkedés volt alkalmas. A terület nagyrésze áthatolhatatlan mocsár volt. E mocsárvilág kezdőpontján, az utolsó, átkelésre is alkalmas helyszínnél fekszik a két legutóbb feltárt kikötőerőd. Az erődök alatt, még látótávolságban, mintegy 4 km-re, a keleti Duna-ág és az egyik oldalág torkolatánál a jobb parton nagyméretű, faragott építőköveket figyeltünk meg, amelyek egy kb. 10x10 m-es, négyzetes alaprajzú építményhez tartoztak. A kötőanyag és kísérő leletek nélküli kövek pontos korát, rendeltetését nem lehet megállapítani, de nem zárható ki, hogy esetleg egy őrtoronyhoz tartoztak.

Paks-Imsósnál a kömlődi erőddel szemben fekvő római kori rom a Bölcskétől idáig húzódó szigetet, mocsárvilágot zárta. A szabályozáskor átvágott folyókanyarulatban alacsony vízállásnál még a század húszas éveiben is kilátszottak a romok, ahol mint már említettem, a bölcskeiekhez hasonló OF ARN típusú téglák kerültek elő.27 A bölcskei és az imsósi erődök közötti szakaszon, a Duna keleti ága mentén, Madocsa térségében is ismert római kori lelőhely.28 Ez azt valószínűsíti, hogy a két átkelőhelyet biztosító kikötőerőd között esetleg őrtorony részei voltak.

A késő római korban a természetes határul szolgáló Duna'partot a stratégiailag fontos helyeken, főként az átkelőknél, a szigetek elején és végén (Vének,29 Kisoroszi,30 stb.), a jelentősebb torkolatoknál (Ipoly-torkolat,31 Dera-patak32 stb.) erődítményekkel látták el. A nagyobb erődöknél a biztonságos átkelés érdekében a túlparton is erődöket építettek (Brigetio — Leányvár,33 Aquincum — Trans Aquincum,34 stb.). Azokon a helyeken, ahol a szárazföldön álló erőddel szemben szélesebb sziget volt, az átkelés biztosítására az erődítmények jól szervezett láncolata figyelhető meg egészen a keleti Duna-ág bal partjáig, például a Szentendrei-szigetnél Szentendre és Dunakeszi között (Ulcisia Castra — Cirpi 8—9. — Contra Constantiam).35

Ez utóbbit példázza Paulovics nógrádverőcei feltárása és a bölcskei, illetve az imsósi erőd is.

A fenti adatok egy végiggondolt, következetesen megvalósított, a természetes határ nyújtotta előnyöket maximálisan kihasználó hadászati, stratégiai terv kereteit körvonalazzák. E terv alapja minden bizonnyal nem a limes-út mentén gyorsan mozgatható és elhelyezkedő katonaság volt — hiszen az erődök, őrtornyok jelentős része az úttól távolabb, a parton van —, hanem a csapatok mozgásában jelentős akadályt jelentő folyam, a Duna. Ez arra utal, hogy a késő római korszak határai mentén az erőviszonyokban és a harcmodorban bekövetkezett változások a hadászati, harcászati stratégiát is módosították,36 s ennek megfelelően a csapatmozgások gyakorisága miatt szükséges és érdemes volt kiépíteni a partvonal védelmére az őr-és jelzőtornyok vonalát, illetve a biztonságos átkelés és visszavonulás fedezésére a nógrádverőcei típusú erődöket, a szélesebb szigeteken pedig az őrtornyok láncolatát.

A Dunából kiemelt  Jupiter Optimo Maximo Teutano feliratú oltárkő

 

A Bölcskénél az első tervszerű magyarországi víz alatti régészeti feltárás során előkerült két kikötőerőd is jól illeszkedik ebbe a 4. század közepén kiépített erődrendszerbe. A hazai kutatás során először sikerült megfigyelni és felmérni az egykori Duna partján lévő erőd-ellenerőd viszonyát, ami alapján több esetben az ismert lelőhelyekkel szemben további, többnyire a Dunában lévő lelőhelyek valószínűsíthetők. Ezek felkutatásával, felmérésével a víz alatti régészet nagymértékben hozzájárulhat a későrómai  erődítményrendszer jobb megismeréséhez.


 

Jegyzetek

  1. RÓMER 1868, 76
  2. Uo. 76.
  3. Wosinsky  1896, 726.; RIU  1015.: R1U  1984, 90.
  4. A hír hallatán Kőhegyi Mihály és Gaál Attila alacsony vízállásnál a bajai vízügyesek  kitűzőhajójáról leszúrt rudak segítségével megpróbálta meghatározni a romok kiterjedését.
  5. Különösen sokat segített a technikai feltételek megszervezésében Csepregi Oszkár, aki ma a Magyar Búvárszövetség elnöke, de elképzelhetelen lett volna a munkák végzése a helyi és környékbeli magánemberek és közintézmények segítsége nélkül, akik nevét csak a helyszűke miatt nem sorolhatom fel.
  6. Egyaránt kaptunk segítséget a pécsi, bajai, dunaújvárosi és a budapesti, később pedig a szegedi búvárkluboktól is. A munkák zömét minden évben a dunaújvárosi Dunaferr Búvárklub tagjai végezték Schmidt József irányításával.
  7. A leletek partraemelését és szállítását többnyire a tanács segített megszervezni a tsz, a vasmű kirendeltség és a honvédség bevonásával, de főként első két évben nagyon sokat segített a dunaföldvári művelődési ház vezetője, Götzinger Károly és Vida Sándor is.
  8. Az ercsi műszaki dandárnál szolgáló Bihari László visszaemlékezése szerint az ötvenes évek elején például egy alkalommal már a robbantási tervet is kidolgozták a bölcskei "szikla" eltávolítására. A búvárok is megvizsgálták a romokat, mindent előkészítettek. Az utolsó pillanatban azonban a dunaföldvári vasgyűjtő úttörők kérésére megváltoztatták a tervet, s a néhány száz méterrel feljebb elsüllyedt uszályt robbantották darabokra.
  9. GAÁL  1990/a; SOPRONI 1989; SOPRONI  1990/a; SZABÓ 1990/a; SZABÓ 1993/a; SZABÓ 1994.
  10. GAÁL  1990; SOPRONI 1989; SOPRONI 1990; SZABÓ 1990; SZABÓ 1993; A feltárást Kőhegyi Mihály, Gaál Attila és Szabó Géza irányítják, a leletek feldolgozását pedig Soproni Sándor és Tóth Endre végzik.
  11. SOPRONI 1990, 133—134.
  12. SOPRONI 1990, 135—138.
  13. Uo.
  14. Uo.
  15. SOPRONI 1990, 133.; VISY 1989, 108.
  16. SZABÓ   1990,   129-130
  17. PAULOVICS 1934, 158—163. Paulovics véleménye szerint az egymással szemben lévő erődök között hajóhíd biztosította az összeköttetést. (PAULOVICS   1934,   161—162.);  Hasonló a véleménye Mócsy Andrásnak is. (MÓCSY  1990,   107.)
  18. PAULOVICS 1934, 161—162
  19. MÓCSY 1990, 107.; A teljes alaprajz különösen jól látható: MÓCSY  1958, 94.
  20. PAULOVICS 1934,  158-163.; VISY  1989; MÓCSY  1990,  107.; LUTTWAK  1976, 62.; SOPRONI 1985.
  21. SOPRONI 1990, 139—140.
  22. WOSINSKY 1896,  655.
  23. Tolnához legközelebb csak a szomszédos Faddról imertek római kori leletek.
  24. WOSINSKY 1896. 652.
  25. RADNÓTI-BARKÓCZI  1951207,; SOPRONI 1990, 139.;  B. VÁGÓ 1961, 267—272.
  26. SOPRONI   1990, 140.
  27. WOSINSKY   1896, 656-658.; VISY 1989, 108-109.; VISY  1990, SZABÓ 1993; SZABÓ 1993/a.
  28. Rómer Flóris megjegyzése szerint a templom körül számos római pénzt találtak. A Lőrinzcy B. által hivatkozott tégla lelőhelye viszont nem Madocsa, hanem Bölcske Dunameder, a jobbparti kikötőerőd területe.   (LŐRINCCZY 1976, 53.)
  29. VISY 1989, 68.; RLiU 25.
  30. VISY 1989, 71.; RLiU 71.
  31. VISY 1989, 68.: RLiU 54—59., 114.
  32. VISY 1989, 76.; RLiU 78—79..
  33. VISY 1989, 52-53.; PAULOVICS 1934, 14O.; RLiU 33-36.
  34. VISY 1989, 81-83.; RLiU 8-3-89.
  35. MÓCSI 1990, 1O7. (Ugyanitt további,  a témakörre vonatkozó részletes  irodalom található.) VISY 1989. 73—75.
  36. LUTTWAK 1976. Luttwak a kikőtőerődöket nem a bal, hanem a jobb partra helyezi. (LUTTWAK 1976, 62.)

 

Irodalom

B. VÁGÓ  1961 B. VÁGÓ E.: Későrómai sírok Intercisában és Bölcskén.
AÉ 88(1961) 264—272.
GAÁL   1990/a A., Gaál: Archaologische Untersuchungen im Donaubett. III. Intemationaler
Kongress für archaologische Erforschung der Binnenge-wasser.
Zürich, 1990.
GAÁL   1990 Gaál A.: Késő római erőd a bölcskei Duna-mederben.
ComArch 1990 127.
LUTTWAK   1976 E. Luttwak: The grand strategy of the Román Empire from the first century A.D.to the third.
London,  1976.
MÓCSY  1958 A., Mócsy: Die spátrömische Schiffslánde in Contra Florentiam. FA 10 (1958) 89—104.
MÓCSY  1990 Mócsy A.: Bal parti erődítmények. In.: Pannónia kézikönyve (Szerl:.:Mócsy A—Fitz J.)
Budapest, 1990. 106—107.
PAULOVICS  1934 Paulovics I.: A nógrádverőcei rómiai erőd feltárása. AÉ 47(1934) 158-163.
RADNÓTI-BARKÓCZI   1951 A.RADNÓTI—L. BARRKÓCZI, The distribution of troops in Pannónia inferior
during the 2nd century a.d. Acta ArchHung 1 (1951) 191—216.
RIU Die Römischen Inschriften Ungarns. 4.
Budapest,  1984.
RLiU Der römische Limes in Ungarn. Szerk. Fitz J. Székesfehérvár 1976.
RÓMER  1868 Rómer. F.: Magyar régészeti Krónika AK 8 (1868).
SOPRONI   1985 S., Soproni: Die letzten Jahrzehnte des pannonischen Limes.
Münchner Beitráge zur Vor- unnd Frühgeschichte 38, München.
SOPRONI   1989 S., Soproni: Eine Spátrömische Festung im Donaubett bei Bölcske.
Román  Frontier  Studies   1989.  257-258.
SOPRONI   1990/a S., Soproni: Eine Spátrömische Festung im Donaubett bei Bölcske.
III. Internationaler Kongress für archaologische Erforschung der Binnengewasser.
Zürich,   1990.
SOPRONI   1990 Soproni,  S.:  A bölcskei késő római ellenerőd.
ComArch 1990  132— 142.
SZABÓ   1990/a G., Szabó: Technische und methodische Probleme bei archaologischer Freigelegung
in einem strömenden Fluss, bei  schlecheten  Sicht-verhaltnissen. III.  Internationaler
Kongress für archáologische Er-forschung  der Binnengewasser.
Zürich,  1990.
SZABÓ   1990 Szabó  G.: Késő  római, erőd a  bölcskei Duna-mederben.
ComArch 1990, 127—131.
SZABÓ   1993/a Szabó  G.:   Paulovics  és  a magyaroraszági  vízalatti  régészet kezdetei.
Paulovics emlékülés, Debrecen, 1993.
SZABÓ   1993 Szabó G.: Újabb adatok az imsósi romok és a magyarországi
vízalatti régészeti lelőhelyek  kutatásának  kezdeteihez.
(Kézirat,   megjelenés alatt)
SZABÓ   1994. Szabó G.:  A  magyarországi  víz alatti régészeti  kutatások kezdetei és újabb
eredményei. Tudományos tanácskozás Kőhegyi Mihály 60. születésnapja alkalmából
Baja,  1994. április 7.
VISY  1989 Visy Zs.: A római limes Magyarországon.
Budapest,  1989.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet