Előző fejezet Következő fejezet

Dr. Kubassek János

Érd földrajza

 

 Érd földrajzi helyzete, közlekedési adottságai, kutatástörténete, geológiai felépítése, természetföldrajzi különlegességei, éghajlati-időjárási érdekességei, vízrajzi sajátosságai.

Földrajzi helyzet

Érd földrajzi helyzete igen érdekes, sokarcú sajátosságot mutat. Ha rátekintünk a térképre, azonnal szembeötlik, hogy a Budapesttől mintegy 20 kilométernyire délnyugatra található város a Duna jobb partján, a folyam országot kettéosztó vonalától nyugati irányban terül el, azaz a Dunántúlhoz tartozik.

A Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutatóintézetének munkatársai, Marosi Sándor akadémikus és Somogyi Sándor szerkesztésében megjelent Magyarország kistájainak katasztere című munkájukban a települést és környékét a Mezőföldhöz sorolják, és a mintegy 160 km2 kiterjedésű természetföldrajzi környezetet Érd-Ercsi-hátság néven e nagy tájhoz kötődve írják le. A közigazgatási határokat tekintve az Érd-Ercsi-hátság Fejér és Pest megye területén helyezkedik el, míg a város Pest megyéhez tartozik.

A tájértékelés számos előnyös összetevői közé tartoznak a kedvező közlekedési adottságok, az országos jelentőségű főútvonalak, közutak és két vasútvonal, a fővároshoz való közelség, valamint a Duna - kellően ki nem használt - szomszédsága. A kedvező tényezők következtében Érd-Parkváros és Érdliget vonatkozásában számottevőnek bizonyult az üdülőhelyi adottságok érvényesítése, mely a Dunakanyarhoz vagy a Budai-hegységhez viszonyítva nem tűnhet szembeötlőnek, de az üdülőhelyi lakosság Érd - különösen Parkváros és Érdliget tekintetében - az 56 ezer lelket számláló város összlakossága, számarányában vizsgálva is jelentős, becslések szerint nyáridőben 10-15%.

A 60 km2 kiterjedésű település elméleti középpontjának földrajzi koordinátái az EOTR 1:100.000 méretarányú térképeken a keleti hosszúság 18° 50', északi szélesség 47° 20' adataival határozhatók meg.

A kistájkataszter szerint az Érd-Ercsi-hátsághoz sorolhatók Érd vonzáskörzetébe tartozó jelentősebb települések, mint pl. Ercsi, Ráckeresztúr, Sóskút, Százhalombatta, Tárnok, de szélesebb kitekintésben vizsgálva a kérdést, Érd vonzáskörzete jóval több településre és nagyobb területre terjed ki, ha a munkahelyek, az iskolák adatait vesszük figyelembe.

Érd vonzáskörzetéhez sorolható Törökbálint, Diósd, Pusztazámor, Tordas, Gyúró, Biatorbágy, de bizonyos mértékben még a főváros is, mert Budapestről számos munkavállaló ingázik és dolgozik érdi munkahelyen, elsősorban a közigazgatás, az egészségügy és az oktatás területén. Természetföldrajzilag szerencsésebb a földtani adottságok figyelembevételével megadni a környezet főbb jellemzőit.

A Mezőföld északi pereme és a Budai-hegység déli vonulatai között elterülő Érdi-fennsíkon és a hozzá csatlakozó, s azzal természetföldrajzi-földtani egységet képező Tétényi-fennsíkon találhatóak a hatalmas kiterjedésű, falusias jellegű település, jórészt egy- és kétszintes kertes házai. A táj természetes keleti határvonalának a Dunát tekinthetjük, mely markáns elválasztó vonalként zárja le a Budai-hegység déli részétől elválasztó Hosszúréti-völgy és a Benta-patak által határolt vidéket.

Közlekedési adottságok

Érd XX. századi rohamos népességnövekedésének egyik fő oka a jó közlekedési adottságokkal magyarázható. A főváros tőszomszédságában található város gépkocsival vagy autóbusszal a régi 70-es Balatoni úton, vagy az M 7-es autópályán 20-25 perc alatt megközelíthető. Dél-Pestről, az M 0-s körgyűrű igénybevételével - Budapest forgalmas, túlzsúfolt belvárosát elkerülve - közúton közvetlenül is eljuthat a látogató Érdre.

A Budapesten dolgozó érdiek többsége a VOLÁN buszjáratain közelíti meg a Kelenföldi pályaudvar mellett található Etele teret, melynek nagy autóbuszpályaudvara a dél-budai régiót köti össze Érddel és a szomszédos településekkel. A gyakran közlekedő, de a csúcsforgalmi időkben, a reggeli és a délutáni órákban túlzsúfolt autóbuszok helyett kényelmesebb és olcsóbb, de ritkábban igénybe vehető utazási mód a vasút.

A budapesti Déli pályaudvarról vagy a Kelenföldi pályaudvarról kiinduló Székesfehérvár, vagy Pusztaszabolcs felé tartó villamosított vasútvonalak személyvonatai Érd-alsó, Érd-felső vagy Érd vasútállomások révén kapcsolják a települést az országos közlekedési vérkeringésbe. Ercsi, illetve Százhalombatta felől a 6-os számú autóúton, s Nagytétény felé is ugyanezen az úton lehet eljutni a városba. Valaha vízi úton, a Dunán közlekedő hajókkal is meg lehetett közelíteni Érdet, de a kikötő megszűnése óta ez a lehetőség már a múlté.

Az üdülőhelyi jelleg megerősítése és a településfejlesztés kihangsúlyozása, a város vonzerejének növelése szempontjából ígéretes jövőt jelentene Érd számára egy dunai hajókikötő kiépítése. A vízi kirándulások jelenleg csak a Duna megszállott szerelmeseinek számító horgászok körében számítanak hétköznapi elfoglaltságnak.

Az 1930-as években sportrepülőtér működött Érden. Foglalkoztak a gondolattal, hogy a települést bekapcsolják az országos légi forgalomba. A közeli budaörsi repülőtér használatbavétele óta ez a terv már gondolat szintjén sem vetődik fel.

Kutatástörténet, régi térképek, híradások a múltból

Érdről az első okleveles írásos említés, 1243 óta számos tudós, térképkészítő, katona és útirajzíró megemlékezett. Műveiket eltérő szempontok szerint és egymástól különböző célokból hozták létre, de közös vonásuk, hogy valamennyi számon tartja a települést, melynek jelentősége ily módon tükröződik a forrásokban.

A neves múzeumalapító földrajztudós, Balázs Dénes hívta fel a figyelmet arra, hogy Érd nevének első térképi megjelenése szorosan kapcsolódik a magyar kartográfiai munkák kezdeteihez. Magyarországról az első részletes térkép a XVI. század elején készült. Bakócz Tamás esztergomi érsek titkára, Lázár deák nevéhez fűződik az 1528-ban készült térkép, melyen Érd neve tévesen End alakban szerepel.

A bajorországi Ingolstadtban publikált 1:1.200.000 méretarányú térképet Georgius Tanstatterkészítette elő nyomtatásra, s a fametszet Petrus Apuanus érdeme. Az előkészítés során a tájolásban hibát vétettek, s emiatt például a Duna jellegzetes észak-déli vonala mintegy 45 fokkal eltorzult. A domborzati formákat, hidrográfiai elemeket, és épületeket is megjelölő, csaknem 1300 település nevét tartalmazó alkotás a legelső bizonyság arra, hogy a térbeli ábrázolás terén is nyomot hagyott városunk.

A török megszállás idején Buda bevételét követően készült el a következő részletes országtérképünk, mely minden bizonnyal katonai célokat szolgálhatott. A vérzivataros XVI. században I. Ferdinánd császár udvari orvosa és történésze Wolfgang Lazius (1514-1565) készítette el Bécsben 1556-ban azt a térképet, melyen már latin betűs írással, helyesen tüntette fel Érd nevét és a szomszédos települések, Adony és Tétény jelölése is megtalálható.

Az Érdnél jelölt épület rajza kisebb, mint a negyedszázaddal előtte ábrázolt Lazius-féle térképen, s e tényből talán megkockáztatható az a feltételezés, hogy pusztítások érhették Érdet.

Sajnálatos tény, hogy a XVI. század legismertebb magyar térképalkotója, a nagyszombati születésű Zsámboki János (1531-1584) Lázár deák és Wolfgang Lazius térképeinek felhasználásával rajzolta meg Magyarország új földabroszát, melyről valószínűleg feledékenység miatt lemaradt Érd neve, illetve azon a helyen Ercsi nevét tüntették fel Erhi néven. Az 1579-ben publikált munka elismerő kritikát kapott. Valószínűleg sem az alkotó, sem a kritikusok nem járták be a környéket.

A török hódoltság alatt számos nyugati térképész - nyilván katonai szempontok miatt - különös gonddal ábrázolta a Kárpát-medence földrajzi viszonyait. Az olasz Luigi Ferdinandó Marsigli (1658-1730) és a német Johann Christof Müller (1673-1721) számon tartották Érdet, mely Hamzsabég néven is megjelent munkáikon. A XVII. században a kiváló atlaszkészítő, Hevenesi Gábor (1656-1717) szerkesztette és jelentette meg azt a zsebatlaszt, mely két külön néven tünteti fel városunkat. Érd, illetve Kamesueg (Hamzsabég) néven jelölte lakóhelyünket. A kisatlasz tudománytörténeti mérföldkőnek számít, és kicsiny méretei könnyen használhatóvá tették a hadműveleteket irányító, örökké úton lévő katonák számára.

A XVIII. század legeredményesebb hazai térképkészítője, Mikoviny Sámuel (1700-1750) műszeres terepfelméréseken alapuló megyetérképeket készített a kor nagy tekintélyű polihisztora, Bél Mátyás kezdeményezésére. A Pilis megyéről rajzolt térképén - a világos domborzati ábrázolásnak köszönhetően - kitűnően kirajzolódik Érd földrajzi fekvése. A térképábrázolásokból egyértelműnek tűnik, hogy a hadak útján a Duna mentén található település a lakosság lélekszámától függetlenül fontos stratégiai jelentőséggel bírhatott.

A kiváló polihisztor, Bél Mátyás (1684-1749), Magyarország első tudományos igényű leírója nagyszabású művének harmadik kötetében emlékezik meg Érdről. Az 1728-as Pest megyéről készített összeírása során vetette papírra az alábbi sorokat:

"Budától délre fekszik, egy magyar vagy két német mérföldnyire. Az egyik oldalról Téténnyel, a másikról Szent László és Berke-majorokkal határos..."

A betelepült szerbekre utalva így folytatja:

"Számosan vannak és kunyhóik hosszú sorban állnak a mély fekvésű folyóparton. Ezért van az, hogy csekély áradáskor is elönti őket a Duna, csónakon közlekednek egymással."

Érd és környéke a 3. katonai felmérés térképén .Az 1881-82. évi felmérés és a későbbi módosítások alapján 1906-ban nyomtatta ki a bécsi K. u. K. Militargeographisches Institut. Névírása részben magyar, részben német. Jól megfigyelhetők rajta a XVIII-XIX. századi majorok, csárdák, hajóállomások, malmok, kastély, templom, minaret stb. (Óbuda, Bp. zone 15. kol. xx. szelvény nagyítása a Magyar Földrajzi Múzeum térképtárából)

A vízrajzi részben bővebben utalunk arra, milyen áldást és olykor szörnyű átkot jelentett a folyam az Érden élő emberek hétköznapjaiban.

Vályi András Magyarországnak leírása című, 1796-ban Budán megjelent könyvében elfogult szeretettel, tömören jellemzi Érdet:

"Érd Handzsabég-Hanszelbek Mező város Székes Fejér vármegyében földes ura gr. Illésházy uraság, lakosai katolikusok, s az uraságnak kastélyával díszesíttetik. Nevezetesíti e helyet II. Lajosnak a Mohátsi ütközetre itt lett megszállása. Fekszik a Duna mellett határja gazdag, s a természetnek különbféle szép javaival megálldattatván első osztálybeli."

A XVIII. század végének kiváló kartográfusa, Korabinszky János (1740-1811) jelentette meg "Atlas Regni Hungariai Portatilis" című zsebatlaszát, melynek első számú térképén már jól olvasható Érd és a környező települések, Tétény, Promontor, Törökbálint, Bia, Torbágy, Martonvásár, Bata és Ercsi neve. Az ékezet nélküli Érd helységnévnél egy kettős keresztű, kéttornyú templom rajza is megfigyelhető, mely arra utal, hogy a lakosság zömmel katolikus vallású volt, és a helységben plébánia működött. Érdemes megfigyelni a Benta-patak futását feltüntető vonalat.

A kartográfia jeles hazai művelői közé tartozott Görög Demeter (1760-1833), aki a XVIII. század végén létrehozta az első polgári Térképkiadó Vállalatot. Munkatársával, Kerekes Sámuellel készítette azokat a rézmetszetű, kézzel színezett megyetérképeket, amelyek atlaszba foglalva jelentek meg. A Fejér vármegye térképén a Bitskei járásban feltüntetett Érdet mezővárosként kiemelten, kövér betűkkel tüntették fel.

Harmat Béla hívta fel a figyelmet arra az 1783-ban készült kéziratos térképalkotásra, mely az Országos Széchényi Könyvtár térképtárában maradt meg az utókor számára. A térkép latin nyelvű címe: Mappa Territoria Érdiense, et Tárnokiense, Praedia item Berke et Diósd cum annexa sibi vicinitate complectens. (Az érdi és tárnoki területek térképe, valamint Berke és Diósdpuszták, körülvéve a csatlakozó szomszédságaikkal.)

A kéziratos térkép igen értékes gazdasági adatokat tartalmaz a pusztaként számon tartott Berkéről, mely a mai Érdliget és Parkváros, valamint Újtelep területe, a Hanzabeg néven emlegetett ősi elnevezésű Hamzsabégről, valamint Érdről, Diósdról, Tárnokról és Battáról. Sóskút néven van feltüntetve Sóskút, valamint Téten néven Tétény is szerepel e munkában.

Az Illésházy grófi család uradalmáról igen aprólékosan tüntették fel a földterületek hasznosításának módozatait, a szántókat, a réteket, a legelőket, az erdőket. A csíkozásos domborzatábrázolás megfelelt a kor szokásainak.

Az 1:28 800 méretarányú térkép nagyon fontos információkat közöl a gazdasági épületekről, utakról, istállókról, erdőőrlakokról, sőt a dunai hajómalmokról is. Feltünteti a Kutyavár nevű romot és az Érd és Százhalombatta határában található őskori sírhalmokat. Ez az egyik legértékesebb kartográfiai munka, melynek helytörténeti adatai hiteles képet nyújtanak a gazdasági tevékenység térbeli kereteiről. A térképalkotások tanulmányozása azért is fontos, mert sajátos ábrázolásmódjuk, pótolhatatlan információs bázisuk jól kiegészítik a történeti munkák adatait, a forrásokból meríthető egyéb információkat.

Nem feledkezhetünk meg a XIX. század kiváló geográfus-statisztikusáról, Fényes Elekről (1807-1876), aki az 1848-49-es forradalom és szabadságharc leverése után nagyon fontosnak tartotta, hogy hazánk településeiről közreadjon egy lexikont, melyet Magyarország geographiai szótára, mellyben minden város, falu és puszta, betűrendben körülményesen leíratik" címmel jelentetett meg.

Az 1851-ben Pesten napvilágot látott mű az alábbi sorokkal jellemzi a települést:

"Érd, vagy Hamsabég, horvát-magyar-német város, Fejérvár-megyében, 2500 kath., 30 héber, 10 n.e. óhitű lakossal. Kath. Paroch. Templom. Urasági kastély. Láthatni itt egy még épségben fennálló négyszeg kövekből épült török tornyot, s a régi római országút maradványait. Fő gazdasága szőlőhegyében áll, melly igen becses bort terem, rétje is sok van, továbbá malmok a Dunán, és ebben jövedelmes halászata. E város Budához délre 3 mfd., fekszik a Duna mellett, az eszéki országútban, s út. Post. Tétény. Feje egy uradalomnak, mellyet ezelőtt gr. Illésházy István, majd h. Batthyáni Fülöp bírt, most pedig b. Sina bírja."

Hunfalvy János (1820-1888) földrajzprofesszor 1863-ban A Magyar Birodalom természeti viszonyainak leírása című könyvében, a felvidéki származású kiváló kartográfus, Lipszky János (1766-1826) meghatározása nyomán közölte Érd mezőváros "földirati fekvésének" adatait.

Geológiai felépítés, mozaikok a földtörténeti múltból

A Kárpát-medence parányi mozaikdarabkája, az Érd-Tétényi-fennsík mészkőtáblája változatos földtörténeti múltra tekinthet vissza. A földrajzi környezet megismerésének igénye már az őskor emberét jellemezte, hiszen lakóhelyének, vadásztanyájának kiválasztásakor messzemenően alkalmazkodott a terepviszonyokhoz. A Neander-völgyi ősember nem véletlenül telepedett le az Érd-Tétényi-mészkőfennsík védett völgyzugában, ahol a zord klíma ellen megfelelő menedéket talált. A város területének tudományos értelemben vett megismerése azonban csak a XIX. század elején kezdődött. A nagy munka első lépései külhoni szakember nevéhez fűződnek. Bernard Le Calloc'h, a kiváló tudománytörténész érdeme, hogy a figyelem középpontjába állította a köztudatban szinte teljesen elfelejtődött francia tudóst.

Érd és környéke jelentőségét mutatja, hogy Magyarország egyik első földtani feltárója, a francia François Sulpice Beudant (1787-1850) a Kárpát-medencében tett útja során 1818-ban felkereste az Érd-Tétényi-fennsíkot. Ő volt az első tudós, aki tárgyilagos, alapos és megbízható - bár a korlátozott lehetőségek miatt részletekbe nem menő - geológiai ismereteket adott közre Érdről és környékéről. A Párizsban 1822-ben kiadott munkájában első ízben vázolta a térség kőzettani viszonyait. A francia természettudós és kiváló mineralógus, az osztrák kancellária megbízásából jött Magyarországra, és kilenc hónap alatt bejárta hazánk minden zegét-zugát.

Elsősorban föld- és ásványtani megfigyelései tartalmaznak forrásértékű adatokat. A matematika és a zoológia terén egyaránt jártas tudós lóháton, olykor gyalog közlekedett, s mérőeszközeivel felszerelkezve igen alapos földtani kutatásokat végzett oly vidékeken, ahol eddig hasonló vizsgálatok nem történtek. Este gyertyafénynél rajzolta térképeit, írta feljegyzéseit, melyek alapján 1822-ben Párizsban jelentette meg négy vaskos kötetet kitevő páratlan művét, mely a magyar föld ásványtani és földtani kincseit írta le "Voyage minéralogique et géologique en Hongrie" címmel.

Beudant meglátogatta Promontort, mai nevén Budafokot, valamint Tétény vidékét. Ő volt az első geológus, aki a térség kőzettani viszonyait a tudós szemével tanulmányozta. Felkereste a környék kőfejtőit, és lerajzolta a fennsík peremének rétegtani szelvényét. Munkásságának elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia 1833. november 15-én külföldi levelező tagjává választotta. Érdekes véletlen, hogy a magyar tudós társaság éppen ugyanazon a napon választotta honi levelező tagként soraiba a távoli Indiában dolgozó Kőrösi Csoma Sándort.

A múzeumalapító földrajztudós, Balázs Dénes érdeme, hogy 1989-ben közreadott tanulmányában átfogó igényű képet adott a terület földtani feltárásának múltjáról, s a kutatómunkában kimagasló eredményt elért személyekről.

A legnagyobb megbecsülés illeti az első hazai úttörőt, Szabó Józsefet (1822-1894), aki a Magyar Tudományos Akadémia felhívására 1858-ban elkészítette Pest-Buda környékének földtani leírása című munkáját, mely Nagy Károly díjjal koszorúzott pályairatként, egy saját felvételezésű, gyönyörűen színezett, csíkozásos domborzati ábrázolású földtani abrosszal illusztrálva aratott sikert. Ő volt az első tudós, akinek szerény terjedelmű, de annál tartalmasabb művét az alábbi szavakkal méltatta az akadémiai vizsgáló bizottmány:

"Ezen minden tekintetben kitűnő munka mintegy 30 mérföldnyi területnek földtani leírását adja... Az előszámlált képletek korszakainak tudományosan meghatározhatására éppen oly nagy gonddal és teljesen be vannak a kellő adatok gyűjtve, mint a meghatározott kövületek, melyek a rétegek biztos jellemzését egyedül teszik lehetségessé. S ez annyival nagyobb érdeme a szerzőnek, mivel Pest-Budának földtani literatúrája, melyre munkájában támaszkodhatott volna, eddigelé alig volt említést érdemlő, az amit Beudant mintegy harminc évvel ezelőtt írt, csekélyebb és hiányosabb lévén, hogysem e munka kidolgozásánál szolgálatot tehetett volna."

Szabó József a gyakorlati élet, a társadalmi szükségletek szempontjait sem szem elől tévesztve végezte fáradhatatlan terepbejárásait, és leírásában megjelenik a széles látókörű természettudós páratlan szintetizáló képessége. Megfigyelései helytállóak, az észlelt jelenségekből levont következtetései máig megalapozottak. Dolgozata nemcsak földtani, hanem érdekes őslénytani, sőt felszínalaktani adatokat is tartalmaz. Találóan állapítja meg a lépten-nyomon megszemlélhető hordalék eredetéről: "Hegyeinkről itt csupán csak a budaiakat értve, szakadatlanul hord az eső kőzetrészeket alantabb helyekre, s ennek itt-ott már tetemes eredményét látjuk... Mindenkinek van a budai hegyek közti víznek erejéről fogalma, ha az akár felhőszakadás, akár sebes esőzés következtében meggyűl s nagyobb tömegben zuhan alá. A legnagyobb sziklatömegeket kimozdítja, s az aprókat oly roppant mennyiségben hurcolja magával az alantabb helyekre, s elvégre a Dunába, hogy lehetetlen annak e folyóban fel nem találni hatását."

A kövületek előfordulására nagy figyelmet fordító Szabó József igen alaposan írta le a cerithium rétegeket. "A cerithiumrétegek a budai hegyeket, mintegy alacsonyabb lánchegység veszik három oldalon körül: Nyugotnál kezdhetjük Tinnyénél, s Délnek menve jő Jenő, Páty, Torbágy, Bia, Sóskút, innét Keletnek fordulva következnek Berki (puszta), Török-Bálint, Diósd-Orács, Tétény és Promontor. Promontornál a Duna alámerül, de a pesti oldalon mindjárt a folyam partján ismét mutatkozik Pest és Soroksár közt a Gubacsi-pusztán... Pest-Buda közelebbi vidékén ellenben gyéren jő a felületre, többnyire csak a hegyek csúcsán búvik ki, lejjebb pedig fiatalabb rétegek alá húzódik. Kivételt csak Promontor, Tétény, meg a Berki puszta tesz hol egész plateaukat képez... A cerithiumrétegek Budától délre mind déli dőléssel bírnak (5 fok), tehát a központi magas hegyek felé emelkednek. Ezen emelkedés határa felé találjuk a cerithiummész alatt közvetlenül a lajtameszet, ellenben távolabb a határtól a dőlés irányában az alsó neogen-kavicsot...."

Az Érdi-fennsík É-D-i földtani szelvénye
Jelmagyarázat: 1 = jelenkori (holocén) ártéri lerakódások; 2 = leisztocén lösz; 3 = felső-pannon agyag (pliocén, felső-miocén); 4 = alsó-pannon homok, kavicsos homok, homokkő (felső-miocén); 5 = szarmata durvamészkő (középső-miocén); 6 = lajtamészkő (középső-miocén); 7 = alsó-miocén kavics és homok; 8 = felső-oligocén homok, homokkő, agyag; 9 = alsó-oligocén äkiscelli agyag; 10 = vetődés (Balázs Dénes nyomán)
Az Érd-Tétényi-fennsík Ny-K-i földtani szelvénye
Jelmagyarázat: 1 = Duna-kavics (pleisztocén teraszok); 2 = pleisztocén lösz; 3 = középső-miocén szarmata mészkő; 4 = középső-miocén lajtamészkő; 5 = alsó-miocén kavics és homok agyagpadokkal; 6 = felső-oligocén homok, homokkő, agyag; 7 = vetődés (Balázs Dénes nyomán)

Szabó József kutatásait nem pusztán a szakmai kíváncsiság motiválta. A gazdasági fejlődés gyors üteme, a nagy fővárosi építkezések igényei kívánták meg a földrajzi környezet alaposabb ismeretét az emberi hasznosítás érdekében. Szabó József említi meg részletesen, milyen jelentőséggel bír és milyen tulajdonságai vannak a máig sóskúti kőként emlegetett mészkőanyagnak: "Pest-Budának az épület- és kőfaragási anyaga legnagyobb részt a cerithiummész, kőbánya, Promontor, Kis-tétény és Sóskút bányái évenként tetemes mennyiségét szolgáltatják egy oly kőnek, melynél jobbat alig kívánhatni. Elbánni könnyű vele, nemcsak faragni, de fűrészelni is engedi magát, a légbeliek hatásának erélyesen ellent állt, sőt azon tulajdonnal bír, hogy a bányából kivéve szilárdsága a légen növekszik. A falazáson kívül hogy mennyire alkalmas kőfaragási, sőt szobrászati művekre, a Lánchíd oroszlánjai, oszlopai, a tunnel homlokzata stb. bizonyítják."

Érd és környéke földtani térképe. Szentes Ferenc nyomán, de új rétegtani korbeosztás szerint.
Jelmagyarázat: 1. jelenkori (holocén) ártéri üledék (öntésagyag, öntéshomok, iszapos homok stb.); 2. felső-pleisztocén lösz, homokos lösz, löszös lejtőtörmelék; 3. felső-pleisztocén kavicsos homok (a Duna II. és IV. terasza); 4. pliocén és felső-miocén (felső-pannon) agyag és homok (Congeria kagylókkal); 5. felső-miocén (alsó-pannon) homok, kavicsos homok, homokkő; 6. középső-miocén (szarmata) durvamészkő; 7. középső-miocén (tortonai vagy badeni) lajtamészkő; 8. alsó-miocén kavics és homok nagy pectenekkel (korábban burdigaliai, ma kárpáti, ottnangi és eggenburgi emelet); 9. felső-oligocén homok, homokkő, agyag (Pectunculis obovatus = Glycmeris obovata kagylókkal) (Balázs Dénes nyomán)

Sóskút neve a múlt század építészei körében szinte fogalommá vált. Az Érd környéki kőfejtőkből került ki Dél-Buda lakóházai építőanyagának jelentős része. Számos fővárosi középület homlokzatát ugyancsak sóskúti kőből faragták ki. A Duna fölé magasodó festői szépségű, meredek letörésű dolomit-előbukkanás, a Gellért-hegy tetejét koronázó, szomorú emlékű Citadella éppen úgy sóskúti kőből készült, mint a Királyi vár impozáns épületei, a Magyar Tudományos Akadémia, a Műegyetem, a Vigadó és az Opera homlokzata, de a Parlamenthez is használtak sóskúti követ.

Sóskúti mészkőből emelték Érden a város legjelentősebb műemlék jellegű épületét, a ma a Magyar Földrajzi Múzeumnak otthont adó hajdani Wimpfen-kúriát is. A sóskúti kő a mai napig elterjedt és kedvelt építőanyag.

A ma szarmata mészkőként is emlegetett kőzettípus a középső-miocénban 12-13 millió évvel ezelőtt települt. Nevét onnan kapta, hogy faunája között igen elterjedtek a Cerithium csigák, melyeknek törmelékei jól kivehetőek a lyukacsos, porózus, egymáshoz tapadó darabok révén. A toronyformájú csigafélék hosszúsága 3-5 cm-es, de előfordulnak nagyobb darabok is. A.cerithiumok jól tűrik a víz sótartalmának változásait, és különösen kedvelik a csökkent sós vizű tengerrészeket.

A szarmata mészkő nevét a Fekete-tengertől északra elterülő ősi történelmi tájról, Szarmáciáról kapta, ahol a történelmi ókorban a szarmaták éltek. Először ezen a tájon írták le ezt a kőzettípust, melynek tulajdonságai igen változékonyak. Szabó József így jellemezte az Érden és környékén legelterjedtebb, legtöbb helyen felszínre bukkanó kőzettípust: "A cerithiummész többnyire jól kivehető rétegekből áll, melyeknek vastagsága különbözik: vannak ujjnyi vastagok, s vannak több ölesek. A rétegek sohasem szintesek, de a dőlésfoka különböző: Budától délnek csak 5 fok, ellenben Kőbányán olykor 20 fok. A képlet összes vastagságát Buda táján vagy 100 bécsi lábra lehet tenni.

A mész általában durva tapintatú, honnét a durva mész nevezet igen megilleti, likacsos, világos színű. Olykor nem egyéb, mint kagylók töredékeinek halmaza, máskor csak a hely van meg üresen, melyet egykor a kagyló foglalt el, s ezen két faja szolgáltatja a közönséges építési követ, van azonban oolites (ikraköves) szövetű is, melyben vagy semmi, vagy csak gyéren van kövület (rendesen cerithiumok kinyomata), ezt használják műkőnek (Werbstein) a kőfaragók, s olykor a szobrászok, és közönségesen "fejér homokkő"-nek (Weisser Sandstein) nevezik. Ezen szilárd féleségeken kívül van több réteg, főleg a képlet felső színvonalán, mely durvább és finomabb mészporladékból áll, ennek semmi hasznát sem veszik."

Szabó József a tengeri eredetű üledékes összletben észrevette és leírta a vulkanikus származású kőzeteket is:

"Tétényen és Törökbálinton a rétegek sorában egy említésre méltó kivételt venni észre, ugyan is a cerithiummész porló rétegei között egy trachittuff réteg húzódik. Anyaga legnagyobb részt zöldes agyaggá mállott, de helyenként megkülönböztethetni az egyes darabokat, melyek mint lapilli, vagy vulkáni homok vannak összetorlasztva. E tuffréteg vastagsága sehol sem több egy lábnál, fölötte a mészrétegek vastagsága Tétényben 8-9 bécsi láb, Törökbálinton (Brandslutten) 25. - azonban települési viszonyai az egész képletével azonosak."

Szabó József úttörő megállapításai után Hoffmann Károly (1839-1891) műegyetemi professzor végzett geológiai kutatásokat a Budai-hegységben és déli előterében. Térképe és a földtani képződmények magyarázószövege a Magyar Királyi Földtani Intézet 1871. évi évkönyvében látott napvilágot. Említésre méltó, hogy a híres Ázsia-kutató földrajztudós Lóczy Lajos (1849-1920) számos alkalommal megfordult az Érd-Tétényi-fennsíkon és diákjait terepgyakorlatok során több ízben vezette el a sóskúti kőbányába.

A geológusok közül Érd és környéke kutatása terén nagy érdemeket szerzett Schafarzik Ferenc (1851-1927), aki Szabó József tanársegédjeként kezdte meg pályafutását, majd a Földtani Intézet munkatársa lett. Alaposan átkutatta Érd, Diósd, Tétény és Sóskút felszíni képződményeit, s 1922-ben közreadta azt az 1:25 000 méretarányú geológiai térképet, mely a mai napig kitűnő forrásmunkának számít.

Megemlítendő Vendl Aladár (1886-1971) neve, aki a bentonit előfordulások mellett nagy figyelmet fordított a Budai-hegység kialakulásának magyarázatára. A Duna hajdani mederváltoztatásairól és az ősvízföldrajzi állapotokról tett közzé értékes tanulmányokat, Horusitzky Henrik (1870-1944) hidrogeológus.

A Kárpát-medencét hajdan kitöltő hatalmas Pannon-tó érdi partvonalait 1931-ben Földvári Aladár (1906-1973) mutatta ki. Részletes tanulmányt közölt: "Pannon kori mozgások a Budai-hegységben és a Pannon-tó partvonala Budapest környékén" címmel a Földtani Közlöny hasábjain. A földtani vizsgálatok az építőanyagigények növekedése és a lakosság lélekszámának gyarapodása miatt a második világháborút követően ugyancsak fontosak voltak. Szentes Ferenc készítette el Budapest és környékének 1:50 000 méretarányú földtani térképét, mely az Érd-Tétényi-fennsíkot is ábrázolja.

A tudósok munkássága mellett méltó a figyelemre egy lelkes érdi lokálpatrióta, a geológus technikusi végzettséggel rendelkező Halász Árpád (1921-1985), aki évtizedeken át gyűjtötte az adatokat Érd geológiájáról, földtani képződményeiről és a településen, illetve környékén található kaptárkövekről. A magánszorgalomból összeállított kőzetgyűjteménye sajnos elkallódott, de feljegyzései ma is értékes támpontokat nyújtanak a terület kőzettani viszonyaira vonatkozóan. A geográfusok közül feltétlenül meg kell említeni a sokoldalú földrajztudós, Cholnoky Jenő (1870-1950) nevét, aki elsőként rajzolt plasztikus tömbszelvényt a Tétényi-fennsíkról és a Budai-hegység déli előteréről.

A földtörténet újharmad- és negyedidőszakának beosztása. Bal oldalon a hagyományos nemzetközi rendszer Molnár B. nyomán, jobb oldalon hazai új beosztás (a középső Paratethys korszaka) (Ság L. után) Az érdi fennsík üledéksorozata
(Balázs Dénes nyomán)

Az Érd-Tétényi-fennsík legfontosabb ásványi nyersanyaga a szarmata mészkő, melyet építőanyagként elterjedten hasznosítanak. Diósd határában jelentős, egykor nagymértékű kitermelésekben bányászott kvarchomok-lelőhelyek vannak. A finom homokréteg a pannóniai korszakból maradt fenn és maximális vastagsága eléri a 20-24 métert. Kiváló tűzállósági tulajdonságai (1250-1300 °C) révén igen alkalmas öntödei célokra. A gazdaságosan kinyerhető homokkészletek azonban megcsappantak, ezért ezt a bányát az 1960-as években bezárták. Sóskúttól nyugatra található nagyobb kiterjedésű felső-pannóniai homoktelep, ahol napjainkig tart a kitermelés.

A legkevésbé ismert kőzet a riolit-dacittufa agyagos mállásterméke, a bentonit, mely 10-40 cm vastagságú rétegekben a szarmata mészkő belsejében húzódik meg. A vulkanikus eredetű kőzet fullerföld, vagy kallóföld néven ismeretes. Gyapjútisztításra, növényi olajok, bor és ecet derítésére használják, de a mélyfúrások öblítő folyadékában öblítő iszapként segítette a fúrófej beszorulásának elkerülését.

Érd-Ófalu fölött az impozáns Érdi-magaspart pannon-kori agyagos képződményei 6-7 millió esztendővel ezelőtt keletkeztek. A pannóniai időszak emlékét őrző üledékek biztosították az alapanyagot a Duna partján működő téglagyáraknak.

A pannóniai rétegekre pliocén-kori agyagos-homok és kavics, valamint lejtőtörmelék rakódott le. A dunántúli Mezőföldhöz tartozó, a Duna felől igen látványos függőleges falakkal, meredek lejtőkkel határolt Érdi-magaspart legmagasabb pontja az Ófalu fölött emelkedő 177 méteres Kakukk-hegy, míg a Duna fölé magasodó szakasza, a Sánc-hegy 163 méter.

Cholnoky Jenő tömbszelvénye a Budai-hegység D-i előteréről. A Tétényi-plató (balra) réteglépcsőivel törik le a Budaörsi-medencére (középen). A számjelzések magyarázata: 1 = a Svábhegy (ma Szabadsághegy) tönkjét alkotó triász időszaki dolomit és mészkő; 2-4 = ennek D-i lejtőjére települt ó-harmadidőszaki és alsó-miocén kori laza üledékek; 5-8 = kemény lajta- és szarmata mészkőrétegek (Cholnoky: Magyarország földrajza c. könyvből, Bp., 1937., 240. oldal)

A Duna ártere mintegy 100 méteres tengerszint feletti magasságban határozható meg, így a hegy viszonylagos kiemelkedése mindössze 60-70 méteres. Széles körben elterjedt és téves vélekedés szerint az Érdi-magaspart löszfal, holott a valóságban a szél által szállított finom sárga por, a lösz városunkban és környékén csak kicsiny foltokban maradt meg.

Az Érdi-magaspart anyaga pannon agyag, mely a hajdani, kiédesülő Pannon-tenger sekélyvízi üledéke, tehát a földtani harmadkornak nevezett időszak utolsó szakaszának maradványa. Így tehát sokkal idősebb, 6-7 millió éves képződmény, mint a néhány százezer esztendős lösz. A.pannon agyag mind korát, mind eredetét tekintve különbözik a szél által szállított, jóval fiatalabb lösztől.

Az azonban kétségtelen tény, hogy a felületes szemlélő a Duna fölé magasodó, sárga színű agyagrétegeket könnyen összetévesztheti a Paksnál és Dunaföldvárnál, valamint Rácalmásnál megfigyelhető, hasonló megjelenésű löszfalakkal. Sajnos, az is hozzájárult e balvélekedés elterjedéséhez, hogy az 1922-ben megjelent Lóczy Lajos és Papp Károly által szerkesztett földtani térkép - bizonyára a léptéke miatt - úgy tünteti fel a terepadottságokat, mintha Érd és Százhalombatta között a lösztakaró egészen a Dunáig húzódna.

Mi a magyarázata annak, hogy ezen idős, 5-6 millió éves rétegek nem estek a lepusztulás, a denudáció áldozatává? Mindenekelőtt az, hogy a fedőanyagok közt olyan keményebb, meszes márgarétegek helyezkednek el, melyek természetes pajzsként óvták meg az alacsonyabb, puhább, homokos, agyagos összleteket a lepusztulástól.

Az Érdi-magaspart tövében sétálva óriási kőtuskók, a partfalból leomlott kőbörcök ötlenek szembe. E gigászi méretű sziklák, márgás mészkő padok a Duna oldalozó eróziójának köszönhetik mai formájukat. A folyóvíz pusztító munkájának következtében folyamatosan omlik, szakad, pusztul a Magaspart, melynek kőkoloncai alacsony vízálláskor igen nagy számban figyelhetők meg.

Az ide vezetett kirándulások nagy óvatosságot kívánnak, mert a partomlások miatt a meredek ösvények nehezen járhatók! A partfalakra felmászni életveszélyes, mivel állékonyságuk nem hasonlítható a hasonló megjelenésű mészkőből, dolomitból vagy vulkáni kőzetekből, andezitből, bazaltból felépülő sziklafalakhoz. Az eredetileg éles sziklatuskókat a víz hamarosan tompára gömbölyíti. A partfal pusztulásában jelentős szerepet játszik a téli kifagyás és a jégzajlások. A Magaspartot néhány időszakos vízfolyás, kisebb aszó-völgy tagolja. Élővilágáról könyvünk külön fejezete ad számot.

Az Érd-Tétényi-öblözet a pleisztocén végén jött létre, kavicsos homok rétegeit ártéri iszap borítja. A Duna időnként elönti ezt a térséget. Az 1838-as, majd az 1876-os árvíz idején a Duna hullámai hömpölyögtek Ófalu házai között. Az egykori árvízszintek magasságára Érd-Ófaluban kőtábla emlékeztet.

 

Természetföldrajzi különlegességek

A Fundoklia-völgy

Érd természetföldrajzi különlegességei között a Fundoklia-völgy vált világhírűvé az érdi paleolitkori vadásztelep, a Neander-völgyi ősember egykori tanyájának ásatása nyomán. A völgyet még az érdiek közül is igen kevesen ismerik, pedig látnivalóit tekintve több kirándulást megérdemel.

A Fundoklia-völgy ugyancsak északnyugat-délkelet csapásirányú aszóvölgy, melynek tengelyét egy tektonikai törésvonal határozta meg. A 3 km hosszú, meredek lejtőkkel határolt 10-30 méter mély karsztos szurdokot erős túlzással Érd "Grand Canyonjaként" is emlegetik. Az azonban vitathatatlan, hogy a festői szépségű karsztos aszóvölgy Érd tájképileg legemlékezetesebb, legelragadóbb része, mely turisztikai célpontként is megérdemli a figyelmet. A település legértékesebb, ugyanakkor sokak által alig vagy egyáltalán nem ismert természeti képződménye, melynek páratlan állat- és növényvilágáról külön fejezet számol be.

1. ősvízfolyás
2. jelenlegi vízfolyás
3. hordalékkúp

Schafarzik Ferenc nyomán készített vázlat az Érd-Tétényi-mészkőtábla ősvízrajzi viszonyairól. A Budai-hegység D-i részének patakjai a táblán keresztül folytak az Alföld süllyedéke felé, ezeket később az oligocén kavicsos-homokos üledékekben hátravágódó Kőér patak, ill. Hosszúréti patak äfejezte le", a táblát keresztező völgyek szárazzá váltak(Balázs Dénes nyomán)

Az Érd-Tétényi-fennsík domborzata (Balázs Dénes nyomán)

A Fundoklia-völgy állandó vízfolyással, forrásokkal nem rendelkezik. Hóolvadást követően, vagy csapadékosabb időben azonban kis vízhozamú patakocska csörgedezik az alján.

A völgy kitűnő természetes feltárásként szemlélteti az Érd-Tétényi-fennsík geológiai felépítését. Az északi kopár völgyoldalban szemléletesen kipreparálódott, látványos szarmata mészkőbordák felszínre bukkanásában jelentős szerepe volt a külső erőknek, a víz oldó és eróziós, a szél csiszoló-koptató munkájának, valamint a fagy okozta aprózódásnak. Közkeletű balvélekedés szerint a Fundoklia-völgyet hajdani gleccser alakította ki. Ez azonban tévedés, mert a legerősebb jégkorszak idején sem volt állandó jégtakaró a Kárpát-medencében. Csupán a Kárpátok legmagasabb régiói, a Magas-Tátra, az Alacsony-Tátra, a Fogarasi-havasok, a Retyezát és a Páring jegesedett el. A Fundoklia-völgy kialakulásában a tektonikai preformáltság és a folyóvíz eróziós munkája játszotta a meghatározó szerepet.

A karsztos területeken jellemző oldódásos sziklaformákra sem találunk igazi példákat, csupán egy-egy nagyobb mészkövön figyelhetünk meg víz okozta oldásnyomokat. Hiányoznak a völgyet magában foglaló fennsíkról a tipikus karsztjelenségek, az uvalák, a dolinák és a karrmezők. A sziklás mészkőfelszín azonban itt-ott emlékeztet az Aggteleki-karsztvidék vagy a Bükk hegység "ördögszántásaira", melyek terméketlenségük okán jelentenek sok bosszúságot a helybélieknek. A Fundoklia-völgyben több mesterséges barlangüreg az emberkéz nyomát viseli. A kitermelt kőzetanyagot elsősorban építkezésre használták fel.

1986 tavaszán súlyos veszélybe került a Fundoklia-völgy. Az Érd-Parkvárosban élő, akkoriban vízhiánytól szenvedő helybéliek nyomorúságát kihasználva egyes megyei vezetők ivóvíz ellátási beruházásokra fordítható pénzügyi támogatást ajánlottak fel Érdnek, cserébe azért, hogy megoldják szemételhelyezési gondjaikat, s Budapest és a megye kommunális hulladékát a gyönyörű völgyben helyezhessék el. A völgy felső szakaszát kettészelő M 7-es műút közelsége hívhatta fel a figyelmet erre a lehetőségre.

Közismert volt, hogy a Fundoklia-völgyben kerültek elő a világhírűvé vált Neander-völgyi ősember vadásztelepének kőeszközei és csontmaradványai. Az őrült ötlet máig is névtelen kiagyalóit azonban ez a tény egy cseppet sem zavarta. Jogos felháborodást és lakossági tiltakozást váltott ki az a meggondolatlan terv, mely szerint a Fundoklia-völgyet Budapest egyik szemétlerakó helyének szemelték ki. A felelőtlen elképzelés szerencsére meghiúsult. Franka Tibor: Fuldoklik a Fundoklia! címmel megjelent újságcikke, majd éles hangú rádióinterjúk gátolták meg a völgy tönkretételét. Említést érdemel, hogy a parkvárosi lakosság bátor magatartása, Kovács István és Szél József hatásos fellépése akadályozta meg a jóvátehetetlen pusztítást. A szemétlerakás veszélye azonban nem szűnt meg. A központi, állami akaratot sikerült megtörni, de az egyes magánemberek felelőtlenségét nem lehetett megakadályozni.

A Fundoklia-völgyben illegálisan elhelyezett háztartási hulladék, valamint autóroncsok, építkezési törmelék, használt gumiabroncsok nyújtanak siralmas képet.

A völgy meredek lejtőit csekély vastagságú talajréteg borítja. Botanikailag és zoológiailag azonban környezetével együtt olyan páratlan természeti paradicsom lehetne, mely idegenforgalmi, turisztikai vonzerővel csábíthatná a turistákat Érdre. A különleges növényritkaságokra való tekintettel, önkormányzati határozattal kimondott természeti védettséget csak úgy lehet érvényesíteni, ha a felelőtlen emberek nem tekintik szeméttárolónak lakóhelyük egyik legszebb kincsét. A Fundoklia-völgy közkedvelt kirándulóhellyé válhat, ha a helyi védettséget kimondó önkormányzati határozat a valóságban is érvényesülhet.

A völgy más-más arcot mutat télen, amikor vakítóan fehér, sziporkázó hóköntösbe burkolódzik a táj, s a Fundoklia-völgy zúzmarás némaságba dermedt sziklái az örökkévalóság hangulatát sugallják. Tavasszal virágköntösbe öltözik a völgy és környéke, nyáron az árvalányhajas mezők kölcsönöznek emlékezetes látványt a tájnak. Talán az ősz a legszebb errefelé, amikor a völgy mélyének cserjéi pompázatos vörös, sárga-barna színkavalkádban emlékeztetnek az idő múlására. A Fundoklia-völgy minden évszakban varázslatos élményt jelent! A legszebbek talán az alkonyat színjátékai, amikor a Fundoklia-völgy fölött a szél kergette rubinszínű felhőket a nap utolsó sugarai izzítják fel, mielőtt végleg eltűnnének a szem elől. Aki egyszer is tanúja lehet ennek a csodálatos színtünemény-változásnak, az aligha felejti el az örökké emlékezetes látványt.

A Fundoklia-völgy környéke nyugalmas, békés, ritkán lakott vidék, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik Százhalombatta és a Kálvária-hegy felé. Esténként a távoli Érd-Ófalu és Százhalombatta villanylámpáinak ezrei mesebeli varázsszőnyeg ékszerdobozaira emlékeztetve lenyűgözik a szemlélődőt. A lámpafüzérek hunyorgó villanyégői ilyenkor álomszerű, szemkápráztató gyöngysort idézve fénykoszorút vonnak a város köré.

Az érdligeti Szidónia-barlang

Az érdligeti Szidónia-barlang ugyancsak érdekes természeti látnivaló. Érdligeten, a Szidónia-völgy keleti oldalában, a Kutyavár romja és az érdligeti Vízmű közelében található a kaptárkői sziklahasadék, más néven a Szidónia-barlang.

A barlangnyílásra 1935. április 15-én bukkant rá Halász Árpád geológus, aki az üreg kitöltés anyagában ásatásokat végzett, s a bejárattól 7-8 méterre talált cserépedény- és csonttöredékeket a Magyar Nemzeti Múzeumba juttatta. A barlang első tudományos vizsgálatát Ozoray György, a Magyar Állami Földtani Intézet hidrogeológusa végezte. A tortonai korú, lajta mészkőben keletkezett, mindössze 30 méter hosszú üregre 1962-ben Polgár Dezső hívta fel a figyelmét.

A környéken több helyen előfordulnak az esővíz által kioldott jellegzetes karrformák. A.mészkő felszínén érdekes, lyukacsos, tarajos, szeszélyes alakzatokat mart ki a csapadékvíz. A.tektonikai törés mellett kialakult barlang keletkezésében az oldódás mellett meghatározó szerepet játszhatott a kifagyásos kőzetaprózódás. A hasadék mennyezetén megfigyelhető kis kürtőket Ozoray György, a lajtamészkő jellemző vegyi mállási formáiként írta le.

A barlangot 1964 májusában Balázs Dénes, Csekő Árpád és Stefanik György térképezték fel. Megállapításaik szerint a töredezett anyakőzet között helyenként bemosott agyagos mészkőtörmelék alkotja a mennyezetet, melyen megfigyelhetők a felszíni növényzet barlangba behatoló, a kőzetet szétrepesztő gyökerei is. Jóstehetség nélkül megállapítható, hogy a geológiai közeljövőben az üreg rövidesen felszakad, és pusztuló stádiumba juthat. Szűk hasadékainak bontási próbálkozásai nem vezettek különösebb eredményre. A barlang kialakulását meghatározó fő szerkezeti irányok (É-ÉNY, D-DK) felmérése mellett Balázs Dénes részletes térképet készített az üregről.

A hasadékokba kerülő csapadékvizek viszonylag kis felszíni vízgyűjtő terület vizeit vezették el. A földtani közelmúltban számos kis karsztforrás fakadhatott a környéken, melyekre kicsiny forrásbarlangok utalnak.

Kaptárkövek és kaptárfülkék

Érdligeten, a Szidónia-völgyben és a Szidónia-hegyen, de a város közelében is többfelé (Sóskúton, Bián, az Iharos-hegyen és Érden, Parkvárosban) fordulnak elő természetes úton keletkezett, változó nagyságú, a környező terepből 1-15 m magasságra kiemelkedő, többnyire függőleges falú kaptárra emlékeztető sziklaformák, melyekben 15-60 cm széles, 20-80 cm magas, középen 10-30 cm mélységű fülkéket figyelhetünk meg. Az érdi kaptárkövekre elsőként Halász Árpád hívta fel a figyelmet.

Magyarországon a Bükkben és a Dunántúlon, elsősorban vulkáni kőzetekben riolit-andezit- és bazalttufában figyelhetők meg ilyen kaptárfülkék, míg Érden és környékén az üledékes mészkő a befogadó alapkőzet, melyben előfordulnak.

A kaptárkövek pontos eredete megnyugtatóan a mai napig sem tisztázott. A kaptár szó eredetileg tároló, magtár vagy valaminek a tárolására szolgáló üreg, mélyedés. A kaptárfülkék keletkezésére és szerepére vonatkozóan számos, különböző, néha egymásnak ellentmondó feltevés van, de kultúrtörténeti értéküket senki sem vonja kétségbe. Egyes vélekedések szerint régi urnatemetkezések helyszíne volt, de erre sincs bizonyíték. Más feltevések szerint bálványtartó vagy áldozatokat bemutató szerepük lehetett a kaptárfülkéknek. A méhek tartására szolgáló elképzelések bizonyítékokkal nem támaszthatók alá.

A legvalószínűbb talán az a feltételezés lehet, hogy a honfoglaló magyarok vagy az előttük itt élt néptörzsek készíthették kultikus célokra vagy vallási kegytárgyak tárolására. A fülkék tájolása - Nap felé fordulása - arra utal, hogy ősi, kultikus vallási ceremóniákra, áldozatok bemutatására szolgálhattak.

Kaptárfülkék Érdligeten, 1985-ben (Kovács Sándor felvétele)

A kaptárkövek rejtélyével számos neves régész, néprajzkutató és történész, így Gunda Béla, Korek József és Saád Andor is foglalkozott. A vakablakos kövekként is emlegetett érdi kaptárfülkék kutatói, Halász Árpád, majd Mihály Péter részletesen is felmérték az érdekes képződményeket. Az érdligeti Szidónia-hegy a kaptárkövek és kaptárfülkék paradicsoma volt, de az építkezések során sajnos sok ilyen érdekes kő semmisült meg. Sajnálatos pusztulásukhoz hozzájárult a helybéliek tudatlansága.

A fülkék környékén előkerült égetettkerámia-töredékek a bronzkor és a vaskor emberének megtelepedését jelzik. Az érdligeti és parkvárosi kaptárköveket Halász Árpád és Balázs István javaslatára a Pest Megyei Tanács 1981-ben természetvédelem alá helyezte. Megmaradásukat nemcsak a víz- és a szélerózió, valamint a hőmérséklet-változások veszélyeztethetik, hanem a felelőtlen, tudatlan ember magatartása is. Megóvásuk valamennyiünk érdeke!

Éghajlati-időjárási érdekességek

Minden település lakóinak életkörülményeit, építkezését, otthonteremtését meghatározó mértékben befolyásolják az éghajlati-időjárási jellegzetességek. Érd - nagy kiterjedése miatt - igen érdekes sajátosságokat mutat e vonatkozásban. Az évi középhőmérséklet a kontinentális éghajlatnak megfelelően alig tér el az országos átlagtól, s 10,5 °C körül van.

A legmelegebb hónap a július, középhőmérséklete 21 °C, a leghidegebb hónap a január, középhőmérséklete -1,6 °C.

A legmelegebb nap 1992. augusztus 20-án volt 37 °C-kal, ebben a hónapban 16 napon keresztül a maximális hőmérséklet meghaladta a 30 °C-ot. A leghidegebb nap 1987. január 13-a volt -21 °C-kal. Ezen a napon a talaj szintjében -29 °C-ra hűlt le a levegő. A mészkővölgyek mélyedéseiben, horpadásaiban jellemzőek a fagyzugok.

Napsütéses órák száma, felhőzet, szélviszonyok

Érd térségében a napsütéses órák évi száma 2000 óra körül van. Ez igen kedvező a gyümölcstermesztésre. Az érdi őszibarackosok terméséért, saját szedésű friss gyümölcsért augusztusban, szeptemberben az ország más részeiből is tömegesen jönnek.

A legtöbb napsütéses óra júliusban van (275 óra), a legkevesebb decemberben fordul elő (48 óra).

A felhőzet mennyiségére utal a borultság évi középértéke, mely 60% körül van. A legderültebb időszak a nyár vége, a legborultabb a december.

Érden az északnyugati szélirány az uralkodó, melynek relatív gyakorisága 30-40% körül ingadozik.

Városunk Magyarország szeles területei közé tartozik, ahol az évi átlagos szélsebesség 3,5-4 m/s között változik. Különösen Érd-Parkvárosban érzékelhetőek a szélrohamok, nem egy ház kertjében láthatók energiatermelésre alkalmas szélmotorok.

A legszelesebb időszak a március és az április. A legkisebb szélsebességek októberben és novemberben fordulnak elő. Az átlagos szélsebesség 3 m/s, de a tavaszi hónapokban 4-5 m/s, sőt időnként még ennél is nagyobb lehet.

A legtöbb viharos nap (maximálisan 15 m/s) tavasszal és nyáron fordul elő. Nyáron főleg zivatar alkalmából érzékelhetőek viharos széllökések, melyek a magasabb fákat, háztetőket, antennákat is veszélyeztetik. A szél pusztításai különösen a tavaszi és az őszi időszakokban veszélyesek. A károkozásokat a lakóházak gyakran elszenvedik, s időnként több kilogrammos cserépdarabokat sodornak le a háztetőkről a zabolázhatatlan szélrohamok.

Ófaluban, a Beliczay-szigeten, a Duna partján ugyancsak gyakran észlelhető a szél okozta pusztítás. Kidőlt, korhadt fák emlékeztetnek a természet e kegyetlen elemének erejére.

Csapadékviszonyok

A város térségének csapadékviszonyaira legjellemzőbb adat, hogy az 1949-1994 közötti évek átlagos csapadékmennyisége 543 mm volt. A legcsapadékosabb esztendőnek 1965 bizonyult, amikor 764 mm, a legszárazabb évnek 1983 mutatkozott, amikor 404 mm esőmennyiség hullott. A legcsapadékosabb hónap 1974 októbere volt 174 mm-rel, a legszárazabb hónap 1986 szeptembere volt 0,3 mm-rel. Az egy nap alatt lehullott maximális csapadék mennyisége 1969. július 6-án egy nyári zivatar során 88 mm volt.

A leghosszabb csapadékmentes időszak elérte az 50 napot. Érden 1986. augusztus 30-tól október 18-ig nem volt mérhető csapadék. A jégesős napok évi átlagos száma 2 nap, 1994-ben 5 jégesős nap volt. Érdemes megismerni a város területére vonatkozó hóborítottsági adatokat. A hótakarós napok átlagos évi száma 23 nap. A legtöbb hótakarós nap 1980-ban volt, 55 nappal, a legkevesebb 1975-ben volt 1 nappal.

A leghosszabb hóval borított időszak 36 nap volt 1987. január 10-től február 13-ig. A legnagyobb hóvastagság 1980. december 1-jén és 1983. február 9-én 40 cm volt. 1987. január 11-15. között ugyancsak 40 cm, de egyes helyeken a hó az 1 méteres vastagságot is elérte az erős hófúvások hatására.

A hó a leghosszabb ideig a Fundoklia-völgyben marad meg, melynek sajátos mikroklímája van. A mészkőfennsík egyes mélyedéseiben még márciusban is gyakoriak a fagyzugok. A.fagymentes időszak hossza 198-203 nap (április 10. és október 25-30. között), de nyugaton csak 193-198 nap (április 15. és október 25-30. között), északon viszont a főváros hatása következtében 208-210 nap (április 5.-november 2. között).

Érd nagy területe, a több mint 60 km2-re való kiterjedés miatt jellemző az időjárás gyors, mozaikszerű változékonysága. Előfordul, hogy Parkvárosban ragyogó napsütést élvezhetnek az emberek, míg Ófaluban, a Duna-parton fellegek borítják az eget és sűrű záporeső hullik.

A legnagyobb kincs a víz - Vízrajzi sajátosságok

Az életfeltételek egyik legfontosabb tényezője a víz, melynek megléte, vagy hiánya alapvetően befolyásolja egy térség lakóinak hétköznapjait. Ez az ősrégi igazság Érd esetében sokszorosan érvényesül, bár talán alig tudatosodott az itt élő emberek körében.

Érd lakosságának jelentékeny része évtizedeken át gyötrő ellentmondásként élte meg a Duna partján található városban a vízhiány okozta gondokat. Az 1930-as években a Károlyi-birtokok parcellázásakor hamis ígéretekkel festették le a "paradicsomi üdülőhely szépségeit", s az emberek a gyors közművesítésben bizakodva - nem kevesen meggondolatlanul - százával vásároltak olcsó telkeket. A házépítkezések, az otthonteremtések abban a reményben indultak meg, hogy a település lakói hamarosan jó minőségű vezetékes ivóvízhez juthatnak.

A csalóka illúziók azonban évtizedekig tartó szenvedéseket eredményeztek az Érd-Parkvárosban megtelepedő embereknek. A telekszerzés kezdeti öröme a vízhiány miatt sok esetben keserű csalódássá vált, s a betelepedők, nyaralók, üdülőtulajdonosok és állandó lakosok ezrei keserves kínként élték meg a nyári hónapok borzalmas vízhiányait, vízkorlátozásait. E sorok szerzője az 1980-as évek elején tanúja volt néhány olyan lakossági fórumnak, amikor a felbőszült emberek kisgyermekük mosatlan, bűzlő pelenkáját hozták el a tanácsi vezetőknek, hogy felhívják a figyelmet a vízhiány okozta nyomorúságukra. A vízgondok a rémdrámákba illő jelenetek révén a várossá nyilvánított Érden nagy felháborodást keltettek, sőt a rádió és a televízió adásain keresztül országos visszhangot kaptak, különösen az aszályos, nyári hónapokban.

A hagyományos és modern dunai halászati technika ötvözése a XX. század első feléből származó fényképen (Magyar Földrajzi Múzeum archívuma)

Előfordult, hogy a hetekig szortyogó csapokból ihatatlan, piszkos-sárgás folyadék szivárgott, Afrika és Ázsia legelmaradottabb térségeinek vízellátási problémáira emlékeztetve. Az érdiek ezrei az 1979-ben várossá nyilvánított településen éveken át naponta megtapasztalhatták a vízhiány leggyötrelmesebb poklait!

A víz mindig kulcskérdés volt Érden. Az ófalusi katolikus templom udvarán állnak azok a sóskúti mészkőből kifaragott régi, méhkaptárra emlékeztető szűrőkövek, elterjedtebb nevükön csepegtetőkövek, melyeket a Duna vizének tisztítására használtak a helybéliek. A porózus kőzet megszűrte a durvább szennyező anyagokat, s ezáltal fogyaszthatóvá tette a folyam vizét. Az érdiek évszázadokon át a Duna vizét itták, mely akkoriban tisztább volt, hiszen nem szennyezték ipartelepek, és a csatornahálózat sem a folyamba juttatta a városlakók szennyvizét. Az viszont kétségtelen tény, hogy a középkor járványainak, a pestisnek és a kolerának a terjedéséhez vízhigiéniai fogyatékosságok is hozzájárulhattak.

Külön kell szólnunk a Duna áradásairól, melyek eredményeként Ófalu gyakran vált természeti katasztrófa sújtotta területté. A tavaszi jeges árvizek évszázadokon át visszatérő veszélyforrásként fenyegették az Ófaluban élő emberek tulajdonát, házait, gazdasági épületeit, állatait, sőt olykor életét is. Az 1775-ös jeges ár olyan szörnyű pusztításokat végzett, hogy a megye vezetői kénytelenek voltak három esztendőre elengedni a település adóit.

Az 1838-as, Pest belvárosát is romba döntő jeges árvíz - melynek hőse, Wesselényi Miklós, az árvízi hajós emlékét a budapesti Ferenciek terén Holló Barnabás nagyszerű bronz domborműve örökíti meg - Érdet sem kímélte. A Vác és Kisoroszi közelében feltorlódott jégtömeg március 13-án a hajnali órákban átszakadt és utat adott a hideg, gyilkos áradatnak, mely a déli órákra elöntötte Pestet, estefelé pedig már Érd házait döntötte romba. Az Ercsinél kialakult jégdugó is felelős volt a tomboló víztömeg pusztításáért.

A zömében vályogból épült vízparti házak órák alatt összedőltek. Később a házak nagy részét védettebb részekre építették, a templom fölötti lejtőkre, a Kakukk-hegy tövébe. Az 1876-os árvíz figyelmeztetései, majd 1940-ben és 1941-ben medréből kilépő Duna ismét nehéz megpróbáltatásokat hozott a településrész lakóira.

Szlameniczky István visszaemlékezéséből tudjuk, hogy a ma is élő idősebb lakosok milyen borzalmas élményeket szereztek a Duna legzordabb, legkegyetlenebb arcáról, az évtizedek munkáját órák alatt semmivé tevő áradatról.

Szlameniczky István így emlékszik vissza az 1940-es sorsdöntő napokra: "Nagyapámék vízben álltak, az udvaron együtt úszott a kutyaház, és a szétomlott kazal szalmája, az építőállványok. A teheneket a Zbeg alatt lakó Vajdicsékhoz vitték. Csónaknak jól bevált a disznóforrázó teknő. S amikor a nagy jégtorlaszt Ercsi fölött szétrobbantották, indult meg az apadás, temérdek iszapos szemetet, itt-ott döglött kisállatokat hagyva maga után. Az 1941 után megépült gát mára nyugalmat, biztonságot teremtett. Talán nem szerénytelenség megemlíteni, hogy a zsilip fölötti, védelmi funkciót is betöltő gátőrházat apám építette."

Vízben álló házak az 1941. évi árvíz idején Ófaluban (Csuka Zoltán Városi Könyvtár archívuma, Fodor Félixné adománya)
Az 1941. évi árvíz idején készült fényképfelvétel a 6-os főút Nagytéténybe vezető szakaszánál lévő Sulák kocsma környékéről Fodor Félixné gyûjteményéből (Csuka Zoltán Városi Könyvtár archívumából)

A Duna egyidejűleg áldásként és átokként befolyásolta a település lakóinak hétköznapjait. A folyamon 1870-ben a 25 vízimalom mintegy 80 embernek, molnárnak, kádárnak, asztalosnak, ácsnak, segédnek, inasnak nyújtott munkát. A malmok száma a pesti nagy malmok konkurenciája miatt lecsökkent. Szlameniczky István visszaemlékezései szerint a Stiegler- és a Jungmayer-féle malmok azonban az 1950-es évekig léteztek és számos családnak nyújtottak megélhetést.

A Duna a téli időszakban a leghidegebb hónapokban kereseti lehetőséget biztosított a jégvágóknak, akik a mészárosok jégvermébe szállítottak, így jutván jövedelemkiegészítéshez. A.jégvágás meglehetősen veszedelmes foglalatosság volt, mert a folyóvíz alattomos hasadékait gyakran hártyajég borította, elfedve a vékonyabb jegű, kockázatosabb mélyedéseket. A folyóvizek jege mindig csalókább, mint az állóvizeké. Az ófalusi gyerekek és asszonyok forró teával vagy forralt borral adtak erőt a férfiaknak, akik szánon vagy kosarakban hordták ki a partra a többkilónyi súlyú jégdarabokat. A folyam jótékony áldásaként évszázadokon át jutott táplálékhoz, elsősorban halhoz az érdi lakosság.

A tiszta folyóvízben bőven akadt a varsákba vagy a hálókba balin, keszeg, olykor csuka, harcsa, márna, vagy kecsege. A halas asszonyok hangos kiáltással járták az utcákat, és vitték a vendéglőkbe a frissen kifogott dunai halat.

Furcsa ellentmondás, hogy a Duna pusztításai révén óvta meg Érd egyik legszebb táját, a Beliczay-szigetet az emberi civilizáció tartós jelenlététől. A Beliczay-sziget a Duna árteréhez tartozik, melyet évről évre elöntenek a folyamóriás hullámai. Így e gyönyörű, békés nyugalmat, érintetlen őserdők hangulatát árasztó vidéken értelmetlen bármiféle házat építeni, vagy más műtárgyat létesíteni. A szigeten gyakran 1,5-2 méteres magasságban áll a víz, különösen a hóolvadást követő csapadékmaximummal egybeeső kora nyári, májusi, júniusi hónapokban. A Duna évről évre ismétlődő áradásaival védi meg az emberi beavatkozástól ezt a csodálatos területet.

Valaha strandként is szolgált a Duna-part fövenye - a fiatalság nagy örömére. Az elmúlt évtizedek azonban oly mértékben szennyezetté tették a Duna vizét, hogy e funkció szinte teljesen jelentéktelenné vált.

A Duna évszázadokon át hajóútként és kikötőként is fontos szerepet játszott az érdiek életében. A mai Liget Termál Fürdő és Szálloda hajdanában sóház és dézsmaház volt, s mellette kaptak menedéket a téli jégzajlás elől idevontatott malmok.

A Duna potenciális kikötője a jövőben jelenthet fejlesztési lehetőséget a gazdaság és az idegenforgalom szempontjából.

Szólnunk kell arról a jelentős munkáról, melynek eredményeként Érd lakossága megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvízhez juthatott. Érdligeten 1959-ben, a Keserűfű utcai forrásfoglalásra támaszkodva jött létre az első víztársulás, majd megkezdődött a vezetékes ivóvíz szolgáltatása. Előtte a lakosság csak ásott kutakból jutott hozzá az ivóvízhez. A vezetékes ivóvízrendszer kiépítése miatt több természetes forrás elapadt. Az érdi természetes rétegvíz- és talajvízforrások összvízhozama a lakossági igényekhez képest jelentéktelen. A talajvízforrások és az ásott kutak jelentős része azonban az elmúlt években igen veszélyeztetetté vált a csatornázás megoldatlansága miatt.

A lakosság a Duna kavicsos üledékösszletében található vízkészletből parti szűrésű, csápos kutakon keresztül nyeri az ivóvizet, illetve az 1987-ben kiépített, Duna alatt átvezető főnyomócsövön át a Csepel-szigeten található vízbázisról jut megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvízhez. A nagy erőfeszítések árán, jelentős költségekkel kiépített főnyomócső révén a nyári csúcsidőszakban akár napi 20-30 ezer m3 ivóvíz is nyújtható, minden fennakadás nélkül. Miért volt szükség a beruházásra?

Az igen gyors ütemben növekvő lélekszám és ennek nyomán a hirtelen megnövekedett vízigények kielégítése már lehetetlennek bizonyult a Duna-parton található, parti szűrésű vízbázis révén. Az 1986-ban megépült 4 darab csáposkút olyan magas mangántartalommal bírt, hogy a tisztítási technológiák igen nagy mértékben megemelték volna a vízellátás költségeit. A Duna-parton található vízbázis parti szűrésű kútjai 1964 és 1985 között épültek ki a Duna pleisztocén kavicsteraszán. Ez a kavicsösszlet Érd térségében meglehetősen vékony, és kifejlődését tekintve igen iszapos, melynek hatása nem lebecsülhető a vízminőségre sem.

Az 1987-es főnyomócső kiépítéséig azonban e kutaknak fontos szerepük volt a lakosság vízellátásában. A Csepel-szigeten található vízbázissal való összeköttetés napjainkra megnyugtató vízellátási biztonságot jelent, de ezt csak azok tudják igazán értékelni, akik maguk is megtapasztalták a vízhiány okozta borzalmakat. A szamárra szíjazott víztartályokkal baktató vízhordó ember látványa eltűnt az érdi utcákról. Az utcai közcsapok jelentős részét is leszerelték. A víz azonban továbbra is olyan érték maradt, melyet meg kell becsülni, s felelőtlen pazarlása megbocsáthatatlan bűn.

Nem lenne teljes a képünk, ha nem adnánk hírt egyéb vízrajzi sajátosságokról. Az földrajzi tény, hogy a Duna megjelenése az Érd-Tétényi-fennsík lábánál minden vonatkozásban rányomta bélyegét a térség vízrajzára és meghatározta völgyhálózatát. Az érdi táj az elmúlt 1,5-2 millió évben nyerte el mai természetes képének legjellemzőbb vonásait.

Kialakult a vidék legfontosabb természetes vízfolyása, a 95 km hosszú, 418 km2-es vízgyűjtő területtel rendelkező Benta-patak. Legfontosabb mellékvize a 16 km hosszú, 63 km2-es vízgyűjtő területű Zámori-patak. A ritkán bekövetkező árvizek pusztító hatásai azonban e vízfolyások esetében is érvényesülnek. Többször volt rá példa, hogy Tárnok lakossága megtapasztalhatta a hirtelen áradások okozta pusztításokat.

Érd város két élő vízfolyása a Sulák-patak és a Bara-patak, melyek Ófaluban, a Külső Római út közelében egyesülnek, s a Beliczay-sziget közelében érik el a Dunát, mint helyi erózióbázist. Szomorú figyelmeztetés, hogy a víztisztaságot jelző kagylók és rákok, melyek az 1920-as 30-as években még előfordultak, mára már meggyérültek, illetve teljesen eltűntek Érd természetes vízfolyásaiból.

Hajdan több kis természetes forrás és csapadékvíz táplálta tó víztükre jelentett kellemes színfoltot Érd területén. E tavak sajnos az emberi beavatkozás következtében elpusztultak, illetve elmocsarasodtak. Kivétel csupán a Riminyáki-tó, mely úgy kerülhette el a végzetét, hogy a terület tulajdonosa, Lukács és Társa gondosan körbekerítette, oldalait kikövezte, környékét parkosította. Hajdan, a két világháború között több strand is működött Érd területén. E.strandok egy része elpusztult, illetve megszűnt.

Érd fürdőváros jellegére azonban van egy hévízfeltárásra alapozott vonzó példa, mely fellendítheti Érd-Ófalu idegenforgalmát. Érd-Ófaluban a mélységi vizek kitermelésére már 1910-ben 260 méter mély artézi kutat fúrtak. Ófalu lakói évtizedeken át ezt a nátrium-karbonátos vizet fogyasztották, mely a gyomorsavhiányban szenvedők és a csecsemők számára igen ártalmasnak bizonyult.

A második világháborút követően Érd északi tájain több vízfeltáró fúrást végeztek, de ezek egyike sem hozta meg a várt eredményt. Évtizedeken át nyitott volt a kérdés, van-e lehetőség Érd térségében mélységi termálvizek feltárására? A híres budai termálvonal közelsége biztatónak tűnt, de évtizedeknek kellett eltelniük, míg a kutatások eredményre vezettek. A Budapesten, a Városligetben, 1868 és 1878 között Zsigmondy Vilmos által feltárt 73 °C-os hévíz több mint 900 méter mélységből a Gellért-heggyel megegyező korú és tulajdonságú dolomitrétegekből kerül a felszínre.

A termálvonalhoz közelebb eső Margit-szigeten 118 méteres, illetve 310 méteres mélységből került felszínre a termálvíz. Magyarországon a geotermikus gradiens - azaz az a távolság, melyben a kőzet hőmérséklete 1 °C fokkal emelkedik - az átlagosnál (33 m/°C) magasabb, 20.m/1.°C. Ez azt jelenti, hogy a földkéreg hőmérséklete a világátlagnál gyorsabban emelkedik. Ez azzal magyarázható, hogy a Kárpát-medencét igen sok repedésrendszerrel, hasadékkal átjárt üledékes eredetű kőzettömeg tölti ki, mely kitűnően vezeti fölfelé a hő áramlását.

Hazánkban az egyik legjobban kifejlett tektonikus termálzóna a budai hévforrásokhoz kötődik, mely nagyjából megfelel a Duna - ugyancsak szerkezeti tényezők által meghatározott - észak-déli irányú futásának. A budai hévforrások a Budai-hegységre hulló csapadékvízből kapnak utánpótlást. A felszínről leszivárgó víz ezer-kétezer méter mélységbe kerül, ahol a triász időszakból származó mészkő és dolomit hasadékaiban felmelegedve délkeleti irányban áramlik.

A Duna vonalában mélybe került vízzáró rétegek sok helyütt gátolják a víz szabad mozgását és az összetorlódó meleg víz ennek következtében a karsztos kőzetek repedéshálózatán keresztül a felszín felé nyomul. A mélybe süllyedt kőzetrétegekben a forró karsztvíz nagyobb távolságra is elvándorolhat.

A vízben álló minaret az 1941. évi árvíz idején (Csuka Zoltán Városi Könyvtár archívuma, Fodor Félixné adománya)
Stiegler Károly dunai vízimolnár és segédje, Plavecz András hajómalmán. Fénykép az 1930-as évekből (Stiegler Károlyné adománya, Magyar Földrajzi Múzeum archívuma)

Érd-Ófaluban végzett kutatófúrások adatait két kitűnő hidrogeológus, Rádai Ödön és Lorberer Árpád értékelte ki. Munkájuk eredményeként ismerhetjük meg Érd vízföldtani viszonyait.

A hévizek hőtartalmának változásait és a felszín alatti áramlások irányát alapvetően befolyásolják a kőzetszerkezeti-tektonikai viszonyok. Az egyszerű topográfiai térképekről is megállapítható, hogy Érd térségében az ÉNY-DK irányú törésvonalak az uralkodóak. Ebben az irányban húzódik a Szidónia-völgy, a vele párhuzamos hegyhátak és völgyek, melyekhez az utcák is igazodnak.

Rádai Ödön légi fotók elemzésével részletesen meghatározta a térségre jellemző törésvonalakat. Az általa szerkesztett térképen a törésvonalak a Duna közelében látszólag eltűnnek. A valóságban azonban a felszín alatt léteznek ezek a törésvonalak, csak azért nem láthatóak, mert a Duna áradásainak hordalékai elegyengették ezt a térséget, és így a felszínen nem figyelhetők meg azok a domborzati formák, melyek az eltemetett törésvonalakra utalnának. A Törökbálint felől kiinduló, Érd központi részén áthaladó törésvonalak Ófalun át folytatódnak a Duna felé, s ezzel meghatározzák a felszín alatti vízáramlás irányát.

Az igen részletes hidrogeológiai vizsgálatok tisztázták a hévíztároló alaphegység hőmérsékleti viszonyait. Lorberer Árpád elkészítette a hévíztároló földtani egység izotermatérképét. Köztudott, hogy a kőzet hőmérsékletének alakulása szoros kapcsolatban van a kőzettömeg mélységi elhelyezkedésével. A feltételezések szerint Érd-Ófalu térségében a valószínűleg 1300 méter mélységben elhelyezkedő dolomit alaphegység felső részének hőmérséklete 110 fok körül mozoghat, és kb. ugyanennyi lehet a nagy nyomás alatt e kőzettömegben tárolt hévíz hőfoka is.

Előzetes szakértői vélemények figyelembevételével Érd-Ófaluban 1986 első felében 800 méter mélységű kutatófúrást mélyítettek. A fúrólyuk alján 48 °C fokos talphőmérsékletet mértek, s ehhez hasonló értékű lehet a kőzetben elhelyezkedő víz hőfoka is. A felszínre csőben felemelkedő víz útközben veszít hőmérsékletéből, így a kútból kikerülő víz hőfoka 41-42.°C körül mozog. A klasszikus osztályozás szerint ez már termálvíznek számít! A meleg és a forró víz határértéke ugyanis 40 °C. A termálkút kincse a balneológiai vizsgálatok szerint olyan gyógyvíz, mely ivókúrára és fürdőkúrára egyaránt hatásosan alkalmazható.

Vázlatos geológiai szelvény Törökbálint-Diósd-Érd-Ófalu-Tököl vonalon
Jelmagyarázat: 1 = negyedidőszaki üledék; 2 = pliocén (felső-pannon) homok, agyag; 3 = alsó-pannon homok, agyagos homok; 4 = lajta- és szarmata mészkő; 5 = középső- és alsómiocén slír, homokkő; 6 = oligocén homokkő és agyag; 7 = eocén mészkő; 8 = triász karbonátos képződmények. T = törésvonal, függőleges elmozdulás (Balázs Dénes nyomán)

Glavati István többesztendős munkájának eredményeként épült ki a Liget Termál Hotel, mely Érd-Ófalu gyógyvizét hasznosítva nemzetközileg ismertté tette a település nevét.

Érd területén számos időszakos és állandó vizű kisebb forrás bukkan elő. Érdligeten megszokott az utcák mellett, árkokban csordogáló, gyöngyöző patak látványa. Nem lehet pusztába kiáltott, hiábavaló figyelmeztetés, hogy mindnyájunknak óvni, védeni kell természetes vizeinket, mert szennyezésük beláthatatlan következményekkel járhat, és hatása valamennyiünket sújthat.

Érd Grand Canyonjaként emlegetett aszóvölgy, a Fundoklia (fotó: Kubassek János)
A Fundoklia kopár oldalain sok helyütt elõbukkan a szarmata mészkõ (fotó: Kubassek János)
Látkép Érd-Parkvárosra a Fundoklia bejáratától (fotó: Kubassek János)
Érd-Ófalu - A Beliczay sziget - a Duna ártere, háttérben a Kakukk-hegy és a Sánc-hegy vonulatai (f.: Kubassek)
Szélmarta sziklaformák szarmata mészkövön az Érd-Tétényi-fennsíkon (fotó: Kubassek János)
Érd-Ófalu látképe, háttérben a Duna ártere, a Beliczay-sziget (fotó: Kubassek János)
A Beliczay-sziget partja alacsony vízállás idején (fotó: Kubassek János)
A pannon-üledékekbõl felépülõ Érdi-magaspart a Duna felõl (fotó: Kubassek János)
Az Érdi-magaspart omladékos, suvadásos agyagfala (fotó: Kubassek János)
Kõtuskók a Duna-parton az Érdi-magaspart tövében (fotó: Kubassek János)
Az Érdi-magaspart meredek letörése a Dunával
(fotó: Marosiné Engler Edit)
Az Érdi-magaspart meredek falán gyér növényzet települt meg (fotó: Kubassek János)
A diósdi kõfejtõ sziklafalai (fotó: Kubassek János) Gyurgyalagfészkek a löszfalban a Fundoklia-völgy bejáratánál (fotó: Kubassek János)

 

  
Előző fejezet Következő fejezet