Előző fejezet Következő fejezet

I. Bonyhád és környéke természeti viszonyai

 

A vidék földtani felépítéséről

A térség földtani mélyszerkezete - a mélyfúrások szerint meglehetősen bonyolult. Az előidő üledékei a hegységképző mozgások következtében erősen gyűrődtek, miközben ismételt átalakulásokon mentek keresztül. A kristályos aljzatot, a gránitot különböző mélységekben éri el a kutatófúró, Bonyhádnál például 1100 méter mélyen, de van ahol 100, vagy 300 méterre. A gránitosodás anyagi összetétele is más és más. Mórágy és Mőcsény környékén a rózsaszín földpátos biotitos gránit például kibukkan a felszínre is. A gránitra rátelepült fedőrétegek is változatos képet mutatnak. Van ahol a gránitra 400 m kristályos pala, erre pedig 50 méternyi permi vörös homokkő rakódott, a földtani középkor rétegsora pedig hiányzik. Másutt tekintélyes yastagságúak az üledékek, a márga, a homokkő és az agyagpala is.

A felsőpannon rétegek Egyházaskozár határában kb. 300 méterrel kezdődnek és kelet felé tartva egyre vastagodnak, olyannyira, hogy Bonyhád és Cikó térségében már kilométer vastagságúak! Mindez jól mutatja a földtörténeti korok lejtésviszonyait, felszíni képződményekben a mélyszerkezeti tükörképet.

A térség általános emelkedése következtében a Pannon-tenger és az azt követő mocsaras beltórendszer fokozatosan eltűnt. A Mecsek és a hozzá kapcsolódó hegylábi dombságok a szárazföldi felszínformálódás, mindenekelőtt a folyóvízi erózió, a völgyképződés, a dombsági völgyformálódás színterei lettek.

A domborzat formálódását nagymértékben befolyásolta, hogy a Mecsektől északra egy relatív mélyedés jött létre, az ún. Felsőkapos-Kalocsai-mélyedés. Ez megváltoztatta a folyók, patakok addig általánosnak mondható észak-déli futását. Az új erózióbázis módosította a folyóvizek lefo-lyási viszonyait. Tájképileg ez tette változatossá a Tolnai dombság felszínét.

A mai felszíni domborzat kialakulását a pleisztocén közepétől követhetjük nyomon. Az elsődleges völgyhálózatot a folyóvizek lejtésviszonyai hozták létre, közöttük széles dombhátak képződtek.

A pleisztocén végén az éghajlatváltozások új építőelemet telepítettek a tájba, a löszt. A típusos lösz 10-40 méterrel megmagasított hegyhátakká emelte a dombtetőket. A völgyekben megindult az üledékkeletkezés. Ám ezzel a felszínalakulás még nem fejeződött be. Az északi és nyugati peremvidék lassú emelkedésével, a délkeleti térszín további süllyedésével az elsődleges völgyhálózat aszimmetrikussá változott: az északnyugati lejtők meredekebbé, a délkeletiek lankásabbá váltak, amint ez például Bonyhádnál, Börzsönynél megfigyelhető.

A kibillenés és megemelkedés további fölaprózódáshoz vezetett. Megkezdődött a másodlagos völgyhálózat kialakulása, elszaporodtak az ún. deráziós völgyek, rendkívül megnőtt az átlagos völgysűrűség.
Ma a Völgység formakincse mérsékelten változatos, a kulisszaszerű dombsorok, magányos tanúhegyek, kibillent hegyhátak között ezerarcú völgyek bújnak meg. Egyesek vizenyősek, mások szárazak. Találunk szelíd, máskor vad szurdikokat, vannak menedéket nyújtók, s vannak huzatos szélcsatornák, néhol kicsiny fülkék, másutt utakat vonzó, tágas völgytalpak.

A Bonyhádi-medence

A térség központi része a Bonyhádi-medence. Valójában félmedence, mert észak felé nyitott. Tengerszint feletti magassága 160-180 méter. Gyengén tagolt lösztáblák borítják, néhol tekintélyes (40 m) löszvastagsággal! Mezőgazdaságilag ezek a legértékesebbek.

A medence legmélyebb része a Völgységi-patak hol összeszűkülő, hol meg egy kilométer szélességet is elérő völgysíkja, amely északkeleti irányba lejt és kétszer is (Széplaknál, Paradicsompusztánál) élesen megtörik.

A medencét 80-100 méter relatív magasságú dombsorok koszorúz-zák, ezek már átmenetet jelentenek a szomszédos Hegyhát és a Szekszárdi dombvidék felé.

Az északnyugati peremvidéken található a Völgység legmagasabb pontja, a Lengyel község határában fekvő Papdi-hegy. (263 m) Keletre a legmagasabb - de már a Szekszárdi-dombvidéken - a Sötétvölgy fölötti Óriáshegy(300 m).

A vidék vízrajzáról

A térség felszíni vizei a Duna jobb parti vízrendszeréhez tartoznak. A legjelentősebb vízfolyás a Völgységi-patak, népi nevén a Határárok. Valamikor mocsarak, bozótosok között, szabadon kanyargott a völgyben, néhol még medre sem volt. Az 1780-as években a szabályozási munkák során a költségeket felezték, így került ásott medre két falu, két földesúr birtoka közé, a határra, azóta Határárok.

Nem csak a Völgység, de a Keleti-Mecsek „folyója" is. Forrása Baranyában, Zobák közelében a Hármashegy északi oldalán, az ún. Takanyó-völgyben található. Összegyűjtve a környező vizeket, végigfolyik Magyaregregytől Szászvárig, az ún. Vízvölgyön. Közben egyre erősödik. Hidasnál magába fogadja az Óbánya, Mecseknádasd felől jövő vizeket, Bonyhád alsó végénél a majosi, apari patakokét. Kakasdnál a Rákpatakot.

Az Alsóhidas patak a lengyeli-mucsi erdőkben ered, a Hidaspatak Tevel és Kéty között. Előbbi Szentgálnál a Völgységi-patakba torkollik, utóbbi Kölesdnél a Sióba. A Lajvér-patak Szálkától északra ered, Mórágy előtt elkanyarodva ér ki a síkra, Bátaszéknél.

Átfolyó rendszerű mesterséges tavak, halastavak és záportározók több helyütt vannak, így Hónigpusztától Ladományig, Paradicsompusztánál, Szálkánál, stb. A Lajvér patak szálkai tározója a legjelentősebb, hatvan hektáron mintegy kétmillió köbméter víz szolgálja - az árvízcsúcs csökkentése mellett - a horgászatot, turisztikát. A vizek hasznosításának szép példája a váraljai völgyben kialakított tórendszer.

Kiépített forrás alig van. Valamikor nevezetes volt a lengyeli Annafürdő, melyet az Apponyiak üzemeltettek.


A vidék éghajlata

Bár a Völgység, Bonyhád és környéke nem nagy terület, éghajlata mégis sajátos, bizonyos átmenetet jelent az Alföldre jellemző kontinentális és a Dunántúl szubatlanti klímája között. A nyár mérsékelten meleg, a tél mérsékelten hideg. Az átlagos hőmérsékletingadozás 22,5 °C. Az át-laghőmérséklet június-július-augusztusban 18, 21 és 20 fok. Csak januárban mínusz (-1,5), februárban nulla fok.

A kitavaszodás kezdete - amikor 10 °C fölé emelkedik a hőmérséklet - átlagosan április 13. Az ősz hűvösebbre fordulása viszont - amikor 10 °C alá süllyed - október 19. A sok éves megfigyelések szerint az első fagyos nap október 30-a, az utolsó április 6-a. A. fagymentes napok száma átlag 206, a zord napoké mintegy tíz. A téli napok száma 28, a nyáriaké 72. Az ún. hőségnap 18, mintegy 30-35 °C-kal.

Az éves csapadék 650-700 mm közötti átlagértékeket mutat, ez 100-150 mm-rel haladja meg az Alföldét. Az eloszlása is egyenletesebb. A csapadék-maximum júniusra, a másod-maximum novemberre jellemző. A domborzat és a viszonylag sűrű vízhálózat helyenként jelentős mikro-klimatikus eltéréseket eredményez.

Talaj és növényvilág

A széles völgytalpakat eredetileg tölgy-kőris-szil ligeterdők kísérték. A löszös hegyhátakon - mozaikszerűen - cseresek és tölgyesek, füves pusztai vegetációk váltakoztak. A vidék nagyobb része mára már agrártáj, nagyobbrészt szántóföldi kultúrát találunk. A növénytakaró átalakulása magával hozta a talaj szerkezetének változását. Az eredeti, jobbára barna erdőtalaj a kultúrvegetáció folytán csernozjomosodott.

A vidéket négy nagyobb erdőterület teszi vonzóvá, érdekessé: ÉNy-on a Lengyel körüli erdők, délen a Mecsek erdőségei, keleten a Szekszárdi dombság erdős részei, délkeleten pedig a Bátaapáti körüli erdők.

A Mecsek hegység É-ÉK-i része a Kelet-Mecseki Tájvédelmi Körzethez tartozik. 1977-ben került védetté nyilvánításra, 9200 hektár terü-
lettel. Ezzel szomszédosán alakították ki a 238 hektáros váraljai parkerdőt, mely kedvelt kirándulóhely.

A Szekszárdi dombság erdős területein 1975 óta megyei védettségű a sötétvölgyi parkerdő. Területe 503 hektár. A Geresdi dombság összefüggő erdőtömbjéhez tartoznak a Bátaapáti környéki erdők. Tervezés alatt áll a Szekszárdi- és a Geresdi-dombságot magába foglaló tájvédelmi körzet kialakítása.

A vidék erdeinek uralkodó erdőtársulása a gyertyános-tölgyes. A változatos domborzat még két jelentős erdőtársulás kialakulásában játszott szerepet. így a meleg, száraz területeken ezüsthárssal elegy cserestölgyesek találhatók, az északi kitettségű hűvös, nedves lejtőkön és a mély völgyekben szubmontán bükkösök. A szélesebb völgyekben égerligeteket találunk. Az erdei és fekete fenyvesek, továbbá az akácosok mindig ültetettek, az ember természetátalakító tevékenységének eredményei.

A terület fekvésének köszönhetően a növényvilág gazdag és változatos. A szabdalt domborzat mellett a meleg, napsütötte löszös domboldalaktól kezdve a mély és szűk, vízben gazdag, páratelt völgyekig mindenféle mikroklimatikus élőhely megtalálható.
A Völgység területén közel 50 védett növényfaj található. (A védett növények eszmei értékét legutóbb 1993-ban szabályozták, a tudományos név után zárójelben magunk is megadjuk!)

A vidék említett erdeiben egyaránt megtalálható növényfajok: a szál-kás pajzsika (Dryopteris carthusiana, 5000 Ft), bükkösök és tölgyesek aljnövényzetében a kedves kora tavaszi kék májvirág (Hepatica nobilis, 2000 Ft), az örökzöld szubmediterranikus szúrás csodabogyó (Ruscus aculeatus, 5000 Ft), és a jóval ritkább lónyelvű csodabogyó (Ruscus hypoglossum, 10000 Ft). Erdőszélek fáira, bokraira fut fel az illatos Jerikói lonc (Lonicera caprifolium, 2000 Ft). A leggyakoribb orchideafélénk a bíboros kosbor (Orchis purpurea, 10 000 Ft), turbánliliom (Lilium martagon, 2000 Ft), mely hazánk flórájának egyik legszebb virágú növénye, továbbá a piritógyökér (Tamus communis, 2 000 Ft). Ez utóbbi fajnak rokonai a trópusokon élnek.

Csak a Sötétvölgyben él a leánykökörcsin (Pulsatilla grandis, 10 000 Ft), az érdekesen foltos levelű kakasmandikó (Erythronium dens-canis, 10000), a keskeny, fű-formájú levelei miatt csak a virágzása idején szembetűnő pázsitos nőszirom (Iris graminea, 5000 Ft), ás a vitézkosbor (Orchis militaris, 10000 Ft).

Bátaapáti erdőségeinek szűk, eldugott völgyeiben található még két ritka páfrányfaj, a karéjos vesepáfrány (Polystichum aculeatum, 5 000 Ft), és a díszes vesepáfrány (Polystichum setiferum, 5 000 Ft). A Völgység területén egyedül csak itt él a keleti zergevirág (Doronicum orientale, 10 000 Ft).

A Váralja környéki füves területeken található egy apró orchideaféle, a tarka kosbor (Orchis tridentata, 10 000 Ft). Valamivel beljebb a Mecsekben, a Farkasárokban a gímpáfrány (Phyllitis scolopendrium, 2 000 Ft), és a csak szálanként feltűnő havasi tisztesfű (Stachys alpina, 5 000 Ft).

A Mecsek hegység egyik legjellegzetesebb növényföldrajzi elemét, az illatos hunyort (Helleborus odorus) természetesen ott találjuk a Mecsekkel érintkező erdeinkben, de a lengyeli erdőkben is. A szelídgesztenye (Castanea sativa) pedig nemcsak Zengővárkonyban él meg, hanem Váralja, Kisvejke védett völgyében is.
Újabban védett terület a nagymányoki agárkosboros rét.

Kuriózumként még megemlítendő, hogy a magyar flóra nagy kutatója, Kitaibel Pál (1757-1817) 1808 júniusában a Hőgyész, Bonyhád, Nagymányok, Váralja, Márévár útvonalon területünkön átutazván, naplójában feljegyezte a látott növényeket. Bonyhádvarasdnál látta például az örménygyökeret (Inula helenium, 5000 Ft), amely ma is tenyészik ugyanazon a helyen! Ugyancsak kuriózum, hogy ma is álló fenyőfák csoportját említi a mai Istvánmajornál.

 

Kastélyparkjaink védett fái

Az egyik legnevezetesebb parkunk a lengyeli, Apponyi-féle kastélypark. 1970 óta megyei védettségű. Maga a kastély 1829-ben készült el. Ekkor gróf Apponyi József Sedlmayer bécsi kertészt hozta el, az ő tervei alapján épült ki a kert. A század végén gróf Apponyi Sándor gazdagította még számottevően, bár később pusztult, mégis több mint száz cserjét és fafajt őriz ma is. Az egyik legszebb fája az Észak-Amerikában őshonos mammutfenyő (Sequoiadendron giganteum), öt és fél métert meghaladó törzskörméretével. Biztosan tudjuk, hogy 1880-ban került Lengyelre. Említésre méltó hatalmas fák még: a tulipánfa (Liriodendron tulipifera), sajátos levélformájával, csodálatos sárga őszi lombkoronájával, azután az óriási tuja (Thuja plicata), a leggyorsabban, legnagyobbra növő tujafaj egyede. A duglászfenyő (Pseudotsuga mensiessii) tűi dörzsölve kellemes narancsillatúak. Közel 30 centiméteres tobozairól, ötösével álló tűiről könnyen felismerhető a simafenyő (Pinus strobus). Az andalúz jegenyefenyő (Abies pinsapo) rövid, mereven álló tűi körülveszik az ágat, ezért kolbászfenyőnek is mondják. Az egyik legszebb lombszínü fa a vérbükk (Fagus sylvatica „Atropunicea")- Végül mindenképpen említendő az épület előtti, nyírott sövényként szolgáló örökzöld puszpáng (Buxus sempervirens).

A bonyhádi Perczel-kastélyok közül a régi ma leánykollégium, az újabb a Városi Könyvtár. Mindkettő parkjában értékes fák találhatók. A régi park mára másfél hektárosra zsugorodott, ám így is több mint harminc értékes fajt őriz. 1975-ben került védettség alá. Feltétlenül említendő egyedei: a liliomfa (Magnólia x soulangeana), ez a lombfakadás előtt nyíló, rózsaszínes és bíboros szép virágzani cserje. Ritkán látható apapír-eperfa (Broussonetina papyrifera). Hosszú, jellegzetes terméséről kapta nevét a szivarfa (Catalpa bignonioides). Ágyásnyi nagy szőnyege van a nehéz szagú borókának (Juniperus sabina). A park közepén áll egy hatalmas erdei fenyő (Pinus sylvestris).

Jó tudni még ha e parkban járunk, hogy valamikor 1820 körül itt játszott háborúsdit a két kis „hadvezér", a gyermek Perczel Mór és öccse Miklós. Jobbágyaik gyermekei adták ehhez a két hadsereget.

Említésre méltó kastélyparkokat találunk még Zomba-Para-dicsompusztán, Zomba-Andormqjorban, mindkettő a Dőryeké volt. Paradicsompuszta neve „beszélő név", az 1800-as évek elején Dőry Ádám valóságos bibliai paradicsomkertet teremtett itt, ápolt parkkal, gyümölcsösökkel, kertészettel.

 

Bonyhád értékes fái, cserjéi

Városnéző sétánk során nézzünk be Bonyhádon a Perczel Mór utca 7-es ház udvarára! Két értékes fában gyönyörködhetünk. Kis legyezőszerű leveleiről, sárga lombszínéről könnyű felismerni a páfrányfenyőt (Ginkgo biloba). A gyantás cédrus (Calocedrus decurrens) idős példánya igazán kuriózumszámba menő.

A Városi Könyvtár előtti park valamikor kerített volt, a zománcgyáros Perczelek birtokában. Ma városi park, népszerű nevén a „Peró", vagy „Perei". Itt készülnek a „kinti" esküvői felvételek. Több növénykülönlegességet láthatunk: páfrányfenyőt (Ginkgo biloba), tulipánfát (Liriodendron tulipifera), simafenyőt (Pinus strobus). Az egyik legszebb jegenyefenyő-félénk idős példánya is itt található: a kaukázusi jegenyefenyő (Abies nordmanniana). Odább az oregoni hamisciprus (Chamaecyparis lawsoniana), a zöld mellett kékes árnyalatú példányával. Igen ritkán látható faj aj apán császárfa (Paulownia tomentosa), sajnos idős kora miatt néhány ága már letörött: Lombfakadás előtt nyíló gyűszűszerű halványlila virágai émelyítőén erős illatúak.

Az ún. Malomkastély-óvoda előtt hatalmas platánfa (Platanus hybrida) magasodik.

A Városi Rendőrkapitányság mögött, az Ady Endre u. 23-as ház udvarában több mint százéves, idősnek számító magyal (Ilex aquifolium) magas, örökzöld cserjéje áll. Ez nagyon lassan fejlődik, ekkora példánya valóban ritkaság.

A Jókai Mór u. 15-ös ház udvarán fává nőtt kínai sárgafa (Xanthoceras sorbifolia) cserje látható, ugyancsak különlegesség.

Végül az Evangélikus Gimnázium melletti ház kertje közepén egy igen szép alakú, hatalmas termetű tulipánfa (Liriodenron tulipifera), már messziről szembetűnik. A bonyhádiak a katolikus templom előtti évenkénti tavaszi látványosságot, az igen szép liliomfát (Magnólia x soulangeana) mondják „tulipánfának", tévesen.

 

A vidék állatvilága

A változatos élőhelyek gazdag állatvilágot hoztak létre.

A védett éticsiga (Helix pomatia, 2 000 Ft) mindenütt gyakori. A hazánkban is ritka nyugati ajtóscsiga (Pomoatias elegáns, 2 000 Ft) csak a Szekszárdi dombságon, a Sötétvölgyben él.

Több védett bogárféle közül néhány: a vidék tölgyeseiben elhalt fákban öt év alatt fejlődik ki a szarvasbogár (Lucanus cervus, 2 000 Ft) lárvája. Szintén a tölgyesekben él, a hernyókra vadászik az aranyos bábrabló (Calosoma syeophanta, 2 000 Ft), a nagy hőscincér (Cerambyx cerdo, 2 000 Ft). Ritka cincérfélénk a bükkfák elhalt részeiben fejlődő havasi cincér (Rosalia alpina, 10000 Ft).

A rétek és füves dombok legszebb lepkéi: az atalanta lepke (Vanessa atalanta, 2 000 Ft), a nappali pávaszem (Inachis io, 2 000 Ft), afecskefar-kú lepke (Papilio machaon, 2 000 Ft), kardoslepke (Iphiclides podalirius, 10000 Ft). Legalaposabban felkutatott Váralja környéke. Itt Fazekas Imre 6 busalepke, 4 pillangó, 9 fehérlepke, 16 tarkalepke, 11 szemeslepke, egy mozaiklepke és 15 bogárkalepke fajt regisztrált. Hasonló kutatási pontja volt még a lengyelt erdő.

Hazánkban minden hüllő és kétéltű védett. Bonyhád vidékén gyakran láthatunk erdei békát (Rana dalmatina, 2 000 Ft), nemegyszer a kedves leveli béka (Hyla arborea, 2 000 Ft) kerül a szemünk elé. A barna varangy (Bufo bufo, 2 000 Ft), hazánk legnagyobb békája, nősténye elérheti a 14 cm-t is.

A füves, napsütötte helyeken hazánk legnagyobb gyíkját, a zöld gyíkot (Lacerta viridis, 10 000 Ft) pillanthatjuk meg, hossza meghaladja a 40 centit. Száraz erdőszéleken a kisebb fürge gyík (Lacerta agilis, 10 000 Ft) él. Területünkön csak a bátaapáti és a váraljai erdőkben találjuk a lábatlan gyíkot (Anguis fragilis, 10 000 Ft), hazánkban ezt az érdekes, rejtett életű hüllőjét. Gyakrabban kerül szem elé az erdei sikló (Elaphne longissima, 10000 Ft), idős példányai meghaladhatják a másfél métert!

A Völgység madárvilága fokozottan védett. Ritka fajok is képviseltetik itt magukat. Magas löszfalakba építi üregét hazánk legszínpompá-sabb madara, a gyurgyalag (Merops apiaster, 10 0000 Ft), Kismányok mellett védett terület a gyurgyalagtelep. Kéményeken, villanypóznákon költ a. fehér gólya (Ciconia ciconia, 100 000 Ft). Mindenki ismeri, de kevesen tudják, hogy a háborítatlan erdők lakója a fekete gólya (Ciconia nigra, 250 000 Ft), a Szekszárdi-dombságon költ. Itt és a Geresdi-domb-ságon találunk békászó sast (Aquila pomarina 250 000 Ft). A Bonyhádszerdahely-hónigpusztai és a paradicsompusztai halastavaknál néha látni rétisast (Haliaetus albicilla, 500 000 Ft), ez hazánk legnagyobb költőmadara. Gyakran láthatók ugyanitt kiskócsagok (Egretta garzetta), 250 000 Ft), nagykócsagok (Egretta álba, 250 000 Ft).

A felsorolt, fokozottan védett fajok után csak néhány védett, ritka költő madarat említünk meg. A bükkösök idős, vastag fái törzsébe vájja odúját a fekete harkály (Dryocopus martius, 50000 Ft). Mivel minden évben új odút készít, ezzel költési helyet biztosít a kék galambnak (Columba oenas, 50 000 Ft). Csak a váraljai Farkasárokban költ vidékünkön a hegyi billegető (Motacilla cinerea, 50000 Ft).

Erdőségeink vadban gazdagok. Ha szerencsénk van, kirándulásaink során láthatunk gímszarvast (Cervus elaphus), dámvadat (Cervus dama), vaddisznót (Sus scrofa), őzet (Capreolus capreolus), vorosrókát (Vulpes vulpes), mezei nyulat (Lepus europaeus), a védettek közül: mókust (Sciurus vulgáris, 2 000 Ft), borzot (Meles meles, 10 000 Ft), sünt (Erinaceus europaeus, 2 000 Ft). Néha megtelepszik horgász- és halastavainkon a fokozottan védett vidra (Lutra lutra, 250000 Ft).

Vidékünk tehát változatos, természeti szépségekben gazdag. Minden természet iránt érdeklődő ember örömet talál itt.

Ajánlott irodalom


a./ Tájföldrajzi bevezető

Filep Antal: Völgység. In.: Kosa László - Filep Antal: A magyar nép táj-történeti tagolódása. Akadémiai Kiadó, Bp., 1975., 195. p. Néprajzi Tanulmányok sorozatban.

Gábriel András: A baranyai Hegyhát. A Mecsek és a Kapós közti terület tájneveiről. Földrajzi Értesítő, XXII. évf. / 1973/, 2-3. szám, 321-325. p.

Juhász Dezső: A magyar tájnévadás. Akadémiai Kiadó, Bp., 1988. Nyelvtudományi Értekezések, 116. sz.

Kogutowicz Károly: Völgység. In.: Kogutowicz Károly: Dunántúl és Kisalföld írásban és képben. M. Kir. Ferenc József Tudományegyetem Földrajzi Intézete. Bp., 1936. II. kötet, 147-162. p.

Lovász György: Geomorfológiai körzetek. Völgység. In.: Lovász György szerk.: Baranya megye természeti földrajza. Baranya Megyei Levéltár kiadása. Pécs, 1977. 84-89. p.

Marosi Sándor - Somogyi Sándor szerk.: Magyarország kistájainak katasztere. I-II. kötet. MTA Földrajztudományi Kutató Intézet kiadása, Bp., 1990.

Solymár Imre: A történeti Völgység. In.: Bábel Ernő - László Péter szerk.: Tanulmányok Bonyhád történetéből. Bonyhád Város Tanácsa és Tolna Megyei Lapkiadó Vállalat kiadása. Bonyhád, 1987., 9-37. p.

 

b./ Geológia, vízrajz, éghajlat

Ádám László: A Szekszárdi-dombvidék kialakulása és morfológiája. Akadémiai Kiadó, Bp., 1964. Földrajzi Tanulmányok, 2.

Ádám László: A Tolnai-dombság kialakulása és felszínalaktana. Akadémiai Kiadó, Bp., 1969. Földrajzi Tanulmányok, 10.

Ádám László - Marosi Sándor - Szilárd Jenő szerk.: A Dunántúlidombság (Dél-Dunántúl). Akadémiai Kiadó, Bp., 1981. Magyarország tájföldrajza, 4. kötet.

Erdősi Ferenc: A társadalom hatása a felszínre, a vizekre és az éghajlatra a Mecsek tágabb környezetében. Akadémiai Kiadó, Bp., 1987.

Lovász György - Wein György: Délkelet-Dunántúl geológiája és felszínfejlődése. Baranya Megyei Levéltár kiadása. Pécs, 1974. Baranya Monográfia sorozat.

Pataki József: A mezőgazdaság felszínformáló hatása a Szekszárdi dombvidéken. In.: Babics András szerk.: A MTA Dunántúli Tudományos Intézete Értekezések, 1960. Akadémiai Kiadó, Bp., 1961. 55-82. p.

Solymár Imre: Változó vizek - változó víznevek. Adalékok a Völgy-ségi-patak névélettanához. Névtani Értesítő, 9. szám. Bp., 1984. 19-23. p.

c./ Növény és állatvilág

Ádám László - Marosi Sándor - Szilárd Jenő szerk.: A Dunántúlidombság (Dél-Dunántúl). Akadémiai Kiadó, Bp., 1981. Magyarország tájföldrajza, 4. kötet.

Bai József: A lengyeli kastély, park és Anna-forrás története. Lengyel, 1986.

Bai József: Lengyel. Kastélypark. Kartográfiai Vállalat, Bp., 1989. Tájak, Korok, Múzeumok kiskönyvtára, 366. szám.

Baronek Jenő szerk.: A Mecsek természetjáró kalauza. Baranya Megyei Természetjáró Szövetség kiadása. Pécs, 1995.

Farkas Sándor: Kézikönyv a Tolna megyében észlelt védett növényfajok felismeréséhez. Szekszárd, 1990. Babits-Füzetek, 4.

Fazekas Imre: A Keleti-Mecsek és Komló élővilága. Kiadja az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal. Bp., 1984.

Fazekas Imre: Tolna megye nappali lepkéi. Szekszárd, 1992. Babits-Füzetek, 7.

Gebhart Antal: A Mecsek hegység állatvilága. I-II. rész. Janus Pannonius Múzeum Évkönyve, 1965. évi kötet 7-27. p., 1966. évi kötet 7-15. p.

Gebhart Antal - Vass Anna: A Mecsek hegység természeti képe. Pécs, 1967. Janus Pannonius Múzeum Füzetei, 13.

Gombocz Endre - Horváth Adolf Olivér: Kitaibel Pál botanikus naplófeljegyzései Tolna megyei útjáról, 1799., 1808. Kiadja Tolna Vármegye Közönsége. Szekszárd, 1941. Tolna Vármegye Múltjából, 6.

Kevey Balázs: Dél Dunántúl természeti értékei, 1. Fokozottan védett növények. Kiadja a Dél-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság, Pécs, 1990.

Kiszler Gyuláné - Pál Lászlóné: Kollégiumunk története és élete. A park. In.: Bábel Ernő szerk.: Évkönyv. A Bonyhádi Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskola alapításának 50. évfordulójára. Bonyhád, 1995. 103-113. p.

Mészöly Győző szerk.: Parkerdők Magyarországon. Natura, Bp., 1981. (Lásd: márévári kirándulóerdő, Sötét-völgyi parkerdő, szálkai parkerdő, váraljai parkerdő, lengyeli kastélypark.)

Mészöly Győző: Arborétumok országszerte. Mezőgazdasági Kiadó, Bp., 1984. (Lásd: lengyeli szakiskola parkja.)

Solymár Imre: Paradicsom és a paradicsomi helyek. Névtani Értesítő, 15. Bp., 1993. 275-278. p.

Solymár Imre - Tóth István - Chlebovics Miklós: A bonyhádi régi Perczel-kúria parkjának történeti és botanikai nevezetességei. Kézirat. Bonyhád, 1985.

Soó Rezső: A magyar flóra és vegetáció rendszertani-növényföldrajzi kézikönyve. I. kötet. Akadémiai Kiadó, Bp., 1964. (Lásd: Magyarország florisztikai és cönológiai növényföldrajza c. fejezet.)

Stallenberger József A váraljai parkerdő. In.: Bánáti Zoltán - Magyar Sándor - Stallenberger József: Szemelvények a Tolna megyei Váralja község történetéből, 1270-1990. Szekszárdi Nyomda Kft., 1992. 5-15. p.

Tardy János szerk.: Magyarországi települések védett természeti értékei. Mezőgazdasági Kiadó, Bp., 1996.

Zörényi János: A védelemre váró Szekszárdi-dombság. Természetbúvár, XLIX. évf. (1994), 2. szám, 19-21. p.

 

  
Előző fejezet Következő fejezet