Előző fejezet Következő fejezet

V. KÉPZŐMŰVÉSZEK ÉS ÉPÍTÉSZEK

 

Az ízlés és a szépérzék fejlesztését szolgáló képzőművészeti nevelés a helyi gimnáziumban kezdődött (1870). Az ismeretnyújtás igényeinek és a készségfejlesztés arányainak rendezetlenségét a tantárgy nevének gyakori változtatása is érzékelteti (szám- és mértani nézlettan, mértani rajz, rajzoló geometria, rajz és szépírás, rajz, szabadkézi rajz, rajz és műalkotások ismerete, műalkotások elemzése, művészettörténet). Az első évtizedekben gondot okozott a szakképzett oktatók hiánya, eltérő színvonalú felkészültsége. Bonyhádon a rajzoktatás tárgyi feltételei kedvezően alakultak, ugyanis a gimnázium Tolna megyében elsőként létesített rajzszaktermet (1893), amelyet célbútorzattal, mérőasztallal, gazdag szemléltetőeszközökkel rendeztek be A személyi feltételek fokozatos javulásával nemcsak képzőművésztehetségek felfedezése és irányítása folyt, hanem a diákok figyelmét az építő- és iparművészet irányába is terelték.

1950-tól már az általános iskolák felső tagozatában bevezetett rajzórákat is képzett rajztanárok látták el. Ezzel az esztétikai nevelés alapozása kiszélesedett. A festészet iránt érdeklődő felnőttek a Járási Művelődési Ház Képzőművész Körében fejleszthetik a tehetségüket - Tolna megyében elsőként. Ötven éve már, hogy művésztanárok irányítják a képzést. A műhelymunka színvonaláról a bonyhádi amatőr rajzolók, festők, szobrászok, ötvösök rendszeres kiállításai tanúskodnak.

Forrás: Tíz éves a bonyhádi Vörösmarty Művelődési Ház (Bonyhád, 1962); Kolta László: A képzőművészeti nevelés a bonyhádi gimnáziumban (In: A bonyhádi Petőfi Sándor evangélikus gimnázium és kollégium emlékkönyve; Bonyhád, 1996).

 

PÉTER DÁNIEL

(1854, Bonyhád - 1914, Bonyhád)

 

A gimnázium földszinti folyosóján elhelyezett fekete márványtábla szerint „építették Péter Dániel és fiai bonyhádi vállalkozók 1908".

A Németországból áttelepülő és Bonyhádon otthonra találó iparos-parasztcsalád tagja, Péter Dániel kőműves az első építkezési vállalkozó volt Bonyhádon. Felismerte a 19. századi országosan kibontakozó építkezési konjunktúra lehetőségeit. A megrendelők szívesen fogadták a kőműves, ács, asztalos, üvegező, bádogos, kovács szakemberekből álló munkacsapatot, mert az építés folyamatosságát garantálták. Péter Dániel más vidékeken is vállalt feladatot. Kiemelkedő munkája a bonyhádi gimnázium szecessziós stílusú épülete, amely egyedülálló stílust képvisel a városban. Feltűnőek a 64 méter hosszú, 27 helyiségből álló, egyemeletes célépület szecessziós vonásai: a tulipánokkal díszített falak, a szimmetrikus kiugrások, a lekerekített szögletek, a tornyos főbejárat, az ellipszis alakú előcsarnok. Tágasak a folyosók, levegősek a tantermek és a kiszolgáló helyiségek. Az épület időtállóan masszív, a részletek pontosak és tetszetősek.


Péter Dániel vállalkozását fia, Ádám (1878-1954) folytatta, majd idős korában a szőlőjében tevékenykedett. Az ó fiai, Ádám és János 1938-ban „Péter Testvérek fakereskedése" elnevezéssel épület- és szerszámfa -nagykereskedést és fűrészüzemet nyitottak.

Péter János (1910-1970) kvalifikált szakember volt: a gimnáziumi érettségi (1929) után az Ybl Miklós Főiskolán építész oklevelet szerzett. 1949-50-ben a nagykereskedést államosították, és a családot megfosztották vagyonától. Ezután Péter Jánost „áruhalmozás" és „feketézés" vádjával a" megyei bíróság két és félévi szabadságvesztésre ítélte, és a közügyektől öt évre eltiltotta. 1951 májusától rabként Inotán dolgoztatták, az erőmű építésénél igénybe vették a szaktudását. Az elítélt dicséretet kapott a „sztahanovistához méltó" (!) teljesítményért. 1953 áprilisában szabadon bocsátótták. Vállalkozását nem folytathatta, s így építődinasztia hat évtizedes története lezárult.


Forrás: Kotta László:  A bonyhádi Petőfi Sándor gimnázium - Iskolák a múltból (Bp., 1991).

 

FORBERGER LÁSZLÓ

(1857 -1908)

 

A történelem-német szakos tanár munkásságáról már szóltunk. A fiatal nevelőről hamarosan az is kiderült, hogy vonzódik a művészetek iránt, rendelkezik műszaki ismeretekkel, szabadidejében rajzolgat és fest. Lelkesedésből szívesen elvállalta az algimnáziumban a rajztanítást. Hogy nem kontárkodásról van szó, annak bizonysága a gimnázium évkönyve számára 1896-ban írt „A rajz- és kivált a szabadkézi rajztanítás a gymnasiumban" című tanulmánya. Kifejtett gondolatai ma is időszerűek: ,A rajz az iskolafejlesztésnek, a jellemképzésnek sikeresen használható eszköze Ha egyebet sem eredményezne, mint a tisztaság és rend megszokását, már ezért is megérdemelné, hogy felhasználtass ék".

A száz évvel ezelőtti helyzetről megállapította: „A gymnasiumnak tanterve a rajztanításra nézve még a mai napig rendkívül zűrzavaros, mert nincs miniszteri utasítás, mely a mértani rajzot a szabadkézi rajzzal összefüggésben szabályozná " A tanulmányban Forberger a szabadkézi rajzoktatás mellett kardoskodott, mert az „a szépség tudománya A szabadkézi rajz abc-je minden képzőművészetnek és műiparnak, mely a képzőművészet szolgálatára képesít bennünket, részint a művészet alkotásainak élvezésére Ne csak a festesz, képfaragó, építész élvezze, hanem a földműves, munkás és iparos is, hogy szépérzékünk ápoltassék és fejlesztessék, csinossághoz, rendhez szokjanak A gépész, műlakatos, vésnök, az aranyműves, kőfaragó, műasztalos, ács, kertész, szövő nem nélkülözheti a rajzba való jártasságot A szabadkézi rajz lényege szemlélet után, szabad kézzel a távlatra és arányokra történjék Az önállóság az, amit maradandó örökségül magával visz a tanuló az életbe Ez a próbakő. Itt mutatja meg a tanuló másolni tanult-e vagy megértette a lényeges alapelveket"

Forrás: Forberger László: A rajz- és kivált a szabadkézi rajztanitás a szabadkézi rajztanítás a gymnasiumban (In: A bonyhádi gimnázium értesítője az 1895-96. tanévről; Bonyhád, 1896).

 

MÄRZ KONRÁD
(1878-1958, Bonyhád)

 

A bácskai származású fiatalember a budapesti Mintatanoda és Rajzképezdé-ben szerzett oklevelet. Négy évig a mezőberényi polgári iskolában tanított, 1908-ban a bonyhádi főgimnázium megválasztotta a „mértan-szabadkézi rajz tanszék"-rt. A családalapítás örömét beárnyékolta az első világháborús frontszolgálat.

März Konrád tanári munkásságát a lend, a pontosság és a fegyelem jellemezte. Rajzóráit gondosan előkészítette és szervezetten irányította. Az eltérő képességű és ügyességű tanulóknak differenciált feladatokat adott. A lelkiismeretes és színvonalas munka eredményét a tanév végi rajzkiállítások bizonyították. Sokszáz diák, közöttük több, később híressé váló mú-vész nevelője volt.

Nem tartozott a kiállító művészek közé, néhány alkotása mégis említésre méltó. Az 1933-ban a Fő téren felavatott Perczel Mór szobor impozáns talpazatát Marz Konrád tervezte (három évtized múlva az emlékművet lebontották). „A magyar anya imája" című, érzelmekre ható színpadi életképét - a bonyhádi siker után - a budapesti Városi Színházban is bemutatták (1933-35). Szénrajzzal készült Krisztus-képe az evangélikus templomban ma is látható.

Széleskörű társadalmi tevékenysége fokozta a tanár népszerűségét: presbiter, az Evangélikus Nőegylet titkára, a Protestáns Kör elnöke, a községi ipariskolában óraadó, az iskolai filmvetítések helyi szervezője, a műkedvelő színjátszók díszlettervezője, a Hangya Szövetkezet igazgatási elnöke, díszoklevelek tervezője és elkészítője.

März Konrád harmincegy évig tanított a gimnáziumban, fél évszázadot töltött Bonyhádon. Művészi síremléke az evangélikus temetőben van.

Forrás: Kotta László: A képzőművészeti nevelés a bonyhádi gimnáziumban (In: A bonyhádi Petőfi Sándor evangélikus gimnázium és kollégium emlékkönyve; Bonyhád, 1996).

 

BOKOR VILMOS

(1897, Bonyhád -1984)

 

Apja a helyi izraelita hitközség tanítója és a Perczel család házinevelője. A fiú a bonyhádi gimnáziumban tanult. A Petőfi Sándor Önképzőkörben szavalótehetségét csillogtatta; nyolcadik osztályos korában az önképzőkör főjegyzője volt. Az 1915. március 15-diki iskolai ünnepélyen elhanzott radikális hangvételű beszédét a gimnázium évkönyve teljes terjedelmében közölte: „Minden teher a misera plebs, a nyomorult pórnép vállait nyomja, ő fizeti a hadiadót, a megyei költségeket, ö végzi a közmunkát, ő teljesíti a hadiszolgálatot, de azért kívül áll az alkotmány sáncain, a jog védelmén".

Önarckép

 

Az érettségi vizsga (1915) után Bokor Vilmost behívták katonai kiképzésre. Három évig a fronton szolgált; a Piave környéki csatákban megsebesült. A leszerelés után Budapesten joghallgató lett, közben eljárt Iványi Grünwald Béla képzőművészeti szabadiskolájába. Végül a Képzőművészeti Főiskolán fejezte be tanulmányait. Két évig Párizsban képezte magát, majd tanulmányútra ment Németországba és Itáliába. Itthon 1929-ben mutatta be festményeit; a következő évben képeivel részt vett a Velencei Bienálén.

A második világháború után a hazai képzőművészeti élet szervezője és irányítója (Művészeti Dolgozók Szakszervezete, Képcsarnok Vállalat). Állandó kiállító művész (Fészek Klub, Csók Galéria, Derkovics Szalon, Műcsarnok, Nemzeti Szalon, Ernst Múzeum). Tanulmányutak és kiállítások résztvevője Romániában, Bulgáriában, Csehszlovákiában, Finnországban és a Szovjetunióban. Kulturális diplomáciai tevékenységéért több kitüntetésben részesült.

A Bonyhádhoz való ragaszkodását két esemény bizonyítja: 1982-ben kiállításon mutatta be életművét a bonyhádiaknak, akik meggyőződhettek arról, hogy Bokor Vilmos „a tájat és az embert festette megindító érzékkel". A művész halála után „Bokor Vilmos festőművész Bonyhád városra hagyatékozott műveinek átvételére" a Városi  Könyvtárban ünnepséget rendeztek 1986-ban. Azóta húsz olajfestménye díszíti a könyvtár olvasótermét.

Forrás: A bonyhádi gimnázium évkönyve az 1914-15. tanévről (Bonyhád, 1915); Zika Klára: Látogatóban Bokor Vilmosnál (Magyar Nemzet, 1979. jún. 6. sz.); Pogány Ö. Gábor: Bokor Vilmos hagyatéka (Bonyhád, 1986); Seregélyi György: Magyar festők és grafikusok adattára (Szeged, 1988).


KOLLMANN (KERTES) JENŐ

(1904 -1974, Bonyhád)

 

Budapesten született, elvégezte az Iparművészeti Iskolát. 1927-ben Bonyhádra költözött, itt kötött házasságot. A zománcgyár műszaki rajzolónak alkalmazta, s ott dolgozott negyvennégy éven át hűséggel és színvonalasan. A grafikában és a litográfiában járatos szakember ízlésesen díszítette a zománctermékeket, az edények alját a Perczelek oroszlános címerével látta el. A Kollmann tervezte utca- és házszámtáblák nemcsak a hazai piacon voltak keresettek; az 1930-as években az utcafeliratok eljutottak Jeruzsálem, Tel Aviv, Beirut házfalaira is. Hazai és nemzetközi reklámkiállításokon díjakat, érmeket nyertek a bonyhádi zománcgyárban készült reklámtáblái (Frank kávé; Schmoll paszta; Flóra szappan; Herz szalámi; Mauthner mag; Zwack unicum; Kihajolni veszélyes stb.). Kollmann Jenő készséggel elvállalta oklevelek, meghívók, plakátok és ..ex libris"-ek készítését is. Az üzem megbecsülte a tehetséges szakembert, osztályvezetővé nevezte ki.

Kollmann Jenő szabadidejében a helyi műkedvelő színjátszók gazdag programjait díszletek tervezésével és elkészítésével támogatta. Alapító tagja a felnőttek számára szervezett Képzőművészeti Körnek, ahol technikája sokat fejlődött. Tájképeit, csendéleteit nemcsak a bonyhádi kiállításokon mutatták be, hanem szerepelt velük Tolna és Baranya megyei képzőművészeti bemutatókon is.

Kollmann-Kertes Jenő tehetsége Bonyhádon bontakozott ki.

Forrás: Steib György - Tarcsay István: A bonyhádi zománcgyár története (Bp., 1973).

 

HORVÁTH OLIVÉR

(1915 -1997)

 

Ifjúkorának állomásai: Légrád, Nagykanizsa, Sopron, Budapest. Tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán művész-rajztanári diplomával zárta (1939). Az ötvenes években egyetemi továbbképzéssel tanári oklevelet szerzett a matematika-ábrázoló geometria szakon. Szellemi érdeklődése kiterjedt még a történelem, a néprajz és a technika ágaira. Szívesen vállalt művészettörténeti ismeretterjesztő előadásokat.

Gimnazista tanítványai közül több országosan, sőt külföldön elismert festő-, ötvös- és iparművész, valamint építész lett. Horváth Olivér szívügye volt a felnőttek esztétikai nevelése, a szunnyadó amatőr-tehetségek kibontása. 1948-ban a Művelődési Ház támogatásával Bonyhádon Képzőművészeti Kört szervezett és vezetett. A helybeli amatőr festők, rajzolók, szobrászok évenként kiállításon mutatták be alkotásaikat. A kör - Horváth Olivér szellemében - immár fél évszázad óta nemes szolgálattal és eredményesen működik ma is.

Horváth Olivér két évtizeden át tanított Bonyhádon.

1959-ben Pécsre költözött. A pécsi Tanárképző Főiskola adjunktusa, docense volt 1959-76 között. A pécsi évek új művészeti kihívások megvalósítására sarkallták. Alkotókedvének olaszországi, francia, svájci, jugoszláviai tanulmányútjai adtak lendületet.

Fél évszázados munkássága művészi sokoldalúságát bizonyítja. Akva-relljei, grafikái, olajfestményei dunántúli és országos kiállításokon szerepeltek. A szobrászatban való jártasságát a bonyhádi gimnázium kertjében álló Kossuth-, Petőfi-, Vörösmarty-mellszobra, az épület folyosóján a Pe-tőfi-dombormű szemlélteti.

Horváth Olivér pécsi éveiben a képző- és iparművészet kombinációjával térplasztikákat és murális műveket készített. Sikeresen foglalkozott a tűzzománc, valamint a huzalos rekeszzománc technikával.

A művésztanár élete végéig kötődött Bonyhádhoz. 1987-ben festményeinek válogatott gyűjteményét Bonyhád városnak adományozta A régi községháza tanácskozó nagytermében helyezték el a képeket; a díszterem azóta a „Horváth Olivér terem" nevet viseli.

A Magyar Képzőművészeti Alap tagja méltán viselte „Az oktatásügy kiváló dolgozója" címet (1956) és a „Szocialista kultúráért" kitüntetést (1986).

Kossuth (1948) Petőfi (1948) Vörösmarty (1955)

 

Forrás: Alkotások és pályakép-vázlatok (Szekszárd, 1990). Kolta László. Horváth Olivér kiállítása Bonyhádon (Tolnai Népújság, 1990. okt. 13. sz.).

 

MERÉSZ KAROLY

(1909, Bonyhád -1973)

 

März Konrád tanár másodszülött fia. A népiskola után a bonyhádi gimnázium jeles diákja 1927-ben érettségizett. A budapesti Képzőművészeti Főiskolán Csók István, Edvi Illés Aladár, Glatz Oszkár, Kisfaludi Stróbl Zsigmond, Lyka Károly, Vaszari János tanították. 1931-ben rajztanári diplomát szerzett, amelyet később az ábrázoló geometria tanítására jogosító oklevéllel egészített ki (1949).

Perczel Mór (1933)

 

Merész Károly a kötelező katonai szolgálat után rövid ideig Bonyhádon és Kiskunhalason óraadó tanárként működött, végül Sopronban vert gyökeret, és ott alapított családot. 1935-ben a soproni evangélikus gimnázium alkalmazta. A második világháború idején többször behívták frontszolgá-iatra; a hadifogságból 1945 őszén tért haza. Az iskolák államosítását követően áthelyezték a soproni középfokú óvónőképzőbe (1952-59), majd a Felsőfokú Óvónőképző Intézetben tanított (1959-71). Tanszékvezető tanárkent innen vonult nyugdíjba.

Munkakörének megfelelően behatóan foglalkozott az esztétikai nevelés céljaival és lehetőségeivel. Több módszertani könyve jelent meg. Az óvodai ábrázolás és kézimunka módszertana, Rajz és kézimunka - Óvóképző Intézetek számára I-II.

Merész Károly kiegyensúlyozott, szerény egyéniségéhez nem illettek a harsogó színek, inkább a pasztellt kedvelte. Főleg a történeti arcképfestészet foglalkoztatta; Széchenyi Istvánról és Brunszvik Terézrői készített portrét. Történelmi személyekről formálta a dombormű-veit is. Első alkotása a bonyhádi Perczel Mór emlékmű reliefje (ma a Közgazdasági Szakközépiskolában látható). Soproni éveiben Kis János költőről, Berzsenyi Dánielről dombormúvet, Kapi Béla püspökről plakettet készített.

A művésztanár kitüntetései: Az oktatásügy Kiváló Dolgozója (1965), Munka Érdemrend - ezüst fokozat (1971).

 

KERTI KÁROLY

(1917 -1986)

 

A magyarbólyi német eredetű parasztcsalád gyermeke 1929-37 között a bonyhádi gimnázium növendéke volt, Marz Konrád rajztanár egyik legtehetségesebb tanítványa. 1942-ben a Képzőművészeti Főiskolán fejezte be a művész-rajztanári képzést. Pályafutását Orosházán kezdte, majd 1957-től haláláig a tatai gimnáziumban tanított.

Kerti Károly kísérletező pedagógus és dekoratív-monumentális stílusban alkotó művész volt. Papírmetszetei, grafikái, tollrajzai, faintarziái, sgrafittói, térplasztikái Budapesten, vidéki városokban, Csehszlovákiában, Jugoszláviában és Norvégiában elnyerték mind a szakemberek, mind a közönség tetszését. A hetvenes években a bonyhádiak is megismerhették a művészt és gazdag fantáziáját. A városban ma is találhatóak Kerti-alkotások, tusrajzok, akvarellek, olajfestmények.

Bonyhádi utca (1936)

 

Kerti Károly kiemelkedő munkásságát rangos elismerésekkel díjazták: kétszer művészeti ösztöndíjat kapott, Munkácsy díjat (1961), Csók István díjat (1965), végül a Munka Érdemrend arany fokozatát (1978).

1996-ban a „Képzőművészeti nevelés a bonyhádi gimnáziumban - Tanárok és tanítványok" elnevezésű kiállításon - özvegye készséges segítségével - a művész nagyméretű tusrajzsorozatával emelte a Bonyhádi Öregdiákok Szövetség által rendezett kiállítást.

Forrás: Seregélyi György: Magyar festők és grafikusok adattára (Szeged, 1988); Kálmán Attila: Kerti Károly (Magyar Nemzet, 1987. jan. 25. sz.).

 

STEKLY GYULA

(1917 -1996, Bonyhád)

 

Fiatal éveit Budapesten töltötte. A polgári iskolában felfigyeltek kézügyességére és rajzolótehetségére. Tizenöt éves korában az Állami Operaház díszletmühelyében segédfestőnek alkalmazták. Stekly Gyula itt találkozott a díszlettervezéssel, a kosztümök világával, a színház és a bábozas műfajával. Érdeklődési körének elmélyítése érdekében elvégezte az Iparművészeti Főiskola kétéves tanfolyamát.

1944-ben a szülei boltját és lakását lebombázták. Stekly - rokoni kapcsolatai révén - ekkor Bonyhádra költözött. 1946-ban babaüzletet nyitott, ahol a tíz alkalmazottja által készített papírmasé- és rongybabákat értékesítette. A biztatónak induló forgalom azonban rövid életű volt. Stekly Gyulát az 1948-ban államosított zománcgyár üzemkönyvelonek alkalmazta. Rövidesen felismerték rajzoló- és festotehetségét, rábízták az edények dekorálásának, valamint a játékedények megtervezésének a feladatát. Ezt a munkakört művezetői beosztásban nyugdíjazásáig (1976) irányította.

A zománcgyár az 1950-ben megnyílt kultúrotthonának a vezetését Stekly Gyulára bízta, aki a művelődési programokat bábszínházi előadásokkal és a műkedvelő színjátszó csoport bemutatóival színesítette. A díszletek tervezését, festését, a bábszínházi bemutatók rendezését is elvállalta, sőt ő is fellépett prózai és énekes szerepekben. Az üzemi bábcsoport országos bábfesztiválon első díjat nyert.

Az 1948 óta működő Képzőművészeti Körnek Stekly Gyula alapító tagja volt. Itt sokat fejlődött képfestői tehetsége. Festményei több kiállításon elismerést váltottak ki. Alkotó tevékenységének elismeréseként 1962-ben a Nemzetközi Bábszövetség, valamint a Magyar Képzőművészek Szövetsége a tagjává választotta.

Művészi hajlamait a leánya, Stekly Zsuzsa zománc-iparművész örökölte.

Forrás: tízz éves a Bonyhádi Vörösmarty Járási Művelődési Ház (Bonyhád, 1962).

 

MŐCSÉNYI MIHÁLY

(1919-)

 

A szülőfaluja nevét viselő parasztcsalád tehetséges fia nyolc éven át a bonyhádi gimnázium tanulója volt. Az érettségi vizsga (1938) után a Kertészeti Akadémián szerzett kertészmérnöki oklevelet, amelyet folyamatos önképzéssel közgazdászi, agrármérnöki, építészmérnöki és művészettörténeti diplomákkal egészített ki. Két doktorátust szerzett (1962, 1970), kandidált, majd megvédte az agrártudományokból a nagydoktori disszertációját (1993). Munkahelye mindvégig a Kertészeti Egyetem, ahol adjunktus, docens, tanszékvezető egyetemi tanár, táj- és kertész-építészeti szakvezető, végül rektor (1991-93) volt. Számtalan tanulmány és szakkönyv szerzője. Munkásságát Tessedik-díjjal, Hild- és Ormos-éremmel tüntették ki.

Mőcsényi professzor sokoldalú felkészültségével, a szakágak harmóniájával és német, angol nyelvtudásával a park- és kerttervezés nemzetközileg elismert tudósa, művésze. A „magyar kert" bemutatásával nemzetközi és világkiállításokon díjakat nyert. 1976-1990 között a Tájépítészet Nemzetközi Szövetsége alelnöke, majd elnöke, a tisztséggel együttjáró világkongresszusok szervezője, vezetője, előadója.

Mőcsényi Mihály pályafutását hosszúidéig politikai gáncsoskodás kísérte. Német anyanyelvű apja első világháborús „vitéz", később - már fiával együtt - a náciellenes Hűséggel a Hazához mozgalom tagja. Mőcsényi Mihály magyar katonaként 1944 őszén részt vett a szlovákiai antifasiszta ellenállási mozgalomban. A családot az 1940-es évek végén kulákká nyilvánították, vagyonától megfosztották, a faluból kitelepítették, és rendőri megfigyelés alatt tartották. A szülők 1960 táján Bonyhádra települtek. Mőcsényi Mihály azóta „hazajáró lélek"', ragaszkodik Bonyhádhoz, tanácsaival segíti a helyi városrendezési terveket. Elnökségi tagja az 1982-ben újjászerveződő Bonyhádi Öregdiák Szövetségnek. Korát meghazudtoló szellemi frissességben Budapesten él és munkálkodik.

Mőcsényi Mihály a hazájához, szülőföldjéhez hű tudós és alkotóművész példaképe. A Magyar Köztársaság elnöke 2000. március 15-én Széchenyi díjjal tüntette ki.

Forrás: Alkotások és pályakép-vázlatok (Szekszárd, 1990).

 

PALKÓ JÓZSEF

(1919-)

 

Életútja a Dráva vidékéről indult. A gimnáziumot Kecskeméten végezte, a kiskunfélegyházi tanítóképzőben szerzett oklevelet (1938). Rajztehetségét a Képzőművészeti Főiskolán - Rudnay Gyula tanítványaként - és az Apponyi Kollégiumban művészi színvonalra emelte. A rajztanári diploma birtokában 1944 őszén bevonult sorkatonai szolgálatra. A nyugati hadifogságból 1946-ban tért haza Bonyhádra az édesanyjához. Családját festményei eladásával és képek restaurálásával tartotta fenn. Az iskolák államosítása (1948) után a bonyhádi általános iskolában alkalmazták. Képzettségét felismerve 1950-ben kinevezték megyei rajzszakfelügyelőnek, és megválasztották a megalakuló Tolna megyei Képzőművészeti Szövetség titkárának. Továbbképző konzultációkat szervezett és irányított az általános iskolai rajztanárhiány sürgős megszüntetése érdekében.

A Bonyhádon eltöltött egy évtizedből három momentum emelendő ki. A Képzőművészeti Körben Horváth Olivér és Palkó József művésztanárok fiatal tehetségeket előkészítettek a művészeti pályákra, felnőtt amatőr festőket tanítottak művészi megoldásokra, új technikai eljárásokra. A források szerint „Palkó József képzőművész kezdeményezésére alakult meg a báb-csoport". A bonyhádi bábszínház nívóját az bizonyítja, hogy az együttest ötször meghívták az országos bábszínházi bemutatókra, ott elismerést arattak és díjakat nyertek. A festőművész bonyhádi alkotásai közül kiemelkednek a történelmi témájú olajképei; Perczel Mór és Vörösmarty Mihály portréja, valamint Az ozorai csata című kompozíciója. Nagyszerűek és hatásosak a csendéletei is.

1957-ben Palkó József a családjával együtt Kecskemétre költözött. Az Országos Pedagógus Gyermekotthonban tanított, majd igazgatóhelyettesi beosztásban dolgozott, továbbá megbízták a városi-járási rajzszakfelügyelettel.

A Művészeti Alap tagjaként rendszeresen kiállító művész; képei külföldre is eljutottak. Sokoldalú alkotói tevékenység jellemzi: rajzol, fest, készít linoleummetszeteket, rézkarcokat, mozaikképeket, freskókat, dom-borműveket és fafaragásokat. A realista művész munkásságát több kitüntetéssel ismerték el.

Forrás: Tíz éves a Bonyhádi Vörösmarty Járási Művelődési Ház (Bonyhád, 1962); Seregélyi György: Magyar festők és grafikusok adattára (Szeged, 1988).

 

MEZŐ LAJOS

(1930 -1999)

 

A bakony-vidéki sokgyermekes pásztorcsalád gyermekét az országos tehetségmentő akció keretében az állam taníttatta, és nevelését a bonyhádi gimnáziumra bízta. Mező Lajos tandíjmentességet, a diákotthonban ingyenes ellátást, tanévenként ösztöndíjat kapott. 1942-50 között a gimnázium éltanulója volt; népszerűségét példamutató szorgalmával, rajztehetségével és sportsikereivel fokozta. 1955-ben a budapesti Műszaki Egyetemen szerzett építészmérnök-építőművész diplomát.

Szakismereteit és komplex szakképzettségét változatos munkahelyeken bizonyította: egyetemi tanársegéd, vállalati tervező, településfejlesztési főmérnök, főépítész, városrendezési osztályvezető, minisztériumi osztályvezető, a Tudományos Tervező Intézet kutatója. Alapító tagja a Magyar Urbanisztikai Társaságnak és a Budapesti Városépítő Egyesületnek.

Mező Lajos rendezési koncepciói és alkotásai: Óbuda városközpontja, több fővárosi lakótelep kialakítása, a Dunakanyar regionális fejlesztése, Visegrád, Nagymaros, Szentendre, Érd, Gödöllő városrendezése. Publikációi építőművészeti és városfejlesztési szakfolyóiratokban jelentek meg. Kitüntetései közül kettőnek örült a legjobban: az Óbuda díszpolgára címnek (1966) és az Ybl-díjnak (1969). A legbüszkébb arra volt, hogy bonyhádi öregdiák.

Forrás: Alkotások és pályakép-vázlatok (Szekszárd, 1990).

 

LŐRINCZY GYULA

(1932 -1993)

 

Erdélyből áttelepült családja Bonyhádon talált új otthonra. A gimnáziumban érettségizett (1952), majd a budapesti Műegyetemen szerzett építészmérnöki diplomát. Pályáját Pécsett kezdte, 1958-tól a Tolna megyei Tervező Vállalt munkatársa, majd főmérnöke, osztályvezetője. A megyeszékhelyen alkotásait több hivatali épület, sorház, az új Pedagógiai Főiskola és az Augusz-ház felújítása hirdeti.

Lőrinczy Gyula a modern zene ismerője és tolmácsolója: a nemzetközi hírű Szekszárdi Jazz Quartet gordonosa, a hazai és külföldi hangversenypódiumokon aratott sikerek részese. Tehetségét lemezfelvételek, rádiós és televíziós szereplések és fesztiváldíjak igazolják.

Forrás. Alkotások és pályakép-vázlatok (Szekszárd, 1990).

 

MÁTÉ GYULA

(1933 - 2000, Bonyhád)

 

Tanulmányait szülővárosában, Szombathelyen kezdte. Gimnazista korában a rajzolás iránti vonzalmát, a grafit-, szén- és tusrajztechnikát, valamint a művészettörténeti ismereteket a Derkovics Képzőművészeti Szabadiskolában fejlesztette. Győrben érettségizett (1951), a veszprémi Vegyipari Egyetemen szerzett szilikátkémiából vegyészméinöki diplomát (1956). Azonnal kinevezték a Zománc Ipari Művek Bonyhádi Gyáregységéhez üzemmérnöknek; később főmérnöki beosztásban dolgozott. 1971-től a Bonyhádi Ruházati Kisipari Termelőszövetkezet műszaki tanácsosa, rövid ideig elnökhelyettese. 1975-87 között a Bonyhádi Vasipari Szövetkezet elnöki tisztét látta el Nyugdíjazása előtt visszatért a bonyhádi Zománcárugyárhoz műszaki-gazdasági főmunkatárs feladatkörrel. 1990-ben nyugdíjba vonult.

 

A munkahelyi szakfeladatok ellátása mellett Máté Gyulát az alkotás vágya fűtötte. A lehetőséget a bonyhádi Művelődési Központ Fotóköre kínálta a térszemlélet, a művészi kifejezés és a vegyészet összhangjával. Máté Gyula szervezőkészségét is felismerve másfél évtizeden át rábízták az amatőr közösség irányítását. Mint körvezető kapcsolatot teremtett a Mecseki Fotóklubbal, a Magyar Fotóművészek Szövetségével és a Népművészeti Intézettel, valamint a Fotó című országos szaklappal, amely Máté több írását publikálta. A bonyhádi klubéletet előadásokkal, szervezett fotósétákkal, évenkénti kiállításokkal gazdagította. A közösség szerkesztette a Tolna Megyei Fotótájékoztató c. alkalmi kiadványt. A bonyhádi fotósok a művészi fényképeiket tizenöt város kiállításán mutathatták be.

Az 1970-es években a vegyészmérnök érdeklődése az iparművészet irányába fordult, a képzőművészet, a fotótechnika és a zománcozás művészi kombinációja izgatta. Útkeresésének és újításának termékei a zománcképek, fotógramok, kollázsok és montázsok, drótkefe-grafikák, kávé-képek, indigóvasalások. Máté Gyula újításai nemzetközi figyelmet keltettek: az amerikai Leonardo című szakfolyóirat Máté egészoldalas cikkét közölte a drótkefe-grafikák technikájáról.

A nyugdíjas években a „kuldeményművészet", az elektrografika és a „mail art" foglalkoztatta. A számítógépes és internetes technika felhasználásával a faxon érkező, fénymásolással nagyított kompozíciókat Máté Gyula több kiállításon bemutatta (Bonyhád, Kecskemét, Szombathely, Budapest: Kassák Múzeum, Illyés Gyula Gyűjtemény, Victor Vasarely Gyűjtemény). Alkotásai eljutottak a Nemzetközi Elektrografikai Múzeum (Cuenca, Spanyolország), a Nemzetközi Mail Art Archívum (Pisa, Olaszország) és a németországi Fénymásolási Múzeum (Mühlheim an der Ruhr) kiállításaira.

Máté Gyula tagja volt a Magyar Műhely Csoportnak, tiszteletbeli tagja a Pisai Művészeti Akadémiának. A szekszárdi Babits Kiadó „Grafirkák" címmel 1999-ben megjelentette Máté elektrografiaki művészeti albumát. A tervezett második album kiadását az alkotó nem érhette meg, váratlan halála lezárta a gazdag életutat.

 

LINK PÉTER

(1934, Bonyhád - 1996, Bonyhád)

 

Középiskolai tanulmányait a bonyhádi gimnáziumban érettségi vizsgával zárta (1953). Építészmérnöki oklevéllel rövid ideig Komlón, majd Bonyhádon dolgozott, 1960-tól a Tolna megyei Tervező Vállalt mérnöke. Tervei alapján gyáregységek, szállodák, irodaházak és művelődési otthonok épültek. Bonyhádon Link Péter tervezte a Perczel kerti lakótelepet, a kórház szakrendelőjét, valamint a Széchenyi István Általános Iskolát a hozzá tartozó fedett uszodával. Szakmai írásait az Építőművészet című folyóirat közölte. Színvonalas munkásságát kitüntetésekkel ismerték el.

Forrás: Alkotások és palyakép-vázlatok (Szekszárd, 1990).

 

  
Előző fejezet Következő fejezet