Előző fejezet Következő fejezet

Kőhegyi Mihály

Timár Kálmán kalocsai tanár levele Paulovics Istvánhoz az imsósi erőd ügyében

 

Paksi Duna–mederben lévő „szikla” létezésére már a múlt század harmadik harmadától kezdve felfigyeltek az amatőr régészek. 1882 telén olyan alacsony volt a Duna vize, hogy a sziklák (lényegében egy régi épület romjai) kilátszottak a mederből s ezért sokan kirándultak a romok megszemlélésére. A Paksi Közlöny I. évfolyamának 1. száma a címoldalon ad hírt erről olvasóinak s mindjárt hozzáteszi: „Mivoltáról kétféle nézet van elterjedve, úgymint némelyek azt hiszik, hogy az a Paks fölött volt kilenc íves római hídnak pestrészi hídfeje és a hidat védő erőd volt, mások pedig a Szt. István király által alapított Modochai templom”. Mindjárt állást is foglal, mikor így folytatja: „Azonban Madocsa ide még jó óra járás”, azaz a névtelen cikk írója inkább hisz az első állításnak. Közli továbbá, hogy Szekszárdról kirándulni szándékozik ide egy társaság.1 A pesti Ellenőr című, este megjelenő lap riportere, nyilván a Paksi Közlöny híradásán felbuzdulva, a helyszínen járt. Hosszú beszámolója nyomán immár az egész ország értesülhetett a romokról.2 Közli, hogy a hajózás lehetővé tétele tekintetéből dinamittal fogják a jövő hónapban szétrobbantatni a romokat. Az újságíró, legalább is a kirándulást illetően jól értesült volt. Február első napjaiban Perczel Dezső alispán vezetésével valóban nagy társaság kirándult a romokhoz. Néhány helyismerettel rendelkező öreg molnár és halász segítségével körülevezték a romokat és a vízből kimagasló részeken ki is szálltak. Dr. Novák Sándor orvos, aki régészkedett is szabad idejében, előadást tartott, melyben állást foglalt „e romoknak világos római eredetéről”. Közben Simonyi Mihály és Tóth Károly mérnökök szakszerű fölvételeket eszközöltek – azaz felmérték a romokat. A Dunából kilátszó rész 30 m2 területű volt. Megállapították, hogy az átvágás következtében a régi kőfalak sarkantyúként viselkedtek, ezért a Duna mindinkább alámosta azokat és mögéje került. Az új meder kialakulását nagymennyiségű sóskúti homokkő behányása által igyekezett megakadályozni a Duna Gőzhajózási Társaság, hiába. „Azonban az elszakíttatás ma már ténnyé vált. A rom egész terjedelmében megkerültetett és mint hatalmas zátonycsoport a folyam sudrának [nyilván nyomdahiba a sodrának helyett] kellő közepén áll, a bal parttól(!) mintegy 30 ölre bent a folyamban.

Múzeumtörténeti szempontból is jelentős e kirándulás, mert a közeli vendéglőben határozták el a megye urai – a paksiak tüntetően távol maradtak –, hogy megyei múzeumegyletet alapítanak.)3

Néhány hét múlva ismét vezércikkben foglalkozott az imsósi romokkal a Tolnamegyei Közlöny. Írója (Nestor) cáfolja Novák doktornak azt az állítását, hogy a Duna bal partján római castromot nem építettek. Hivatkozik Hőke Lajos közlésére, mely szerint a Rába torkolatánál egy, Szobbnál két, Verőczénél egy ilyent már megtaláltak. Rómer Flóris Régészeti Kalauzának 81–82. lapjai alapján pedig a balparti erődök meglétét ténynek (Aquincum–Transaquincum) veszi.4 Ám az imsósi erődöt nem tartja a balparti erődök közé sorolandónak. Szól Hampel József úr lerándulási szándékáról is, mely február 1–jén történt volna, de az idő hirtelen rosszra fordult s a gőzhajózás leállt. (Későbbi útjáról nem tudunk.)5

A vizsgálódás lassan tudományosabb színezetet öltött. Szelle, mint dunaföldvári járásbíró részt vett az 1882–es kiránduláson (igaz ugyan, hogy ebben a cikkében már 1879–re teszi azt, bizonyságául annak, hogy még minket személyesen is érintő dolgokban, mily gyarló az emlékezet) és már ott megjegyezte, hogy castrum a Duna jobb partján állott. (Ebből valószínű, hogy a Nestor aláírású hírlapi cikket is ő írta). Leírja, hogy a felbukkanó romok felső rétegét széthordták a paksiak folyosók kikövezésére, utcaajtó–küszöbnek, káposztás hordóba súlynak. A téglák közül – s ez talán közleményének leglényegesebb része – leggyakoribb a CO MAXIMIN és OFAR MAXENT AR. feliratú. A falak vastagsága 1,6 méter. Megemlítésre méltónak találja még – tekintettel a jövő kutatóira –, hogy a romok eredetileg 16 méternyire voltak a parttól, de akkor kőhányással akarták a parthoz kötni, de ez hiú törekvésnek bizonyult, mert a szaggatások e kőhányást megkerülték, s ma (1894–ben) már több mint 60 méternyire vannak bent a Duna medrében.6

Ezután közel fél évszázadra el is aludt az imsósi romokkal való foglalkozás. Igaz, hogy a paksi Polgári Iskola Értesítőjében 1910–ben utalnak egy kulturális előadásra, melyben felemlegették a romokat egy novella keretében, úgy mellékesen.7 1933 telének közepén azonban jó irányba terelődött az ügy. Ekkor ugyanis Timár Kálmán kalocsai tanár megtekintette a romokat és részletesen levelet küldött a Nemzeti Múzeumnak. A szöveget teljes terjedelmében idézem:

                                                                                     Kalocsa, 1933. I. 12.

                        Mélyen tisztelt Igazgatóság!

       Paks mellett a Duna medrében, közel a jobboldali parthoz egy római castrum romjai vannak. A paksi vasúti állomás fölött a hegyoldalban szintén láthatók a kömlődi római vár maradványai.
       Tegnap megtekintettem a római castrum romjait. Félkőrszerű ívben jó darabon látszanak a romok, közbül kisebbnagyobb tömbök emelkednek ki a mostani sekély vízből. A leghatalmasabb, mintegy 10 m2 tömbnek egy része vagy másfél méternyire emelkedik ki a vízből. Alapja hatalmas terméskőkockák élére állítva, fölötte nagy égetett vörös téglák 23 ujjnyi igen erős, apró kavicsokkal kevert kötőanyaggal. Hoztunk darabokat az építőanyagból. Fényképfölvételeket is készítettünk.8
A Dunán 17–18 éve nem volt ily alacsony vízállás. Most föl lehetne mérni a castrum romjait. De nagyon sürgős a dolog. Jan. 10–11.–ére virradó éjjel már megállt az apadás s újból áradás várható.
       A romokat csak csónakkal lehet megközelíteni. A paksi révész ismeri a járást. Bennünket is ő szállított.
       Pakson úgy mondják két polgári iskolai tanár foglalkozik helytörténettel. Ha valaki lemegy, ajánlatos vízálló csizmát vinni, akkor megvan a mozgási szabadsága.
       Küldök egy fényképfölvételt is. A castrum romjainak ez a centruma, a magva. A nyíllal jelzett helyen s a túloldalon legjobban látszik a fal kötése. (A fénykép ezt sajnos nem tünteti föl.)
       A jó ügy érdekében szükségesnek tartottam az önök figyelmét fölhívni a kutatandó munka alkalmára.
       A nép „kűrom” néven ismeri a castrum maradványait. Így ismerik a révészek is.
       A fényképfölvételt Hegyi Lajos, a kalocsai gimnázium világi tanára készítette.
       Kiváló tisztelettel:

                                                           Dr. Timár Kálmán

                                                        tanítóképzőint. tanár9

       U.i. A római castrum eredetileg a Duna balpartján volt s ez emeli érdekességét. A Duna átvágásával a jobbparti félszigetre került, majd a Duna medrébe.
       Amennyiben a M. N. Múzeum maga nem küldhetne ki valakit Paksra, szíveskedjenek valamelyik szaktudósnak figyelmét fölhívni a dologra.

               T.

A levelet és az ügy további intézését Paulovicsra bízták. Mint az ügyirat alján tett sajátkezű megjegyzéséből kiderül, a tervezett limes–program miatt a lelőhelyet fontosnak tartotta, és a fényképet is magához vette.10

 

A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM
RÉGÉSZETI OSZTÁLYA

Tárgy: Paksi római castrum

Lássa elintézés végett Paulovics dr. úr.
1932. I. 13.

                                                         …………………………
                                                                   igazgató

A fennebb kapott értesítés a levélíró tanár úrnak nagyon megköszönendő volna, hogy az ilyen jóindulatú vidéki munkatársak megbecsültessenek. A paksi castrum mostani mély vízállás melletti megfigyelése igen fontos volna részben onnan származó régebbi leleteink, részben pedig éppen a középeurópai kutatók erre az évre tervezett limes útjának előkészítése miatt.

                                      Bpest, 1933. jan. 17.

                                                              Paulovics István

       Fényképet magamhoz vettem.

       A kalocsai tanár levelét is Paulovics válaszolta meg, mint az a kézírásból kitűnik az akta felzetén:

                                                                     1933. I. 17.
11/1933

                                 Igen tisztelt Tanár Úr!

 

       Nagy örömmel vettem folyó hó 14én kelt szíves sorait, amelyekben a paksi római maradványoknak jelenleg láthatóvá lételéről értesített bennünket.
       Midőn szíves fáradozását megköszönöm, különösen hálás vagyok azon szakszerű megfigyelésekért és felvilágosításokért, amelyekkel nb. levelében a római limes ezen szakaszáról bírt ismereteinket gazdagította.
       Nyomasztó anyagi helyzetünk miatt sajnos a Nemzeti Múzeumnak nem áll módjában, hogy a jelenlegi mély vízállás kínálkozó alkalmát kiaknázza és a romok körül kutatást végezzen, illetőleg azok felméréséről gondoskodjék. Amennyiben csak lehetséges a római gyűjtemény őre ki fog szállni a helyszínre, hogy a romokat megtekintve, azoknak a római erődrendszerbe való beilleszkedését tanulmányozza és megállapítsa.

       Fogadja Tanár Úr hálás köszönetem és őszinte tiszteletem nyilvánítását.

                                                                          igazgató

Nincs adat arra, hogy Paulovics eljutott volna az imsósi romokhoz.11 Valószínűleg az ügy számára be is fejeződött, hiszen ha lett volna folytatása, akkor minden bizonnyal mint párhuzamra hivatkozott volna a következő évben a Verőcemarosnál feltárt hasonló erőd publikálásakor.

Az imsósi erőd ezzel a levélváltással talán végleg el is veszett a kutatás számára. Ma már idős helybeliek, akik gyerekkorukban még a római romok tetején napoztak, vagy jártak (2. kép) sem tudják megmutatni a teljesen eliszaposodott területen a „kövek” pontos helyét. A szekszárdi múzeum régészei és magam is többször kerestük a romokat. Gaál Attila és Szabó Géza, Papp Géza múzeumi karbantartó segítségével még az iszapba szúrt acélkarókkal is megkísérelték behatárolni a romterületet, sikertelenül. Talán a fellendülő víz alatti régészeti kutatások – Bölcskéhez hasonlóan12 hoznak majd kézzelfogható eredményt.13

 

1
1. kép: Timár Kálmán és társai 1933-évi látogatását megörökítő fénykép.
 
2
 
2. kép: Paksi érdekességként a harmincas években képeslap is készült a romokról.
 
3
3. kép: A képeslappal egy időben és azonos kamerával  készült amatőr fotó.
 
4
5
4-5. kép: Későbbi felvételek az eliszapolódott romterületről.

 

Lábjegyzetek:

1. Paksi Közlöny I. évf. 1. szám 1 p. (1882. január 29.)

2. Római erőd a Duna közepén. Ellenőr, XIV. évf. 56. szám (1882. január 31.)

3. Kirándulás a paksi romokhoz és a megyei múzeum–egylet kezdeményezése. Tolnamegyei Közlöny, X. évf. 6. szám (1882. február 5.)

4. A mű pontos címe Rómer Flóris: Műrégészeti kalauz különös tekintettel Magyarországra. I. Pest, 1866.

5. Nestor: Még egyszer az imsósi romok. Tolnamegyei Közlöny, X. évf. 8. szám. (1882. február 19.)

6. Szelle Zsigmond: A legújabb urnatemető Dunaföldváron és a paksi rom. ArchÉrt 14 (1894) 361–365.

7. Günsz Gábor: Arról, ami el van temetve (Kulturális előadás volt.) A Paksi Magyar Királyi Állami Polgári Fiúiskola Értesítője az 1909–10. iskolai évről. Paks, 1910. 4–6.

8. Timár Kálmán hagyatéka ma két helyen található, a Kalocsai Érseki Könyvtárban és a Nagy Lajos városi könyvtárban. Abban reménykedtünk, hogy a hagyatékban Paulovics eredeti levelét s az említett fényképet is megtaláljuk. Buzgóságunkat csak félig koronázta siker: a fényképet az Érseki Könyvtárban megtaláltuk (1. kép). Dombay Ernő főtisztelendő a papok Öregek Otthonában végigkérdezte a még élő kortársakat, akik a baloldalon álló férfit nem ismerték fel. A tőle jobbra, levett sapkás és hajlított terpeszállásban lévőt Hegyi Lajossal azonosították. A kezét a kabátjába dugó férfit nem ismerték fel. A keménykalapos, pelerines személyt dr. Kujányi Ferenccel, a bal karján görbebotot tartót dr. Mosonyi Dénes prelátussal azonosították. A kucsmában kapáló ember nyilván helyi volt. (Dombay Ernő szívességét itt is köszönöm.) – Az azonosítók nem tudták, hogy közben a helyi sajtóban megtaláltuk a kirándulásról szóló híradást. „Jan. 17–én dr. Mosonyi Dénes prelátus kanonok, dr. Kujányi Ferenc tb. kanonok, az érseki iroda vezetője, Hegyi Lajos és dr. Timár Kálmán tanárok tekintették meg a romot” – írja a Kalocsai Néplap 1933. január 14–ei száma. Az azonosítás kétségtelen. Hegyi tanár fényképeket készített, Timár tanár ezeket felküldte Pestre a M. Nemzeti Múzeumba – írja továbbá az újság. – A munkámban közölt többi korabeli fotó megszerzéséért és átengedéséért Beszédes József paksi régész kollégának tartozom köszönettel.  (2-5. sz. képek)

9. Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Osztálya 11/1933. szám alatt van az eredeti levél.

10. A levelet egy iratgyűjtőbe tették. Ennek felzetén van az igazgató nevében Paulovics kézzel írt válasza és saját válasza is. Címzése Nagyságos Dr. Timár Kálmán tanár úrnak.

11. Timár Kálmán levelét is lemásolta a maga számára as ez a Nemzeti Múzeum Adattárában található a Paulovics hagyatékban. Leltári száma 113/1971. Helye: IV.4. Ez mutatja, hogy szándékában állott az imsósi rom felkeresése.

12. A bölcskei víz alatti feltárásokról Gaál Attila – Szabó Géza: Késői római erőd a bölcskei Duna–mederben. ComArchHung. 1990. 127–131.; Soproni Sándor: Előzetes jelentés a bölcskei késő római ellenerőd kutatásáról. ComArchHung 1990. 133–142.; Gaál, Attila: Archeologische Untersuchungen im donaubett. III. Internationaler Kongress für Archäologie Erforschung der Binnengewässer. Zürich, 1990.; Soproni Sándor: Eine spätrömische Festung im donaubett bei bölcske. RFS. 1989. 257–258.; Szabó, Géza: Technische und methodische Probleme bei archäologischer Freilegung in einem Strömenden Fluss, bei Sichtverhältnissen. III. Internacionaler Kongress für archeologische Erforschung der Binnengewässer. Zürich, 1990..

13. Szabó Géza: Újabb adatok az imsósi romok és a magyarországi víz alatti régészet eredményei címmel előadást tartott Debrecenben a Paulovics Emlékülésen. Kéziratának átengedéséért fogadja köszönetemet.

 

 

  
Előző fejezet Következő fejezet