Betegségek népi gyógyítása

ifj Lele József

 

Napjainkban új korát éli a népi gyógyászat. Ám amíg pár évtizeddel ezelőtt még jelentős helyet kapott gyakorlásában a ráimádkozás, a ráolvasás, sőt a hiedelemvilágban gyökerező babona és kuruzslás, addig a mai - ha úgy tetszik - új felvirágzásban ezek a "kellékek" már nem szerepelnek. Tehát az ima mondás maradt meg, de nem azok, amelyek ponyván születtek, onnan terjedtek, hanem az általánosan ismertek, illetve az imakönyvekben megtalálhatók. Főként a régi kiadású imakönyvek bővelkednek betegségekben szenvedőkért szóló imákban, nem egy esetben külön választva a testi, illetve a lelki betegségben szenvedők számára valókat.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a régi, nem szigorúan egyházias imádságok­ban ne hittek volna. Akár a régieknek, vagy az újabbaknak mondásakor egy volt a lényeg: hinni kellett abban, hogy az ima mondás, a tökéletes átélés képes a gyógyításra. "... az írástudatlan nép élőszavas hívő hagyománya leginkább a családi életen belül őrződött meg. Az eredetileg nyilván épebb szövegek az évszázadok során, hosszú nemzedékek hagyományozódásában a népköltészet lélektani törvényszerűségei szerint megkoptak, olykor homályossá, szaggatott előadásukban balladaszerűvé, tartalmukban pedig lírai ihletettségűvé váltak." 1 Ugyanakkor "Számolnunk kell még bennük, illetőleg egy részükben, főleg a ráimádkozásokban a liturgikus áldások folklorizációjával is, amelyeknek a középkor televényében olyan szerteágazó hajtásaik voltak ... Ezekben az imádságokban a bensőséges, gyermetegül megőrzött, illetőleg gyermeteggé egyszerűsödött vallás nem tételekben, hanem költői képekben nyilatkozik meg." 2

Ősi elv, hogy "Fűben, fában hagyta Isten az orvosságot." A hagyomány szerint annak a gyógyfűnek/fának van igazán hatása, amelynek szedése közben a szedő - maga a beteg, vagy koldus - imádkozik. Az is ismert, hogy a gyógynövényeket szedőnek Isten és ember előtt feddhetetlennek kellett lenni. Mégis előfordult, hogy szépasszonyok, bűbájosok, boszorkánykodók is kenőcseztek, mosogattak fájó testrészeket, ám eme téteményeik inkább ártottak, semmint javítottak volna a betegek állapotán. Éppen ezért nagyon kellett vigyázni, hogy az emberek ne lépjenek rontásba. Aki mégis megrontatott, azt csak a rontó tudta meggyógyítani, helyre hozni, ha akarta.

"A népi orvoslás valószerűbb módja gyógyító füvek, kenőcsök, főzetek és fürdők használata volt. Egy részük még a középkori kolostori kertek gyakorlatából jutott a nép körébe, ..." 3 Ezeknek a használata még napjainkban is föl-föl bukkan, sőt, egyes esetekben elevenen élő gyógyító hagyományként van jelen, és még csak azt se mondhatjuk, hogy elsősorban olyan helyeken, ahol nincsen közel orvos. A füves gyógymódok zömét ugyanis mindenféle babonaságtól mentes, és hatásos formának tekinti a városi ember, és a falusi, de főként a tanyákon élők.

Érdemes áttekinteni, milyen növényeket milyen betegségek megelőzésére, illetve gyógyítására használtak. Idézzük Bálint Sándort, aki a Szögedi nemzet c. művének vonatkozó részében 4 orvosi füvek kenőcseit, főzeteit taglalva írja:

anyafű (Herba Melissae oficinalis): gyomorbántalmak ellen főzik

anyalevél (Sennae Indicae): patikaszer hashajtónak

anyaméhfű (Herba matricaria): patikaszer gyomorbántalmakról

árvacsalán (Lamium orvala): főzete orrvérzésről hasznos

beléndekmag: fogfájásról

bodza: sokfélére hasznos. Főzetét köhögésről isszák, Szent Antal tüzét olyan bodzabéllel borogatták, amelyre kámforgolyót kapartak. Pünkösdi száraz bodzaág füstjével szélhűdött embert gyógyítottak. Gallyának héjával daganatot borogattak.

cickefark (Achillea millefolia): főzete tüdőbetegeknek, vesefájósoknak való

comborka (Mentha pulegium): főzete hideglelésről való

diófalevél: főzete köhögés ellen

édösfa (Glycyrrhiza echinata): köhögésről való, rágva

ezerjófű (Erythrea purchella): teája hasznos hideglelésről, köhögésről, mellbetegségről

feketenadály (Symphytum officinale): csonttörést borogatnak vele

feketeretök: főleg vesekőre isszák a levét

fodormenta (Mentha crispa): teája köhögés ellen jó

fokhagyma: általános gonoszűző szer, köhögésről tejbe főzve, nátha ellen porrá tör­ve felszippantva, ecetben áztatva pedig torokfájásról való

fülbeeresztő (Sempervirum tectorum): fülbántalmak ellen csöpögtették a fülbe

gyömbér (Zinziber officinale): gyomorbajról

hárs: virágának teája köhögésről hasznos

kakukkfű (Thymus serpyllum): -sok betegségre jó a teája

káposztalevél: fagyásra borítják

kékliliom: virágjának teáját köhögősök isszák

kutyatej: (Euphorbia cyparissias): láz ellen

liliom: hideglelésről, sárgaságról törkölypálinkában áztatva iszogatják

lósóska (Rumes acetosa): megfőzött levével rühes testet dörzsölnek, hasmenésről, vérhasról isszák

mályva (Alphea officinalis): főzete görcsről, tejbe főzött gyökere torokbajról, daganatokról való

ökörfarkkóró (Verbascumhapsus): főleg köhögésről jó tea

paprika: őröltén cukorbajosok eszik, vágott sebre is jó

papsajt (Malvea rotundifolia): sebet mosnak vele

pemetefű (Marrubium vulgare): teája tüdőbeteg orvossága

petrezselyem: főzete vízibetegségre, vesebántalmakra jó

pipacs: főzetéből izzasztóteát főznek

sáfrány: sáfrányos zsömlét sebre borítottak

székfűvirág (Matricaria chamomilla): köhögésről, hűlésről, gyomor- és bélbántalmakra jó a teája

tengörihagyma (Bulbus scillae): főzetét vízelhajtásra használják, sebet is szoktak levelével borogatni

torma: Sokféle betegségre isszák főzetét, illetve reszelten fájó testrész borogatására is jó

útifű (Plantago media): sebre borítják

vadgesztenye: főzete hasmenés ellenszere

vadpaprika (Vincetoxium laxum): pálinkába áztatott száraz gyökere gyomorbajokról, máj- és lépdaganatról jó

vadrepce (Brassica napus): kenőcse sebre jó, főként a gennyes sebre hatásos

vöröshagyma: szétnyomva és erősen megsózva vérzés elállító. Megsütve, melegen daganatra, kelevényre teszik. Borba főzve gyomorbajt orvosolnak vele, orrvérzésnél szagoltatják

zabszalma: teája köhögést csillapít

zsálya (salvia): több bajt orvosol"

Az idézett gyógyfüvek közül csak keveset említettek a csólyospálosi megkérdezet­tek, ami abból is eredhet, hogy amikor a gyógyítás felől érdeklődtem, sokan mondották: "Möntünk orvoshon, az vót a biztos." Persze, legtöbben már csak akkor, amikor bizonyos népi gyógymódokkal, illetve füves-kenőcsös formákkal sikertelenül próbálkoztak. És ilyenkor legtöbb esetben már oda is későn mentek.

Csupán megemlítjük még, hogy a szentelményként tisztelt füveknek és növényeknek föltétlen hittek foganatosságában, amelyekből kiemelkedett a karácsonyi méz, a fokhagyma, a Márk napi szenteli búza, a Virágvasárnapi barka, és virág, a fodormenta. De bizonyos betegségek távol tartására szolgálhatott a szentelt gyertya is. A napról­napra szóbakerülő, gyakran hallható betegségek népi gyógyításait időseink is emlegették: "Kűrózsa, fokhagyma, méz mindön háznál van mostan is."

Íme még néhány gyógyír, a teljesség igénye nélkül, amelyeknek egy részéről ugyan hallottak a mai idős csólyospálosiak, de alkalmazásukra nem emlékeztek. Volt, aki öreganyjáéktól hallotta, hogy fülfájás ellen hasznos a csüngőolaj (oleum hyosciami), fejfájás esetén pedig tormaolajjal (oleum synapsis) kell bedörzsölni a fájó részt. Ugyanők természetesen használták a sósborszeszként emlegetett (spiritus aetheris Hoffmanni) kapitánycsöppet. A büdöskűvirágnak (sulfur pulveracum) csak a névemléke él itt, minthogy ajakabcsöpp (aqua carminativa regia) hallatán is révedeznek: ismerős, de már nem tudják mi is volt az.

Mindezek után - de az említett és idézett betegségek, és azok gyógymódjai: a füvek, főzetek és kenőcsök szem előtt tartása mellett - tekintsük át, mit őrzött meg a csólyospálosi nép emlékezete. E tárgykör bemutatásánál - a könnyebb megértés, és áttekinthetőség érdekében - Bálint Sándor "rendszerezését" vesszük át. 5

Árpa A szemhéjon keletkezett, igen fájdalmas gyulladást a csólyospálosiak szerint is három szem árpával kell kerekíteni - "A kerekítő szömekkel háromszor mög köllőtt kerülni az ásottkutat, azt belehajítani. Úgy mondtuk: elkerekitöttük. (KPné) Más szerint olyan helyre, például kerítés tövébe - kellett dobni, ahol senki se léphetett rá. Ha valaki mégis rálépett, arra ragadt az árpa. Akár kútba, akár kerítés tövébe dobták, ezt mondták: "Akkor lögyön árpa az én szömömön, ha én eztet onnan ki/föl vöszöm." (CsKné)

Aranyér Igen kellemetlen és fájdalmas végbélbetegség. "Sokat kéne vele pihenni, mert ami kenőcsét mostan ád az orvos, az jó neki. Ha mög mán nagyon kigyün, kés az orvossága." (SzN)

Bélműködés-zavar "Kellemetlenséggel járt, mert vagy hasmönést, vagy székrekedést okozott, ezért aztán hűtött gyümölcslevest ötettünk vele. Vót, aki napokig nem kapott mást, és helyregyütt." (SF)

Cukorbetegség "Ha valaki sok vizet ivott, az olyant jelzött, hogy tán cukros az illető. Mindönbűl öhetött, csak keveset. Főleg kenyeret, mög tésztafélét nem vót tanácsos önni a cukrosnak." (HMné) "Én is cukros vagyok. Diétázok, mert ennek a betegségnek ez a fékje. Ha elhagyom a diétát, gyün a nehezebbje, az injekció." (SF)

Csuklós "Azt mondják, a szívbetegök csuklanak. Mög azok, akik övés után nem isznak legalább égy-két korty vizet. Aki csuklik, annak kilenc kiskorty vizet köll inni, de nem égyszuszra, hanem szép lassan, kortyonként nyelve." (SzN) Fodor Ferenctől tudjuk: "A gyereket váratlanul megijesztették, hogy hagyja el a csuklást."

Derékfájás Ha megfázástól fájt az emberek dereka, jót tett a meleg. Legtöbben a befűtött kemence mellé ültek, mások meleg korpát, vagy sót tettek zacskóba, és azt ágyra téve ráfeküdtek. Sok hajlongás utáni fájdalomra sokan ma is megnyomkodtatják, mások a kis unokával megtapodtatják. Aztán egy deszkalapra kell feküdni. "Amikor az én dérékam fájt, mondtam a kisfiamnak: ropogtasd mög. Aztán bedörgöltem ecettel, és pár napi pihengetés után elmúlt." (CsKné) Mások piócát raktak a fájó derékra, hogy a "rossz vért szíjják ki", vagy kámforral kenegették, naponta négyszer is. "Égyször az én nevelőanyám nagyot emelt. Möghibbant a déréka. Hát égy öregasszony sorba legalább harminc piócát rakott rá, oda, ahun látszott a véraláfutás. Neköm is hibbant mög a dérékam. Pihentettem, de nem sokáig, mert végezetlen maradt vóna a dolog. Nem feküttem ki, azt' néha még most is elővösz a fájdalom." (SF)

Égésre, forrázott sebre ricaolajat kentek, másutt tojássárgáját. Arra a kérdésre, miért nem tették hideg vízbe az égett, illetve leforrázott testrészt, azt mondták: felhólyagosodott volna. Mások éppen a vízzel hűtést emlegették. "Én savanyúkáposztalevelet kötöttem rá, de hallottam, hogy a patikábúl hozott vöröshajmazsír is jó rá." (HMné)

Étvágytalanság sokszor gyötri az embert. Csólyospáloson úgy tudják, hogy reszelt tormát kell enni, és cukortalan teát kell inni annak, akinek nincsen étvágya. Más szerint ki kell kezdeni a gyomorral: meglocsolni egy kis törköllyel.

Fejfájást sok minden okozhat. Okozója lehet a szemek gyöngesége, a meleg, a magas, vagy éppen alacsony vérnyomás, és természetesen olykor a sok gond is. Legáltalánosabb: gyógyítási módja a hidegvizes ruha fájó részre helyezése, illetve annak nyomkodása. Hallottuk, hogy akinek a magas vérnyomás miatt fájt a feje, annak ecetes ruhadarabbal kell az orra alját és a halántékát törülgetni. A legtöbben a pióca rakást emlegették: "Nyakszírtre köllött rakni űket. De vigyázni köllött, mert nem mindön pióca vót ám jó. A lópióca szúrásába bele is lőhet halni. A jó piócákat mink szödtük a tavak szélin. Vótak, akik elmöntek Csiszár Étél nénihön, azt' az rakta rá a piócákat. Hírős gyógyítóasszony vót az, még Mérgesrűl is gyüttek hozzá. Ha mögénten több baj is vót, möntünk Pálmonostorába az Epörjesi Jenő bácsihon, vagy itten a Katona Imre bácsihon. Ezök a kertjükbe maguk nevelgették a gyógyító füveket, de tartottak piócákat is, kinek mi köllött." (CsKné)

Felfúvódás esetén hatásos gyógyír a hasnak ecetes, vagy kámforos ruhával való dörzsölgetése. "Van, hogy éccakára kámforos-pálinkás ruhát kötök rá" - említi Sutka Ferenc. Többektől is hallottuk, hogy a pálinkának sok betegségre van gyógyító hatása. Nagyobb fájdalmak esetén rézelejét használtak dörzsölgetéshez. Sokan ma is tartanak egy kis üvegben, hogy szükség esetén kéznél legyen.

Fogfájás ellen valónak is legtöbben a pálinkát emlegették. De nézzük meg, mit ír Bálint Sándor: 6 "Egy fájós lábú mankós ment a szentkúthoz (Pálosszentkút), és ott evett. Mikor végzett, föl akarta húzni földbeszúrt mankóit, de azok gyökeret eresztettek, és nagy fákká nőttek. A fákat még most is látják. Ennek lenyesett szálkáit a csólyosi búcsúsok fogfájásra használják, a fájós fogakat bökdösik vele." Ugyanő másutt írja: 7 "Bekerültek Csólyospálos szegedi eredetű népének egyik mágikus elajánlásába is (a Háromkirályok): Új hold, új király, Háromkirályok. Voltatok é Krisztus születésin? Vótunk. Fájt é a fogatok? Nem. Adja Isten, hogy az enyüm sé fájjon." És bár a fogfájásra nem tér ki, mégis idéznünk kell egy imát is, amely inkább az általános betegség távoltartásra vonatkozik, és amelynek van csólyospálosi vonatkozása is: "A holdat népünk régebben azzal tisztelte meg, hogy újság idején hozzá fordult egészségért, betegségének, ügyeinek-bajainak elmulasztásáért. Új hold, új király, adjál nekem jó heteket, jó hetekben jó napokat, jó napokban jó órákat, jó órákban jó szöröncsét, aztán mög jó egészségűt. Jámborabb idős csólyosiak ... így fohászkodnak: Újíjja mög a jó Isten mindön tagomat, porcikámat." 8

A pálosszentkúli szálkáról Hegedűs Mihályné még hallott. Császár Kálmánné pedig a Három királyokat eképpen idézte: "Akkor fájjon az én fogam, amikor Háromkirályok löszök." Emlegetik, hogy Kalmár Ferenc bácsi értett a foghúzáshoz. "Nagyon fájt a fogam, mán nem tudtam huva lönni a fájdalomtúl. Elmöntem hozzá, de odavót szántani, Kimöntem a fődbe utána. No, melyik az, nézzük. Ráültetött az eke göröndölyire, Nyisd ki a szád nagyra. Happ, éhun van é, ez fájt? Itt égy féldeci pálinka, öbligessed azt eriggy." (SF)

Mint ahogyan Kalmár Ferenc úgy egy kis fogóval "csipkötte kifelé a rossz fogakat az Urbán Imre bácsi, amőre pedig a Szögi Pali bácsi" - emlékeznek többen.

Ám mivel a foghúzástól mindenki félt, ki hogyan, és milyen fondorlattal igyekezett azt megelőzni. Voltak, akik villámcsapta fa hasítékával bökdöstek, mások - ajánlásra -sóval, timsóval, salicillal, mások fokhagyma darabbal tömködték be a lyukas fogat. "Röttenetösen fájt ám, mert ugyé irtotta kifelé a gyökeret. Hát én össze-vissza nyargaltam a hatalmas rétet. Mint a bokrot, úgy szidtam azt a vénasszonyt, aki azt mondta, hogy sót tögyek a lyukas fogamba." (SzN) Érdekes viszont, hogy a gyerekektől ma is hallható "Egér-egér, kis egér, adjál nekem vasfogat, én meg adok csontfogat, rossz fogat" versikén kívül csak ezt hallottuk: "Bú, bá kecskeháj, ha'möggyógyúl, majd nem fáj." (FFné) A mostaniak - idősek és fiatalok is, mielőbb fogorvoshoz mennek, ha lyukat észlelnek a fogukon, hogy mentsék a kihúzástól.

Fülfájás esetén a Csólyoson és Páloson is minden tanyánál található kűrózsa, azaz kövirózsa (Sempervivum tectorúm) nedvét csavarták a beteg fülbe éjjelre, és bedugták kis vattával. Reggel langyos vízzel kitakarították. Ha még fájt, akkor napokon át langyos sós vízzel kellett öblögetni.

Fültőmirígy gyulladáskor pedig fülistránggal kellett simogatni, azaz, lóról levett meleg istránggal nyomogatták.

Gancsó általában azoknak a gyerekeknek a hónalj, vagy combtő hajlatában keletkezett, aki sokat ment. "Neköm a combom tüvibe vót a csumó, mert sokat möntem. Hát mög köllött kerekíteni kancsóval háromszor." (HMné) "Közben három Miatyánkot és három Üdvözlégyet kellett végezni, de a végükön áment nem szabad mondani. Ezt ráimádkozás követi: Az Atya teremtsön (keresztet vet a gancsóra), a Fiú gyűlöljön (újra keresztet vet rá), a Szentlélök Úristen tisztítson, hogy sömmi tetemödbe sömmi fájdalom né maraggyon mög. A gancsóra újra keresztet vet" - írja Bálint Sándor, 9 amely gyakorlat nyilván megvolt valaha Csólyospáloson is, de a maiak már csak annyira emlékeznek, amennyit Hegedűs Mihályné elmondott. Igaz, Császár Kálmánné is említi a gancsót, de ő a gillával azonosította: "Bekötöttük sült vöröshagymával, aztán mikor mögérött, kifakatt, azt lassan begyógyult."

Görcsbe szorulás esetén langyos vizes, néhol szappanos kézzel szokták masszírozgatni a "berándult tagot", mások pálinkával dörzsölgették többször egymás után, egyúttal - mihelyst lehetett - mozgatták a görcsfogta kezet, lábat, derekat.

Gutaütésben szenvedőt is több módon gyógyítottak. Bálint Sándor följegyzése 10 szerint "Csólyospáloson azért tűzik ki pünkösdkor a házra a bodzát, hogy a menykő kerülje el a házat. Ünnepek után ezeket a bodzákat elégetik, és ha valakit szélhűdés ért, megfüstölték vele." A mai idősektől hallottuk, hogy agyvérzés az, aminek régen gutaütés, vagy 'szél érte' volt a neve. "Piócát raktak a nyakára, de olyat is hallottam, hogy eret vágtak a nyakán. Az én feleségűmet is az érte. A második itthon érte, el is vitte szögényt."(SzN)

Gyomorfájás esetén meleg födőt tettek a fájó gyomorra, ám itt is előkerült a pálinka: avval dörzsölgették a gyomrot, mások meggyszárat főztek, majd amikor kihűlt a lé, azt iszogatták. Mások a kamillatea mellett maradtak, mert az már régóta bevált a gyomorfájdalom csillapítására. Olyat is hallottunk, hogy kámfort tettek vizes ruhába, és azt tették a fájó gyomorra. "Mögaztán ittunk égy kis pálinkát" - mondták többen is. Akinek viszont attól fájt a gyomra, mert nehéz kosztokkal elrontotta, azt napokon át pirítós kenyéren és "ízetlen kamillateával" tartották, amíg a gyomor helyre nem jött.

Hasmenéstől mindenki úgy tartózkodott, ahogy tudott. Lehetőleg nem ettek odabent össze nem férő kosztokat, és óvakodtak a felfázástól is. Ha mégis előadódott, akkor a beteggel száraz kosztokat etettek, vagy sóba-vízbe krumplit, és hagyták, hogy kitisztuljon. Hallottuk, hogy a lósóska teája, illetve a megsavanyodott pirosbor is "mögfogja a hasmönést". Szögi Nándor említette, hogy vadgesztenyét reszelve evett az, aki hasmenésben szenvedett. Emlékezete szerint igen sokat árusítottak belőle a dorozsmai piacon. "Habosra köllött főverni a tojást, és kicsike ecötöt köllött hozzá tönni. Ezt aztán épp' hogy beletöttük a forró vajba, vagy olajba - zsírt nem vót szabad használni -, és eztet köllött önni. Hát nem vót finom, de elállt tűlle a fiam hasmenése." (SF) Ugyanehhez a keverékhez cukrot és savanyú vörösbort adtak, és a hastifuszban szenvedőnek adták.

Hályogot a csólyospálosiak emlékezete szerint is porcukorral lehetett eltávolítani a szemről. "Belefútta a gyógyító, de hallottam, hogy ráimádkozással is el tudták távolíta­ni. Hálá lögyön a jó Istennek, hogy jó órába lögyön mondva, minálunk nem fordult elő ilyesmi, de hallottam én is, hogy akinek hályos keletközött a szömin, porcúkort fúrtak bele. Vagy, ha becsípásodott, langyos sós vízzel, vagy pedig langyos kamillatéával mosogatták." (CsKné)

Többen is említették Kovács Teca nénit, aki bizonyos betegségekre rá tudott imádkozni, vagyis tudott gyógyítani. Nem lehetetlen, hogy hályog eltüntetésével is foglalkozott.

Hideglelésről szinte nem tudtak az itteniek semmit se mondani. Már ami az esetleges ellenszerét illeti. "Engömet is kirázott, de nem töttem mást, mint léfeküttem, jó betakaróttam. Vót, hogy amikor előre mögérzöttem, ittam égy kis pálinkát, azt' léfeküttem. Az még tán jobban rázott, de hamarébb abbamaradt.

Himlős testet napjában háromszor kellett tejjel átdörzsölni. De vízzel nem szabad hozzáérni mindaddig a testhez, amíg a tejes kezelés tart. Mások szerint "Nem köllött ahhon semmi, csak két-három napig nem möntünk ki a jó meleg szobábúl, azt' elmúlt magátúl." (CsKné)

Hörpencs, azaz nyelv szélén keletkezett pattanás "akkor gyün elő, és annak a nyelvén, aki kineveti a fingot." (HMné)

Kelevény, más néven daganat, vagy gilva, furunkulus, még akkor is, ha a megnevezések között némi betegség különbség van. Itt viszont egy-azonosként ismerik, és gyógyították. Legtöbben a jólismert sült vöröshagymás borogatást említették, majd a kifakadást követően pedig szappanos kovászt kötöttek rá, ami kitisztította. Főként vízzel nem mosták, hanem tisztulását követően tiszta fehér ruhával bekötötték, hogy semmiféle szenny ne érhesse. Többen elmondták, hogy a kelevényre jó írként szolgált a félérett paradicsom, vagy a káposztalevél, sőt némelyek az eperfa levelét emlegették, illetve az ecetes ruhával való borogatásról is szólottak.

Köhögés csillapítására a csólyospálosiak "Medveszart rágtunk", amit a Györfi patikárostól vettek. Vízben oldva is fogyasztották. Ahol ilyenre sem futotta, ott égetett cukorral ízesített teát ittak, mások reszelt (ormát eszegettek, ami azon túl, hogy a köhö­gést csillapította, az étvágyat is javította. Már annál, akinek a gyomra bírta a nyers tormát. Sokan emlegették a vöröshagyma főzetét, az ezerjófű teát, a kamillatéát, illetve az édösgyökeret, amit gyerekek is, felnőttek is rágogattak, amikor köhögés gyötörte őket. Kisgyermekeknek szamárköhögés ellen nyers mézet, mézes teát adtak, sőt a szatócsoktól mindig lehetett venni bocskorszíjat, amelynek éppen ofyan csillapító volt a hatása, mint a barnacukornak, amelynek a népi neve medveszar. Emlegették a szárított akácvi-rágteát, illetve a. fodormentát is, sőt egy helyen a tarlóvirág teát is alkalmasnak ítélték köhögés csillapítására.

Mádra "... jelenti az anyaméhet illetőleg fájdalmait, néha a női bántalmakat." 11 Más szerint szívet szorító érzés, amely - ha köhögéssel is párosul, veszedelmes lehet. "Olyan asztma féle, mer' ha az főgyün, akkor fullanni szoktak." (SF)

Mellfájás származhat erős nyomódástól, ütődéstől, de attól is, hogy a sok tej miatt begyullad. Gyulladásban lévő mellett leginkább vizes ruhával borogatták, de időszakokat hagytak, mert a tejnek viszont nem tett jót a hideg víz. Volt, aki nagyon gyengén maszírozgatta, de nyomkodni nem volt tanácsos. "Égy liter vízbe égy övőkanál ecetöt töttem, persze állottvízbe ám, azt avval borogattam éccakára. Hallottam olyat is, hogy neylon zacskóba kötve meleg tehénganét töttek rá." (KPné) Ha pedig a kisgyereke foga felsértette a bimbót, orvoshoz ment az anya.

Nátha kezelésére a hajdani pálosiak égetett cukorral édesített törkölypálinkát kortyolgattak, persze módjával. Asszonyok inkább minél több gyümölcsöt, és gyümölcslevest fogyasztottak, és azt etették a náthás gyermekeikkel is. Voltak férfiak, akik a forralt borba őrölt borsot tettek.

Nehézség ..." epilepszia, nyavalyatörés neve népünk ajkán. Bekerült a szitkozódásba is: Tudja a nehézség,..." 12 Nos éppen eme utóbbi jutott eszébe a szó hallatán Sutka Ferencnének: "Az káromkodás."

Nyakfog, azaz mandulagyulladás esetén a régiek itt is az országosan ismert kezelést alkalmazták. Padkára állva megcsavart törülközővel húzták fölfelé a nyakát annak, akinek fájt a mandulája, vagyis nyakfoga volt. "Minálunk úgy vót, hogy a jobb kéz középső ujjának a jobb oldalával benyúltak, azt' elnyomták. Fájt ám nagyon. Hát még az, amikor kaszaküvel nyomták el?! Amikor aztán kifakatt, ecetös vízzel köllött kiöbligetni. De hallottam olyant is, hogy a kanca ló meleg istrángjával húzogatták, simogatták, azt elmúlt." (FAné) "Az én anyám nádimuhát főzött, azt rákötötte." (CsKné) Egyik adatközlőnk mondotta, hogy ha a házban valakinek nyakfogfájása volt, akkor egy másik személy levetette a saját harisnyáját, és azzal a fárad/harisnyával kötötték be a torkot "Torokgyík vót az. Az én anyám is tudta gyógyítani. Beletött a gyerök szájába egy főzőkanalat, azt a leghosszabb ujjával addig nyomkolászta, amíg el nem fakatt. No, utána langyos sós vízzel köllött kiöblíteni." HMné)

Nyilamlás, vagy nyilalás igen kellemetlen szúró fájdalom, amit a régi időkben sokfelé ráimádkozással gyógyítottak. "Minálunk úgy vót, hogy égy acskóba meleg sót töttünk, olyant, amilyent a bőrünk tűrt. No, ezt rátöttük oda, amink nyilamlott. Másutt, hallottam hírit, ecettel dörzsölgették." (idÓSné)

Orbánc kellemetlen bőrbetegség, amelyet a mai csólyospálosiak szerint "Disznótúl löhet elkapni. Csúnya, vörös, olyan égő fájdalmú bürbetegség az. Apám is beleesött, és beoltotta az orvos. Olyan vót az, mint a Szent Antal tüze." (SF) Valóban, az orbánc egyik fajtája a szentantaltüze, "... amit csak olyan acéllal, mög kohával löhetött elcsiholni, amelyikkel mán gyújtottak pipát. Itten az Elekös Antal, mögaztán a Tóth Antal tudott rácsiholni, mert hát csak Antal nevű tudott érdemös lönni itten is." (SFné)

Pálion szájra egyesek timsós mosogatást, mások fejfölt mondottak. Sőt, hogy miután háziszappanos puha ruhával gyöngén megmosogatták, a saját nyállal való gyógyítást is foganatosnak, hatásosnak tartották.

Pestisnek pusztításairól csak hallottak a mai legidősebbek. Ez a hallomás nem kötődik már ide, még akkor sem, ha egy idevonatkozó adatból tudjuk, hogy "Mátyás király egyik 1473. évi oklevelében ... megengedte Both László és Domonkos kun kapitányoknak, ... a hadjáratok és a pestis következtében elnéptelenedett Csólyos szállása betelepítését." 13

Pokolkelet a bőrbetegségek egyik fajtája, amelyről azt tartják, hogy "Az égy támadás, olyan pattanásos. Amikor aztán sárgára érött a közepe, tűzön fertőtlenítött tűvel kiszúrták, azt kinyomkották a csúnyaságot belüle. Hagyták, hogy kivérözzön." (HMné) Más szerint: "Elkerekítöttük fokhagymával, azt' elástuk a pincébe, fal mellé. Közbe mondani köllött: Akkor lögyön énrajtam pokolkelet, ha én eztet innen fölszödöm. De csinálták aztat is, hogy ruhával mögsímogatták, azt létötték, mintha véletlen otthagyták vóna. Aki fővötte, arra ragadt a pokolkelet. De eztet mondták másra is." (CsKné)

Rándulás, vagy ficam esetén föltétlen elvezették a beteget gyógyítóhoz, aki imádkozással és maszírozgatással helyére tette a kimozdult részt. Ezeket a gyógyítókat az itteniek is csontkovácsoknak nevezték, és akik közül Ferenci Lqjosné Fehér Etel nénire emlékeznek legtöbben. De értett hozzá a foghúzásnál már megismert Kalmár Ferenc, illetve Csiszár Etel néni is. "idősek vótak, nem kértek azok sémmit sé. De kaptak 1-2 pengőt, vagy gyümölcs féléket, ki mit tudott adni nékik." (CsKné)

Reuma ellen a leghatásosabb, országosan ismert ír, hogy méhhel csípessük magunkat. Csólyospáloson itt is a pálinka szerepelt inkább: kámforos pálinkába áztatott ruhadarabbal dörzsölgették a fájó tagokat, illetve a reumatikus fájdalomtól gyötrődő testrészt.

Rüh, bőrbetegség, amit"... állatoktól is elkaphatta az embör, azok mög égymástúl. Én az iskolába kaptam el a padszomszédomtúl. Jóanyám égy tálba összekevert kénport zsírral, mög tejföllel. Jó beledörzsölte a bőrünkbe, aztán be a kemincébe. Nem vót sütős, csak jó meleg. Mikor aztán kigyüttünk, alaposan léfürdetött bennünket, azt' elmúlt. Ezt az orvosságot, mert az vót, a Györfi patikáros javallta a kedvesanyámnak." (CsKné)

Sárgaság a színe miatt a halált idézi, ezért is félnek tőle. Idős csólyospálosiak azt tartják, hogy aki sárgaságba esik, annak az epéjével van baj. Ellene "Égy főtt toját köllött fehér cérnával a nyakunkba kötni, és kilenc napig tartottuk ottan. Amikor a hold gyütt főfelé, imádkoztunk égy Miatyánkot, égy Üdvözlégyöt, majd pedig: Új hold, új király, új fejedelöm. Akkor lögyek én beteg, amikor király löszök. Ezután visszakézbűl háromszor köllött körösztöt vetni a házra." (CsKné)

Seb gyógyítására legtöbb helyen tiszta disznózsírt kötnek ma is, ami nyilván régi hagyomány itt is. Az útifű, a tengerihagyma levelének nedve is gyógyító lehetett régen, használatukra a mai idősek emlékeznek. És megemlítették: "Ha elvágtuk a kapával a lábunkat, homokot szórtunk rá, hogy elálljon a végzés. Ha mög otthon vágtuk el az újjunkat, lábunkat, töröttpaprikába nyomtuk. Vót ilyen kégyóhajma, no, ha elvágtuk az újjunkat, pálinkával kimostuk a seböt, aztán a hagyma levelit késsel mögirdaltuk, hogy levedzön. Azt töttük rá." (SFné) Sutka Ferenc hallotta, hogy valamikor pókhálós falkaparékot vettek a kezükbe az emberek. Beleköptek, és ezzel a keverékkel kötötték be a sebet.

Sömört "pipamocsokkal köllött bekenni. De csak ott, ahun látszott, vagypedig méhpiszokkal, amit vízbe köllött föloldalni" - mondták többen is. "Mink tejfölös kényesővel kenyögettük. A kényeső olyan patikai kenőcs vagy por volt. Olyan vót, mint a higany. Ha nem vigyáztunk, szétgurult. Eztet kevertük össze disznózsírral, azt' avval kentük, szépen letisztult tűle." (CsKné)

Szemfájásnak több oka is lehet: szem gyöngesége, idegeskedés, vagy sérülés. Mindre van gyógyír a népi orvoslásban. Ha valakinek véres volt a szeme, tejfölbe áztatott ruhát borítottak rá, másutt langyos kamillás teával mosogatták.

Csípásodott szemet is langyos kamillával mosogattak. "Metszöttük a szőlőt, és a vágott venyige alá üvegöt töttünk, abba csöpögött a lé, avval mosogattuk a fájós szömet. Ha homályosan láttunk, akkor napjába többször is mögmosogattuk, és létisztult a látásunk." (SzN)

Szemölcs elmulasztásának legismertebb formájának itt is a lófarokkal való elkötést említették. "Az én kezem tele vót tyúkseggel, mert ez is a szümőcs neve. Aszonta égy öregasszony, hogy mönnyek kerítés mellé, ahun máskor nem járok, és mikor holdújulás lösz, háromszor sepörjem lé, közbe mongyam: Akkor lögyön rajtam ilyen, ha rátapodok. Pár nap múlva elmúlt." (SzN) "Mikó az újságot (új holdat) mögláttuk, mondtuk: Hóldat látok, szemőcst adok, Hóldat látok, szemőcst dobok. Pár nap múlva eltűntek róllam." (HMné) ismert még, hogy úton talált száraz békával való simogatással is el tudták "küldeni" a szemölcsöt. Farkas Andrásné emléke szerint vérehulló fecskefűvel kellett borogatni, és elmúlt. "Sok vót az én lábomon is. Lány vótam, szégyölltem. Azt mondta égy idős néni, hogy amikor újúl a hold, és legelőször möglátom, akkor azonnal térgyeljek lé. A holdra nézve mondjam: Akkor gyűjjön rajtam ez elő, amikor möglátom. De neköm csak a hódat vót szabad nézni. Háromszor köllött eztet mögismétölni, aztán nemsokára el is múltak rólam. Égyszörcsak nézőm, nincsen égy sé." (SFné)

Szívbetegségben szenvedővel vöröshagymateát itattak, de a legjobb írnak a vizesruhás borogatást, és a pihentetést tartják. Orvoshoz csak ritkán fordultak, inkább "kifeküttük, de a jobboldalunkon fekve".

Támadásra, a régi csólyospálosiak nyúlhájat kentek, ami megérlelte. Amikor kifakadt, szappanoskovászt tettek rá, ami kitisztította, majd tiszta ruhával kötötték. A támadás a kelevénynek, vagy gilvának a helyi neve, gyógyírtásukról a kelevényeknél szóltunk.

Tetvességgel főként a második világháború idején, az orosz megszállás idején vesződtek a csólyospálosiak is. "Az Ocskóéknél sok ruszki vót, mert vót boruk. Ottan látni löhetött: ahun mászik a tetű a fődön a". Akinek tetve vót, annak petróleummal mostuk a fejit, aztán be a kemencébe vele. Oda töttük az edényüket, a ruhákat is, hogy a tetvek pusztuljanak el. Engömet is kopaszra nyírt a borbé', aztán bedörzsöltek petróval, aztán be a kemincébe, hogy mögtisztújjak. Még a fakanalakat, az edényöket is berakta édösanyám." (SF) Kis Pálné említette a kényesőt, amelyről az Új Magyar Tájszótárban olvashatunk: 14 "... rühes juh gyógyítására való, higannyal és terpentinnel kevert zsíros kenőcs." Ezt alkalmazták a tetvesség ellen is.:

Torokfájás ellen kendővel kötötték be a nyakukat. Sokan kamillásteával öblögették, mások éppen vizes ruhát kötöttek rá, de olyat is hallottunk, hogy "Fáradt harisnyával köllött bekötni a fájó torkot, azt' elmúlt. Hallottam, hogy szentölt barkát is nyeltek." (CsKné)

Tyúkszem kikezelésére elsősorban a szappanos áztatást említették, amit addig kell végezni, amíg jól ki nem ázik, majd ki lehet faragni pengével. Mások kénport szórtak rá, ami kiégette. Minden bizonnyal a legfájdalmasabb kezelésnek számított, amikor parazsas végű szőlővenyigét érintgettek hozzá, ami nagyon fájt ugyan, de pár nap elteltével gyökerestől ki lehetett húzni a tyúkszemet. Hallottuk, hogy kékköves zsírral is kenegették, amelynek az volt a hátránya, hogy napokig egyre mélyebbre hatolt a szer, vagyis, napokig nagyon fájt a kezelés.

Vaktetű a neve a fagyástól származó igen viszketeges betegségnek, amire mondták: "Szánt ám a vaktetű!" Kezeléséhez itt is káposztaleveles borogatást, illetve langyos sósvizes mosogatást alkalmaztak.

Vesebánialom ellen többféle gyógyteát szoktak iszogatni. Csólyospáloson ma csak az olajjal való itatást említették. "Vesszős Pista is sfokfélés téákat ivott, mög aztán sok olajat, mégis kivötték az égyik veséjit. Sok vót a vesebaja." (CsKné)

Veszettség, azaz veszettkutya-harapásból származó betegség valamikor a legveszélyesebb betegségek közé tartozott. Azt mondják, az a kutya vesződik meg, amelyik nem kap elég vizet. "Tóth János feleséginek a testvére úgy járt, hogy veszött kutya marta, azt akkor megdühödött. De úgy ám, hogy mögkötözve vitték orvoshon. Égy ismerősünk, mög a felesége a tehenektűi dühödtek, de azokat időbe mögkezelték, mert veszöttek vótak." (CsKné)

Vérzés csillapítására - mint a sebek tárgyalásánál már láttuk - homok ráhintést, illetve paprikát alkalmaztak. Csólyospáloson is hallották, hogy akinek az orra vérzik, annak nem szabad hanyatt feküdni, inkább vöröshagymát kell vele szagoltatni. Asszonyi vérzés zavarok esetén jót tett a hidegvizes borogatás, és ha lehetettt, feküdni kellett. Ha nehezen jött meg a vérzés, langyos vízbe kellett ülni, mert feltételezték a fölfázást.

Viszér "Hát az rosseb. Kötögettem, mert kisebödzött, rosseb lött belüle. Kaptam rá patikaszert, olyan kenőcsöt, avval tűrök, mostan begyógyult." (SzN)

Vizelet-zavar a vesebajok közé tartozik. Akinek elállt a vizelete, vagy nagyon nehezen indult meg, az felfázott. Ilyenkor a beteget meleg sósvízzel telt bilire ültették. Más szerint azzal tették ezt, akinek nem akart elállni a vizelete. Az előbbi esetben némelyek a meleg vízbe egy kis oltott meszet is tettek. Amíg a beteg a bilin ült, jól betakarták, hogy a hő "né vándorójjon el".

Vízibetegség "A szervi szívbajnál fellépő vizenyősség. Petrezselyem gyökeréből főtt lével orvosolták." 15 Csólyospáloson úgy tartják, hogy aki sokat izzad, annak baj van a szívével, az vízibeteg. "Kis Miska csalánlevest öszik, a lábait is avval mossa, aszongya, jó. Én is szenvedők a vízibetegségtűl. Én pálinkát iszok, de csak röggelönte égy kis féldecit. Úgy tetszik, hogy jó." (SF)

Végezetül meg kell említenünk a szentkúti szentelt víznek vélt gyógyító erejét: "Innen valamikor égy nagyon beteg embört vittek el oda. De annak mindöne fájt, járni sé tudott. Kérem, amikor ottan mögfürdették, persze, nem s égyször, és nem égy alka­lommal, hanem többször, hát szépen főgyógyult. Igen, a szentöltvíz erejitűl." (HMné)

Csólyospálos népének egészségügyét napjainkban egy általános orvos, Kiskunfél­egyházáról kijáró fogorvos, Kiskunmajsáról kijáró nőgyógyász, illetve egy állandó jel­leggel működő védőnő látja el. És természetesen napi nyitvatartással a gyógyszertár, ahonnan a szükséges patikaszereket be tudják szerezni.

 

Irodalom:

BÁLINT Sándor

1973       Karácsony, húsvét, pünkösd, Budapest 1980       Szögedi nemzet, Szeged

Új Magyar Tájszótár 1992       Budapest

 

Jegyzetek:

  1. Bálint Sándor, 1980.351.
  2. Bálint Sándor, 1980. 352.
  3. Bálint Sándor, 1980. 158.
  4. Bálint Sándor, 1980 159-162.
  5. Bálint Sándor, 1980. 168-165. (?!)
  6. Bálint Sándor, 1980. 400.
  7. Bálint Sándor, 1973. 146.
  8. Bálint Sándor, 1980. 445.
  9. Bálint Sándor, 1980. 171.
  10. Bálint Sándor, 1980.278.
  11. Bálint Sándor, 1980. 177
  12. Bálint Sándor, 1980. 177.
  13. Bálint Sándor, 1980. 148.
  14. Új Magyar Tájszótár, 195.
  15. Bálint Sándor, 1980. 185.

ADATKÖZLŐK

Császár Kálmánné Sutka Rozália, 1907 -

Farkas Antalné Menyhárt Erzsébet, 1926

Fodor Ferencné Máté Mária, 1935 -

Hegedűs Mihályné Dudás Matild, 1909 -

Kis Pálné Sutka Franciska, 1921 -

id. Ónozó Sándorné Katona Mária, 1897

Sutka Ferenc, 1927-

Sutka Ferencné Pintér Viktória, 1932 -

Sz. Kovács Lajosné Tóth Rozália, 1938 -

Szögi Nándor, 1909-

Tóth lmre, 1918-

Tóth Imréné Daka Erzsébet, 1921 -