Előző fejezet Következő fejezet

A KÖZSÉG TÖRTÉNETE A HÓDOLTSÁG KORÁIG

 

A kezdetektől a honfoglalásig

Bölcske község Tolna megyében, a pécsi egyházmegyében és a Dunamelléki Református Egyházkerületben, a Duna, Dunaföldvár, Németkér, Dunakömlőd, Paks, valamint Madocsa által közrezárva fekszik. (Itt jegyezzük meg, hogy a továbbiakban a Bölcskét is magába foglaló régióra a Dunamellék elnevezést használjuk, mely napjainkban már nem élő tájfogalom, de a magyar régiségben az volt, bizonyítja ezt az egyházkerületi beosztás is, mely egyedül őrzi az egykori történeti-földrajzi besorolást.) A község területe ugyan a Dunántúl része, de földrajzilag az Alföldhöz sorolható, talaja, annak szerkezete és táji jellege miatt. Az itt élők körülményeit, létfeltételeit nagyban meghatározta — s befolyásolja mind a mai napig — a község keleti határát átszelő Duna. A földrajzi sajátosságok közül említésre érdemes továbbá az alföldi jellegű tájból kiemelkedő, a falu lakói által "hegyeknek" nevezett, de inkább csak szelíd domboknak tekinthető' vonulat (legmagasabb pontja sem éri el a 200 métert), melyen a középkorban még több apró falucska feküdt. Szakföldrajzi értelemben Bölcske a Pannon-hátság madocsai öblözetében terül el.

A kedvező földrajzi adottságokat, melyeket elsősorban a Duna és az alföldi tájból kiemelkedő dombvonal jellemez, már korán felismerte az ember. Nem feladatunk a község területén előkerült régészeti emlckanyag bemutatása, de mondandónk alátámasztására legyen szabad megemlítenünk, hogy az i. e. 1900 körül kialakuló korai bronzkori, ún. nagyrévi kultúra egyik központi területe itt, a Dunamelléken húzódott, melynek jelentős telepei közé tartozott Baracs és Gcrjcn mellett Bölcske is. E telepek körül jelenik meg a neolitikumnál (újkőkor) fejlettebb minőségben a déli, balkáni  típusú  talajváltó  földművelés.

A nagyrévit az i. e. 1700—1600 körül követő középső bronzkori vatyai kultúra népessége a Ny-Dunántúl mészbetetes kultúrája ellen, a budai hegyektől a Sió torkolatáig erődrendszert alakított ki, melyen belül vidékünk dombvonulatát is földsáncokkal megerősítve kellőképpen védhettek a Duna jobb partján elhelyezkedő központi vatyai telepeket, a gazdasági, társadalmi, kereskedelmi és fémműves központokat, így az adonyi és baracsi mellett a bölcskeit is. Az ezen időszakból előkerült mag-cs termésleletek egyik leggazdagabb lelőhelyének éppen Bölcske-Vörösgyír tekinthető, ahol az egykori lakosok gabonafélék és hüvelyes növények mellett vadon termő gyümölcsöket (pl. kökény) is gyűjtögettek.   "A  legfontosabb gabona az alakor volt.

Az árpa a második helyre szorult vissza. A további pelyvás búzák közül a tönké nem játszott jelentős szerepet. A rozs, ha nem is tömeges, de szemterméseinek arányából már rendszeres termesztésére következtethetünk. A termést tisztították, erre utal a gyommagvak és a pelyvalevél maradványok alacsony száma is. A meglévő gabonagyomfajok: az apró szulák és a fehér libatop magjai inkább tavaszi vetésre utalnak." A kora bronzkorban már termesztett hüvelyesek: lencse, borsó, új fajokkal, csicseriborsó, szegletes lednek, lóbab egészülnek ki. Más leleteknek köszönhetően is a falu Vörösgyír nevű határrésze a külföldi és a hazai régészeti szakirodalom sokat emlegetett  lelőhelye.1

A táji adottságokon túl, Bölcskc jclentőségét emelte egy másik földrajzi, szűkebben véve gazdaságföldrajzi tényező is: a római kortól kimutatható úthálózat, így a községet a mai napig É—D-i irányban átszelő, a római limesvonalba illeszkedő út, mely felfűzte a part menti erődöket, tehát a Bölcskénél ma már a Duna medrében lévő, búvárrégé-szetileg kutatott objektumot is, továbbá a falu nyugati határában, megközelítően a mai 6. sz. főút nyomvonalán húzódó, egykor Aquincumot Mursaval (Óbuda—Eszék) összekötő római hadi, illetv kereskedelmi út is.2

1. kép. Bölcskéről származó II. századi síraedicula oldalfala, kelta asszony ábrázolásával
(Hampel József: Archeológiái Értesítő. 1885. 31.)

 

2. kép. Pálmaágdíszes és kígyófejcs karperecek, üvegbogár, agyagedény, hagymafejes fibula a Bölcskén előkerült IV. századi sírokból (B. Bagó, 270.)

Az előbb említett erődön kívül,  a község területén lévő római  emlékekre ma korán felfigyeltek. így az elsők között Fényes  Elek, aki  1836-ban a faluról írotta kapcsán megjegyzi, hogy  "a szőlóliegyekben sokszor római  régiségeket találnak".3 Persze ezek a régiségek  lehettek  akár  kelták  is,  melynek  ékes  bizonyítéka  az  a 1844-ben,  az új  református  templom  építésekor előkerült II.  századi  kőemlék (síi aedicula), melyen egy kelta asszony tálon disznófejet tart a kezében (1. kép).  Nagy-Lajos főszolgabíró, bölcskei birtokos még ugyanebben az évben a Nemzeti Múzeumnak  ajándékozta.4 Wosinsky Mórnak már biztosan elhihetjük, hogy "a községben minduntalan   találnak  római  sírokat."5 Megemlíthetjük továbbá Hőké Lajos 1872. évi beszámolóját, Nagy Lajos földbirtokos és egy Spitzer nevű bölcskei kereskedő értékes római kori numizmatikai gyűjteményéről.6 A "minduntalan előkerülő" római kori sírok egy részét, Magyar László bölcskei lakos bejelentése alapján, 1955-ben B. Vágó Eszter tárta fel a Rózsa utcában (2. kép). A sírok mellékleteinek korábban megtalált  darabjait Szabó István tanító a dunaújvárosi   múzeumnak ajándékozta.7 A korszak nyoma még a hagyományban is megmaradt, mert a környék több falujában élő legenda szerint, templomaikat még Nagy Konstantin császár építtette; melynek alapja nyilvánvalóan  az,  hogy  valóban maradtak Konstantin  korából  is — pl. Bölcskén — feliratos kövek.8

A népvándorlás korából az avar korszak első (567—670/80) és második (570/80—805) feléből származó bölcskei lelőhelyek országos jelentőségűek.9

 

A honfoglalástól 1291-ig

A honfoglaló magyarok 900-ban foglalták el az ún. bajor-karantán végeket, azaz a Dunántúlt (tehát vidékünket is) és a Dráva—Száva közét.10 A Duna mindkét partján Csepeltől Pécs, illetve Kalocsa környékéig Árpád és fiai váltották téli—nyári szállásaikat. Györjfy György szerint Árpád második fia Üllő "a Pest melletti Üllő és a Kalocsa feletti Öllé között végzett ingamozgást."11 Ugyanekkor a Dunamellék alföldi részén kimutatható testvére, Zolta (Solt, Kalocsa melletti egykori Zolta) és Üllő fia Tas, valamint unokaöccse Fájsz szállásterülete is. "Úgy tűnik, hogy KalocsaTolna magasságában volt az a központ, ahol Árpád négy fiának partvonala találkozott, méltán feltehető, hogy Kalocsa már a X. század elején családi központ, találkozóhely volt."12 u Az elmondottak után különösen érdekes számunkra Üllő, akinek déli (s egyben nyári) szállása az az Öllé (Öllepuszta) volt, mellyel szemben a Duna másik oldalán fekszik Hüllő, ez a későbbi korokban is árvizeknek kitett, mocsaras terület, melynek legmagasabb pontja a Bölcske határában fekvő Felsőhüllőpuszta.13 A Pesty Frigyes-féle helynévtár számára készült feljegyzésében,   1865-ben Kovács János helyettes bíró és Tork János jegyző' így ír: "Ezután jő Hüllő végén tó fenék, a Hüllő halról így neveztetett."14 A község szájhagyományban élő földrajzi neveinek gyűjtésekor Udvari Gábornénak az adatközlők úgy nyilatkoztak, hogy a kérdéses terület az árvizek után itt ragadt hüllőkről, illetve onnan kapta nevét, hogy ez a határ leghidegebb (hűvös, kihűlő) része.15 Azonban a hüllő nyelvújítási származékszavunk, Barczafalvi Szabó Dávid alkotása, mely 1792-ben, a tudományokról írt művében fordul először elő. Az adatközlők szerinti leghidegebb határrésszel összefüggő "hűl" már régebben használatos, első megjelenésekor, 1493 körül már "hidegebbé válik" értelemben tűnik elénk.16 A madocsai apátság 1145. évi hamis, de mindenképpen Árpád-kori állapotokat leíró alapítólevelében, s más középkori oklevelekben is előfordul a "inonticulum Hylleohalma", a mocsárból kiemelkedő kis dombocska ( lásd előbbi megjegyzésünket a Hüllő nevű térség legmagasabb pontjára).17 Itt jegyezzük meg, hogy Felsőhüllőpuszta területén a mai napig gyűjthetők középkori kerámiatöredékek. E bevezető után talán megkockáztatható azon kijelentésünk, hogy ez a terület Árpád fia Üllő szállásváltásához köthető helynevünk. (Az Üllő neve előtti "H" nem kizáró ok, hiszen Anonymus gestájában Hülek néven fordul elő.) Talán erősíti feltevésünket az a tény. hogy Árpád fiai vezették a magyarokhoz csatlakozott kabar haderőt, s a Hüllőt nyugatról lezáró dombvonal egyik részét, a középkori Örs falu emlékét őrizve, Örsi-hegynek nevezik, s tudnunk kell, hogy Örs a kabarok egyik törzse volt.18

Mivel a községről csak az Árpád-kor végén szólnak először forrásaink, így a régészet segítségét kell kérnünk. A falu határában 1906-ban előkerült honfoglalás, esetleg kora Árpád-kori fejszék19, valamint 1972-ben Katz Gyula kertjében (Petőfi S. u. 7.) csemetefaásás közben fellelt, Árpád-kori kultúrrétegbe mélyített ovális alakú gödörben ugyan XVI—XVII. századi kályhaszemeket találtak a próbaásatást végző régészek20, de e leletek mindenképpen arra vallanak, hogy a település — nem számítva a korábbi korokat — a honfoglalástól kezdve lakott volt. Talán erősíti véleményünket egy 1868-ból származó híradás is: "Tolnamegyében Bölcskén május 19-én egy földmívelő pinceásás közben, összesen hatodfél fontot nyomó arany és ezüst régi pénzeket talált egy fazékban elásva. A nagyobb részben aranypénzek között állítólag 800 évesek is volnának". A híradásnak főleg az aranypénzekre vonatkozó kormeghatározása kétséges, de legyen szabad megemlítenünk, hogy a községben szenvedélyes gyűjtők, s így talán hozzáértő numizmaták éltek.

Az Árpád-korban a település és környéke minden bizonnyal a tolnai ispánsághoz tartozott  — talán Árpád és leszármazottjainak örökségeként —, mert   elsősorban csak így magyarázható, hogy Bölcske közvetlen szomszédságában két bencés apátság, a   földvári és a madocsai is megalakulhatott. További  érv,'hogy Madocsán és körökén már Szent István uralkodásának idején más egyházak is javadalmakhoz jutlak, így a zalavári és a bakonybéli apátság, s hozzájuk társultak még a tatárjárás tt a veszprémvölgyi apácák is. Feltevésünk mellett szól az a tény is, hogy a szom-dos Madocsa udvarnoki, Kormó pedig a tolnai várhoz tartozó föld volt.22 A ki-ok gyakran felkeresték a vidéket — döntően a Duna és az itt haladó római kori miatt — így biztosan tudunk IV. Béla madocsai tartózkodásáról23, s egy későbbi ílyi látogatásnak köszönhetjük Bölcske első írásos említését is.

 

A középkori falu

Az eddig megjelent történeti irodalomban Bölcske első írásos említéseként az 1429-es évszámot emlegették.24 Ez már akkor túlhaladott álláspont volt, hiszen a helyi  plébánia irattárában található Dóczy—Bencze-féle egyháztörténet már ismerte az  J332__37. évi pápai tizedjegyzék ide vonatkozó adatait.25 Eddigi ismereteink alapján azonban megállapíthatjuk, hogy a falu neve 1291. október 7-én fordul először elő III. András egyik oklevelében (3. kép).

3. kép. A Bölcske nevel először említő 1291. október 7-én, III. András által kiadott oklevél (OL Dl. 953.)

A község neve — a tudomány mai állása szerint — személynévből keletkezhetett magyar névadással — a Bocs becéző származékaként —, s az alapjául szolgáló személynév a "bölcs" köznévből ered. A laikus névetimológia származtatta a nevet pl. Bulcsú vezér itteni vadászhely érői (Bulcsúkő), de 1865-ben már megjegyzik, hogy "más hagyomány szerint első földes ura a környéken és a megyében Bölcsnek ismertetvén, adta a községnek a nevet. "26

Visszatérve, a község nevét először említő oklevél nem tartalmaz Bölcskére vonatkozó adatokat, csupán az oklevélkibocsátás helyeként értékelhető.27 A helyszín nem támaszt bennünk kétségeket, mert a király augusztus 29-én Budán, szeptember 24-én Lóréven (a Csepel-sziget nyugati részén lévő átkelő, Adonnyal szemben), október 7-én pedig Bölcskén tartózkodik, tehát mozgása egyértelműen déli irányú. Említettük, hogy az oklevél nem tartalmaz a falura vonatkozó más adatot, de mégis sejtet néhány gondolatot. III. András feltehetően azért választotta szálláshelyéül Ríiirsk-fít  a  két  szomszédos  anátság helyett,  mert még ekkor is  királyi  birtok  volt, továbbá a falu  már viszonylag  életerős  lehetett, ha  a király és kísérete biztosítva látta itt elsősorban élelmezési  gondjainak megoldását.

Valószínűleg már ekkor egyházas hely, bár plébánosáról — s így templomáról — csak az 1332—37. évi pápai tizedjegyzék tudósít először. Ekkor Péter nevű papja 48 báni dénárt fizetett, mely összeg a tolnai főesperesség területén feljegyzett plébániák között előkelő helyet biztosított a bölcskeinek.29 Továbbra is az egyháznál maradva megemlíthetjük, hogy 1433-ban Paksi Imre részt vett Rómában Zsigmond koronázási ünnepségein, ahol a pápa az újdonsült császár kíséretéhez tartozó főuraknak engedményeket tett. Paksi Imre három egyház részére kért és kapott kedvezményeket, a gyapai Szentkereszt, a paksi Mindenszentek és a bölcskei Szűz Mária templomra.30 A Paksi család kiterjedt birtokait figyelembe véve az engedély mindenképpen előkelő helyre sorolja helységünk egyházát, s talán összefüggésbe hozható azzal a feltevésünkkel, hogy a bölcskei templom a Paksi família, vagy egyik ága te-metkezőhelye volt. Emellett szól, hogy 1508-ban itt helyezték örök nyugalomra Paksi Pál csecsemőkorú fiát, Kristófot, 1625-ben pedig Paksi Lajos végrendeletében ide temetését kérte.31 1829-ben Egyed Antal megyei felmérésének egyik pontjára Örsy Gergely bölcskei jegyző így válaszolt: "Semmi ilyen régiségek nincsenek, kivévén a reformátusok templomát, melynek régi időben lett építtetését két emlékeztető jelek bizonyítják, úgymint: az Oratórium Frontispiciumán látszatott négy szegletű kő, ilyen forma kivésett figurákkal" (4. kép.) Nem kívánunk elméleteket gyártani, de legyen szabad megemlítenünk, hogy a kép jobb oldalán a Rátót (Rátold) nemzetség, s az ebből kiváló családok — így a Paksi — címermotívumát, a hársfalevelet véljük felfedezni.32 (5. kép)

4. kép. Őrsy Gergely jegyző 1829-ben készített rajza a bölcskei templomban látható középkori kőemlékről (Egyed, Bölcske)

 

5. kép. A Paksy család címere (Karácsonyi, III. 119.)

 

Jó lenne tudni, hogy melyik család címere volt a hársfalevél mellett látható, rózsából kinövő kard. A kettős címerábrázolás kormeghatározó lehetne, mert valamelyik Paksi családbéli feleségének szimbólumát rejtheti, így ennek, tehát a donátorok ismeretében datálható volna a templom építése (átépítése). További, s meggyőzőbb érvünket a templom régiségére, s egykori katolikus voltára egy 1762-ben zajlott per tanúvallomásaiból nyerhetjük.33 Ekkor Linka András 44 éves földvári lakos így vallott: "Lészen mind egy 20 esztendeje, hogy a fatens (tanú H. P.) Gyümölcs vásárlása kedvéért Bölcskére le rándult s az mostani Kálvinisták Oratóriuma felé fordulván, mivel annak az régi ajtaját nyitva tapasztalta, oda bé is ment, ahol amint emlékezik jobb kézrül ottan vizsgálván, a falon vörös fösték-kel irott Boldogságos Szűz képét, ugy annak az karján a Jesuska képét is látsza-tosnak lenni tapasztalta, s igen jól látta. Ámbár már akkoriban azon képírások, sőt az alatt lévő vakolás is, sűrű és mély sértésekkel szánt szándékkal, de ki által azt nem tudja." Szigeti Ferenc 50 éves bölcskei lakos az előbbieket kiegészítve így nyilatkozott: "ami pedig az sekrestyét illeti mint egy 24 esztendőtől fogvást itt lakván és Istenben boldogult Daróczi Sigmond urat is béresül szolgálván, tapasztalta azt a fátens, hogy azon épületecskének némely része még boltozás alatt volt, s hogy az templombul ugyan azon épületecskében vagyis sekrestyében szolgáló, Templom falában lévő ajtót annak az le romlott egyik falának az köveivel bé rakattatására szabadságot kérvén még az említett Istenben boldogult Urtul is." Pozsgai László és Halász Antal tanúk ezeken kívül még megemlítették Szűz Mária szobrát és a feszületet is. Hivatkozhatunk Dóczy Józsefre, a falu tudós plébánosára is, aki még az újjáépítés előtt látta a bölcskei templomot, s azt tatárjárás utáninak és gót stílusúnak írta le.34 Tehát a mai református templom helyén állt Bölcske freskókkal és szobrokkal díszített középkori temploma, mely egykori gazdagságának néhány jelét még a reformáció után, a XVIII—XIX. században is őrizte. Úgy érezzük, hogy a templom korai történetére és a falu középkori temetőjére vonatkozó újabb adatokat már csak egy esetleges régészeti ásatásból nyerhetünk.

Említettük, hogy a falu területe az Árpád-korban királyi birtok lehetett, de Károly Róbert uralkodása idején már nemesek kezébe került. 1340-ben a kalocsai káptalan határjárást végez Bölcske, s a másik oldalon lévő Vejte és Szüle között. Ez az oklevél is Bölcske régisége mellett szól, hiszen az új határok, határjelek kitűzését az indokolta, hogy a korábbiak elenyésztek. Az akció ekkor már Bölcskei Mihály és Kelemen, valamint Szülei Amadé, továbbá Vejtei László és Miklós kérésére zajlik.

Az oklevélben említik a Bölcske és Vejte között lévő Somszigetet (Sumzygethe), a Vejtefövény nevű zátonyt és a dunai révet.35

Folytatva a falu birtoklástörténetére vonatkozó adataink felsorolását, megemlíthetjük, hogy az eddigi szakirodalom csak 1429-től tartotta a Rátót nembeli Paksi családot a település birtokosának, újabb kutatásaink szerint azonban egy 1380. évi oklevél már Rátót nembeli Bölcskei Olivér fia Lestákról ír.36 Előnevét nyilván úgy nyerte, hogy birtokos volt itt. Olivér, aki a bölcskei mellett használta a paksi és az apostagi előneveket is, 1380-ban már nem élt. Lóránt nádor unokájaként, 1330— 1366 között több vármegye ispánja, valamint királynéi udvarbíró és tárnokmester, a család nagy birtokszerzője volt.37 Fia, Lesták bölcskei birtoklása mellett szól talán azon adatunk is, hogy 1400-ban egy évre kibérli a veszprémvölgyi apácáktól a Tanya nevű halászóhelyet (lásd később) és a Madocsa melletti szigetet.38 Egyértelművé válik azonban az itteni jogigény 1417-ben, amikor Lesták húga, Ilona, Homonnai Dru-geth János özvegye arra kéri testvéreit, hogy a Paksi család birtokaiból, köztük Bölcskéből, a neki járó leánynegyedet adják ki.39 1436-ban Tetétleni Mihály és Besenyő Lőrinc nyerik Zsigmond királytól Paks és Bölcske egyes részeit.40 Később e családokkal nem találkozunk, mert a továbbiakban a ránk maradt források csak a Paksi famíliát nevezik meg Bölcske birtokosaként, kiknek már a Mohács előtti korban udvarházuk állt itt, melyet később Granáriumnak neveztek. Daróczy Zoltán a híres családtörténész 1907-ben így ír erről Kammerer Ernőnek a török kor és Tolna megye története jeles kutatójának: "Bölcske faluban van egy jelenleg magtárnak használt régi kastély melyen száz év előtt, mint az a ref. eklézsia matriculájában fel van jegyezve, ezen utóbbi bemeszelt betűk állottak: L. Z. F. L. D. P. F. F. = Ludovicus Txmere filius Ludovici de Pakos Fieri Fecit 1515. "41 Az adatot átveszi Genthon István is a magyar műemlékekről írt híres könyvében.42 A felirat szerint tehát az udvarházat Paksi Lajos fia Szemere Lajos építette, azonban meg kell említenünk, hogy a felirat olvasatába valami hiba csúszhatott, mert eddigi ismereteink szerint Paksi Lajosnak csak egyetlen fia volt, az 1508-ban a Paksiak bölcskei temetkezése kapcsán említett Pál. Itt említjük meg, hogy a reformkori Bölcskét leíró V. J. megemlíti, hogy a Duna partjától 20 ölnyire látható egy magas kastély, melyet a Batthyány család magtárrá alakított át (Granárium), s az ott lévő bélyeges téglákon "Com. Thom. Paksi" felirat olvasható, akit a szerző Paksi Tamás tolnai főispánnal azonosít. Azonban a Paksi család jól feltárt leszármazási táblázatai nem szerepeltetnek Tamás nevű személyt. Talán kicsit utánanézve még előkerülhet egy bélyeges tégla.43 Az udvarház megléte azonban nem lehet kétséges, mert a törökkorban kettőről is szólnak az itt átutazó követek (lásd később).

Talán a falu valamilyen szintű középkori iskolai életére vall azon adatunk, hogy az innen kikerülő Bölcskei Mátyás  1478-ban a pécsi püspökség klerikusa volt.44

 

A falu határában található elpusztult középkori települések

A mai Bölcske területén számos elpusztult középkori faluhely található, melyek közül több oklevelesen is bizonyítható, kisebb hányaduk megléte azonban csak a hipotézis szintjén reked. Ezen utóbbiak közül régisége miatt az első helyre kell sorolnunk az előbb már említett Hüllőt, melynek területén a mai napig középkori emlékanyag gyűjthető. Figyelmet érdemel továbbá az ettől keletre, a Duna mellett elterülő Porong (Porrong, Porrond), melynek jelentése zátonyos, kavicsos magasabb terület, hát, továbbá olyan fűzfákkal benőtt tér, melyek vesszeje kosárkötésre alkalmas. A Bölcske és Madocsa közötti terület egyik legizgalmasabb helyneve a középkori oklevelekben gyakran emlegetett Partmadocsa vizafogó (vulgo Tanya, Tonya) halászó-hely, illetve falu. 1019-ben a zalavári, 1036-ban a bakonybéli apátság nyer halászati jogot a madocsai révnél, 1259-ben pedig a veszprémvölgyi apácák hivatkoznak arra, hogy a Szent István által adományozott madocsai halászóhelyüket Benedek ispán és testvérei elfoglalták. Ugyanakkor a madocsai apátság halászóhelye Partmadocsától délre, Körtvély, Körtvélyes (ma is élő helynév) faluban volt. Az 1145. évi alapítólevélben azt olvashatjuk, hogy a Hüllőhalomnál két határ húzódik, a déli a madocsai apátságé, az északi a veszprémvölgyi apácáké, ahonnan kelet felé elérjük a Dunát, a Somszigetet.45 A fentebb már említett szigetet az 1340. évi határjárásban Bölcske és Vejte között fekvőként írják le, s ez nem igen lehet más, mint a mai Nagymalát, de még inkább a Bölcskei-vagy Öreg-sziget.46 Ugyanakkor egy 1289-ben kelt oklevél a madocsai révparton alul és felül elhelyezkedő faluként lokalizálja Partmadocsa falut, a XV. századi források pedig szintén Madocsa és Bölcske közötti területként írják le.47 Mindezek után az a véleményünk, hogy a madocsai apátság földjeitől keletre és északra, a madocsai rév környékén fekvő Partmadocsa, a mai Porong északi és a XVI. században már említésre kerülő Várréve nevű határrész déli, ma Alsóvárrévének nevezett területen feküdt. Várréve egyébként 1561-ben, Ferdinánd császár oklevelében önálló faluként szerepel. Talán erősíti feltevésünket, hogy a XVIII. századi térképek és források ezen a szakaszon jelzik a halászházakat és a vizatanyákat, továbbá a szájhagyományban Porong, templommal is rendelkező, hódoltság előtti faluként él, s adatközlőink szerint ősidők óta az Alsóvárréve nevű határrészen volt a Madocsa—Harta  közötti átkelő.48

Mindenképpen középkori faluhelyet sejtett Szentandráspuszta is, melyre azonban csak egy kétséges, illetve a későbbiek folyamán meg nem erősített adattal rendelkezünk. Sörös Pongrác, a bencés rend kiváló monográfusa, a bakonybéli apátság kapcsán megjegyzi: "András püspök valamelyik Földvár mellett fekvő villáján talán a későbbi tolnai Szent-András pusztán, a melyet azután Szent László király megerősítése miatt a XVI. századi birtokösszeírásban királyi adománynak vettek szintén gyarapította birtokkal a monostort. "49 Mint az előzőekben láttuk, a bakonybéli apátság már első királyaink idejében a szomszédos Madocsa mellett is rendelkezett halászóhellyel, tehát birtokos volt e tájon, valamint a Szent László-féle megerősítés mellett szólhat, hogy 1701-ben azon puszták között fordul elő, melyeket 1561-ben a Paksiak új királyi adományként nyertek el.50 Kétségtelen tény viszont, hogy a mai napig gyűjthetők a puszta területén középkori kerámiatöredékek, melyekre már korábban is felfigyeltek. így Wosinsky Mór jeles régészünk külön kiemeli azt az itt talált hullámvonalas durva edényt, melynek fenekét kidomborodó kereszt díszíti.51 Idézhetjük továbbá a Tolnavármegye című újság 1898. évi tudósítását is: "Hanzély János földbirtokos egy Szt-András pusztán talált, 15. századból való, csúcsíves stílusban készült aranyozott ezüst keresztet adományozott a múzeumnak; a teljesen ép leletet szép sodronyzománc díszíti, az áttört csúcsíven keresztül a kereszt belsejében elhelyezett igen finom faragású fakereszt. "52 A későbbiek folyamán láthatjuk majd, hogy Szentandrást a törökök is külön írták össze Kövesfok néven. Talán még egy mondat; a mai puszta tökéletesen beleillik azon középkori településeink sorába, melyek templomuk védőszentjéről  nyerték nevüket.

Bár a Baracs és Bojár nevű határrészek középkori létét sem írásos dokumentum, sem régészeti lelet nem bizonyítja, de legyen szabad megemlítenünk, hogy a Duna másik oldalán mindkettő előfordul településként. Ezeken kívül Baracs nevű falu Bölcskétől 20 km-re északra is található, az e tájon honos Baracs-nemzetség nevét őrizve. A Bölcskével szemben lévő Bojárt (ma Harta pusztája) pedig a Bölcskéhez közel fekvő Hard (ma Cece pusztája) falu nemesei adják cserébe 1280-ban IV. László királynak.53 Magyarul a Bojár és a Baracs helynevek, birtokosaikkal együtt, egy közel 20 km sugarú körben (ebből kissé csak Kunbaracs lóg ki) fordulnak elő. Mielőtt az oklevelesen is bizonyítható egykori falvak tárgyalására rátérnénk, megjegyezzük, hogy a középkori településhálózat sokkal sűrűbb volt mint a mai, s ráadásul községünk  igen  kiterjedt határral  rendelkezik.

1343. január 3-án Nagy Lajos király visszaadja Fodor Miklós fiának, Farkasnak Madocsát, Őrsöt, Gyűrűst, Kanacsot, Gyapát, Hencsét stb. Itt főleg csak birtokrészekről eshet szó, mert pl. Madocsa biztosan nem lehetett teljes egészében Farkasé.54 Örsre még visszatérünk, Gyűrűsről annyit, hogy a későbbiek során is előfordul okleveleinkben (a XV. század végén a Györköny mezővárost is kezükben tartó Pyber, Györkönyi és más rokon családok birtoka), s az sem lehet véletlen, hogy egy 1722 körüli határper egyik kérdése az alábbi volt (sajnos a peranyagból mindössze csak a kérdés maradt ránk): "Tudgyae vagy hallottae a Tanú ha volté valamikor a Bolch-kehez tartozandó Gyiirös nevű Pusztán falu, és Templom, azon kivül Kápolna is és ha volt mely táján?" Jó lett volna tudni a válaszokat, de a kor hasonló pereinek ismeretében állíthatjuk, hogy a bíróság nem véletlenül kérdezett ilyen módszeresen rá  a  vitatott  határrészre.55

Hada és Szőlős az itt lakó nemesek nevében fordul először elő, így 1410-ben Szőlősi Miklósról, 1412-ben pedig Hadai Tamás fia Balázsról olvashatunk.56 Hada ezután is gyakran szerepel az oklevelekben (1417, 1419, 1437, 1469), 1468-ban pedig Hadai Pál fia János a madocsai apát birtokügyében királyi emberként jár cl.57 Szőlős ritkábban köszön vissza középkori okleveleinkben, így utoljára 1480-ban, amikor Mátyás király a magvaszakadt Pomázi Czikó Sandrin és János szőlősi birtokait Derencsényi  Imrének  és Tárnok Péternek  adományozza.58   Azért szóltunk Hadáról, Örsről és Szőlősről ilyen összevontan, mert e három egykori faluhely kapcsán, Bölcske és környéke középkori történetére vonatkozóan, egy új — talán vitára is okot adó — nézetünket szeretnénk kifejteni.

1993 elején, bölcskei kutatásunk kezdetekor több napot a faluban időzve, a helybeliek egyik legérdekesebb megnyilvánulásának azt tartottuk, hogy a szomszédos madocsaiakat besenyőknek titulálták, s mindez nem a szokásos, máshol is előforduló falucsúfolók szintjén jelentkezett, hanem tényként. Igazán akkor vált izgalmassá számunkra ez a jelenség, amikor családtörténeti kutatásaink előrehaladtával egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a környék lakosságának jelentős, de a hagyományok átadásához mindenképpen elégséges része átvészelte a hódoltságot (lásd kötetünk másik tanulmányát). Andrásfalvy Bertalan kifejti,59 hogy egy tudálékos literátus hagyomány szerint a környék templomait még Nagy Konstantin építtette. Majd így folytatja: "Egy másik, talán hasonló eredetű hagyomány szerint, Madocsa népe besenyő volt. Az utóbbi átment a falu köztudatába s én olyanoktól is hallottam, akik a név eredetéről mit sem tudtak." Tehát a jeles szerző laikus származtatásról beszél, viszont kétséget nem hagy arra nézve, hogy a madocsai köztudat részévé vált a besenyőktől való eredet. Ugyanakkor a bölcskei szájhagyományban is él a Hada, Örs és Szőlős falvakat rejtő dombvonal — melyek egy részét madocsai szőlőhegyek néven is illetnek — egyik pontjához, a Les-hegyhez kötődő monda: "a magyarok itt lesben állva várták a besenyők támadását. Visszaverték őket a madocsai határba. "60 Tehát a köztudat megőrizte a madocsai besenyő eredetet, s nyilván már újkori hagyományként, a hegyekben ellenük folyó harcot és visszaverésüket Madocsára. E bevezető után vizsgáljuk meg, hogy középkori okleveles adataink mennyiben támasztják alá a vidékünk lakosainak tudatában élő besenyő eredetet.

A hazánkban élő besenyők legnagyobb tömbje a Sárvíz mellékére, illetve onnan a Dunáig terjedő vidékre, tehát Fejér és Tolna megye területére települt le. Bölcske és Madocsa körül biztosan besenyők éltek, illetve besenyők jelenléte is kimutatható Zedregen és Szentivánon (ma mindkettő Alsószentiván része), Cecén, Kajdacson (környékére lokalizálható Tökösszeg, Végfalu, Középfalu, Kaptáros, Bélcs, Pártásdo-rog is), Földcsen (Paks pusztája), Alapon, Hardon (Ncmetkér határosa), Kéren (Németkér), Faddon. Tehát vidékünk nyugati határát szinte teljesen besenyők zárták le.61 Ugyanakkor nemeseik birtoklásáról is tudunk; Besenyő Miklós 1343-ban a madocsai apátság földjeihez tartozó Hódos felét — melyet István apáttól kapott — eladja.62 1436-ban Tetétleni Mihály, Körtvélyesi, másként Szentdemeteri Besenyő Lő-rinccel együtt adományba kapja Bölcske és Paks egyes részeit (Körtvélyes vagy Körtvély Madocsa melletti falu, Szentdemeter ezzel szemben a Duna másik oldalán délre fekszik).63 1439-ben Szülei (Szülepuszta Bölcskével és Madocsával szemközt a Duna bal  partján) Besenyő Péter megszerzi  Kérszádpusztát.64

1399-ben Zsigmond király Hardi Miklós és több szeredi besenyő kérésére Nagy Lajos 1352-ben kelt privilégiumát megerősíti és tizenegy igazi besenyőt, akiknek elei Tolna megyei falvakban laktak, az ország igazi nemesei közé felveszi, s elrendeli, hogy nemesek módjára a tolnai ispán bíráskodása alá tartozzanak. A felsoroltak között szerepel Bicskeié  is.65   A  név  már korábban  is  előfordul, így 1346-ban Őrsi György és fiai megesküdtek, hogy Bicskeié fia János ménesbeli lovait nem lopták el.66 A Bicskeié név a családban öröklődött, s a nemesítés évében, majd ezt" követően, László fia Őrsi Bicskeié tűnik elénk. Csánki Dezső híres munkájában felteszi a kérdést, "melyik Örsről van szó nem tudom. Talán a tolnavármegyei határon feküdt fejérvármegyei Örs helységből (ma puszta), hol besenyők laktak. "67 Györffy György nem osztja Csánki Dezső kételyeit, mert Őrsöt egyértelműen Fejér megyébe, Sárszentmiklós és Pusztaegres közé helyezi.68 Azonban ennek ellentmond, hogy Bicskelét 1399-ben (lásd előbb) egyértelműen Tolna megyei falvakba (Kajdacs, Tökösszeg, Végfalu, Középfalu, Kaptáros, Pártásdorog) való besenyőkkel együtt nemesíti a király, s helyezi őket Tolna megye ispánjának hatósága alá, mely egyértelmű hovatartozást jelent. 1410-ben Őrsi Bicskeié több társával, köztük Szőlősi Miklóssal együtt rátört Simontornyára.69 Tudjuk, hogy ez az adat még nem bizonyíték, de legyen szabad megjegyeznünk, hogy Fejér megyében nem ismerünk Szőlős helységet, ugyanakkor a bölcskei dombvonalon igen, ahol a középkorban Örs és Szőlős falvak határosak voltak egymással.

6.kép. A bölcskei rotunda rajza
(Szelle Zsigmond: A bölcskei ásatásról. Archeológiái Értesítő. 1889. 353—356.)

1419-ben egy bikácsi per kapcsán felsorolják a környék besenyő nemeseit, így Zedregi Antal, Kajdacsi Máté, Kéri Miklós, Cecei Demeter, Faddi Antal, Középfalvi Antal, Tökösszegi Imre, Végfalvi János, Kaptáros Jakab stb. között Kormói Balázst és Györgyöt, valamint Hadai Balázst és Hadai Mihály fia Gergelyt.70 Már korábban is találkozunk hadai és kormói nemesekkel, ugyancsak besenyő környezetben. 1412-ben Zsigmond király Zedregi Bálint és fiai, András és Antal, valamint Hadai Tamás fia Balázs kérésére, nekik, továbbá atyai testvéreiknek, köztük Kormói Antal fia Györgynek adományozza a Zedregi Tamás fia Jakab halála után rászállott zedregi birtokrészeket.71 Zedreg, első okleveles említése óta besenyő falu volt, a Zedregi család tagjai a besenyők ispánja mellett szolgabírákként is működtek,72 s mint az oklevelünkből kiderül, rokonaik közé tartoztak a Kormói és a Hadai családbeliek. Korábban a besenyők közötti ügyekben a besenyők ispánja és szolgabírái jártak el, így nem csodálkozhatunk azon, hogy 1437-ben Körtvély és a Bölcskétől délnyugatra fekvő Kiskormó határjárásakor, fogott bíróként szerepel Kormói Mihály, Hadai Mihály és János, valamint a szintén besenyő (lásd előbb) Kaptáros Jakab.73 Végül megemlítjük, hogy talán emiatt alapítódott ennyi monostor (földvári és madocsai bencések, paksi ferencesek) a környéken, melyek jelentős missziós feladatokat is elláthattak, s azt csak nagyon halkan jegyezzük meg, hogy a hitünk szerint besenyők által lakott bölcskei dombvonal déli részén található kis rotunda — melynek romjai esetleg azonosak lehetnek a madocsai apátság 1145. évi alapítólevelében a Budics-telkén említett kis kápolnával — is talán összefüggésbe hozható velük (6. kép). A 6,5 méter átmérőjű épület egyébként a XII—XIII. század fordulóján épült, a magyar sajátosságnak tekinthető apszis nélküli rotundák sorába illeszkedik, melynek falait promontori mészkőből faragott kváderekból, öntöttfalas technikával rakták, s feltehetően a gótikában három támpillérrel erősítettek meg.74 Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a besenyő származás tudata nem véletlenül él a mai napig, hiszen a Bölcske és Madocsa területén lévő középkori falvak többségét — véleményünk szerint — besenyők is lakták, akik a sorsukban osztozókkal együtt feltehetően a török elől húzódtak a nagyobb és biztonságosabb Madocsára, esetleg Bölcskére. Bizonyos elemeik átvészelhették a hódoltságot, így a vidék besenyő hagyományokat őrző lakossága nem minden alap nélkül lehet büszke egykori jeles, harcos eleire.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet