Előző fejezet Következő fejezet

Nagy Janka Teodóra

Születéstől házasságig

A gyermekeiét hétköznapjai és ünnepei

 

A gyermeknek a hagyományos paraszti társadalomban elfoglalt sajátos helyéről számos néprajzi adatközlés, elemző és összefoglaló munka született.1 Ezekhez is kívánunk kapcsolódni, amikor a terjedelem szabta keretek között a bölcskei gyermekélet hétköznapjairól és ünnepeiről rajzolunk képet. A múltat, a déd- és a nagyszülőit gyermekéveit mutatjuk be, a mai gyermek- és kamaszélet egy-egy jellegzetes vonását is felvillantva. A gyűjtött és a további feltárásra váró anyag gazdagsága miatt munkánk során nem a teljességre, hanem a régi bölcskei gyermekvilág átfogó képének felvázolására törekedtünk.2

A gyermek élete, helyzete a családban és a falu tágabb közösségében az elmúlt évtizedekben jelentősen megváltozott. Ma e legifjabb korosztály tagjai központjai, meghatározói egy-egy család életének. A fiatalok már az udvarlás során megbeszélik, hány gyermeket szeretnének, a házasságkötés után pedig igyekeznek anyagilag is felkészülni az új jövevény, jövevények fogadására. Leggyakrabban két gyermeket akarnak. Külön öröm, ha az egyik fiú, a másik leány. Ha mindkettő leány, előfordul, hogy egy harmadikat is vállalnak: hátha fiú lesz, aki tovább viszi a nevet. Az első gyereket mindjárt a házasságkötés után, a másodikat viszont a szülőktől külön költözést követően, a saját ház építése alatt, vagy befejezése után tervezik. Még a negyvenes években is gyakorlat volt, hogy a farsangkor tartott lakodalmat követően igen korán, szeptemberben vagy októberben már meg is érkezett az első gyermek, utána pedig sorban a többi. A gyermekhalandóság magas száma miatt a megszületett apróságok közül kevés érte meg a felnőtt kort. A csecsemőknél a bélfertőzés, a vérhas, a 4-5 éveseknél a torokgyík, a vörheny és a himlő szedett különösen sok áldozatot. Olyan is előfordult, hogy 7-8 gyerek közül mindössze kettőt, hármat sikerült felnevelni.

A születéskorlátozás előtérbe kerülésére, az abortuszok számának emelkedésére Bölcskén a múlt század végétől vannak adataink.3 Ezek persze csak az előforduló esetek töredékére utalnak, hiszen az asszonyok — sikerrel vagy sikertelenül — titokban a legkülönbözőbb magzatelhajtási módokkal próbálkoztak: köveket emelgettek, meleg vízbe ültek. Főként a vagyonosabb református családoknál volt gyakori az egy-két gyerek. Szabó István református tanító 1938-ban a születések számának csökkenéséről   panaszkodott:   "bár még egykéről nincs szó, a természetes szaporodás erősen erre irányuló hajlandóságot mutat. "4 A faluban a nyelvek igen megszólták, akinek négy vagy több gyereke volt: "Ez is mire vállalja! Mit akar vele ebben a nehéz világban! A meddő asszonyokat,- a családtalanokat sajnálta a nép, de nem vetette ki. "

 

A kisbaba és az anyja

A várandós asszony a mindennapi paraszti életet élte. A terhességet természetes létállapotnak tartották, a gyermeket váró asszonnyal nem kivételeztek. Bizonyos tilalmak, illetve kiváltságok a születendő gyermek érdekében mégis megillették. Azt tartották, akkor lesz egészséges a gyermek, ha a terhes asszony mindent megkap, amit megkíván: "Birkát ettek a szomszédba. Éppen ott voltam, és nagyon megkívántam, de nem szóltam. Hazamentem, éreztem, hogy rosszul vagyok. Visszament az uram, hogy kérjen a húsból, de már elfogyott. Az anyósom csinált csirkét, nem ért az semmit. Olyan rosszul voltam, hogy a meszet kapartam le a falról. Nem sokra rá meg is lett a gyerek"5 Ha terhes asszony gyümölcsöt szakított a máséról, az az országos gyakorlattal egyezően Bölcskén sem számított lopásnak. A tilalmak közül az egyik legfontosabb az volt, hogy a várandós asszony nem nyúlhatott beteg állathoz. Úgy tartották, ha valaki terhes, nem tanácsos keresztűzet tartania, mert a keresztelt, vagy a születendő gyermek meghalhat. Itt is élt az a hiedelem, hogy ha egy állapotos asszonyt valamivel megdobnak vagy megütnek, az a kisbabán is meglátszik. Példaként említették, hogy egy terhes asszony kifúratta a fülét, s a gyereken is ugyanott egy kis sötét pont látszott. Még a terhesség alatt igyekeztek következtetni a születendő gyermek nemére. Általános, napjainkig ismert vélekedés, hogy ha az anya hasa hegyes, akkor fia lesz. Ha erősebben kifoltosodik, akkor biztos, hogy lány várható, mert ha minden csúnyaság kijön az anyán, szép lánya lesz. Lányra következtetnek akkor is, ha fenékre hízik az anya, vagy ha édeset kíván enni. Ma is ismerik a gyűrűvel, tűvel jóslást. Cérnát fűznek a tűbe, végighúzzák az anya csuklóján, s ha függőlegesen leng ki, akkor fiú lesz, ha köröz, akkor lány.

Nagyanyáink még otthon szültek. Bábaasszony segített nekik, nagyon ritkán hívtak orvost. Kórházba csak rendkívüli esetben került a szülő nő. Az asszonyok az utolsó pillanatig dolgoztak. "A férjem permetezett, hordtam a vizet utána. Mások is arattak, kapáltak, markot szedtek.6 Mikor én az elsőt szültem, éppen arattunk, s ott kinn elment a vizem. És egész hazáig hoztam a fejemen az egész napi kosztot, mert kint szoktam főzni, meg hoztam a sarlót a kezembe. ... Alighogy hazaértem, fölülről gyött a bábaasszony... Aztán intek neki, hogy gyöjjön hamar gyorsan. Gyött, jaj, aszondja, gyorsan, ha tudsz, aszondja, nagyobbakat lépj ... lefeküdtem, itt benn a szobába, meg is lett a lányom. ... Volt, akinek bizony, kint a határba lett meg a gyereke. Meg a kocsin.7

A faluban 1938-ban két községi és egy magánszülésznő volt.8 Még ma is emlékeznek a két utolsó bábára, Törcsök Istvánná Varga Rozáliára és Szabó Dezsőné Jendrolovics  Rozáliára.  Amikor a baba megszületett,  először   meglóbálták,   addig, míg nem sírt," aztán fenyőfából készült teknőben megfürösztötték. A bába a szülést követően 8 napig járt füröszteni a babát, kimosott, s az anyát is addig kezelte. A községi bábáknak nem fizettek, "de ahányszor megjelent, annyiszor etették, sőt az ennivalót ajándékba is kapta." Változó volt, a szülés nehézségétói és az anya egészségi állapotától, a család helyzetétől függött, hogy ki mennyi ideig feküdte a gyermekágyat. Volt, aki a szülés után 3 nappal már felkelt dolgozni, más végigfeküdte a 6 hetet. Amíg gyakran szoptatott az anya, addig nem kellett a szőlőbe mennie, hanem a ház körüli munkákat látta el.

A harmincas években a faluban anya- és csecsemővédelmet szolgáló intézmény nem volt, így az újszülöttek gondozása teljes egészében a családra hárult. Az egyetlen külső segítséget az jelentette, hogy a zöldkereszt a terhes és szoptató anyáknak némi tejet és cukrot juttatott. Fontos volt, hogy ameddig csak lehetett, szoptatták a csecsemőket. Amellett, hogy ez természetes fogamzásgátlást is jelentett, úgy tartották, minél tovább szopik a gyerek, annál egészségesebb lesz. Általában 9-10 hónapig szoptattak, de gyakran 15 hónapig, vagy még tovább. Olyan is előfordult, hogy egy asszony egy hét híján négy éves koráig szoptatta a fiát. Ha az anya dolgozott, csak reggel és este szoptatott. Napközben a nagyanya, vagy a nagyobb testvér teás tejet adott a kicsinek.

A babát 3—6 hónapos koráig pólyáitok. A csecsemőt a sarkára fordított négyszögletes pólyavánkusra fektették, lábát kinyújtották, teste mellé tették a kezét, s szigorúan becsavarták és lekötötték. Azt mondták, "így lesz egészséges." A keresztelő alkalmával fehér fodros, csipkével díszített ünneplő pólyát használtak, egyébként tarka hétköznaplót. A kisbaba a pólyából kikerülve két éves koráig ubonyban, a varrónők vagy a nagyanyja által sifonból varrt fodros nyakú, egyenes vonalú, hátulgombos hosszú ingben járt. A lányokra rózsaszín, a fiúkra kék szalagú gyöngyös fejkötőt adtak.

Számos hiedelem élt az újszülöttekkel kapcsolatban. Az idősebb katolikusok még emlékeztek arra, hogy nagyszülőik attól való félelmükben, hogy a boszorkányok kicserélik a gyereket, nem merték egyedül hagyni az újszülöttet. Akinek összenőtt volt a szemöldöke, azt nem engedték a kisbaba közelébe, mert megveri szemmel. Ha úgy gondolták, mégis megtörtént, mert például sokat sírt a gyerek, szenes vízzel megmosdatták. Parazsat dobtak a vízbe, vagy pohárba vizet öntöttek, s elégettek felette 3 szál gyufát. A lehulló gyufavégek a vízbe estek, s a szenes vízzel lemosták a gyereket, a szájára is téve néhány cseppet.

A keresztelés az újszülöttnek a család és a falu közösségébe való befogadását jelentette. A magas csecsemőhalandóság miatt igyekeztek minél hamarabb, általában 2-3 hetes korában megkeresztelni a gyermeket. Emlékezetes kivételnek számított, ha ez később történt. "Egy kiló tíz dekával születtem. Két éves valtam, mikor megkö-rösztöltek, de belinerbe kötöttek bele, hogy a vánkosbul ki ne essek. Aszonta a pap, mert bevitettek oda a lakására, hát, ó" még az életébe ilyen pindurkát nem látott kétévesbe."9 Ma nem olyan sürgős a keresztelés, s a szertartással, amelyen újabban a szülők is részt vesznek, gyakran várnak valamely egyházi ünnepig.A keresztelés, amely előtt az utcára még a negyvenes években sem vitték ki újszülöttet, két részből állt: az egyházi szertartásból és az azt követő vendégségből, amit a reformátusoknál poszitának neveztek. A keresztelő általában vasárnap volt, s reggelivel várták a háznál a komaasszonyokat, akik a bábával elvitték a gyermeket a templomba. Az ötvenes évek elejéig a keresztszülők a bábával, a gólya nénivel a cintériumban a fal mellett elhelyezett két padon ülve várakoztak, amíg befejeződött a prédikáció, és sor került a keresztelésre. Hazatérve nagy ebéd fogadta őket, melyre meghívták a szülők keresztszüleit, a kisgyerek kercsztszüleit (a komákat), a testvéreket a családtagokkal, a szülők szüleit és nagyszüleit. A hagyományos étrendű poszitát a szülők tartották, s a bába is mindig részt vett rajta.10 A katolikusoknál az egyházi szertartásra a bábával és az újszülöttel a keresztanya ment cl. A bábaasszony vitte a gyereket, akit a mise végén keresztelt meg a pap. Feltehetően református hatásra a szertartás után a katolikusok is nagy ebéddel ünnepelték meg az eseményt.

Amíg az anya a gyermekágyat feküdte, régebben a rokonok, főleg a komaasszonyok, később a szomszédok, az ismerősök is ennivalót hordtak neki komatálban, komabögrében, komakosárban. A komabögrében, e másfél literes virágos porcelánedényben húslevest vittek. A komakosarat komakendővel takarták le. Az otthoni szülések idején valamely könnyű étellel már a szülést követő napon is sor kerülhetett a látogatásra. Mióta kórházban szülnek az asszonyok, a gyermekágyas látogatásának szokása átalakult. A közeli rokonok, jó ismerősök már a kórházban megnézik a kisbabát és az anyát, s hazatértük után ismét felkeresik őket. Az idősebbek, akik még jobban ragaszkodnak a hagyományokhoz, tortát és egy pár csirkét visznek, a fiatalabbak ruhaneműt vagy játékot. E látogatások célja azonban már nem elsősorban az anya és az újszülött ellátása, a tisztátalan, s így a sütés-főzéstől eltiltott asszony helyettesítése, hanem az új jövevény megtekintése, a családi, rokoni, baráti kapcsolatok   erősítése.

A keresztszülők választásában a katolikusok és a reformátusok között régebben eltérő szokások éltek, melyek mára — főként a gyakori vegyes házasságok miatt — hasonlóakká váltak egymáshoz. A katolikusoknál inkább a rokonok, főleg a testvérek voltak a keresztszülők. A családban több gyereknek is ugyanaz volt a keresztanyja és keresztapja. A keresztelőn a lány fülbevalót, a fiú pénzt kapott a keresztszülőtől, amit a pólyába dugtak. Ma a keresztszülő babakocsit, játékokat vesz, a kislányoknak a kerbsztelőre fülbevalót, később ballagásra ajándékot ad, s figyelemmel kíséri a gyermek fejlődését. A reformátusoknál már egy 1724-es anyakönyvi bejegyzés szerint több keresztapa hívása volt a szokás.11 Angyalosi Zsigmond prédikátor 1739-1761 között egyenesen komákként jegyezte be a keresztszülőket, s 1760-ig a lelkészek a keresztanyák neveit is feltüntették. Az 1720-as években még nem volt magától értetődő, hogy a keresztszülők házastársak legyenek. Ebben az időszakban 4—12 komát hívtak a keresztelőre, de 1760. december 22-én Béres Pálék leányánál 16 koma jelent meg.12 Később a komák közül csak egy igazi koma volt, a többiek, akik részt vettek a poszitán, lógókomák voltak. A komák többnyire a barátok köréből kerültek ki. Házépítés, közös munkák esetén mindig lehetett számítani a segítségükre, a disznótorra, névnapokra meghívták őket, s még a kimaradozást is jobban megbocsátotta az asszony, ha az a komával együtt történt.

 

A kisgyermek

A kisbabáknak bölcsőt, később vesszőből font kocsit, a kisgyermekeknek gyerekágyat vagy járókát készítettek. Négyéves koruktól már felnőttágyban aludtak, naponta 10-12 órát. Teknőben fürödtek, majd lavórban mosakodtak. mint a felnőttek.

Hétköznapló ruhájuk egyszerű volt. általában otthon készült a szülők által cl-hordott ruhák anyagaiból vagy flancllből. Kétéves koruktól pargit, ünnepekre selyem vagy szövet egészruhát, hároméves koruktól selyemblúzt és ugyanolyan színű szoknyát hordtak. A kislányok hosszú haját egy vagy két copfba fonták, piros és rózsaszín szalagot kötöttek bele. A negyedik évet betöltve ünnepi viseletük sötétkék rakott szoknya, fehér blúz, fekete, csipkével körbeszegett selyemkötény.13 A kisfiúk az ünnepeken bársonynadrágot és fehér inget húzlak.

Bölcskei női és gyermekviselet a huszas években

 

Családi fotó az 1920-as évekből

 

Bölcskei ovodások középen Kreskay Janosné Németh Janka óvónő (1930)

 

Anya kislányával

 

Osztálykép az ötvenes évekből, középen Szabó István tanító

 

A kicsi gyerekre, mikor nem szopott, s anyja eljárhatott a földekre, a nagyszülő, az idősebb testver vagy a szomszédasszony vigyázott. Ha kivitték magukkal a határba, a lovaskocsi alá ültették, egy korsóba vizet tettek, s arra kellett vigyáznia. A családban sokat foglalkoztak a kisgyerekkel. Altatódalokat énekeltek, dajkarímeket, mon-dókákat, versikéket, meséket mondtak neki. Mire hároméves korában óvodába került, megtanították 1-2 imára, énekre, s 10-ig számolni. A harmincas évek végén a közel kétszáz óvodás korú gyerek mintegy fele óvodába járt. Verseket, énekeket tanultak, amit a gyerekek otthon szívesen ismételgettek. A kisgyereket inkább jó szóval irányítgatták, néha összeszidták, ritkán büntették. Ha rossz volt, a zsákos emberrel ijesztgették, vagy elfenekelték, illetve kukoricát morzsoltak a földre, és ezen térdeitették.

A kisgyereket a paraszti munkába még nem vonták be komolyan. Az volt a lényeges, hogy szokja a munkát. Biztatgatták, dicsérték, ha ügyesen megcsinált valamit, napjait azonban a játék töltötte ki. Testvéreivel és a szomszéd gyerekekkel sötétedésig az udvarban és az utcán lehetett. Ilyenkor a legidősebb vigyázott rájuk. A kislányok és a kisfiúk együtt fogócskáztak, bújócskáztak, babáztak, kocsiztak. Hinta szinte minden udvaron volt. Az eper- vagy diófa ágára felkötötték U-alakban a lóistrángot vagy a rudazókötelet, s rövidebb oldalain háromszögre vágott deszkát tettek rá. A játékokat a kicsiknek a nagyszülők, a szülők és az idősebb testvérek készítették. Csutkababát, rongybabát, a fiúknak fából faragott játékokat. Ma a kicsik szívesen homokoznak, Barbi babával, matchbox autókkal játszanak, tévét és videót néznek.

 

3. Az iskolás gyermek (613 éves)

Az 1868. évi 38. törvénycikk alapján 1940-ig Bölcskén három hatosztályos elemi népiskola működött. A római katolikus, 5 tanítóval és közel 300 tanulóval, a református 3 tanítóval és 1898/1899-ben 192, 1909/1910-ben 297, 1930/1931-ben 180, 1937/1938-ban 154 tanulóval, valamint a Szentandrás-pusztai két tanítóval és majdnem száz tanulóval.14 Az elemibe 6—12 éves koruk között jártak a gyerekek. Bölcskén 1925-től egy nyilvánossági joggal felruházott római katolikus leány-polgári iskola is működött  a Miasszonyunkról  elnevezett  női  apácarend  vezetése  alatt.  A négyosztályos  polgári   iskolába  négy  elemi  elvégzése   után   felekezeti  megkötöttség nélkül járhattak a leányok (1937-ben 49 fő).

Az elemi iskolákban a tanítás délelőtt 8—12 óra és délután 14—16 óra között folyt. Az írás, olvasás, számolás volt a legfontosabb tantárgy. Az öt-tíz perces szünetekben többnyire játszottak a gyerekek, de olyan is előfordult, hogy a tanító, felhasználva a szabad perceket, megmutatta, hogyan rakják el a zöldséget télre. A gyakorlati oktatáson a lányok varrást tanultak, a fiúk vizsgadarabjukat (pl. egy kis szekeret) készítették. A polgári iskolában az általános tárgyak mellett a leányok zenét, gyorsírást, németet és hímzést tanultak. Részt vettek a Mária-kongregáció életében, a Szent Erzsébet-önképzőkörben több színdarabot mutattak be, műsoros estet, megemlékezést tartottak. A gyermekek iskolai tanulmányait a szülők figyelemmel kísérték, a vizsgákra igen sokan elmentek.

A tanítás a nyolcosztályos általános iskolában ma is 8 órakor kezdődik. Részlet egy hetedikes napirendjéből: "Felkelek reggel fél hétkor. Felöltözöm, megreggelizek és negyed nyolckor indulok az iskolába. Nyolckor kezdődik a tanítás ... A tízperces szünetekben nem nagyon játszunk, inkább beszélgetünk. Ha mégis, akkor labdázunk (kézizünk, focizunk). Mikor vége van az óráknak, délután 2-kor indulunk haza. Otthon megetetem a kutyákat, és megcsinálom a leckét. Zenét hallgatok, a húgomnak segítek a tanulásban. Amikor anyu hazajön, segítek a házimunkában, megöntözöm a virágokat, aztán játszok, elmegyek biciglízni vagy videózok. Este hétkor  vacsorázok,   kilenckor   lefekszem   aludni."

A mindennapi élet színterét, a munka és játék tárgyát, eszközét jelentő természet ismeretének fontos szerepe volt a gyermekek életében. A kapun kilépve az évek múlásával a kisgyerek egyre távolabb merészkedett a családi háztól, és fokozatosan megtanult tájékozódni a faluban. Főszeg, Aszeg, Kísz.eg, Beszeg, Fecskeváros, Békaváros, Kenderfőd, Baracs, Bojár, Újtelep, Andráspuszta, Vörösgyír, Hullő... az öregek 'betéve tudták' az egyes falurészek nevét. Hármat-négyet ma is felsorolnak a gyerekek, a kisebbek inkább csak az otthonukhoz közelebb esőket ismerik. A határ-és dűlőnevek közül is inkább azokat a területeket, amelyekhez a család valamilyen módon kötődik, ahol nagyszüleiknek, szüleiknek pincéje, szőlője, gyümölcsöse van. A bölcskei Duna-szakasz és Duna-part egyes részeinek elnevezései az idősek és a nagyobb gyerekek, főleg a fiúk körében egyaránt jól ismertek, hiszen ezek kedvenc játszó-, találkozó- és kirándulóhelyeik. Pontosan tudják, hogy a Sóderesnél lehet fürdeni, piócát gyűjteni, ebihalat fogni. Pecázni viszont a Holt-ágaknál: Kacsatelepen,    Felső-kőnél, a   Káli-romoknál,   Matatnál, az L-kőnél és Kéményesnél érdemes.

Régen a gyerekek is jobban megfigyelték a természetet: az állatok viselkedését, a szél irányát, a környezet apró rezdüléseit, hogy például a várható időjárásra következtethessenek. Ha sok hangyát láttak egy csomóban, ha ordított a szamár, az esőt jelentett. Ugyanezt jósolta, ha a szitakötők alacsonyabban szálltak, a békák hangosan brekegve kérték az esőt. A mai gyerekek elmondják, hogy nagyszüleik szerint a varjak gyülekezése és károgása, a nehéz szürke felhő havazást jelentett, ha piros volt az ég alja,  szélre lehetett számítani.

A vadon termő növényekről nagyszüleik gyermekkorukban pontosan tudták, mire használják: mi ehető, mi szolgálhat állatok táplálékául. Játékkészítés, ember és állat gyógyítása, lakás díszítése, tárgykészítés egyaránt szerepelhetett a hasznosítás formái között. A szeder, a kökény, a mogyoró, az eperfa és a kenyérfa rágcsálható termése (Szent János kenyere, szentjancsi) miként hajdan, ma is kedvelt csemege, éppúgy, mint a málna-, eper-, csipkebogyó- és csetelekvár. A lóherével, a tyúkhúrral, a csalánnal, a paréjjal állatokat etettek. Tudták, hogy az orbáncfű jót tesz a disznónak, hasmenés esetén legjobb vadgesztenyével gyógyítani a beteg állatot. Gyorsan megtanulták az embergyógyítással összefüggő' növények felhasználását. A kamillát általános gyógynövényként használták hasfájás, hasmenés, láz esetén, seb, gyulladt szem gyógyítására. Az orbáncfűnek fájdalomcsillapító, gyulladásgátló hatását emelték ki. Ha köhögtek, segített a hársvirág, a fodormenta, a sebre vadalmalevelet tettek, a feltört lábra útilaput.

Amikor a bolti játékok a faluban még kevésbé voltak hozzáférhetőek, a gyerekek különösen sokféleképpen használták fel a természet javait játékok készítésére. A kutyatej fehér, ragadós nedvével bekenték egymást, buzgón kerestek szerencsehozó négylevelű lóherét. A már száraz pásztortáska félig lehúzott, és rázáskor zörgő levelei csörgővé lényegítették a növényt, az útilapu legyezővé vált a kezükben, a makkal fütyülni lehetett. A gyermekláncfűből ma is koszorút fonnak, a fűzfaágból sípot faragnak. A vízparti településen a nádat igen sokféleképpen használták és használják: síp készül belőle vagy pecanyél, amivel a kis sneciket fogják. Régen tutajt, ma a legkisebbek vitorlás hajót ügyeskednek a nád leveléből. Nem fonnak viszont már   mustohármagot a fűzfaágból, a bodzapuska is a múlté.16

Egy-egy kiadós eső után hajdan a gyerekek elmentek gombászni a Laposra, a Hanzedli-erdóbe. Bojárba, vagy András-pusztára a Juhász-tanyához. Ma a kisebbek még alig ismernek egy-két gombát, de 13-14 éves korukra megtanulják megkülönböztetni a környéken előforduló ehető és mérgező fajtákat. Azt, hogy a fűzfagomba rántva, a szekfűgomba pörköltnek és levesnek, a sampinyon gomba, az őzláb, a pöffeteg pörköltnek és rántva, a laska rántva, a lila pereszke pörköltnek és mártásnak elkészítve ízletes.

Ha a mai gyereket megkérdezzük az állatokról, éppen annyit vagy még többet tudnak, mint gyermekkorukban nagyszüleik. Csiga, katicabogár, szarvasbogár, cserebogár, tücsök, pióca, béka, fecske, gólya, rigó, fürj, cinke, vadgalamb, veréb, varjú, kakukk, fácán, sirály, hattyú, harkály, fekete gólya, kócsag, bagoly, denevér, héja, ürge, sündisznó, mezei nyúl, őz, vaddisznó, szarvas, róka jól ismert előttük, hiszen a ház közelében, a mezőn, az erdőben, a Duna-parton gyakran találkoznak ezekkel. Különösen sokat tudnak a halakról. Tízéves korukban a fiúk több mint egy tucat, a lányok is legalább 4-5 halat fel tudnak sorolni. Egy-két kivétellel valamennyien voltak horgászni, s tisztítottak már halat. A fiúk kedvenc időtöltése a pecázás, általában apjukkal, nagyapjukkal, barátaikkal járnak le a Dunára. A zsákmány keszeg, kárász, ponty, szürkeharcsa, amur, kecsege, süllő, márna, csuka. Tudják, hogy a ponty sütve finom, az öregek halpörkűtet készítenek unokáiknak, dédunokáiknak — a leg-ízletesebbet csukából. A vadászat viszont ritka élmény a mai gyerekek számára. Nagyapáik  gyermekkorukban  madártojást gyűjtöttek,  varjúfiókákat szedtek ki  a  fészékből, a Kisszigetben, a mezőkön és erdőszéleken csúzlival lőttek verébre, vadgalambra. A mai fiúk közül csak néhány ejtett már apjával fácánt, nyulat, őzet és rókát.

Az iskolás korú gyermekek már komoly segítséget jelentettek a család számára. Amint cseperedni kezdtek, testvérükre vigyáztak. Nyolc évesek múltak, s elkezdtek kapálni. Ősszel kukoricát, télen fát szedtek, tavasszal ástak, kapáltak, nyáron hurultak. A földeken dolgozóknak vizet hordtak, segítettek a ház körül az állatok ellátásában, őrzésében. Ma csak kivételesen, esetleg a nyári szünetben bízzák meg a gyerekeket, hogy vigyázzanak a libákra, tehenekre, birkákra, vagy egy-egy rövid időre a lovakra. Inkább a papagájról, a kutyáról, a macskáról, vagy esetleg a nyulakról, galambokból kell gondoskodniuk. Régen a csibe etetése, a söprögetés, a libaőrzés, a főzés és a távolabbi szérűskertben dolgozó apa számára az ebédhordás a lányok dolgának számított. Voltak, akik 12 évesen már kacsát tömtek, napszámba mentek. Megtanították őket, hogyan kell a kemencét befűteni. A fiúk feladata volt a szarvasmarha őrzése. A szántásra-vetésre már tizenkét éves korukban tanítgatták őket. Tavaszi munka volt az állatok kihajlása, nyári a pásztorkodás és a gyümölcsőrzés. A húszas években még a 12-14 éves lánykák és a kisebb fiúk munkájának számított a gyilmölcsőrzés. Amikor a Szigetben érett a körte, a szilva, az alma, sokszor októberig kinn őrizték. Négyen-öten összejöttek, főztek maguknak, éjjel meg valamelyik gunyhóban aludtak: egyik felől a fiúk, másik felől a lányok. Azért nem hagytak ám magunkra bennünket, mondom, az. apák minden éjjel legyüttek. A tél a gyermekek szabadságát jelentette. Ekkor szánkóztak, korcsolyáztak maguk vagy szüleik készítette  eszközeiken.

A játékra, amely hat éves korig kitöltötte a gyermekek életét, iskolásként a tanulás és a munka mellett kevesebb idő maradt. Persze az órák szüneteiben is játszottak, a munkaalkalmak sokszor egyben a játék lehetőségei is voltak. A lányok libapásztorkodás közben virágot szedtek, a virágokból maguknak koszorút, karkötőt, gyűrűt fontak, szalmából gyűrűt, pipacsból babát készítettek. Ekkor már nem játszottak együtt a lányok és a fiúk. Kisebb társaságok alakultak, bandák, az együttjátszó gyerekek cimboráknak nevezték egymást. A lányok ugróiskoláztak, ugróköteleztek, labdáztak, a fiúk gomboztak, golyóztak. Tavasztól őszig a szabadban játszottak, télen, ha nem szánkóztak, korcsolyáztak, hógolyóztak, a házban malmoztak, kártyáztak. Nem voltak ajándékozási alkalmak mint ma (névnap, születésnap, karácsony, húsvét, gyermeknap), a gyerekek 9-10 éves koruktól maguk készítették játékaikat. Kukoricaszárból berdóhegedűt, szőr- és rongylabdát, kiskocsit, csontból ökröket, malmot, a lányok babát. Homok- és csutkavárat építettek, sparheltot csináltak. A vízparton papírhajót úsztattak, kukoricacsutkából tutajt készítettek. Ma a gyerekeknek bolti játékaik vannak. Amit a tévében látnak, azt vetetik meg szüleikkel: a legkülönbözőbb autók, babák, kis állatok, robotok, legók sorakoznak a polcokon. A kicsik ma is szeretnek homokvárat építeni, a labdajáték, a foci a fiúkat ma is vonzza.

Az iskolás korú gyermek nevelése megoszlott az iskola, a család és a falu szélesebb közössége között. Az iskola az általános műveltség alapjainak elsajátíttatását tartotta legfontosabbnak. A munkába való belenevelődés ebben az időszakban főként a család keretében történt, mint ahogy az alapvető erkölcsi normák elsajátíttatása is. A gyermeknek a rábízott feladatot el kellett végeznie, ez magától értetődött. A nevelésben a tiltás továbbra sem volt különösebben hangsúlyos. A káposztaföldre például nem engedték ki, nehogy kárt tegyen a növényekben, s tilos volt lemennie a Nagy-Dunára.

A gyermekek is templomba jártak minden vasárnap. A reformátusoknál nekik is megszabott helyük volt a templomi ülésrendben. Az úrasztal körül elhelyezett három hordozható kispadon ültek az iskolás lányok 12 éves korukig. A kisiskolás fiúk (6-9 év) a Nagykarban, a nagyiskolás fiúk (10-12 év) a Kiskarban ültek. Vasárnap délutánonként a 6—10 éves lányok, akik tagjai voltak a Szívgárdisták egyesületének, egy apáca vezetésével verseket, énekeket tanultak, miként a Mária-kongregáció 10— 14 éves lánytagjai. Az iskolai ünnepek közül kiemelkedtek a vizsgák, a bemutatók és az évet záró kirándulások a madarak és fák napján.

A gyermekek a falu közösségéhez a családon, a rokonságon keresztül kapcsolódtak. A névnapokra, amelyeket régen csak felnőttek tartottak, éppen úgy, mint a lakodalmakba, már a nagyobb gyerekek is elmehettek. A falusi bálokon viszont nem volt helyük. A felnőttek kocsmában tartott vasár- és ünnepnapi közös táncai idején otthon vagy a nagyszülőknél maradtak a gyerekek. A szüreti bál vigadozóit is csak az utcáról nézhették, s vigyázniuk kellett, be ne kormozzák őket. Voltak viszont zibálok,   ahova már a 12-13 évesek is eljárhattak.

A különböző népszokásokhoz kapcsolódó vidám percek a gyermekeiét ünnepei voltak. Disznővágás alkalmával már pirkadatkor ott sürögtek a felnőttek körül. Fogták a malac farkát és fülét, körmeit lehúzták és bedobták az ólba, hogy jövőre is legyen disznó a háznál. A pörkölésnél is ott segédkeztek. Szórták a szalmát a disznóra, majd meggyújtották. Az esti disznótorra meghívott rokonok, komák a háziakkal együtt akár éjfélig is elmulattak. A gyerekek ilyenkor fenn maradhattak. Karácsonykor a katolikusok közösen eljártak köszöntem, a fiúk betlehemeztek, december 28-án, aprószentekkor a bölcskei fiúk is mustohármagozni mentek a rokonokhoz, ismerősökhöz. A húsvéti locsolásra verssel készültek, s a lányoktól tojást, vagy némi pénzt kaptak.

 

Serdülők, nagylányok és legények

A hat elemi befejezése fontos közbeeső korszakhatár volt a gyermekek életében, hiszen mindeddig az iskola lényeges szerepet töltött be mindennapjaikban. Akik nem tanultak tovább, valami kenyérkereset után néztek. Kötelező volt azonban még három évig ismétlő, illetve a húszas évektől továbbképző iskolába járniuk. Ez kevesebb iskolai kötöttséget jelentett, s a gyerekre a család jobban számíthatott a munkában. Ettől kezdve a családi gazdaságban mint felnőtt emberre osztották á munkát, s a fiúk az istállóban aludtak. Ha kevés volt a föld, napszámba jártak szüleikkel vagy akár külön.   Keresményükből  ruházkodtak,   állatot  vettek,  amit  a  szülőkével  együtt otthon tartottak. Akik polgáriba jártak az apácákhoz, 14 éves korukban fejezték be az iskolát.

Ma a 8. osztály elvégzése jelenti e fontos határkövet. Búcsúznak a gyermekkortól, de még nem lépik át a felnőttkor küszöbét. A bolondballagás, e sajátos mai szokás is jól tükrözi a kettősséget. A bolondballagást a komoly ünnep, a nyolcadikos ballagás előtti pénteki napon tartják. A ballagó nyolcadikosok gyerekes és bolondos ruhákba öltöznek. Van, aki bohócruhát húz, más pizsamát, a fiúk lánynak, a lányok fiúknak öltöznek. így vonulnak az iskola udvarára, ahol körjátékokat játszanak. (Pl. Ég a gyertya ég. Bújj, bújj zöld ág, Megy a gőzös) Aztán elindulnak az alsósokhoz, hogy ezeket a dalokat közösen utoljára elénekeljék, a körjátékokat együtt eljátsszak.

Ezek a se gyerekek, se nagylányok, se legények végzett munkájukkal arányosan akarták kivenni részüket a szórakozásból, noha bálokba még nem járhattak. Házi bálokat rendeztek, ahol egy citerás vagy harmonikás muzsikált. A fiúk a meghívott lányt a szüleitől kérték el. A lányokat az anyjuk a házibálba is elkísérte. Egy-egy 5-6 fiatalból álló csoport, a lány- illetve legénybandák tagjai később is együtt jártak szórakozni. Vasárnap délutánonként együtt bandáztak: a lányok a faluban sétálgattak, a legények hozzájuk csapódtak. Az egy bandába tartozó legények segítettek egymásnak a májusfa felállításában, húsvétkor együtt locsolkodtak szappanos vízzel, parfümmel, vagy éppen egy vödör hideg vízzel.

A nagylánnyá válás régen a reformátusoknál a konfirmáláshoz kötődött. Ennek ideje a hatodik elemi (12 év), később a nyolcadik osztály (14 év) volt. Megváltozott a haj- illetve a ruhaviselet. A copfot a konty váltotta fel. A lányok finom szövetből készült új ruhát kaptak, amelyen a szoknyát és a blúzt selyemzsinórral díszítették. A szoknya elé fekete fodros kötényt kötöttek. Pamutharisnyát és hosszú szárú fekete cipőt húztak. Új ruhát ezután saját keresetükből vettek, s a faluban meg is varrathatták. Mérges Jánosné és Bognár Terézia parasztruhákat készített, aki igazán szép ruhát akart, Németh Istvánnéhoz fordult. Új ruhát általában ünnepekre varrattak. Húsvét első napján a leányok fehér ruhát vettek, a második napon mindig az új ruhájukat. A nagylánykor 20-22 éves korig, vagy a házasságkötésig tartott.

Bolondballagás (1994)

 

Nagylányok ünnepi viseletben (1916 - 1917)

 

Horváth György regruta, kalapján hosszú szalaggal (1940-es évek)

 

Ebben az időszakban megváltozott  a  családhoz   való   viszony. Továbbra is voltak bizonyos korlátok — például este amikor a csorda hazaért, a lányoknak is otthon kellett lenniük —, de a család elnézőbb volt a nagylánnyal és a legénnyel szemben. A függetlenedéshez   hozzájárult,    hogy    a   lányok gyakran  elmentek  szolgálni  Budapestre,   vagy   a   környékre,   hogy összegyűjtsék  a  stafírungot,   s   így kikerültek a család közvetlen kötelékéből. Megnőtt viszont a korcsoporthoz való kötődés, a párkapcsolatok   jelentősége.    A    falu    éber figyelme közepette szórakoztak, ismerkedtek a fiatalok. Kitűnő alkalom volt mindkettőre a tollfosztás, a kendertörés, a fonás, a kukorica-fosztás, vagy  akár a libalegeltetés. A teheneket őrző fiúk a lányokhoz hajtották  állataikat,   s  máris   alkalom teremtődött a kötődésre, évődésre. A hajnalban kihajtott libákkal a lányok 8 óra körül már meg is fordultak, mert melegben úgyse ettek. Ha egy legénynek tetszett egy lány, ilyenkor elément.

A legtöbb esetben azonban a legények a templomban nézték ki maguknak a lányokat. A legények a férfiak mögött, az ÉK-i padsorban ültek, velük szembe, az ÉNy-i padsor kőlábig tartó padjaiban, a 2—5. pádban pedig évfolyam szerint a konfirmált lányok. Elöl, közvetlenül a presbiterek háta mögött a férjhez meendők, majd a fiatalabbak. Az istentisztelet után a legények sokszor megvárták a lányokat.

A legények a bálokat a nagyvendéglőben vagy a Zsíros-kocsmában tartották. A lányoknak nem illett hívatlanul és kíséret nélkül bálba menni. A fiúk hívták meg és fizették be őket. A Katalin-bál volt az első, s Nagyböjtig lehetett bálozni. A szüreti és a farsangi bál éjiéiig tartott, a vasárnap délutáni táncoknak este nyolc és kilenc között már vége volt. A bálokon Csordás Lajos, Csider János citerázott, Mészáros István harmonikán és trombitán játszott. A Pünkösd utáni vasárnapi búcsú is jó ismerkedési lehetőség volt katolikus és református fiatalok számára egyaránt, s évtizedekkel később a mozi, a színjátszókör, a kultúrházban rendezett teadélutánok, klubdélutánok és házibulik. Ma a mozi, a disco, a születésnapi bulik maradtak, ritkábban egy-egy  kirándulás, nyaralás.

Szüreti  bálozók (1940-es évek)

 

A falu közössége szigorúan felügyelt a fiatalok, különösen a lányok viselkedésére. A bálokra a lányokat mindig elkísérte az anyjuk, de az idősebb asszonyok is árgus szemekkel  figyelték őket. A közösség elől félrevonulókat elítélték. A lány nem beszélgethetett sokáig a kapuban egy legénnyel, mert a szülők kiszóltak: Most már ölég legyen! Ha komoly udvarlója volt egy lánynak, a legény csak meghatározott napokon, leányjáró estéken kereshette fel a lányos házat. Kedden, szombaton és vasárnap, s ha komolyabbá vált a kapcsolat, akkor csütörtökönként. Este 7-8 órakor mehetett a lányos házhoz, s egy-két óránál nem illett tovább maradnia. Megszólták azt a lányt, aki megszólított egy legényt, vagy házasságkötés előtt a legény háza környékére ment. Az utcán nem járhattak kézenfogva, nem csókolózhattak a fiatalok. Régen magázták egymást, a negyvenes évek elején már gyakori, a hetvenes évektől pedig általánossá vált a tegezés. Ma a lány is szemet vethet egy fiúra, s ha kézenfogva járnak, vagy csókolóznak az utcán, csak néhány öreg csóválja a fejét. Ma sem illik rögtön felkeresni a lányos házat. Akik együttjárnak, először moziba mennek, az utcán találkozgatnak,  sétálnak,  beszélgetnek.

Ha komolyan udvarolt a legény egy lánynak, elment hozzá újévet köszönteni. Húsvétkor egyedül ment locsolni, májfát állított neki, vagy szerenádot adott. Húsvétkor neki kellett elsőként meglocsolni a lányt, a lány pedig piros tojást adott neki, s a legszebb virágot. Május elsejére virradóra májfát állított a legény annak a lánynak, akinek udvarolt. A bodza- vagy nyárfát a lányok testvérükkel, valamint édesanyjukkal díszítették fel. Szalagot, kendőt, üveg bort tettek rá. A bort az állítást követő második vasárnap szokásos májusfa kitáncolásakor itták meg. ami akkora eseménynek számított, mint egy kisebbfajta lakodalom. A lányok meghívták a barátnőiket, a fiúk pedig a barátaikat, úgy 20—30 fiatalt. A fát az udvar közepére vitték, körbetáncolták. A táncolókat pogácsával, borral és csörögével kínálták. Ma a fiúk több nekik tetsző lánynak is állítanak fát, sőt, sokszor egészen kicsi lányokat is meglep májusfával az apjuk vagy a nagyapjuk. Ha szerenádot akartak adni, 4-5 fiú összebeszélt, fogadtak egy cigányt, vagy egy egész zenekart, és elmentek ahhoz a lányhoz, akinek a szerenádozó komolyan udvarolt. Többnyire akkor került erre sor, mielőtt a legény katonának ment. Az egyik fiú beugrott a kapun és kinyitotta társainak. Mindannyian a lány ablakához mentek, s elénekelték a kiválasztott dalt, ami általában divatos sláger, operettrészlet vagy nóta volt. Ha a lány fogadta a szerenádot, akkor gyertyát, vagy egymás után három szál gyufát gyújtott. Ha várták a fiút, behívták és megvendégelték. Ha a lány nem fogadta a szerenádot, előfordult, hogy bosszúból a legények mindent kipakoltak az udvarból az utcára.

Az udvarláshoz hozzátartozott az ajándékozás. A lánynak nem illett ajándékot venni a fiúnak, az viszont illendő volt, hogy a legény megajándékozza a leányt. Ennek leggyakoribb alkalma a búcsú volt, ahol befizette a körhintára, mézeskalácsszívet, fakanalat, savanyú cukorkát, gyöngyöt vagy köves gyűrűt vett neki. A lány bevonuláskor ajándékozta meg udvarlóját. A sorozásra szalagot vett a legénynek, amit az kalapja hátuljára tűzött. Bevonuláskor eltette, s ha leszerelt és összeházasodtak, a lánynak adta a szalagot, mert később ez lett a pólyakötó". Ha a szerelmesek összevesztek, akkor a lány visszakérte a legénytől a szalagot.

A lányok Bölcskén is számos férjjósló praktikát ismertek. Ezek többsége a karácsony körüli időszakhoz kötődött. Ha november 30-án, András napján a lány nem evett vacsorát, úgy vélték, amilyen fiúnévvel álmodott, olyan nevű legény lesz a férje is.

Luca napján 13 cédulát készített a lány, s mindegyikre ráírt egy férfinevet. Mindennap bedobott a tűzbe egy cédulát, de úgy, hogy nem nézte meg, milyen név van rajta. Amikor a 13. napon megnézte az utolsó cédulát, amilyen férfinevet olvasott rajta, úgy tartották, olyan nevű férjre számíthat. Ha karácsony előtt ismerkedett össze két fiatal, azt mondták, ezek sem eszik együtt a karácsonyi káposztát. Karácsony másnapján a lány kiállt az ajtóba, és almát evett. Amilyen nevű férfi jött arra, úgy hitték, olyan nevű lesz a férje is.

A házasságkötés lányoknál 18—20, legényeknél a katonaság után, 22—23 éves korban volt a leggyakoribb. Ritka kivételnek számított, amikor valaki — pl. apja halála miatt, vagy mert a lány, akinek udvarolt, teherbe esett — a katonaidő letelte előtt nősült meg. Ilyenkor engedélyt kellett kérni a gyámhatóságtól. A megesett lányokat egyébként a legények többnyire elvették, az esküvőn azonban nem viselhettek mirtuszkoszorút. Kendővel vagy hajadonfővel mehetett esküdni. A fiatalok többnyire azonos vallású falubelivel kötöttek házasságot. Református katolikussal 1945-ig ritkán házasodott. Az anyakönyvek tanúsága szerint a bölcskeiek gyakran nősültek Madocsáról, de a Mezőföldről, a Duna túlsó partján fekvő református falvakból és a Sárközből is hoztak feleséget. Azokat, akik 23 éves korukig nem mentek férjhez, a falubeliek nem csúfolták, de farsangkor azért meghúzatták velük a tuskót. Madzaggal az ajtóhoz kötötték kívülről a fát, s a vénlány nem tudott kimenni.

Varga Lajosné  Kövesdi  Julianna dédunokájával (1993)

 

A hagyományos paraszti társadalomban a házasságot, amely a közösség, a család ünnepe volt, az egyén élele legszebb pillanatának tekintették. Az egyházi és polgári szertartást követő lakodalom, bár részleteiben folyton változik, ma is legelevenebb népszokásunk. Sokrétű szokásrendszerének középpontjában az útjára bocsátandó gyermek áll, aki e rítus révén tagjává válik közössége felnőtt társadalmának. A születésétől eltelt idő alatt elsajátította a paraszti közösség tradícióit, szabályait, normáit, melyeknek kilenc hónap elteltével szülőként maga is hagyományozójává vált egy emberöltőn keresztül.

 

Összegzés

Az előzőekben a bölcskei gyermekélet hétköznapjait és ünnepi pillanatait tekintettük át. A kisbaba születését kísérő hiedelmek már csupán töredékességükben ismertek, s inkább csak az idősebb katolikusok körében. A gyermekágyas asszony által végezhető munkára vonatkozó tilalmakat már nem ismerték. Egyik' adatközlőnk például főzött, s a közös kútból vizet merített a szülés után három nappal. A gyermekágyból felkelt asszony templomlátogatásának szokására a katolikusok közül is már csak a legöregebbek emlékeztek. A keresztelés, az újszülöttnek a család és a falu közösségébe való befogadásának szokásai eltérőek voltak a felekezetek között. A reformátusoknál jellemző poszita csak később, feltehetően a vegyes házasságok révén vált szokássá a katolikusok körében is. A kisgyermek nevelésével, gondozásával kapcsolatos hagyományokat nagymértékben befolyásolta az a tény, hogy a harmincas években már óvoda működött a faluban. A bölcskei gyerekek mintegy fele hároméves korától kikerült a család kizárólagos nevelési köréből, a mondókák, versek, gyerekjátékok egy részét az óvodában tanulta. Az elemi iskolákban az alapvető ismeretek, az írás, olvasás, számolás megtanítása volt a cél. Máig érezhető hatása volt az apácák által vezetett polgári leányiskolának, amely tanulóinak döntő többsége a helybeli parasztcsaládok gyermekei közül került ki. Az apácák a gyermekek nevelésén, a tanításon kívüli időtöltés megszervezése, a vizsgák, az előadások, a kirándulások révén a családok értékrendjét is formálták.

A munkába belenevelődés biztosítása a család és a faluközösség feladata volt. A család 6-8 éves korától már komolyan számított a gyermek tevékeny részvételére a gazdálkodásban. A hajdani gyermekmunkák között sajátosan bölcskei szokás volt a gyümölcsőrzés. A természet a* gyermekek mindennapi életének: munkájuknak, játékaiknak színtere volt. A falurészeket, a határ- és dűlőneveket, a bölcskei Dunaszakaszt és a Duna-part egyes részeit jól ismerték. Megfigyelték az állatok viselkedését, a szél irányát, a környezet apró rezdüléseit, a vadon termő növényekről pontosan tudták, mire használhatók. Ma a gyermekek életmódja és tevékenységszerkezete eltér nagyszüleikétől. Alapvető munkájuk nem a paraszti gazdaságban végzett tevékenység, hanem a tanulás. Otthon legfeljebb néha segítenek, s megfigyelhető, hogy az egyes munkafolyamatokkal évekkel később találkoznak, mint nagyszüleik. Számukra a természet nem a munka és a játék, hanem elsősorban a szórakozás színhelye. A pecázás kedvtelés, az erdő, a Duna-part baráti, családi kirándulások, születésnapi bulik kedvenc helye. A lányok ma játék közben fonnak koszorút gyermekláncfűből, nagyanyáik libaőrzés közben tették ugyanezt. A gyermekelét hagyományos ünnepei, a disznóvágás, aprószentek napján a mustohármagozás, a betlehemezés már a múlté, csak a húsvéti locsolás él ma is e szép régi népszokások közül.

A hat elemi, később a nyolc osztály befejezése fordulópontot jelentett a gyermek életében, akinek ezután — akár továbbtanult, akár dolgozni kezdett — megváltozott az élete. A serdülés átmeneti, kétarcú időszaka után nagylányként, legényként a házasságra való felkészülés jegyében új helyzetbe került a közösségben. A munkaalkalmak ismerkedési lehetőségek voltak, a bálok, a leányjáró esték egymás megismerésének lehetőségét jelentették. Felkészülést a házasságra, amely az egykori gyermeket egyenjogú  tagjává avatta közössége  felnőtt társadalmának.

 


 

Jegyzetek

  1. CSETE Balázs 1993. GAZDA Klára 1980. GÖNCZI Ferenc 1937, FÜGEDI Márta 1988, HAJDÚ Gyula 1971, HERMANN Antal 1891, HORNOK Lajosné é.n. JÓZSEF Dezső 1943. KAPROS Márta 1986, KISS Lajos é.n.,  1963, KOVÁCS Ágnes  1942, KRESZ Mária 1942,  1949,  1960a, 1960b, Magyar Néprajzi Lexikon  I—V.   1977—1982,  MORVAY Judit   1981, NÉMETH  Imre  1966, OR-TL'TAY  Gyula   1935,  SZABÓ  Attila—PÉNTEK  János   1976,  SZABÓ  László   1967,  SZENDREY Ákos  1937,   1938, WISLOCKINÉ DÖRFER  Fanni  1893.   1894, ZENTAI Etelka  1942. A témához monográfiájában    Gazda Klára részletes bibliográfiát ad (GAZDA Klára  1980).
  2. A tanulmány az   1993-ban és  1994-ben tartott néprajzi tábor résztvevői és a Bölcskei Általános Iskola  helytörténeti  szakköre  tagjai  által   Udvari  Gáborné  és  Magyar Erika  irányításával gyűjtött anyag feldolgozása alapján készült. Gyújtok: Baranya Bernadett, Béni Zsuzsanna, Benke Nóra, Budai Gábor,  Hegedűs Erika,  Horváth  Hajnalka,  Kern Annamária,   Kiss Gábor,  Kovács Anikó, Ladányi Andrea, Lubik Anita, Magyar Erika, Magyar Péter. Majchrák Judit, Mármarosi Anita, Mérges Márta, Nagy  Janka Teodóra,   Németh  Melinda,   Pados  Magdolna.   Polgár  Magdolna,  Regős  Ágnes,  Szabó Mária,  Szentes  Klaudia.  Szerdahelyi Mária Márta,  T.  Bereczki  Ibolya, Tánczos Orsolya. Tomolik Mariann,  Udvari Gáborné.
  3. DÖMÖTÖR János lelkész  válaszlevele  Szász  Károly szuperintendens  100/1888. sz. iratára. BREI (Bölcskei  Refirmátu Egyház  Irattára)
  4. SZABÓ István 1937/38. 3. o., SÁRKÖZI Sándor 1942. 2.
  5. Horváth Józsefné Tuba Éva (1920) ref.
  6. özv. Farkas Józsefné Magyar Rozália (1920) ref.
  7. Csobor Jánosné Baranya Erzsébet (1911) ref.
  8. SZABÓ István 1937/38. 11. o.
  9. Csobor Jánosné Baranya Erzsébet (1911) ref.
  10. A bölcskei táplálkozási szokásokkal, a hagyományos étrenddel tanulmányában T. Bereczki Ibolya részletesen  foglalkozik.
  11. "Czizmadia Gergely Fiának neve Ferencz Kereszt Attya Erdős István. Török Ferencz, Keresztes Gergely".  BREI   Kereszteltek  anyakönyve   1723—1774.
  12. BREI Kereszteltek anyakönyve 1723—1774.
  13. A Bölcskei Általános Iskola Udvari Gáborné által vezetett helytörténeti szakkörének pályázata é.n. Adatközlő:  Koczka Józsefné  Koczka Rozália (1925)  (ref)
  14. SZABÓ István 1937/38. 4., 7.
  15. Bölcskei Szent József Polgári Leányiskolának értesítője az 1936—37. iskolai évról. Pécs, 1937., 20.
  16. "Kilenc szálból fontuk, olyan volt, mint a kanászustor. Volt neki nyele, és két szalagot kötöttünk a végére. Elmentünk aprószentekkor a rokonhoz, ismerőshöz, s ezzel megveregettük a fenekét, hogy egészséges legyen, keléses ne legyen, beteges ne legyen soha." Bátor Márton, (1926) r.kat. "A berdóhegedűt a marhák által lerágott kukoricaszárból, a "bordóból" készítettük" Sulák  Gyula (193." r.kat.
  17. Buzai Pálné Szőke Margit (1913) rcf.
  18. Adatközlők: özv. Ács Fcrencné Szilágyi Mária r.kat., (1921), Baranya Péter (1908) ref.. Bán Sán-dorné Sulák Etel (1933) rcf.. Bátor Márton (1926) r.kat., özv. Bobesik Istvánné Kiss Mária (1918) r.kat., Budai Mihály (1919) r.kat., Buzai Pálné Szőke Margit (1913) ref., Csobor Jánosné Baranya Erzsébet (1911) ref., Dér Mihály (1905) r.kat., özv. Farkas Józsefné Magyar Rozália (1920) ref.. Ferde Gyula (1925) ref., Ferde Gyuláné Tóth Mária (1958) ref., Hajdók Mária (1928), r.kat., Hídvégi Györgyné Takács Margit (1922) r.kat., Horváth Erzsébet (1923) r.kat., Horváth Józsefné Tuba Éva (1920) ref., Hössné Soós Gabriella (1973) ref., Imre Istvánné Sallai Julianna (1912) ref., Indich Józsefné Szakács Katalin (1926) r.kat.. Keresztes István (1935) ref., Kiss Imre (1917) ref.. Koczka Jánosné Múss   Mária (1923) r.kat., Lengyel József (1930) r.kat., Loós Antalné Gálik Mária (1915) r.kat.. Lubik Istvánné Szakács Magdolna (1932) r.kat., Lubik Lászlóné Keresztes Anna (1931) r.kat., Madár András (1926) r.kat., Magyar László (1911) r.kat., Mérges György (1942) r.kat., özv. Mérges  Istvánné  Bátor Erzsébet (1912) r.kat..  Mérges  Istvánné Madács  Mária (1919) r.kat.,  özv. Németh  Istvánné  Süveges  Mária (1915)  r.kat., özv.  Simon Lajosné  Baranya Eszter (1913) ref., Pálfi Istvánné Bors Julianna (1926), r.kat.,  Pálinkás Istvánné Kovács Katalin (1936) r.kat., Pecz  Lajosné Múss Margit (1922) r.kat., Rostás Jánosné Farkas Rozália (1925) r.kat., Sitkéi András (1929) ref., Sitkéi György (1938) ref., özv. Soós Jánosné Takács Éva (1927) r.kat., Sulák Gyula (1936) r.kat., Süveges Józsefné Csekő Eszter (1935) ref.,  Szintai Jánosné  Pala Erzsébet (1928)  r.kat.,  id. Tóth Józsefné Száraz Eszter (1910) ref.. Varga Lajosné Kövesdi Julianna (1913) ref. A mai bölcskei gyermekek természetismeretének alaposabb megismeréséhez az 1993 őszén végzett kérdőíves gyűjtés során az általános iskola 200  10—14 éves tanulója közül 65 gyermek válaszolt a kérdésekre. Ezúton szeretném megköszönni Tóth Mihályné igazgatónőnek és Udvari Gábornénak, a helytörténeti  szakkör vezetőjének a kutatáshoz nyújtott segítséget.

 

Irodalom

 

Függelék

I. Dajkarímek, mondókák, versikék

Altató

 

1.

Tente,  baba,  tente,

Itt van már az este.

Aludj ingó-bingó,

Kicsi rózsabimbó.

 

2.

Tente, baba, tente,

Itt van már az este.

Köszöntgetnek szépen,

Csillagok az égen.

 

3.

Tente, baba, tente,

Itt van már az este.

Majd felkel a hajnal,

Fülemüledallal.

 

4.

Tente,  baba,  tente,

A szemedet hunyd be.

Aludj, ingó-bingó,

Kicsi rózsabimbó.

Alszik az ibolya,

Csicsíjja  babája.

 

5.

Aludj édes,  aludjál,

Senki sincsen ébren.

 

6.

Csicsíjja baba, csicsíjja,

Csicsíjja baba,  csicsíjja.

 

7.

Csicsíjja babája,

Elalszik a mamája.

Ha te nem alszol,

Elalszik a mamája.

 

8.

Aludj baba, aludjál,

Nagyon szépet álmodjál.

Csak azt álmodd szüntelen,

Itt nyugszol a keblemen.

 

Cirógató, csiklandozó

 

1.

Ciróka, maróka

Mit főztél, kásácskát.

 

2.

Kerekecske gombocska,

Ide szalad a nyulacska!

 

Ujjkiolvasók

 

1.

Ez elment vadászni,

Ez meglőtte,

Ez hazavitte,

Ez megsütötte,

Ez az icike-picike mind megette!

 

2.

Ez elment vadászni,

Ez meglőtte,

Ez hazavitte,

Ez  megsütötte,

Ez mind megette,

Azért lett ilyen kövér.

 

Csipkedő

 

1.

Csip-csip csóka, vak varjúcska,

Jó volt-e a kisfiúcska?

Ha jó volt a kisfiúcska,

Ne csípd meg őt vak varjúcska.

 

2.

Csip-csip csóka, vak varjúcska,

Komámasszony  kéreti  a szekerét,

Nem  adhatom oda,  tyúkok ülnek rajta.

Hess!

 

Tapsoltató, ökölütögető

 

1.

Süti, süti kalácsot,

Mamának, papának,

Meg az egész családnak.

 

2.

Süti, süti kalácsot,

Mamának, papának,

Meg a Janikának.

 

3.

Töröm, töröm a mákot,

Sütök vele kalácsot.

 

Hintáztató

 

1.

Hinta, palinta,

Karácsonyi Pistika.

Hinta, palinta,

Karácsonyi Katica.

Hinta, palinta,

Régi Duna kiskatona,

Ugorj a Dunába.

 

Állni, járni tanító

 

1.

Áll a baba áll,

mint a gyertyaszál.

Édesanyja Eszterkéje,

Ékes virágszál.

 

2.

Áll a baba áll,

Mint a gyertyaszál.

Ha elfárad, úgy elröppen.

Mint a kismadár.

 

3.

Áll a baba áll,

mint a gyertyaszál.

Jár a baba jár,

mint egy kismadár.

 

4.

Jár a baba jár,

mint egy kismadár.

Ákom-bákom tanul  tőle Vitéz Varga Pál.

 

5.

Jár, jár, jár,

Járni  tanul már,

Tipeg-topog bocskorában,

Pici baba szép korában

Járni  tanul már.

 

6.

Sétálunk, sétálunk,

Egy kis dombra lecsücsülünk,

csücs.

 

Tréfás játszadozás

 

1.

Etyeszem  potyeszem,

Ezt a kislányt megeszem.

Hamm.

 

Csali mese

 

1.

Volt egyszer egy ember,

Szakálla volt kender.

Felmászott a fára,

Leesett a sárba.

 

2.

Volt egyszer egy ember,

szakálla volt kender.

Közel volt a tenger,

Belehalt az ember.

 

3.

Volt egyszer egy ember,

Szakálla volt kender.

Elszakadt a kender,

Megdöglött az ember.

 

Naphívogató

 

1.

Süss fel nap, fényes nap!

Kertek alatt a ludaim

Megfagynak.

 

2.

Süss fel nap,

Szent György nap!

Kertek  alatt  a kisbárány Majd megfagy.

 

3.

Jöjj  ki  napocska,

Itt apád, itt anyád!

Sót törünk, borsot törünk,

Tökkel harangozunk.

 

Esőindító

 

1.

Esik az eső,

hajlik a vessző,

Haragszik a katona,

Mert elázott a lova.

 

2.

Esik az eső,

hajlik a vessző,

Haragszik a katona,

Mert megázott a lova.

 

Ne  haragudj katona.

Majd kisüt a napocska,

Megszárad a lovacska.

 

3.

Ess, eső, ess,

Holnap délig ess!

 

Allathívogató, -űző és -bosszantó

 

1.

Csiga-biga gyere ki,

Ég a házad ide ki.

Kapsz tejet, vajat,

Holnapra is marad.

 

2.

Csiga-biga gyere ki,

Ég a házad ide ki.

Ha nem hiszed, tekints ki,

Majd meglátod ideki.

 

3.

Csiga-biga,

Told ki szarvadat.

Ha nem tolod,

Összetöröm házadat.

 

4.

Szállj el, szállj el,

Katicabogárka!

Jönnek a törökök,

Mindjárt agyonlőnek.

 

5.

Szállj el,

szállj el Katicabogárka!

Jönnek a törökök,

Sós vízbe tesznek,

Onnan is kivesznek,

Malom alá tesznek,

Ott meg agyontörnek.

 

6.

Katinka, szállj el,

Jönnek a törökök,

Sós kútba tesznek.

Onnan is kivesznek,

Kerék alá tesznek,

Onnan is kivesznek.

Ihol jönnek a törökök,

Mindjárt agyonlőnek!

 

7.

Szállj el, szállj cl

Katicabogárka!

Hová visznek? Férjhez?

Vadosfalvi  rétnek.

 

8.

Kis egér, kis egér.

Minden lukba belefér.

Belefér, belefér,

hiszen azért kis egér.

 

9.

Gólya kerüld meg a házunkat,

Hozzál nekünk kistestvért!

 

10.

Gólya, gólya gilice,

Mitől véres a lábad?

Török gyerek megvágta,

Magyar gyerek gyógyítja,

Síppal, dobbal, nádi hegedűvel.

 

Hangutánzó

 

Béka mondja: — Mit varrsz, mit varrsz?

- Papucsot, papucsot!

- Kinek? (Kinek?)

- Uraknak, uraknak!

 

Gyógyító

 

1.

Cin-cin, kis egér,

adjál nekem vasfogat,

adok neked csontfogat!

 

2.

Fecskét  látok,

szeplőt hányok,

selymet gombolyítok.

 

3.

Fecskét  látok,

szeplőt hányok,

szerencsét  találok.

 

Cívódók

 

1.

Cserebere  fogadom,

többé vissza nem adom!

Aki házát eladja,

többet vissza nem kapja!

 

2.

Húzz, húzz engemet,

Én is húzlak tégedet.

Amelyikünk elesik,

Az lesz a legkisebbik.

 

Csúfolódók

 

1.

Jóska,

Nem sokára jön a posta!

 

2.

Gyurka, Sistereg a hurka!

 

3.

Gyurka,

Kisült-e már a hurka?

 

4.

János,

Szemed igen álmos!

 

5.

Tóbiás,

Eltörött a  lúdtojás!

 

6.

Sírás, nevetés,

Kutyaszar a fizetés.

 

7.

Síró picsogó,

Hároméves kis csikó,

Óvodába nem való.

 

8.

- Madocsai csusza!

- Bölcskei csipetke!

- Fődvári bicskás!

 

9.

Egy, kettő, három, négy,

Kopasz barát hová mégy?

Nem megyek én messzire

Csak a falu végire.

 

Egy, kettő, három, négy,

Kopasz tetu hová mégy?

Nem megyek én messzire,

Csak a falu végire.

Ott leülök kakálni,

Neked adom pipálni.

 

Számolósdi

 

1.

Egy üveg alma,

két üveg alma,

három üveg alma,

négy üveg alma,

Öt üveg alma,

hat üveg alma,

hét üveg alma,

nyolc üveg alma,

kilenc üveg alma,

tíz üveg alma.

 

2.

Egy pírje,

két pírje,

három pírje,

négy pírje,

Öt pírje,

hat pírje,

Hét pírje,

nyolc pírje,

Kilenc pírje,

tíz pírje.

 

Kiszámoló

 

1.

Ec-pec kimehetsz,

Holnapután bejöhetsz,

Cérnára, cinegére,

Ugorj cica az egérre, fuss!

 

2.

Dobi, dobi hátát

Rakoncai pálcát.

Mondd meg nékem, te kislány,

Melyik ujjam böktem meg?

 

3.

Ez szebb-e vagy ez,

A legszebbik ez.

Jákó Pista eltéveszti,

Mégis csak szebb ez.

 

4.

A kisasszony Pozsonyba,

Selymet lopott a boltba.

Záj-zálc zatyetom a boltba.

- Ne fogjon meg boltos úr.

Mert az apám földes úr.

- Ha az apád földes úr,

Selymet lopni ne tanulj!

 

5.

Lementem a pincébe vajat csipegetni,

Utánam jött apám,  anyám, hátba veregetni.

Nád közé bújtam, nádi sípot fújtam.

Az én sípom azt fújta:

Gi-gá-gú, te vagy az a nagyszájú.

 

6.

Egy, kettő, három,

Madár ül az ágon.

Fogadjunk egy liter borba,

Hogy ez tizenhárom.

 

7.

Egy nagy kört állítunk, Találócskát  játszunk. A kör közepébe Egy kislányt állítunk. Befogjuk a szemét, Nyitva hagyjuk fülét, Szabadon a kezét.

Befogjuk a szemét, Nyitva hagyjuk fülét, Szabadon a kezét. Ez majd  aztán  kitalálja, ki bújt el a nagy szobába.

 

II. Óvodában, iskolában tanult versek

1.

Sárga pelyhes libuskáim

Csak előre szépen,

Egy csipogás, két fordulás,

Kint leszünk a réten.

Ott vár rátok a jó kövér Ropogós füvecske, Ti legeltek, én dalolok Virágot keresve.

 

2.

Megjött a szép karácsony Aranyozott kis szánkón, Hozott diót, mogyorót, Jó gyereknek valót. Csípős vesszőt, suhogót, Rossz gyereknek valót. Ámde én rossz nem leszek, Hanem mindig úgy teszek, Amint szüleim  mondják. Óvodába tanítják.

 

3.

Megy a csikó a gyepen negédes lépéssel, ím mind dicséri magát kényes nyerítéssel. I-ha-ha-ha,   nyi-ha-ha-ha,   tizenhat   határba dicső légin, ki énrám felül jövő nyáron. Meghallja ezt a csikós benyúl szűr ujjába, Pányvát kerít a híres paripa nyakába. Felpattan, mint a villám a nyalka hátára, Pipára gyújt,  kacsintgat a sarkantyújára.

 

4.

Álmomban  az éjjel  tündér kertben jártam, Egy angyal vezetett tündérek sorában. Azt mondta az angyal, nefelejcs a hála, Rózsa meg szeretet kedves virágszála. Kettőt én közülük a szívembe zártam, És a két virágszállal ide eléd álltam. A jó Istent most már csupán arra kérem, Hogy az én édesanyám sokáig éljen.

 

5.

Hogyha az ég megharsan, Isten szól a viharban. Szava dörgő kiáltás, Szemefénye villámlás. Hogyha az úr megbékült, Lemosolyog az égbül.

 

6.

Ugyan kedves komámasszony, mit csinál?

Azon a kis furcsa gépen mit darál?

Éppen olyan, mint a verkli,

Csak nem muzsikál.

Ugyan kedves komámasszony,

Mondja mit csinál?

Nem verkli ez komámasszony, tudja meg.

Hanem én a kávémat darálom meg.

Mert a kávé reggel, délben

Legjobb  ételem,

Húsnál, vajnál százszor inkább

Jobban kedvelem.

 

III. Gyermekjátékok

A) Énekes-táncos játékok

 

1. Nyuszi ül a fűben

Nyuszi ül a fűbe, Nyuszi  szundikálgat. Nyuszi talán beteg vagy, Hogy még nem is ugorhatsz. Nyuszi hopp, nyuszi hopp, Máris egyet elkapott.

A gyerekek körben állnak, s egymás kezét fogva énekelnek. Az ének alatt a nyuszi a kör közepén guggol és alvást színlel. A "Nyuszi hopp" éneklésekor felugrik, majd odaugrál a körben állók egyikéhez, s helyet cserél vele.

 

2. Fehér liliomszál

Fehér liliomszál, Ugorj a Dunába. Támaszd meg oldalad Az  aranyvirágba. Meg is simitkozzál, Meg is mosakodjál, Meg is törölközzél.

A lányok körbe állnak. A kör közepén álló lesz a "fehér liliomszál", s mozgással kíséri az énekelt szöveget. A "Meg is törölközzél" résznél a körben állók közül kiválaszt egy személyt. Beletörölközik a kötényébe, majd helyet cserélnek.

 

3. Körben áll egy kislányka

Körben áll egy kislányka, Lássuk, ki lesz a párja. Lássuk, kit szeret a legjobban, Avval forduljon gyorsan.

A gyerekek kört alakítanak, egy gyerek középre áll. Az ének alatt egymás kezét fogva körbe járnak. Amikor azt mondják: "Avval forduljon gyorsan", akkor a közepén álló kiválaszt valakit, azzal forog, s helyet cserélnek.

 

4. Ég a gyertya, ég

Ég a gyertya, ég,

El ne aludjék,

Aki  lángot látni akar,

Mind leguggolják.

Sóder, sóder a lábam alatt,

Aki itt a legszebb, tőlem puszit kap.

A lányok és a fiúk külön kört alakítanak. A fiúk belül, a lányok kívül állnak. Az ének alatt ellentétes irányban indul el a két kör. A "Sóder, sóder a lábam alatt" szövegrésznél megállnak és tapsolnak. Akik a két körben egymással szembe kerülnek, megpuszilják egymást. Ezt a játékot még ma is játsszák, a bolondballagás elmaradhatatlan   része.

 

5. Lánc, lánc, eszterlánc

Lánc,  lánc eszterlánc,

Eszterlánci   cérna.

Cérna volna, selyem volna,

Mégis kifordulna.

Pénz volna karika, karika

Forduljon  ki  Marika,

Marikának   párja.

A gyerekek körbe állnak, s egymás kezét fogva az ének alatt közben körbe járnak. A "Forduljon ki Marika, Marikának párja" szakasznál kifordulnak. így járnak tovább, míg az újabb "Forduljon ki Marika, Marikának párja" szakasznál ismét befordulnak.

 

6. Bújj, bújj zöld ág

Bújj, bújj zöld ág,

Zöld levelecske.

Nyitva van az aranykapu,

Hadd  bújjatok  rajta.

Rajta, rajta leszakadt a pajta,

Benn maradt a macska.

A gyermekek párosával állnak egymás mögött. Magasra emelt kezük között bújnak át az utolsó párok. Amikor azt éneklik: "Rajta, rajta, leszakadt a pajta, Benn maradt a macska", a kezüket lecsapják. Aki benn maradt, az a macska.

 

7. Kocsit, kocsit komámasszony

Kocsit,  kocsit komámasszony, Lovat, lovat sógorasszony. Szél  fújja  pántlikámat, Harmat éri  a szoknyámat, Kap szoknya.

A gyerekek körben állnak, s a dalt énekelve körbe járnak. A "Kap szoknya" résznél a kívül állóknak el kell kapni a körben lány álló szoknyáját, miközben az igyekszik gyorsan leguggolni. Akinek mégis sikerült elkapni szoknyáját, az áll a helyére.

 

B) Mozgásos játékok

 

1. Cica maca fogd meg az egeret!

Ezt a játékot fiúk és lányok együtt játszották az árokparton. Kiválasztottak egy "macskát", a többiek voltak az "egerek". A "macska" az árokban volt, s el kellett fognia az árokba ugró, s onnan gyorsan menekülő' "egereket". Akit a "macska" elkapott, azzal helyet cserélt.

 

2. Sütülülü

A játszók páronként egymás mögött állnak, velük szemben a fogó, aki elkiáltja magát: "Sütülülü, hátulsó pár előre fuss!" Ekkor a két hátsó gyereknek előre kellett futnia úgy, hogy a fogó el ne kapja őket. Ha valamelyiket mégis megfogta, ő lett az új fogó.

 

3. Pilkázás

Fiúk és lányok együtt játszották. A lányok főleg libapásztorkodáskor játszották. Öt golyóra volt szükség a játék folyamán. Egy golyót a fűre tettek, egyet meg feldobtak. A játékosnak úgy kellett felvennie a füyön lévő golyót, hogy közben a feldobottat is elkapja. Ha sikerült, akkor két golyót tettek a fűre, utána hármat, majd négyet. Előfordult, hogy nehezítve a feladatot nem egy, hanem kettő, majd három golyót dobtak fel.

 

4. Gombozás, golyózás

Inkább fiúk játszották. A földbe mélyítettek egy kis lyukat, s egy kijelölt vonaltól megadott távolságra kezdik a játékot. A gombot vagy golyót eldobják, s ha a vonalra esik, találatot ér. A vonalról pedig be kellett "frucskázni" a gombot vagy golyót á lyukba.

 

5.   Pikkelés

Fiúk kedvelt játéka volt. 2, 5, 10 és 20 filléresekkel játszották. A játékosok megegyeztek, hogy mi nyer: a korona (fej) vagy a szám (írás). Aki "nyerőt" dob, azé a pénz. (Az iskolában tilos volt játszani ezt a játékot.)

 

6. Késczés

A játékosoknak egy késre és egy pálcára volt szükségük. A kést igyekeztek minél mélyebben a földbe dobni. A dobás mélységét megmérték, s a pálcát ennyivel közelebb lehetett tenni a célhoz. Aki először célba ért, az volt a nyertes.

 

7. Fordulj bolha

A játékosok körbe ülnek, középen a "bolha". A körben ülők közül egy a "bolhához" szól:

- Fordulj bolha!

- Nem fordulok.

- Meddig?

- Keddig.

- Kit szeretsz?"

A "bolha".megnevez egy személyt a körben ülők közül, aki megcsókolta a "bolhát", majd helyet cseréltek.

 

8. E-betűzés

A felsősök ma is szívesen játsszák az óraközi szünetekben. Négy faágból a játékosok kiraknak egy nyomtatott E-betűt a járda közepére. Aki csengetés után utoljára ér az E-betűhöz, az lesz a hunyó. A többiek szétrúgják az E-betűt, s míg a hunyó összerakja, ők elbújnak a bokrok, fák mögé. A hunyó igyekszik megkeresni őket. Ha valakit észrevesz, odaszalad az E-betűhöz. Rálép, és az illető nevét kiáltja. Az előjön rejtekhelyéről, s megáll az E-betű közelében. A hunyó közben megkeresi a többieket. Akikel még nem talált meg, azok igyekeznek észrevétlenül az E-betű közelébe jutni, s szétrúgni azt. Ha sikerül, ismét elbújhat mindenki. A játék addig tart, míg be nem csöngetnek, vagy amíg minden játékost meg nem talált a hunyó.

A  gyermekjátékok  gyűjtésének  megbeszélése  a  tabuiban  (1993)

 

  
Előző fejezet Következő fejezet