Előző fejezet Következő fejezet

Nagy Janka Teodóra

Bölcskei „csipötkék"

(Adalékok a község néprajzi vizsgálatához)

1.

Bölcske az Alföld, a Dunántúl és a Mezőföld találkozásánál fekszik, a Duna, e forgalmas vízi út jobb partján, az észak—déli kereskedelmi forgalmat lebonyolító, történeti jelentőségű Buda—Eszék közlekedési út révén a vasúti hálózat megépítéséig település- és gazdaságföldrajzi szempontból igen kedvező helyen. Északon Dunaföldvárral, délen Madocsával határos.1 Közigazgatási területe 5.993 ha, lakosainak száma 3.139 fő.2

A települést 1291-ben III. András egyik oklevelében említik először.3 A 14. század végén a Paksi család a falu közepén, a jelenlegi református templom helyén gótikus templomot építtet Nagy Boldogasszony tiszteletére. Az 1546—1552. évi adóösszeírások szerint Bölcske a budai szandzsák egyik legjelentősebb települése, 1561-ben már mezővárosként szerepel. Lakói a hódoltság korában a Duna mentén (pl. Ráckevén) vagy a Duna túlsó partján (pl. a Kiskunságban) kerestek menedéket. Pálfy Miklós főkapitány 1598-ban a Duna Tolna megyei szakaszán lévő lakott helyiségek népének nagy részét felviteti a Komárom és Esztergom közötti térségbe.4 Valószínűleg a bölcskeiek is ekkor kerülnek Komáromba. A zavaros idők elmúltával visszatérnek szülőhelyükre, és a település, amelynek lakói egyes források szerint 1574-ben, mások szerint még korábban tértek át a kálvinista hitre, a 17—18. században éli virágkorát. Amikor az új postaút elkerüli Bölcskét, bár a Mária Teréziaféle urbáriumban még Tolna megye számottevő helyeként írják össze, már nem fejlődik a korábbi mértékben.

A 18. század elején a birtokos Paksi család egykori javaiba leányági örökösök kerülnek (Daróczy, Száraz, később Rudnyánszky, Cseh, Tahy, Hanzély, Korniss, Szakách stb.). A földesúri telepítések nyomán a század folyamán Bölcske területére több szlovák család költözik (pl. Sulák, Lubik, Bobesik, Hanák).5 A közeli Hada-pusztára németeket telepítenek, Szentandráspuszta cselédei az ország legkülönbözőbb vidékeiről kerülnek ide. Már 1945 előtt megindul, s utána tömegessé válik a volt pusztai cselédek faluba költözése. A hatvanas évektől megnő a közeli, kedvező munkalehetőséget kínáló Dunaföldvárra, Dunaújvárosba, a hetvenes évektől a Paksra ingázók száma.

A 19. században az őslakos református magyarság alkotja a falu közép- és kisbirtokos rétegének többségét.6 Mivel a középbirtokos parasztsággal összeházasodó, viszonylag nagylétszámú nemesi közbirtokosság területén és a középbirtokokon sok a major, a mezőgazdasági cselédség aránya is magasabb a faluban, mint a környező településeken. A betelepített katolikus szlovákok és a katolikus anyakönyvbe bejegyzett német evangélikusok révén létszámában megnő, megerősödik a katolikus közösség, amely 1792—96 között a hajdani kéttornyú madocsai bencés apátság köveinek felhasználásával építi fel templomát. A református gyülekezet az anyakönyvek tanúsága szerint 1773-ban 1.517, 1815-ben 2.011, 1845-ben 2.122, 1870-ben 2.475, 1890-ben 2.007, 1910-ben 1.941, 1930-ban 1.585 lelket számlál. Ma mintegy 900 tagja van, s körülbelül kétszer ennyi katolikus él a községben.7 Míg a 18. században az etnikai, a 19. században a vallási különbség válik meghatározóvá. A szlovák és a német gyökerű népesség a 20. század elejére oly mértékben asszimilálódik, hogy Szabó István református tanító a harmincas években már annak a közvélekedésnek ad hangot, hogy a község lakossága tiszta magyar.

Bölcske lakosságának száma a 1920. században8

1829 3.917 fő
1851 3.652 fő
1869 4.577 fő
1880 4.364 fő
1890 4.476 fő
1900 4.589 fő
1910 4.589 fő
1920 4.326 fő
1930 4.168 fő
1938 4.201 fő
1949 4.170 fő
1960 4.060 fő
1970 3.803 fő
1980 3.536 fő
1992 3.036 fő
1993 2.998 fő

A településen az 1767-es urbárium 198 telkes jobbágy családfőt említ. Az 1786-os első magyarországi népszámlálás, amelynek adatait munkájában Havassy Péter részletesen közli,. 175 parasztról, valamint 189 polgár és paraszt örököséről beszél, akik az egyik forrás szerint szorgalmatos mezei s marhatenyésztő gazdák.9 A jobbágyfelszabadítás során a telkek kevés kivétellel a helyi közbirtokosság egykori jobbágyainak, a reformátusoknak jutnak, akik körében a vagyon egy kézben maradásának biztosítása miatt egyre gyakoribbá válik az egy-két gyerek. Részint a birtokok elaprózódása, részint kényszerű eladása révén az egykori telkes gazdák kisházasokká (zsellérekké) válnak, a katolikus zsellérek közül pedig sokan vásárolnak földet. A 20. század elejére a református lakosság a külső földeknek a szomszédos dunakömlődieknek történő eladogatásával lassanként elszegényedik, ipari és nyugdíjas állásokra törekedve elmegy hajósnak, csendőrnek. Az urbárium említette nagyszámú zsellérség többsége (139 házas és 30 hazátlan) Szentandráson, a Batthyány-uradalomban dolgozik. Az e réteghez tartozók száma húsz év alatt kétszeresére nő. Nagyrészük a 19. században is pusztai cseléd, a többiek napszámmal keresik kenyerüket: nyáron kaszálással, gyűjtéssel, aratással, szőlő- s más kézi munkákkal, télen pedig fa- és nádvágással.10 1938-ban 238 gazdasági cseléd és 328 mezőgazdasági munkás élt a faluban, akik — ha volt munkájuk — a bölcskei birtokosoknál vagy a környékbeli uradalmakban, például Teleki grófnál  Solton arattak, csépeltek.11

A sajátos birtoklási viszonyok miatt a faluban jelenlévő nagyszámú nemesség (1847-ben 22 helyben élő nemes családot írnak össze, pl. Makai, Katz, Horváth, Ti-gyi, Tóth, Pados) a 19. század folyamán a középbirtokos parasztsággal is összeházasodik.12 A falu földbirtokosai 1937-ben: Böde János (103 kat. hold), Forster Artúr (231 kat. hold), Forster Gyula (234 kat. hold), Hanzely János (711 kat. hold), Jeszenszky Pálné (284 kat.hold).13 A közbirtokosság kezén ekkor 1.094 kat.hold föld van, a telkes gazdákén 480 kat. hold. A közbirtokosság tagja például Posztobányi Márton (122 kat.hold), Dr. Szakách Ernő (1.186 kat. hold).13 Az iparosok száma jelentős volt a 16. századtól mezőváros Bölcskén. Az elmúlt századokból elsősorban molnárokra, takácsokra, ácsokra van adatunk, a szájhagyomány még őrzi többek között Bagi  Antal  asztalos.  Sárpsdi  Ferenc  ács.  Bujdos József.  Raj  Mihály cipészek, Lengyel György csizmadia, Dómány gelencsér, Bán András, Ferde József, Albert Horváth István takácsok, Csider Ferenc bognár, Horváth Károly, Katz József, Pálfi István és idősebb Tankovics Ágoston kovácsok, Baranya István köteles, Karszt Antal lakatos és számtalan kosárfonó emlékét.14

Egykori  cselédház  Andráspusztán

2.

Bölcske református népe hagyományaiban Madocsához áll legközelebb, bár a falubeliek leggyakrabban éppen e szomszéd falutól való különbözőségeikben határozzák meg önmagukat.15 A katolikusok inkább a dunaföldváriakkal rokonítják településüket. Viseletük között is számos közös vonás volt a 19. században. Ezek egyike, hogy a tölcsér alakú igen hegyes fejkötőket a környéken csupán Földváron és Bölcskén viselték. A madocsaiakat a bölcskeiek gyors beszédük miatt Gagáknak hívják, a földvári katolikusokat í-ző nyelvjárásuk alapján így csipkedik: hítszentségit, spínótosok, fídvári bíszoknyások. A három település lakóit a gyerekek is gyakran együtt emlegetik a csúfolókban:

- Madocsai csusza!

- Fődvári bicskás!

- Bőcskei csipötke!

Bár a bölcskeiek a házassági endogámiát hangsúlyozzák, azt, hogy nagy- és déd-szüleik elsősorban a falun belül házasodtak, az anyakönyvek mást mondanak. A házassági adatokat a reformátusoknál 1726-tól követhetjük nyomon, akik leggyakrabban Madocsáról, Dunaszentgyörgyról, Őcsényből, s a Duna túlsó partjáról Soltról és Dunapatajról hoztak feleséget. A házasulandó felek nevei is árulkodnak születési helyükről: Patai Kincses János, Vajtai Takács Ferenc, Ráckevei Baky Gergely. Ácsai Kiss Mihály 1780-ban a [nagy]dorogi Bölcskei Erzsébettel kötött házasságot. Feltűnően sok volt az özvegyházasság, s ezzel összefüggésben Bölcskén is élt a móringolás szokása.16 Református-katolikus vegyes házasságok csak igen későn, az első világháború után fordulnak elő, s negyvenötöt követően válnak gyakoriakká.17 Vegyes házasság esetén a gyerekek közül a fiúk az apa, a lányok az anya vallását követték. A házasságról a szülők döntöttek.18 A házasság után a fiatalok a szülőknél maradtak. Altalános gyakorlatnak tekinthető, hogy a menyecske ment a férj családjához, ritkán fordult elő az, hogy vőnek ment volna a férj. A nagycsalád feje, a gazdaság irányítója az apa volt, aki igen komoly hatalommal rendelkezett még felnőtt fiai felett is. A házat, a földet haláláig nem íratta a nevükre, nem vetkőzött le.19 A nagykorú, illetve házas fiatalok is az öregek gazdaságában dolgoztak, együtt laktak, egy háztartást vezettek. Ha külön költöztek, a hozomány, mint Sárközi említi, mindössze 3—5 hold föld, esetleg feles tengeri volt. Ha még ennyi sem, akkor mehettek más keze-lábának. Szintén Sárközi leírásából tudjuk, hogy a negyvenes években jórészt a magas közjegyzői díjak miatt megváltozott ez a gyakorlat. Az öregek a vagyont még életükben átadták évi termény, bor, készpénz és egyéb feltételek kikötésével.20 Ilyen esetekben a gazdagabb családoknál az osztály egy sajátos formájáról számol be. Az apa házánál ebéd után összejönnek a gyerekek. Kocsira ülve végigjárják a földeket, s az apa elmondja, melyiket kinek szánja, s annak a gyereknek "kezébe ad egy maroknyi földet 'Legyen a tied!' szavak kíséretében. A többiek 'Dícsértessék a Jézus Krisztus'-sal válaszolnak, mire a szülők Áment' mondanak. Ha éppen termés van a földben, a juttatott gyermek egy kalászt tép le, s a szülők kezébe adja." Sárközi szerint ez a szülői haszonélvezet fennmaradását jelképezi az átadott birtokon.21 Az öregek halála után az örökösök a földeket maguk között természetben felosztották, A lányok régebben csak ingóságot kaptak, később ugyanúgy örököltek, mint a fiúk. A szülői ház a szülőkkel maradt gyereké lett, aki tartotta az öregeket. Ez lehetett a legidősebb, vagy az, akit a szülők a legjobban szerettek.22

 

3.

Bölcske belsősége máig megőrizte a halmazfalu képét: a templomtól északkeletre zegzugos utcák, ezekből nyíló vak sikátorok, különböző nagyságú szabálytalan alakú telkek. Az 1829-es megyei kérdőívben foglaltak szerint 5 utcából álló, rendetlenül épült helység. A Dunaközök végén húzódó, ma száraz, fűzfákkal telt holtmeder a 19. század közepén a Dunának még élő ága volt. A 'Fecskevárosnak' és a 'Békavárosnak' nevezett részen halászok, hajósok, majd kosárfonók telepedtek meg. A falutól nyugatra fekvő szállásokhoz és legelőre vezető út az alföldi településekre emlékeztetőén szélesre tágult.23 A bölcskei házak között a más helyeken szokásosnál is kevesebb régit találunk, mert például az 1893-as tűz alkalmával néhány kivételével mindegyik leégett. Vert falú házaik építéséhez 1820—1850 között a bölcskeiek a fa lu határában található jó minőségű földet használták fel, de nem volt ritka a sövényfalas épület sem.24 A gyakori tűzvészek után vályogból, majd a század elejétől téglából  építették  újjá.25

Szegényebb és jómódú  parasztgazda házának  alaprajza (19. század második fele, WMM Adattára)

 

A 19. század második felében épült náddal fedett házak általában az utca vonaláig nyúltak. A bejárati ajtó közvetlenül a ház aljára, az oszlopos tornácra vezetett. Innen a nyitott konyhába lehetett lépni. A szegényebbeknél csak egy szoba volt, a módosabbaknál kettő. Az utca felé nyíló helyiség volt a tiszta szoba vagy első szoba, amelyet csak ünnepeken használtak, a másik a hátsó szoba. Ha együtt laktak a fiatalok és az öregek, az első szoba az öregeké, a hátsó a fiataloké volt. A földes szobák ablakai kicsik voltak, s télen még homokkal is betöltötték a helyiség alját, hogy az megtartsa a meleget. Az első szobának az utcára néző ablak felőli sarkában állt a karospad, előtte asztal, egymás végében két ágy magasra vetett ágyneművel. A szobában elhelyezett stafírungos ládát később felváltotta a szekrény. A szoba konyha felőli részén szemes kályha vagy rakott tűzhely állt, amelyet a konyhából fűtöttek.

Alul hasáb, fölül hengeres alakú, tálakkal kirakott szemes kályha (Bercsényi u. 2.)

 

A hátsó szoba berendezése majdnem teljesen megegyezett az elsőével, de itt a konyhából fűtött kemence volt. Még a hetvenes években is őrizte néhány már használaton kívüli szabad-kéményes konyha a 19. századi építési módot. A szabadkémény terében helyezkedett el a rakott vagy csikósparhelt, amit egészen a közelmúltig használtak. A fal mellett volt a kászli, ebben tárolták az élelmet. A bejárattal szemben a konyha szélességét betöltő fazekasdeszka, amely a falra madzaggal felerősített rövidebb, hosszabb deszkából állt. Ezen tartották a fazekakat és nagyobb konyhai felszereléseket. A konyha falain tányérok voltak, s a berendezéséhez tartozott még a téka, amely felül polcos, alul fiókos vagy szekrényes volt. A tágas kamrában tárolták az élelmet és az állatok etetésére használt takarmányt.26

Az 1900-as évek elején a téglából készült épületek alaprajza nem sokat változott. A szabadkéményes konyha többnyire már zárt volt, a kamra mérete jelentősen csökkent,  a tetőt cseréppel fedték.

 

4.

A bölcskei határ a környéken is szokatlanul nagynak számított.27 A községtől legtávolabb, több mint 10 km-re fekvő határbeli területet például egyesek szerint azért nevezték Bolondvárnak, mert aki már itt vett földet, a' bizony nem volt épeszű. A nagy kiterjedésű, nehezen megközelíthető földek művelése rendkívül komoly gondot, terhet jelentett a gazdák számára. A harmincas években először ezeket a területeket adogatták el a szomszédos madocsaiaknak és a dunakömlődi sváboknak. A lakosság a néhány iparos és kereskedő családtól eltekintve 1945-ig kizárólag

mezőgazdasággal foglalkozott: gabona, kapásnövények, takarmányféleségek, szőlő és gyümölcs termesztésével, állattenyésztéssel, erdőműveléssel. A Duna menti vizenyős területeken fűzfavesszőt 'termesztettek', a kosarasok áruikat a község határain túl adták el.

Csikósparhelt (V. Töltés u. 3.)

 

A falu gazdálkodására vonatkozó forrásokat a 19. század közepéig tanulmányában Havassy Péter áttekintette, a Duna ártéri gazdálkodásával foglalkozó munkájában pedig Andrásfalvy Bertalan foglalkozott részletesen a kérdéssel.28 Az adatok gazdagsága felhívja a figyelmet a további kutatások fontosságára. Mivel a kötetben külön tanulmány nem foglalkozik a földművelés, állattartás sajátos jellemzőinek összefoglalásával, az alábbiakban utalni kívánunk néhány sajátosságra. Bölcske környékén a korábban már .említett birtokviszonyok miatt kiterjedt uradalmi gazdálkodás folyt. Az úrbéres telek része volt az 1767. évi urbárium szerint a szántóföld, a szérűskert, a kenderföld és a káposztás kert. Ezt egészítette ki a legelőhasználat. A község határát a 19. század közepén 16 dűlőre osztották, ezenkívül a község keleti szélénél húzódó Dunában mintegy 500 holdnyi sziget volt, szőlők, káposztáskertek és kenderföldek. Közel száz év múltán, az 1940-es években már alig van egésztelkes gazda (amely közel 50 holdat jelent), kevés a féltelkes. Az 1/8-ad telkes gazdának háza van, és a 8 dűlő mindegyikében egy-egy 1100—1200 öl terjedelmű földje, amelyből 5-6 ezer öl szántó, 200 öl szőlő, rét, kaszáló és szigetrész, a negyedlelkesnek mindegyik dűlőben van ingatlana.29

A bölcskeiek ökröt, tinót, rideg marhát, tehenet, lovat, disznót és juhot tartottak, a kint háló nyájakat, amelyek Mindenszentekig maradtak kinn, Szent György napján hajtották ki. A 17. században a település határát kétnyomásos gazdálkodással hasznosították. A források leírása szerint Bölcskén ekkor már volt malom, rév, jó állapotú erdő, legelő, jelentős volt a halászat, különösen a vizafogás. Adatközlőink a 19. század közepétől háromnyomásos gazdálkodásra emlékeztek (ugar, őszi búza, tavaszi kukorica). A 18. század közepétől már van adat a 19. században elterjedt gyakorlattá váló feles művelésre is. A korai adatok arra utalnak, hogy Bölcske szálláskertes település volt. Sárközi Sándor még 1942-ben is említi a községtől távolabb fekvő szérűskerteket30, de ma már ennek csak halvány emléke él a földrajzi nevekben (Külsőszállás, Belsőszállás), az idősek emlékezetében. E kérdés tisztázása további kutatások   feladata.

 

A határhasználatra vonatkozó történeti adatok31

 

Szántók

Szőlős (1562, 1728), Vártövi puszta (1562), Gyűrűs (1728), Szentiványi-dűlő (1774), Hidegaszalói dűlő (1774), Madár-dűlő (1774), Eperjesi völgy (1774), Gabo-nási völgy (1774), Szénási völgy (1774), Szent András (1739, 1774), Tekeres környéke (1774), Alsónyomás (két világháború között).

 

Kenderföldek

Hadai hegy aljában (1728) Itató mellett (1774).

 

Rét

Gyűrűs (1774), Várréve(1728) Őrsi hegy alja (1728), Hadai hegy alja (1728).

 

Legelő

Szentandrás (1728) Vörösgyíri szőlők környéke(1847), Kunrév környéke (1847), Szentkút környéke (1847) Zátony homokos terület környéke (1847), Csordajárás és Havas, valamint az új szőlők közti szakasz (1847), Bojári tó téglavetők melletti része (1847), Sós-ér (1847), Ravasz-ér (1847), Hadai ér(1847), Felsőszentandrási szállás melletti Csurgó környéke (1847).

 

Szérűskert (szállások)

Külsőszállások — (1739) (földesúri használat), Gabonás (1802) (jobbágyi használat), Belsőszállás (1802) (jobbágyi használat), Hadai szőlők körül (1847)

 

Szőlő

Csorda úti (1847, két világháború között), Havasi (1847, két világháború között), Vörösgyíri (1847, két világháború között), Kunrévi (1847, két világháború között), Kiserdei (1847, két világháború között)

Őrsi és Hadai hegyi (1847) (a madocsaiak kezén)

 

Gyümölcsös

Öregsziget (1847), Sziget (két világháború között)

A gyűjtögetéssel kapcsolatos sajátos jellemzőkről a táplálkozás és a természetismeret vizsgálata során a kötet egyes tanulmányaiban részletesen írnak a szerzők, a földművelés, az állattartás, a halászat, a szőlő- és gyümölcsfeldolgozás bemutalása pedig a sorozat  következő kötetcinek tervezett témája.32

Gyümölcsörző  gunyhó

 

5.

A Duna meghatározta a település életét. Elválasztotta az Alföldtől, de össze is kötötte azzal. Bár ma nincs Bölcskének kikötője, a földrajzi helynevek átkelőhelyek egykori létére utalnak (Alsóvárrév, Felsővárrév, Kun-rév). Már 1400-ban egy bölcskei halászóhely kibérléséről olvashatunk, a 17. századbeli források arról tudósítanak, hogy a bölcskeieknek hajójuk van, s 11 malmuk a Dunán.33 A folyó a török hódoltság korában menekülési útvonal is volt. Később a Duna biztosított megélhetést a legszegényebbek, a kishalászok számára.34 Az ártéri gazdálkodás szintén sajátos jellemzője a Duna menti településeknek. A vasútvonal kiépítése előtt, amikor a fővárostól távolabb eső vidékek az utak állapota miatt szinte megközelíthetetlenek voltak, nagyon fontos közlekedési út volt a Duna. A gabonakonjunktúra és a vízen történő gabonaszállítás virágkorában a Duna mentén egész falvak éltek gyalogos vagy lovas hajóvontatásból, így kézenfekvő volt a bekapcsolódási lehetőség a bölcskeiek számára is.35   Sárközi Sándortól tudjuk, hogy   1942-ben Dunaföldváron még látszott a nyoma a patying-nak nevezett vontató útnak, "amelyen az óriási dereglyéket és kompokat vonató lovak s öszvérek jártak."36 Később uszályokat vontattak lovaikkal a bölcskeiek is Pestig. Gyümölcs és gabona volt a rakomány, télen pedig jégvágással, annak szállításával, illetve fahordással foglalkoztak. A jeget a község, a kocsmárosok vagy a henteseknek jégvermeibe vitték. A kocsmákban az italokat, a henteseknél a húsokat hűtötték a jéggel. A községház udvarán levő jégverem jegét a halottak alá vitték. Az asszonyok zöldséget, gyümölcsöt és libát vittek a pesti piacra. Kofahajóval mentek, amely Pesten a nagybani piacnál kötött ki.37 A Duna közelsége a község lakóinak felfogására, mentalitásának alakulására, változására is befolyással volt. A hajósok, kikerülve a zárt közösségből, a faluétól eltérő normák közvetítőivé váltak.38

Présházak a pincesoron

 

Vetőgép ökrös fogattal (1930)

 

Hazafelé tart a csorda (1993)

 

6.

Sárközi Sándor Dunaföldvár kapcsán leírt jellemzése a bölcskeiekre is vonatkozik. "Az itteni emberek mindenhez hozzákaptak, hogy gazdagodjanak, nem restek a munkával. Szeretik a földet, s annak árát mégis más úton igyekeznek megszerezni. Vásározással, állatkereskedéssel és hasonló módokon. Általában minden földművelő egyben kereskedő is; áruikat nagyrészben maguk viszik Budapestre, innen 90 km-nyire. Esti hajóval indul a sereg, hajnalra a vásárcsarnokban vannak, délután 4 órára ismét otthon. Ha férj volt oda, akkor este az asszony indul és másnap ismét a férj. Gyümölcs, zöldbab, borsó, lencse, sovány és kövér baromfi kimondhatatlan tömege kerül innen budapesti fogyasztásra."39

Bölcskének nevezetes vására nem volt, legutóbb a második világháború után tartottak néhány kisebbet a faluban. Annál híresebbek voltak a településtől mindössze 8 km-re fekvő Dunaföldvár vásárai. A bölcskei iparosok, gazdák ide jártak, ha venni vagy eladni akartak, de ha kellett, elmentek Kecskemétre, Fehérvárra is, miként évszázadokkal ezelőtt a bölcskei tőzsérek. A gazdák a vásárokon adták el a terményeket, és szerezték be azokat a használati eszközöket, tárgyakat, amelyeket a falubelieket egyébként ellátó bölcskei iparosok nem készítettek. Heti piacra ma is Dunaföldvárra járnak, az ötvenes évekig még Bölcskén is volt napi piac. Sajátos változás, hogy néhány éve a község központjában, az élelmiszer bolt előtt ismét megjelentek a zöldséget, gyümölcsöt áruló asszonyok.

Bölcskén a katolikusok a Szentháromságra szentelt templom búcsúját a pünkösdöt követő vasárnap tartják, ahová rokoni kapcsolataik révén főleg a földváriak és a madocsaiak mennek el.40 A bölcskei katolikusok ha tehetik, mint legközelebbi búcsújáró helyet Csatkát keresik fel.

 

7.

A falubeliek viseletét részletesen leírja V. János 1838-ban. Télen a férfiak hétköznap szűrt, bundát, az ünnepeken sötétkék vagy fekete posztóruhát viseltek. Nyáron féllábszárig érő bő gatyát, inget, sötétkék mellényt, panyókásan fél vállra vetett posztó mantlit (mentét) és sarkantyús csizmát hordtak. A legények nyírott hajat, a korábban divatos széles karimájú kalapok helyett újabban pergéket viseltek.

A nők télen posztó reklit, meleg szoknyát, két szélbe varrt sötét vagy világoskék kötényt hordtak, a lányok, akik hajukat simán hátra fésülték, befonták, s végébe szalagot kötöttek, rövid ujjú, duzzadtan pattogósra keményített gyolcs inget, törökvörös pruszlékot, tarka szoknyát, kék harisnyát és piros szalaggal redőzött cipőt hordtak. A tarka szoknyáknak különböző nevet adtak: a nagyvirágú kávé színű kartont vigyari pipinek, az apró virágút pipinek, a törökvörös kendőt letyetárnak hívták. A menyecskék viselete megegyezett a lányokéval, de kontyukat tarka, vagy fehér kendővel bekötötték, sátoros ünnepeken azonban hosszan lenyúló vállkendő alakú fehér patyolattal burkolták be. A nagykendőt a nők úgy kötötték meg, hogy szájukat   eltakarja.

A katolikus menyecskék a földváriakéhoz hasonló igen hegyes fejkötőket hordtak, "mellyek kevéssel a nyakcsigolyán felül egy ludtoll segedelmével igen ügyessen bigyesztetnek a fejre".41 Szabó István az ezerkilencszázharmincas években már arról tudósít, hogy a korábban divatos magyaros viselet végképp eltűnt, "különösen mióta a lányok a városba (fővárosba) járnak szolgálni, s a magyar ruhát varró szabók kihaltak".42

 

8.

A községben máig az autóbusz a legfontosabb közlekedési eszköz, bár sokan járnak gépkocsival is. A vasútállomás a falutól 4 km-re van. Hajóállomása Bölcskének nincs, csak a szomszédos Madocsának és Dunaföldvárnak. Hatvan évvel ezelőtt a faluban volt már védőnő, orvosi rendelő. Óvodába, három elemi (református, római katolikus és községi), és egy római katolikus, a Miasszonyunkról elnevezett női apácarend által vezetett polgári leányiskolába járhattak a gyerekek. Az elemi befejezése után a serdülők ismétlő iskolába, leventefoglalkozásra, egyházi jellegű egyesületekbe mehettek. Egy ideig gazdasági és háztartási továbbképző tanfolyamokat is tartottak számukra.

Bölcskén 1945 után X lakosság száma rohamosan csökkent. A tsz-ekben munkát nem találó, korábban hagyományosan mezőgazdasággal foglalkozók Dunaújvárosba, Dunaföldvárra majd Paksra jártak dolgozni, s előbb-utóbb lakást is szerezve ott, elköltöztek a faluból. Igen nagy elszívó ereje volt a megyeszékhelynek, Szekszárdnak és Budapestnek is. A hatvanas-hetvenes években a földtulajdon, mint alapvető boldogulási szempont megszűnésével a családok egyik fontos célja a gyermekek taníttatása lett. A továbbtanuló fiatalok munkalehetőség híján nem tértek már vissza szülőfalujukba. Szüleik új lakóhelyükön támogatták őket, házat építettek számukra, kocsit vettek. A faluból elkerültek időnként hazajárnak, többnek pincéje, szőlője is van Bölcskén, s a Duna is vonzza őket, de már nem kívánnak visszatérni. Az iskolában 1960-ban még 541, 1980-ban 388, ma mindössze 300 gyermek tanul.

Ma Bölcskén van vezetékes víz, villany, gáz, telefon, az utak kövezettek, a szomszéd falvak és városok gyorsan megközelíthetőek, munkalehetőség híján mindez nem jelent megtartó erőt. Csekély, bár nem átütő erejű változást okozhat, hogy a kárpótlások révén igen sokan szereztek ismét földtulajdont. Inkább azonban azok kívánnak újra gazdálkodni, akik valaha még  dolgoztak a földdel, a fiatalok nem szívesen vállalják. "Én a földnek a rabja vagyok, ez az én mániám. Ha egy nappal élem túl, hogy a négy sarkát megláttam, már megérte, hogy visszavettem a földeket."

 

9.

Böleske, e gazdag anyagi és szellemi kultúrájú község néprajzából a fenti néhány oldalon valóban csak csipötkéket közvetíthettünk. A kötet néprajzi tanulmányaiban is legfeljebb egy-egy szűkebb terület bemutatására vállalkozhattak. Elsősorban az emberélet fordulóit kívántuk körbejárni a hajdani gyermekvilág megelevenítésétől a régi ízek emlékezetünkbe idézésén keresztül az emberi élet végső pontjáig, a temetésig. Annyi más téma mellett nem szóltunk Böleske nyelvjárásáról, amely összetettsége miatt alapos vizsgálódást igényelne, nem említettük díszítőművészetét, a népi folklórt. Többek között népmeséket sem gyűjtöttünk Bölcskén, pedig hogy milyen gazdag lehet e terület is, egy-egy más téma kapcsán elmondott történet is bizonyltja. Ahogy például Csöbör Erzsébet néni elmondja a születését, kész mese: "Burokba születtem. Szegény apám jött haza akkor, aztán aszondja a bábaasszonynak ... hát az a labda minek van ott. Aszondja neki a bábaasszony, hát, mit tudja ő, hogy mi az. Megélesíti a késit, megmossa, fölvágja. Jaj. aszondja, itt egy csöpp kisleány van! Aszondja az édesanyám, ez énnekem lesz egy picike kis Bözsikém. De olyan boldog volt." A hiedelmekből, a kalendáris népszokásokból is csak annyit idézhettünk fel, amennyit az emberélet fordulóihoz kapcsolódva sikerült a cikkekbe csempészni.

A  Hanzely-kastély Szentandráspusztán, ma szociális otthon

 

Hiányaink felsorolása tennivalóinkat is jelzi. Számbavenni azokat a további kapcsolódási pontokat, amelyekkel a környező néprajzi tájak, néprajzi csoportok kultúrájához kötődik a Duna-melléki község élete. Polgárosult életmódja, gazdasági építményei, viselete a Mezőföldhöz közelíti, településszerkezete, nyelvjárása az Alföldhöz, a Kiskunsághoz. Református lakóinak vallása, mentalitása, részben tárgyi kultúrája, a komaság egyes jellemzői a Sárközzel rokonítják. E többféle elemből formálódik, e különböző gyökerekből táplálkozik a Duna menti település, Bölcske gazdag,  folyton megújuló,  változó kultúrája.43


 

Jegyzetek

  1. Közvetlenül a Duna-holtág mellett, az északi szélesség 460  42' és a keleti hosszúság  180  59' metszéspontjában 91 —120 méter tengerszint feletti  magasságban  fekszik.
  2. Községi törzskönyv, 1992-es adat.
  3. Bölcske történetét HAVASSY Péter önálló kötetben dolgozza fel. Az általános néprajzi áttekintés során kutatási eredményei közül csak a leglényegesebbekre hivatkozom.
  4. SZILÁGYI Mihály 1992. 32—33.
  5. Bölcskei Plébánia Irattára. Vö. HAVASSY Péter
  6. Bölcskei Református Egyház Irattára
  7. Bölcskei Református Egyház Irattára, Szerdahelyi Józsefné Zimányi Mária tiszteletesasszony és Soroncz  Ferenc  plébános  közlése.
  8. SZABÓ István  1937/38. Dr. WALLNER Ernő. Bölcskei Református Egyház Irattára
  9. V... János 1838. 402., vö. HAVASSY Péter.
  10. V... János 1938. 402
  11. SZABÓ István  1937/38. 4.
  12. Nemesi összeírás TML Öí 513, 534.
  13. ZSADÁNYI Oszkár 1937. Földesurai: Szent-kátolnay Cseh Alojzia. férjezett madi Kovács Istvánné, báró Lippai Jánosné, sz. Cseh Mária, báró Rudnyánszky Mihályné sz. Jeszenszky Therésia később férjezett  Bernrieder Józsefné,  nemeskéri  Kiss  Pál  (Fiume  város  kormányzója),  báró Tahy  József, báró Vizerek, gróf Somsich Adolfné sz. Siska Anna, Szévald Móric cs. és kir. kamarás, Börzsönyi Mihály (felesége Ocskay lány), Vigyázó Incéné. sz. Csuzy Josepha, Forster Jánosné, sz. Perczel  Zsófia, báró Ghillány Józsefné sz. Rolly Vilma, vizeki Talián Pálné sz. Horváth Magdolna, gróf Pberak Ottóné sz. Rudnyánszky Terézia (Bajorország). Nagy Lajos cs. és kir. helytartósági tanácsos, megyei főnök stb., akiknek ivadékai majdnem kivétel nélkül elszármaztak innen, a birtokaik pedig legnagyobb részben a jobbágyság felszabadításával együtt gazdát   cseréltek: a   zsellérek és jobbágyok s hétszilvafások tulajdona lett. SÁRKÖZI Sándor  1942. 3.
  14. Az iparosok névsorát a  19. század közepéig levéltári források alapján Havassy Péter közli, a 20. század elejéről tanulmányában Gulyás Katalin és T. Bereczki Ibolya hoz adatokat.
  15. A bölcskeiek a madocsaikat régieseknek tartják, a falut zárt településnek.
  16. Bölcskei Református Egyház Irattára.
  17. Az én nagyanyám három évig volt menyasszony, pedig máskor csak 3-4 hétig volt szokás a ken-dőváltás után. Református vót. hogy gyűjjön a katolikus házhoz?! Ennyire nagyon számított akkor. Az én időmbe már nem. Indich Józsefné Szakács Kató (1926) r.kat.
  18. Azt mongya egyszö a nagyapámnak a körösztapja:
    — Te körösztfiú. Be köne vonulnod katonának.
    — De körösztapám, hogy hagyjam itt a birtokot?
    — De bizony körösztfi, el köll menned katonának. Vagy ... meg kő nősülnöd.
    — De körösztapám, én nem is jártam lányok után.
    — Hát számít az? Estére elgyüssz, oszt megkéred a Julit!
    — De körösztapám, az a Kovács Pista menyasszonya! Három hét múlva lesz az esküvő.
    — Akko' nem a Kovács Pistáé lesz, hanem a tied. Elment a nagyapám este. oszt megkérte és meg is kapta a Julit. Indich Józsefné (1926) r.kat.
  19. Az öreg P. kilencvenvalahány éves volt, a fia, aki vezette a gazdaságot, az is elmúlt már hatvan. Azt mondja az apámnak: 'István bátyám, gyüjjön át, családi megbeszélés lesz, osztán majd valahogy előhozzuk, hogy ossza széjjel az apám a vagyont, mert nem bírom, hiába, sok család, sokat kell vesződni.' Akkor is tartották, ha a vagyon egybe van, az a leggazdaságosabb, meg a munkaerő is megvan. Amikor előgyütt a szó, az én nagyapám mondta: 'Mihály bátyám, mondja a Mihály, hogy nehéz neki, jobb lenne, ha fölosztaná a vagyont.' Azt mondja az öreg Mihály, aki vak vót, de a pénzt mindig megszámolta kézzel, és soha nem aludt a szobába, hanem a subába kinn a fa alatt: 'Nem bírod kölyök? Ha nem bírod, akkor tedd le!' Keresztes István (1935) ref.
  20. .. a vagyont átadják a gyermekeknek, s ennek ellenében természetbeni haszonélvezetet kötnek ki, ami kikötmény ugyan, de ők haszonélvezetnek nevezik. Ez a vagyon szerint 4—8 q búza, 2—2 q árpa és rozs, 1 hl bor. 100—200 pengő készpénzből áll, de a hízott sertés is kikötés tárgya. SÁRKÖZI  Sándor  1942.  28.
  21. SÁRKÖZI Sándor 1942. 29.
  22. SÁRKÖZI Sándor 1942 30.
  23. DR.WALLNER Ernő 1958. 434.
  24. A sövényfalú házak építéséről bővebben szól cikkében Udvari Gáborné.
  25. Kőszegi Zsuzsa—Kiss Mária—Dankovics Erzsébet dolgozatában így ír erről: A faluban az építkezés nagy eseménynek számított. A rokonok összegyűltek, közösen, a faluban lakó egyetlen építőmester vezetésével kezdtek az építéshez. Először a földet hordták az építkezés színhelyére, majd lovakkal szalmát és töreket tapostattak a sárba. A fal szélességétől függően két szál deszkát erősítettek össze és e közé rakták be a kész anyagot. Amikor már egészen kész volt a fal, csak azután vágták ki a lyukakat az ajtók és az ablakok helyére. Végül a házat náddal fedték. KŐSZEGI Zsuzsa—KISS Mária—DANKOVICS Erzsébet 1975. 53. A harmincas ívében dolgozó kőművesek közül Sárosdi Ferenc építőmester, valamint Bujdos Mihály és Szilágyi András nevét őrizte meg a falubeliek emlékezete.
  26. KŐSZEGI Zsuzsa—KISS Mária—DANKOVICS Erzsébet 1975. 56.
  27. 1930-ban a községhez tartozó külterület 6.935 ha, 1992-ben 5.448 ha volt.
  28. Vö. HAVASSY Péter, ANDRÁSFALVY Bertalan 1975.
  29. SÁRKÖZI Sándor 1942. 3.
  30. SÁRKÖZI Sándor 1942.
  31. Vö. HAVASSY Péter, Buzai Pálné Szőke Margit (1914) ref., Csobor Jánosné Baranya Erzsébet (1911) ref. A földrajzi nevek kapcsán a művelési ágakkal részletesen foglalkozik Udvari Gáborné cikke.
  32. Vö. T. BERECZKI Ibolya: Népi táplálkozás Bölcskén, NAGY Janka Teodóra: Születéstől házasságig.
  33. Vö. HAVASSY Péter
  34. Főleg kis halászok, akik ketten összefogva, leginkább engedély nélkül éjnek idején végighalásszák a partmenti füzeseket pendelyhálójukkal (nevét a pendely szoknyára hasonlóságtól nyerte). SÁRKÖZI  Sándor  1942.   3-4.
  35. GRÁFIK Imre 1992. 155—157
  36. SÁRKÖZI Sándor 1942. 1., Az anyai nagyapám, Kovács Ferenc hajóvontató volt. Ez a szakma jól fizetett abban az időben. A nagyapám kb. 10 évig volt hajóvontató. Hat vagy nyolc ló ment a parton, s azok húzták az uszályt. Az uszályon elsősorban gyümölcsöt szállítottak Pestre. Az út három napig tartott. A Duna jobb partján utaztak, mert ez volt a mélyebb rész. Bölcskéről, Dunaföldvárról, ill. a környékről indultak uszályok. Az út résztvevői: két kormányos, a termény gazdája, illetve minden lóhoz volt egy ember. Az egyik az első ló hátán ült, s irányított. Ezt az embert váltogatták. A többi pihentetéskor gondozta a lovakat. Ferde Gyula (1925) ref.
  37. Vö. T. BERECZKI Ibolya
  38. Vö. NAGY Janka Teodóra: Büntetőjogi néphagyományok és -szokások
  39. SÁRKÖZI Sándor 1942. 2.
  40. A református madocsaiak szívesen részt vesznek a katolikus ünnep világi vonzataiban.
  41. V. János 1938. 402. 26. A dunaföldvári viselet kapcsán Egyed Antal megjegyzi: e' vármegyében csak itt szokásba ment hegyes tőcsérszabásu főkötővel takarják kontyokat, és ügyesen különféle kendőkkel kötik fejükhöz. EGYED Antal  1832. 53.
  42. SZABÓ István 1937/38, 5.A Wosinsky Múzeum régészei által feltárt temetőben talált 17—18. századi női viselet sajnos egyelőre még publikálatlan.
  43. Ezúton köszönöm HAVASSY Péter, SZABÓ László. T. BERECZKI Ibolya és Dobozy Kálmánná munkámhoz nyújtott segítségét.

 

Irodalom

Mező Éva és Tuba József házuk előtt a faragott félfás kiskapuban (1930)

 

  
Előző fejezet Következő fejezet